KK BH 2000/328
KK BH 2000/328
2000.07.01.
A menekülésre okot adó esemény és a menekülés közötti hosszabb idő eltelte valószínűsíti, hogy az üldöztetéstől nem kell tartani [1997. évi CXXXIX. tv. 3. § (1) bek., 39. § (2) bek.; 24/1998. (II. 18.) Korm. r. 16. § (1) bek.]
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a kérelmező 1999 januárjában embercsempész segítségével, okmányok nélkül, illegálisan érkezett Magyarországra. A kérelmező az 1999. február 15-i igazgatásrendészeti eljárás keretében történt meghallgatásakor úgy nyilatkozott, hogy hazájából, Szudánból vallási problémák miatt menekült el. Édesapját 1995-ben keresztény vallása miatt a hatalmon lévő muzulmánok megölték, mert nem volt hajlandó áttérni a muzulmán hitre. A megyei rendőr-főkapitányság igazgatásrendészeti osztálya a kérelmezőt Magyarország területéről kiutasította, amelynek végrehajtását felfüggesztette. A kérelmezett 1999. szeptember 14-én kelt tájékoztatása szerint a kérelmező 1999. június 11-én a debreceni befogadóállomás területéről bejelentés nélkül ismeretlen helyre távozott.
A kérelmezett határozatában a kérelmező menekültkénti elismerését megtagadta. Egyúttal megállapította, hogy a kérelmező származási országába nem irányítható vissza, illetve nem utasítható ki. Döntését azzal indokolta, hogy a kérelmező nem bizonyította, és nem valószínűsítette, hogy hazáját a menekültek helyzetére vonatkozó Genfi Egyezményben meghatározott okok miatt hagyta el. Menekülése okaként édesapja halálát említi, de csak 3 évvel később hagyta el hazáját, és ebben az időszakban zaklatásról nem számolt be. Feltételezhető, hogy a kérelmező hazáját gazdasági okból hagyta el.
A kérelmező a határozattal szemben annak megváltoztatása és menekültkénti elismerése érdekében terjesztett elő kérelmet. Előadta, hogy a kérelmezett nem értékelte megfelelően az általa elmondottakat, nem tárta fel kellőképpen a kérelmező bujkálásának körülményeit, és szavahihetőségét sem tudta megcáfolni.
Az elsőfokú bíróság a kérelmező kérelmét elutasította. Kifejtette, hogy a menedékjogról szóló 1997. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: Met.) 3. §-ának (1) bekezdése szerinti kérelemre – a 4. §-ban foglalt kivétellel – a menekültügyi hatóság menekültként ismeri el azt a külföldit, aki igazolja vagy valószínűsíti, hogy rá nézve a Genfi Egyezmény 1. cikkének A pontja, valamint B pontja (1) bekezdésének b) alpontja, továbbá a jegyzőkönyv 1. cikkének 2. és 3. pontjában foglalt okok miatt a Genfi Egyezmény rendelkezéseit alkalmazni kell. A Genfi Egyezmény 1. cikke A pontjának (2) bekezdése értelmében menekült az a külföldi állampolgár vagy hontalan személy, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozás, meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozás, avagy politikai meggyőződése miatti üldözéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldözéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni, vagy aki állampolgársággal nem rendelkezve és korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva ilyen események következtében nem tud, vagy az üldözéstől való félelmében nem akar oda visszatérni. A 24/1998. (II. 18.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 16. §-ának (1) bekezdése pedig kimondja, hogy a bizonyítás során valószínűsíteni kell, hogy a kérelmezőre nézve a menekülésre késztető okok fennállnak.
Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a menedékért folyamodó személyes nyilatkozatainak az eljárás során kiemelkedő szerepe van. Megállapította, hogy a kérelmező saját maga nem hivatkozott a Genfi Egyezményben meghatározott okú üldöztetésre vagy ettől való megalapozott félelemre. Pusztán a hazájában kialakult helyzet – amely félelemmel tölti el – a menekülti státus megadását nem alapozhatja meg.
Az elsőfokú bíróság az eset összes körülményét mérlegelve megállapította, hogy az alperes határozata nem tekinthető jogszabálysértőnek, ezért a kérelmező kérelmét a Met. 39. §-ának (2) bekezdése szerint eljárva elutasította.
Az elsőfokú bíróság végzése ellen a kérelmező nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte a végzés megváltoztatását és menekültkénti elismerését.
A kérelmezett az elsőfokú bíróság végzésének helybenhagyását kérte.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen és kellő részletességgel állapította meg, és az abból levont jogi okfejtése is helytálló. A kérelmező a fellebbezésben új tényt, körülményt nem tárt fel. Fellebbezésével sem tudta igazolni vagy valószínűsíteni, hogy a Met. 3. §-ának (1) bekezdésében felsorolt nemzetközi egyezmények rendelkezéseit rá alkalmazni kellene. Az a körülmény, hogy a menekülésre okot adó eseménytől – édesapja halálától – számítva a kérelmező további 3 évet hazájában töltött, azt valószínűsíti, hogy üldöztetéstől nem kellett tartania. Erre a fellebbezésben előadottakkal szemben a meneküléshez szükséges pénz összegyűjtése sem adhat magyarázatot, hiszen a kérelmező az 1999. február 15-i meghallgatásakor elmondta, hogy az elutazáshoz szükséges pénzt szülei házából 1995-ben vitte magával.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 259. §-a szerint alkalmazandó 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kpkf. IV. 35.198/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás