BK BH 2000/338
BK BH 2000/338
2000.08.01.
Az önbíráskodás bűntette nem valósul meg, ha az erőszak vagy a fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze;
ezért a bűncselekmény megállapítására nem kerülhet sor, ha a birtokos a birtok megvédéséhez szükséges mértékben, önhatalommal hárítja el a birtoka ellen irányuló támadást, illetőleg a már elvesztett birtok védelmében a birtokos önhatalommal jár el, feltéve hogy más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség magát a birtokvédelmet meghiúsítaná [Btk. 273. § (1) és (2) bek.; Be. 214. § (3) bek. a) pont; Ptk. 190. § (1) és (2) bek.; 39/1976. (X. 30.) MT r. 1. § (2) bek., 7. § (2) bek. e) és f) pont].
A kerületi bíróság az 1998. február 17-én hozott ítéletében az I. r., a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottakat az ellenük társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette miatt emelt vád alól felmentette.
A megállapított tényállás lényege a következő.
1994. évben egy telek használatával kapcsolatban vita támadt az ingatlant birtokló két vállalkozó között. Ennek során a területileg illetékes polgármesteri hivatal közbejöttével az egymással vitában álló felek egyezséget kötöttek, mely szerint a telken vasáruházat üzemeltető F. Gy. kötelezte magát arra, hogy a telket 1994. április 24-ig kiüríti.
Mindkét vállalkozó biztonsági őröket alkalmazott, K. J. a B. Bt.-t, F. Gy. a V. Kft.-t bízta meg a használt terület és a rajta levő ingó vagyon őrzésével.
1994. április 1-jén K. J. megbízottai – a megállapodástól eltérően – elkezdték a F. Gy. által birtokolt terület kiürítését. Evégből a két telekrész közötti kerítést megbontották, az ajtókat lehegesztették, a kapubejárót egy autóbusszal eltorlaszolták, és megkezdték az áru elszállítását. A V. Kft. helyszínen levő biztonsági őreit túlerejükkel kényszerítették a telep elhagyására.
Az őrök az eseményeket a V. Kft. vezetőjének, az I. r. vádlottnak jelentették, aki értesítette megbízóját és a cég ügyvédjét is. Valamennyien a telepre mentek, ahol azonban a kérdés békés rendezését nem tudták megoldani. Rendőrnyomozót is hívtak a helyszínre, segítséget azonban nem kaptak. A biztonsági őrzéssel megbízott cég vezetői elhatározták, hogy a területet újólag birtokba veszik.
Az I. r. vádlott szervezte meg a biztonsági őrök fellépését. Este 7 órakor a V. Kft. tizenegy alkalmazottja érkezett a telephelyre, ahol F. Gy. megbontotta a kapu drótfonatát, ezen át a biztonsági őrök, közöttük a vádlottak bementek. Pár perc alatt visszafoglalták a telephelyet. Ennek során az I. r. vádlott szolgálati maroklőfegyveréből négy figyelmeztető lövést adott le, a II. r. vádlott az ellene vezetett kutyákat látva ugyancsak elővette szolgálati maroklőfegyverét, azt csőre töltötte, ám abból lövést nem adott le, a III. r. és a IV. r. vádlottak – miközben a III. r. vádlott egy kutyát vezetett – kivezették a telepről K. J. egyik alkalmazottját.
Az ítélet jogi indokolásában a kerületi bíróság rögzítette, hogy a vádlottakat alkalmazó vagyonvédelmi kft. egy megbízási szerződés alapján járt el, tevékenysége az őrzött telep birtokvédelmére terjedt ki. Ennek során a megbízási szerződés és a vagyonvédelem szabályai szerint járt el: a birtokháborítás tényéről a megbízót és ügyvédjét is értesítette, a telep visszafoglalása során tett intézkedések, a biztonsági őrök – közöttük a vádlottak – eljárása törvényes volt. E körben az elsőfokú bíróság a fegyveres biztonsági őrségről szóló, módosított 39/1976. (X. 30.) MT rendelet 7. §-a (2) bekezdésének f) pontjára hivatkozott, amely szerint az őr jogosult az őrzött létesítményt ért támadás elhárítására, így az eljárás jogszerűsége zárta ki az önbíráskodás bűntettének megállapíthatóságát, ezért a vádlottak felmentésére a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – került sor.
Az ítélet ellen az ügyész valamennyi vádlott terhére fellebbezett.
A másodfokú bíróság az 1999. április 29. napján kelt, jogerős ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntettében megállapította, ezért az I. r. vádlottat 200 napi, a II. r., a III. r. és a IV. r. vádlottat személyenként 150 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés napi tételösszegét az I. r. vádlott esetében 300, míg a többi vádlott esetében 200 forintban állapította meg.
A másodfokú ítéletben foglaltak szerint a tényálláshoz tartozóként kellett rögzíteni azt, hogy a vádlottak legalább öt kutyával érkeztek a helyszínre, közülük 6 személynél fegyver volt. A helyszínt elfoglalva tartó K. J.-n kívül meg nem állapítható létszámban több személy is jelen volt.
Az e kiegészítésekkel teljessé tett tényállásból a másodfokú bíróság a vádlottak bűnösségére vont következtetést. Jogi indokolásában elsődlegesen a 39/1976. (X. 30.) MT rendelet 7. §-a (2) bekezdésének e) és f) pontjainak megsértésére utalt, kifejtve, hogy a polgári vagyonvédelmet ellátó őrök – a birtok elleni támadást elhárítva – csak addig bírnak intézkedési jogosultsággal, amíg birtokon belül vannak. Minthogy azonban K. J. megbízottainak fellépése hatására a V. Kft. alkalmazottai a telephelyet elhagyták, a birtokból kiestek, annak erőszakos visszafoglalására pedig jogalapjuk nem volt. A telephely visszafoglalásakor már nem az általuk védett birtok védelmében jártak el, hanem – a jogszabályban biztosított cselekvési lehetőségeiken túllépve – a megváltozott birtokállapotot próbálták meg erőszakkal és fenyegetéssel megváltoztatni. Ez a fellépés azonban jogszerűtlen volt, és minthogy a vádlottak vagyoni érdek védelmében jogellenesen alkalmaztak kényszert és fenyegetést, bűnösségüket a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, társtettesként megvalósított önbíráskodás bűntettében kellett megállapítani.
A védői hivatkozások cáfolata körében egyébként a másodfokú bíróság elvetette a vádlottak jogos birtokvédelmi fellépésével kapcsolatos érvelést: az ítélet indokolása szerint a vádlottak tevékenysége nem a birtok védelmére, hanem a megváltozott birtokállapot ismételt módosítására irányult. Ugyanakkor az elvesztett birtok visszavételére irányulóan sem voltak jogosultak az önhatalomra. A Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint e körben elsődleges a birtokvédelem hatósági eszközeinek igénybevétele és csupán az ezzel járó időveszteség folytán beálló aránytalan következmények, károk elhárítása esetén jöhet szóba az elvesztett birtok önhatalommal történő visszaszerzése. A másodfokú ítélet szerint az áruk átrakodásával és esetleges elszállításával kapcsolatos tényeket az eljárásban kellően nem derítették fel, ezért az ennek kapcsán felmerülő kárveszély tekintetében sem lehetett megalapozott jogkövetkeztetést levonni.
Az I-IV. r. terheltek védője a másodfokú bíróság által hozott jogerős ítéletet sérelmezve felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. Indítványozta e határozat hatályon kívül helyezését és a terheltek felmentését. Jogi okfejtése szerint a vádlottak a vád tárgyává tett cselekményt – a Btk. 273. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel – a polgári törvénykönyvnek a birtokvédelemre vonatkozó szabályai szerint kell értékelni. A dolog birtokából időlegesen kieső személy birtokos marad, birtokvédelemre tehát jogosult. A birtokból kieső pedig – akár önhatalommal is – felléphet a birtok visszaszerzéséért akkor, ha más birtokvédelmi eszköz igénybevétele folytán az időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.
Egyebekben a felülvizsgálati kérelem a jogerős ítéletben a 39/1976. (X. 30.) MT rendelet felhívása kapcsán utalt arra is, hogy e jogszabály hatálya a vagyonvédelmi cégek tevékenységére nem terjedt ki, analógia útján való alkalmazása pedig kétséges. Ez a jogszabály egyébként a birtokviszonyokat érintő szabályozást nem tartalmaz, így a sérelmezett másodfokú határozat ezzel összefüggő érvelése minden alapot nélkülöz.
A legfőbb ügyész átiratában kifejtette, hogy a másodfokú bíróságnak a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélete anyagi jogszabályt sért, az irányadó tényállás szerint ugyanis a terheltek terhére rótt társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette nem állapítható meg. A Btk. 273. §-ának (2) bekezdése szerint nem valósul meg önbíráskodás, ha az erőszak vagy fenyegetés alkalmazása az igény érvényesítésének megengedett eszköze. E körben a legfőbb ügyész a Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra hivatkozott, amely szerint az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalom is érvényesíthető, ha a más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.
A legfőbb ügyész a nyilvános ülésen tett felszólalásában kitért arra is, hogy – a védő okfejtésével ellentétben – a terheltek megbízója az ellenérdekű fél fellépése nyomán a birtokból ténylegesen kiesett, azt elvesztette. A Ptk. 190. §-ának (2) bekezdésében foglalt szabály értelmében azonban éppen az elveszített birtok visszaszerzése érdekében alkalmazható az önhatalom, ha az egyéb birtokvédelmi eszközök alkalmazása folytán beálló időveszteség a birtok visszaszerzésének lehetőségét veszélyeztetné.
A legfőbb ügyész indítványozta a védői felülvizsgálati indítvánnyal támadott másodfokú határozat hatályon kívül helyezését és a terheltek bűncselekmény hiányában történő felmentését.
A Legfelsőbb Bíróság a védő felülvizsgálati indítványát alaposnak találta.
Mindenekelőtt megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem a másodfokú bíróság jogerős ítéletének olyan anyagi jogszabálysértését sérelmezi, amely a terheltek bűnösségének megállapítását eredményezte. Ez a körülmény a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a jogerős ítélet felülvizsgálatát megalapozza.
A kerületi bíróság ítéletében megállapított és a másodfokú bíróság ezt felülbíráló ítéletében kiegészített tényállása szerint a terhelteket alkalmazó vagyonvédelmi cég őreinek fellépése ellenére a megbízó F. Gy. birtokából kikerült az őrzött telephely, és az ott elhelyezett nagy értékű áru. A megbízás keretében a cég feladata volt a vagyonvédelem és ennek részeként a birtokvédelem.
A megbízó birtokából az ellenérdekű fél önhatalmú fellépése – a terület elfoglalása, lezárása, az áruk elszállításának megkezdése – folytán a birtokvesztés jelentős kárral fenyegetett. A telep elfoglalásának időpontjára a területet elfoglalók birtokába került nagy mennyiségű és nagy értékű árura figyelemmel a gyors, hatékony hatósági eljárás útján biztosítható birtokvédelmi eszközök igénybevételére lehetőség nem volt.
A Ptk. rendelkezései értelmében a birtokvédelem – a jogszabály által megengedett körben – lehetővé teszi az önhatalom alkalmazását is. Az önhatalom mások akaratával szembeszegülő, kényszerrel, fenyegető fellépéssel történő érdekérvényesítést jelent. A Ptk. 190. §-ának (1) bekezdése értelmében a birtokos a birtoka ellen irányuló támadást a birtok megvédéséhez szükséges mértékben önhatalommal is elhárítja; a (2) bekezdés értelmében az elveszett birtok védelmében önhatalom is alkalmazható, ha a más birtokvédelmi eszközök igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná. A terheltek – megbízásuk keretében, tehát származékos joggal – a birtokvédelem alanyai voltak. A Ptk. 190. §-ának (1) bekezdése értelmében a védelmük alatt álló vagyon birtoklását veszélyeztető támadást önhatalommal elháríthatták volna. Ennek elmulasztása mellett is megillette őket az elveszett birtok visszaszerzése érdekében jogszerűen alkalmazható önhatalom. Nem kétséges, hogy a birtokvédelemmel kapcsolatos hatósági eljárás – az elbírált cselekmény előzményeit tekintve – gyors és hatékony birtokvédelmet nem ígérhetett. E tekintetben különösen az ingóságok birtoklásával és esetleges elszállításával kapcsolatos tényeket kellett értékelni, mivel pusztán az ingatlan birtoklásával kapcsolatos változó helyzet gyorsan bekövetkező kárral nem járhatott. Ám a telepen elhelyezett nagy mennyiségű áru mozgatása, elszállítása megnövelte a birtokvédelem hatékonyságának jelentőségét, és a terhelteknek – feladatukból adódóan – az önhatalom igénybevétele és módjának megválasztása során erre tekintettel kellett lenni. Minderre figyelemmel indokolt és jogszerű volt a birtok visszaszerzése, illetve megvédése érdekében a kényszer alkalmazása, ekként a Btk. 273. §-ának (2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a terheltek a terhükre rótt önbíráskodást nem valósították meg.
Mindemellett utal a Legfelsőbb Bíróság arra, hogy a vagyonvédelmet ellátó biztonsági őrzési feladatokat végző terheltek cselekményének megítélésében a fegyveres biztonsági őrségről szóló 39/1976. (X. 30.) MT rendelet nem alkalmazható. Ez a jogszabály (hatályon kívül helyezéséig) – az 1. §-ának (2) bekezdésében foglaltakból kitűnően – csupán olyan fegyveres biztonsági őrszolgálat esetében volt irányadó, amely adott állami szerv vagy vállalat keretében a lakosság alapvető szükségleteinek a kielégítése, illetve a kiemelt kulturális értékek őrzése terén tevékenykedett.
E jogi indokokra figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróságnak a védő felülvizsgálati indítványával támadott ítéletét az I-IV. rendű terheltek tekintetében a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és őket a hivatkozott (3) bekezdés értelmében a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, társtettesként elkövetett önbíráskodás bűntette miatt ellenük emelt vád alól – a Btk. 273. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel – a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján – bűncselekmény hiányában – felmentette. (Legf. Bír. Bfv. IV. 1773/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás