BK BH 2000/380
BK BH 2000/380
2000.09.01.
A felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségén kívül a felbujtóként elkövetett intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét, valamint a felbujtóként elkövetett bűnpártolás bűntettét is megvalósítja, aki anyagi előnyt adva rábírja az ismerősét arra, hogy a rá kiszabott 6 hónapi szabadságvesztést a büntetés-végrehajtási intézetben helyette töltse le [Btk. 21. § (1) bek., 244. § (1) bek. b) pont és (2) bek., 274. § (1) bek. c) pont].
A városi bíróság az I. r. vádlottat magánokirat-hamisítás vétsége miatt 1 évi időtartamra próbára bocsátotta, ugyanakkor a II. r. vádlott bűnösségét felbujtóként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg, ezért – mint többszörös visszaesőt – 100 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, a pénzbüntetés egynapi tételének összegét 150 forintban állapította meg.
Mindkét vádlott már többször volt büntetve, a II. r. vádlott többször volt visszaeső.
A vádlottak jó ismerősök. A II. r. vádlottnak be kellett volna vonulnia a büntetés-végrehajtási intézetbe, a városi bíróság ítéletével kiszabott 6 hónapi börtönbüntetés letöltésére, de a megadott időpontban nem jelentkezett a szabadságvesztés megkezdésére, hanem 1996. március 4-én a délelőtti órákban felkereste az I. r. vádlottat, és megkérte, hogy – ellenszolgáltatás fejében – töltse le helyette a büntetést, ezért 100 000 forintot, egy gépkocsit és egy lakást ígért az I. r. vádlottnak, aki vállalkozott erre. Még aznap elmentek a postahivatalba, és ott a II. r. vádlott az I. r. vádlott nevére egy betétszámlakönyvet nyitott, melybe 100 000 forintot fizetett be. Kikötötte azonban, hogy csak akkor kapja meg az I. r. vádlott a betétkönyvet, ha a büntetést letöltötte, így addig azt a II. r. vádlott eltette, továbbá az I. r. vádlott személyi igazolványát is magához vette. Ezután kioktatta az I. r. vádlottat, hogy a befogadáskor mi a teendője: a II. r. vádlott nevén kell bemutatkoznia, és annak a személyi adatait felhasználva jelentkezzék be.
Megbeszélésüknek megfelelően az I. r. vádlott 1996. március 4-én jelentkezett a büntetés-végrehajtási intézetben a szabadságvesztés letöltésére. Mivel személyi igazolvány nem volt nála, adatait bemondás alapján is elfogadták, és ennek során a II. r. vádlott adatait diktálta be.
Ezt követően civil ruháját letéti szelvényen bevételezte a büntetés-végrehajtási intézet igazgatási csoportja, mely letéti szelvényre az I. r. vádlott a II. r. vádlott névaláírását hamisította.
Néhány nappal később az egyik bv. őrnek feltűnt, hogy az I. r. vádlott nem azonos a II. r. vádlottal, mert mindkettejüket jól ismerte. A bv. őr ismételt kérdésére az I. r. vádlott végül elismerte, hogy ő valóban nem azonos a II. r. vádlottal.
Az I. r. vádlottat a büntetés-végrehajtási intézetből 1996. március 8-án szabadították, aki még aznap a postahivatalban bejelentette, hogy a nevére nyitott betétszámlakönyv elveszett. Ezt követően ugyanazon a napon a postahivatalban felvette a nevére elhelyezett 100 000 forintot.
A II. r. vádlott 1996. március 12-én elfogatóparancs alapján került kézre, és aznap megkezdte a jogerős büntetésének letöltését, mely büntetésből kedvezménnyel 1996. július 27. napján szabadult.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést mindkét vádlott terhére súlyosításért: az I. r. vádlott esetében a próbaidő hosszabb tartamban történő megállapítása, míg a II. r. vádlott esetében végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása végett.
A megyei főügyész az ügyészi fellebbezést változatlan tartalommal fenntartotta.
A megalapozott tényállásból az elsőfokú bíróság helyesen következtetett a vádlottak büntetőjogi felelősségére.
Az I. r. vádlott vonatkozásában azonban az elsőfokú határozat meghozatalát követően a Btk. 32. §-ának a) pontjában meghatározott büntethetőséget megszüntető ok – az elkövető halála – következett be, ezért a másodfokú bíróság vele szemben a büntetőeljárást – az elsőfokú bíróság e vádlottra vonatkozó ítéleti rendelkezéseit hatályon kívül helyezve – a Be. 250. §-a I. a) pontja alapján megszüntette.
A cselekmény minősítése csak részben felel meg az anyagi büntető jogszabályoknak.
Sem az ügyész, sem pedig az elsőfokú bíróság nem észlelte, hogy a vádlottak – a magánokirat-hamisítás vétségéhez hasonlóan az I. r. vádlott a Btk. 20. §-ának (1) bekezdése szerinti tettesként, a II. r. vádlott pedig a Btk. 274. §-a (1) bekezdésének c) pontjában meghatározott, ún. intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét is elkövették. A büntetés-végrehajtási intézet ugyanis a bíróság iratok között elfekvő, 1996. március 4-én kiállított és a vádlottat bűnös magatartás folytán valótlan tartalmú közokiratban tájékoztatta a városi bíróságot arról, hogy a jogerősen kiszabott 6 hó börtönbüntetést a II. r. vádlott vonatkozásában foganatba vette.
E közokirat kiállításának a ténye azonban a vádirati tényállásban nem szerepelt, és az elsőfokú bíróság sem élt a Be. 171. §-ának (2) bekezdésében megfogalmazott jogosultságával, és nem került sor a vád Be. 209. §-ának (2) bekezdése szerinti kiterjesztésére sem. Ezért a másodfokú bíróságnak e cselekmény büntetőjogi értékelésére a Be. 9. §-ának (2) bekezdésében írt vádelv folytán nem volt lehetősége.
Ugyanakkor a másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádlottak a vád tárgyává tett és az elsőfokú bíróság tényállásában szereplő cselekménye is alkalmas a magánokirat-hamisítás vétsége mellett más bűncselekmény megállapítására.
A Btk. 244. §-a (1) bekezdésének b) pontja értelmében a bűnpártolás vétségét követi el, aki a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik; a (2) bekezdés szerint pedig bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, aki a bűnpártolást haszonszerzés végett követi el. A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint a bűnpártolás ezen fordulatának minősített esetét valósítja meg az is, aki – haszonszerzés végett – az alapbűncselekmény elkövetőjével szemben kiszabott szabadságvesztés e személlyel szembeni végrehajtásának meghiúsítására törekszik. Ideértve azt az esetet is, amikor valaki az alapbűncselekmény elkövetője helyett a szabadságvesztés letöltésére vállalkozik. A büntetőeljárás sikeréhez ugyanis a bűncselekmény, illetve az elkövető felderítésén, tettének bizonyításán, tehát büntetőjogi felelősségének megállapításán túlmenően a kiszabott szabadságvesztésnek az elmarasztalt személlyel szembeni végrehajtása is hozzátartozik. Amiként a büntetőeljárásnak is része a határozatoknak a Be. 395-402. §-ai által szabályozott végrehajtása is.
Ennek az álláspontnak a helyességét bizonyítja a Btk. 244. §-a szövegének ún. jogtörténeti értelmezése is. Az 1961. évi V. törvényt megelőző büntetőjogi szabályozás – a BHÖ 211. pontjával bezárólag – a büntetőeljárás sikerének meghiúsítása mellett a személyi bűnpártolás önálló elkövetési magatartásaként szabályozta a büntetlenül maradáshoz való segítségnyújtást is. Az 1961. évi V. törvény 184. §-ához fűzött miniszteri indokolás szerint a büntetlenül maradáshoz való segítségnyújtásnak mint elkövetési magatartásnak a mellőzésére azért került sor, mivel ez a személyi bűnpártolás másik két fordulatában – segítségnyújtás a hatóság üldözése előli meneküléshez, illetve a büntetőeljárás sikerének meghiúsításához – benne foglaltatik.
Végül arra kíván utalni a másodfokú bíróság, hogy – egyetértve az eközben kialakult ítélkezési gyakorlattal – az alapbűncselekmény elkövetésének alanyiságát a bűnpártolás vonatkozásában csak (társ)tettesként tartja kizártnak.
Nem volt tehát akadálya annak, hogy az elsőfokú bíróság a II. r. vádlottnak az irányadó tényállás szerinti magatartását a Btk. 244. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott és a (2) bekezdés szerint minősülő, a Btk. 21. §-ának (1) bekezdése szerinti felbujtóként elkövetett bűnpártolás bűntettének is minősítse.
A büntetés kiszabásánál irányadó körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt feltárta. A megváltozott minősítésre figyelemmel további súlyosító körülmény a bűnhalmazat.
Ugyancsak a megváltozott minősítés folytán a II. r. vádlottal szemben a Btk. 12. §-ának (1) bekezdése és a Btk. 85. §-ának (1) bekezdése szerint halmazati büntetés kiszabása vált szükségessé, melynek alapja a 85. § (2) bekezdése értelmében a Btk. 244. §-ának (2) bekezdésében írt büntetési tételnek a Btk. 97. §-a (1) bekezdése alapján felemelt mértéke.
A másodfokú bíróság a II. r. vádlottal szemben kiszabott pénzbüntetést a Btk. 37. §-ában megfogalmazott cél elérésére nem találta alkalmasnak, ezért az ügyészi fellebbezésnek helyt adva a büntetését 6 hónapi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra súlyosította.
Mivel a II. r. vádlott az elbírált bűncselekményeket a városi bíróság által korábban engedélyezett feltételes szabadság tartama alatt követte el, a feltételes szabadságot a másodfokú bíróság a Btk. 48. §-a (4) bekezdésének I. fordulata alapján megszüntette, a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének a) pontja értelmében pedig megállapította, hogy feltételes szabadságra nem bocsátható. (Baranya Megyei Bíróság 3. Bf. 705/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás