BK BH 2000/383
BK BH 2000/383
2000.09.01.
I. Társtettesként és fegyveresen elkövetett rablásként minősül, ha az elkövetők a pénzintézet sérelmére történt elkövetés során a biztonsági őrtől a lőfegyvert elveszik, és ezzel kényszerítik a pénztárost a pénz elvételének tűrésére [Btk. 137. § 4. pont, 321. § (3) bek. a) pont].
II. A lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettével bűnhalmazatban a rablás bűntettét is megvalósítják az elkövetők, akik a pénzintézet biztonsági őrétől a lőfegyverét és az abba betárolt lőszerét egy lőfegyvernek látszó pisztollyal fenyegetve elveszik, és azt a későbbiekben megtartják [Btk. 12. § (1) bek., 263/A. § (1) bek. a) pont, 321. § (1) bek.; 115/1991. (IX. 10.) Korm. r.].
III. A közveszéllyel fenyegetés vétségét is megvalósítják az elkövetők, ha a pénzintézet sérelmére elkövetett rablást követően az ügyfélszolgálat pultjára „álbombát” helyeznek, és a közveszéllyel járó esemény bekövetkezésére utaló, azzal fenyegető valótlan tényt állítanak [Btk. 270/A. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1998. szeptember 30-án kelt ítéletével az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét társtettesként, jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettében, valamint lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettében állapította meg, ezért halmazati büntetésül 5 évi fegyházbüntetésre, és a közügyek gyakorlásától 5 évi eltiltásra, továbbá az ítéletben egyedileg megjelölt tárgyak tekintetében vagyonelkobzásra ítélte.
A megállapított tényállás lényege a következő.
Az I. r. vádlott az általános iskola elvégzése után targonca- és nehézgép-kezelői jogosítványt szerzett. A vádlott a szüleivel él együtt. Alkalmi munkás, havi jövedelme 10-15 000 forint.
Az I. r. vádlott két esetben állt a bíróság előtt, legutóbb lopási cselekmények miatt felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték.
Az I. r. vádlott személyiségzavarban szenved, mely főleg morális téren és a szociális beilleszkedés terén nyilvánul meg, ez azonban nem korlátozta abban, hogy felismerje a cselekménye következményeit, és e felismerésnek megfelelően cselekedjék.
A II. r. vádlott alkalmi munkás, havi jövedelme 20 000 forint, vagyona egy 54 négyzetméteres lakótelepi lakás fele része, 8 általános és 3 ipari iskolát végzett, büntetlen előéletű.
A vádlottak hosszabb ideje barátok.
1997 októberében mindkét vádlott anyagi nehézségekkel küzdött. Az I. r. vádlott az édesanyjával és két húgával lakik együtt, az egyik húga a rablást megelőzően egy büfében dolgozott, a másik húga 6 éves volt.
A II. r. vádlott az édesanyjával és élettársával lakik együtt egy 54 négyzetméteres lakótelepi lakásban.
A vádlottak az I. r. vádlott ötletére elhatározták, hogy bűncselekmény elkövetése, egy bankfiók kirablása útján jutnak pénzhez. A bankrablás kivitelezéséhez a tv.-híradókban és a filmekben látottak adtak ötletet. Az I. r. vádlott javasolta a rablás helyszínéül az egyik OTP-fiókot, mely javaslatot a II. r. vádlott elfogadta. A vádlottak a rablásra alaposan felkészültek.
A vádlottak gépkocsival nem rendelkeztek, és mivel a rablás elkövetéséhez szükségük volt személygépkocsira, a II. r. vádlott egy általa megnevezni nem kívánt személytől kért kölcsön pénzt, és a kölcsönkért pénzből a II. r. vádlott 1997. október 31. napján 215 000 forintért vásárolt egy személygépkocsit. A vádlottak megbeszélték, hogy a kölcsönkért pénzt majd a rablás útján szerzett pénzből fogják visszafizetni.
A rablást megelőzően a II. r. vádlott tulajdonában volt egy motorkerékpár. A vádlottak megbeszélték, hogy a kirabolni szándékozott bankfiókot motorkerékpárral közelítik meg, majd a rablást követően motorkerékpárral is távoznak, a város határában a motorkerékpárt elrejtik, és a megvásárolt személygépkocsival folytatják az útjukat.
A rablást megelőzően az I. r. vádlott egy szórakozóhelyen 10 000 forint körüli összegért vásárolt egy 4 mm-es kaliberű, hétlövetű, magyar gyártmányú forgópisztolyt, majd a fegyver megvásárlását követően a II. r. vádlott egy doboz, 100 db lőszert vásárolt a vadászboltban. Az I. r. vádlott által vásárolt forgópisztoly és a II. r. vádlott által a forgópisztolyhoz vásárolt töltények a 115/1991. (IX. 10.) Kormányrendelet alapján nem minősülnek lőfegyvernek, illetőleg lőszernek. Az I. r. vádlott által vásárolt forgópisztoly azonban megtévesztésre alkalmas, mivel fegyvert nem ismerő szemében az éles lőfegyver képzetét keltheti, ezért a 124/1993. (IX. 22.) Kormányrendelet értelmében a közbiztonságra különösen veszélyes eszköznek tekintendő.
A vádlottak a rablás és a menekülés megkönnyítése érdekében a II. r. vádlott javaslatára egy bombának látszó tárgyat készítettek. A vádlottak által készített ál-robbanószerkezet a megtévesztésig hasonlított egy valódi robbanószerkezetre, ránézésre tartalmazott minden olyan alkatrészt, amely egy valódi robbanószerkezet elkészítéséhez szükséges.
A II. r. vádlottnak volt egy rugós kése, valamint az I. r. vádlott egy körülbelül 30 cm hosszúságú gumicsőbe ólmot öntött.
A vádlottak 1997. november első hetében a helyszínt megtekintették. A vádlottak a város külterületén találtak egy lakatlan tanyát, melyet alkalmasnak ítéltek a menekülésük felhasználásához, ahol átöltözhetnek, a személygépkocsit elrejthetik, majd a rablást követően a motorkerékpárt és a bukósisakot elrejthetik.
1997. november 12. napján a déli órákban a vádlottak elindultak, hogy végrehajtsák a tervezett rablást. A vádlottak ekkor magukhoz vették, és magukkal vitték a korábban vásárolt forgópisztolyt, a hozzá való töltényeket, az általuk készített, megtévesztésre alkalmas „álbombát”, egy doboz fekete színű festéket, fekete színű szigetelőszalagot, egy gázspray-t, az ólommal beöntött gumicsövet, a II. r. vádlott rugós bicskáját, egy hátizsákot, ruhaneműket, hogy a rablást követően át tudjanak öltözni, valamint egy vésőt és egy kalapácsot. A vádlottak a korábban kinézett romos tanyához mentek, az I. r. vádlott ide a piros színű motorkerékpárral, a II. r. vádlott pedig a személygépkocsival ment. A vádlottak a tanya udvarán először náddal letakarták a személygépkocsit azért, hogy azt az útról ne lehessen látni, majd a II. r. vádlott vésővel és kalapáccsal szétverte, így olvashatatlanná tette a motorkerékpár alváz- és motorszámát. Ezt követően a vádlottak a romos tanyánál a forgópisztollyal próbalövéseket adtak le.
A vádlottak 14 óra tájban a II. r. vádlott tulajdonában levő és általa vezetett motorkerékpárral – melyen utasként foglalt helyet az I. r. vádlott – az OTP-fiókhoz indultak. A vádlottak fején ekkor úgynevezett szkafander típusú bukósisak volt, a bukósisak alatt mindkét vádlott a szemnél kivágott sapkát viselt. Az I. r. vádlottnál volt ekkor a rugós bicska, a gázspray és az ólommal beöntött gumicső, a II. r. vádlottnál pedig a forgópisztoly. A vádlottak a motorkerékpárt az OTP előtt leállították.
Az OTP-fiókba először a II. r. vádlott lépett be, utána haladt az I. r. vádlott. Az OTP-fiók bejáratán történt belépéskor mind a II. r. vádlott, mind az I. r. vádlott a fején viselte a bukósisakot, és alatta a szemnél kivágott fekete színű sapkát. Amikor a II. r. vádlott az OTP-fiók ajtaján belépett, az előtérbe jutott, melyet üvegfal választott el az ügyfélrésztől. Az ajtón való belépést követően a II. r. vádlott észrevette, hogy az üvegfal túloldalán a bejárati ajtó közelében levő biztonsági őr az ajtó felé figyel, így a II. r. vádlott a fejéről levette a bukósisakot úgy, hogy a bukósisak levételekor levette az arcát takaró sapkát is, majd a bukósisak és a sapka levételekor haladt tovább befelé az OTP-fiók ügyfélrésze irányába. A II. r. vádlott mögött haladó I. r. vádlott az ajtón való belépést követően egy pillanatra megtorpant, ekkor a biztonsági őr, aki az üvegfal túloldalán volt, kezével mutatta és mondta is az I. r. vádlottnak, hogy a bukósisakot vegye le a fejéről. A bank szabályzata szerint ugyanis bukósisakban tilos a bankfiókba belépni. Mivel az I. r. vádlott a biztonsági őr felszólítására nem reagált, a biztonsági őr erőteljesebben rászólt az I. r. vádlottra, hogy vegye le a fejéről a bukósisakot. Amikor a biztonsági őr másodszor szólt rá az I. r. vádlottra, a felszólítással egyidejűleg a jobb kezével a jobb oldalán levő úgynevezett fegyvertartóban levő pisztolyához kapott, és kicsatolta a fület a fegyvertartón azért, hogy szükség esetén a fegyverét elő tudja venni. Mire ez lezajlott, a II. r. vádlott beért az ügyfélrészbe, fejére húzta a szemnél kivágott sapkát, és a kezében levő forgópisztolyt – melyet a biztonsági őr valódi, éles lőfegyvernek tekintett – az őr felé irányította, aki a felszólításra engedelmeskedett, és a kezeit felemelte. Ekkor a II. r. vádlott a biztonsági őrt először leültette, majd a földre fektette, és eközben a fegyvertartóból kivette a biztonsági őr 9 mm-es kaliberű, magyar gyártmányú öntöltő pisztolyt, melynek a tárában 5 db pisztolytöltény volt. A biztonsági őr pisztolya és a benne levő lőszerek működőképesek voltak, a pisztoly a 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet alapján lőfegyvernek, az 5 db pisztolytöltény lőszernek tekintendő, a megszerzése és a tartása engedélyhez kötött. Miután a II. r. vádlott elvette a biztonsági őr fegyverét, a fegyvert átadta az I. r. vádlottnak. Ezután a vádlottak felszólították az OTP fiókban levő személyeket, hogy hasaljanak a földre.
Azt követően, hogy az I. r. vádlott átvette a II. r. vádlottól a biztonsági őr fegyverét, az I. r. vádlott egyik kezében fogta a biztonsági őr pisztolyát, másik kezében az időközben kinyitott rugós bicskát, és így ment a pénztár irányába, majd amikor az I. r. vádlott a pénztár közelébe ért, az ügyfélpulton beugrott a munkaterületre, és a pénztárnak a munkaterületről nyíló, be nem zárt ajtajához ment. Ezt követően az I. r. vádlott kinyitotta a pénztár ajtaját, és bement a pénztárba. A pénztárban a pénztárosnő tartózkodott ekkor. Az I. r. vádlott egyik kezében a biztonsági őr pisztolyát, a másik kezében a kinyitott rugós kést fogva felszólította a pénztárosnőt, hogy nyissa ki a fiókot, aki a felszólításnak eleget tett, és kinyitotta a fiókot. Ezt követően az I. r. vádlott a fiókból a papírpénzeket kivette, és a nála levő hátizsákba rakta, s még a pultra kirakott 3 db 5000 forintost is elvette, és azt is a hátizsákba rakta. Ezt követően az I. r. vádlott megkérdezte a pénztárosnőt, hogy van-e még pénz, miután a pénztárosnő nemleges választ adott, az I. r. vádlott kiment a pénztárfülkéből azon az ajtón keresztül, amin keresztül bement a pénztárfülkébe, majd újra a pultot átugorva az ügyfélrészbe ment. Ekkor a II. r. vádlott megkérdezte az I. r. vádlottól, hogy mennyi, aki úgy válaszolt: „nem sok”.
A II. r. vádlott ekkor felszólította az I. r. vádlottat arra, hogy verje szét az ügyfélrészben levő videokamerát, aki a felszólításnak eleget tett és a nála levő, ólommal kiöntött gumicsővel több ütéssel leverte az ügyfélrészben levő videokamerát.
Mindezek alatt a II. r. vádlott a ruházatából elővette az „álbombát”, azt a pultra helyezte, és az álbombát elindította oly módon, hogy az álbombán levő óraszerkezet elindult, és az álbombán levő kerékpár-hátsóvillogó – mely szigetelőszalaggal be volt tekerve – elkezdett villogni úgy, hogy azon két kis piros villogó fény látszódott.
Ezt követően a II. r. vádlott azt mondta: „10 percig ne hívjanak senkit, mert akkor a készülék felrobban, a harmadik társuk kint ül a kocsiban”.
Ezt követően a vádlottak elhagyták az OTP-fiókot úgy, hogy magukkal vitték a pénztárból elvitt pénzt, mely összesen 2 285 500 forint volt, valamint magukkal vitték a biztonsági őrtől elvett pisztolyt, a benne levő 5 db lőszerrel együtt.
A vádlottak a rablást néhány perc alatt hajtották végre.
A rablás időtartama alatt az OTP-fiókban dolgozó alkalmazottak a riasztórendszert bekapcsolták, az OTP-fiókhoz azonban a rendőrök csak a vádlottak távozása után érkeztek meg.
A vádlottak az OTP-fiókból történt távozás után a motorkerékpárral – melyet a II. r. vádlott vezetett – a tanyához mentek, ahol a személygépkocsijukat elrejtették. Ott a motorkerékpárt a bozótosban elrejtették, átöltöztek, majd a bukósisakot és a bankrablásnál viselt ruhanemű egy részét a tanya udvarán levő kútba dobták. Itt a tanyánál eldobták azt a kulcscsomót is, melyen a motor indítókulcsa volt. Ezek után a vádlottak az elrejtett gépkocsiba ültek, és a személygépkocsival kerülő úton az I. r. vádlott lakására hajtottak. Útközben a vádlottak egy tónál megálltak, és a motorkerékpárról leszerelt rendszámtáblát, valamint a rablásnál használt rugós kést és az ólommal kiöntött gumicsövet a tóba dobták, a rablásnál használt pisztolyt és a biztonsági őrtől elvett pisztolyt azonban megtartották, azt magukkal vitték az I. r. vádlott lakására, ahol elrejtették.
Később a vádlottak a rablásból származó pénzt elfelezték, a rablásból származó pénzből fizették vissza azt a tartozást, melyből a II. r. vádlott a rablást megelőzően a személygépkocsit megvásárolta.
Később az I. r. vádlott a II. r. vádlottól megvásárolta ugyancsak a rablott pénzből ezt a személygépkocsit.
A II. r. vádlott a rablásból származó pénzből vásárolt 230 000 forintért egy személygépkocsit, az I. r. vádlott a rablásból származó pénzből vásárolt egy rádiótelefont, színes tévét, befizetett gépkocsi-vezetői tanfolyamra, körülbelül 40 000 forintot befizetett az OTP-számlára, körülbelül 100 000 forintért vásárolt magának cipőt, melegítőt, ruhát, a lakásukba vásárolt egy villanybojlert, gázmelegítőt, gázpalackot, míg a II. r. vádlott ugyancsak a rablásból származó pénzből 250 000 forintot befizetett elmaradt fűtésszámla, melegvíz-számla és a ki nem fizetett számlák után járó kamat fejében, valamint a II. r. vádlott is vásárolt magának sportcipőket, ruhákat, a gépkocsiba hangfalakat, rádiósmagnót, a gépkocsira gumikat, nyakláncot és medált.
A vádlottak a rablásnál használt fegyvert, a biztonsági őrtől elvett pisztolyt és a benne levő lőszereket az I. r. vádlott lakásának a padlásán tartották mindaddig, míg azokat az 1997. december 3. napján megtartott házkutatáskor meg nem találták.
Az I. r. vádlottól az előállításakor és a házkutatás során összesen 97 000 forintot foglaltak le készpénzben, ez a pénz a rablásból származott.
A II. r. vádlottól az előállításakor 14 620 forintot foglaltak le, mely pénzből 4820 forint származott a rablásból.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az ügyész az I. r. és a II. r. vádlottak terhére a fő- és mellékbüntetések súlyosítása; a vádlottak és a védőik enyhítés, emellett a II. r. vádlott védője a rablás bűntette tekintetében a „fegyveresen” elkövetés mellőzése, illetve a lőfegyverrel visszaélés miatt emelt vád alóli felmentés végett jelentett be fellebbezést. A másodfokú tárgyaláson a vádlottak és a védőik a szabadságvesztés eggyel enyhébb végrehajtási fokozatának a megállapítását is kérték.
A megyei főügyész az ügyészi fellebbezést azzal a kiegészítéssel tartotta fenn, hogy az elsőfokú ítéletet megváltoztatva, a vádlottak cselekményének további rablás bűntetteként és közveszéllyel fenyegetés vétségeként történő minősítését, a vádlottakra kiszabott fő- és mellékbüntetés tartamának a súlyosítását indítványozta.
Az elsőfokú bíróság az ügyben a szükséges és a lehetséges bizonyítást felvette, a beszerzett valamennyi bizonyítékot értékelési körébe vonta, és ítéletében a tényállást azok hibátlan, kellő részletezéssel megindokolt értékelésével állapította meg. Az így megállapított tényállás – melynek helyességét a fellebbezések sem vitatták – mindkét vádlottat érintően megalapozott, ekként az irányadó volt az ügy felülbírálatánál is.
Az irányadó tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlottak bűnösségére, és a vádlottak cselekményének a jogi minősítése törvényes, ugyanakkor azonban hiányos.
Az elsőfokú bíróság jogi minősítését a II. r. vádlott védője arra hivatkozással vitatta, hogy a biztonsági őr lőfegyverét a II. r. vádlott nem a cselekmény elkövetése érdekében, hanem „preventíve, a riadalom megelőzése végett” azért vette el, hogy azt a biztonsági őr ne tudja használni, nehogy a helyszínen lövöldözés legyen, következésképpen a „fegyveresen” elkövetés mint minősítő körülmény, a II. r. vádlott terhére nem állapítható meg, ugyanakkor mivel a II. r. vádlott a lőfegyvert csak „pillanatnyilag” birtokolta, a továbbiakban ahhoz már nem volt köze, a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette sem írható a terhére, figyelemmel a fentieknél a kétszeres értékelés tilalmára.
A megyei bíróság ezzel az érveléssel nem értett egyet. A „fegyveresen” elkövetés büntetőjogi fogalmát az elsőfokú bíróság – az ezt elemző rendelkezésben írtaknak megfelelően – helyesen rögzítette. Közömbös, hogy a bűncselekmény elkövetésekor az elkövető a lőfegyvert milyen célból tartja magánál. Az nem vitatott tény, hogy a lőfegyvert a II. r. vádlott vette el a biztonsági őrtől, és azt magánál tartotta, majd ezt követően adta át a társának. Megjegyzi a megyei bíróság, hogy ez az átadás már merőben ellentmond annak a védekezésnek, hogy az elvétel csak a riadalom megelőzése végett történt. Az irányadó tényállás szerint a pénz elvétele érdekében a vádlottak a részletes, közös kitervelés szerint mindenben szándékegységben jártak el, közös szerepet vállaltak, a II. r. vádlott mindvégig tudatában volt annak – miközben maga is egyben fenyegető magatartást tanúsított –, hogy az általa megszerzett, majd átadott lőfegyvert a társa a pénz elvételének időtartama alatt magánál tartotta. Mindehhez képest az elsőfokú bíróság helyesen foglalt állást, amikor mindkét vádlottnak a pénzintézet sérelmére elkövetett rablási cselekményét társtettesként és fegyveresen elkövetettnek minősítette; ezért a II. r. vádlott tekintetében ennek a minősítő körülménynek a mellőzésére nem volt lehetőség.
Az irányadó tényállás szerint a vádlottaknak a lőfegyver és a lőszer tartására engedélye nem volt. A biztonsági őr lőszerrel betárazott lőfegyverét a II. r. vádlott elvette, majd átadva a társának, így azt mindketten megszerezték. A lőfegyver és a lőszer megszerzése a bűncselekmény önálló törvényi tényállási eleme, a megszerzéssel a bűncselekmény befejezett. A „pillanatnyi” birtoklás valóban nem alkalmas a megszerzésnek mint elkövetési magatartásnak a megállapítására, a megszerzés ugyanis csak akkor tényállásszerű, ha a lőfegyver tartós birtoklására irányul. Akkor nem valósult volna meg tehát a lőfegyverrel, lőszerrel visszaélés bűntette is, ha a biztonsági őrtől elvett és a jelenlétében átmenetileg náluk levő fegyvert a vádlottak – akár a II. r. vádlott – rövid időn belül visszaadták volna. Ez azonban nem történt meg. Az elsőfokú bíróság által helyesen rögzített tényekből megállapítható, hogy a lőfegyvert – a lőszerrel együtt – a vádlottak utóbb a helyszínről közösen vitték el, a jogosult személy birtokából az véglegesen kikerült, és azzal hosszabb időn keresztül a vádlottak – így a II. r. vádlott is – rendelkezett. Ekként az elsőfokú bíróság helyes indokolással vont következtetést a II. r. vádlott bűnösségére is a lőfegyverrel és a lőszerrel visszaélés bűntette tekintetében. Az idevonatkozó elsőfokú ítéleti indokolást a megyei bíróság annyiban helyesbíti, hogy a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette a II. r. vádlott esetében a lőfegyver elvételétől, az I. r. vádlott esetében pedig annak a II. r. vádlottól való átvételétől kezdve megvalósult és befejezetté vált.
A fentiek értelmében tehát a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntettét, valamint a fegyveresen elkövetett rablás bűntettét a vádlottak bűnhalmazatban valósították meg, tehát nincs szó kétszeres értékelésről. A II. r. vádlottnak és védőjének a lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés bűntette miatt emelt vád alóli felmentést célzó fellebbezése tehát nem alapos.
A vádlottak cselekményének a jogi minősítése körében a főügyész indítványozta a vádlottak terhére további 1 rb. rablás bűntettének, valamint a közveszéllyel fenyegetés vétségének a megállapítását is.
A megyei bíróság ezzel a főügyészi indítvánnyal egyetértett.
Amikor a II. r. vádlott a: „bankrablás, fel a kezekkel!” felszólítást követően a kezében tartotta és a biztonsági őr felé irányította a lőfegyvernek ugyan nem minősülő forgópisztolyt, a biztonsági őrrel szemben – aki ezt a pisztolyt alappal tekinthette lőfegyvernek – élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmazott. E közvetlen fenyegetés alkalmazásában pedig a biztonsági őr szempontjából az I. r. vádlott is részt vett, mivel a biztonsági őr előtt is nyilvánvalóan a II. r. vádlottal együtt érkezett a helyszínre, a bukósisakját az őr felszólítása ellenére sem vette le, így a fenyegető magatartásával maga is törvényi tényállási elemet valósított meg. A biztonsági őr reagálásából is következtetve, a vádlottak együttes fenyegetése alkalmas volt a biztonsági őr akaratának a megtörésére.
A biztonsági őrtől a lőfegyver fenti, együttes fenyegetés alkalmazásával történt elvétele ugyan egyben a pénzintézet pénzének megszerzését célzóan is alkalmazott fenyegetés során, annak hatása alatt történt, ez a lőfegyver azonban nem a „kirabolni” célzott pénzintézet tulajdona volt, hanem a biztonsági szolgálatot teljesítő cég tulajdona, és mint dolog, pénzben kifejezhető értéket is képviselt. Ennek az elvétele tehát a biztonsági őrtől mint a pénzintézettől különálló másik sértettől történt.
A pénzintézettől mint sértettől a pénz elvétele viszont a lőfegyver elvételét követően most már teljességgel elkülönülten a már megszerzett lőfegyverrel másik, további, a pénztárost érintő élet és testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel történt, így tehát a vádlottak két „sértettel” szemben alkalmazott együttes fenyegetéssel két sértett tulajdonában levő külön dolgot vettek el.
A lőfegyverrel kapcsolatos eltulajdonítási célzatra, mint a rablás törvényi tényállásának elemére, a megyei bíróság a vádlottak további, annak megtartására irányuló, a már fentiekben, illetve az elsőfokú ítélet indokolásában is kifejtett tevékenysége alapján vont következtetést. Mindehhez képest a megyei bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított jelentős értékre, fegyveresen elkövetett rablás bűntettén túlmenően a vádlottak terhére halmazatban megállapította további 1 rb. a Btk. 321. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és büntetendő rablás bűntettének társtettesként való elkövetését is, következésképpen a vádlottakat ebben a bűncselekményben is bűnösnek mondta ki.
A lőfegyvernek, majd a pénznek élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazásával történt elvételét követően, azaz már a 2 rb. rablás bűntettének befejezetté válása után a II. r. vádlottnak az a további tevékenysége, hogy a társával közösen elkészített álbombát a pultra helyezte, azt „beindította”, majd a jelenlevők előtt érthető módon azt a kijelentést tette, hogy „10 percig ne hívjanak senkit, mert akkor felrobban, a harmadik társunk kint ül a kocsiban”, mások előtt a köznyugalom megzavarására alkalmas olyan tényállítása volt, hogy közveszéllyel járó esemény bekövetkezése fenyeget. Így a II. r. vádlott ezzel a cselekményével mint tettes megvalósította a Btk. 270/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott közveszéllyel fenyegetés vétségét is. Az e vonatkozásban törvényi tényállási elemet meg nem valósító, de ugyanekkor a helyszínen ugyancsak jelen levő, így a II. r. vádlottra mindenben szándékerősítően ható I. r. vádlott pedig a Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerinti bűnsegéd. Ezért a megyei bíróság a vádlottakat ennek megfelelően ebben a bűncselekményben is bűnösnek mondta ki.
Észlelte továbbá a megyei bíróság – a főügyészségi indítványban foglaltakkal egyezően –, hogy a vádlottak terhére a vádirati tényállás is, valamint az elsőfokú ítéleti tényállás is rögzíti a biztonsági kamera szándékos leverését, azaz a rongálás megvalósítását is. E bűncselekmény pontos megállapíthatóságához további bizonyítás felvétele vált volna szükségessé a kár összege tekintetében, ezt a megyei bíróság azonban a Be. 205. §-a értelmében mellőzte, mivel ennek a cselekménynek a vádlottak felelősségre vonása szempontjából nincs jelentősége, egyben a – vádiratban ugyan nem minősített – rongálás vétsége miatti eljárást a Be. 213. §-a (1) bekezdésének d) pontja alapján mindkét vádlott tekintetében megszüntette.
A büntetés kiszabása során figyelembe jövő bűnösségi körülményeket az elsőfokú bíróság nagyrészt helyesen ismerte fel. A megyei bíróság azonban mellőzi az I. r. vádlott esetében az enyhítő körülmények köréből a főleg morális és szociális beilleszkedés terén mutatkozó személyiségzavart, mert ez a beszámítási képességét nem korlátozta. Mindkét vádlott terhére súlyosító körülményként pedig a halmazat helyett – a további bűncselekményekben való bűnösségük megállapítása folytán – most már a többszörös halmazatot értékelte. További súlyosító körülmény mindkét vádlott terhére az előre kiterveltség.
Az elsőfokú bíróság által a vádlottakkal szemben kiszabott főbüntetés mértékét a megyei bíróság eltúlzottan enyhének találta, az nem felel meg a büntetés Btk. 37. §-ában írt céljának. A vádlottak cselekménye nagy tárgyi súlyú, a pénzintézetek sérelmére elkövetett rablások elszaporodottságuknál fogva is kiemelkedő veszélyességűek a társadalomra. A vádlottak személyi társadalomra veszélyességére pedig utal a bűncselekményük felfedezésének a meghiúsítása érdekében kifejtett – az elsőfokú ítéletben rögzített – tevékenységük is. A javukra szóló bűnösségi körülmények között a pénzintézet kára töredék részének megtérülése csupán elenyésző nyomatékú.
A további bűncselekményekben való bűnösségük kimondása is a fentiek szerint változott, így a súlyosító körülmények túlsúlyát mutató bűnösségi körülmények mellett a megyei bíróság az I. r. vádlottra kiszabott szabadságvesztés tartamát 7 év 6 hónapi fegyházbüntetésre, a II. r. vádlottra kiszabott főbüntetést pedig 7 évi fegyházbüntetésre súlyosította. Ezeket a főbüntetéseket tartotta arányban állónak a vádlottak cselekményei tárgyi súlyával, a bűnösségük fokával, valamint a bűnösségi körülményekkel. Ezek a főbüntetések alkalmasak annak megelőzésére, hogy akár a vádlottak, akár más hasonló bűncselekményt kövessen el.
Az I. r. vádlott főbüntetése mértékének meghatározásánál a megyei bíróság értékelte azt is, hogy ez a vádlott volt a bűncselekmény kezdeményezője, továbbá hogy a vele szemben korábban alkalmazott próbára bocsátás intézkedésnek, illetve nevelő jellegű büntetésnek nem volt visszatartó hatása, ezért indokolt a főbüntetés mértékének súlyosítása.
A közügyektől eltiltás mellékbüntetés tartamát a megyei bíróság mindkét vádlott esetében törvényesnek találta, az ennek a súlyosítására irányuló fellebbezésnek, illetve főügyészségi indítványnak nem adott helyt.
A kiszabott szabadságvesztéseknek eggyel enyhébb végrehajtási fokozatban való meghatározására a megyei bíróság nem látott alapot. A Btk. 45. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság a kiszabott szabadságvesztés egy fokozattal enyhébb végrehajtási módjának kijelölésénél a büntetés kiszabásánál figyelembe vett szempontoknak, különösen az elkövető személyiségének, ezen belül is egészségi állapotának, életkorának, továbbá a bűncselekmény motívumának tulajdonít jelentőséget. A vádlottak tekintetében azonban mindezek figyelembevételével nem volt lehetőség az eggyel enyhébb végrehajtási fokozat kijelölésére.
A fentiekben kifejtettek szerint a megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a változtatással nem érintett ítéleti rendelkezések törvényesek, ezért egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 3. B. 1291/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás