PK BH 2000/395
PK BH 2000/395
2000.09.01.
I. A telefonvonal előfizetőjének a szolgáltatás igénybevételére irányuló jogosultsága dolognak, alkotórészének vagy tartozékának nem tekinthető, hanem vagyoni értékű jognak minősül [Ptk. 94. § (1) bek., 95. § (1) bek.; 1992. évi LXXII. tv. mell. 8., 21., 25. pont].
II. A „közös szerzeményű ingóságok” megosztására irányuló szerződés a „telefonvonalra” nem terjed ki [Ptk. 207. § (1) bek.].
III. A belépési díj közös vagyon [Csjt. 27. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a felperes 37 500 forint megfizetése iránt előterjesztett keresetét. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a peres felek házastársak voltak, a házasságukat azonban az elsőfokú bíróság 1995-ben felbontotta. A felek utolsó közös lakása szolgálati lakás volt, amelyben telefonvonal is üzemelt. 1994. szeptember 30-án a felek „házastársi közös vagyont megszüntető okiratnak” címzett, olyan tartalmú megállapodást kötöttek egymással, amelynek 6. pontja szerint „az utolsó közös lakásban található minden házastársi közös szerzeményű ingóság kizárólagos tulajdonosa a jövőben a feleség, K. E.-né lesz”. A házasság felbontását követően az alperes az ingatlanból elköltözött, a nevén nyilvántartott telefonvonal azonban továbbra is az utolsó közös lakásban maradt, de azt utóbb az alperes kérelme alapján a DÉLTÁV az alperes jelenlegi lakóhelyére helyezte át. A telefonhoz jutás költsége jelenleg 37 500 forint.
Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító döntését azzal indokolta, hogy a felperes által hivatkozott szerződéssel a felek a közösen szerzett ingóságokat osztották meg egymás között, a telefonvonal azonban birtokba vehető ingóságnak nem tekinthető, azon puszta birtokbavétellel nem lehet tulajdonjogot szerezni. Ehhez ugyanis szükséges a korábbi tulajdonos lemondó nyilatkozata a szolgáltatóhoz és az új jogosulthoz, valamint a jogosult igénybejelentése és az átírási költségekről való rendelkezés, illetve azok rendezése. Az alperes – noha a telefonvonal az ő nevén volt – lemondó nyilatkozatot nem tett, és a telefonvonal sorsáról a szerződés sem tartalmaz kifejezett rendelkezést, az erre vonatkozó kifejezett megállapodás hiánya pedig arra utal, hogy a felek akarata a telefon tulajdonjogának az átruházására nem terjedt ki, azzal tehát az alperes szabadon rendelkezhetett.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és kötelezte az alperest arra, hogy fizessen meg a felperesnek 37 500 forintot. A másodfokú ítélet indokolása szerint az alperes a fellebbezési eljárás során maga adta elő azt, hogy a telefonbekötés költségének és a telefonkészülék árának kifizetésére a házasság fennállása alatt került sor, a telefonvonal kialakításának a költsége tehát a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a házastársi közös vagyonba tartozik annak ellenére is, hogy a vonal az alperes nevére került. Nem vitás, hogy a felek házastársi közös vagyonának megosztásáról rendelkező okirat a telefonvonalról kifejezett rendelkezést nem tartalmaz, a megállapodás tartalmából azonban egyértelműen kitűnik az, hogy a szerződő felek e vonatkozásban is megállapodtak. A felek szándéka – a szerződésből kitűnően – a házastársi közös vagyon teljes körű megosztására irányult. Tekintettel arra, hogy a megállapodás megkötésekor a telefonvonal a lakás tartozéka volt, a lakás és valamennyi ott levő ingóság a felperes birtokába, illetve tulajdonába került, a felperes szerezte meg a telefonvonal tulajdonjogát is annak ellenére, hogy annak átírásáról a felek nem rendelkeztek. E megállapítást támasztja alá az a körülmény is, hogy az alperes a házastársi közös vagyon megosztását követően évekig nem tett lépéseket a telefonvonal áthelyezésére. Tekintettel arra, hogy az alperes a telefonvonal leszerelésével szerződésszegést követett el, köteles a lakásban kialakítandó új telefonvonal létesítési költségének a megfizetésére.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt. Hivatkozott arra, hogy a szolgáltatáselérési ponttal való rendelkezés jogát a korábbi munkáltatója a nyugdíjazására tekintettel kifejezetten neki engedte át, az tehát a házastársi közös vagyon részét nem képezhette, és arra a felperesnek a közösvagyon-megosztási szerződés alapján igénye sem keletkezhetett.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
I. 1. Téves a jogerős ítélet azon okfejtése, mely szerint a perbeli szerződés megkötésekor a vitás telefonvonal a volt közös lakás tartozékát képezte, és ezért a lakással, illetve az abban lévő ingóságokkal együtt a felperes birtokába, illetve tulajdonába került annak ellenére, hogy annak átírásáról a felek kifejezetten nem rendelkeztek.
A távközlésről szóló 1992. évi LXXII. törvény (a továbbiakban: Tv.) mellékletének a 21. pontja szerint hozzáférési pontnak minősül minden olyan – a hozzáférés műszaki jellemzőivel meghatározott – fizikai kapcsolódási pont (interface), amely a távközlő hálózat részét képezi, és lehetővé teszi a távközlő hálózaton való információcserét, míg a 21/b. pont értelmében előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pont a közcélú távközlőhálózat azon pontja, amely előfizetői berendezések vagy más előfizetői szolgáltatások nyújtását lehetővé tevő berendezések rákapcsolására szolgál. Ebből következően a szolgáltatás-hozzáférési pont (köznapi szóhasználattal: telefonvonal) birtokba vehető dolognak nem tekinthető, és ezért az a tulajdonjog Ptk. 94. §-ának (1) bekezdésében meghatározott önálló tárgyává sem válhat, hanem csupán a távközlőhálózat, mint birtokba vehető dolog Ptk. 95. §-ának (1) bekezdésében meghatározott alkotórészét képezi, hiszen az a távközlőhálózattal olyképpen van tartósan egyesítve, hogy az elválasztással a távközlőhálózat, valamint a szolgáltatás-hozzáférési pont értéke és használhatósága egyaránt számottevően csökkenne.
Erre tekintettel a közcélú távközlési előfizetői szolgáltatások nyújtását lehetővé tevő berendezések rákapcsolására szolgáló ún. előfizető szolgáltatás-hozzáférési pont (telefonvonal) az előfizető lakásának a rendeltetésszerű használatát elősegíti ugyan, a lakás tartozékának azonban nem tekinthető. A Ptk. 95. §-ának (1) és (2) bekezdéséből ugyanis az következik, hogy a dolog alkotórészére a tulajdonjog minden esetben, a dolog rendeltetésszerű használatához vagy épségben tartásához rendszerint szükséges vagy azt elősegítő tartozékra azonban csak kétség esetén terjed ki. A Tv. mellékletének 8., 21., 21/b. és 25. pontja azonban nem hagy kétséget afelől, hogy az ún. előfizetői szolgáltatás-hozzáférési pont nem az előfizető, hanem a más (szolgáltató, igénybevevő, előfizető) részére távközlési szolgáltatás nyújtására jogosult tulajdonában vagy birtokában áll, és a szolgáltató az egyéni előfizetői szerződés alapján a közcélú távbeszélő-hálózat részét képező szolgáltatás-hozzáférési pont létesítésével csupán a hálózaton nyújtott távbeszélő-szolgáltatások igénybevételének a lehetőségét biztosítja az előfizető részére. Az előfizetőnek az ún. belépési díj és a szerelési költség arányos részének a megfizetése ellenében csupán arra van jogosultsága, hogy az előfizetői szerződés alapján a szolgáltató által létesített, a hálózatához kapcsolódó állandó vagy mozgó szolgáltatás-hozzáférési ponton a hálózaton nyújtott szolgáltatásokat a szerződés időtartama alatt a havi előfizetési és a szolgáltatási díj ellenében bármikor igénybe vegye. Az előfizetőnek a szolgáltatás ilyen igénybevételére irányuló jogosultsága viszont sem birtokba vehető dolognak, sem ilyen dolog alkotórészének vagy tartozékának nem tekinthető, hiszen az csupán relatív szerkezetű, kötelmi (szerződéses) alapon nyugvó vagyoni értékű jognak minősül.
I. 2. A házastársi közös vagyon megosztása egyrészt a házastársak közös vagyonához tartozó vagyontárgyakon fennálló osztatlan közös tulajdonának a megszüntetését, másrészt az egyes vagyontárgyaknak a házastársak valamelyike polgári jogi értelemben vett kizárólagos tulajdonába adását jelenti. A kizárólagos tulajdonba adás fogalmilag feltételezi azt, hogy az adott vagyontárgy polgári jogi értelemben vett kizárólagos tulajdonát, illetőleg kötelmi vagy egyéb jellegű jogosultságát megszerző házasfél az említett jogosultságainak a fennállását a házastársak és a harmadik személyek közötti ún. külső jogviszonyban az adott vagyontárgyra irányadó jogág szabályai szerint igazolni tudja.
Az előfizető lakásának a megváltozása esetén a szolgáltatás-hozzáférési pontnak (telefonvonalnak) a lakásban visszamaradó személyre vagy az új tulajdonosra való átírása – az elsőfokú bíróság helyes jogi okfejtése szerint – a korábbi előfizetőnek a szolgáltatóhoz és az új jogosulthoz intézett joglemondó nyilatkozatát, az új jogosult igénybejelentését, valamint az átírási költségekről való rendelkezést, illetve azok rendezését is feltételezi. Az említett kérdésekre a felek megállapodása nem terjedt ki, a felperes tehát a telefonvonal-előfizetői jogosultságát a külső jogviszonyban igazolható módon nem szerezhette meg.
Az alperes azon szerződéses nyilatkozatát tehát, mely szerint „az utolsó közös lakásukban található minden házastársi közös szerzeményű ingóság kizárólagos tulajdonosa a jövőben a feleség, K. E.-né lesz”, a felperesnek a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdése értelmében a nyilatkozó alperes feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint úgy kellett és nem is lehetett másként értenie, minthogy az alperes nevén nyilvántartott „telefonvonalra” a felek megállapodása nem terjed ki.
II. Minden alapot nélkülöz viszont az alperes azon felülvizsgálati érvelése, mely szerint a telefonvonal házastársi közös vagyon tárgyát nem képezhetné azért, mert az tulajdonjog tárgya nem lehet. A telefonvonal tulajdonjogának az előfizető általi megszerezhetőségét ugyanis – a fentebb kifejtettek szerint – nem a birtokba vehetőség hiánya, hanem a szolgáltatás-hozzáférési pontnak a távbeszélő-hálózattal fennálló alkotórészi kapcsolata zárja ki, amely a lakással fennálló tartozéki kapcsolatnál kétségkívül erősebb. A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint ugyanakkor a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik, és ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. Az idézett törvényhely nyelvtani értelmezése szerint tehát házastársi közös vagyont nem csupán a tulajdonjog Ptk. 94. §-a szerinti tárgyai képeznek, hanem abba beletartozik az ingó és ingatlan dolgokon felül mindaz a vagyoni értékű jog, illetve vagyoni tárgyú kötelezettség is, amelyet a házastársak az életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, illetve vállaltak (BH 1998/5/233.). A telefonvonal belépési díja kétségkívül vagyoni értéket képvisel, hiszen annak kiegyenlítése folytán jogosulttá válik az előfizető arra, hogy a szolgáltató által távbeszélő-hálózaton nyújtott távbeszélő-szolgáltatásokat díjazás ellenében bármikor igénybe vegye, a szolgáltatás-hozzáférési pontot (telefonvonalat) a lakásának megváltozása esetén a lakásban visszamaradó személyre vagy az új tulajdonos átírassa, vagy azt az új lakásába áthelyeztesse. Nem hagynak kétséget a per adatai afelől, hogy az alperes a telefonvonalat a házassági életközösség tartama alatt a lakás bérleti jogával együtt szerezte meg. Az MH. 1997. január 28-án kelt levelének a tartalma cáfolta az alperes azon tényállítását, mely szerint az ún. belépési díjat (beruházási hozzájárulást) az alperes volt munkáltatója egyenlítette ki, az alperes e tényállításának a kétséget kizáró bizonyítása sem eredményezhetné viszont a telefonvonal Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontja szerinti alperesi különvagyoni jellegének a megállapíthatóságát, hiszen a házasfelek valamelyikének a munkáltatója által a munkaviszonyára tekintettel nyújtott juttatás sem a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerinti ajándékozás, sem a Ptk. 598. §-a szerinti öröklés jogcímén történő szerzésnek nem tekinthető, és szokásos mértékű, illetőleg mennyiségű személyes használatra szolgáló vagyontárgynak sem minősül.
Mindezekből következően a belépési díj, mint a közcélú távbeszélő-hálózaton nyújtott szolgáltatások igénybevétele lehetőségének az ellenértéke a felek Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésében meghatározott olyan házastársi közös vagyonát képezi, amelyre a feleknek a házastársi közös vagyon megosztására vonatkozó megállapodása bizonyítottan nem terjedt ki. Nem igényelheti ezért a felperes jogszerűen a belépési díj egészének a szerződés alperes általi hibás teljesítése jogcímén történő megtérítését, alappal tarthat viszont igényt arra, hogy a házastársi közös vagyonhoz tartozó, de a házastársi közös vagyon megosztása során bizonyítottan figyelmen kívül hagyott belépési díjnak az őt megillető fele részét: 18 750 forintot az alperes, a Csjt. 31. §-ának (2) bekezdésében meghatározott házastársi közös vagyon megosztásnak a jogcímén fizesse meg neki.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint az alperest 18 750 forint megfizetésére kötelezte. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.823/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás