BK BH 2000/437
BK BH 2000/437
2000.10.01.
I. Eljárási szabálysértés valósul meg, ha az elsőfokú bíróság a tárgyalásra nem idézi meg a nyomozás során bevont és szakvéleményt előterjesztő igazságügyi orvos szakértőt, hanem csupán értesíti a tárgyalás határnapjáról, és a védőnek a más szakértő kirendelésére vonatkozó indítványát elutasítja;
ilyen esetben a másodfokú bíróság az eljárási szabálysértést úgy küszöbölheti ki, hogy a fellebbezési eljárásban más szakértőt rendel ki, és a fellebbezési tárgyalásra megidézi és meghallgatja a nyomozás során eljárt és a másodfokú eljárásba bevont igazságügyi szakértőt [Be. 77. § (4) bek., 239. § (2) bek. a) pont, 240. §, 258. § (1) bek. a) pont].
II. Ha az elkövető szándéka – eshetőlegesen – a kiskorú gyermeke életének a kioltására irányult, majd utólag e káros következmény elhárítására irányuló magatartást tanúsít: maradékcselekményként életveszélyt okozó testi sértés bűntettében kell megállapítani a bűnösségét [Btk. 13. §, 17. § (3) és (4) bek., 166. § (1) bek., 170. § (5) bek. 1. ford.].
III. A többrendbeli, kiskorú veszélyeztetésének bűntette esetében az ítélet rendelkező részében meg kell állapítani azoknak a gyermekeknek az alapvető személyi adatait, akikkel kapcsolatban a bíróság az elkövető szülői felügyeleti jogát megszüntette [Btk. 195. § (1) bek.; Be. 220. § (2) bek.; Csjt. 88. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az 1997. június 5. napján kelt ítéletével a vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és 4 rb., kiskorú veszélyeztetésének bűntettében állapította meg, és ezért halmazati büntetésül 7 évi börtönbüntetésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte, elrendelte a vádlott kényszergyógyítását és a szülői felügyeleti jogát mind a négy gyermek vonatkozásában megszüntette. A megállapított tényállás lényege a következő.
A 39 éves vádlott ipari iskolát végzett, rokkantnyugdíjas, havi 9000 forint járadékot kap. 1990. évben kötött házasságot, amelyből öt kiskorú gyermekük született. A vádlott és a felesége rendszeresen fogyasztanak szeszes italt, a család létfenntartását a gyermekek után járó nevelési segélyből, a családi pótlékból és a munkanélküliek jövedelempótló támogatásából biztosítják. A vádlott idült alkoholista, diszharmonikus személyiségszerkezetű, pszichopathiás életvezetésű személy, aki alkoholos személyiségtorzulásban szenved, de ez a beszámítási képességét nem befolyásolja. Két esetben volt büntetve, hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
A vádlott 1994 elejétől 1996. szeptember 18-ig – az előzetes fogva tartásának elrendeléséig – a feleségét rendszeresen bántalmazta, ütötte-verte a közös lakásban, a gyermekek jelenlétében. A kiabálások, csattogások jól hallhatóak voltak a lakókörnyezetükben.
A vádlott feleségének arca, karja tele volt ütésnyomokkal, zúzódásokkal, a sérülések jól láthatóak voltak. Ilyen állapotban mutatkozott a lakókörnyezetében, és hordta a gyermekeket az óvodába, de feljelentést soha nem tett. Előfordult, hogy a vádlott kizavarta a feleségét a lakásból, aki az éjszakát egy tyúkólban töltötte, több esetben pedig összevert állapotban a nővérénél keresett menedéket.
A vádlott a négy gyermekét is rendszeresen ütötte-verte, ha nem úgy viselkedtek, ahogyan azt ő elvárta. Azt hangoztatta, hogy azt csinál velük, amit akar, úgy neveli őket, ahogyan neki tetszik. A verések többnyire a lakásban történtek, de előfordult a ház udvarán is. A vádlott általában kézzel verte a gyerekeket, de sok esetben egy hosszú, vékony, kemény, hajlékony pálcával is, amit kifejezetten erre a célra tartott a lakásban. A verések során a gyermekek hangosan sikítottak, sivalkodtak, állandóan ütésnyomok látszottak rajtuk, főleg az arcukon és a karjaikon. A gyermekek így jártak óvodába, ahol a két idősebb gyermek párszor beszámolt az otthoni verésekről.
Erre az óvónők is felfigyeltek, így 1994. március 2. napján is azt látták, hogy a Miléna nevű gyermek jól láthatóan sérült állapotban ment óvodába, egy-két nappal előtte ugyanis a vádlott kézzel és vesszővel megverte, mert állítólag visszafeleselt, és az utcán odaköszönt egy ismerősnek. Az óvónők látleletet vetettek a gyermekről, és az esetet jelentették a gyámhatóságnak, valamint a rendőrségnek. Meghallgatták a vádlottat és a családot, környezettanulmányt készítettek, de hathatós intézkedés nem történt.
Az éveken át tartó bántalmazás következményeként a gyermekek az apjuktól valósággal rettegtek, Milán, Miléna és Helga esetében a vádlott cselekményei magatartási zavarokat idéztek elő, a huzamos bántalmazás mindhárom gyermek személyiségfejlődésére tartósan káros hatást gyakorolt.
1996. szeptember 18-án délután a négy gyermeket hazavitték az óvodából, majd a vádlott és a felesége ismét összevesztek. A vádlott felesége elment a nővéréhez, és csak este fél 9 óra körül ment haza. Ez alatt az idő alatt a lakásban a négyéves Henrietta valamit nem jól csinált, vagy nem engedelmeskedett, ezért a vádlott dühös lett, hangosan kiabált, veszekedett vele, majd tenyérrel és ököllel ütlegelte, az edzőcipős lábával rugdosta. Az ütések és rúgások közepes erejűek voltak, és főként a gyermek fejére irányultak. A bántalmazás ismétlődött, és este kb. 6 óráig tartott. A bántalmazás részben a többi három gyermek jelenlétében történt, ők ugyanis leszaladtak az udvarra, és csak később mentek vissza. Az elszenvedett bántalmazás következtében Henrietta rosszul lett, és ekkor a vádlott kioktatta a többi gyermeket, hogyha megkérdezik őket, azt kell mondani, hogy Henrietta leesett az ágyról, és ezért sérült meg. Mivel a kislány állapota rosszabbodott, a vádlott telefonált a mentőknek, akik este 20 óra 30 perckor érkeztek a helyszínre, és a gyermeket eszméletlen állapotban szállították a kórház intenzív osztályára, ahol a gyermeken öt napon keresztül gépi lélegeztetést alkalmaztak.
A vádlott által elkövetett tettlegesség következtében Henrietta számos vérömlennyel, zúzódással, vérbeszűrődéssel járó külső sérülést szenvedett, melyek 8 napon belül gyógyulóak voltak, továbbá az egyik ütés vagy rúgás a jobb oldali homlokcsont repedését eredményezte, amelynek a gyógytartama 4 hétre tehető, ezenkívül az agy jobb oldali féltekéjének többszörös, gócos jellegű zúzódása is bekövetkezett, ennek a gyógytartama kb. 6 hónap. Az agyzúzódások következtében agyi nyomást okozó agyvizenyő lépett fel, amely következményes agynyomás-fokozódást hozott létre, és közvetlen életveszélyes állapotot eredményezett. A gyermek életét csak az időben alkalmazott orvosi gyógykezelés mentette meg, ennek hiányában agytörzsi beékelődés és agybénulás lépett volna fel.
A sértettnél maradandó fogyatékosság vagy súlyos egészségromlás nem maradt vissza, és a lelki működését érintő elváltozás sem mutatható ki.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott felmentésért; a védője részben felmentésért, enyhítésért és a bizonyítási indítványának az elutasítása miatt fellebbezett.
A legfőbb ügyész az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta azzal, hogy a Legfelsőbb Bíróság a szabadságvesztés végrehajtását eggyel súlyosabb, fegyház fokozatban állapítsa meg.
A Legfelsőbb Bíróság a felülbírálat során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, amikor a vádlott és védője kifejezett kérésére – a Be. 77. §-ának (4) bekezdésében foglalt rendelkezés ellenére – nem tett eleget a más szakértő kirendelésére vonatkozó indítványának, és ezen túlmenően az ügyben eljárt igazságügyi orvos szakértőt a tárgyalásra nem idézte, csupán a tárgyalás határnapjáról értesítette, és csak a kiegészítő szakvéleményt olvasta fel. Ezáltal nem vált lehetővé, hogy – a közvetlenség elve folytán – a szakértőhöz az ügyész, a vádlott és a védő kérdéseket intézhessenek, illetőleg a szakértői véleményre nézve észrevételeket tehessenek.
A védelem a törvény által biztosított jogával élt, amikor a Be. 77. §-ának (4) bekezdése alapján más szakértő kirendelését kérte,1 az elsőfokú bíróság azonban a védő bizonyítási indítványát elutasította, és az ítélet indokolásában azt fejtette ki, hogy a Be. 77. §-ának (4) bekezdését nem lehet olyan abszolút „vétójogként” értelmezni, amely bármikor az eljárás felesleges elhúzódását kötelezővé tenné.
Ez a jogi álláspont téves. A Be. 77. §-ának (4) bekezdése szerint, ha a hatóság a nyomozás során szakértőt rendelt ki, a vádlott vagy a védő kérelmére – ugyanazon tényre – a bíróságnak más szakértőt is ki kell rendelnie. Ebből a törvényi megfogalmazásból egyértelműen következik, hogy a bíróság ilyen esetben – az eljárás elhúzódása ellenére is – köteles más szakértőt kirendelni; így az elsőfokú ítéletben a „vétójogra” való hivatkozás nem felel meg a jogalkotói akaratnak.
A Legfelsőbb Bíróság ezért megállapította, hogy a bizonyítási indítvány elutasítása a védelem jogának a tényleges csorbítását jelentette, és olyan eljárási szabálysértést eredményezett, amely kihatott az ítélet megalapozottságára [Be. 239. § (3) bek. a) pont] is. Ezért a Legfelsőbb Bíróság az eljárási szabálysértés és a részbeni megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében a Be. 240. §-a alapján bizonyítást rendelt el, amelynek során új szakértői vélemény beszerzését rendelte el; kirendelte az igazságügyi orvos szakértőt újabb szakértői vélemény készítésére, Henrietta sértett sérüléseinek a keletkezési módjára, annak mechanizmusára, az erőbehatás mértékére és intenzitására, továbbá arra, hogy a sérülések egy időben keletkeztek-e és arra, hogy orvos szakértői szempontból bizonyossággal kizárható-e az a keletkezési mód, amelyre a vádlott hivatkozott, nevezetesen, hogy a négyéves gyermek hanyatt leesett a 2,5 m magasságú emeletes ágyról a földre úgy, hogy az ágy mellett levő gázkonvektorba ütötte meg magát, továbbá hogy a sértett sérülései súlyos egészségromlással vagy maradandó testi fogyatékossággal jártak-e.
A fellebbezési eljárásba bevont igazságügyi orvos szakértő a szakvéleményében mindenben megerősítette a nyomozás során eljárt igazságügyi orvos szakértő véleményét. A szakvéleményben részletesen kifejtette, hogy a sértett sérülései a fejet ért többrendbeli, eszköz nélküli, legalább öt-hat rendbeli közepes, részben nagy erejű tompa erőbehatástól, kézzel, illetve ököllel történő ütésektől keletkeztek, a homlokcsont repedésével járó agyzúzódás létrejöhetett oly módon is, hogy a gyermek fejét nagyobb erővel, sima, tompa felszínű tárgyhoz ütötték, és a válltáji sérülés rúgástól is származhatott. Ezek a sérülések egy időben keletkeztek, friss jellegűek voltak, és orvos szakértői bizonyossággal kizárható az a keletkezési mód, amelyre a vádlott hivatkozott, nevezetesen, hogy a gyermek leesett az emeletes ágyról. Egyetértett az igazságügyi orvos szakértő az előző szakvéleményben írt azzal a megállapítással is, hogy a sértett sérülései súlyos egészségromlást vagy maradandó fogyatékosságot nem eredményeztek.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési tárgyalásra megidézte mind a nyomozás során szakvéleményt előterjesztő szakértőt, mind pedig a fellebbezési eljárás során kirendelt igazságügyi orvos szakértőt, ezáltal lehetőséget biztosított arra, hogy az ügyész, a vádlott és a védője kérdéseket intézhessenek hozzájuk, illetőleg a vádlott észrevételt tehessen a szakvéleményekre. Ennek során a Legfelsőbb Bíróság elfogadta az igazságügyi orvos szakértőknek a mindenben egybehangzó véleményeit, és ezeket figyelembe véve az ítéleti tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján kiegészítette azzal, hogy Henrietta sértett életveszélyes sérülései nemcsak közepes, hanem részben nagy erejű ütések, rúgások következményeként jöttek létre. Ezzel a kiegészítéssel a tényállás megalapozottá vált, és ezt a tényállást a Legfelsőbb Bíróság irányadónak tekintette a fellebbezési eljárásban [Be. 239. § (1) bek.].
A vádlott az eljárás során végig tagadta, hogy a Henrietta nevű gyermekét bántalmazta volna, és a bántalmazásának a következtében keletkeztek a közvetlen életveszélyt előidéző, súlyos sérülései. Azt állította, hogy a sértett gyermek az emeletes ágyról az ágy és a konvektor közé leesett, és a földre leesve keletkeztek a sérülései. Vitatta továbbá azt is, hogy a négy kiskorú gyermek értelmi fejlődése az ő agresszív, féktelen magatartásának a következtében károsodott volna.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a vádlott tagadásával szemben az elsőfokú bíróság részletes, valamennyi tényre kiterjedő bizonyítást vett fel, és azokat egyenként és összességében kifogástalanul értékelte.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a bűnösség megállapítása kérdésében is az elsőfokú bíróság álláspontjával valamennyi terhére rótt cselekmény tekintetében, és megalapozottnak találta azt a jogi következtetést is, hogy a vádlott a Henrietta sértett sérelmére eshetőleges szándékkal megvalósította az emberölés bűntettének kísérletét, de az önkéntes eredményelhárítás következtében – maradékcselekményként – a Btk. 170. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés 1. fordulata szerint minősülő, az életveszélyt okozó testi sértés bűntettét valósította meg. Ez a minősítés a Btk. 17. §-a (3) bekezdésének 2. fordulata folytán megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek, azzal a kiegészítéssel, hogy a vádlott szándéka a kiskorú gyermek élete kioltására irányult, az ezzel kapcsolatos ölési szándéka eshetőleges volt, majd az emberölésre irányuló befejezett kísérletet megvalósító cselekmény véghezvitele után a szándéka megfordult, és a halálos következmény elhárítása érdekében ennek a következménynek az elhárítására irányult, amely sikerre is vezetett.
A helyes minősítés a négy kiskorú gyermek sérelmére elkövetett cselekmény tekintetében is, 4 rb., a Btk. 195. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, mivel a vádlott mind a négy gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődését olyan mértékben veszélyeztette, hogy az a három idősebb gyermeknél már magatartási zavarokat is előidézett.
A büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezések felülbírálata során a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy az elsőfokú bíróság e körülményeket körültekintően vizsgálta, és enyhítő körülményt a Legfelsőbb Bíróság sem észlelt. A súlyosító körülmények köréből azonban mellőzte a családnak hosszú éveken keresztül tartó sanyargatását, és a tettlegesség ismétlődő, hosszan tartó voltának megállapítását, ez ugyanis a 4 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntette törvényi tényállásába illeszkedő magatartás, de súlyosító körülményként értékelte azt, hogy a kiskorú veszélyeztetésének bűntette során az eredmény is beállt, a vádlott magatartásának eredményeként a három idősebb gyermeknél a magatartászavar ténylegesen kialakult.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a vádlott által elkövetett cselekmény kiemelkedő tárgyi súlyára, a társadalomra veszélyesség igen magas fokára tekintettel az elsőfokú bíróság helyes tartamban állapította meg a fő- és mellékbüntetés tartamát, annak enyhítése nem indokolt.
A Legfelsőbb Bíróság azonban nem látta indokoltnak a legfőbb ügyészi indítvány alapján eggyel súlyosabb büntetés-végrehajtási fokozat [Btk. 45. § (2) bek.] megállapítását. E körben nem hagyhatta figyelmen kívül a Legfelsőbb Bíróság, hogy az emberölés bűntettének kísérlete során a vádlott önkéntes magatartása hárította el az eredmény bekövetkezését, ezért az elkövetés indítéka nem szolgált alapul az eggyel súlyosabb végrehajtási fokozat, a szabadságvesztésnek fegyházban való megállapítására.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a szülői felügyeleti jog megszüntetése tekintetében az ítélet rendelkező részében a négy gyermek személyi adatait pótolta. (Legf. Bír. Bf. III. 1814/1998. sz.)
1
Megjegyzés: A Be. 77. §-a (4) bekezdésének rendelkezését az 1999. évi CX. tv 62. §-a módosította
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás