BK BH 2000/45
BK BH 2000/45
2000.02.01.
I. A jogos védelmi helyzet megszűnése után, de a közvetlen hozzátartozó sérelmére elkövetett jogtalan támadás miatti menthető felháborodás folytán megvalósított ölési cselekmény erős felindulásban elkövetettként minősülhet [Btk. 166. § (1) bek., 167. §].
II. A bűnösség kisebb foka, az elkövető büntetlen előélete, megromlott egészségi állapota és a cselekmény méltányolható indoka megalapozhatják a bíróság olyan határozatát, hogy a vádlott a szabadságvesztés fele részének kiállása után feltételes szabadságra bocsátható, valamint ezek indokolják az enyhébb végrehajtási fokozat meghatározását [Btk. 45. § (2) bek., 47. § (3) bek.].
A megyei bíróság a vádlottat az 1999. január 18-án kihirdetett ítéletével emberölés bűntette miatt 6 évi szabadságvesztésre és 5 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a vádlott büntetlen előéletű, nős, kiskorú gyermek eltartásáról nem gondoskodik. Szemműtéte és mozgásszervi betegsége miatt rokkantnyugdíjas, a nyugdíjának havi összege 10 600 forint. Ugyanilyen összeget kap ugyancsak rokkantnyugdíjas felesége is. Jövedelmüket tormatermelésből évi 100-150 000 forint bevétel egészíti ki. Emellett a vádlott télen mint fűtő, havi 7000 forintot is keresett. Vagyonuk egy családi ház és egy 6 ha föld, melynek az értéke pontosan nem állapítható meg.
A vádlott gyenge, átlagos értelmi képességű. Érzelmileg színtelen, szorongásra, impulzivitásra hajlamos személyiség, aki érzelmileg befolyásolt helyzetben indulatkitöréssel reagál. Kóros elmeállapottal egyenértékű személyiségzavara vagy személyiségtorzulása nincs. A terhére rótt cselekmény idején és jelenleg is képes cselekménye társadalomra veszélyességének a felismerésére és az ennek megfelelő magatartás tanúsítására. Alkoholt évek óta nem fogyaszt.
A vádlott leánya 1992-ben kötött házasságot a sértettel. Ezt a kapcsolatot és a házasságot a szülők kezdettől fogva ellenezték, nem volt rokonszenves számukra a sértett családja és a sértett életmódja. A házasságkötésre végül azért került sor, mert leányuk terhes állapotba került.
A házasságkötés után több helyen lakott a fiatal pár albérletben, a sértett magatartása miatt azonban rövid idő után el kellett költözniük. Végül a vádlott és a felesége hívására 1996-ban a vádlott anyósának a tulajdonában levő házba költöztek. Ez az épület és a vádlott lakóháza ugyanazon a telken épült, a két lakást egy kerítés választotta el, közvetlen átjárással egy kiskapun keresztül.
A sértett és a felesége házassága mindvégig problémáktól terhes volt, ennek oka részben a sértett féltékenysége, másrészt az, hogy a sértett munkát csak a hangulatától függően volt hajlandó végezni, így ő és családja a vádlott eltartására szorult.
A sértett gyakran bántalmazta és szidalmazta a feleségét, amelyről a vádlott is tudomást szerzett. A sértett még házasságkötés előtt, két alkalommal is tettlegességre vetemedett a vádlottal szemben, így a vádlott a leánya konfliktusaiba nem avatkozott bele, de azokról feleségétől rendszeresen tudomást szerzett.
1998. augusztus 8-án a sértett és a felesége között az esti órákban ismételten tettlegességre került sor, amelynek következményeit észlelte a vádlott felesége, és azt férjének is elmondta. 1998. augusztus 9-én a vádlott a tormaföldön kaszált, és 10 óra körüli időpontban tért haza. Ekkor közölte vele a felesége, hogy leányuk zsákokat vitt át az ő lakásukba, mert férje készül elköltözni, és már a parabola-
antennát is szétszerelte, és azt is el akarja vinni. Ekkor kérte a férjét, hogy menjenek át, és mivel ő nincs jó kapcsolatban a vejével, tisztázza az elköltözés körülményeit.
Amikor a fiatalok által lakott épülethez értek, a vádlott felesége a sértettet kérdőre vonta, és olyan kijelentést tett, hogy amennyiben elmegy, soha többet vissza nem költözhet. A sértett ettől felindult állapotba került, kirohant az udvarra és az anyósa nyakát megragadva azt megszorította, miközben durván szidalmazta. Az asszony a tenyerét a sértett mellkasához téve próbálta őt magától elnyomni. A vádlott a sértettnek ezt a magatartását észlelve ugyancsak felindult állapotba került, és felesége bántalmazását oly módon próbálta megakadályozni, hogy a sértettet az arcán megütötte, és a nyakát megragadta. Ekkor a sértett a vádlottat meglökte, aki ennek következtében egyensúlyát elvesztette, és a mellette levő barackfa ágcsonkját megragadva tudott csak talpon maradni. A sértettnek ez a magatartása a vádlott indulati állapotát tovább fokozta, melynek eredményeként a közelében levő, földbe szúrt ásót a kezébe vette; a 113 cm nyélhosszúságú, fém fejű ásóval, annak tompa felszínével a sértettet közepes-nagy erővel fejbe vágta. A sértett az ütéstől hanyatt vágódott, és ekkor a vádlott még további, legalább 4 ütést mért rá, amelyek közül egy az ásó élével érte a sértettet. Majd szólt: „Hívjatok rendőrt, mert agyonütöttem!”
A vádlott tevékenysége következtében a sértett kiterjedt koponyaalapi és koponyaboltozati törést, agyroncsolódást, az orrgyökön felületes lágyrészsérülést, a nyaktájékon a mély nyakizmok bevérzéseit szenvedte el. A sértett sérülései következtében gyakorlatilag a cselekmény elkövetésével egy időben meghalt. Az időben alkalmazott gyors és szakszerű orvosi segítségnyújtás sem háríthatta volna el a halál bekövetkezését.
Az ítélet ellen a vádlott és védője téves jogi minősítés miatt és enyhítésért fellebbezett.
A legfőbb ügyész a fellebbezéshez annyiban csatlakozott, hogy az erős felindulásban elkövetett emberölés megállapítását indítványozta, a büntetés enyhítése mellett.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezések alapján az elsőfokú ítéletet felülbírálva megállapította, hogy a megyei bíróság a tényállást helyesen állapította meg. Az minden tekintetben mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, ezért az ítélet felülbírálatra alkalmas.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, de a vádlott cselekményének a jogi minősítése kérdésében tévedett.
A fellebbezések, valamint a legfőbb ügyész indítványa az alábbiak szerint alapos.
Az irathű tényállás szerint a családjával a korábbiakban már több esetben erkölcsileg elítélhető módon viselkedő sértett 1998. augusztus 9-én rátámadt a vádlott feleségére, annak a nyakát megragadta, megszorította, miközben durván szidalmazta. Az asszony eredménytelenül próbált meg szabadulni a sértett fojtogatásából, ami miatt vele szemben a vádlott - felesége védelmében - indokoltan lépett fel. A sértett azonban őt is ellökte, és csak ezt követően került sor arra, hogy a vádlott eszközt (ásót) vett a kezébe, és azzal vágta fejbe a sértettet. A vádlott az ásó felvételekor és a tettlegesség kezdetekor tehát még - a felesége fenyegetett helyzetére figyelemmel - jogos védelmi helyzetben volt, mely azonban a sértett földre kerülése után megszűnt. A vádlott azonban ezt követően sem hagyott fel a sértett bántalmazásával, hanem - a sértett viselkedése miatt méltányolható - felháborodásában további, legalább négy ütést mért annak a fejére. Ezek a tények nem hagynak kétséget aziránt, hogy a vádlott a feleségének a sértett által történt fojtogatását észlelve, jogos védelmi helyzetben ragadott eszközt a sértett ellen, de annak az élet kioltását eredményező bántalmazását akkor is folytatta, amikor a jogos védelmi helyzet már megszűnt. A sértett erkölcsileg felróható korábbi magaviseletét is figyelembe véve, a vádlott a feleségét ért, nyilvánvalóan jogtalan támadás tényét értékelve az az okszerű következtetés volt levonható, hogy a vádlott a jogos védelmi helyzet megszűnése után a jogtalan támadás miatt kialakult, menthető felindulásban követte el az ölést, vagyis időbelileg lépte túl a jogos védelem körét, ezért cselekményének a Btk. 167. §-a szerinti minősítése indokolt volt (Legfelsőbb Bíróság 15. sz. irányelvének III/6. pontja). A Legfelsőbb Bíróság tehát az erős felindulásban történt emberölés bűntettének a megállapítását célzó, a vádlott és a védő által előterjesztett perorvoslatokat, valamint a legfőbb ügyész ehhez csatlakozó indítványát - a kifejtettekre figyelemmel - alaposnak találta.
A Legfelsőbb Bíróság ezért - helyt adva a perorvoslatoknak, valamint a legfőbb ügyész indítványának - a vádlott cselekményét a Btk. 167. §-ába ütköző erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettének minősítette.
Az emberölés privilegizált esetének a büntetési tétele lényegesen enyhébb, mint az emberölés bűntette alapesetének. Az enyhébb minősítés tényének a büntetéskiszabásban is értékelhetőnek kellett lennie, ezért a Legfelsőbb Bíróság az enyhítésre irányuló fellebbezéseknek is helyt adott, és a vádlott büntetését 3 évi fogházbüntetésre enyhítette annak megállapításával, hogy a vádlott a szabadságvesztés fele részének kiállása után feltételes szabadságra bocsátható. A Btk. 47. §-ának (3) bekezdését a Legfelsőbb Bíróság azért találta alkalmazhatónak, mert a vádlott személyiségére, bűnösségének fokára, büntetlen előéletére, cselekménye méltányolható indítékára figyelemmel úgy találta, hogy ügyének megítélése különös méltánylást érdemel, és vele szemben a büntetési cél akkor is elérhető, ha a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége a szabadságvesztés fele részének kiállása után megnyílik.
A büntetlen előéletű, rokkantnyugdíjas, megromlott egészségi állapotú és a cselekményét méltányolható indokból elkövető vádlottal szemben a Legfelsőbb Bíróság alkalmazhatónak találta a Btk. 45. §-ának (2) bekezdését, ezért a mérsékelt tartamban megállapított szabadságvesztést az előírt börtönfokozat helyett fogházban rendelte végrehajtani.
Az előzőekkel szoros összefüggésben - azonos indokok alapján - mellőzhetőnek találta a Legfelsőbb Bíróság a közügyektől eltiltás mellékbüntetést, amelynek alkalmazását a lényegesen enyhébb megítélésű bűntett nem tette indokolttá. (Legf. Bír. Bf. V. 470/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás