BK BH 2000/46
BK BH 2000/46
2000.02.01.
Mivel a lőfegyver birtokosának az tekinthető, aki azt viszonylag tartósan a hatalmában tartja, nem valósul meg a lőfegyver megszerzése, ha az elkövető azt a tényleges birtokostól csupán rövid időre - az azzal jogszerűen rendelkező általi lövés megakadályozásának és a megijesztésének az időtartamára - veszi magához; az ilyen cselekmény elkövetője nem válik a fegyver birtokosává, ezért a lőfegyverrel való visszaélés bűntettét nem valósítja meg (Btk. 263/A. §).
A megyei bíróság az 1998. április 29-én kelt ítéletével az I. r. és a II. r. vádlottak bűnösségét társtettesként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettének a kísérletében; társtettesként, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettében; társtettesként elkövetett, lőfegyverrel visszaélés bűntettében; az I. r. vádlott bűnösségét ezen túlmenően ittas járművezetés vétségében állapította meg, ezért az I. r. vádlottat - halmazati büntetésül - 8 évi börtönbüntetésre, 7 évre a közügyektől eltiltásra és 3 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra; a II. r. vádlottat 7 évi börtönbüntetésre és 6 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
A tényállás szerint a két vádlott több esetben volt már büntetve, elsősorban vagyon elleni bűncselekmények miatt.
Azokban a folyamatban levő büntetőügyekben, melyekben az I. r. vádlott érintve van, a II. r. is vádlottként szerepel, így ellene is két további bűnvádi eljárás van folyamatban.
A vádlottak az elmeműködés kóros állapotában nem szenvednek, és nem szenvedtek a cselekmény elkövetése idején sem. A II. r. vádlott életvezetési problémái diszharmonikus személyiségfejlődést eredményeztek, ez azonban nem éri el az elmebetegség határát, és korlátozó tényezőként sem jön számba.
Az I. r. vádlott rendszertelenül, időnként azonban nagyobb mértékben fogyaszt alkoholt, ittasságában azonban a kóros részegség vagy csökevényes kóros részegség ismérvei nem mutathatók ki, ugyanígy alkoholfüggősége sem, ezért alkoholelvonó kezelése - bár annak orvosi szempontból ellenjavallata nincs - nem indokolt.
Az I. r. vádlott 1997. augusztus 3. napján 7 óra körüli időben az általa kölcsönkért személygépkocsival a város belterületén közlekedett. A járművet járművezetői engedély nélkül vezette, miután azt az ellene, halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indított büntetőügyben a hatóság 1996. március 22. napján bevonta. A megelőző alkoholfogyasztás eredményeként a vádlott közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt is állott, a későbbi szakértői vizsgálat szervezetében 1,6 ezrelékes véralkohol-koncentrációt mutatott ki. A személygépkocsi jobb első ülésén utasként féltestvérét, a II. r. vádlottat szállította.
A főútvonalon ebben az időben szolgálati gépkocsival egyedül teljesített szolgálatot a rendőr zászlós, a városi rendőrkapitányság alkalmazottja, aki észlelte a feléje közlekedő személygépkocsit, felismerte annak vezetőjét, és tudatában volt annak is, hogy az I. r. vádlott vezetői engedélyét korábban bevonták, így érvényes okmány nélkül vesz részt a közúti forgalomban. Elhatározta, hogy igazoltatja a jármű vezetőjét, de mivel a személygépkocsi ekkor olyan közel volt, hogy megállításra nem volt lehetőség, szolgálati gépkocsijával a távolodó gépkocsi után ment.
A vádlottak mindketten észlelték az őket követő rendőrségi kocsit. Az I. r. vádlott számolt az érvényes okmány nélküli és az ittas állapotban való vezetés lehetséges súlyos következményeivel, ezért a menetirány szerinti bal oldalra való áttéréssel meg akarta akadályozni azt, hogy a rendőrségi kocsi megelőzze járművét. A rendőr azonban a megkülönböztető jelzések bekapcsolása után meg tudta előzni az előtte haladó járművet, majd a menetirány szerinti jobb oldalra visszatérve - jobb kerekeivel a padkán - megállt. Az I. r. vádlott ugyanígy tett: járműve elejével a menetirány szerinti jobb oldalon, a rendőrségi kocsitól néhány méter távolságban állt meg.
A rendőr kiszállt szolgálati gépkocsijából, majd elindult a mögötte megálló jármű felé, amelynek utasai szintén kiszálltak, és ők is elindultak a rendőr felé. A rendőr közölte, hogy gépjármű-ellenőrzést tart, és felhívta az I. r. vádlottat, hogy iratait adja át.
Az egyenruhában levő rendőr intézkedése miatt a vádlottak ekkor együttes akaratelhatározással a szolgálati kötelességét teljesítő rendőr bántalmazásához kezdtek. A II. r. vádlott elkapta bal vállát, emiatt - elveszítve egyensúlyát is - térdére esett úgy, hogy bal térdénél a nadrág elszakadt. Eközben az I. r. vádlott elővette a 11,5 cm pengehosszúságú, élet kioltására is alkalmas kését, és azzal a már térdelő helyzetben levő rendőr melle, illetve feje irányába szúrt, a szúrás elől azonban a rendőr jobb irányban kifordult, eldőlt, majd a támadók elől négykézláb elindult az úttest túlsó oldala felé. Ekkor a vádlottak egy rövid időre a háta mögé kerültek. Rövid út megtétele után fel akart állni, és ez majdnem sikerült is neki, ekkor azonban a II. r. vádlott hátulról elkapta a nyakát, és társa segítségével földhöz vágta őt. A II. r. vádlott a rendőrt ezután a nyakánál fogva leszorítva tartotta a földön úgy, hogy az a hátán feküdt. Ebben a helyzetben az I. r. vádlott testi sértés okozására irányuló elhatározással több alkalommal is a rendőr mellkasa irányába szúrt, ezeket a szúrásokat azonban a rendőrnek sikerült elhárítania úgy, hogy esetenként páros lábbal is rugdalt az I. r. vádlott felé, és eközben lábával kétszer-háromszor el is érte őt. A II. r. vádlott ezalatt többször is arra biztatta társát, hogy szúrja már le a védekező rendőrt, ne játsszon vele. A rendőr érezte, hogy komoly veszélyben van, ezért segítségért kiabált, és azt is kiáltotta, hogy megölik őt.
Az egyik elhárított szúrási mozdulat során a rendőr el tudta kapni az I. r. vádlott kezében levő kés pengéjét, egy feszítő mozdulattal eltörte azt és eldobta. A két vádlott ekkor sem hagyott fel a rendőr bántalmazásával, amelynek során az I. r. vádlott a megtámadott combjára is rálépett. A rendőrt ekkor is nyakánál fogva leszorítva tartó II. r. vádlott arra hívta fel a társát, hogy vegye el a rendőr fegyverét. Az I. r. vádlott ekkor a fizikai erőszak hatására teljes mértékben kiszolgáltatott helyzetben levő rendőr pisztolytáskáját kikapcsolta, és abból kivette a PA-63 típusú, 9 mm kaliberű, öntöltő rendszerű, tárat és töltényeket is tartalmazó, üzemképes és emberélet kioltására is alkalmas - együttesen lőfegyvernek és lőszernek minősülő - szolgálati pisztolyt, mely éles lövés ellen bebiztosított állapotban volt. A fegyver elvételénél az I. r. vádlottat alapvetően az az elhatározás vezette, hogy - számolva addigi cselekményük lehetséges következményeivel is - valahogy elmeneküljön a helyszínről, és erre akkor van reálisabb lehetőség, ha az nincs a rendőr birtokában.
Miután a pisztolyt a vádlottak megszerezték, a megtámadott és a támadó személyek is felálltak, ezt megelőzően azonban az I. r. vádlott társának átadta a fegyvert. A rendőr elindult a fegyvert ekkor birtokló II. r. vádlott felé, ugyanis mindenképpen vissza akarta szerezni a fegyverét. Ezt látva a II. r. vádlott a pisztolyt átdobta az I. r. vádlottnak, aki ezt követően annak szánszerkezetét felhúzta, majd a fegyvert a most már a feléje forduló rendőr mellrésze felé irányította. Az I. r. vádlott - aki katonaviselt egyén lévén a fegyver használatáról ismeretekkel is rendelkezett - látta, hogy a tár a pisztolyban van, de látta azt is, hogy az éles lövés ellen be van biztosítva - ekkor a rendőr ijesztéseként több alkalommal is meghúzta az elsütőbillentyűt, ám ekkor a fegyver csak kattanó hangot adott, mivel a biztosítás miatt éles lövésre alkalmatlan állapotban volt.
A közelben lakó személyek közül többen már akkor felfigyeltek a rendőr segélykiáltásaira, amikor a vádlottak őt az úttest szolgálati gépkocsival szemben levő szélénél, továbbá az egyik lakóház bejárati részénél bántalmazták. A közvetlen közelben lakó M. A. és K. I. akkor ért ki a helyszínre, amikor a három személy már álló helyzetben volt és a rendőr vissza akarta szerezni fegyverét. Elsőként ez a két személy segített a rendőrnek a fegyvere visszaszerzésében, mások pedig telefonon értesítették a rendőrséget. A rendőr mellett M. A. is megfogta a fegyvert birtokló I. r. vádlott kezét, és ebben a helyzetben a pisztoly leesett a földre, a rendőr pedig nyomban felvette azt, az I. r. vádlott azonban újra visszavette a fegyvert, emiatt a dulakodás tovább folytatódott úgy, hogy annak résztvevői átkerültek az úttest túlsó oldalára, azaz a szolgálati gépkocsi mellé. Miután a fegyver visszaszerzése érdekében kifejtett tevékenységbe K. I. is bekapcsolódott, az I. r. vádlottól sikerült elvenni a pisztolyt. Az ekkori dulakodás során a tár kiesett a pisztolyból, azt a későbbiek során a szolgálati gépkocsi mellett találták meg.
Amikor a pisztoly az előbb említett körülmények között visszakerült a rendőrhöz, az I. r. vádlott olyan kijelentést tett, hogy „győztél, megadom magam”. A II. r. vádlott pedig beült a gépkocsiba, és elhajtott onnan, U.-ra közlekedett, ahol a járművet visszaadta tulajdonosának.
A két vádlott együttes bántalmazásának eredményeként a rendőr a jobb kisujji párna 2 cm hosszúságú felületes, karcolásszerű, metszett bőrsérülését, a bal könyök és a bal térd hámhorzsolásos sérülését szenvedte el. Ujjsérülése a kés pengéjének megragadásakor, horzsolásos sérülése pedig a földrevitel során, az ottani dulakodáskor jött létre. A sérülések tényleges gyógytartama külön-külön és együttesen is 8 napon belüli.
A megyei bíróság határozata ellen az ügyész mindkét vádlott terhére fellebbezést jelentett be. Ebben sérelmezte a rendőr sérelmére elkövetett bűncselekmény téves jogi értékelését, ezzel összefüggésben indítványozta az ítélet megváltoztatását, a vádlottak e cselekményének hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette kísérleteként történő minősítését, a büntetések jelentős súlyosítását és a bűnügyi költségek viselésével kapcsolatos ítéleti rendelkezés módosítását.
Az I. és a II. r. vádlottak, valamint védőik a büntetések enyhítése érdekében jelentettek be fellebbezést.
A legfőbb ügyész átiratában - a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezés keretei között - a megyei bíróság ítéletének felderítetlenség és téves ténybeli következtetések okából fennálló részbeni megalapozatlanságát állította, valamint a másodfokú eljárásban a vád tárgyává tett tényállás egyes mozzanataival összefüggésben bizonyítás felvételére tett indítványt. Okfejtése szerint a rendőr sértett sérelmére elkövetett cselekmény jogi értékelésének központi kérdéseként kezelte az elsőfokú bíróság a vádlottak kezébe került fegyver betárazott állapotát, mert ebből vonta le azt a következtetést, hogy a fegyverhez értő I. r. vádlott ezt látva - ölési szándékának fennállása esetén - a fegyverrel - annak kibiztosítása után - a sértettre lőhetett volna. Ehhez képest azonban az ügyészi álláspont szerint tisztázatlan maradt az a kérdés, hogy a fegyver szánjának felhúzása után a csőbe lövedék került-e. A nyomozati iratok ezzel kapcsolatos adatait a bíróság nem tette a tárgyalás anyagává, s e kérdés tekintetében az egyébként meghallgatott igazságügyi fegyverszakértőt sem nyilatkoztatta. Az ügyészi álláspont szerint a csőbe került lövedék hiánya egyértelműen üres - tár nélküli - fegyver használatára utal, ennek bizonyítása esetén pedig a vádlott szándékának elsőbírói értékelése - s ezzel összefüggésben a tett törvényi minősítése - korrekcióra szorul.
A vádlottak védelmében felszólaló védők az elsőfokú ítélet tényállását lényegében megalapozottnak látták. A II. r. vádlott védője a lőfegyverrel visszaélés bűntette tekintetében az elsőbírói álláspontot vitatta, és indítványozta a II. r. vádlott e bűntett vádja alól történő felmentését. Egyebekben a védők a kiszabott büntetés enyhítésének a szükségessége mellett érveltek.
A Legfelsőbb Bíróság a kölcsönös jogorvoslatokkal támadott ítélet felülbírálata során megállapította, hogy a megyei bíróság a vád tárgyává tett tények aprólékos felderítése érdekében széles körű bizonyítást folytatott le, ám a legfőbb ügyészi átiratban kifejtett összefüggéseket valóban nem derítette fel maradéktalanul. Ezért a Legfelsőbb Bíróság - a történeti események minél pontosabb feltárása érdekében - a Be. 240. §-a alapján elrendelte a legfőbb ügyészi indítványban megjelölt bizonyítás lefolytatását, tanúként a sértett rendőrt, valamint a fellebbezési tárgyalásra a fegyverszakértőt megidézte és meghallgatta. Az igazságügyi fegyverszakértő a másodfokú tárgyaláson a sértett fegyverével azonos típusú (hatástalanított) fegyver bemutatásával támasztotta alá a szakértői nyilatkozatát, a rendőr tanúvallomásából pedig kitűnt, hogy a szolgálati fegyverét a lövés ellen biztosított állapotban és betárazva helyezte a pisztolytáskájába.
A fegyverszakértő véleményéből és az általa bemutatott fegyver vizsgálata alapján rögzíthető volt, hogy ez a fegyver betárazott (vagy tárhiányos) volta csak a markolat alján látszik. Az a körülmény, hogy a fegyver lövés ellen biztosított-e, látható és hozzáértő számára megítélhető. Egyébként a szán hátrahúzása, majd elengedése, valamint az elsütő billentyű elhúzása kattanással, zajjal jár, ezek között a zajok között a fegyver betárazott, illetve bebiztosított állapotától függően csekély különbségek adódnak. A szán teljes felhúzása esetén a tárból egy lövedék a csőbe kerül, de ismételt felhúzás esetén onnan kiesik. A sértett fegyverének a csövében a cselekmény befejezése után nem volt lőszer, amikor később a tárat a helyszínen megtalálták, abban mind a öt lőszer benne volt.
A másodfokú eljárásban felvett bizonyítás eredményét értékelve terjesztette elő érdemi indítványát a legfőbb ügyész képviselője. Okfejtése szerint az a tény, hogy a fegyver csövében a bűntett után nem találtak lövedéket, egyértelműen arra utal, hogy abból a tár már hiányzott. Az I. r. vádlott - a II. r. vádlott ez irányú biztatása mellett - a sértett szolgálati fegyverét megszerezve megkísérelte azt lövésre kész állapotba helyezni, a szánt hátrahúzta, és a többek által is hallott kattanó hangból megítélhetően a tőle másfél méterre álló sértett mellkasára irányzottan a fegyver elsütő szerkezetét is meghúzta, ám a tár nélküli fegyverrel - mint erre lényegében alkalmatlan eszközzel - lőni nem tudott. Ehhez képest az ügyészi álláspont szerint a vádlott a fegyvert - az elsőfokú ítélet ez irányú megállapításaival ellentétben - nem azért szerezte meg, hogy elmenekülhessen vagy pedig a menekülést megkönnyítse, hanem kifejezetten azért, hogy azzal a kés eredménytelen használata után a sértett életére törjön. Ennek érdekében minden, a helyzetből adódó lehetőséget kihasznált, a fegyvert elvette a sértettől, a szánt felhúzta, a sértett mellkasára célzott és az elsütő billentyűt meghúzta. Az a körülmény, hogy a fegyverben volt-e tár - az ügyészi álláspont szerint - a cselekmény e fázisában kialakult helyzetben észlelhető sem lehetett, minthogy ahhoz is higgadt megfigyelés szükséges, de a kialakult körülmények - az események pillanatok alatt lezajló sora, a falubeli tanúk csoportjának odaérkezése és gyors beavatkozása - ezt nem tették lehetővé.
Mindemellett a legfőbb ügyész a vádlottaknak a sértett megtámadásával kapcsolatos magatartását egységes folyamatként értékelve részletesen kifejtette érveit a késsel történő támadás anyagi jogi minősítését illetően, s ezek összegzése nyomán indítványozta, hogy a Legfelsőbb Bíróság - a megyei bíróság ítéletét megváltoztatva - a vádlottaknak a rendőr sértett sérelmére elkövetett cselekményét a Btk. 166. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és (2) bekezdésének e) pontja szerint minősülő társtettesként, hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette kísérleteként minősítse. Utalt arra, hogy a késsel elkövetett közös cselekmény ennek a minősítésnek a megállapítását már önmagában is megalapozza, ehhez képest pedig nincs jogi jelentősége a később megszerzett fegyver - mint elkövetési eszköz - esetleges alkalmatlanságának, minthogy a sértett elleni cselekménysor büntetőjogi megítélésében a cselekménynek ez a fázisa önállóan nem értékelhető.
Az ügyészi indítvány szerint egyebekben az ez irányú ellentétes bírói gyakorlat ellenére sem aggályos a vádlottak terhére rótt, lőfegyverrel visszaélés bűntettének a megállapítása. Érvelése szerint ugyanis a fegyver megszerzése nyilvánvalóan a sértett fegyverbirtoklásának a végleges megszüntetésére irányult, a sértettet a vádlottak meg akarták ölni. Ilyen helyzetben a lőfegyver elvételét nem a tényleges birtoklás rövid időtartama szerint, hanem a megszerzéskor fennálló és a tartós birtoklási helyzet kialakítását célzó vádlotti akarat tartalma szerint kell minősíteni.
A legfőbb ügyész a büntetések lényeges súlyosítására irányuló fellebbezési indítványát fenntartotta, a bűnügyi költség viselésére vonatkozó ítéleti rendelkezést érintően azonban a megyei ügyész indítványától elállt.
A Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság ítéletének a tényállását a felvett bizonyítás eredményéhez képest lényegében megerősítettnek találta. Megállapította mindemellett azt, hogy a fegyver betárazott vagy tár nélküli állapota az I. r. vádlott cselekményének a jogi értékelésére nincs kihatással. Nem kétséges ugyan, hogy a szánfelhúzással a csőbe kerülő lövedék hiánya utalhat a fegyver tár nélküli állapotára, ám jelentheti azt is, hogy a szán hátrahúzása nem történt meg teljesen, a lövedék mozgatására kiható módon. Az I. r. vádlottnak az a védekezése viszont, amely szerint a fegyver bebiztosított állapotban volt, és ő ezt látta, ám nem biztosította ki a fegyvert - a másodfokú eljárásban megvizsgált bizonyítékok tükrében - nem volt megcáfolható.
Az elsőfokú ítélet ekként megerősített tényállását a Legfelsőbb Bíróság döntése kialakítása során irányadónak tekintette. Ebből adódóan egyetértett a rendőr sértett sérelmére elkövetett bűncselekmények jogi értékelésével is. A vádlottak tudattartalmának, a cselekményben megvalósuló tényleges szándékának mibenlétét kellett feltárni, erre pedig lényegében csupán a cselekmény objektív körülményeiből lehetett következtetni. Az elsőfokú bíróság ennek kapcsán kifejtett érveivel egyetértve a Legfelsőbb Bíróság értékelte azt a tényt, hogy a vádlottak a sértettet komolyabban meg sem sebezték, jóllehet a cselekmény első fázisában használt késsel erre lehetőségük lett volna. Jelentősége volt a II. r. vádlottnak a késsel csapkodó I. r. vádlotthoz intézett felhívása is: ebből kitűnően a II. r. vádlott a társa tevékenységét - a késsel történő csapkodást - csupán „játéknak” látta. Az a körülmény, hogy a sértettet a vádlottak a támadásuk során az erőfölényük birtokában sem sebezték meg, a fegyverrel nem lőttek rá, arra utal, hogy a magatartásukkal elsősorban a rendőr megalázására törekedtek. Ehhez a rendőr testi sérülésének az előidézése mindenképpen elégséges lett volna, minthogy azonban az I. r. vádlott általa sértett feje, nyaka és mellkasa irányába késsel történő csapkodás során súlyosabb - esetleg életveszélyes - sérülés bekövetkeztével is kellett számolni, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben törvényesen minősített cselekmény jogi értékelését a testi sérülés okozására irányuló egyenes szándék megállapítása mellett a lehetséges eredmény iránti közömbösség, ekként ezt érintően az eshetőleges szándék büntetőjogi megjelölésével egészítette ki (Btk. 13. § II. fordulat).
Törvényes volt egyebekben a rendőr sérelmére elkövetett cselekmény halmazati értékelése is, a hivatalos személy elleni erőszak bűntette mellett, az ennek megvalósításához elégséges erőszakot mindenképpen meghaladó, a sértett testi épsége ellen kifejtett támadás súlyos büntetőjogi következményei a Btk. 12. §-a (1) bekezdésének az alkalmazását indokolták.
Nem értett egyet azonban a Legfelsőbb Bíróság a sértett szolgálati fegyverének a megszerzésével kapcsolatos magatartás önálló büntetőjogi értékelésével. E tekintetben az elsőfokú ítéletben foglaltak és a legfőbb ügyészi álláspont egyaránt a Btk. 263/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott törvényi tényállás téves - egyebekben az e tárgyban kialakult és következetes bírói gyakorlattal ellentétes - értelmezésére épült. Nem kétséges ugyanis, hogy a lőfegyver birtokosának csak az tekinthető, aki azt viszonylag tartósan hatalmában tartja, ha pedig az elkövető a fegyvert a tényleges birtokostól csupán rövid időre, a lövés(ek) leadásának időtartamára veszi magához, birtokosnak nem tekinthető (BH 1998. évi 9., BJD 8062. szám, BH 1985/1-11. szám, 1986/2-47. szám, 1995/10-554. szám). Az az ügyészi érv, amely szerint a sértett megölésére készülő vádlottak a fegyvert nyilvánvalóan tartósan akarták birtokolni - ténybeli alátámasztás híján (puszta feltételezésként) - helyt nem foghatott, már csak azért sem, mert ebben az esetben a vádlottak a sértett fegyverét azért vették magukhoz, hogy ezáltal is akadályozzák az intézkedésben és egyúttal ráijesszenek. Nem látta jogilag elfogadhatónak a Legfelsőbb Bíróság mindezzel kapcsolatban azt az ügyészi érvelést sem, amely szerint a lőfegyver és a lőszer tekintetében a birtoklás hagyományos - a polgári jog szabályaival összhangban álló - büntetőjogi értékelését az e tárgyban kialakult gyakorlattól eltérve kellene módosítani. E speciális elkövetési tárgyak tekintetében a birtoklásnak a vagyon elleni bűncselekmények jogi megítélésében állandósult tartalma ugyanis indokolatlanul szűkítő jogértelmezéssel jár. A Legfelsőbb Bíróság - a jogbiztonság és az ítélkezés kiszámíthatósága miatt - éppen az egyes jogi kategóriák pontos és azonos tartalmú értelmezését látja szükségesnek.
Minthogy tehát a Btk. 263/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott lőfegyverrel visszaélés bűntette tekintetében - a fent kifejtettek szerint - a vádlottak magatartásából a bűncselekmény lényeges fogalmi ismérve hiányzott, őket az e bűntett miatt emelt vád alól a Legfelsőbb Bíróság - az elsőfokú ítéletnek a Be. 260. §-a szerint történt megváltoztatásával - a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján felmentette.
A vádlottakkal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetések megváltoztatására - az ügyész és a védők e tárgyban kifejtett érvei ellenére - sem volt indok. A Legfelsőbb Bíróság nyomatékkal értékelte a vádlottak erőszakos cselekményeinek a kiemelkedő tárgyi súlyát, gátlástalan, bűnöző támadásukat. Mindezt egybevetve azonban - a terhükre rótt legsúlyosabb bűntett miatt alkalmazható büntetés tételkereteit figyelembe véve - az elsőfokú ítéletben meghatározott tartamú főbüntetést megfelelőnek találta, ezért az ítéletet a büntetést kiszabó részében és egyéb törvényes rendelkezései tekintetében helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. IV. 2512/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás