MK BH 2000/468
MK BH 2000/468
2000.10.01.
Munkahelyi baleset esetén nincs helye kármegosztásnak, és a munkáltató a tárgyi felelőssége alapján köteles a munkavállaló minden káráért helytállni, ha nem állapítható meg a munkavállaló vétkes közrehatása. [Mt. 174. § (1) bek.; MK 29. sz.].
A felperes határozott idejű munkaviszonyban állt alkalmazásban az alperesnél, amely alatt 1994. július 20-án munkahelyi balesetet szenvedett: kb. 3 tonna súlyú darabolt lemez megsértette a bal lábát. A sérülés miatt 36%-os munkaképesség-csökkenése keletkezett.
A felperes vagyoni és nem vagyoni kárainak megtérítése iránt indított pert az alperes ellen.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperest 2 000 000 forint nem vagyoni, 15 000 forint dologi és évi 20 000 forint általános kár megtérítésére kötelezte. A munkaügyi bíróság a jogalapról szóló döntését indokolva – egyebek mellett – kifejtette: az alperes nem tudta bizonyítani, hogy a balesetet kizárólag a károsult magatartása okozta. Az összegszerűségről szóló döntését a nem vagyoni kár tekintetében a munkaügyi bíróság az igazságügyi orvos szakértő véleményével, a felperesnél a baleset miatt kialakult egészségromlással, közlekedési nehezítettséggel és támbot használatának szükségességével indokolta. Mindezek miatt figyelembe vette, hogy a felperes hátrányos helyzetbe került a munkaerőpiacon. A dologi kár mértékét mérlegeléssel állapította meg a balesetkor tönkrement ruha és cipő alapján. Az általános kártérítésről szóló marasztaló rendelkezését a felperes különleges ruha és cipővásárlással kapcsolatos szükségleteivel indokolta.
Az ítélet ellen benyújtott fellebbezésében az alperes elsődlegesen a kereset elutasítását, másodlagosan 80-20%-os kármegosztás alkalmazását kérte a felperesre terhesebben.
A felperes csatlakozó fellebbezésében a megítélt összegek után 1994. július 20-tól évi 20% kamatot kért.
A megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta. A dologi kár összegét 10 000 forintra leszállította, az alperest ez után 1994. július 20-tól járó évi 20%-os kamat megfizetésére kötelezte. Kötelezte továbbá a lejárt 60 000 forint után 1996. június 1-jétől járó évi 20%-os kamat megfizetésére, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A megyei bíróság ítélete indokolásában arra hivatkozott: az alperes sem vitatta, a felperes munkaköri feladatai közé tartozott a feldarabolt lemezeket tartalmazó köteg kilengésének akadályozása. E tevékenység során még az esetlegesen bizonyított (ami nem történt meg) rossz lépése nem minősül munkavállalói vétkes közrehatásnak. A felperes ugyanis a munkáltató érdekében járt el, amikor azt feltételezte, hogy egyedül meg tudja akadályozni a köteg szétcsúszását. Ennek a feltételezésnek a felperes gyakorlatlansága, részben a munkavédelmi oktatás hiánya volt az oka. Mindezek miatt az alperes a teljes kárt köteles megtéríteni [Mt. 174. §-ának (1) bekezdése].
A ruházatban esett kárról szóló döntését a másodfokú bíróság a felperes életviszonyaival, az általános kár összegét pedig – egyebek mellett – az ortopéd cipő viselésével indokolta. Végül kifejtette, hogy a kamat tekintetében a csatlakozó fellebbezés a Pp. 247. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint alaposnak bizonyult. A nem vagyoni kártérítés összege után azért mellőzte a kamatfizetési kötelezettség megállapítását, mert mérlegelése szerint a 2 000 000 forint az ítélethozatalkori értékviszonyok szerint megfelelő összegű.
A másodfokú bíróság ítélete ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az alperes „a jogszabályoknak megfelelő új határozat” meghozatalát kérte. Álláspontja szerint a bizonyítékokból aggálytalanul megállapítható a felperes balesetet okozó magatartása. Ennek mellőzése, továbbá a nem vagyoni kár összegére lefolytatott bizonyítási eljárás hiánya miatt az alperes a másodfokú bíróság döntését törvénysértőnek találta.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a nem vagyoni és a dologi kár után járó kamatot kérte. Vitatta a felülvizsgálati kérelemben előterjesztett jogi okfejtés helyességét. A nem vagyoni kártérítés után járó kamat tekintetében törvénysértőnek találta a kereset másodfokú eljárásban történt felemelése figyelmen kívül hagyását.
A felülvizsgálati és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes az 1995. augusztus 4-én készült jegyzőkönyvben foglaltak szerint vizsgálta ki a balesetet. Ennek megtörténtét, a „balesetben szerepet játszó tényezőket” úgy jelölte meg, hogy alapvető szerepe volt a felperes gyakorlatlanságnak és az ebből eredő veszélyérzethiánynak. R. N. lemezollós munkakörű tanú az 1994. július 21-i meghallgatásakor hasonlóképpen nyilatkozott: „.....mivel két napja volt velem csak, a veszély nagyságát sem igen érzékelhette......” (a felperes).
Az alperes az 1997. szeptember 15-i ellenkérelmében – egyebek mellett – előadta, hogy a felperes rövidebb tartamú határozott idejű munkaviszonyokban volt nála, és „felvételkor” munkavédelmi oktatásban részesült. Figyelemmel arra, hogy az adott munkaköre a korábbiaktól eltérő volt, és a felperesnek azt az előadását, hogy a szóban lévő munkakörre nem részesült munkavédelmi oktatásban, az alperes képviselője nem vitatta, az állapítható meg, hogy a szükséges munkavédelmi oktatás megtörténtét az alperes nem tudta bizonyítani. Erre vonatkozóan B. V. vallomása nem szolgáltatott kellő súlyú bizonyítékot. Mindezen bizonyítékok kiemelésével, a továbbiak külön hangsúlyozása nélkül, a Legfelsőbb Bíróság egyetért a megyei bíróságnak a jogalapról kifejtett helyes álláspontjával. Tévesen hivatkozott tehát az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Legfelsőbb Bíróság MK 29. számú állásfoglalásának helytelen alkalmazására. A bizonyítékok okszerű mérlegelésével ugyanis kármegosztás alapjául szolgáló munkavállalói vétkes közrehatás nem állapítható meg [Legfelsőbb Bíróság MK 29. számú állásfoglalás c) pontjához fűzött indokolás]. Helyes tehát az a következtetés: az alperes az őt terhelő bizonyítási teher ellenére nem bizonyította, hogy kizárólag a felperes vétkes rossz lépése volt a baleset oka.
A bírói gyakorlat irányadónak tekinti az Alkotmánybíróság 34/1992. (VI. 1.) határozata 4.2 pontjában kifejtetteket a nem vagyoni kár nagysága megállapításánál („Nemcsak a kár nagysága, de maga a személyi kár bekövetkezte is becslésen alapul ...... Ebben egyedül a bíróságok józanságának, személyes elkötelezettségének és mértéktartásának lehet meghatározó szerepe”). Az említett elveknek a jogerős ítélet az összegszerűség körében megfelel, abban a Legfelsőbb Bíróság törvénysértést nem észlelt.
A másodfokú bíróság a dologi kár után járó kamatot a felperes javára megállapította, ezért a csatlakozó felülvizsgálati kérelemnek az ezzel kapcsolatos okfejtése téves. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában részletesen kifejtette a felperes csatlakozó fellebbezésével – amely csupán a kamatokra vonatkozott – kapcsolatos jogi álláspontját. Ugyancsak helyesen értékelte, és részletesen indokolta a megyei bíróság a nem vagyoni kár tőkeösszegének megállapításánál figyelembe vett szempontokat is (indokolás 4. o.]. Ennélfogva az indokolási kötelezettség megsértése nem állapítható meg, az értékviszonyokkal kapcsolatos jogi okfejtés továbbá tartalmilag is helytálló, abban jogszabálysértés nincs.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a megyei bíróság ítéletét hatályában fenntartotta. Az alperes a Pp. 81. §-ának (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felperes felülvizsgálati eljárási részköltségét. Az alperes a felülvizsgálati eljárási illeték őt terhelő részét lerótta, ezért erről nem kellett rendelkezni, a felperest terhelő felülvizsgálati illetéket pedig az állam viseli [6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a]. (Legf. Bír. Mfv. I. 10.934/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás