BK BH 2000/47
BK BH 2000/47
2000.02.01.
Sikkasztás esetén a „sajátjaként rendelkezés” a tulajdonost megillető jogosítványok egy részének a jogellenes használatát jelenti, aminek során az elkövető időlegesen olyan magatartást tanúsít, amely a tulajdonosi jogosítvány tényleges gyakorlásában nyilvánul meg; nem valósítja meg ezért a sikkasztást az a terhelt, aki a vele elszámolási vitában álló sértettel szemben a szerződésből adódóan átutalandó összeget visszatartja [317. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1997. október 14. napján kelt ítéletében a terheltet a nagyobb értékre folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette, valamint magánokirat-hamisítás bűntette miatt ellene emelt vád alól - bebizonyítottság hiányában - felmentette. Megállapította, hogy az ügyben felmerült 139 750 forint bűnügyi költséget az állam viseli.
Az ügyben bejelentett ügyészi fellebbezés folytán eljáró megyei bíróság 1998. szeptember 15. napján kelt ítéletében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, a terhelt bűnösségét folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntettében megállapította, ezért őt végrehajtásában 1 évre felfüggesztett 6 hónapi börtönbüntetésre és száz ezer forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A vádlottat kötelezte a felmerült bűnügyi költségből 70 ezer forint megfizetésére, míg 69 750 forint bűnügyi költség tekintetében megállapította, hogy azt az állam viseli. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokon hozott jogerős ítélet ellen a terhelt és védője felülvizsgálati indítványt terjesztett elő. Ebben sérelmezték a terhelt bűnösségének a megállapítását, amelyre - a felülvizsgálati indítvány érvelése szerint - az anyagi jogszabály téves, törvénysértő alkalmazásával került sor. A felülvizsgálati indítványban kifejtettek szerint a terhelt és megbízója, a kft. között egy megbízási szerződésből eredően elszámolási vita keletkezett. Ennek keretében a terhelt a megbízás alapján az általa vezetett üzletben keletkezett bevétel egy részét visszatartotta, minthogy vélekedése szerint megbízója ezt meghaladó összeggel tartozott neki, a szerződés jellegéből adódóan pedig - a Ptk. 480. §-ában rögzített szabály alapján - a megbízó azon vagyontárgyain, melyek e jogviszonyból adódóan birtokába kerültek, zálogjoga állt fenn. Az indítvány szerint a terhelt bűntettként értékelt magatartása során joggal feltételezhette azt, hogy a bevétel visszatartásával e zálogjoga alapján törvényesen jár el, ezért őt az ellene emelt vád alól a Btk. 27. §-ának (2) bekezdésében írt büntethetőséget kizáró ok - a társadalomra veszélyességben való tévedés - címén, a Be. 214. §-a (3) bekezdésének c) pontja alapján kellett volna felmenteni.
Mindezeken túl a védő az alapeljárásban elkövetett eljárásjogi szabálysértéseket is sérelmezte. Kiemelte, hogy a megyei bíróság megalapozatlan tényállás alapján döntött a terhelt büntetőjogi felelősségéről, e megalapozatlanság lényegét, a döntés érdemére kiható jellegét maga a másodfokú bíróság is megállapította az általa sérelmezett ítéletében. Ennek ellenére - a másodfokú és jogorvoslattal már nem támadható határozatában - az elsőfokú felmentő rendelkezéssel ellentétesen a terhelt bűnösségét mondta ki, vele szemben joghátrányt alkalmazott, amely eljárásjogilag súlyosan kifogásolható, mivel hiányosan felderített tényekre alapozta a terhelt bűnösségének a megállapítását. A döntés megalapozatlanságán túl ekként kifogásolható az is, hogy a terhelt elesett a jogorvoslat lehetőségétől, és ezzel a garanciális jogai sérültek.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt alaptalannak tartva a sérelmezett másodfokú ítélet hatályban tartására tett indítványt. Utalt továbbá arra, hogy a tényállás részbeni megalapozatlansága a felülvizsgálati eljárásban e rendkívüli jogorvoslati eljárást megalapozó törvényi okok korlátozottsága miatt nem korrigálható, ám álláspontja szerint ez a terhelt terhére megállapított magatartás büntetőjogi értékelését nem érinti.
A Legfelsőbb Bíróság a terhelt és védője által előterjesztett felülvizsgálati indítványt - eltérő jogi indokok alapján - alaposnak találta.
A megyei bíróság a sérelmezett másodfokú határozatában megállapította, hogy a városi bíróságnak a felülbírálat tárgyául szolgáló elsőfokú ítélete által rögzített tényállása részben felderítetlen, és az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségét is hiányosan teljesítette. Az ugyan megállapítható volt e tényállás alapján, hogy a kft. mint megbízó és a vádlott mint megbízott között létrejött szerződés ténylegesen milyen előírásokat tartalmazott, és hogy e jogviszony alapján a terhelt cég és a vádlott között elszámolási vita alakult ki, ennek részleteit azonban a sértettnek a terhelt bevonása nélkül - szabálytalanul - megtartott leltára miatt utólag már nem lehetett felderíteni. Emiatt helyezkedett a megyei bíróság arra az álláspontra, hogy az ítéleti tényállás felderítetlenségét kiküszöbölő, az elszámolási vita részletkérdéseit tisztázó új eljárás (vagyis a felülbírálat alapjául szolgáló elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése) eredményre nem vezetne, a terhelt büntetőjogi felelősségét érintően azonban dönteni lehet abban a körben, amelyre vonatkozóan a tények az elsőfokú ítéletből kitűnően - a részbeni felderítetlenség ellenére - teljes bizonyossággal megállapíthatók.
Ilyen eljárásjogi megfontolások mellett irányadóként fogadta el a városi bíróság ítéletének a tényállását, és abból a következőket tekintette büntetőjogilag relevánsnak.
A terhelt 1994. november 1. napján kelt megbízási szerződés alapján lett a kft. üzletének a vezetője. A megbízási szerződés 31 pontban tartalmazta a felek jogait és kötelezettségeit. A terhelt és a sértett cég között 1995. áprilisától kezdődően elszámolási vita alakult ki, ennek során - többszöri egyeztetés után - 1995. május 16. napján a megbízó (sértett) cég képviselője írásban vállalta, hogy a vádlott által követelt 1 300 000 forintot letétbe helyezi.
A terhelt 1995 áprilisában 118 003 forint árubevételt, míg májusban 408 498 forint árubevételt nem fizetett be, így összesen 526 501 forintot tartott vissza.
1995. május 24. napján a sértett cég a bolt teljes árukészletét a központi raktárba beszállította, és részben aznap, részben másnap a terhelt mint üzletvezető távollétében végzett leltározást.
A megyei bíróság határozatában az elsőfokú ítélet e tényállását - a jogi indokolás körében ugyan, ám lényegében a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti eljárásjogi lehetőséggel élve - az iratok tartalma alapján kiegészítette azzal, hogy a sértett és a terhelt által megkötött megbízási szerződés 3. pontja szerint „a megbízott a megbízó tulajdonát képező és neki bizalomból átadott vagyontárgyakért..... és a bevétellel való elszámolásért teljes vagyoni felelősséggel tartozik a megbízóval szemben.” A 9. a) pont szerint: „A megbízott köteles minden eladás árbevételét naponta csekken a megbízó egyszámlájára befizetni.”
A megyei bíróság ítéletében elfoglalt jogi álláspont szerint a tényállás e kiegészítése kapcsán nyilvánvalóvá vált, hogy a terhelt - függetlenül a közötte és a sértett között fennálló elszámolási vitától - minden nap köteles volt az árubevétel ellenértékének a továbbítására, az ezzel ellentétes magatartás - vagyis a bevétel visszatartása - a Btk. 317. §-ának (1) bekezdésében meghatározott sikkasztás megvalósítását jelenti.
Ezt a jogi álláspontot a Legfelsőbb Bíróság tévesnek találta.
A sikkasztást - az előbbiekben hivatkozott törvényi tényállás szerint - kétféle elkövetési magatartással lehet megvalósítani: ezt a bűncselekményt követi el az, aki
- a rábízott dolgot jogtalanul eltulajdonítja, illetőleg
- azzal sajátjaként rendelkezik.
A megyei bíróság e felülvizsgálat alapjául szolgáló ítéletében nem jelölte meg azt, hogy a terhelt bűntettként értékelt cselekménye a sikkasztás melyik elkövetési módjának a megállapítását valósította meg [bár az a hivatkozása, amely szerint a terhelt a tulajdonost a rendelkezési jogától megfosztotta, a Btk. 317. §-a (1) bekezdésének második fordulatára látszik utalni] - a Legfelsőbb Bíróság azonban a cselekmény történeti tényállását vizsgálva arra a jogi következtetésre jutott, hogy a terhelt a megbízót illető árbevételt nem tulajdonította el és azzal sajátjaként sem rendelkezett.
A jogtalan eltulajdonítás lényegében kétmozzanatú tevékenység, melynek során az elkövető a tulajdonost nem csupán kizárja tulajdonosi jogai gyakorlásának a lehetőségéből, hanem e lehetőséget a maga számára szerzi meg. Ez utóbbi mozzanat kapcsán azonban pusztán a megbízás körét meghaladó jogellenes birtokban tartás nem jöhet számításba, ez ugyanis önmagában nem a tulajdonosi jogosítványok gyakorlása. Ha tehát a megbízott a megbízási szerződés kikötése ellenére a rá bízott dolgot - végleges eltulajdonítási szándék nélkül - magánál tartja (azzal nem számol el adott időben), a sikkasztás törvényi tényállását nem valósítja meg.
A törvényi tényállásban megfogalmazott „sajátjaként rendelkezés” a tulajdonosi jogosítványok egy részének jogellenes használata, melynek során az elkövető az erre jogosult személy engedélye nélkül időlegesen tanúsít olyan magatartást, amelyre csak a tulajdonos jogosult. Ennek a megvalósításához azonban a dolog puszta visszatartásán (birtoklásán) túl ugyancsak egy tulajdonosi részjogosítvány tényleges gyakorlása szükséges. Ilyen magatartásként értékeli például a bírói gyakorlat, ha az elkövető a rá bízott dolgot elzálogosítja, abból kölcsönöket folyósít stb.
Mindezt figyelembe véve, a terheltnek az a magatartása, amelynek során a vele elszámolási vitában álló sértettel szemben a szerződésből adódóan átutalandó összegeket visszatartotta, sem az eltulajdonítás, sem a sajátjaként rendelkezés megállapítására nem alkalmas. Az irányadó történeti tényállásból ugyanis csupán a sértettet aktuálisan megillető összeg szerződésellenes birtokban tartása, és nem e bevétel letagadása, végleges eltulajdonítása állapítható meg. Nem merült fel más vonatkozásban adat arra sem, hogy a terhelt a visszatartott összeggel bármi módon rendelkezett volna. A tulajdonos akarata (és az ezzel kapcsolatos szerződési kikötés) ellenére történő birtokban tartás bűncselekmény megállapítását nem teszi lehetővé. A megbízott szerződésellenes magatartása - az irányadó bírói gyakorlat szerint - sikkasztásként általában nem értékelhető (BJD. 1311).
Mindebből következően a Legfelsőbb Bíróság a terhelt bűnösségére levont következtetés kapcsán a felülvizsgálati indítványban kifejtett védői jogi állásponttól eltért. Utal tehát arra, hogy a terheltnek a megbízott vagyontárgyain fennálló zálogjoga a visszatartott pénzösszeg tekintetében nyilvánvalóan nem volt érvényesíthető, egyébként pedig e jogérvényesítéssel kapcsolatos tévedésre maga a terhelt az eljárás során egyetlen esetben sem hivatkozott.
Mindezt összegezve a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a megyei bíróság ítéletében az anyagi jogszabály sérelmével állapította meg a terhelt bűnösségét a terhére rótt bűntettben, ezért a felülvizsgálati indítvánnyal támadott másodfokú ítéletet - a bűnösséget megállapító és büntetést kiszabó részében - a Be. 284. §-a (1) bekezdésének a) pontjában foglalt okból a Be. 291. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján hatályon kívül helyezte, és a Be. 291. §-ának (3) bekezdése szerint a terheltet a folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette miatt ellene emelt vád alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján bűncselekmény hiányában felmentette.
Rendelkezett arról, hogy a Be. 218. §-ának (1) bekezdése értelmében a büntetőeljárás során felmerült bűnügyi kültséget - a terhelt felmentésével összefüggésben - az állam viseli. (Legf. Bír. Bfv. IV. 2542/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás