BK BH 2000/480
BK BH 2000/480
2000.11.01.
A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségéért – mint eredmény-bűncselekményért – a büntetőjogi felelősség szempontjából nem elegendő a közlekedési szabályszegés tényének a megállapítása, hanem annak a feltárása is szükséges, hogy a szabályszegés okozati kapcsolatba hozható-e a ténylegesen létrejött eredménnyel;
ha a megvádolt személy elkövetett ugyan – akár több vonatkozásban is, akár szándékosan, akár gondatlanságból – közlekedési szabályszegést, de a súlyos eredménnyel járó baleset nem ezzel, hanem a közlekedésben részt vevő más személy szabálysértésével hozható okozati összefüggésbe: felmentő ítéleti rendelkezés meghozatala indokolt, és a közlekedési szabályszegés ténye legfeljebb a balesetért felelős személy javára jelentkező közreható okként (concausa) értékelhető [Btk. 187. § (1) bek., (2) bek. b) pont, 47. § (3) bek.; KRESZ 26. § (1) bek. b) pont 2. ford., 34. § (1) bek. a) pont, 46. § (2) bek., 48. § (5) bek.; 1968. évi I. tv. 17/A. § d) pont; 17/1968. (IV. 14.) Korm. r. 51. §; Be. 61. § (4) bek., 258. § (1) bek. a) pont].
A városi bíróság 1999. május 6. napján kelt ítéletével az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétségében állapította meg [Btk. 187. § (1) bek., (2) bek. b) pont], ezért az I. r. és a II. r. vádlottat egyaránt 2 év 6 hónapi fogházbüntetésre és 5 évre a közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, ugyanakkor az I. r. vádlottat a segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntett miatt ellene emelt vád alól felmentette. A felmentő rendelkezés – fellebbezési támadás hiányában – első fokon jogerőre emelkedett.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A kínai állampolgárságú I. r. vádlott érettségivel, valamint szakács és gépkocsivezető szakképzettséggel rendelkezik. Magyarországon 1998. február 27-től tartózkodik. Az egyik kft. ügyvezető igazgatója, havi jövedelme 40 000 forint. Nős, egy kiskorú gyermeke van, mind a felesége, mind a gyermeke Kínában él. Tartózkodási engedélye 1999. február 27-én lejárt. A gépjármű-vezetői engedélyét hitelesítették. Sem Magyarországon, sem Kínában büntetve nem volt.
A II. r. vádlott az általános iskola 8 osztályát végezte, édesapja kft.-jében dolgozik családtagként, havi jövedelme 40 000 forint. Nős, 2 kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Vagyona egy félkész családi ház. 1991 óta rendelkezik „B”, 1993 óta „C” kategóriára jogosító gépjármű-vezetői engedéllyel. Büntetve nem volt. Az elmúlt 2 évben ellene szabálysértési eljárás nem volt folyamatban.
A II. r. vádlott 1999. január 16-án vásárolta meg személygépkocsiként levizsgáztatott, 9 személy szállítására alkalmas gépjárművet. Az adásvételt követően a baleset napjáig nem történt meg a gépkocsi átírása, de a vádbeli napon érvényes kötelező felelősségbiztosítással sem rendelkezett ez a személygépkocsi. A személygépkocsiban a gyári kivitelnek megfelelően, három üléssor található, melyek két-két ponton megfelelő csavarkötésekkel vannak rögzítve a karosszéria kereszttartóihoz, ezen sem javítás, sem átalakítás nem történt. Az első és a második sorban a bal oldali és a jobb oldali ülések automata, hárompontos biztonsági övvel vannak gyárilag ellátva, míg a középső utasnál nem automata kétpontos, csak a medencénél rögzítő, megfelelő beállítást igénylő biztonsági öv van gyárilag felszerelve. A harmadik sorban mind a három ülésnél mechanikus beállítást igénylő biztonsági övek vannak, a két szélső hárompontos, míg a középső kétpontos. Ezek a mechanikus beállítást igénylő övek sem a korábbi tulajdonosnál, sem a jelenlegi használónál nem voltak megfelelően beállítva, sőt az ülések mögött hátradobva voltak elhelyezve.
1999. január 18-án a kora reggeli órákban indult el a II. r. vádlott a gépkocsival, a vezetővel együtt tizenegyen ültek a gépjárműben, de egyikük sem kapcsolta be a biztonsági övét. Egy rendőrségi autót észlelve a II. r. vádlott felszólította az utasait, hogy kapcsolják be biztonsági öveiket, ennek a felszólításnak azonban senki sem tett eleget, sőt a II. r. vádlott sem kötötte be a saját övét. A város határát elhagyva, az éjszakai sötétségtől korlátozott látási viszonyok mellett mintegy 50-60 km/óra sebességgel közeledett a II. r. vádlott.
Az I. r. vádlott 1999. január 18-án Budapestről indult el kisteher-gépkocsival azzal a céllal, hogy a piacra megy ruhaneműket árulni. Az I. r. vádlott az általa korábban nem ismert útszakaszon az éjszakai sötétségtől korlátozott látási viszonyok mellett egy 169 méter hosszú, egyenes vonalvezetésű útszakaszon érte utol az előtte haladó járműszerelvényt, melynek sebessége mintegy 53 km/óra volt. 6 óra 20 perc tájban a térségben a vádlottak által igénybe vett úttest a lecsapódott párától nedves, csúszós volt, az I. r. vádlott haladási irányát tekintve lejtős, és a 169 méter egyenes vonalvezetést követően jobbra ívelő útszakasz volt. Az I. r. vádlott a lassabb sebességgel haladó járműszerelvény előzésébe kezdett mintegy 77-83 km/órás sebességgel, tompított fényszóró használata mellett. Amikor már teljes terjedelmében a bal oldalon volt a gépkocsijával, észlelte a jobbra ívelő kanyarból és szemből haladó, a II. r. vádlott által vezetett személygépkocsit, melynek haladási sebessége 41 km/óra lehetett. Az I. r. vádlott a veszélyhelyzetet észlelve állóra fékezte gépjárművét, amely így irányíthatatlanul csúszott előre a lejtős útszakaszon, párhuzamosan a megelőzni kívánt járműszerelvénnyel. A II. r. vádlott észlelve, hogy vele szemben két jármű közlekedik egymás mellett, kismértékben jobbra kormányozta, és állóra fékezte a gépjárművét, ennek folytán ez a gépkocsi is irányíthatatlanul csúszott az ütközés felé, mely ütközés az I. r. vádlott gépjárművének enyhén balra kormányozott állapotában következett be, így a járművek az úttengelyhez képest enyhe hegyes szöget zártak be. Az ütközést követően az I. r. vádlott gépkocsija tovább fordult az óramutató járásával ellentétes irányba, míg a II. r. vádlott gépkocsija az óramutató járásával egyező irányban folytatta az elfordulását, miközben kb. 1 méterrel visszatolta a tehergépkocsit. E forgási folyamat végén a II. r. vádlott személygépkocsija hátsó lökhárítójának bal oldali vége beleakadt az I. r. vádlott által előzni szándékolt gépkocsi bal oldali ajtajába, majd annak első harmadába, egy ezt megelőző csúsztatott érintkezést követően. Az ütközés után az I. r. és a II. r. vádlott járművei egy szűk hegyes szöget bezárva, jobb és bal oldalukkal csaknem összezáródva álltak meg.
Az I. r. vádlott által előzött gépkocsi vezetője a két vádlott gépjárművének összeütközését követően fékezte állóra a saját járműszerelvényét, és ilyen fékezett állapotban érte őt a II. r. vádlott személygépkocsija lökhárítójának rongáló hatása.
A baleset során mindhárom érintett gépjármű jelentős mértékben megrongálódott.
A baleset alkalmával az I. r. vádlott a homlok bal oldalának az orrgyökig terjedő 6 cm-es sebzését, az arc zúzódását, a hasfal zúzódását, valamint agyrázkódást szenvedett, mely sérülések gyógytartama 8 napon belüli.
A II. r. vádlott a homlok, az arc, a jobb térd, a lábszár, a jobb kéz III. ujjának zúzott sérüléseit, hasfalzúzódást, illetve agyrázkódást szenvedett a baleset során, mely sérülések gyógytartama ugyancsak 8 napon belüli volt.
A bekapcsolt biztonsági öv mellett nem következett volna be a homlok és az arc sérülése, valamint az agyrázkódás, a kéz sérülései létrejöhettek volna becsatolt biztonsági öv mellett is, így a sérülések súlyossági fokát a becsatolt biztonsági öv nem befolyásolta volna.
A II. r. vádlott gépkocsijában ülő 10 utas mindegyike megsérült; két utas meghalt, ketten életveszélyes sérüléseket, négyen súlyos, csonttöréssel járó sérüléseket, ketten pedig 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Becsatolt biztonsági öv mellett – nagy valószínűség szerint – ilyen súlyos következmények nem jöttek volna létre.
Az ítélet ellen az I. r. vádlott és védője enyhítés érdekében és a Btk. 47. §-a (3) bekezdésének az alkalmazásáért fellebbezett;
a II. r. vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan pedig a büntetés enyhítéséért jelentett be fellebbezést.
A megyei főügyész a védelmi fellebbezéseket alaptalannak tartotta, az ítélet helybenhagyását indítványozta.
A védelmi fellebbezések a következők szerint alaposak:
A megyei bíróság, felülbírálva az elsőfokú ítéletet, azt állapította meg, hogy a városi bíróság az eljárása során a büntetőeljárás lényeges szabályait alapjaiban betartotta, ám a tényállás felderítésére vonatkozó kötelezettségét nem teljesítette maradéktalanul, és ennek következtében részlegesen megalapozatlan tényállást állapított meg.
Az elsőfokú bíróság a tárgyalás során nem tárta a szakértő elé a nyomozás során előterjesztett szakvéleményét, és kérdések feltevésével nem tisztázta a két szakvélemény közötti eltéréseket, illetve a szakvélemény megváltoztatása okát, és ez a mulasztás a szóban levő tényállásrész felderítetlenségét eredményezte. A megalapozatlanság abban ismerhető fel, hogy amennyiben a II. r. vádlott és az utasai biztonsági öve be lett volna csatolva, a sértetteknél milyen sérülések bekövetkezésének a lehetőségével lehetett volna számolni.
A részleges felderítetlenség kiküszöbölése és az egyéb tényállásrészek megalapozottságának az ellenőrzése érdekében a megyei bíróság a Be. 240. §-ának alkalmazásával bizonyítás felvételét rendelte el; ennek keretében a Be. 77. §-a (1) bekezdésének második fordulata alapján újabb orvos szakértőt és műszaki szakértőt rendelt ki, és valamennyi szakértőt a fellebbezési tárgyaláson részletesen meghallgatta.
Az elsőfokú tárgyaláson nyilatkozatot tett orvos szakértő a fellebbezési tárgyaláson az elsőfokú tárgyaláson előterjesztett szakvéleményét a fent említett részében nem tartotta fenn. Indokolásul előadta, hogy az elsőfokú eljárás során a tárgyalási körülmények között nem pontosan fogalmazott. Maradéktalanul egyetértett viszont az újabban kirendelt orvos szakértőnek azzal a megállapításával, amely szerint teljes határozottsággal és természettudományos bizonyossággal nem lehet válaszolni arra a kérdésre, hogy a biztonsági öv használata mellett milyen sérülések keletkeztek volna, jóllehet, általában a biztonsági öv védő hatásával kell számolni. Az orvos szakértő hangsúlyozta: „határozottan egyik esetben sem állítottuk, hogy a súlyosabb sérülések bekapcsolt biztonsági öv mellett elmaradtak volna, csak annak lehetőségéről, esélyéről és valószínűségéről nyilatkoztunk. Arra azonban nem lehet nyilatkozni, hogy ezek az esélyek az adott konkrét esetben, egyes személyekre lebontva hogyan érvényesültek volna”.
Az igazságügyi orvos szakértőnek a fellebbezési tárgyaláson előterjesztett véleményei alapján a megyei bíróság a tényállást a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja alkalmazásával a következőképpen helyesbíti:
„Kétséget kizáró természettudományos biztonsággal nem tisztázható, hogy bekapcsolt biztonsági öv mellett a sértetteknél milyen sérülések jöttek volna létre; ám az valószínű, hogy bekapcsolt biztonsági öv esetén kevésbé súlyos sérülések keletkeztek volna.”
A megyei bíróság észlelte továbbá, hogy a tényállás ezen túlmenően is több tekintetben hiányos [Be. 239. § (2) bekezdés b) pont], ezért az kiegészítésre szorul. Kiegészítendő az ítéleti tényállás B. B. tanú vallomása alapján azzal, hogy a baleset időpontjában két utas aludt, alvó állapotuk – figyelő- és védekezőképességük teljes hiánya miatt – döntően közrehatott a halálos eredmény bekövetkezésében.
A műszaki szakértő véleménye alapján a megyei bíróság a tényállást kiegészíti azzal is, hogy az I. r. vádlott számára az előzési művelet végrehajtásához nem állt rendelkezésre elegendő hely, figyelemmel arra, hogy az előzés végrehajtásához kb. 10-12 secundumra lett volna szükség, amely idő alatt az előzést végző jármű kb. 200-220 métert tesz meg. Szemben haladó forgalom esetén ezen idő alatt (80 km/óra sebességet feltételezve) hasonló távolság megtételére lehet számítani, tehát az előzés kezdetén legalább 400-440 méteres utat kellene áttekinteni. Ám erre az adott körülmények között nem volt mód, minthogy az út íve csak 200 méternél rövidebb szakasz belátását teszi lehetővé, és az előzés kezdetén a járművek közötti távolság legfeljebb 300-340 méter lehetett.
Az elsőfokú bíróság adós maradt a baleset bekövetkezése helyének a meghatározásával. Ezért a megyei bíróság a helyszíni szemle adatai alapján a tényállást kiegészíti azzal, hogy az I. r. vádlott áttért a haladási iránya szerinti bal oldalra, így a baleset a II. r. vádlott forgalmi sávjában következett be.
A másodfokon lefolytatott bizonyítás eredményeképpen a megyei bíróság azt állapította meg, hogy egyebekben a tényállás megalapozott, összhangban áll az elfogadott bizonyítékokkal, tartalmazza az ügy helyes jogi megítéléséhez szükséges tényeket. Ezért a tényállás a fenti korrekciókkal a másodfokú felülbírálat alapjául szolgált.
Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerű következtetést vont le az I. r. vádlott bűnösségére, és a büntető anyagi jogszabályokkal összhangban minősítette a vádlott cselekményét halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének, minthogy a vádlott a KRESZ 34. §-a (1) bekezdésének a) pontjában és a 26. §-a (1) bekezdése b) pontja II. fordulatában írt közlekedési szabályok megsértésével okozati összefüggésben idézte elő a halálos tömegszerencsétlenséget, mint eredményt. Az alanyi oldalt szemügyre véve az sem vitás, hogy a bekövetkezett eredmény viszonylatában a vádlott bűnössége a hanyag gondatlanság szintjén egyértelműen kimutatható, mivel az I. r. vádlottól elvárható volt annak előrelátása, hogy amennyiben szabályszegő magatartása folytán – bármilyen jellegű – közúti baleset esetlegesen bekövetkezik, az sérülést, adott esetben halálos következményekkel járó sérüléseket is eredményezhet.
A megyei bíróság kirekeszti a jogi indokolásból azt a megállapítást, amely szerint „gyorsítással ..... az előzés befejezhető lett volna”. Ez a megállapítás ugyanis ellentétes a másodfokú bizonyítás eredményeként az igazságügyi műszaki szakértők egybehangzó véleményén alapuló kiegészített tényállással.
A büntetés kiszabására vonatkozó ítéleti rendelkezés felülbírálata során a megyei bíróság azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság helyesen sorolta fel, és lényegében a súlyuknak megfelelően értékelte az I. r. vádlott terhére és javára jelentkező bűnösségi körülményeket. A megyei bíróság további enyhítő körülményként értékelte az I. r. vádlottnál a II. r. vádlottnak az eredmény bekövetkeztében mutatkozó közreható magatartását.
A kiegészített bűnösségi körülményeket figyelembe véve – kiemelve, hogy a vádlott a bűncselekményt két alapvető fontosságú KRESZ-szabály durva megszegésével követte el, és a cselekményből igen súlyos eredmény származott –, a megyei bíróság megítélése szerint a kiszabott fő- és mellékbüntetés nem tekinthető eltúlzottnak, minthogy az feltétlenül szükséges a Btk. 37. §-ában írt büntetési cél valóra váltásához. Ennélfogva a büntetés mérséklésére nincs törvényes lehetőség.
Az I. r. vádlott büntetlen előéletét, megbánást tükröző beismerését és azt a körülményt, hogy a magyar nyelvet nem beszélő kínai állampolgár vádlott részére a szabadságvesztés Magyarországon történő végrehajtása fokozott hátrányt jelent, a megyei bíróság együttesen olyan különös méltánylást érdemlőnek ítélte meg, amely lehetőséget nyújt a Btk. 47. §-ának (3) bekezdésében írtak alkalmazására. Ezért a megyei bíróság úgy rendelkezett, hogy a vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztés fele részének a letöltése után feltételes szabadságra bocsátható.
A védelmi fellebbezések ennyiben alaposak.
Az elsőfokú bíróság tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a II. r. vádlott megvalósította a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának a vétségét. Ezzel kapcsolatosan a megyei bíróság a következőkre mutat rá:
A halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségéért mint eredmény-bűncselekményért a büntetőjogi felelősség – egyéb feltételek mellett – akkor állapítható meg, ha a közlekedési szabályszegés és az eredmény között az okozati kapcsolat fennáll. Nem elegendő tehát annak megállapítása, hogy az elkövető részéről szabályszegés történt, hanem szükséges annak feltárása is, hogy ennek a szabálysértésnek – amely önmagában véve legfeljebb a szabálysértés miatti felelősséget alapozza meg – milyen kihatása volt a ténylegesen létrejött eredmény bekövetkezésére.
A büntetőjog elmélete az oksági kapcsolat kérdésében különböző teóriákat dolgozott ki, ám a magyar bírói gyakorlat az okozatossági elméletek közül általában a feltételek egyenértékűségének (conditio sine qua non) elméletét fogadja el. Ennek lényege szerint minden szükséges feltétel ok, vagyis ok az eredménynek minden olyan előzménye, amely nélkül nem következett volna be az eredmény úgy és akkor, mint ahogyan és amikor bekövetkezett. Valamely cselekmény akkor oka az eredménynek, ha a cselekmény nem hagyható el anélkül, hogy az eredmény ne maradna el. Ez lényegében egy hipotetikus eliminációs eljárást feltételez, vagyis gondolatban ki kell hagyni a cselekményt, és ezt követően vizsgálni kell, hogy így is bekövetkezne-e az eredmény, vagy pedig az elmaradna.
A kifejtetteket a vádbeli esetre alkalmazva leszögezhető: csak az I. r. vádlott KRESZ-szabályszegései hozhatók oki összefüggésbe a bekövetkezett eredménnyel.
Nem vitás, hogy a II. r. vádlott tényállásban leírt magatartásával megszegte a KRESZ 46. §-ának(2) bekezdését és 48. §-ának (5) bekezdését, mivel a személygépkocsiban 10 utast szállított, és nem gondoskodott arról, hogy utasai bekapcsolják a biztonsági övet, de ezek a szabályszegések bizonyíthatóan nem állnak közvetlen okozati kapcsolatban a tényállásban részletezett eredménnyel. Márpedig a bűncselekmény megállapításának a tárgyi oldalon alapvető feltétele, hogy az eredmény az elkövetési tevékenységgel bizonyíthatóan oki összefüggésben következzék be. A megyei bíróság megítélése szerint a kétséget kizáróan nem bizonyított tények mikénti értékelésére vonatkozó rendelkezésnek [Be. 61. § (4) bekezdés] az okozati összefüggés tekintetében is érvényesülnie kell: vagyis az elkövetési magatartás és a tényállásban foglalt eredmény közötti okozati összefüggés bizonytalansága kizárja az elkövetőnek az eredményért való felelősségét.
Az egybehangzó aggálytalan orvos szakértői véleményeken nyugvó és a fellebbezési eljárás során helyesbített tényállás szerint kétséget kizáró természettudományos bizonyossággal nem tisztázható: bekapcsolt biztonsági öv mellett a sértetteknél milyen sérülések jöttek volna létre, vagyis nem bizonyítható, hogy a két sértettnél a halálos sérülés, két utasnál az életveszélyt eredményező sérülés, három sértettnél a 8 napon túl gyógyuló sérülés elmaradt volna vagy sem. Mivel a tényállás szerint csupán valószínű, hogy bekapcsolt biztonsági öv esetén a sértetteknél kevésbé súlyos sérülések jöttek volna létre, a II. r. vádlott szabályszegései csak mint az I. r. vádlottnál jelentkező enyhítő körülményként értékelt közreható ok (concausa) jön figyelembe.
A megyei bíróság megjegyzi, hogy az elsőfokú bíróságnak az okozati összefüggés meglétével kapcsolatos jogi érvelése meglehetősen következetlen, minthogy egymással ellentétes megállapításokat is tartalmaz. Ezt azért kell hangsúlyozni, mert a városi bíróság ugyan az okozati összefüggést az ún. objektív beszámítás elméletének alkalmazásával állapította meg, ám ennek keretében elsőként az objektív gondossági kötelesség megsértését kell vizsgálni, és ez lényegében a conditio sine qua non teória alapján megállapított kauzalitásra épül.
Az elsőfokú bíróság egyfelől – helyesen – rögzíti, hogy „.....az igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint becsatolt biztonsági öv mellett a mechanikus kétpontos övnél helyet foglaló utasoknál nem kizárt a halálos eredmény bekövetkezte, .....azaz a II. r. vádlott feltételezett jogszerű magatartása esetén sem kizárható a minősítéshez megkívánt halálos eredmény bekövetkezte.” Ugyanakkor a Be. 61. §-a (4) bekezdésének rendelkezését figyelmen kívül hagyva, leszögezi azt is: „mindkét vádlott magatartása szükséges volt a minősítéshez megkívánt eredmény bekövetkezéséhez; azt azonban ki kell emelni, hogy a II. r. vádlott szándékos szabályszegő magatartása vezetett túlnyomórészt a halálos sérülésekhez és a súlyos sérülések döntő többségéhez is.” Az utóbbi megállapítást a másodfokú eljárásban előterjesztett orvos szakértői vélemények nem támasztották alá, így nem egyéb, mint minden ténybeli alapot nélkülöző feltételezés. Márpedig valószínűségre, hipotézisre nem lehet tényállást és ennek következtében bűnösséget alapítani.
Minthogy kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy bekapcsolt biztonsági öv használata mellett a tényállási részben leírt eredmény elmaradt volna, a II. r. vádlottat a Be. 214. §-a (3) bekezdése b) pontjának I. fordulata alapján – a közlekedési szabályszegések és az eredmény közötti okozati összefüggés bebizonyítottságának hiányában – fel kellett menteni a halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozása vétségének vádja alól.
Ugyanakkor a II. r. vádlott azáltal, hogy megszegte a KRESZ 46. §-ának (2) és 48. §-ának (5) bekezdését, elkövette a módosított 17/1968. (IV. 14.) Korm. rendelet 51. §-ában meghatározott közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének szabálysértését.1 Ezért a megyei bíróság a Be. 216. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a szabálysértés elkövetését a vádlott terhére megállapította, és a vádlottal szemben a módosított 1968. évi I. törvény 17/A. §-a d) pontjának alkalmazásával2 szabálysértési bírságot szabott ki, 30 000 forint összegben. A szabálysértési bírság összegének meghatározásánál a szabályszegések halmazatát, jelentős tárgyi súlyát és a vádlott jövedelmi viszonyait vette alapul. (Nógrád Megyei Bíróság Bf. 202/999. sz.)
1
A 2000. március 1. napján hatályba lépett, az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. r. 46. §-ának (1) bekezdése értelmében a cselekmény a közúti közlekedés rendjének megzavarása szabálysértéseként minősül.
2
A 2000. március 1. napján hatályba lépett, a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. tv 16. §-ának (1) bekezdése szerint a pénzbírságról ez a törvényhely rendelkezik.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás