PK BH 2000/486
PK BH 2000/486
2000.11.01.
A tulajdonjog fenntartásával megkötött állatnevelési szerződés esetében a kárveszély viselése [Ptk. 99. §, 312. §, 400 § (1) bek.].
A felperes mezőgazdasági termékértékesítési szerződés alapján 1993. május 27-én 9333 broiler naposcsirkét helyezett ki az alpereshez. A szerződés értelmében az állatállomány a felperes tulajdonában maradt, a felperes biztosította az állatok felneveléséhez szükséges tápot és gyógyszert. 1993. június közepén elhullás történt, 12 db állatnál az Állategészségügyi Intézet heveny fertőző bursitist állapított meg. Az alperes a felperestől kapott vakcinát állatorvosi felügyelet nélkül, szakszerűtlenül saját maga adta be. Az alperes 1993. július 14-én 8500 db csirkét adott le alacsony testtömegben és gyenge kondícióban. Az átadott állományból nagy mennyiség közfogyasztásra alkalmatlannak bizonyult, és elkobzásra került.
A felperes 249 166 forint és járulékai megfizetésére kérte kötelezni az alperest, mert a felperes által nyújtott szolgáltatások ellenértéke ennyivel meghaladta az alperes által leadott állatok 718 805 forintos értékét.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult, és viszontkeresetet terjesztett elő 177 129 forint kártérítés és járulékainak megfizetése iránt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét teljes egészében elutasította, az alperes viszontkeresetének részben helyt adva kötelezte a felperest 159 443 forint és kamata megfizetésére. Megállapította, hogy a felek között a Ptk. 417. §-ának (2) bekezdése szerinti – úgynevezett vállalkozási típusú – mezőgazdasági termékértékesítési szerződés jött létre. A felperes az állatok felett a tulajdonjogát fenntartotta, ezért a szerződés kárveszélyviselés áthárítására vonatkozó 7. pontja a Ptk. 99. §-ába ütközik, és emiatt a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján semmis. A bizonyítékok mérlegelése során arra a következtetésre jutott, hogy a perbeli állományt ért fertőző vírusos betegség egyik félnek sem felróható okból következett be. A felek azonban kárenyhítési kötelezettségüknek nem tettek eleget, megszegték együttműködési kötelezettségüket is, ezért a felmerült kárt 50-50%-ban kell viselniük.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán meghozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 193 867 forintot és kamatát, a viszontkeresetet teljes egészében elutasította. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a szerződés minősítésével, a kárveszélyviselésre vonatkozó kikötés érvénytelenségével kapcsolatosan helytálló jogi álláspontot foglalt el, ugyanakkor téves az elsőfokú bíróság jogi okfejtése az állatok megbetegedésével és elhullásával kapcsolatban. A Ptk. 99. §-a szerint valóban a tulajdonosnak kell viselnie mindazt a kárt, amelyet másra áthárítani nem tud, de az adott esetben abból kellett kiindulni, hogy a felperes tulajdonában álló állatok mindvégig az alperes őrizetében és gondozásában voltak. Ezért az alperest terheli annak bizonyítása, hogy mikor, milyen okból, hány darab állat hullott el, betegedett meg, az így előállt veszteség neki fel nem róható okból következett be. Az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a bizonyítási teherre vonatkozó szabályt, mert nem a megrendelőt terhelte a bizonyítási kötelezettség.
A jogerős döntés szerint a gyógyszerezés körében egyértelműen bizonyított, hogy az alperes gondatlanul járt el. Megfelelően vezetett ólnapló a perben nem állt rendelkezésre. Az alperes nem bizonylatolta kellően az állatok megbetegedését és elhullását, egyetlen igazolás fekszik el 12 db állat vizsgálati eredményéről. A bizonyítékok értékelésével a másodfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy az állatok leadáskori súlycsökkent állapotát nem a betegség okozta, az alperes az elhullás valódi okát nem bizonyította. A másodfokú bíróság az áfát az alperes terhére nem vette figyelembe, ezért marasztalta az alperest a rendelkező részben foglalt összegben.
A jogerős ítéletet az alperes támadta meg felülvizsgálati kérelemmel, ebben a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Véleménye szerint a másodfokú bíróság ítélete jogszabálysértő, a Ptk. 99. §-át és a Ptk. 206. §-ának (1) bekezdését sérti. A Ptk. 99. §-ának 2. fordulata szerint a tulajdonosnak kell bizonyítania a károkozó kilétét, ellenkező esetben ő maga viseli a dologban beállott azt a kárt, amelynek megtérítésére senkit sem lehet kötelezni. Így nem kimentési bizonyítási kötelezettség áll fenn, hanem a felperes bizonyítási kötelezettsége. Szerinte a másodfokú bíróság megállapítása az alperestől általában elvárható magatartást illetően téves, mert a beszerzett igazságügyi állatorvos szakértői vélemény azt rögzítette, hogy tartási, takarmányozási hiányosságok előfordulását bizonyító adat a peres iratokban nem szerepel. Ehhez képest a felperesnek kellett volna bizonyítania, hogy az alperes a tartás során mulasztásokat követett el.
A felperes ellenkérelme a jogerős határozat hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. §-ának (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárást jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérnie, és a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése szerint a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, az ott megjelölt okból vizsgálja felül. Az alperes felülvizsgálati kérelmében a Ptk. 99. §-ának megsértésére hivatkozott, ezért a Legfelsőbb Bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy a felperes tulajdonában maradt, de az alperesnek nevelésre átadott állatok tekintetében bekövetkezett kárt kinek kell viselnie. A bírósági gyakorlatban kialakult jogelvek szerint (P. törv. I. 20.062/1987) a tulajdonjog fenntartásával megkötött mezőgazdasági termékértékesítési, állatnevelési szerződés esetében indokolt a vállalkozás szabályainak, nevezetesen a Ptk. 400. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésnek az alkalmazása. A Ptk. 400. §-ának (1) bekezdése értelmében a megkezdett, valamint a befejezett, de át nem adott mű tekintetében a kárveszély a teljesítés lehetetlenné válására vonatkozó szabályok szerint oszlik meg a megrendelő és a vállalkozó között. A Ptk. 312. §-ának alkalmazása során az alperes volt a gondozásra, nevelésre kötelezett személy, ezért neki kellett volna bizonyítania, hogy a lehetetlenné válás oka (az állatok elhullása és jelentős súlycsökkenése) egyik félnek sem felróható okból következett be, illetőleg a lehetetlenné válásért nem ő, hanem a felperes felelős.
Helyesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy a per adatai alapján az alperes nem tudta bizonyítani vétlenségét, ezért felelnie kell a teljesítés részbeni elmaradásáért és kártérítést nem követelhet. A perben kirendelt igazságügyi állatorvos szakértő többek között rögzítette, hogy milyen szakszerűtlenül végezte el az alperes a gumborói betegség elleni vakcinázást. A szakvélemény 4. pontjában úgy fogalmazott, hogy a jelentős veszteség okára vonatkozóan semmi adat nem áll a szakértő rendelkezésére, hiányosságokat bizonyító adat a peres iratokban nem szerepel, de tartási, takarmányozási, egyéb hiányosságokra lehet gyanakodni. Miután az alperes a kimentésére vonatkozó bizonyítékokat a perben nem tudta a bíróság rendelkezésére bocsátani, ezért helytállóan foglalt állást a másodfokú bíróság a felelősség és kárveszélyviselés kérdésében.
A Ptk. 206. §-ának (1) bekezdését nem sérti a jogerős ítélet, mert a fenti szabály a szerződéskötési kötelezettségről rendelkezik. Amennyiben az alperes a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését kívánta felülvizsgálati kérelmében felhívni, azt pedig azért nem sérti a döntés, mert a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesség nélkül okszerűen állapította meg.
A fent kifejtettek értelmében a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján a felülvizsgálati kérelemmel megtámadott határozatot hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VII. 23.711/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás