BK BH 2000/531
BK BH 2000/531
2000.12.01.
Ha a magánvád alapján folyó büntetőügyben a magánvádló által előterjesztett perújítási kérelmet elutasító végzést a bíróság nemcsak a magánvádló jogi képviselőjének, hanem a magánvádlónak is kézbesíti, a végzés ellen a magánvádló által a végzés kézhezvételétől számított 8 napon túl bejelentett fellebbezés nem tekinthető elkésettnek [Be. 114. § (2) bek., 279. § (2) és (4) bek.].
A városi bíróság a könnyű testi sértés vétsége miatt a magánvádló által a perújítási kérelmet elutasító végzés ellen előterjesztett fellebbezését elutasította. A végzés indokolása szerint a perújítási kérelmet elutasító végzést a magánvádló – a tértivevény tanúsága szerint – személyesen 1999. szeptember 21-én vette át. A fellebbezésre nyitva álló határidő ennek megfelelően 1999. szeptember 29-én járt le. A magánvádlónak lehetősége lett volna, hogy beadványát ezen a napon még postára adja, ezzel szemben – a fellebbezéshez csatolt levélborítékra rányomott postai bélyegző tanúsága szerint – a levelet 1999. október 1-jén adták postára, így az a fellebbezés bejelentésére nyitva álló határidőn túl előterjesztett.
A bíróság a fentiekre figyelemmel a fellebbezést mint elkésettet a Be. 247. §-ának (1) bekezdése alapján elutasította.
A végzés ellen a magánvádló jelentett be fellebbezést az elutasítás miatt.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A városi bíróság a magánvádló perújítási kérelmét elutasító határozatát a magánvádlónak és a jogi képviselőjének is kézbesíteni rendelte. A magánvádló a végzést 1999. szeptember 21. napján, míg a jogi képviselője azt 1999. szeptember 23. napján vette át. Az elsőfokú bíróság határozatában 8 napos fellebbezési határidőt biztosított. A magánvádló az 1999. október 1. napján postára adott beadványában saját nevében a határozat ellen fellebbezést jelentett be. Ezt a fellebbezést utasította el a városi bíróság a végzésével elkésettség okából, miután álláspontja szerint a fellebbezés bejelentésére nyitva álló határidőt attól az időponttól kell számítani, amikor a bíróság határozatát a magánvádló átvette, attól pedig a fellebbezés postára adásának időpontjáig 8 nap már eltelt.
A fenti megállapítással a másodfokú bíróság nem ért egyet, tekintettel arra, hogy a Be. 114. §-ának (2) bekezdése értelmében, ha a sértettnek vagy az egyéb érdekeltnek meghatalmazottja van, a részére szóló iratokat – az idézés kivételével – a meghatalmazottnak kell kézbesíteni. Tévedett tehát az elsőfokú bíróság, amikor a perújítási kérelmet elutasító végzést a magánvádló részére is kézbesíteni rendelte annak ellenére, hogy meghatalmazottja is van egy ügyvéd személyében.
A határozatok ellen – akár személyesen jár el a magánvádló, akár meghatalmazottja van – csak a magánvádló jelenthet be fellebbezést, azt a meghatalmazott csak helyette és a nevében teheti meg (BH 1979/358.). Miután a magánvádló részére a végzést nem kellett volna kézbesíteni, az abban megszabott határidő figyelmen kívül marad, így a jelen esetben a magánvádló részére a fellebbezési határidő a bírósági határozatnak a meghatalmazott részére történt kézbesítés napján, azaz 1999. szeptember 23. napján kezdődött, és a fellebbezésre rendelkezésre álló határidőben azt saját nevében a magánvádló is bejelenthette. A fellebbezési határidő ugyanis nem módosul amiatt, hogy a magánvádló fellebbezését nem a meghatalmazott írja meg és nyújtja be a bírósághoz, és nincs jelentősége annak, hogy a jogi képviselő a fellebbezést nem tartotta célszerűnek.
A magánvádlónak az 1999. október 1. napján postára adott fellebbezése tehát nem késett el, ezért a másodfokú bíróság a Be. 269. §-ának (4) bekezdésében írtak szerint tanácsülésen eljárva az elsőfokú bíróság fellebbezést elutasító végzését megváltoztatta, és a magánvádlónak a perújítást elutasító végzés elleni fellebbezését joghatályosnak tekintve, az elsőfokú bíróságot a felterjesztéssel kapcsolatos intézkedések megtételére hívta fel. (Baranya Megyei Bíróság 1. Bf. 862/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
