PK BH 2000/539
PK BH 2000/539
2000.12.01.
Házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelensége a jó erkölcsbe ütközés alapján [Ptk. 200. § (1)–(2) bek., 201. § (2) bek.; Csjt. 27. § (2) bek., 31. § (5) bek.].
A felperes és az I. r. alperes házastársak voltak. 1996. június 6-án ügyvéd által ellenjegyzet házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződést kötöttek. Ebben rögzítették, hogy házasságuk felbontása iránt pert kívánnak indítani, és emiatt szüntetik meg peren kívül a vagyonközösséget. A szerződésben megállapodtak, hogy a perbeli ingatlan felperes nevén álló 1/4. illetősége az I. r. alperes tulajdonába kerül házastársi vagyonközösség megszüntetése címén, és a felperes kötelezettséget vállalt az ingatlan 15 napon belüli kiürítésére. A szerződő felek kijelentették, hogy ingóságaikat egymással megosztották, és annak eredményeként értékkülönbözetet nem fizetnek, továbbá a szerződésben foglaltak alapján a vagyonközösségüket megosztottnak tekintik, és egymással szemben sem közös, sem különvagyon címén követelésük nincs. A szerződés alapján az I. r. alperes jogosult tulajdonjogának az ingatlannyilvántartásba való bejegyeztetésére.
A felperes keresetében a szerződés érvénytelenségének megállapítását több jogcímen kérte. Támadta tévedésre és megtévesztésre alapítottan, feltűnő értékaránytalanság címén, és hivatkozott arra is, hogy a szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján mint jó erkölcsbe ütköző, semmis.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes és az I. r. alperes között 1996. június 6. napján megkötött házastársi vagyonközösséget megszüntető szerződés érvénytelen. Megkereste a körzeti földhivatalt az eredeti állapot helyreállítása iránt, a II. r. alperest pedig ennek tűrésére kötelezte, és rendelkezett a perköltség megfizetése tárgyában.
Az ítélet indokolása szerint a felperes és az I. r. alperes házassága évekkel ezelőtt megromlott, hét-nyolc éve rendszeres vitáik voltak egymással, és egy veszekedést követően készíttették el az ügyvédi irodában a perbeli szerződést. A bíróság azt látta megállapíthatónak, hogy a felek szerződéskötési nyilatkozata egy hirtelen jött, át nem gondolt elhatározásból fakadt, közöttük részletes elszámolásra nem került sor annak ellenére, hogy az ügyvéd őket erről tájékoztatta, és a felperest ajándékozási szándék nem vezette. Mivel a perben sem az ingyenes juttatás indoka, sem az a körülmény nem nyert bizonyítást, hogy a felperes tulajdoni részét a külön adósságai kiegyenlítéséért juttatta volna a felperesnek, a bíróság úgy foglalt állást, hogy a szerződés a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis, és az eredeti állapot helyreállításának van helye. Az egyéb megtámadási okokat részletesen nem vizsgálta, utalt azonban arra, hogy a felperes tévedésben nem lehetett, mert válási szándékukat a felek a szerződésben rögzítették, és az ügyvéd sem adott téves tájékoztatást.
A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta és az I. r. alperest perköltség megfizetésére kötelezte. A tényállást kiegészítve megállapította, hogy a házasfelek veszekedéseinek oka az volt, hogy az I. r. alperes a felperest különböző indokokkal rágalmazta. A felperes egy átveszekedett éjszakát követően javasolta, hogy „tulajdoni részét az alperesre íratja, hogy közöttük a veszekedések megszűnjenek”. A bíróság úgy ítélte meg, hogy érzelmi zsarolás eredményeként jött létre az ellenszolgáltatás nélküli szerződés, ami a jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis.
A jogerős ítélet ellen az I. r. alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Álláspontja szerint jogszabálysértő annak megállapítása, hogy a perbeli szerződés jó erkölcsbe ütközik. A felperes szabad akaratelhatározásából, jogi képviselővel készíttette el a szerződést. A szerződéskötés indokának és motívumának különösebb jelentősége nincs, az ajándékozás vagy ajándékozással vegyes visszterhes jogügylet erkölcsössége pedig nem kérdőjelezhető meg. Ezért a jogszabálynak megfelelő új határozat hozatalát kérte.
A felperes ellenkérelme – tartalmát tekintve – a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A perben a felperes a szerződés érvénytelensége megállapítását több jogcímen kérte. A tévedés és megtévesztés fennálltát az elsőfokú bíróság sem látta megállapíthatónak, ezt a felperes fellebbezéssel sem támadta.
Az eljárt bíróságok a szerződés semmisségét annak jó erkölcsbe ütközése okán állapították meg. Téves azonban annak megállapítása, hogy a perbeli szerződés a jó erkölcsbe ütközik. A Csjt. 31. §-ának (5) bekezdése szerint a házastársak vagyoni viszonyaira – így az általuk kötött házassági vagyonjogi szerződésre is – a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptk.-beli szerződési szabadság elvéből következően a felek szabadon döntenek abban, hogy kivel és milyen tartalmú szerződést kötnek. A Ptk.-nak a szerződésekre, valamint a Csjt.-nek a házassági vagyonjogra vonatkozó rendelkezései csak akkor és annyiban érvényesülnek, ha a felek másként nem rendelkeznek, feltéve, hogy jogszabály az eltérést nem tiltja [Ptk. 200. § (1) bekezdés, Csjt. 27. § (2) bekezdés]. A Ptk. tiltja azt, hogy a felek társadalmi és gazdasági rendeltetésükkel ellentétes érdekeket érvényesíthessenek szerződéseikkel, ezért semmisnek nyilvánítja az ún. tilos szerződéseket: azokat, amelyek kifejezetten valamely jogszabály rendelkezéseit sértik, amelyeket jogszabály megkerülésével kötöttek és amelyek közérdekbe ütköző törekvéseket fejeznek ki. Utóbbiakhoz tartoznak azok a szerződések is, amelyeknek tartalma, illetőleg amellyel elérni kívánt eredmény nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik [Ptk. 200. § (2) bekezdés]. A „jó erkölcs” olyan jogi kategória, amely a társadalom általános erkölcsi értékítéletét fejezi ki. A szerződés „jó erkölcsbe” ütközése megállapítása során nem a szerződő fél érdeksérelmét, hanem azt kell vizsgálni, hogy maga a jogügylet társadalmilag elítélendő-e. Az általános társadalmi felfogással nem áll szemben, ha az egyik fél a saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előnyt juttat, azaz a Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerint ajándékoz, és az sem, ha közös vagyonát házastársa különvagyonába utalja (BH 1999/9/409). Nem állapítható meg ezért a perbeli, házassági vagyonra vonatkozó szerződésről, hogy az a jó erkölcsbe ütközne, és ezért a célzott joghatás elérésére a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése – semmisség – okán alkalmatlan lenne. A szerződéskötés indoka pedig – miként arra az alperes ellenkérelmében is helyesen hivatkozott – a szerződés érvényessége szempontjából közömbös.
Támadta a felperes a szerződést feltűnő értékaránytalanságra alapítottan is. A házastársak közötti, vagyoni viszonyaik rendezésére vonatkozó szerződésnek a feltűnő értékaránytalanságra alapított megtámadásánál az általános szempontok mellett a családjogi viszonyok sajátosságait is figyelembe kell venni (BH 1994/10/537). A bíróságnak a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, az eset valamennyi körülményét vizsgálnia kell. A házastársakat ugyanis nem csupán vagyoni, hanem más személyes szempontok is vezethetik, amelyek nagyobb mértékben befolyásolhatják szerződési akaratukat mint a szorosan vett arányosság. A felperes a perben azt adta elő, hogy a szerződéskötésre azért került sor, hogy az alperes „ne rágalmazza”. A felperes tudta, hogy az ingatlan mennyit ér, ellentételezést mégsem kért, a szerződéskötést is ő kezdeményezte. Mindezen körülményekből – függetlenül attól, hogy a felperes mit gondolt – az ingyenes juttatás szándékára lehet következtetni. Az ingyenes juttatás szándéka pedig a Ptk. 201. §-ának (2) bekezdése alkalmazását kizárja.
A fent kifejtettek alapján ezért a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alapján a másodfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig megváltoztatta és a keresetet elutasította. (Legf. Bír. Pfv. II. 23.780/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás