PK BH 2000/57
PK BH 2000/57
2000.02.01.
Általános kártérítés megállapítására nem kerülhet sor, ha a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján, mérlegeléssel megállapítható a kár mértéke [Ptk. 355. § (3)-(4) bek., 356. § (1) bek., 357. § (1)-(3) bek., 359. (1) bek.; PK 45., 46. és 49. sz.].
A felperes 1992. augusztus 19-én taxi gépkocsi utasaként közúti balesetet szenvedett. Az ezt okozó személygépkocsi felelősségbiztosítója az alperes. A felperes az ütközés következtében a járműből kiesett, agyrázkódása, jobb oldali darabos alkartörése, jobb combcsont szakított sebzése keletkezett. A felperes a balesetet megelőzően elvált családi állapotú volt, és egy kiskorú gyermek neveléséről gondoskodott. A baleset idején élettársi kapcsolatban élt, melyből egy gyermeke született), és amely később ugyancsak megszakadt. A felperes tanult mestersége női fodrász, munkahelye a V. Szálló fodrászata, ahol 1991 szeptemberéig egy kisszövetkezet alkalmazásában állt, azt követően 1992. augusztus 19-ig pedig magánvállalkozóként tevékenykedett. A baleset után 1 évig táppénzes állományban volt, amelyet méltányosságból további fél évvel meghosszabbítottak. Ezt követően gyermekgondozási segélyben részesült. Az orvos szakértői bizottság a jobb láb korlátozott terhelhetősége, az abban jelentkező keringési rendellenességek és a jobb kar részleges mozgáskorlátozottsága miatt 50%-os munkaképesség-csökkenést állapított meg nála. A felperes keresetében a balesettel összefüggő és az alperes peren kívüli részteljesítésével meg nem térült vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránt támasztott igényt az alperessel mint a károkozó felelősségbiztosítójával szemben.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1995. január 1-jétől 1996. december 31-ig havi 8420 Ft, 1997. január 1-jétől véghatáridő nélkül havi 17 300 Ft jövedelempótló járadékot. Feljogosította az alperest a korábbi kifizetések beszámítására. Marasztalta az alperest 1992. november 10-től 1994. április 10-ig havi 3000 Ft, 1994. április 11-től pedig járadékszerűen havi 2000 Ft háztartási kisegítői költségben, valamint 1997. január 1-jétől havi 4252 Ft gyógyszer többletköltségben, 240 000 Ft általános kártérítésben, 471 542 Ft kórházi, látogatási, közlekedési és élelemfeljavítási többletköltségben, továbbá 700 000 Ft nem vagyoni kártérítésben. Rendelkezett a késedelmi kamatokról, valamint a perköltség viseléséről és a kereseti illeték térítéséről is.
A másodfokú bíróság a peres felek fellebbezései folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta, és a gyógyszerköltség havi összegét 1000 Ft-ra leszállította, feljogosította az alperest a peren kívül megfizetett keresetveszteség és háztartási kisegítői költség beszámítására, valamint kimondta, hogy a havi 17 300 Ft járadék adóköteles jövedelem. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Egyetértett az elsőfokú bíróságnak azzal a megállapításával, mely szerint a balesetet követő első 15 hónapra a felperes jövedelemkiesése pontosan nem állapítható meg, ezért azt mérlegeléssel, általános kártérítésként havi 20 000 Ft-ban, a táppénzzel csökkentve összesen 240 000 Ft-ban kellett meghatározni. A felperes foglalkozására figyelemmel, 50%-os munkaképesség-csökkenése ellenére, a jövőre nézve indokoltnak találta a teljes keresetveszteség megítélését.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítéletnek a keresetveszteség megállapítására, valamint a jövedelempótló járadék fizetésére kötelező rendelkezései hatályon kívül helyezése és e körben a jogszabályoknak megfelelő határozat hozatala iránt. Kifejtett jogi álláspontja szerint az általános kártérítés törvényben előírt feltételei nem állnak fenn. Támadta, hogy a másodfokú bíróság 50%-os munkaképesség-csökkenés ellenére 100%-os keresetpótló járadékot ítélt meg. Emellett állította, hogy a felperes táppénzes állománya alatt jövedelemhez juthatott volna.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az általános kártérítés feltételeinek hiánya tekintetében alapos, de ez nem vonta maga után az érdemi döntés megváltoztatásának lehetőségét.
Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a keresetveszteség felmerülésének téves megállapításában, az általános kártérítés alkalmazásában és a munkaképesség-csökkenés mértékének figyelmen kívül hagyásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése].
A peres felek között a jelen eljárás során nem volt vitás, hogy az alperes a gépjárművek üzembentartójának kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) szerint köteles megtéríteni azt a kárt, mely a felperest az 1992. augusztus 19-én elszenvedett baleset folytán érte. Közöttük a perben és a felülvizsgálati eljárás során is a kártérítés módja és mértéke tárgyában bontakozott ki jogvita, melyet a Polgári Törvénykönyv XXXI. fejezetében foglalt rendelkezések alkalmazásával kellett elbírálni.
Erről a Ptk. 355. §-ának (3) és (4) bekezdései úgy rendelkeznek, hogy kártérítés címén a károkozó körülmény folytán a károsult vagyonában beállott értékcsökkenést és az elmaradt vagyoni előnyt, továbbá azt a kárpótlást vagy költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. Kártérítésként járadékot is meg lehet állapítani. Rendszerint járadékot kell megállapítani akkor, ha a kártérítés a károsultnak vagy vele szemben tartásra jogosult hozzátartozójának tartását, illetőleg tartásának kiegészítését hivatott szolgálni.
A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdése értelmében akinek munkaképessége baleset folytán csökkent, csak akkor követelhet járadékot, ha a baleset utáni keresete (jövedelme) a baleset előtti keresetét - neki fel nem róható okból - nem éri el.
A Ptk. 357. §-ának (1), (2) és (3) bekezdései előírják, hogy a balesetet szenvedett személy keresetveszteségét (jövedelemkiesését) általában a balesetet megelőző egy évben elért rendszeres kereset (jövedelem) havi átlaga alapján kell meghatározni. Ha az említett idő alatt a keresetben (jövedelemben) tartós jellegű változás állott be, csak a változás utáni kereset (jövedelem) átlagát lehet figyelembe venni. Ha a balesetet szenvedett személy munkabére a balesetkor rendszeres jellegű és határozott összegű volt, ezt kell a keresetveszteség megállapításánál figyelembe venni. Ha a keresetveszteség (jövedelemkiesés) az (1) és (2) bekezdés alapján nem állapítható meg, annak meghatározásánál az azonos vagy hasonló munkát munkaviszony (tagsági viszony) alapján végző személyek átlagos havi keresete az irányadó.
A törvény idézett rendelkezéseihez a Legfelsőbb Bíróság PK 45. és PK 46. számú polgári kollégiumi állásfoglalásaiban olyan iránymutatást adott, hogy a baleset következtében munkaképtelenné vagy csökkent munkaképességűvé vált személy által kártérítés címén igényelt járadék összegének meghatározása szempontjából a baleset előtti átlagkereset, illetőleg ennek a munkaképesség-csökkenés mérvéhez igazodó része és a társadalombiztosításról szóló jogszabályok alapján folyósított társadalombiztosítási ellátás között mutatkozó különbözetet kell olyan kárnak tekinteni, amelyet a balesetért felelős személy a felelőssége arányában megtéríteni köteles.
A Ptk. 359. §-ának (1) bekezdése pedig kimondja, hogy ha a kár mértéke - akár csak részben - pontosan nem számítható ki, a bíróság a károkozásért felelős személyt olyan összegű általános kártérítés megfizetésére kötelezheti, amely a károsult teljes anyagi kárpótlására alkalmas. A Legfelsőbb Bíróság a PK 49. számú polgári kollégiumi állásfoglalásában olyan iránymutatást adott, hogy az általános kártérítés megítélésénél a bizonyítási nehézségek csak annyiban jelentősek, amennyiben azok a kár mértéke tekintetében jelentkeznek. Annak megállapításához, hogy a kár mértéke pontosan nem számolható ki, szükséges, hogy a bíróság előzetesen minden rendelkezésre álló és célravezető bizonyítást lefolytasson a kár felderítése végett.
A törvény idézett rendelkezései szerint tehát a felperest megillető keresetveszteség meghatározása során azt kell vizsgálni, hogy őt a táppénzes állomány alatt, valamint azt követően érte-e keresetveszteség, és ha igen, akkor az milyen célt hivatott szolgálni, annak összege meghatározható-e, ha igen, akkor az mennyi. A lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján megállapítható, hogy a felperes 1991. szeptember előtt alkalmazottként, azt követően pedig egyéni vállalkozóként, női fodrászként dolgozott a V. Szálló fodrászszalonjában. L. Zs. nevű munkatársa azt vallotta, hogy 1991. szeptembertől decemberig az üzlet csak minimális jövedelmet biztosított, 1992 elejétől azonban a bevétel borravalóval együtt havi 20-25 000 Ft-ra emelkedett. Ebből az következik: helyesen állapította meg az első- és másodfokú bíróság, hogy a felperes a baleset bekövetkezése idején olyan vállalkozással rendelkezett, amellyel saját és gyermeke megélhetését biztosította, és amelynek jövedelmétől a káreseményre visszavezethető ok miatt elesett. Ebből helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperest ezen a címen kártérítés illeti meg, amelyet járadék formájában kell megítélnie, és összegét a hasonló munkakörben dolgozók keresetének vizsgálatával lehet meghatározni.
Tévedtek azonban, amikor úgy foglaltak állást, hogy ezzel kapcsolatban az általános kártérítés törvényben előírt feltételei is fennállnak. A felperes által elérhető jövedelem ugyanis mind a táppénzes állomány ideje alatt, mind pedig azt követően, a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján, mérlegeléssel megállapítható volt, és azt a korábban eljárt bíróságok meg is tették. L. Zs. tanú már idézett vallomásából ugyanis aggálytalanul levonható az a következtetés, hogy a táppénzes állomány ideje alatt legalább havi 20 000 Ft-ot, azt követően pedig legalább a minimálbért a felperes jövedelme is elérhette volna. Ezért helyesen jártak el akkor, amikor a felperest megillető havi járadék összegének meghatározása során ebből indultak ki.
A felperest megillető kártérítés mértékének meghatározása során abból kellett kiindulni, hogy a perbeli esetben a Legfelsőbb Bíróság már idézett állásfoglalásaihoz képest olyan lényeges többlettényállás mutatkozott, mely minőségileg más jogi helyzetet teremtett és ezzel megakadályozta az abban foglalt elvek közvetlen alkalmazását. A felperes munkaképesség-csökkenését az orvos szakértői bizottság 50%-ban határozta meg. Ennek alapjául az szolgált, hogy a fent részletesen leírt kéz- és lábsérüléseket szenvedte el. A perben nem vitás tény, hogy a felperesnek a megélhetését biztosító, tanult szakmája a női fodrászat volt, és a baleset idején is ebben dolgozott. Köztudomású, hogy ez folyamatos állást, valamint tartós és kifinomult kézi munkát igényel. Ilyen munkakör ellátása azonban láb- és karsérülése miatt számára teljesen lehetetlenné vált. A kártérítésnek pedig egy adott konkrét társadalmi és élethelyzetben kell betöltenie reparációs funkcióját. Erre figyelemmel megállapítható, hogy a felperes a balesetre visszavezethető ok miatt éppen azokat a képességeit veszítette el, amelyek a megélhetését biztosító és a baleset idején is folytatott, tanult szakmájának gyakorlásához elengedhetetlenül szükségesek. Ezért okszerű az első- és másodfokú bíróságok által levont az a jogi következtetés, amely szerint a felperest teljes kártérítésként a minimálbér mindenképpen megilleti.
Az nem vitás, hogy a felperest is terheli a kárenyhítés kötelezettsége és ennek keretében az, hogy maradék munkavégző képességét - rendkívüli erőfeszítést el nem érő mértékben - maga is hasznosítsa. Ezzel, valamint ismételt munkába állásának lehetőségeivel kapcsolatban azonban a bizonyítás kötelezettsége a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése értelmében már az alperest terheli, aki a perben erre vonatkozó tényelőadást nem tette, és ezzel összefüggő bizonyítékot nem jelölt meg.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.033/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás