PK BH 2000/59
PK BH 2000/59
2000.02.01.
Kötelező felelősségbiztosítás esetében a biztosítási érdek a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik, ezért a szerződés megkötésére a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartója jogosult, illetve kötelezett [Ptk. 242. § (1)-(2) bek., 341. § (1) bek., 536. § (1) bek., 545. § (2) bek., 559. § (1) bek., 567. § (3) bek., 58/1991. (IV. 13.) Korm. r. (R.) 2. § b) és d) pont, 3. § (3) bek., 7. § (1), (3)-(4) bek., R. mell. 3. § (4) bek., 7. § (1) bek.].
A felperes házastársát 1993. január 15. napján a perbeli személygépkocsi elütötte, aki ennek következtében életét vesztette. E jármű korábban P. B.-né, sz.: F. Zs. tulajdonában állt, aki arra 1991. július 1. napján a felelősségbiztosítónál felelősségbiztosítási szerződést kötött. Ezt követően 1992. augusztus 14. napján a járművet tőle megvásárolta K. L., aki azzal a fent említett balesetet okozta. A vételtől eddig terjedő időben azonban az adásvételi szerződést a felelősségbiztosítónak sem az eladó, sem a vevő nem mutatta be. Emellett a vevő nem gondoskodott sem a gépkocsi forgalmi engedélyének átírásáról, sem új kötelező felelősségbiztosítási szerződés megkötéséről. A felperes a jelen peres eljárás során házastársa elvesztéséből származó vagyoni és nem vagyoni kára megtérítése iránti igényét érvényesítette.
Az elsőfokú bíróság kötelezte a Magyar Biztosítók Szövetsége alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 602 645 Ft tőkét, ebből 702 645 Ft-nak 1993. január 15-től, 900 000 Ft-nak pedig 1993. február 1-jétől a kifizetésig járó, évi 20%-os kamatát. Emellett marasztalta az alperest 1997. január 1-jétől havi 20 000 Ft járadék fizetésére is.
A másodfokú bíróság az alperesnek a jogalapot és összegszerűséget egyaránt vitató fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését helybenhagyta. Az alperes helytállási kötelezettségét illetően utalt az elsőfokú eljárás során tett elismerő nyilatkozatára, valamint a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdésében szabályozott érdekmúlásra.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a vele szemben előterjesztett kereset elutasítása iránt. Jogi álláspontja szerint a felperest ért kárt a felelősségbiztosító részvénytársaság köteles megtéríteni, mert elmulasztotta a BM központi gépjárműnyilvántartó szervének értesítését a korábbi felelősségbiztosítási szerződés megszűnéséről.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a peres felek hozzájárulása alapján, a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése értelmében tárgyaláson kívül bírálta el, amelynek során megállapította, hogy az alapos.
A Ptk. 567. §-ának (3) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kötelező biztosítást jogszabály a törvény rendelkezéseitől eltérően is szabályozhatja. Ebből az következik, hogy a kötelező biztosításra elsődlegesen a külön jogszabály rendelkezéseit, annak hiányában pedig a Polgári Törvénykönyvnek a biztosításról szóló XLV. fejezetében foglalt előírásait kell alkalmazni.
A gépjárművek kötelező felelősségbiztosításáról szóló 58/1991. (IV. 13.) Kormányrendelet (a továbbiakban: R.) 2. §-ának d) pontja értelmében - a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdésére és 559. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel - a felelősségbiztosítási szerződésben biztosított: a gépjármű üzembentartója és vezetője. Az R. 2. §-ának b) pontja szerint üzembentartónak a gépjármű tulajdonosa vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartója minősül. Ebből okszerűen következik, hogy szerződés kötésére a gépjármű tulajdonosa vagy az üzembentartó jogosult és kötelezett. A biztosítási érdek tehát a tulajdonjoghoz vagy az üzembentartói minőséghez kötődik. Az R. azonban külön nem szabályozza a felelősségbiztosítási szerződéssel kapcsolatban bekövetkezett érdekmúlás jogkövetkezményét. Ezért erre a Ptk. 545. §-ának (2) bekezdése az irányadó, mely szerint ha a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés, illetőleg annak megfelelő része a hónap utolsó napjával megszűnik. Az „R. melléklete 7. §-ának (1) bekezdése azonban kimondja, hogy a biztosítási érdek megszűnése a biztosítóval szemben csak akkor hatályos, ha a biztosítónál bemutatták a gépjármű forgalomból való kivonását tanúsító hatósági okiratot; tulajdonos (üzembentartó) változásánál bemutatják a tulajdonjogot átruházó szerződést vagy egyéb okiratot. Ezekben az esetekben a biztosító kockázatviselése a forgalomból való kivonás, illetőleg az átruházó szerződés vagy okirat keltezése napján szűnik meg. Az R. melléklete 3. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást nem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette. Az R. 3. §-ának (3) bekezdése a biztosító kötelezettségévé teszi, hogy a Belügyminisztérium központi gépjármű-nyilvántartó szervét haladéktalanul értesítse a biztosítási szerződés megkötéséről, továbbá, ha a biztosítási igazolás érvényét vesztette (a biztosítási szerződés nem jött létre vagy a korábban kötött szerződés megszűnt). Az R. 7. §-ának (3) és (4) bekezdése szerint a biztosító vagy a Magyar Biztosítók Szövetsége a károsult követelését akkor is köteles kielégíteni, ha a károkozó üzembentartóval a biztosítási szerződés nem jött létre vagy az megszűnt. A biztosítónak ez a kötelezettsége a nyilvántartónak küldött értesítéstől [3. § (3) bekezdés] számított hatvan napon belül bekövetkezett káresetre áll fenn.
A felperes házastársának halálát okozó személygépkocsi P. B.-né, sz.: F. Zs. tulajdonában állt, aki arra 1991. július 1. napján a felelősségbiztosítónál kötött felelősségbiztosítási szerződést. Ezt követően 1992. augusztus 14. napján a járművet megvásárolta K. L., aki azzal 1993. január 15-én a felperes házastársát elütötte. A vételtől eddig terjedő időben azonban az adásvételi szerződést a felelősségbiztosítónak sem az eladó, sem a vevő nem mutatta be. Emellett a vevő nem gondoskodott sem a gépkocsi forgalmi engedélyének átírásáról, sem új kötelező felelősségbiztosítási szerződés megkötéséről.
A törvény idézett rendelkezéseinek, valamint a most kiemelt tényeknek az egybevetéséből az következik, hogy az 1993. január 15. napján bekövetkezett halálos közúti baleset következményeiért az alperes nem köteles helytállni. A P. B.-né, valamint a felelősségbiztosító között létrejött felelősségbiztosítási szerződés ugyanis vagy a biztosítási érdek megszűnése, vagy pedig a díjfizetés elmulasztása okán szűnhetett meg. Az előbbi azonban a biztosítóval szemben csak akkor hatályosulhatott volna, ha azt az eladói vagy a vevő a szerződés bemutatása mellett bejelentette volna. Ez azonban nem történt meg. A díjfizetés elmulasztása folytán bekövetkezett megszűnés miatt pedig a kártérítési kötelezettség csak akkor szállhatott volna át az alperesre, ha a felelősségbiztosító ezt a körülményt a Belügyminisztérium központi gépjármű-nyilvántartó szervének bejelentette volna, továbbá ennek megtörténtétől 60 nap eltelt volna. A biztosító azonban ennek nem tett eleget. E mulasztás miatt pedig nem valósulhatott meg az R. 3. §-ának (3) bekezdésében, illetőleg az R. 7. §-ának (4) bekezdésében írott tényállás, amely kiválthatta volna a helytállási kötelezettségnek a felelősségbiztosítóról a alperesre történő átszállása jogkövetkezményét. A Mabisznak az R. 7. §-ának (3) bekezdése alapján fennálló fizetési kötelezettsége ugyanis jogszabály alapján fennálló, mögöttes és másodlagos kötelezettség. A biztosító pedig a felelősségbiztosítási szerződés megszűnése esetén a BM központi gépjármű-nyilvántartó értesítése útján köteles olyan helyzetet teremteni, melyben annak lehetősége nyílik a kötelező biztosítás nélkül üzemeltetett gépjárművek tulajdonosaival vagy üzembentartóival szembeni intézkedések megtételére. Ezek hiánya miatt a perben az alperes marasztalására nem volt jogi lehetőség.
A másodfokú ítélet indokolására figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság azt emeli ki, hogy az abban hivatkozott Ptk. 341. §-ának (1) bekezdése a kárral fenyegető veszélyhelyzetet megvalósító magatartástól való eltiltásról rendelkezik, mely iránt a perben a felperes nem terjesztett elő kérelmet, így az abban foglalt feltételek vizsgálata szükségtelen volt. A Ptk. 242. §-ának (1) és (2) bekezdései által szabályozott tartozáselismerés pedig a másik félhez intézett, olyan egyoldalú nyilatkozat, mely a kötelezettség jogcímét nem változtatja meg, de az elismerőt terheli annak bizonyítása, hogy tartozása nem áll fenn. Ebből okszerűen következik, hogy bár az alperesnek a 13. sorszám alatt tett nyilatkozata értékelhető tartozáselismerésként, de az nem teremtett olyan jogi helyzetet, amelyben ehhez kötve lett volna és ne hivatkozhatott volna arra, hogy tartozása nem áll fenn. Ezért az alperesnek a jogalapot is támadó fellebbezési érvelése ilyen ok miatt nem volt figyelmen kívül hagyható.
A megismételt eljárásban az elsőfokú bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a fent kifejtettekre figyelemmel a felperes a keresetben megjelölt követelését kivel szemben érvényesítheti. Ennek érdekében a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra, valamint új határozat hozatalára utasította. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 23.472/1997. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás