BK BH 2000/6
BK BH 2000/6
2000.01.01.
I. Megvalósítja a többrendbeli csalás bűntettét, aki vállalkozása bővítésére hivatkozással több személytől olyan kölcsönösszegeket vesz fel, amelyeknek a visszafizetésére irányuló szándéka már az összeg felvételekor is hiányzik, és ezek visszafizetésére objektív lehetősége nincs is [Btk. 318. § (2) bek. c) pont, (4) bek. b) pont, (5) bek. b) pont, (6) bek. b) pont].
II. A csalás megvalósulása szempontjából nincs jelentősége az arra való hivatkozásnak, hogy a csalás elkövetője a felvett kölcsönösszegeket meghaladó értékű ingatlantulajdonnal rendelkezik [Btk. 318. § (1) bek.].
A városi bíróság az 1997. szeptember 2. napján kelt ítéletével a II. r. terheltet társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalás bűntette; társtettesként, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette és 2 rb. társtettesként, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt halmazati büntetésül 2 év 6 hónapi börtönbüntetésre, 3 évre a közügyektől eltiltásra és 60 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte.
A megyei bíróság mint másodfokú bíróság az 1998. június 19. napján kelt végzésével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A megállapított tényállás lényege a következő.
A C. Betéti Társaság (a továbbiakban: bt.) 1990. augusztus 20. napján alakult, melynek korlátlanul felelős beltagja a II. r. terhelt volt, aki a társaság kévpiseletét is ellátta, a férje - az I. r. terhelt - pedig a bt. kültagjaként szerepelt. A II. r. terhelt és a férje 1992. és 1993. évben a bt. működésének költségeihez több személytől kölcsönöket vettek fel. Fedezetként a tulajdonukban nem lévő ingóságot, illetve ingatlant ajánlottak fel úgy, hogy - a korábbi nagy összegű tartozásaikra is tekintettel - a visszafizetés reális lehetősége a kölcsönfelvétel időpontjában sem állt fenn.
1. 1992. december 30-án az I. r. terhelt - azzal az ígérettel, hogy társként a vállalkozásba beveszi - F. A.-tól 500 000 forint kölcsönt vett fel. A kölcsönt a bt.-n belüli faipari termékek gyártásának beindításához kérte. A kölcsönszerződésben az I. r. terhelt kötelezettséget vállalt arra, hogy a kölcsön összegét kamatokkal együtt 1993. december 31-ig F. A. sértettnek visszafizeti.
A szerződés előkészítésében a II. r. terhelt is részt vett, és a kölcsönszerződést tanúként aláírta. A sértettől átvett pénzt a II. r. terhelt és a férje közösen felélték, a kölcsön összegét F. A.-nak nem fizették vissza, őt a vállalkozásba nem vették be. A bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.
2. 1993. január 17-én a terheltek K. I. sértettel is kölcsönszerződést kötöttek 1 500 000 forintra vonatkozóan azzal a feltétellel, hogy a kölcsönösszeg kamatát 1993. június 17-ig, míg az 1 500 000 forint tőkét 1994. január 17-ig visszafizetik. A kölcsönösszeg átvételekor fedezetként K. I. sértettnek 323 gr arany ékszert adtak át, továbbá fedezetként különböző faipari gépeket is felajánlottak.
A kölcsön összegéből 18 200 forintot megfizettek. A sértett kérelmére lefolytatott végrehajtási eljárás során a végrehajtó az arany ékszereket a sértettnek átadta, így az okozott kárból 289 000 forint megtérült.
3. 1993. február 17. napján a terheltek ismét kölcsönszerződést kötöttek a 2. pontban szereplő K. I. sértettel. A kölcsönszerződés alapján a sértettől 264 000 forint kölcsönt vettek fel, egy hónapos fizetési határidővel.
1993. február 26-án a terheltek K. I. sértettel újabb kölcsönszerződést kötöttek, s e szerződés alapján további 286 000 forint összeget vettek át K. I.-tól ugyancsak egyhónapos visszafizetési határidővel. Miután a terheltek a két kölcsönszerződésben foglalt kötelezettségüknek nem tettek eleget, a korábbi kölcsöntartozást 1993. május 10. napján egy újabb szerződésbe foglalták, mely szerint a korábban felvett kölcsön összegét kamatokkal együtt K. I. sértettnek 1993. augusztus 10. napjáig visszafizetik, és a kölcsön fedezeteként faipari gépeket ajánlottak fel, továbbá vételi jogot biztosítottak az egyik társasházi ingatlanrészre.
A terheltek a sértettet nem tájékoztatták arról, hogy ez a társasházi tulajdonrész nem áll az ő tulajdonukban. E bűncselekménnyel okozott kárból 100 000 forint térült meg.
4. 1994. március 9. napján a terheltek T. I. sértettől 200 000 forintot vettek át, de az elismervény elnevezésű kölcsönszerződésbe az átvett kölcsön kamattal megnövelt összegét: 250 000 forintot foglalták bele.
A kölcsönszerződésben azt vállalták, hogy a felvett kölcsönt 1994. április 9. napjáig fizetik vissza. A kölcsönszerződést csak a II. r. terhelt írta alá. Az átvett kölcsönt a terheltek T. I. sértettnek nem fizették vissza, így a bűncselekménnyel okozott kár nem térült meg.
5. 1994. március 16-án a terheltek a már a 4. pont alatt jelzett T. I. sértettől az üzleti vállalkozásba történő befektetés címén 500 000 forintot vettek át azzal a kikötéssel, hogy azt egy hónapon belül visszafizetik. Az átvételi elismervényt a II. r. terhelt írta alá. A sértettől átvett pénzt azonban a terheltek a megjelölt vállalkozásba nem fektették bele. Az okozott kárból visszafizetéssel 89 000 forint térült meg.
6. 1994. június 14-én a II. r. terhelt S. J. sértettől 400 000 forint kölcsönt vett fel azzal, hogy azt a bt. gazdasági tevékenységéhez szükséges áruvásárlásra fordítja. Kötelezettséget vállalt arra, hogy a felvett kölcsönt kamatokkal együtt 1994. szeptember 14. napjáig a sértettnek visszafizeti.
A kölcsönszerződés megkötésében az I. r. terhelt is részt vett, és a szerződést tanúként írta alá. A terheltek a sértettnek járó kölcsöntartozást nem fizették vissza, az átvett pénzt felélték, így az okozott kár nem térült meg.
A jogerős ítélet ellen a II. r. terhelt és védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a 4 rb. csalás bűntette miatti bűnösség megállapítása miatt, e körben bűncselekmény hiányában történő felmentésért, a büntető anyagi jog szabályainak megsértésére hivatkozva.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítvány elutasítását és a megtámadott határozatok hatályában fenntartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány nem alapos.
A felülvizsgálati indítvány az anyagi jog szabályainak megsértésére az alábbi két indok alapján hivatkozott.
Egyrészt vitatta, hogy a II. r. terheltnek a kölcsönösszegek felvételekor hiányzott a visszafizetési szándéka, másrészt azt fejtette ki, hogy a csalás bűntettének megállapításához szükséges károkozás nem következett be. Ezzel összefüggésben arra hivatkozott, hogy a II. r. terhelt és a férje tulajdonosai egy olyan házingatlannak, melynek értékét 6-8 millió forintban lehet meghatározni, így - a védői álláspont szerint - „mindaddig nem lehet a csalás törvényi tényállását megállapítani - gondolván itt elsősorban a kár okozására -, amíg a terheltek tulajdonában levő ingatlan forgalmi értéke meghaladja a terheltek gazdasági tevékenységével összefüggésben keletkező tartozások összegét”.
A II. r. terhelt védőjének jogi érvelése volt továbbá az is, hogy a terheltek és a sértettek között csupán egy polgári jogi jogviszony keletkezett, melynek orvoslására csak polgári jogi szankciók vehetők igénybe. A felülvizsgálati indítvány szerint tehát a csalás törvényi tényálláselemei az ismertetett két okból hiányoznak, ezért e bűncselekményben a II. r. terhelt büntetőjogi felelősségének a megállapítására nem kerülhet sor.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvány jogi érveivel nem értett egyet. Minthogy a felülvizsgálati eljárásban a jogerős bírósági határozatokban megállapított tényállás az irányadó, ebből kiindulva vizsgálta a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványban felhozott indokokat. A tényállás egyértelműen rögzítette, hogy a bt. működésének költségeihez a terheltek 1992. és 1993. évben úgy vettek fel több személytől kölcsönt, hogy fedezetként tulajdonukban nem lévő ingóságot és ingatlant ajánlottak fel - figyelemmel a korábbi nagy összegű tartozásaikra is - úgy, hogy a visszafizetés reális lehetősége a kölcsönfelvétel időpontjában sem állt fenn. Ebből csak az a következtetés vonható le, hogy a kölcsön felvételének célja a jogtalan haszonszerzés volt, a tulajdonukban nem levő fedezet felajánlásával pedig a sértettek tévedésbe ejtése is nyilvánvaló. A tényállás részleteiből az is kiviláglik, hogy a terheltek a felvett kölcsönösszegeknek csak egy töredékét törlesztették, ami szintén azt igazolja, hogy fizetésképtelenek voltak. Tény az is, hogy a felvett kölcsönöket nem áruvásárlásra fordították, így nem is bizakodhattak abban, hogy a pénz megforgatásával lehetőségük nyílik a kölcsön visszafizetésére. Tényként került megállapításra továbbá az is, hogy a terhelteknek fedezetként felajánlható nagy értékű ingatlanaik, gépeik nem voltak. Ezekből a tényekből az eljárt bíróságok helyesen vonták le azt a következtetést, hogy a terhelteknek a felvételkor szándékukban sem állt a kölcsönösszegek visszafizetése.
A felülvizsgálati indítványban a kár hiányára való hivatkozás pedig a kár büntetőjogi fogalmának téves értelmezésén alapszik. A csalás - a törvény szövegéből is kitűnően - célzatos cselekmény, mely szerint az elkövető azáltal, hogy valakit tévedésbe ejtett vagy tévedésben tartott: kárt okozott. A célzatnak nem kell a kár okozására irányulnia, így annak hiánya a csalást nem zárja ki. A törvény ugyanis a kárt nem mint célt, hanem mint eredményt jelöli meg, mely szerint az elkövető tudatának azt kell átfognia, hogy a megtévesztéssel a sértett vagyonában értékcsökkenés következik be. A csalás elkövetése során értékelhető kár tehát a vagyonban okozott az az értékcsökkenés, amelyet az elkövető a megtévesztéssel okozati összefüggésben a megtévesztettnek vagy másnak okoz. Ebből következően az adott ügyben a kár már bekövetkezett, amikor a terheltek visszafizetési szándék nélkül a kölcsönösszegeket átvették. Nem változtatott ezen az sem, hogy a sértettek kára kisebb részben utólag megtérült, de annak sincs jelentősége, hogy a terheltek tulajdonában az összes okozott kárt meghaladó, nagy értékű ingatlan van. Ez ugyanis azt jelentené, hogy akinek jelentős vagyona van, annak az elkövetőnek az esetében a csalás bűntette miatti büntetőjogi felelősség megállapítására nem kerülhetne sor.
Téves továbbá az az álláspont is, hogy a kölcsöntartozások visszafizetésének kikényszerítésére csupán a polgári jogi szankciók szolgálhatnak. Abban az esetben ugyanis, ha az elkövető egy polgári jogi aktus során a bűncselekmény törvényi tényálláselemét is megvalósítja, már a büntetőjog hatálya alá tartozó cselekményről van szó, és ez büntetőjogi szankciókat eredményez. Következik ez abból is, hogy ha a polgári jogi jogügylet során bűncselekmény valósul meg, a szerződés érvénytelenné válik, és a polgári jog szabályai ilyen esetben már háttérbe szorulnak.
Mindezekre figyelemmel az eljárt bíróságok az anyagi jogszabályok megsértése nélkül állapították meg, hogy a II. r. terhelt mint társtettes elkövette a 4 rb. üzletszerűen - ebből 2 esetben (2-3. és 4-5. pont) folytatólagosan, 2 esetben (1. és 6. pont) a Btk. 318. §-a (4) bekezdésének b) pontja; 1 esetben (4. és 5. pont) a Btk. 318. §-a (5) bekezdésének b) pontja; 1 esetben pedig (2. és 3. pont) a Btk. 318. §-a (6) bekezdésének b) pontja szerinti csalás bűntettét.
A bíróságok helyes jogi indokolással mutattak rá arra, hogy a megállapított tényállás mellett a II. r. terheltnek a bűncselekmény hiányában történő felmentésére miért nem kerülhet sor.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, az eljárt bíróságok határozatait hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Bfv. III. 1988/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás