PK BH 2000/60
PK BH 2000/60
2000.02.01.
Az örökbefogadás célja nemcsak az, hogy a gyermek megfelelő nevelésben és gondozásban részesüljön, hanem hogy a szülő-gyermeki kapcsolat alapján az idős örökbefogadó is kapjon támaszt, gondoskodást [Csjt. 57. § (1) bek., 58. § (1) és (2) bek.].
A felperes és korábban elhunyt házastársa: G. É. házasságából gyermek nem született, ezért 1955 áprilisában gondozásukba vették az akkor másfél éves I. r. alperest, akit az államigazgatási hatóság 1955. november 14-én kelt engedélyezése alapján örökbe fogadtak.
A felperes és néhai felesége az I. r. alperest saját gyermekükként szerették, gondozták, iskoláztatták, majd 1974-ben ingatlant vásároltak a részére. A felperes és az I. r. alperes kapcsolata a felperes feleségének halála után is családias maradt, az I. r. alperes gyermekeihez a felperes nagyszülői szeretettel kötődött.
Az I. r. alperes első házasságát a bíróság felbontotta, a II. r. alperes az I. r. alperes jelenlegi felesége, ebből a házasságból is született egy fiúgyermek.
Az I. r. alperes az ingatlanát 1984-ben eladta, a felpereshez költözött, majd 1985. április 14-én a peres felek tartási szerződést kötöttek. A felperes a házas ingatlanának a tulajdonjogát egyenlő arányban az I.-II. r. alperesekre ruházta át, akik kötelezettséget vállaltak arra, hogy ennek fejében a felperest élete végéig a szükséges és az egészségi állapotának megfelelő élelemmel ellátják, a körülötte szükséges valamennyi teendőt elvégzik, betegsége esetén ápolják, gondozzák, orvosi ellátását biztosítják, és halála esetén illő eltemettetéséről gondoskodnak. A megállapodás szerint a felperes a továbbiakban is maga rendelkezik a nyugdíjával, az ingatlanra pedig a tartás biztosításaként elidegenítési és terhelési tilalom került bejegyzésre.
A tartási szerződés megkötését követően az alperesek az ingatlanra értéknövelő beruházásokat eszközöltek, azt bővítették.
A felek együttélése és kapcsolata 1991-ig zavartalan volt, a szóváltások azzal kezdődtek, hogy a felperes az I. r. alperes előző házasságából származó Judit nevű gyermekét az alperesek akaratával szemben pártolta abban, hogy a szülői házból elköltözzön. Ezután a felek közti viszony egyre feszültebbé vált, az alperesek a szerződésben vállalt kötelezettségeiket hiányosan teljesítették. A felperes 1992 szeptemberében keresettel élt a tartási szerződés módosítása iránt, keresetének az elsőfokú bíróság helyt adott, módosította a felek ingatlanon belüli lakáshasználatát, és kötelezte az alpereseket, hogy fizessenek meg a felperesnek havi 700 forint élelmezési költséget. A másodfokú bíróság előtt a felek kérték az eljárás szünetelését, a per utóbb szünetelés folytán megszűnt.
A peres eljárás befejezését követően a felek kapcsolata nem rendeződött, az alperesek a tartási szerződésben foglaltaknak továbbra is hiányosan és időszakosan tettek csak eleget, a felperessel durva, sértő hangnemben beszéltek, őt tettlegességgel fenyegették, a lakrészében kikapcsolták a villanyszolgáltatást, elzárták a gázt. 1994. január 20-án a felperest kizárták a lakásból, ahová csak a szomszédok segítségével, létrán sikerült bejutnia.
1994. június 14-én a reggeli órákban a II. r. alperes kirívóan durva hangú vitát kezdeményezett a felperessel, majd kihívta az orvosi ügyeletet, és a mentők a felperest a M. Kórház pszichiátriai osztályára szállították kivizsgálás céljából. A kórházi zárójelentés szerint a felperes állapota erre az intézkedésre nem adott alapot, ennek ellenére a kórházból történt elbocsátása után az alperesek a felperest nem engedték visszatérni a lakásba, így rokonaihoz költözött, ahová a személyes használatú tárgyait is csak ismerősök segítségével tudta elvinni. Az alpereseket a birtokháborítás megszüntetésére kötelező határozat végrehajtása hatósági közreműködéssel sem vezetett eredményre.
A felperes az 1996. április 26-án előterjesztett keresetében ismét a tartási szerződés módosítását kérte, majd keresetét kiterjesztette a tartási szerződés megszüntetése és az I. r. alperessel szemben az örökbefogadás felbontása iránt.
Az alperesek a kereset teljesítését ellenezték, de az I. r. alperes az eljárás során - személyes megjelenésre történt kötelezése ellenére - egyszer sem jelent meg.
A perben beszerzett pszichológus szakértői és elmeorvosi vizsgálat szerint a felperes a korához képest kedvező szellemi állapotban volt, nála semmiféle személyiségzavar vagy kóros lelki működés nem volt megállapítható, feszült idegállapota a családi konfliktussal függött össze.
A felek környezetéhez tartozó tanúk, akik a felek életét közvetlenül ismerték, egybehangzóan vallották, hogy a vitákban a II. r. alperes hangoskodása, durvasága kirívó és megbotránkoztató volt, a felperes nem részesült megfelelő ellátásban. Az I. r. alperes baráti köréhez tartozó tanúk a felek közti problémákról nem tudtak.
Az elsőfokú bíróság az örökbefogadás felbontása iránti felperesi keresetet részítélettel bírálta el, és a gyámhatóság által engedélyezett örökbefogadást felbontotta. Indokolása szerint a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapítható volt, hogy a felek között a viszony az alperesek által tanúsított magatartás miatt olyan fokban megromlott, amely miatt az örökbefogadás fenntartása a felperesre elviselhetetlenné vált. Bár a peradatokból kétségtelen, hogy főként a II. r. alperes tanúsított durva, minősíthetetlen hangnemet a felperessel szemben, az I. r. alperesnek kellett volna azonban a II. r. alperesre mint házastársára olyan módon hatnia, hogy a II. r. alperes a durva, sértő hangnemet a felperessel szemben szüntesse be. Figyelemmel volt a bíróság arra is, hogy az ügyben tartott tárgyalásokra az I. r. alperest személyes megjelenési kötelezettséggel idézték, az I. r. alperes azonban egy alkalommal sem jelent meg a bíróság előtt, habár az örökbefogadás a személyéhez szorosan kötődik. A bíróság az I. r. alperes ilyen magatartását akként értékelte, hogy számára az örökbefogadás fenntartása vagy megszűnte teljesen közömbös. Mindezek alapján a Csjt. 57. §-ának (1) bekezdése szerint az örökbefogadás felbontását indokoltnak látta.
A másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú részítéletet helybenhagyta azzal, hogy az örökbefogadást a felperes és az I. r. alperes között bontotta fel, az I. r. alperes névviselésének változatlanul hagyása mellett. Indokolásában az alapul szolgáló tényállást kiegészítette azzal, hogy a másodfokú eljárás során csatolt szabálysértési határozatokból megállapítható, hogy a H. Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal általános igazgatási irodája határozatával az I. r. és II. r. alperessel szemben magánlaksértés és becsületsértés szabálysértése miatt pénzbírságot szabott ki, amit a megyei közigazgatási hivatal helybenhagyott. A határozatok indokolásából megállapíthatóan 1997. június 25. napján - az elsőfokú ítélet meghozatalát követően - az I. és II. r. alperesek durva, becsületsértő szavakkal illették a felperest, ami a következő napon is megismétlődött. A lakásba a felperes változatlanul nem tud bejutni, emiatt többször tett feljelentést a rendőrségen is. Az így kiegészült tényállásból egyértelműen megállapítható, hogy az örökbe fogadó szülő felperes és az örökbe fogadott I. r. alperes egymástól eltávolodtak, a felperes öreg napjaira az I. r. alperes jóérzésére, segítőkészségére nem számíthat.
Az elsőfokú részítélet részbeni megváltoztatása a Csjt. 58. §-ának (1) bekezdésén, illetve a névviselés kérdésében a felperes hozzájáruló nyilatkozata folytán a Csjt. 58. §-ának (2) bekezdésén alapul.
A jogerős részítélet ellen az I. r. alperes élt felülvizsgálati kérelemmel, melyben a részítélet megalapozatlanságára hivatkozott, sérelmezte, hogy a bíróság a peres adatokból téves következtetést vont le, amikor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a több mint 40 éve fennállott családi kapcsolat a társadalmi rendeltetésének betöltésére nem alkalmas.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Csjt. 57. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy az örökbefogadást a bíróság felbontja, ha akár az örökbefogadó, akár az örökbefogadott olyan magatartást tanúsított, amely miatt az örökbefogadás fenntartása a másik félre elviselhetetlenné vált, vagy az örökbefogadás célját és társadalmi rendeltetését nem tölti be. A széles körben lefolytatott bizonyítás adataiból tényként volt megállapítható, hogy a felperes és az I. r. alperes közti családi kapcsolat valóban évtizedekig zavartalan volt, ennek az időszaknak túlnyomó részében azonban a felperes volt az, aki szülői felelősségének vállalásával, gondoskodásával a jó viszonyt fenntartotta. A felperes idős korában, rászorultságában az I. r. alperes már ezt a családi kapcsolatot nem tartotta fontosnak, a II. r. alperes befolyására, a II. r. alperes agresszív fellépéseivel azonosulva, a felperes életvitelét - a felperes közrehatása nélkül - elviselhetetlenné tette.
Az örökbefogadás célja nemcsak az, hogy a gyermek részesüljön megfelelő nevelésben és gondozásban, hanem hogy a szülő-gyermeki kapcsolat alapján az idős örökbefogadó is kapjon támaszt, gondoskodást. A családjogi kapcsolat nem merül ki a tartási igényben és a kötelesség teljesítésében, hanem ahhoz az is hozzátartozik, hogy a gyermek a megrokkant, öreg, beteg szüleinek ápolásában és gondozásában segítségére legyen (PJD II. 386.).
A szülő-gyermek kapcsolatában a gyermek magatartását kell szigorúbban megítélni, aki az idős és beteg örökbefogadójával hálátlan volt, a gyermektől elvárható szeretettel nem közeledett hozzá, és semmilyen családi kapcsolatot nem kívánt fenntartani, az örökbefogadáshoz csak anyagi érdekből ragaszkodott. Mindebből pedig arra lehet következtetni, hogy az örökbefogadás célja meghiúsult (BH 1974/11/435.). A jelen ügyben az I. r. alperes felróható magatartását súlyosbítja, hogy a felperessel szembeni kötelezettségeit nemcsak az örökbefogadás erkölcsi és jogi szabályai szerint kellett volna teljesíteni, hanem arra a felperessel kötött tartási szerződés is kötelezte.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 21.665/1998 sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás