647/E/2000. AB határozat

647/E/2000. AB határozat^*

2009.03.31.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására és nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára irányuló indítványok, valamint alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 41. § (2) bekezdés a) pontja valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 26. § (2) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 42. § (2) bekezdése adóelőleg módosítására vonatkozó szabályai hiányossága miatt előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 145. § (1) bekezdés a) és b) pontjával kapcsolatban mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetésére irányuló indítványt elutasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.

5. Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszokat visszautasítja.

Indokolás

1. Az indítványozó (2000. augusztus 15-én) jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatát és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megszüntetését kezdeményezte. Indítványában, annak tartalma szerint – a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Htv.) valamint a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) adóelőlegre vonatkozó ama szabályaira hivatkozva, amelyek az adóévet megelőző időszak adatai, lényegében az előző adóévi adó alapján írnak elő előlegfizetési kötelezettséget – elsősorban az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvénynek az adóelőleg összege módosítására vonatkozó rendelkezései [31. § (2) bekezdése] hiányosságát állította.

Az indítványra okot adó ügy valamint az adóhatóság és a bíróság eljárásának részletes ismertetése mellett, az Alkotmánybíróság számos határozatát idézve, azzal érvelt, hogy az adóelőleg fizetési kötelezettség mértékére vonatkozó szabályozás hiányosságai miatt egyes esetekben a vállalkozások kényszerhitelezésre kényszerülnek az állam javára, vagyis az adó összegét meghaladó adóelőleg fizetésére kötelesek.

Utalt arra, hogy a Htv.-ben [41. § (2) bekezdés a) pontja] és Tao. tv.-ben [26. § (2) bekezdés a) pontja] az adóelőleg összegét az előbb említett módon meghatározó rendelkezéseket vélelemnek lehet tekinteni; a törvényes vélelem viszont csak kivételes eszköz lehet, adószabály esetén pedig lehetőséget kell biztosítani a törvényben a vélelem megdöntésére. Az ilyen rendelkezés hiánya ellentétes az Alkotmány közteherviselésről szóló 70/I. §-ával. Beadványa tartalma szerint mindaddig, amíg ezt a hiányt a jogalkotó nem pótolja, a Htv. és a Tao. tv. szabályai az Alkotmány 70/I. §-át sértik.

Állította azt is, hogy a kényszerhitelezés a cég tulajdonának indokolatlan korlátozása és joggal való visszaélés; továbbá az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sértő jogbizonytalanságot okoz azoknak a szabályoknak a hiánya, amelyek arról szólnak, hogy milyen adatok alkalmasak és elegendők az adóelőleg mértékére vonatkozó vélelem megdöntésére, és az adóhatóság az előleg mértékét milyen szabályok alapján határozhatja meg.

Véleménye szerint „törvényben megdönthető vélelemként” kellene szabályozni az adóelőleg megállapítását, az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 31. § (2) bekezdése szerinti méltányossági eljárást megelőzve kellene lehetővé tenni a törvényben az adóelőleg mérséklését és átütemezését, továbbá szabályozni kellene adónemenként azt is, hogy az adóhatóság a fizetendő előleg mértékét hogyan határozhatja meg.

2. Másik beadványában (2001. július 23-án) – annak tartalma szerint – azt is állította, hogy az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvénynek az a szabályozása [87. § (2) bekezdése], amely „nem tesz elvi különbséget a jogerős közigazgatási határozaton alapuló és az adóalany bevallásán alapuló végrehajtás között”, sérti az Alkotmány 54. § (1) bekezdését, mert a végrehajtási intézkedés alkalmas arra, hogy mások előtt kedvezőtlen színben tüntesse fel az adóst, mint olyan embert, akivel szemben hatósági kényszert kell alkalmazni.

E beadványának tárgyát akként jelölte meg, hogy az „alkotmányjogi panasz benyújtása”. A beadvány 2. pontja szerint azonban „elegendő alkotmánysértő jogalkotói mulasztásra vonatkozó eljárást lefolytatni.” Utalt arra, hogy „az ügy iratait, illusztrációként” megküldi az Alkotmánybíróságnak, „azzal a szándékkal, hogy ha később a bírósági határozat jogerőssé válik, akkor alkotmányjogi panaszt” fog benyújtani. Az indítványozó a beadvány 14. pontjában azt is kéri, hogy az Alkotmánybíróság „hatáskörének megfelelő eljárásokban” állapítsa meg cége „Alkotmányban biztosított jogainak megsértését”. Az indítványozó szerint „a bevallás benyújtása óta folyamatosan ki van téve a támadott alkotmánysértő jogszabályok miatt, az Alkotmány 54. § (1) bekezdésébe ütköző végrehajtási cselekményeknek”.

A beadványhoz mellékelte a Fővárosi Bíróság végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmet elutasító, 21.K.35.95/2000/4. számú végzése elleni fellebbezését, továbbá a Legfelsőbb Bíróság mint másodfokú bíróság Kpkf.IV.35.060/2001/2. számú végzését. A másodfokú bíróság végzését az indítványozó jogi képviselője 2001. május 24-én vette át.

2002. február 26-án érkezett beadványa 3. pontjában az indítványozó előadta, hogy a 2001. július 20-án kelt alkotmányjogi panaszt továbbra is fenntartja, az abban előadottakat nem ismétli meg. Ugyanakkor beadványának tárgya újabb „alkotmányjogi panasz benyújtása”. A beadványhoz mellékelte egyebek között a Fővárosi Bíróság közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perben hozott, 12.K.35195/2000/13. számú, jogerős ítéletét, amelyet az indítványozó jogi képviselője 2001. december 28-án vett át.

3. Újabb beadványában (2004. augusztus 12.) – annak tartalma szerint – első indítványának megerősítése mellett, nehezményezte, hogy alkotmánysértő jogszabály miatt bírósághoz nem lehet fordulni és olyan jogszabály pedig nincs, amely azt garantálná, hogy az Alkotmánybíróság is ésszerű határidőn belül bírálja el a benyújtott alkotmányjogi panaszt. Ez a helyzet véleménye szerint az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről az 1993. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Egyezmény) 2. § 6. cikk 1. pontját sérti.

4. Az eljárás során az Alkotmánybíróság (2001. június 1-jén) beszerezte a pénzügyminiszter véleményét.

5. Az indítványok benyújtását követően az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényt 2004. január 1-jétől hatályon kívül helyezte az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban Art.) 180. § (2) bekezdése.

Az Art. 42. § (2) bekezdése az adóelőleg módosításáról, továbbá az Art. 145. § (1) bekezdés a) és b) pontja a végrehajtható okiratokról a korábbi szabályokkal, az indítványban felvetettek szempontjából, azonosan rendelkezik.

Az indítványok benyújtását követően, 2001. január 1-jétől módosultak a Tao. tv. és a Htv. adóelőlegre vonatkozó szabályai is. [Lásd: az adókra, járulékokra és egyéb költségvetési befizetésekre vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló 2000. évi CXIII. törvény 51. § (1) bekezdése, 145. §]. A szabályozás változatlanul az adóévet megelőző adóév adójának összegét veszi alapul az adóelőleg összegének megállapításához.

Ezért az Alkotmánybíróság az eljárást az új szabályozás tekintetében érdemben folytatta le.

II.

1. Az Alkotmány hivatkozott szabályai szerint:

„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. (...)

54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. (...)

70/I. § Minden természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni.”

2. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény indítványok benyújtásakor hatályban volt, érintett rendelkezései szerint:

„31. § (...)

(2) Az adózó az adóelőleg módosítását kérheti az adóhatóságtól, ha előlegét az előző időszak (év, negyedév, félév) adatai alapján fizeti, és számításai szerint adója nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét. (...)

87. § (...)

(2) Az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat az adózó fizetési kötelezettségét megállapító jogerős adóhatósági határozat, önadózás esetén a fizetendő adót (adóelőleget) tartalmazó adóbevallás, valamint a 93. § alkalmazásában a behajtást kérő megkeresése. Az okirat végrehajthatóságához külön intézkedésre (záradékolás, végrehajtási lap kiállítása stb.) nincs szükség. Az adótartozás után felszámított pótlék, kamat az adótartozásra vonatkozó végrehajtható okirat alapján hajtható végre.”

Az új Art. szerint:

„42. § (...)

145. § (1) Az adóigazgatási eljárásban végrehajtható okirat:

a) a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős hatósági határozat (végzés),

b) az önadózás esetén a fizetendő adót (adóelőleget) tartalmazó bevallás,”.

3. A Htv. indítvány benyújtásakor hatályos szabályai szerint:

„41. § (...)

(2) Az adóelőleg összege

a) az adóévet megelőző teljes évben változatlan szervezeti formában működő vállalkozónál – ideértve az idényjellegű tevékenységet is – a megelőző év adójának megfelelő összeg;”

A hatályos Htv. szerint:

„41. § (...)

(2) Az adóelőleg összege

a) ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónapnál nem rövidebb, az adóévet megelőző adóév adójának megfelelő összeg”.

4. A Tao. tv. indítvány benyújtásakor hatályos szabályai szerint:

„26. § (...)

(2) Az adóelőleg

a) az adóévet megelőző teljes évben változatlan formában működő adózónál az előző adóévi fizetendő adó összege,”.

A hatályos Tao. tv. szerint:

„26. § (...)

(2) Az adóelőleg

a) az adóévet megelőző adóév fizetendő adójának összege, ha az adóévet megelőző adóév időtartama 12 hónap volt,”.

III.

Az indítványok nem megalapozottak.

1. Az Alkotmánybíróság egy korábbi döntésében (85/B/1996. AB határozat, ABH 1998, 620.) megállapította, hogy az adóelőleg jogintézménye nem alkotmányellenes. A jogalkotó dönthet úgy, hogy az adóbevétel folyamatosságának biztosítása érdekében az adóévre vonatkozóan várható bevétel egy részére már év közben igényt tart. A jogalkotó e vonatkozásban is kötve van azonban alkotmányos előírásokhoz, elsődlegesen az Alkotmány 70/I. §-ából következő arányosság követelményéhez.

Az Alkotmánybíróság a 35/1997. (VI. 11.) AB határozatában erről a következő, – a jelen ügyben is irányadó – megállapítást tette: „Az Alkotmánybíróság rámutat arra: az előleg jogi természetéből következik, hogy bizonyos átmeneti aránytalanságok lehetségesek az előleg címén befizetett összeg és az adófizetési kötelezettség teljes összege között. Ez azonban a végleges elszámoláskor kiegyenlítődik.

Az adóelőleg kiszámítására nézve a törvényalkotó általában többféle – alkotmányellenesnek nem minősíthető – szabályozási módot is kialakíthat. Ezeket a számítási módokat általában az jellemzi, hogy az adózók egy részénél a végelszámoláskor túlfizetés jelentkezik, míg más adózókat pótlólagos befizetésre kell kötelezni. Éppen ezért az Alkotmánybíróság az adóelőleg kiszámítási módját – bizonyos alkotmányos korlátok között – adótechnikai szabályként kezeli és nem állapít meg alkotmányellenességet pusztán amiatt, mert a törvényalkotó által több, lehetséges szabályozási mód közül kiválasztott konkrét számítási előírás magában rejti annak lehetőségét: egyes adózók a végelszámoláskor bizonyos – túlfizetésként jelentkező – összeg visszaigénylésére lesznek jogosultak.

Amennyiben azonban az előleg adókulcsa olymódon kerül megállapításra, hogy azzal az adózók teljes körére és teljes bizonyossággal megállapítható lesz az adó túlfizetése, akkor az már túllép a megengedhető átmeneti aránytalanságon, lényegét tekintve az állam javára előírt kényszerhitelnyújtás a jogosult részéről.” (ABH 1997, 200, 211.)

A jelen esetben nem állapítható meg az, hogy a Htv. 41. § (2) bekezdés a) pontja vagy a Tao. tv. 26. § (2) bekezdés a) pontja úgy határozza meg az adóelőleg összegét, hogy az az adózók teljes körére, teljes bizonyossággal, túlfizetést eredményez.

Ezért az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely szerint a Htv. 41. § (2) bekezdés a) pontja továbbá a Tao. tv. 26. § (2) bekezdés a) pontja az Alkotmány 70/I. §-át sérti.

2. Az Art. 42. § (2) bekezdése éppen azt teszi lehetővé, hogy – az esedékesség időpontját megelőzően, az adózó kérelmére – az adóhatóság módosítsa az adóelőleget, ha az adózó azt az előző időszak adatai alapján köteles fizetni, és az adózó számításai szerint adója várhatóan nem éri el az előző időszak adatai alapján fizetendő adóelőleg összegét.

Az Art. hatálya kiterjed a helyi adóra és a társasági adóra is [Art. 4. § (1) bekezdés a) pontja, 4. § (3) bekezdés a) pontja].

Habár az Art. szövegszerűen nem tartalmazza, hogy az adóhatóság a fizetendő adóelőleg mértékét az egyes adónemekben milyen szabályok alapján határozhatja meg, az Art. rendelkezéseiből [az adóelőleg fizetés céljából, főszabályából, ez eltérésre lehetőséget adó rendelkezésből, az adóelőleg túlzott mérséklésének jogkövetkezményeiből [172. § (13) bekezdés] az következik, az adóhatóság a döntést az adózó kérelmében foglaltakra, az adózó által közölt adatokra alapíthatja; a törvény ugyanis az adózóra hárítja annak hátrányos következményét, ha a mérsékelt adóelőleg utóbb a tényleges eredménytől kevesebb összegűnek bizonyul.

Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-ának (1) bekezdése szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet akkor állapít meg az Alkotmánybíróság, ha a jogalkotó szerv jogalkotási feladatának nem tett eleget és ezzel alkotmányellenes helyzetet idézett elő.

A 22/1990. (X. 16.) AB határozat szerint mulasztás áll fenn, ha az állam jogszabályi úton beavatkozott bizonyos életviszonyokba és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos joguk érvényesítésének lehetőségétől (ABH 1990, 83, 86.). Mulasztás állapítható meg akkor is, ha a szabályozás hiányossága alapvető jog vagy az Alkotmányban deklarált alkotmányos elv érvényesülését gátolja (1621/E/1992. AB határozat, ABH 1993, 765, 766.).

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint mulasztás áll fenn akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [60/1994. (XII. 24.) AB határozat, ABH 1994, 342, 369.].

A jelen esetben az adóelőleg módosítására vonatkozó szabályokkal kapcsolatban a fentiek szerinti egyik feltétel fennállása sem állapítható meg. Ezért az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdését sérti az adóelőlegre vonatkozó részletesebb szabályok hiánya.

3. Az Alkotmánybíróság 46/1991. (IX. 10.) AB határozata értelmében a végrehajtási intézkedés jellegénél fogva alkalmas arra, hogy mások (pl. a munkaadó, a lakótársak) előtt kedvezőtlen színben tüntesse fel az adóst, mint olyan embert, akivel szemben hatósági kényszert kell alkalmazni kötelezettségének teljesítése érdekében (ABH 1991, 211, 215.). Jóllehet önadózás esetén a fizetendő adót (adóelőleget) tartalmazó bevallás – az Art-ből megismerhető módon – ugyanolyan végrehajtható okirat, mint a fizetési kötelezettséget megállapító jogerős hatósági határozat, a végrehajtási eljárás megindítására a bevallás alapján akkor kerülhet sor, ha az adóhatóság észleli az adófizetés elmaradását.

Vagyis téves az indítványozónak az a feltevése, hogy a végrehajtási intézkedésre alaptalanul, anélkül kerülne sor, hogy az adózóval szemben hatósági kényszert kellene alkalmazni.

A jelen ügyben vizsgált jogszabály alapján akkor kerül sor állami intézkedésre, ha az adózó a bevallása szerinti kötelezettségének nem tesz eleget. A törvény szabályaiból következik, hogy a jogintézmény ezért nem alkalmas arra, hogy kedvezőtlen színben tüntesse fel a kötelezettet mások előtt.

Ezért az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt, amely szerint az Alkotmány 54. § (1) bekezdését sérti a bevallás és a jogerős határozat egyes adójogi következményeinek azonos szabályozása.

4. Az Abtv. a nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatáról egyebek között így rendelkezik a 47. § (1) bekezdésében: „Ha az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, a mulasztást elkövető szervet – határidő megjelölésével – felhívja feladatának teljesítésére.”

Nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát azonban csak az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározottak kezdeményezhetik. Az indítványozó nem tartozik ebbe a körbe.

Ezért azt az indítványt, amely annak megállapítására irányul, hogy az Egyezmény 6. cikkébe ütközik az, hogy alkotmányellenes jogszabály miatt nem lehet bírósághoz fordulni, az Alkotmánybíróság – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § c) pontja alapján – visszautasította.

5. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése szerint az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva.

A (2) bekezdés kimondja, hogy az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.

Az Abtv. az eljárás közös szabályai között kimondja, hogy az Alkotmánybíróság az arra jogosult indítványa alapján jár el (20. §), az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia [22. § (2) bekezdés].

Ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg kell jelölnie nemcsak a jogszabályt, hanem a jogszabálynak azt a konkrét rendelkezését, amelyet az Alkotmánynak ugyancsak valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart (440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910.). Alkotmányjogi panasznál meg kell jelölni azt a jogszabályt, amelyet alkalmaztak és amelynek az alkalmazása folytán az állított jogsérelem bekövetkezett. Az indítványozó beadványai az alkotmányjogi panaszok vonatkozásában nem tartalmaznak olyan határozott kérelmet, mint amilyet az Abtv. 22. § (2) bekezdése kötelezően előír, ezért azok nem felelnek meg az érdemi eljárásra alkalmas indítványokkal szemben támasztott követelményeknek (32/B/1995. AB végzés, ABH 1995, 1075.). Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszokat – az Ügyrend 21. §-a és a 29. § e) pontja alapján – visszautasította.

Budapest, 2009. március 9.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke,
előadó alkotmánybíró

	Dr. Balogh Elemér s. k.,				Dr. Bragyova András s. k.,
			alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Holló András s. k.,				Dr. Kiss László s. k.,
			alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Kovács Péter s. k.,		Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
			alkotmánybíró				alkotmánybíró

		Dr. Lévay Miklós s. k.,			Dr. Trócsányi László s. k.,
			alkotmánybíró				alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek