683/B/2000. AB határozat
683/B/2000. AB határozat*
2003.11.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára és jogalkalmazói tevékenység során megvalósított törvénysértés megállapítására irányuló indítványok tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény 6. § (2) bekezdés b) pontja, 34. § (1) bekezdése és a 40. § (1)–(4) bekezdése, a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 8. § (1) és (2) bekezdése, valamint a központi fűtésről és a melegvíz-szolgálgatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet 18. § (1) bekezdése és a 19. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződés megsértésének megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróságon közüzemi díjtartozás tárgyában folytatott eljárások során a jogalkalmazói törvénysértések megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a lakóépületek és a vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet 9. § (1) bekezdése, Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros területén alkalmazandó távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és a díjalkalmazásról szóló 13/1994. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet 3. § (1) bekezdés b) pontja, a 7. § (1) bekezdés a), b) és c) pontjai, továbbá Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros területén alkalmazható távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és a díjalkalmazásról szóló 13/1994. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 68/1995. (XI. 1.) Főv. Kgy. rendelet 3. § (1) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az egyik indítványozó a távhőszolgáltatásról szóló 1998. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Tszt.) 6. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Azt kifogásolta, hogy a szerződést kötő fogyasztóknak a szerződéses jogviszony egy elemére, a szolgáltatás árának megállapítására nincs befolyásuk. Az indítványozó szerint „a lakossági fogyasztó kiszolgáltatott helyzetben van”, mivel a szolgáltató tulajdonosa, a Fővárosi Közgyűlés állapítja meg kötelező hatósági árként a fogyasztó által fizetendő összeget. Az indítványozó az Alkotmány 9. § (1)–(2) bekezdése sérelmére hivatkozott, s úgy vélte, hogy „indokolt lenne a fogyasztóvédelmi szervek, továbbá a fogyasztói érdekképviseleti szervek véleményének kikérése helyett” az egyetértés beszerzése. Ezért az indítvány a Tszt. 34. § (1) bekezdés második és harmadik mondata alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését is kezdeményezte. Az indítványozó a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága elvének sérelmét kifogásolta.
2. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott másik indítvány a Tszt. 34. § (1) bekezdése és a 40. § (1)–(4) bekezdése alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését kérte. Az indítvány támadta a lakóépületek és a vegyes célra használt épületek távhőellátásáról szóló 129/1991. (X. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.1.) 9. § (1) bekezdését, a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.2.) 8. § (1) és a (2) bekezdését, a központi fűtésről és a melegvíz-szolgáltatásról szóló 189/1998. (XI. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm.r.3.) 18. § (1) bekezdését és a 19. § (1) bekezdés b) pontját, Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros területén alkalmazható távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és a díjalkalmazásról szóló 13/1994. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Kgy.r.1.) 3. § (1) bekezdés b) pontját, a 7. § (1) bekezdés a), b) és c) pontját, továbbá Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros területén alkalmazható távhőszolgáltatási díjak megállapításáról és a díjalkalmazásról szóló 13/1994. (III. 31.) Főv. Kgy. rendelet módosításáról szóló 68/1995. (XI. 1.) Főv. Kgy. rendelet (a továbbiakban: Kgy.r.2.) 3. § (1) bekezdés b) pontját is.
Az indítványozó arra hivatkozott, hogy az említett rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, a 26. § (5) bekezdésével, a 32/A. § (1)–(3) bekezdésével, valamint a 44/A. § (1)–(2) bekezdésével. Az indítványozó úgy vélte, hogy a kifogásolt előírások a mérésügyről szóló 1991. évi XLV. törvény (a továbbiakban: Metv.) 1. §-ában, 5. § (1)–(2) bekezdésében és a 6. § (1)–(2) bekezdésében foglalt szabályozással is ellentétesek. Az indítványozó szerint a támadott szabályozások „spekulatív módon” határozzák meg a közszolgáltatás díját, mivel „mérés helyett ún. átalánydíjas elszámolási rendszerek bevezetését szorgalmazták”. Az indítványozó ezt a szabályozási módot csalásnak minősítette. Az eljárás alá vont előírások tekintetében az indítványozó a nemzetközi mértékegységek hazai bevezetésére vonatkozó nemzetközi szerződési kötelezettség, valamint a jogforrási hierarchia megsértésére is utalt.
A másik indítvány előterjesztője a Budapesti XX., XXI., és XXIII. Kerületi Bíróság (az indítványozó említésében: a Csepeli Bíróság) előtt lefolytatott, közüzemi díjtartozás tárgyában folytatott eljárások során „a jogalkalmazók tevékenysége okozta törvénysértések és alkotmányos visszásságok” felülvizsgálatát is kérte.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat tartalmi hasonlóságukra tekintettel egyesítette és ebben az eljárásban bírálta el.
II.
Az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglalt döntését a következő jogszabályi rendelkezésekre alapozta.
Az indítványozó az Alkotmány számos rendelkezésére hivatkozott.
Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése így rendelkezik: „A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.”
Az Alkotmány 9. §-a szintén garanciális jelentőségű szabályozást tartalmaz:
„(1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
Az Alkotmány 26. § (5) bekezdése a következőket írja elő: „Ha az Alkotmánybíróság – soron kívüli eljárásban – az alkotmányellenességet megállapítja, a köztársasági elnök a törvényt az Országgyűlésnek visszaküldi, egyébként köteles a törvényt aláírni és öt napon belül kihirdetni.”
Az Alkotmány 32/A. § (1)–(3) bekezdése – az Alkotmánybíróságra vonatkozó rendelkezések körében – megállapítja:
„(1) Az Alkotmánybíróság felülvizsgálja a jogszabályok alkotmányosságát, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.
(2) Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesség megállapítása esetén megsemmisíti a törvényeket és más jogszabályokat.
(3) Az Alkotmánybíróság eljárását törvényben meghatározott esetekben bárki kezdeményezheti.”
Az Alkotmánynak az indítványozó által ugyancsak említett 44/A. § (1) bekezdése a helyi önkormányzatok alapjogait fogalmazza meg, a 44/A. § (2) bekezdése pedig kimondja, hogy „[a] helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
A Tszt. 6. § (2) bekezdésének az indítványban hivatkozott b) pontja szerint a települési önkormányzat (a fővárosban a fővárosi önkormányzat) „szabályozza a távhőszolgáltatónak a fogyasztóvédelmi szervekkel és a fogyasztói érdeképviseletekkel történő együttműködési kötelezettségét, meghatározza a vélemény-nyilvánításba bevont szervek körét, különös tekintettel az ármegállapításra. Az önkormányzat képviselő-testülete az ármegállapítás előtt köteles a fogyasztóvédelmi szervek, továbbá a fogyasztói érdekképviseletek véleményét kikérni”.
A Tszt. 34. § (1) bekezdése a távhőszolgáltatási közüzemi szerződésre vonatkozó általános rendelkezések körében előírja: „A távhőszolgáltatót a lakossági fogyasztóval általános közüzemi szerződéskötési kötelezettség terheli. Az általános közüzemi szerződés létrejöhet a távhő mérés szerinti vagy átalány szerinti szolgáltatására. Az átalány szerinti távhőszolgáltatásra az általános közüzemi szerződés létrejöhet a szolgáltatásnak az épületrész tulajdonosa, illetve bérlője, használója által történő igénybevételével és az igénybevétel bejelentésével.”
A Tszt. 40. § (1)–(4) bekezdése a mérés, elszámolás, díjfizetés tárgyában határoz meg alapvető rendelkezéseket.
„(1) A szolgáltatott távhő elszámolása hőmennyiségmérés vagy (átalány szerinti távhőszolgáltatás esetében) átalány szerint is történhet.
(2) Mérés szerinti elszámolás esetén a távhőszolgáltató a szolgáltatott távhő mennyiségét a fogyasztói hőközpontban, illetőleg a szolgáltatói hőközpontban és a hőfogadó állomáson köteles mérni, és elszámolni.
(3) Mérés szerinti elszámolás esetén a szolgáltatott távhő mennyisége épületrészenként is mérhető és elszámolható, ha a fogyasztó az épület valamennyi épületrészében a mérőműszernek és felszerelésének, valamint a fogyasztói berendezés szükséges átalakításának költségét viseli.
(4) Az átalány szerinti távhőszolgáltatás esetében átalánydíjas elszámolást kell alkalmazni. Az átalánydíj megfizetése az épületnek vagy épületrésznek a szolgáltatást igénybe vevő használóját (pl. bérlőjét, haszonélvezőjét vagy tulajdonosát) terheli.”
A Metv. 1. §-a a törvény hatályára vonatkozik, az 5. § (1) és (2) bekezdése a törvényes mértékegységeket határozza meg, a 6. § (1) és (2) bekezdése pedig a joghatással járó mérést és eszközeit szabályozza:
„(1) Joghatással jár a mérés, ha annak eredménye az állampolgárok és/vagy jogi személyek jogát vagy jogi érdekeit érinti, különösen, ha a mérési eredményt mennyiség és/vagy minőség tanúsítására – szolgáltatás és ellenszolgáltatás mértékének megállapítására – vagy hatósági ellenőrzésre és bizonyításra használják fel; továbbá az élet- és egészségvédelem, a környezetvédelem és a vagyonvédelem területén.
(2) Joghatással járó mérést a mérési feladat elvégzésére alkalmas hiteles mérőeszközzel vagy használati etalonnal ellenőrzött mérőeszközzel kell végezni.”
A Korm.r.2. 8. § (1) és (2) bekezdése a közműves ivóvízellátás és a közműves szennyvízelvezetés díjára vonatkozik. Eszerint:
„(1) A szolgáltatásért a fogyasztónak külön jogszabály szerinti díjat kell fizetnie, kivéve, ha a szolgáltatóval ennél alacsonyabb díj alkalmazásában állapodott meg.
(2) A szolgáltató a szolgáltatás díjáról szolgáltatási helyenként és időszakonként – az általános forgalmi adóról szóló törvény előírásainak, illetőleg az árjogszabályoknak megfelelő – számlát bocsát ki, melyet a fogyasztó a szerződésben meghatározott feltételekkel köteles kiegyenlíteni.”
A Korm.r.3. a kifogásolt 18. § (1) bekezdése és 19. § (1) bekezdés b) pontja a központi fűtés és melegvíz-szolgáltatás díjának megállapításáról rendelkezik:
„18. § (1) A fűtési díjat a lakás, nem lakás céljára szolgáló helyiségek, illetőleg az épület közös tulajdonú, közös használatra szolgáló helyiségei, területei szerint a légköbméterben kifejezhető fűthető térfogat egy légköbméterre vagy a fűtőfelület egy négyzetméterre jutó díjtétele alapján a fogyasztók szótöbbséggel hozott döntése – társasház esetén az alapító okirat vagy a szervezeti és működési szabályzat, illetőleg lakásszövetkezetnél az alapszabály rendelkezései szerint – kell kiszámítani.”
„19. § (1) A melegvíz-díjat,
a) ...
b) ha a lakásokban a melegvíz-fogyasztás nem mért, a fogyasztók szótöbbségével meghatározott felosztási elv szerinti egységnyi melegvíz-díj alapján kell kiszámítani, és megfizetni”.
Az indítványozó a Korm.r.1., a Kgy.r.1. és a Kgy.r.2. több előírását is támadta. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a Korm.r.1.-et a Tszt. végrehajtásáról szóló 1/1999. (I. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 22. § (3) bekezdés a) pontja, a Kgy.r.1. és a Kgy.r.2. sérelmezett szabályozásait pedig Budapest Főváros Közgyűlésének a Budapest főváros területén érvényesülő távhőszolgáltatási díjak megállapításáról, valamint az ár- (díj-) alkalmazási feltételekről szóló 43/1999. (IX. 23.) Főv.Kgy. rendelet (a továbbiakban: Kgy.r.3.) 11. § (1) bekezdése már az e szabályokat támadó első indítvány benyújtása előtt hatályon kívül helyezte.
III.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az indítványok a következők miatt nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként a Tszt. 6. § (2) bekezdés b) pontját érintő indítványi kifogásokat vizsgálta.
1.1. Az indítványozó e tárgykörben az Alkotmány 9. §-ának sérelmére hivatkozott. Az Alkotmány 9. §-a a gazdasági életre irányadó rendelkezéseket tartalmaz. Az (1) bekezdés a piacgazdaság deklarálásához kapcsolja a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságát és egyenlő védelmét, míg a (2) bekezdés a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát rögzíti. A Tszt. 6. § (2) bekezdésének eljárás alá vont b) pontja pedig olyan, az önkormányzat számára jogalkotói hatáskört és egyeztetési kötelezettséget megállapító hatásköri szabály, amely az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésén alapul. A helyi önkormányzatok ugyanis az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése alapján a helyi közügyek, így a helyi közszolgáltatások körében rendeletalkotási jogkörrel rendelkeznek. A 6/1999. (IV. 21.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.) kifejezetten rámutatott arra, hogy az önkormányzatok az „olyan helyi közszolgáltatások tekintetében rendelkeznek törvényi felhatalmazással a szerződés tartalmi elemeinek, a szolgáltatás díjának megállapítására, amelyek megszervezése az önkormányzat feladata”. (ABH 1999, 90, 96.)
A Tszt. 6. § (2) bekezdés b) pontja együttműködési és véleményezési kötelezettséget ír elő a távhőszolgáltatás megvalósítása és különösen árának megállapítása körében a fogyasztói érdekvédelmi szervezetekkel. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint e rendelkezés és az Alkotmány 9. §-ában védeni rendelt piacgazdaság, vállalkozáshoz való jog és versenyszabadság között nincs alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés. Az Alkotmánybíróság ezért az indítványt ebben a vonatkozásban elutasította.
1.2. Az indítványozó a fogyasztói érdekeket képviselő szervezetek véleményezési joga helyett azok egyetértési joga szabályozását tartotta indokoltnak. Az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben jogalkotásra irányuló javaslatnak tekintette, amelynek elbírálására sem az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.), sem más jogszabály alapján nincs hatásköre. Mivel azonban az indítványnak a Tszt. 6. § (2) bekezdés b) pontját érintő részét már elutasította, ezért a hatáskör hiányára hivatkozó visszautasítást ugyanezen rendelkezés tekintetében az Alkotmánybíróság mellőzte.
2. Az indítványozó a Tszt. 34. § (1) bekezdés második és harmadik mondatát illetően a szolgáltatás-ellenszolgáltatás elvének sérelmére hivatkozott, kifogásolva az átalányjellegű díjmegállapítás lehetőségét.
2.1. Az Alkotmánybíróság a helyi közszolgáltatásokra vonatkozó szabályozás tartalmával összefüggésben már több döntésében, elvi jelleggel a 26/1997. (IV. 25.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.1.) megfogalmazta azt a lényeges követelményt, hogy a közszolgáltatás díja az átalány-jellegtől a ténylegesen ellátott szolgáltatás értékéhez közelítsen. Az átalány-jelleg alkalmazására azonban csak ún. többletgaranciák alkalmazásával kerülhet sor. (ABH 1997, 482, 485.)
A Tszt. 53. § (8) bekezdés e) pontja, valamint az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXVII. törvény B) Szolgáltatások melléklete 714–26–2 pontja a települési önkormányzat, a fővárosban a fővárosi önkormányzat képviselő-testületét hatalmazza fel a lakossági távfűtés és melegvíz-szolgáltatás díja megállapítására. Többletgaranciákat tartalmaz az említett törvényi felhatalmazások alapján alkotott Kgy.r. 3. 4. § (6) bekezdése, amikor az átalány szerinti távhőszolgáltatás esetén is a díjat a ténylegesen vételezett hőmennyiséghez közelíti. Ez a rendelkezés Ft/lm3/év fűtési átalánydíjat, használati melegvíz átalánydíjat, és vízfelmelegítési átalánydíjat állapít meg, a pótfűtésért és próbafűtésért pedig Ft/lm3/nap egységnyi átalánydíjat ír elő. Ugyancsak többletgaranciának tekinthető a Kgy.r.3. 5. § (4) bekezdés b) pontjába foglalt szabályozás, miszerint „az átalánydíjas lakossági és az egyéni fogyasztó a távhőszolgáltatóval használati melegvíz átalánydíj, illetőleg vízfelmelegítési átalánydíj egyedi vízmérés alapján történő elszámolásában is megállapodhat”.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint többletgaranciának minősül az a körülmény, hogy a Vhr. 2. sz. mellékletét képező Távhőszolgáltatási Közüzemi Szabályzat 12. § (3) bekezdése lehetővé teszi – az ott meghatározott feltételek mellett – az átalány szerinti távhőszolgáltatásról való leválást.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Tszt. 34. § (1) bekezdésében az átalánydíjas távhőszolgáltatást is lehetővé tevő előírás nem ellentétes az Abh.1.-ben megfogalmazott, idézett követelménnyel. A távhőszolgáltatásra vonatkozó szabályozás vázolt jellegzetességei alapján az átalány-jelleget a ténylegesen nyújtott szolgáltatás értékéhez közelítő díjfizetés részletes előírásait, garanciális szabályait az önkormányzati rendeleteknek, így a Kgy.r.3.-nak kell tartalmaznia.
2.2. Az átalánydíjas elszámolás jogszabályi elrendelése (alkalmazhatósága) kapcsán az Alkotmánybíróság a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányossága érvényesülésére hivatkozó indítványozói álláspontot is vizsgálta.
Az Abh. már felhívta a figyelmet a következőkre: „Azon szolgáltatások esetén ..., amelyek tekintetében törvény hatósági ár megállapítását írja elő, az árak a jogszabályban előírt hatósági árhoz igazodnak és nem a piaci kereslet-kínálati viszonyok határozzák meg azokat. Ezért az ilyen szolgáltatások esetén szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyensúlyának megítéléséhez nélkülözhetetlen piaci érték megállapítására nincs mód. Hatósági árak esetében a szolgáltatás-ellenszolgáltatás arányosságát az árhatósági jogkört szabályozó törvények hivatottak biztosítani azzal, hogy meghatározzák az árképzés szabályait, a hatósági ár megállapítása során figyelembe veendő tényezőket.” (ABH 1999, 90, 96.)
Az idézett megállapításból kitűnik, hogy a Tszt. eljárás alá vont szabályozása, mint az önkormányzat által megvalósított helyi közszolgáltatásra vonatkozó előírás alkotmányossága a szolgáltatás-ellenszolgáltatás egyenértékűségének követelménye alapján nem vizsgálható. Az indítványozó a szolgáltatás díjára, a díjmegállapítás körülményeire vonatkozó, a Vhr.-be foglalt rendelkezéseket nem támadta, ezért az eljárás a Vhr. alkotmányossága megítélésére nem terjedt ki. Az Alkotmánybíróság mindezek alapján az indítványt ebben a részében is megalapozatlannak minősítette és elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság e határozatában elbírált másik indítvány a Tszt. 34. §-át és a 40. § (1)–(4) bekezdését, továbbá a Korm.r.2. 8. § (1) és (2) bekezdését és a Korm.r.3. 18. § (1) bekezdését, valamint a 19. § (1) bekezdés b) pontját támadta, s ezeket a rendelkezéseket az Alkotmány számos előírásába ütközőnek vélte.
Az Alkotmánynak az indítványozó által hivatkozott 26. § (5) bekezdése a köztársasági elnöknek az előzetes normakontrollal kapcsolatos hatáskörével kapcsolatos szabályozást tartalmaz, az Alkotmány 32/A. § (1)–(3) bekezdése az Alkotmánybíróság hatáskörére vonatkozik, a 44/A. § (1)–(2) bekezdése az önkormányzatok alapjogait, illetve rendeletalkotói jogköre alkotmányos kereteit fogalmazza meg.
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a bemutatott alkotmányi előírások és az eljárás alá vont rendelkezések között nincs alkotmányjogi szempontból értékelhető összefüggés. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a támadott szabályozások részletes vizsgálatát mellőzte, s az indítványt ebben a tekintetben elutasította.
4. Az indítványozó az e határozat indokolása III.3. pontjában jelzett jogszabályi előírásoknak a Metv. 1. §-ába, 5. § (1)–(2) bekezdésébe és a 6. § (1)–(2) bekezdésébe való ütközésére is utalt.
4.1. A Tszt. támadott és a Metv. hivatkozott rendelkezései közötti vélt ütközést illetően az Alkotmánybíróság megjegyzi a következőket. Már az elvi jelentőségű 35/1991. (VI. 20.) AB határozat felhívta a figyelmet arra, hogy „meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet.” (ABH 1991, 175, 176.)
Az Alkotmánybíróság a Tszt. idézett rendelkezései alkotmányellenességét e határozatában nem állapította meg, s az indítványozó sem utalt a Tszt. és a Metv. esetleges kollízióját illetően olyan körülményre, amely alkotmányellenes helyzet megteremtésére, meg nem engedett diszkriminációra vagy alkotmányos alapjog korlátozására utalt volna.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a Tszt. sérelmezett és a Metv. indítványban említett előírásai viszonyát illetően az Alkotmánybíróság alkotmányellenességet nem állapított meg és az indítvány elutasításáról határozott.
4.2. Az indítványozó a Korm.r.2. és a Korm.r.3. sérelmezett szabályozásait illetően is hivatkozott a Metv. idézett rendelkezéseivel való ellentétre. A Korm.r.2. 8. § (1)–(2) bekezdése a közműves ivóvízellátás és szennyvízelvezetés díjára, a Korm.r.3. 18. § (1) bekezdése és a 19. § (1) bekezdés b) pontja a központi fűtés és melegvíz-szolgáltatás díjára vonatkozik. Egyik támadott szabályozás sem rendelkezik sem a mértékegységek használatáról, sem azok fajtáiról, eszközeiről; a Metv. szabályozási körét nem érintik.
Az Alkotmánybíróság az említett előírások összevetésével azt állapította meg, hogy azok eltérő tárgykört rendeznek, s köztük alkotmányossági szempontból értékelhető összefüggés nincs. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság sem a Korm.r.2., sem a Korm.r.3. vizsgált rendelkezései alkotmányellenességét nem állapította meg, s az indítványt ezért elutasította.
5. Az indítványozó a támadott rendelkezések vonatkozásában az Alkotmány 7. § (1) bekezdése sérelmére, a nemzetközileg elfogadott mértékegységek hazai bevezetésére vonatkozó nemzetközi szerződési kötelezettség megsértésére is utalt. Az Abtv. 1. § c) pontja szerint az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálata.
Az indítványozó azonban nem tartozik az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározott szervek, illetve személyek körébe, így ennek az eljárásnak a megindítására nincs jogosultsága. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság ezt az indítványt – az Alkotmánybíróság Ideiglenes Ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend) 29. § c) pontjának megfelelően – visszautasította.
6. Az indítvány bírósági eljárás során megvalósított törvénysértések felülvizsgálatát is kérte. Az Alkotmánybíróságnak sem az Abtv., sem más törvényi előírás alapján nincs hatásköre a jogalkalmazás, így a bírói eljárás, bírósági ítéletek meghozatala körülményeinek felülvizsgálatára. Az Alkotmánybíróság ezért az erre irányuló indítványt – az Ügyrend 29. § b) pontja alapján – visszautasította.
7. Az indítványozó a Korm.r.1., a Kgyr.r.1. és a Kgy.r.2. több rendelkezését is támadta. Az Alkotmánybíróság – állandó gyakorlata szerint – hatályát vesztett jogszabály alkotmányosságát csak az Abtv. 38. §-a szerinti bírói kezdeményezés, vagy a 48. §-ban foglalt alkotmányjogi panasz esetén, vagyis kivételesen akkor vizsgálja, amikor a hatályon kívül helyezett jogszabály – annak továbbélése folytán – még az indítvánnyal érintett konkrét eljárásokban alkalmazható. Mivel az indítvány – az előbbiekben említett részében – nem tartozik ebbe a körbe, s a megsemmisíteni kért jogszabályi rendelkezések az indítvány benyújtását megelőzően már hatályukat vesztették, ezért az Alkotmánybíróság ebben a vonatkozásban az indítványt – az Ügyrend 29. § f) pontjának megfelelően – visszautasította.
Budapest, 2003. november 24.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
előadó alkotmánybíró
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kukorelli István s. k., Dr. Strausz János s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás