795/B/2000. AB határozat
795/B/2000. AB határozat*
2003.05.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény 7. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó mellékletben, B. Szolgáltatások cím alatti, 714–11–01 szolgáltatási számon feltüntetett, a magántulajdonban lévő lakások bérét hatósági árként szabályozó rendelkezés, valamint ezzel összefüggésben Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének egyes magántulajdonban lévő lakások lakbérének megállapításáról és bérlőik lakbértámogatásának rendszeréről szóló 13/1998. (V. 04.) számú rendelete 1. §-a alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ámt.) mellékletében, B. Szolgáltatások cím alatt lévő, 714-11-01 szolgáltatási számon feltüntetett azon rendelkezését sérelmezi, amely szerint a települési önkormányzat képviselő-testülete állapítja meg a magántulajdonban lévő lakásra az 1989. január 1-je előtt létrejött vagy azt folytató bérleti jogviszony keretében hasznosított lakás bérét, ha a korábban kiköthető lakbér a kétszerese volt az állami tulajdonú lakás lakbérének.
Az indítványozó álláspontja szerint a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 34. §-a és 87. §-a kizárólag az önkormányzati és állami tulajdonban lévő lakások lakbérének megállapítására vonatkozóan állapítanak meg rendelkezéseket, ebből pedig az következik, hogy a magántulajdonban álló lakások lakbérének mértéke a felek szabad megállapodásának tárgya. Az indítványozó azt állítja, hogy a kifogásolt rendelkezés ellentétes az Alkotmány 44/A. §-ával, mert az önkormányzatnak olyan hatáskört állapít meg, amelyet az Alkotmány nem sorol a helyi képviselő-testület feladatkörébe, és ezért sérti az Alkotmány 2. §-ában deklarált jogállamiság elvét is.
Az indítványozó szerint a rendelkezés sérti az Alkotmány 9. §-át is vagyis a vállalkozás jogát, a gazdasági verseny szabadságát és a piacgazdaságot deklaráló alkotmányi rendelkezést azáltal, hogy az önkormányzat hatósági árat állapít meg a magánszemélyek közötti egyes jogviszonyokban, konkrétan a jogszabályban meghatározott időpont előtt létrejött lakásbérletekre. Álláspontja szerint a szabályozás sérti az Alkotmány 70/A. §-ának rendelkezését is, mivel a jogalkotó a lakásbérlet létrejöttének időpontja alapján tesz önkényes, ésszerű indok nélküli megkülönböztetést személyek között.
Az indítványozó kérte a kifogásolt törvényi rendelkezés, valamint ezzel összefüggésben a szerinte alkotmányellenes törvényi felhatalmazás alapján megalkotott, Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testületének egyes magántulajdonban lévő lakások lakbérének megállapításáról és bérlőik lakbértámogatásának rendszeréről szóló 13/1998. (V. 04.) számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 1. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését.
II.
Az indítvánnyal érintett jogszabályi rendelkezések:
1. Alkotmány:
,,2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
,,9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
,,44/A. § (1) A helyi képviselő-testület:
a) önkormányzati ügyekben önállóan szabályoz és igazgat, döntése kizárólag törvényességi okból vizsgálható felül,
b) gyakorolja az önkormányzati tulajdon tekintetében a tulajdonost megillető jogokat, az önkormányzat bevételeivel önállóan gazdálkodik, saját felelősségére vállalkozhat,
c) az önkormányzat törvényben meghatározott feladatainak ellátásához megfelelő saját bevételre jogosult, továbbá e feladatokkal arányban álló állami támogatásban részesül,
d) törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét,
e) törvény keretei között önállóan alakítja ki a szervezetét és működési rendjét,
f) önkormányzati jelképeket alkothat, helyi kitüntetéseket és elismerő címeket alapíthat,
g) a helyi közösséget érintő közügyekben kezdeményezéssel fordulhat a döntésre jogosult
szervhez,
h) szabadon társulhat más helyi képviselő-testülettel, érdekeinek képviseletére önkormányzati érdekszövetséget hozhat létre, feladatkörében együttműködhet más országok helyi önkormányzatával, és tagja lehet nemzetközi önkormányzati szervezetnek.
(2) A helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
,,70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. Ámt.:
,,7. § (1) A mellékletben felsorolt termékekre, szolgáltatásokra (a továbbiakban együtt: termék) az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat (a továbbiakban együtt: hatósági ár megállapítója) legmagasabb árat vagy legalacsonyabb árat (a továbbiakban együtt: hatósági ár) állapít meg.”
Melléklet
„B) Szolgáltatások |
|
|
Szolgáltatásszám |
Megnevezés |
A hatósági ár |
(SZTJ) |
|
|
714-11-01-ből |
A magántulajdonban lévő lakásra 1989. január 1-je előtt létrejött vagy azt folytató bérleti jogviszony keretében hasznosított lakás bére, ha arra a lakásra korábban kiköthető lakbér a kétszerese volt az állami tulalajdonú lakás lakbérének |
a települési önkormányzat képviselő-testülete” |
3. Ltv.:
,,34. § (1) Az önkormányzati lakások lakbérének mértékét és az önkormányzati lakbértámogatást önkormányzati rendelet állapítja meg.”
,,87. § (1) A fegyveres erők, a rendőrség, az állami tűzoltóság, a polgári védelem, a nemzetbiztonsági szolgálatok, a vám- és pénzügyőrség, a büntetés-végrehajtás szervei, és a központi költségvetési szerv rendelkezése alatt álló – e szervekkel szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti és egyéb munkaviszonyban, valamint más címen foglalkoztatási jogviszonyban lévők elhelyezéséhez szükséges – lakásokra (ideértve az e szerveket megillető bérlőkijelölési és bérlőkiválasztási jog gyakorlását is) a tevékenység szerint illetékes miniszter (a továbbiakban: miniszter) – e törvény keretei között – rendeletben határozza meg:
a) –i) (…)
j) az állami lakás bérének mértékét, illetőleg a lakbér megállapításának feltételeit;
k) – l) (…)”
4. Ör.:
,,1. § A magántulajdonban lévő lakásra 1989. január 1-je előtt létrejött vagy azt folytató bérleti jogviszony keretében hasznosított lakás lakbérének mértéke – ha arra a lakásra korábban kiköthető lakbér a kétszerese volt az állami tulajdonú lakás lakbérének – nem haladhatja meg a hasonló adottságú 1996. január 1. napja előtt megkötött bérleti szerződés alapján bérbe adott önkormányzati lakásra megállapított lakbér mindenkor összegének (a továbbiakban: önkormányzati lakbér)
a) összkomfortos lakás esetében |
az ötszörösét; |
b) komfortos lakás esetében |
a hatszorosát; |
c) félkomfortos lakás esetében |
a tízszeresét; |
d) komfort nélküli lakás esetében |
a tizenötszörösét; |
e) szükséglakás esetében |
a húsz-szorosát.” |
III.
Az indítvány nem megalapozott.
A lakások bérét, így a magánszemélyek tulajdonában álló lakások lakbérét is, 1989. január 1-jéig a lakbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról szóló 45/1982. (X. 7.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) határozta meg. A lakbérekről, továbbá az albérleti és ágybérleti díjakról szóló 45/1982. (X. 7.) MT rendelet kiegészítéséről szóló 93/1988. (XII. 22.) MT rendelet azonban ezeket a szabályokat részben módosította. Az R. 17/A. §-a szerint az 1989. január 1. napja után létrejött lakásbérleti jogviszony esetében a lakbér mértékét már nem az R., hanem a bérbeadó és a bérlő megállapodása határozta meg. A bérbeadó és a bérlő megállapodását a módosított R. csak az 1989. január 1-je után létrejövő (létrejött) lakásbérletekre tette lehetővé. Az 1989. január 1-je előtt már létrejött vagy azt folytató bérleti jogviszony keretében hasznosított lakás bérének megállapítását azonban az Ámt. az önkormányzati képviselő-testület hatáskörébe utalta. A jogalkotói cél az volt, hogy a helyi viszonyok ismeretében a képviselő-testület védelemben részesíthesse azokat a bérlőket, akik a legmagasabb hatósági ár megállapításának hiányában kiszolgáltatott helyzetbe kerülnének, amennyiben rájuk is kizárólag a piaci viszonyok, vagyis a bérbeadó és a bérlő szerződéses megállapodása volna a meghatározó. A támadott rendelkezés lehetővé tette ugyan, hogy a magántulajdonban lévő lakások tulajdonosai emeljék a lakbért, azonban megakadályozta, hogy a lakbéremelés mértéke a bérlők teherbíró képességét számottevően meghaladja.
Az Ltv. 1993. december 31. napjától az R.-t hatályon kívül helyezte, egyidejűleg az önkormányzati lakások esetében a lakbér mértékének meghatározását a helyi képviselő-testület [34. § (1) bekezdés], az állami lakások tekintetében pedig az illetékes miniszter [87. § (1) bekezdés] hatáskörébe utalta. A magánszemélyek tulajdonában lévő lakások bérének megállapítása pedig az 1989. január 1-je előtt már létrejött lakásbérleti jogviszonyokra – az Ámt. árhatósági hatásköri rendelkezése szerint – a képviselő-testület rendeletalkotási feladatkörébe tartozik. Az indítványozó az Ámt.-nek ezt a rendelkezését tartja alkotmányellenesnek.
1. Az Alkotmánybíróság több határozatában vizsgálta az Alkotmányban szabályozott önkormányzati alapjogok természetét. [Pl.: 1/1993. (I. 13.) AB határozat, ABH 1993, 27–32., 4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48–76., 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316–332., 77/1995. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1995, 390–398., 56/1996. (XII. 12.) AB határozat, ABH 1996, 204–213., 2/2001. (I. 17.) AB határozat, ABH 2001, 40–52.] E határozataiban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésében szabályozott alapjogok a helyi képviselő-testületek számára biztosított olyan hatáskörcsoportok, amelyek a helyi önkormányzás körében az önkormányzatok számára biztosított autonómia alkotmányos garanciáit képezik.
Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdése nem sorolja fel teljes körűen a helyi képviselő-testület feladat- és hatásköreit, hanem az önkormányzati alapjogokat foglalja össze. A további helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket más törvények határozzák meg összhangban az Alkotmány 43. § (2) bekezdésével, amely szerint a helyi önkormányzati jogokat és kötelezettségeket törvény határozza meg. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 1. § (3) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat – a törvény keretei között – önállóan szabályozhatja, illetőleg egyedi ügyekben szabadon igazgathatja a feladat- és hatáskörébe tartozó helyi közügyeket.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 434. § (1) bekezdése szerint a lakásbérleti jogviszonyt a bérbeadó és a bérlő szerződése hozza létre. Ugyanezen § (2) bekezdése értelmében a lakásbérleti jogviszony létrejöttére, a felek jogaira és kötelezettségeire, továbbá a lakásbérlet megszűnésére vonatkozó szabályokat külön törvény tartalmazza. Ez a külön törvény az Ltv.
Az Ltv. 1. § (1) bekezdése kimondja, hogy a törvény hatálya kiterjed minden lakásra. A lakásbérlet létrejöttének, valamint a felek jogainak és kötelezettségeinek alapvető rendelkezései között az Ltv. 2. § (4) bekezdéséből és 6. § (1) bekezdéséből is megállapítható, hogy a lakbér mértékét a bérbeadó és a bérlő szerződéses megállapodása mellett jogszabály is meghatározhatja. Az Ltv. 34. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az önkormányzati lakások lakbérének mértékét az önkormányzat rendeletben állapítja meg, a 87. § (1) bekezdés j) pontja pedig kimondja, hogy az állami lakás bérének mértékét, illetve a lakbér megállapításának feltételeit – az Ltv. keretei között – az illetékes miniszter rendeletben határozza meg.
Tény az, hogy a magántulajdonban lévő lakások lakbérének felső határa megállapítására az Ltv. az önkormányzat képviselő-testületének rendelet alkotására felhatalmazást nem adott. Ebből azonban nem következik, hogy az önkormányzat képviselő-testülete számára felhatalmazást más törvény sem adhat. Ilyen jogalkotási hatáskört a magántulajdonú, bérbeadás útján hasznosított lakások szűk körére vonatkozóan éppen az Ámt. kifogásolt rendelkezése adott.
Az Alkotmánybíróság egy korábbi határozatában már leszögezte, hogy ,,[a] jogbiztonság követelményét önmagában nem sérti az, ha valamely tárgykörre több jogszabály is – és nem egyetlen átfogó – tartalmaz rendelkezéseket.” (1103/B/1990. AB határozat, ABH 1993, 539, 542.)
Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy az önkormányzatok képviselő-testületei részére az indítványozó által támadott törvényben biztosított árhatósági jogkör az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésébe nem ütközik, nem sérti az Alkotmány 2. §-át sem, ezért az indítványt e részében elutasította.
2.1. Az Ámt. 7. § (1) bekezdéséhez kapcsolódó mellékletben szereplő – a jelen indítványban is támadott – szabályozási tárgykör alkotmányellenességének vizsgálatával az Alkotmánybíróság egy korábbi eljárás során az Alkotmány 9. § (2) bekezdésével összefüggésben már foglalkozott, és a 432/B/1992. AB határozatával az indítványt elutasította. (ABH 1992, 608–610.) E határozatában megállapította: ,,Az árak megállapításáról szóló törvény azzal, hogy a nem önkormányzati tulajdonban lévő, egyéb tulajdonú lakások 1989. január 1. előtt keletkezett bérleti jogviszonyaira a települési önkormányzat képviselő-testületének adja az árhatósági jogkört, megszüntette a központi szabályozást és irányítást és lehetővé tette, hogy a helyi viszonyokat ismerő, választott testület határozza meg azt a maximális bérösszeget, amelyre a kialakuló új gazdasági viszonyoknak megfelelően a tulajdonosok (bérbeadók) igényt tarthatnak, és a bérlők teherbíróképességével is arányba állítható. Ugyanezen képviselő-testület hatáskörében van az a támogatási rendszer is, amelyet szükség szerint a bérlők igénybe vehetnek, és amely a piaci viszonyok teljes átalakulásáig, mint érdekkiegyenlítő rendszer működhet bérbeadók és a bérlők között.” (ABH 1992, 608; 609.)
A jelen eljárásban az Alkotmánybíróság a fenti határozatát nem tekintette ,,res iudicata”-nak, mivel a korábbi határozatának meghozatala után az Ámt. mellékletének rendelkezése módosult.
A 432/B/1992. AB határozat meghozatalakor a vizsgált rendelkezés eredeti szövegezése szerint az egyéb tulajdonban lévő lakásra 1989. január 1. előtt keletkezett, és a törvény hatálybalépésekor fennálló bérleti jogviszony keretében hasznosított lakások bére (a fegyveres testület kezelésében lévő ingatlanon létesített fegyveres testületi lakások kivételével) esetében a hatóság ár megállapítója a települési képviselő-testület volt.
Az indítványban kifogásolt, jelenleg is hatályos rendelkezést a lakások és helyiségek bérletére, valamint elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVII. törvény módosításáról szóló 1994. évi XVII. törvény 6. §-a az előzőtől eltérő szövegezéssel állapította meg. A rendelkezés 1994. III. 31-e óta van hatályban. (L.: a II. 2. pont alatt.)
Mivel a két eljárás nem azonos normaszöveg utólagos alkotmányossági vizsgálatára vonatkozott, ezért az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezésnek az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésébe ütközését érdemben vizsgálta, és a korábbi AB határozatot precedensként vette figyelembe.
2.2. Az Alkotmánybíróság számos határozatában megállapította, hogy a piacgazdasághoz senkinek sincs alanyi joga, reá alapjogsérelem nem alapítható. Ebből következően egyes jogszabályi rendelkezések közvetlenül a piacgazdaság alkotmányos elvét nem sérthetik. (1524/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 651, 655., 668/B/1996. AB határozat, ABH 1996, 636, 637.)
Az Alkotmánybíróság elvi jelentőséggel már korábban leszögezte, hogy: ,,Az Alkotmánybíróság a piacgazdaság, a versenyszabadság és más hasonló államcélok alkotmányellenes megsértését csak szélsőséges esetben állapítja meg, ha az állami beavatkozás 'fogalmilag és nyilvánvalóan' ellentétes az államcéllal.” [35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 200.]
A 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy ,,'[a] gazdasági verseny szabadsága' szintén nem alapjog, hanem a piacgazdaság olyan feltétele, amelynek meglétét és működését biztosítani az Alkotmány 9. § (2) bekezdése értelmében az államnak is feladata. A versenyszabadság állami 'elismerése és támogatása' megköveteli a vállalkozáshoz való jog és a piacgazdasághoz szükséges többi … alapjog objektív, intézményvédelmi oldalának kiépítését. Elsősorban ezeknek az alapjogoknak az érvényesítése és védelme által valósul meg a szabad verseny, amelynek – a piacgazdasághoz hasonlóan – külön alkotmányossági mércéje nincs.” (ABH 1994, 117, 120.)
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint közvetlen állami árbeavatkozásra – alkotmányosan indokolt esetben – az Alkotmány 9. § (1) bekezdésében deklarált piacgazdaság körülményei között is szükség lehet. Törvény legmagasabb árat általában tartósan monopol-szervezettségű területen ír elő, de érvényesülhet a legmagasabb ár meghatározása a lakosságot érintő más fontos területeken is, ha az a közérdek érvényesítése érdekében szükséges.
Az Ámt.-ben szabályozott lakbérmaximálás lehetővé tette a bérbeadói és a bérlői érdekek kölcsönös jogalkotói mérlegelését. Az ennek eredményeként kiadott rendelkezés aránytalanul nem korlátozza a piacgazdaság és a versenyszabadság – lakásbérleti jogviszonyra is vonatkozó – alkotmányos elveinek [Alkotmány 9. § (1) bekezdése] érvényesülését. A hatósági ármegállapítás nem sérti a gazdasági verseny szabadságának az Alkotmány 9. § (2) bekezdésében deklarált elvét sem.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az, hogy jogszabályváltozás miatt az Ámt. a már fennálló bérleti jogviszonyokra vonatkozóan felhatalmazást adott a képviselő-testületeknek a hatósági ármegállapításra, nem tekinthető olyan ,,szélsőséges esetnek”, amely az Alkotmány 9. § (2) bekezdésének sérelmét megalapozná.
Ezért az indítványt ezen okból is elutasította.
3. Az Alkotmánybíróság már számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdését. Kialakult gyakorlata szerint az Alkotmány e rendelkezését a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Kimondta, hogy az alkotmányi tilalom elsősorban az alkotmányos alapjogok tekintetében tett megkülönböztetésekre terjed ki, abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140.]
Az Ámt. támadott rendelkezése az 1989. január 1-je előtt bérbeadott lakásokra vonatkozóan írta elő, hogy azok bérbe adásánál a bérbeadó csak a képviselő-testület által megállapított legmagasabb lakbért érvényesítheti. A lakbérek megállapításának szabályozása e határnaptól alapjaiban változott meg, így csak a korábban már megkötött lakásbérleti szerződéseket érintően vált szükségessé a bérlők védelme, amelyet a jogalkotó a legmagasabb hatósági ár megállapításával kívánt elérni. A központi lakbérmegállapítás helyébe a magántulajdonú lakások bérbe adásánál a bérlő és a bérbeadó megállapodása lépett. A már korábban bérbe adott lakások bérlőit azonban az új szabályozás váratlan helyzet elé állította volna, ezért a jogalkotó egy átmenetet kívánt biztosítani azzal, hogy a képviselő-testület számára a legmagasabb ár meghatározására rendeleti felhatalmazást adott. Ez a szabályozás szociálpolitikai szempontból indokolt volt a kötött állami lakásgazdálkodásból a piacgazdaságra történő átmenet során.
Ez a különbségtétel azonban sem önkényesnek, sem pedig ésszerűtlennek nem minősül, ennélfogva nem tekinthető alkotmányellenes diszkriminációnak sem.
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy a képviselő-testületnek a lakbérmegállapításra adott árhatósági hatáskör az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését sem sérti, ezért az indítványt e részében is elutasította.
4. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. olyan törvényi felhatalmazás alapján került kibocsátásra, amely a III/1. pont alatt kifejtettek szerint nem alkotmányellenes. Ezért az Alkotmánybíróság az Ör. 1. §-a megsemmisítésére irányuló indítványt is azonos indokok alapján utasította el.
Budapest, 2003. május 12.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás