849/B/2000. AB határozat
849/B/2000. AB határozat*
2002.04.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványok alapján meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény 72. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
Indokolás
I.
1. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (a továbbiakban: Art.) 72. § (1) bekezdésének – az Art. módosításáról rendelkező 1996. évi LXXXVI. törvény 24. § (1) bekezdésével 1997. január 1-jével megállapított – szövege alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését két indítványozó is kérte, az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette és egy eljárás keretében bírálta el.
Az egyik indítványozó szerint az ártatlanság vélelmét kimondó alkotmányi tételt [Alkotmány 57. § (2) bekezdés] sérti az Art. 72. § (1) bekezdése, mivel az abban az esetben is lehetővé teszi az adóbírság kiszabását, amikor az adózó nem szándékosan, illetve nem rosszhiszeműen, hanem hozzá nem értésből nyújtotta be jogosulatlanul a támogatási, visszaigénylési, adóvisszatérítési kérelmét vagy igénylésre támogatásra visszatérítésre vonatkozó bevallását, és a jogosultság hiányát az adóhatóság a kiutalás előtt megállapította, tehát az APEH az indítványozó véleménye szerint „anélkül (mondhatni gondolkodás nélkül) szabja ki a bírságot, hogy bebizonyítaná a szándékosságot …” mégpedig olyan pénz után, amit nem fizetett ki. Álláspontjának alátámasztására az indítványozó az Alkotmány 57. § (4) bekezdésére is hivatkozott.
Az Art. 72. § (1) bekezdésének megsemmisítését kérő másik indítvány a kifogásolt szabályozásban az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének sérelmét látja. Véleménye szerint a törvény szövege „megakadályozza az állampolgárt e jogainak gyakorlásában, ugyanis az esetleg jogosulatlannak minősített visszaigénylés anyagi hátránnyal jár, és ezzel elrettenti az adózókat a visszaigényléstől.”
2. Az indítványozók által felhívott alkotmányi rendelkezések a következők:
„57. § (2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.”
„57. § (4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
Az Art. 72. § (1) bekezdésének hatályos szövege szerint:
„72. § (1) Adóhiány esetén adóbírságot kell fizetni. Az adóbírság mértéke – ha e törvény másként nem rendelkezik – az adóhiány 50%-a. Adóbírságot állapít meg az adóhatóság akkor is, ha az adózó jogosulatlanul nyújtotta be támogatási, adóvisszaigénylési, adóvisszatérítési kérelmét, vagy igénylésre, támogatásra, visszatérítésre vonatkozó bevallását, és a jogosultság hiányát az adóhatóság a kiutalás előtt megállapította. A bírság alapja ilyen esetben a jogosulatlanul igényelt összeg.”
II.
Az indítványok megalapozatlanok.
1. Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében foglaltakkal kapcsolatos gyakorlatát a 26/B/1998. AB határozatában összegezte, s többek között rámutatott: „[a]z ártatlanság vélelmének lényegéből következik, hogy egyfelől az említett határozatokban érintett jogi normák körében sem feltétlen, így nem minden egyes szabályra vonatkozik, másfelől az említett körbe nem tartozó, azon kívül eső jogszabályi rendelkezések tekintetében nem érvényesül általános jelleggel, főszabályként. A jogi normák utóbb említett körében esetenként vizsgálandó, hogy az adott jogszabály az ártatlanság vélelmének alkotmányos elvével összefüggésben áll-e, ha igen, a felelősség megállapításának kérdésével olyan szoros kapcsolata állapítható-e meg, amely ez utóbbival egyazon körben indokolja az alkotmányos védelmet.” (ABH 1999. 647., 650.)
Az Alkotmánybíróság, értékelve az Art. 72. § (1) bekezdését, megállapította, hogy az adózás rendjében szabályozott adóbírság érintett szabályai az Alkotmány 57. § (2) és (4) bekezdésében foglalt alkotmányi tételekkel nincsenek alkotmányjogi szempontból értékelhető összefüggésben. Ezért az említett rendelkezések sérelmére hivatkozó indítványt az Alkotmánybíróság elutasította.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy az adóbírság jogintézményét már vizsgálta, és megállapította, hogy az önadózás rendszerében kiemelt adópolitikai célt szolgál az Art. 72. § (1) bekezdésében foglalt adóbírság jogintézménye akkor, amikor már „az állami (költségvetési) támogatás, adóvisszaigénylés, adóvisszatérítés jogosulatlan előterjesztését is szankcionálja. A jogosulatlan igénybevétel ugyanis adóhiánynak minősül.” (385/B/1998. AB határozat, ABK 2001. április 199., 201.) Az Alkotmánybíróság utal arra is, hogy az adóbírság kiszabása mellőzhető, illetve mértéke mérsékelhető kivételes méltánylást érdemlő körülmény esetén [Art. 73. § (1) bekezdés].
2. A másik indítványozó az Art. 72. § (1) bekezdésében foglalt szabályozásban, korábban ismertetett indokokra hivatkozással a jogorvoslathoz való alapvető jog [Alkotmány 57. § (5) bekezdés] sérelmét is látja, ezért kéri annak megsemmisítését.
Az Alkotmánybíróság a jogorvoslati joggal, illetve annak gyakorolhatóságával összefüggésben az Art. 72. § (1) bekezdésének egy korábban hatályban volt szövegét a 323/B/1994. AB határozatában már vizsgálta. (ABH 1994. 704–706.)
A hatályos szabály ugyan a már vizsgálttól részben eltérő más rendelkezést is tartalmaz (ezért „ítélt dolgot” nem lehetett megállapítani), az említett, indítványt elutasító határozatában kifejtett elvi álláspontot azonban az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is irányadónak tartja. Az adott ügyben is az az eldöntendő kérdés, hogy az adóbírság jogintézménye önmagában a jogorvoslathoz való alapvető jogot sérti-e. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az adóbírságnak az indítvány támadott hatályos jogintézménye az Alkotmány 57. § (5) bekezdésének rendelkezését nem sérti, azzal összhangban álló szabály, miután a határozat ellen az Art. a jogorvoslatot biztosítja. A jogorvoslati eljárási költség (illeték) pedig az adott esetben sem minősül olyan „anyagi hátránynak”, amely „elrettenti az adózókat a visszaigényléstől”. Más szóval – figyelemmel a különböző eljárási törvényekben szabályozott költségmentességi szabályokra is –, nem akadálya az adó- és egyéb jogszabályokban biztosított anyagi igények érvényesíthetőségének.
Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
Budapest, 2002. április 30.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Czúcz Ottó s. k., Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Harmathy Attila s. k., Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné
Dr. Strausz János s. k., dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró előadó alkotmánybíró
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás