• Tartalom

85/2000. (XI. 8.) FVM rendelet

85/2000. (XI. 8.) FVM rendelet

a telekalakításról1

2013.04.05.

Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Étv.) 62. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed az ország területén lévő valamennyi telket érintő telekalakításra.

Fogalommeghatározások

2. § E rendelet alkalmazásában

a) nyúlványos (nyeles) telek: a telekfelosztás során keletkező olyan telektömbön belüli telek, amely csak – a ki- és bejárásra, valamint a közművek elhelyezésére alkalmas – nyélszerű résszel kapcsolódik a köz- vagy magánúthoz,

b) tömbtelek: az 1998. január 1-je előtti előírások alapján már kialakított, több épülettel beépített építési telek,

c) úszótelek: a b) pontban meghatározott tömbtelken álló külön tulajdonú épületek részére kialakított telek,

d) telek homlokvonala: a teleknek a közúttal vagy magánúttal közös határvonala.

A telekalakítás sajátos szabályai

3. §2 (1) A telket – a nem építési telek telekegyesítése és telekhatár-rendezése kivételével – úgy kell alakítani, hogy a kialakuló telkek köz- vagy magánútról gépjárművel közvetlenül megközelíthetőek legyenek.

(2) Meglévő telkek esetében a telekegyesítés, a telekhatár-rendezés abban az esetben is engedélyezhető, ha az új telek, illetve telkek területnagysága, egyéb mérete nem felel meg a területre vonatkozó jogszabályok előírásainak. Ez az előírás telekhatár-rendezés esetén csak akkor alkalmazható, ha a kialakuló telkek méretei a korábbiakhoz képest az építésügyi előírásoknak jobban megfelelnek.

(3) Magánút céljára szolgáló telek kialakítása esetében a helyi építési szabályzatban előírt építési övezet, övezet szerinti rendeltetés céljára szolgáló telek méretére vonatkozó előírásokat nem kell figyelembe venni.

(4) A telekalakítás

a) meglévő, beépített telek vagy

b) végrehajtható építési engedéllyel érintett telek

esetében csak akkor engedélyezhető, ha az (1) és (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a kialakuló telkek meglévő és tervezett beépítettsége, valamint a telekalakítással érintett telkeken lévő összes meglévő és tervezett építmény távolsága a tervezett telekhatártól a jogszabályoknak megfelel.

(5) Ha az építésügyi jogszabályoknak megfelelő telekalakítás a telken álló épületet, melléképítményt részekre osztaná, a telekalakításra engedély csak akkor adható, ha az épületet, melléképítményt elbontják, áthelyezik, vagy ha a kialakuló új telekhatárnak megfelelően határfalakkal, továbbá az épületgépészeti és a villamosenergia-hálózat, a tartószerkezetek, valamint a tetőzet és tetőfedés teljes szétválasztásával és a közműbecsatlakozások külön-külön bekötésével önálló építményekké alakították át.

(6) Telekalakítással érintett telek esetében a telekalakítás ingatlan-nyilvántartáson történő átvezetéséig a telekre új építmény építésére, meglévő építmény bővítésére építési engedély nem adható.

4. § (1)3 Ha a telek területe az építésügyi szabályok szerint megosztható, de homlokvonalának hossza ezt másként nem teszi lehetővé – a területre vonatkozó helyi építési szabályzat alapján – nyúlványos (nyeles) telek is kialakítható.

(2)4 A nyúlványos (nyeles) teleknek a nyél nélkül is a helyi építési szabályzatban előírt méretűnek kell lennie.

(3) A nyúlvány (nyél) 3 méternél keskenyebb, építési telek esetén 50 méternél hosszabb nem lehet.

(3a)5 Kettőnél több nyúlványos telek kialakítása csak akkor történhet, ha a telkek nyúlványai nincsenek egymás mellett.

(4) A 2. § b) pontja szerinti tömbtelken a már meglévő épületek részére úszótelkek alakíthatók ki.

(5) Az úszótelket úgy kell kialakítani, hogy az magába foglalja legalább

a) az épületet,

b) az előlépcsőt és az épület körüli járdát,

c) az épülethez tartozó közmű-műtárgyakat, valamint

d) az épület külső falsíkjának függőleges vetületétől mért – a tömbtelken belüli – 1 méteres területsávot.

(6) Az úszótelek kialakításának feltétele az épület önálló közműcsatlakozásának biztosítása.

(7)6

5. §7

6. §8

7. §9

8. §10

9. §11

10. §12

11. §13

12. §14

13. §15

14. §16

15. §17

16. §18

Záró rendelkezések

17. § (1) Ez a rendelet a kihirdetésétől számított 8. napon lép hatályba. Rendelkezéseit a hatálybalépése után indított ügyekben kell alkalmazni.

(2)19

Melléklet a 85/2000. (XI. 8.) FVM rendelethez20

1

A rendeletet a 253/2023. (VI. 23.) Korm. rendelet 12. §-a hatályon kívül helyezte 2023. július 1. napjával.

2

A 3. § a 7/2013. (III. 28.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 4. § (1) bekezdése a 7/2013. (III. 28.) BM rendelet 3. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

A 4. § (2) bekezdése a 7/2013. (III. 28.) BM rendelet 3. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (3a) bekezdését a 7/2013. (III. 28.) BM rendelet 2. §-a iktatta be.

6

A 4. § (7) bekezdését a 17/2008. (VIII. 30.) NFGM rendelet 28. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte.

7

Az 5. §-t és az azt megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

8

A 6–8. §-t és a 6. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

9

A 6–8. §-t és a 6. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

10

A 6–8. §-t és a 6. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

12

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

13

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

14

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

15

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

16

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

17

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

18

A 9–16. §-t és a 9. §-t megelőző alcímet a 37/2007. (XII. 13.) ÖTM rendelet 52. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

19

A 17. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 9. §-ának 335. pontja hatályon kívül helyezte.

20

A mellékletet a 362/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet 44. § (2) bekezdés 74. pontja hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 45. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. március 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére