BK BH 2000/96
BK BH 2000/96
2000.03.01.
Az önkényes eltávozás vétségét nem valósítja meg az a hivatásos katona, aki nem jelenik ugyan meg a szolgálati helyén, de az elöljárója által ismert lakásán tartózkodik, így elérhető, és ekként az elöljáró rendelkezése alól nem vonja ki magát [Btk. 345. § (1) bek.].
A katonai tanács az 1999. március 23-án kihirdetett ítéletével a tartalékos honvéd zászlóst folytatólagosan elkövetett parancs iránti engedetlenség vétsége miatt 120 napi tétel - napi tételenként 100 forint - pénzbüntetésre ítélte, ellenben az önkényes eltávozás vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette. A tényállás szerint a vádlott általános iskolai végzettséggel és 2 éves tiszthelyettesképzővel rendelkezik, mely során repülőgép-szerelő szakképzettséget szerzett. A vádlott hivatásos tiszthelyettes állományba őrmester rendfokozattal 1982. augusztus 1-jén került. Zászlós rendfokozatba 1993. vagy 1994. évben lépett elő. Szolgálati viszonya 1999. március 1-jei hatállyal közös megegyezéssel szűnt meg. Szolgálati ideje alatt 9 esetben részesült dicséretben, és 4 esetben fenyítették. Jelenleg munkanélküli.
A vádlott az alakulatától 1998. szeptember 1-jétől 1999. június 30-ig érettségire felkészítő honvédségi tanfolyamra volt vezényelve az MH Katonai Szakközépiskola és Kollégium intézményhez. A vádlott 1998. december 15-ig rendszeresen hiányzott az oktatási órákról, ezért december 15-én az iskolára történő vezénylését hatályon kívül helyezték. A vádlott december 17-én azt a parancsot kapta, hogy 18-án munkakezdésre (reggel 7 órára) szolgálati helyén jelenjék meg. A vádlott részére a szóbeli parancsot a felesége adta át. A vádlott a kapott parancsot nem hajtotta végre. Ezért 18-án a parancsot azzal ismételték meg, hogy a vádlott 19-én reggeli munkakezdésre szolgálati helyén jelenjék meg. A vádlott részére ezt a parancsot ugyancsak a felesége továbbította, aminek a vádlott ugyancsak nem tett eleget. A vádlott december 21-én újabb parancsot kapott, hogy 22-én munkakezdésre szolgálati helyén jelenjék meg. A vádlott erről a szóbeli parancsról a kislányától szerzett tudomást, de a kapott parancsot ismét nem hajtotta végre. A vádlott szolgálati helyén végül 23-án munkakezdésre jelent meg.
A vádlott ellen az alakulat parancsnoka feljelentést tett.
Az elsőfokú bíróság a vád tárgyává tett cselekmények jogi értékelése körében megállapította, hogy a vádlott azzal a magatartásával, hogy 1998. december 17-én, 18-án és 21-én kapott szóbeli parancs alapján másnap, a munkakezdésre nem jelent meg a szolgálati helyén, megvalósította - a Btk. 12. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel - a Btk. 354. §-ának (1) bekezdésébe ütköző, folytatólagosan elkövetett parancs iránti engedetlenség vétségét.
Ugyanakkor a bíróság nem értett egyet a katonai ügyésznek a Btk. 345. §-a szerinti önkényes eltávozás vonatkozásában kifejtett jogi álláspontjával a következők szerint. A rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy a vádlott 1998. december 15-től december 22-ig nem jelent meg a szolgálati helyén, és attól valóban 8 napot jogtalanul volt távol. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az is megállapítható volt, hogy a vádlott a helyőrséget nem hagyta, lakásán az est folyamán mindig megjelent, elöljárója rendelkezési joga alól nem vonta ki magát, mivel az elöljárójától kapott parancsokat minden esetben megkapta, és azokat tudomásul vette.
Töretlen az a bírói gyakorlat, amely szerint a hivatásos, továbbszolgáló és szerződéses katonák (tisztek, zászlósok, tiszthelyettesek és továbbszolgáló tisztesek), ha egyéb feladatot nem kapnak, a szolgálati helyükről (munkahelyükről) külön engedély nélkül eltávozhatnak, csupán a tartózkodási helyüket kell nyilvántartani. Ebből eredően a fegyveres erők tisztjei, zászlósai, tiszthelyettesei és továbbszolgáló tisztesei, valamint a rendőrség hivatásos állományú tagjai az önkényes eltávozás vétségét csak akkor valósítják meg, ha az elöljárójuk által ismert tartózkodási helyüket - a helyőrséget, az állomáshelyet vagy ha a lakásuk másutt van, azt a helységet - hagyják el engedély nélkül, vagy maradnak attól távol, ily módon és a jogtalan távollétük folytán a 48 órát meghaladó időtartamban nem mennek be szolgálati helyükre, ezzel szemben állandó jelleggel a lakásukon vagy olyan helyen tartózkodnak, ahol parancsnokuk bármikor elérheti, és utasíthatja őket megjelenésre vagy a szolgálat ellátására. Az ilyen parancs ellenére a szolgálati helyén meg nem jelenő katona a 354. §-ban foglaltaknak megfelelően csak a parancs iránti engedetlenség miatt lesz büntethető (BH 1972/7219. sz.).
A fentiekre figyelemmel a vádlottat a Btk. 245. §-ának (1) bekezdésébe ütköző önkényes eltávozás vétségének ellene emelt vádja alól a Be. 214. §-a (3) bekezdésének a) pontja alapján felmentette, mert a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény.
Az ítélet ellen a katonai ügyész a részfelmentés miatt és súlyosítás érdekében fellebbezett. A katonai főügyész a fellebbezést fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a bejelentett fellebbezés alapján megállapította, hogy a katonai tanács a tényállást kellően felderítette, és azt helyesen állapította meg, az minden tekintetben mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében felsorolt hiányosságoktól, ezért felülbírálatra alkalmas. Az irányadó tényállás alapján az elsőfokú bíróság okszerűen vont következtetést a vádlott bűnösségére, és nem tévedett, amikor a vádlottat az önkényes eltávozás vétsége miatt ellene emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette.
Az ügyészi fellebbezés nem alapos.
A katonai tanács helyesen állapította meg ítéletében, hogy a vádlott 1998. december 15-től december 22-ig a szolgálati helyén ugyan nem jelent meg, de a helyőrséget nem hagyta el, lakásán mindig megjelent, elöljárója rendelkezési joga alól nem vonta ki magát, annál kevésbé, mivel a parancsokat minden esetben megkapta, és tudomásul vette. Az elsőfokú bíróság a több évtizedes töretlen bírói gyakorlatnak megfelelően foglalt állást a vádlott e magatartásának megítélésekor, és a törvénynek megfelelően döntött, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott az önkényes eltávozás vétségét nem követte el. Ezzel kapcsolatban a másodfokú tárgyaláson a katonai főügyész is helyesen hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság gyakorlatára, amely ezt az álláspontot következetesen fenntartotta, és az adott ügyben sem látott okok ettől a jogértelmezéstől való eltérésre.
A Legfelsőbb Bíróság nem találta alaposnak a súlyosításra irányuló fellebbezést sem. A vádlott tartalék állományba helyezésével elhagyta azt a katonai közösséget, amelynek szolgálati rendjét és fegyelmét cselekményével veszélyeztette. Az alakulattól elkerülve nincs lehetősége hasonló újabb bűncselekmény elkövetésére. Az ügy tárgyi súlya nem volt olyan jelentős, hogy az elsőfokú bíróság által arányos tartamban megállapított főbüntetés mellett szükséges lett volna a fellebbezésben indítványozott lefokozás mellékbüntetés alkalmazása is. Erre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a súlyosításra bejelentett fellebbezésnek nem adott helyt, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf. V. 769/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás