• Tartalom

1087/2001. (VIII. 8.) Korm. határozat

1087/2001. (VIII. 8.) Korm. határozat

az Európai Unión belüli igazságügyi együttműködéssel összefüggő feladatokról és intézkedésekről

2003.10.01.

1. a) A Kormány a bűnügyi együttműködés keretében létrehozott Európai Igazságügyi Hálózat egyik kapcsolattartó pontjaként kijelöli az Igazságügyi Minisztériumot.

b) Az ügyészségeknek a bűnügyi igazságügyi együttműködésben betöltött fontos szerepére való tekintettel indokolt az ügyészségi szervezeten belül is kapcsolattartó pontot kijelölni, a Kormány erre a legfőbb ügyészt kéri fel.

Felelős: igazságügy-miniszter a Kormány nevében való felkérés tekintetében

Határidő: azonnal

c) Az 1. a) és b) pontban hivatkozott kapcsolattartó pontok feladatainak ellátására való felkészülést meg kell kezdeni.

Felelős: igazságügy-miniszter a legfőbb ügyész bevonásával

Határidő: azonnal

d) A kapcsolattartó pontoknál rendelkezésre álló adatokat össze kell gyűjteni, és az adatokból elektronikus adatbázist kell létrehozni.

Felelős: igazságügy-miniszter, az adatbázis tartalma tekintetében a legfőbb ügyész bevonásával, az elektronikus adatbázis kialakítása tekintetében pedig a legfőbb ügyész és az informatikai kormánybiztos bevonásával

Határidő:1 2003. szeptember 1.

2. A polgári jogi igazságügyi együttműködés terén előterjesztést kell készíteni az alábbi rendeletek alapján meghozandó döntésekről, a szükséges jogszabály-módosításokról és a kapcsolódó intézményfejlesztési feladatokról: a Tanács 1347/2000/EK rendelete a házassági ügyekben és a házastársaknak a gyermekek feletti szülői felügyeletével kapcsolatos ügyekben irányadó joghatóságról, valamint az ilyen ügyekben keletkezett határozatok elismeréséről és végrehajtásáról; a Tanács 1348/2000/EK rendelete a tagállamokban a polgári és kereskedelmi ügyekben keletkezett bírósági és bíróságon kívüli iratok kézbesítéséről; a Tanács 44/2001/EK rendelete a polgári és kereskedelmi ügyekben irányadó joghatóságról, és az ilyen ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról.

Felelős: igazságügy-miniszter

Határidő: 2001. október 31.

3. A polgári jogi igazságügyi együttműködés terén előterjesztést kell készíteni az alábbi közösségi jogszabályok alapján meghozandó döntésekről, a szükséges jogszabály-módosításokról és a kapcsolódó intézményfejlesztési feladatokról: a Tanács 1206/2001/EK rendelete a tagállamok bíróságai közötti együttműködésről a bizonyítás-felvétel területén a polgári és kereskedelmi ügyekben, valamint a Tanács 2001. május 28-án elfogadott (2001/470/EK) határozata a polgári és kereskedelmi ügyekkel kapcsolatos Európai Igazságügyi Hálózat létrehozásáról.

Felelős: igazságügy-miniszter

Határidő: 2002. június 30.

4. A Kormány egyetért azzal, hogy az Európai Unióban kialakult rendőri együttműködés és segítségnyújtás formái a jogsegély jelenlegi keretei között nem alkalmazhatóak, ezért szükségesnek tartja egy új törvény megalkotását a rendőri ügyekben való együttműködésről és segítségnyújtásról annak érdekében, hogy az érintett magyar szervek az együttműködés valamennyi formájába bekapcsolódhassanak. Ezzel egyidejűleg – ahol azt az együttműködő államok igénylik – kétoldalú megállapodások megkötését kell kezdeményezni, amelyek a két állam közötti rendőri együttműködés lehetséges formáit és módjait rendezik.

Egyúttal meg kell vizsgálni, hogy a rendőri együttműködéshez hasonlóan szükséges-e a vámhatóságok közötti együttműködés általános szabályait is lefektetni. A vizsgálat eredményéről és az esetleges jogszabály-módosításról előterjesztést kell készíteni.

a)2

b) Felelős: a kétoldalú megállapodások előkészítéséért: belügyminiszter, pénzügyminiszter, külügyminiszter

Határidő: a kétoldalú megállapodások megkötésére: folyamatosan

c) Felelős: a vámügyi együttműködéssel kapcsolatos feladat elvégzéséért: pénzügyminiszter, igazságügy-miniszter

Határidő: a kormány-előterjesztés elkészítésére:, 2002. június 30.

5. a) A Kormány felkéri a belügyminisztert, hogy az érintett miniszterek bevonásával vizsgálja meg és elemezze az Európai Unióban a szabálysértési ügyekben való segítségnyújtás és a szabálysértési határozatok kölcsönös végrehajtása terén hatályos normatív elvárásokat és a tagállamok e téren kialakult és alkalmazott gyakorlatát. Ennek alapján állapítsa meg, hogy az érintett jogszabályokban megfogalmazott szabálysértések körében miként alkalmazhatóak ezen elvárások, illetve határozza meg, hogy a szabálysértési, illetve a szabálysértési jogkört gyakorló hatóságok közül melyek és miként vehetnek részt a segítségnyújtás egyes formáiban, és jelölje ki a kapcsolattartó hatóságokat.

Felelős: belügyminiszter, igazságügy-miniszter, a szabálysértési ügyek szerint érintett miniszterek

Határidő: 2001. december 31.

b) A Kormány felkéri a belügyminisztert, hogy készítsen előterjesztést az a) pontban meghatározott vizsgálat eredményéről, az érintett magyar hatóságok részvételéről a szabálysértési ügyekben való segítségnyújtásban, a kapcsolódó intézményfejlesztési feladatokról, továbbá a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény módosításáról a szabálysértési hatóságok közötti nemzetközi jogsegélynyújtás lehetővé tétele érdekében.

Felelős: belügyminiszter, igazságügy-miniszter, a szabálysértési ügyek szerint érintett miniszterek

Határidő: 2002. június 30.

1

Az 1. d) pontra vonatkozó határidő az 1190/2002. (XI. 7.) Korm. határozat 1. a) pontjának hatodik francia bekezdésével megállapított szöveg.

2

A 4. a) pontot az 1099/2003. (X. 1.) Korm. határozat 1. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére