• Tartalom

11/2001. (ÜK. 9.) LÜ utasítás

11/2001. (ÜK. 9.) LÜ u t a s í t á s

a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos iratkezelési és adatvédelmi szabályokról*

2001.09.30.
Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésről szóló – többször módosított – 1994. évi
LXXX. törvény (Üsztv.) 94/B. §-a (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következő utasítást adom ki:

1. § (1) A legfőbb ügyész és helyettesei a munkáltatói jogkörükbe tartozók vagyonnyilatkozatai ügyviteli teendőinek ellátásával a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály vezetőjét bízhatják meg.

(2) Az (1) bekezdés nem vonatkozik a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály vezetője, valamint az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője által benyújtott vagyonnyilatkozatokra.

(3) A főügyészek és az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) igazgatója a vagyonnyilatkozatok kezelésével kapcsolatban rájuk háruló feladatok közül az ügyviteli teendőket magasabb vezető állású ügyészségi alkalmazottra ruházhatják át. Erről a főügyészség és az OKRI szervezeti és működési szabályzatában rendelkezni kell.

(4) A (3) bekezdés nem alkalmazható azoknak a személyeknek a vagyonnyilatkozataival kapcsolatban, akikre ezt a jogkört a főügyészek, illetőleg az OKRI igazgatója átruházták.

2. § (1) Az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatának bevezetéséről szóló 6/1998. (ÜK. 1999/1.) LÜ utasítás 1. §-ának (3) bekezdése az alábbiakra változik és a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(3) Az utasításnak a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos rendelkezései kiterjednek a katonai ügyészi szervekre és az Országos Kriminológiai Intézetre is.
(4) Az utasítás hatálya (3) bekezdésben foglaltak kivételével nem terjed ki a katonai ügyészi szervekre.”

(2) Az ügyészi szervezet iratkezelési szabályzatának bevezetéséről szóló 6/1998. (ÜK. 1999/2.) LÜ utasítással kiadott iratkezelési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) a következő címmel és 53–59. §-sal egészül ki:

„A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos iratkezelési és adatvédelmi szabályok
53. § A Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály vezetője a munkáltatói jogkör gyakorlóinak bevonásával felméri az ügyészi szervezetben vagyonnyilatkozat tételére kötelezettek számát. Ennek alapján biztosítja a munkáltatói jogkör gyakorlói részére a vagyonnyilatkozat-nyomtatványokat.
54. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozatokat a vagyonnyilatkozat átadásáról, kezeléséről és az abban foglalt adatok védelméről szóló 10/2001. (ÜK. 7.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 2. sz. mellékletében megjelölt értesítés felhasználásával és a kitöltésre vonatkozó megfelelő tájékoztatás megadásával átadja minden vagyonnyilatkozat tételére kötelezettnek (a továbbiakban: nyilatkozattételre kötelezett), akik aláírásukkal igazolják a vagyonnyilatkozat-nyomtatványok átvételét. Az aláírt értesítéseket a munkáltatói jogkör gyakorlója őrzi.
(2) A technikai kódot a munkáltatói jogkör gyakorlója az alábbiak szerint alakítja ki:
a) Első két számjegye a munkáltatói jogkör gyakorlójához kapcsolódó munkáltatói kód, melyet a 2. számú függelék tartalmaz.
b) Az ezt követő négy számjegy azonos a „Vagyonnyilatkozatok iktatókönyve a munkáltatói jogkör gyakorlójánál” megnevezésű iktatókönyvbe történő iktatás sorszámával, amely mindig négy számjegyből áll (4. számú függelék).
c) Az Utasítás 4. számú mellékletében megállapított kiegészítő kódokat az előző hat számjegy után kell feltüntetni, ha ezt az Utasítás rendelkezései előírják.
(3) A nyilatkozattételre kötelezett a vagyonnyilatkozat személyi részét két-két példányban tölti ki oly módon, hogy a magára vonatkozó vagyonnyilatkozat személyi részén csak a saját személyes adatait, a hozzátartozói vagyonnyilatkozatok esetében pedig a saját és az adott hozzátartozó adatait tölti ki. Ezek valamennyi példányán feltünteti – az „ügyviteli nyilvántartási sorszám:” megnevezésű rovat után – a munkáltatói jogkör gyakorlója által képzett technikai kódot. A személyi részek egy-egy példányát és az Utasítás 3. számú melléklete szerinti felhatalmazásokat külön-külön borítékban helyezi el, majd azokat átadja a munkáltatói jogkör gyakorlójának, aki átvételüket igazolja a 3. számú függelékben szereplő minta szerint. A borítékra a munkáltatói jogkör gyakorlója ráírja a „személyi rész” megjelölést, valamint a technikai kódot, továbbá az Utasítás 4. számú mellékletében szereplő kiegészítő kódot. Ezután a borítékot lezárja, aláírja és lepecsételi. A borítékokat a munkáltatói jogkör gyakorlója őrzi.
(4) A nyilatkozattételre kötelezett a vagyonnyilatkozatok vagyoni részét a saját vonatkozásában három példányban, hozzátartozói vonatkozásában két-két példányban tölti ki, minden oldalát dátummal látja el és az „ügyviteli nyilvántartási sorszám” rovat fölé rávezeti a technikai kódját a kiegészítő kóddal együtt. A nyilatkozattételre kötelezett csak a magára vonatkozó vagyoni rész egyik példányát írja alá, a többit és a hozzátartozói vagyoni részeket nem. A saját vagyoni részek közül az aláírt példányt külön borítékban helyezi el és átadja a munkáltatói jogkör gyakorlójának, aki írásban igazolja ennek átvételét a 3. számú függelékben szereplő minta szerint. Ezután a borítékot a munkáltatói jogkör gyakorlója lezárja, és azon feltünteti a „vagyoni rész” megjelölést, valamint a kiegészítő kódot is tartalmazó technikai kódot. A borítékot a lezárásnál a munkáltatói jogkör gyakorlója aláírja és lepecsételi. Ezt a borítékot a továbbiakban a munkáltatói jogkör gyakorlója őrzi. A nyilatkozattételre köteles a vagyonnyilatkozatok egy-egy aláíratlan példányát (egy magára vonatkozó vagyoni részt és egy-egy hozzátartozói vagyoni részt) szintén borítékban helyezi el, átadja a munkáltatói jogkör gyakorlójának, aki az átvételt írásban igazolja a 3. számú függelékben szereplő minta szerint. Ezután a borítékot lezárják, a munkáltatói jogkör gyakorlója a lezárásnál aláírja és lepecsételi, a borítékon pedig feltünteti az „Ellenőrzési Önálló Osztálynak” megjelölést, valamint a kiegészítő kódokat is tartalmazó technikai kódot. Ezt a borítékot a munkáltatói jogkör gyakorlója 5 munkanapon belül továbbítja az Ellenőrzési Önálló Osztálynak.
(5) A vagyonnyilatkozatok átvételével egy időben a munkáltatói jogkör gyakorlója a 3. számú függelékben található minta szerinti nyomtatványon tájékoztatja a nyilatkozattételre kötelezettet az újabb vagyonnyilatkozat benyújtásának időpontjáról.
(6) A nyilatkozattételre kötelezett a vagyonnyilatkozatok személyi részeinek, a saját vagyoni részének és a hozzátartozók vagyoni részének egy-egy példányát maga őrzi.
(7) Nyilatkozattételre kötelezett új ügyészségi alkalmazott kinevezése esetében a munkáltatói jogkör gyakorlója az (1)–(4) bekezdésekben foglaltak szerint jár el azzal az eltéréssel, hogy a technikai kódot csak a kinevezést követően állapítja meg. A vagyonnyilatkozatokat addig a vagyonnyilatkozatok őrzésére szolgáló lemezszekrényben vagy azzal azonos biztonságot nyújtó helyiségben tárolja.
(8) Ha a nyilatkozattételre kötelezett szolgálati helye úgy változik meg, hogy ennek következtében a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyében is változás történik, a munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos iratokat futárszolgálat útján vagy közvetlen kézbesítéssel megküldi a munkáltatói jogkör új gyakorlójának. A munkáltatói jogkör új gyakorlója ezt követően az új technikai kód kialakítása során az általános szabályok szerint jár el azzal az eltéréssel, hogy az Ellenőrzési Önálló Osztályt tájékoztatja a régi technikai kódról is. A korábbi technikai kódot a munkáltatói jogkör korábbi gyakorlója is és az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője is törli. A munkáltatói jogkör új gyakorlója és az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője az általuk őrzött vagyonnyilatkozatokat tartalmazó borítékokon feltüntetik az új technikai kódot is.
(9) A munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos tevékenységeit köteles a 4. számú függelékben szereplő „Vagyonnyilatkozatok iktatókönyve a munkáltatói jogkör gyakorlójánál” megnevezésű iktatókönyvben vezetni. Az iktatókönyv szoros elszámolású, 1-től kezdődően lapszámozott nyomtatvány, melynek lapjait az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője – a szükséges darabszámban – átvételi elismervény ellenében adja át a munkáltatói jogkör gyakorlóinak úgy, hogy minden lapot ellát a saját pecsétjével. Az iktatókönyvbe csak tollal lehet írni. A dátumoknak minden esetben tartalmazniuk kell az év, a hónap és a nap megjelölését. Amennyiben az iktatókönyvbe téves bejegyzés kerül, azt át kell húzni. Az iktatókönyvből lapot kiemelni nem lehet. Az iktatókönyvet a könnyebb kezelhetőség szempontjait figyelembe véve lehet kötetekbe fűzni.
(10) A dolgozói szám alapján történő visszakeresés érdekében a munkáltatói jogkör gyakorlói – a szükséghez képest – számmutatót képezhetnek, melyet az iktatókönyvvel együtt kötelesek őrizni.
(11) A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos borítékokat a munkáltatói jogkör gyakorlójának – a kiegészítő kódok nélküli – technikai kódonként kell külön-külön iratgyűjtőben elhelyezni, és az adott vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban minden utóbb keletkezett iratot ebben az iratgyűjtőben kell őrizni.
(12) A munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozatokat és az azokkal kapcsolatban keletkezett iratokat, valamint az iktatókönyvet lemezszekrényben, vagy azzal azonos biztonságot nyújtó helyiségben elkülönítetten köteles őrizni úgy, hogy azokhoz csak ő férhessen hozzá.
(13) A munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozatokat és azzal kapcsolatos iratokat az Ellenőrzési Önálló Osztálynak zárt borítékban, futárszolgálat útján, illetve közvetlen kézbesítéssel küldheti. A vagyonnyilatkozatokat, illetőleg az azokkal összefüggő iratokat tartalmazó zárt borítékokat minden esetben egy újabb lezárt borítékban kell elhelyezni, melyet a Legfőbb Ügyészség Ellenőrzési Önálló Osztály vezetőjének kell címezni.
(14) A munkáltatói jogkör gyakorlója által a nyilatkozattételre kötelezettnek küldött küldemények a technikai kódot nem tartalmazhatják.
(15) Ha a nyilatkozattételre kötelezett az Utasítás 10. §-ában megjelölt írásbeli hozzájárulását megadja, ennek egy példányát a vagyonnyilatkozatának irataihoz kell csatolni.
55. § (1) Az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos tevékenységeit köteles az 5. számú függelékben szereplő „Vagyonnyilatkozatok iktatókönyve az Ellenőrzési Önálló Osztálynál” megnevezésű iktatókönyvben vezetni. Az iktatókönyv szoros elszámolású, 1-től kezdődően lapszámozott nyomtatvány. Az iktatókönyvbe csak tollal lehet írni. A dátumoknak minden esetben tartalmazniuk kell az év, a hónap és a nap megjelölését. Téves bejegyzés esetén azt át kell húzni, az iktatókönyvből lapot kiemelni nem lehet.
(2) Az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője ellenőrzi a neki megküldött zárt borítékok sértetlenségét, illetőleg azt, hogy a borítékok az aláíratlan vagyonnyilatkozatokat tartalmazzák-e és megfelelnek-e az Utasítás 3. §-ában írt követelményeknek. Ha a vagyonnyilatkozat nem felel meg ezeknek a követelményeknek, e tényről soron kívül írásban értesíti a munkáltatói jogkör gyakorlóját, aki dönt a nyilatkozattételre kötelezett felelősségének megállapításáról vagy felhívja a hiányosságok pótlására.
(3) Amennyiben a vagyonnyilatkozatok megfelelnek az előírt követelményeknek, az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője intézkedik azok iktatókönyvbe történő bevezetéséről, majd a számítógépes nyilvántartásban történő rögzítésükről. Ennek megtörténtéről – a vagyoni részek megérkezését követő 40 napon belül – a technikai kód felhasználásával, a munkáltatói jogkör gyakorlója útján, visszaigazolást küld a nyilatkozattételre kötelezettnek.
(4) Ha a nyilatkozattételre kötelezett a visszaigazolásban eltérést vagy hibát észlel, adathelyesbítés iránti kérelmet nyújthat be az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetőjéhez, a munkáltatói jogkör gyakorlója útján. E kérelemnek tartalmaznia kell a teljes technikai kódot. A kérelmet a munkáltatói jogkör gyakorlója haladéktalanul továbbítja az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetőjének, aki a megalapozott adathelyesbítést legfeljebb 10 munkanapon belül átvezeti a nyilvántartásban és erről a munkáltatói jogkör gyakorlóján keresztül, a technikai kód felhasználásával, tájékoztatja a nyilatkozattételre kötelezettet.
(5) A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos küldeményeket az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője minden esetben zárt borítékban helyezi el, amelyen feltünteti a technikai kódot. Ezt a borítékot újabb zárt borítékba helyezi és a munkáltatói jogkör gyakorlójának címezve, futárszolgálat útján vagy közvetlen kézbesítéssel juttatja el a címzettnek.
(6) A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos borítékokat az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetőjének – a kiegészítő kódok nélküli – technikai kódonként kell külön-külön iratgyűjtőben elhelyezni és az adott vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban minden utóbb érkezett iratot ebben az iratgyűjtőben kell őrizni.
(7) A vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatban keletkezett iratokat és iktatókönyvet az Ellenőrzési Önálló Osztályon lemezszekrényben vagy az erre a célra kialakított zárható helyiségben kell őrizni oly módon, hogy azokhoz csak az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője férhessen hozzá.
(8) A vagyonnyilatkozatok nyilvántartására szolgáló számítógép más gépekkel nem köthető hálózatba. A gépen csak a vagyonnyilatkozatok nyilvántartására vonatkozó programok futtathatók. E programokat oly módon kell kialakítani, hogy a gépben tárolt adatokhoz csak az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője férhessen hozzá, az általa szabadon választott titkos kód alkalmazásával.
56. § (1) Az Utasítás 6. §-ának (1) bekezdése szerinti értesítést zárt borítékban kell a nyilatkozattételre kötelezettnek eljuttatni. Ezen az értesítésen a nyilatkozattételre kötelezett technikai kódja nem szerepelhet.
(2) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló 2001. évi XXXVI. törvény 22/A. § (11) bekezdésében szabályozott ellenőrzési eljárás keretében foganatosított meghallgatásról készült jegyzőkönyvet két példányban kell elkészíteni. A jegyzőkönyv egyik példányát a nyilatkozattételre kötelezettnek kell átadni, a másik példányt a munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozat általa őrzött vagyoni részéhez csatolja.
57. § (1) A munkáltatói jogkör gyakorlójánál, illetőleg az Ellenőrzési Önálló Osztályon őrzött vagyonnyilatkozatokba az Utasítás 19. §-a (2) bekezdésének b) pontjában megjelölt személyek tekinthetnek be.
(2) A zárt borítékok felnyitása a munkáltatói jogkör gyakorlójánál őrzött vagyonnyilatkozatok esetében csak a munkáltatói jogkör gyakorlója és a betekintésre jogosult, az Ellenőrzési Önálló Osztályon őrzött vagyonnyilatkozatok esetében pedig csak az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője, valamint a betekintésre jogosult együttes jelenlétében történhet. A betekintés joga csak az Utasításban megjelölt személyeket illeti meg.
(3) A betekintést követően a munkáltatói jogkör gyakorlója, illetőleg az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője a borítékot lezárja, a lezárásnál aláírja, dátummal ellátja és lepecsételi, majd a vagyonnyilatkozatok dokumentációjához csatolja a betekintő által kitöltött és aláírt, a betekintés tényét, a betekintő nevét és beosztását, valamint a betekintés időpontját tartalmazó dokumentumot (6. számú függelék).
58. § (1) Az Utasítás 11. §-ában meghatározott esetekben a munkáltatói jogkör gyakorlója – az érintettekre vonatkozó kiegészítő kódokat is tartalmazó technikai kód felhasználásával – írásban felhívja az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetőjét arra, hogy a hivatkozott kódszámú vagyoni részeket küldje vissza a munkáltatói jogkör gyakorlójához, illetve ezzel együtt az adatokat törölje a számítógépes nyilvántartásból.
(2) A munkáltatói jogkör gyakorlója a vagyonnyilatkozatok valamennyi példányát a 7. számú függelék szerinti minta felhasználásával adja vissza a nyilatkozattételre kötelezettnek.
59. § Amennyiben az Utasítás vonatkozó rendelkezései szerint a kezelt iratokat meg kell semmisíteni, úgy azokat – iratmegsemmisítő gépen – az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője is és a munkáltatói jogkör gyakorlója is saját kezűleg végzi, az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője pedig a megsemmisítendő adatokat törli a számítógépes nyilvántartásból. A számítógépes nyilvántartásból történt törlés tényéről az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője – a munkáltatói jogkör gyakorlója után – írásban tájékoztatja a nyilatkozattételre kötelezettet.”

3. § A Szabályzat a következő 2–7. számú függelékkel egészül ki, egyidejűleg a jelenlegi függelék megnevezése 1. számú függelékre változik:

A technikai azonosító kód első két számjegye (munkáltatói jogkört gyakorlók)
11 Legfőbb ügyész
12 Büntetőjogi legfőbb ügyész helyettes
13 Magánjogi és közigazgatási jogi legfőbb ügyész helyettes
14 Katonai főügyész, legfőbb ügyész helyettes
15 Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya vezetője
16 Magánjogi és Közigazgatási Jogi Főosztály vezetője
17 Nemzetközi és Európai Ügyek Irodája vezetője
18 Nyomozás Felügyeleti Főosztály vezetője
19 Pénzügyi és Műszaki Főosztály vezetője
20 Számítástechnika-alkalmazási és Információs Főosztály vezetője
21 Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály vezetője
22 Katonai Ügyek Főosztályának vezetője
23 Büntetés-végrehajtási Törvényességi Felügyeleti és Jogvédelmi Önálló Osztály vezetője
24 Ellenőrzési Önálló Osztály vezetője
25 Gyermek- és Ifjúságvédelmi Önálló Osztály vezetője
26 Személyügyi és Információs Önálló Osztály vezetője
27 Pénzügyi és Számviteli Önálló Osztály vezetője
28 Országos Kriminológiai Intézet igazgatója
29 Fővárosi főügyész
30 Baranya megyei főügyész
31 Bács-Kiskun megyei főügyész
32 Békés megyei főügyész
33 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyész
34 Csongrád megyei főügyész
35 Fejér megyei főügyész
36 Győr-Moson-Sopron megyei főügyész
37 Hajdú-Bihar megyei főügyész
38 Heves megyei főügyész
39 Jász-Nagykun-Szolnok megyei főügyész
40 Komárom-Esztergom megyei főügyész
41 Nógrád megyei főügyész
42 Pest megyei főügyész
43 Somogy megyei főügyész
44 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyész
45 Tolna megyei főügyész
46 Vas megyei főügyész
47 Veszprém megyei főügyész
48 Zala megyei főügyész
49 Budapesti Katonai Ügyészség vezetője
50 Debreceni Katonai Ügyészség vezetője
51 Győri Katonai Ügyészség vezetője
52 Kaposvári Katonai Ügyészség vezetője
53 Szegedi Katonai Ügyészség vezetője
IRATMINTA
IGAZOLÁS
........................................ mint a munkáltatói jogkör gyakorlója igazolom, hogy ............................ nyilatkozattételre kötelezett a mai napon vagyonnyilatkozatát leadta és tőle átvettem ............... db személyi részt, ............ db vagyoni részt és ............. db felhatalmazást.
A következő vagyonnyilatkozat benyújtásának időpontja: ............., ....... év ......... hó ....... nap.
.................................................
munkáltatói jogkör gyakorlója
VAGYONNYILATKOZATOK IKTATÓKÖNYVE A MUNKÁLTATÓI JOGKÖR GYAKORLÓJÁNÁL

Sorszám

Dolgo-
zószám

Átvétel

EÖO-nak átadott vagyonnyilatkozatok

EÖO visszaigazolásának

Kijavítási kérelem

Vagyonnyilat-
kozattal kap-
csolatos beje-
lentés

Ellenőrzési eljárás

Vagyonnyilatkozat

Egyéb

 

 

Dátum

Darab

Dátum

Darab

Érkezési dátuma

Átadási dátuma

Érkezés dátuma

Továbbítás
az EÖO-nak

EOÖ döntése

Átadás a kérelmezőnek

kezdemé-
nyezése

iratok meg-
érkezése

vissza-
adása

selejtezése

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

15

16

17

18

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tájékoztató
a munkáltatói jogkör gyakorlójánál vezetett vagyonnyilatkozat-iktatókönyv kitöltéséhez
(4. számú függelék)
Az 1. számú rovatba mindig négyjegyű számot kell írni 0001-től kezdődően, emelkedő számsorrendben, mert ez képezi a technikai kód 3–6. számjegyeit.
A 2. számú rovatba a nyilatkozattételre kötelezett személyügyi nyilvántartásban vezetett ügyviteli nyilvántartási sorszámát („dolgozószám”) kell írni.
A 3. és 4. számú rovatokba a munkáltatói jogkör gyakorlója által nyilatkozattételre kötelezettől átvett vagyonnyilatkozatok (személyi és vagyoni rész bontásban), valamint felhatalmazások számát kell feltüntetni az átvétel dátumával együtt. Az itt feltüntetett adatoknak azonosnak kell lennie a nyilatkozattételre kötelezettnek átadott igazoláson lévő adatokkal.
Az 5. és 6. számú rovatokban azt kell feltüntetni, hogy az Ellenőrzési Önálló Osztálynak mikor és hány darab vagyoni rész került megküldésre.
A 7. és 8. számú rovatokba az Ellenőrzési Önálló Osztálytól a munkáltatói jogkör gyakorlójához érkezett visszaigazolás érkezési dátuma, és a nyilatkozattételre kötelezett részére történő átadás dátuma szerepel.
A 9–12. számú rovatokba a nyilatkozattételre kötelezett által benyújtott kijavítási kérelem benyújtásának és az Ellenőrzési Önálló Osztályra történő továbbításának dátumát, illetve az Ellenőrzési Önálló Osztályról érkezett válasz megérkezésének dátumát, valamint annak a nyilatkozattételre kötelezett részére történő átadási dátumát kell írni.
A 13. számú rovatba minden olyan bejelentés érkezésének a dátumát kell feltüntetni, amely nem a vagyonnyilatkozatra kötelezettől érkezett.
A 14. és 15. számú rovatokba az ellenőrzési eljárás kezdeményezésének dátumát, illetőleg azt a dátumot kell írni, amikor az Ellenőrzési Önálló Osztályról megérkeztek az ellenőrzéssel kapcsolatos iratok.
A 16. és 17. számú rovatokba a vagyonnyilatkozatok visszaadásának dátumát, illetőleg a selejtezések dátumát és a selejtezési jegyzőkönyv számát kell feltüntetni. A 16. rovatban kell feltüntetni annak a dátumát is, amikor a munkáltatói jogkör gyakorlója azért törli a nyilvántartásból a nyilatkozattételre kötelezettet, mert annak szolgálati helye – és erre figyelemmel a munkáltatói jogkör gyakorlója is – megváltozott.
A 18. számú rovatba kerülhet minden olyan bejegyzés, amelyre nincs nevesített rovat, de indokolt a nyilvántartásba vétele.
Tájékoztató
az Ellenőrzési Önálló Osztálynál vezetett vagyonnyilatkozat-iktatókönyv kitöltéséhez
Az 1. rovatba 1-el kezdődően kell a sorszámot feltüntetni.
A 2. rovatba kell feltüntetni a kiegészítő kódok nélküli technikai kódot.
A 3. és 4. rovatokba kell bejegyezni a megérkezett vagyoni részek dátumát és darabszámát „saját” és „hozzátartozói” bontásban.
Az 5. rovatba kell feltüntetni a visszaigazolás elküldésének dátumát.
A 6. és 7. rovatok tartalmazzák a kijavítási kérelmek érkezésének és elintézésének dátumát.
A 8. és 9. rovatokba kell írni az ellenőrzési eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem megérkezésének dátumát, valamint az ellenőrzési eljárás során keletkezett iratok megküldésének dátumát.
A 10. rovatba annak a dátumát kell írni, amikor az Ellenőrzési Önálló Osztály a vagyoni részeket visszaküldi a munkáltatói jogkör gyakorlójának, illetve az adatokat a számítógépből törli.
A 11. rovatba annak a dátumát kell beírni, amikor a technikai kód azért változik meg, mert a nyilatkozattételre kötelezett szolgálati helye és erre figyelemmel a munkáltatói jogkör gyakorlója is megváltozott.
A 12. és 13. rovatok tartalmazzák a selejtezések dátumait és a selejtezési jegyzőkönyvek számát.
A 14. rovatba kerülhet minden olyan bejegyzés, amelyre nincs nevesített rovat, de nyilvántartásba vétele szükséges.
VAGYONNYILATKOZATOK IKTATÓKÖNYVE AZ ELLENŐRZÉSI ÖNÁLLÓ OSZTÁLYNÁL

Szám

Érkezett

Vissza-
igazolás elküldése

Kijavítási kérelem

Ellenőrzési eljárás

Visszaküldés és számítógépből törlés dátuma

Technikai kód változásának dátuma

Selejtezés

Egyéb

Sorszám

Technikai kód

Dátum

Darab

Dátum

Érkezés dátuma

Elintézés dátuma

Kezdeményezésre érk. irat dátuma

Iratok visszaküldése

dátuma

jegyzőkönyv száma

1

2

3

4

5

6

7

8

9

10

11

12

13

14

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

IRATMINTA
............................... (technikai kód)
.......................................... (név, beosztás) a mai napon a fenti számú vagyonnyilatkozatba betekintettem.
.................., ....... év ...... hó ..... nap
..........................................
betekintő aláírása
IRATMINTA
IGAZOLÁS
............................... nyilatkozattételre kötelezett igazolom, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlójától a mai napon átvettem ................. db személyi részt, .......... db vagyoni részt és ........ db felhatalmazást.
.................., ..... év ....... hó ...... nap
................................................
nyilatkozattételre kötelezett

4. § A Szabályzat 1. számú függeléke a következő rendelkezéssel egészül ki:

„VII.
VAGYONNYILATKOZATOKKAL KAPCSOLATOS ÜGYEK
10 év után selejtezhető iratok:

88.

Vagyonnyilatkozatok

Nem selejtezhetők:

89.

Vagyonnyilatkozatok iktatókönyvei”

5. § (1) A vagyonnyilatkozat átadásáról, kezeléséről és az abban foglalt adatok védelméről szóló 10/2001. (ÜK. 7.) LÜ utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 2. §-ának (2) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(2) A vagyonnyilatkozatra kötelezett részére átadott – az 1. és 3. számú mellékletek szerinti – nyomtatványoknak tartalmazniuk kell az ügyviteli nyilvántartási sorszámot. Az utasítás alkalmazásában az ügyviteli nyilvántartási sorszám alatt a 6/1998. (ÜK. 1999/1.) LÜ utasítással kiadott Iratkezelési Szabályzat 54. §-ának (2) bekezdésében leírt módon képzett technikai kódot kell érteni. A vagyonnyilatkozatok első alkalommal történő benyújtásakor a technikai kódot a munkáltatói jogkör gyakorlója az iktatáskor állapítja meg.”

(2) Az Utasítás 2. §-ának (4) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(4) Az ügyviteli nyilvántartási sorszámnak – eltérő rendelkezés hiányában – tartalmaznia kell a 4. számú melléklet szerinti kiegészítő kódokat is.”

(3) Az Utasítás 4. §-a a következő (4) bekezdéssel egészül ki:

„(4) Az Ellenőrzési Önálló Osztály vezetőjével szembeni ellenőrzési eljárás lefolytatására a Személyügyi, Továbbképzési és Igazgatási Főosztály vezetője jogosult.”

(4) Az Utasítás 19. §-a (2) bekezdésének b) pontja az alábbiak szerint módosul:

„b) A vagyonnyilatkozatba jogosult betekinteni saját beosztottjai tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlója, a legfőbb ügyész, illetve a 6. § (3) bekezdésében meghatározott ellenőrzési eljárás esetén az ellenőrzést lefolytató ügyészségi alkalmazott, ügyészségi szolgálati jogvitával összefüggésben a bíróság, saját vagyonnyilatkozatába a nyilatkozattételre köteles ügyészségi alkalmazott. A hozzátartozói vagyonnyilatkozatba jogosult betekinteni ellenőrzési eljárás esetén az ellenőrzést lefolytató ügyészségi alkalmazott, ügyészségi szolgálati jogvitával összefüggésben a bíróság, saját vagyonnyilatkozatába a hozzátartozó.”

6. § Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba.

Dr. Polt Péter s. k.,

legfőbb ügyész

*

Az utasítást utóbb az 1/2003. (ÜK 2.) LÜ utasítás, a 3/2004. (ÜK 2.) LÜ utasítás módosította.
Az utasítást a 7/2008. (ÜK 4.) LÜ utasítás 19. § (1) bekezdésének k) pontja hatályon kívül helyezte 2008. május 1. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére