PK BH 2001/111
PK BH 2001/111
2001.03.01.
Az eltartott súlyos betegségének az ismerete önmagában nem teszi a jó erkölcsbe ütközővé a tartási szerződést [Ptk. 200. § (2) bek.].
H. Gy. örökhagyónak K. I.-val kötött házasságából 1974. szeptember 9-én született a felperes. A házastársak az életközösséget az 1980-as évek elején megszakították, majd a bíróság a házasságot felbontotta.
Az örökhagyó ezt követően vásárolta meg a perbeli társasházi öröklakást. Mintegy másfél évi ott lakást követően a szüleihez, az alperesekhez költözött, és a továbbiakban velük közös háztartásban élt. Rokkantsági nyugdíjigényét a megyei társadalombiztosítási igazgatóság – 50%-os munkaképesség-csökkenésének megállapítása mellett – elutasította. Ezután az örökhagyó munkát már nem vállalt, szüleinek a házkörüli munkákban segédkezett. Megváltozott munkaképességére tekintettel szociális járadékban részesült, melynek összege 1996-ban havi 6960 forint volt. Mivel korábban többször is vizsgált gyomorpanaszai kiújultak, 1997. április 21-én az örökhagyó újabb orvosi vizsgálatra jelentkezett. A nyelőcső laphám rákra utaló tüneteket a szövettani vizsgálat eredménye megerősítette, ezért körzeti orvosa kórházba utalta. E körülményre is tekintettel az örökhagyó 1997. május 2-án tartási szerződést kötött az alperesekkel, amelyben – tartás fejében – a fentebb említett öröklakását, valamint az ingóságait az alperesekre ruházta át. Néhány napos ott-tartózkodása után, 1997. május 7-én az örökhagyót a kórházból elbocsátották azzal, hogy a műtét elvégzésére majd előkészítését követően, zavartsága megszűnte után kerül sor. Betegségével összefüggésben azonban az örökhagyó toxikus állapotba került, és 1997. május 9-én meghalt. Az örökhagyó halálát követően (1997. május 23-án) az alperesek az öröklakást 1 350 000 forint vételárért értékesítették.
A felperes keresetében a tartási szerződés semmisségének a megállapítását és az alperesek 1 000 000 forint megfizetésére való kötelezését kérte. Követelését arra alapozta, hogy az alperesek ténylegesen nem tartották az örökhagyót, a szerződés megkötésének célja kizárólag az volt, hogy az örökségétől megfosszák. Az alperesek ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az örökhagyó és az alperesek által kötött tartási szerződés semmis, és kötelezte az alpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg a felperesnek 1 000 000 forintot.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
Jogerős ítéletének indokolásában a bíróság kifejtette, hogy az örökhagyót szülei 1985. évtől kezdődően saját háztartásukban tartották, mivel nyugdíja nem tette lehetővé az önálló megélhetését. A bírói gyakorlat szerint nem lehet semmisnek tekinteni a tartási szerződést abban az esetben, ha a magatehetetlen, súlyosan beteg, ápolásra szoruló eltartott gondozása más módon nem biztosítható, különösen akkor, ha az eltartó már a szerződés megkötése előtt is jelentős értékű szolgáltatásokat nyújtott az eltartottnak. Az örökhagyó tartásához – általa sem vitatottan – a felperes nem járult hozzá, a bizonyítási eljárás adataiból pedig megállapítható, hogy az örökhagyó már korábban meg akarta kötni szüleivel a tartási szerződést, de erről a szándékáról akkor ügyvéd ismerőse még lebeszélte. Egyébként pedig az örökhagyó közeli halálával nem lehetett számolni, a tervezett műtét elvégzését követően az orvosi tapasztalatok szerint akár nyolc-tíz évig is élhetett volna. Mindezeket figyelembe véve a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy a tartási szerződés nem ütközött a jó erkölcsbe, így a jogügylet semmissége a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján nem volt megállapítható.
A jogerős ítélet ellen – annak hatályon kívül helyezése és az alperesek keresete szerinti marasztalása végett – a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
Álláspontja szerint a bíróság jogszabálysértéssel hagyta figyelmen kívül az alperesek személyes előadását, amely szerint a szerződés azért készült, hogy „ők örököljenek”, s ez a nyilatkozat önmagában elegendő a szerződés jó erkölcsbe ütköző voltának megállapításához. Vitatta, hogy az örökhagyó magatehetetlen súlyos beteg volt, az öröklakás bérbeadásával pedig a létfenntartásához elegendő jövedelemre tett szert. A II. r. alperes maga nyilatkozta, hogy felmerült benne fia halálának lehetősége, így – figyelemmel a szerződéskötés időpontjára is – a jogügylet kötésekor az alperesek számoltak az örökhagyó halálával.
Az alperesek ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Az felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság több iránymutató döntésében kifejtette, hogy az eltartott súlyos betegségének az ismerete nem teszi feltétlenül érvénytelenné a tartási szerződést. Olyan esetekben, amikor a tartásra szoruló személy súlyos betegségének következtében igényel ápolást és gondozást, az ellenkező álláspont érvényesülése azt eredményezné, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők, akiknek halálával rövid időn belül számolni lehet, éppen az életük legnehezebb időszakában lennének kénytelenek támasz és segítség nélkül maradni (Pf. 20.844/1988., BH. 1989/6. sz. 230.).
Az a körülmény tehát, hogy az alperesek a szerződést az örökhagyó betegségének ismeretében kötötték, az adott esetben a jogvita elbírálása szempontjából nem meghatározó jelentőségű; mindazonáltal helyesen mutatott rá jogerős ítéletében a bíróság, hogy a bizonyítási eljárás adatai szerint az örökhagyó közeli halálával sem lehetett számolni. Hasonlóképpen nincs ügydöntő jelentősége az alperesek azon perbeli nyilatkozatának sem, amely szerint az örökhagyó vagyonára ők tartottak igényt, mert a tulajdonjog vagy más jogosultság megszerzése minden visszterhes tartási szerződésnek szükségképpen tartalma.
Végül megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság: annak eldöntése, hogy a tartási szerződés a jó erkölcsbe ütközik-e, a bíróság mérlegelési körébe tartozik (LB. Pf. IV. 22.341/1993., BH. 1995/11. sz. 644.). Ennél fogva a felülvizsgálati kérelem – minthogy a felülvizsgálati eljárásban felülmérlegelésnek nincs helye – csak akkor lehet eredményes, ha a bíróság mérlegelése okszerűtlen, megállapításai az iratok tartalmával ellentétesek; az adott esetben viszont a jogerős ítélet megalapozott.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint tárgyaláson kívül meghozott határozatával a jogszabályoknak megfelelő jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VI. 22.508/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás