1156/D/2001. AB határozat
1156/D/2001. AB határozat
2005.09.30.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 135. § (2) bekezdése alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére, valamint konkrét ügyben való alkalmazhatóságának megtiltására irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a bírósági hatáskör megállapítására vonatkozó indítványt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozata alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
I.
1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszban kezdeményezte a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 135. § (2) bekezdése alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését.
1.1. Álláspontja szerint az Alkotmány több rendelkezésével ellentétes az a szabályozás, melynek értelmében nincs helye jogorvoslatnak a helyszíni bírságolás ellen, ha az elkövető – a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás után – tudomásul veszi a bírság kiszabását. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt, a jogorvoslathoz való jogot sérti a támadott rendelkezés – állítja az indítványozó –, mivel ebben az esetben kizárja a jogorvoslatot. A „bírósági út mellőzése” az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének és az Alkotmány 50. § (2) bekezdésének sérelmét is jelenti. A „jogorvoslatot csak kétharmados törvénnyel lehet kizárni”, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével is ellentétes a jogorvoslati jog Sztv.-ben való korlátozása. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság követelményébe ütközik, hogy az Sztv. „135. § (2) bekezdése nem határozza meg, hogy a jogorvoslat alatt a II. fokú közigazgatási szabálysértési eljárás és a bírósági út is értendő-e ... mert a polgár a cselekvésének következményeit előre nem láthatja.” „[A]lapvető állampolgári jogok gyakorlásának csorbítását jelentheti a szabálysértés elismerése”, így a támadott rendelkezés arra tekintettel is alkotmányellenes, hogy a jogalkotó nem biztosította „a nyilatkozat megtámadásának lehetőségé”-t.
Az indítványozó kérte annak kimondását, hogy a támadott rendelkezés a Bács-Kiskun Megyei Bíróság, mint elsőfokú bíróság előtt 5.P.22.323/2000. számon és a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága, mint másodfokú bíróság előtt Kpkf.II.39.356/2001. számon folyamatban volt ügyben nem alkalmazható.
1.2. Az indítványozó a szabálysértési ügyével összefüggésben kezdeményezte, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg: „a bíróság hatásköre a keresete... tárgyalására – az Alkotmány 57. § (1) bekezdése és 50. § (2) bekezdése, valamint [az] Alkotmány 70/K. §-a alapján – fennáll”. Érvelése szerint ugyanis „a jogorvoslat kizárása a közigazgatási eljárásban csak a közigazgatási úton való kizárást jelenti, de nem a szabálysértési hatósági ügyben hozott jogerős határozat ellen az Alkotmány 50. § (2) bekezdése, illetve 70/K. §-a szerinti bírósági út kizárását”.
2. Az indítványozó később újabb indítványt terjesztett elő az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozata (a továbbiakban: Ügyrend) megsemmisítése iránt. Az „állami normatív utasítás”-nak nevezett Ügyrend alkotmányellenességét az indítványozó abban látja, hogy „az Alkotmány 32/A. §-a ... nem utalja az Alkotmánybíróság teljes ülésének hatáskörébe az ügyrend elfogadását, amely kizárólagos törvényhozási tárgykörbe tartozik”. A „szabályozási tárgykör olyan eljárásra terjed ki, amelynek szabályozása [a jogalkotásról szóló] ... 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 3. § a) pont, 3. § g) pontja értelmében csak törvényben lehetséges, mivel az állampolgárok jogaira és kötelezettségeire állami szerv belső szabályzatában normatív rendelkezést nem állapíthat meg”, valamint az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) „30. § (1) bekezdés l) pontja szerint a teljes ülés csak olyan ügyben dönthet, amelyre ... az Alkotmánybíróságnak a hatásköre fennáll”.
3. Az Abtv. 48. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozó a másodfokon hozott végzést 2001. október 24-én vette kézhez és az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybírósághoz 2001. december 18-án, vagyis az Abtv. 48. § (2) bekezdésében foglalt határidőn belül érkezett, ezért azt az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálta.
II.
1. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.”
„50. § (2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
…
(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
„70/K. § Az alapvető jogok megsértése miatt keletkezett igények, továbbá a kötelességek teljesítésével kapcsolatban hozott állami döntések elleni kifogások bíróság előtt érvényesíthetők.”
2. Az Sztv. érintett rendelkezése:
„135. § (2) Ha az elkövető a helyszíni bírság kiszabását – a jogkövetkezményekről szóló tájékoztatás után – tudomásul veszi, a bírságolás ellen jogorvoslatnak helye nincs.”
III.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az indítványozó az Sztv. 135. § (2) bekezdését kizárólag amiatt tartja alkotmányellenesnek, mert az – álláspontja szerint – kizárja a szabálysértési eljárásban kiszabott helyszíni bírság elleni jogorvoslatot.
A szabálysértési eljárások egyik speciális formája az Sztv. 134–137. §-aiban szabályozott helyszíni bírságolás, ahol az elkövetés, a felelősségre vonás és a szankcionálás egyidejűleg történik. Helyszíni bírság kiszabásának csak akkor van helye, ha ezt a szabálysértést megállapító külön jogszabály lehetővé teszi, de a helyszíni bírság alkalmazása ekkor sem kötelező sem a hatóság, sem az elkövető számára. A hatóság részéről eljáró személy nem köteles szabálysértési bírsággal sújtani a tetten ért szabálysértőt, a cselekmény körülményeit és súlyát mérlegelve választhatja a feljelentést is [82. § (1)–(2) bekezdés]. A cselekmény elkövetője pedig nem kötelezhető arra, hogy alávesse magát a helyszíni bírságolásnak, egyaránt dönthet annak elfogadásáról, vagy elutasításáról [135. § (2) bekezdés, 137. §]. Ha az elkövető a helyszíni bírság kiszabását a jogkövetkezményekről való tájékoztatás után tudomásul veszi – tehát elismeri a cselekmény elkövetését és elfogadja a kiszabott pénzbüntetést –, a szabálysértés elbírálása érdemben befejeződik.
Amennyiben a helyszíni bírságolás során az elkövető vitatja akár az elkövetés tényét, akár a megállapított szankciót, akkor a szabálysértési eljárást az általános szabályok szerint le kell folytatni (137. §). A szabálysértési eljárásban hozott döntések ellen az Sztv. többféle jogorvoslatot biztosít. Az eljárás során alkalmazott kényszerintézkedések és az eljárás megszüntetése miatt panasz nyújtható be [86. § (1) bekezdés], a szabálysértési felelősséget megállapító határozat ellen – bírói felülvizsgálatot eredményező – kifogással lehet élni [88. § (1) bekezdés], a bíróság jogerős határozatával szemben pedig – taxatíve meghatározott okok és feltételek fennállása esetén – rendkívüli jogorvoslat, perújítás kezdeményezhető (103. §).
Az Alkotmánybíróság rámutat: az indítvánnyal támadott Sztv. 135. § (2) bekezdésének nem tulajdonítható a jogorvoslathoz való jogot korlátozó, vagy azt kizáró értelem. A szabálysértésen tetten ért elkövetőnek ugyanis – a fentiekben ismertetettek szerint – lehetősége van a helyszíni bírságolás helyett az általános szabályok szerinti szabálysértési eljárás lefolytatását választani, mely eljárásban biztosított a rendes, és bizonyos esetekben a rendkívüli jogorvoslat eszköze is. Az indítvány szempontjából a sérelmezett szabályozás tehát azt jelenti, hogy az elkövető a helyszíni bírság tudomásul vételével, vagyis az elkövetést beismerő és a büntetést elfogadó döntésével – lényegét tekintve – a szabálysértési eljárásban biztosított jogorvoslathoz való jogáról is rendelkezik, annak gyakorlásáról lemond.
Tekintettel arra, hogy az Sztv. 135. § (2) bekezdése nem tartalmaz az indítványozó által sérelmezett, a jogorvoslathoz való jogot korlátozó, vagy kizáró szabályozást, az Alkotmánybíróság az erre alapított – az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének, a 8. § (1) bekezdésének, az 50. § (2) bekezdésének, az 57. § (1) és (5) bekezdésének, valamint a 70/K. §-ának a sérelmében megnyilvánuló – alkotmányellenességet nem állapította meg és az alkotmányjogi panaszt elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. § f) pontja és 50. §-a értelmében kizárólag az állami szervek, továbbá az önkormányzat és más állami szervek, illetve az önkormányzatok között felmerült hatásköri összeütközés megszüntetéseként jogosult az eljárásra kötelezett szerv kijelölésére [25/2001. (VI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 639, 640–641.; 691/F/2002. AB határozat, ABH 2003, 1741, 1472.; 14/2005. (IV. 15.) AB határozat, ABK 2005. április, 209, 210.]. Az Alkotmánybíróság ezért – az Ügyrend 29. § b) pontjára is figyelemmel – a konkrét ügyre vonatkozó bírósági hatáskör megállapítását kezdeményező indítványt hatásköre hiányában visszautasította.
3. Az Alkotmánybíróság az Ügyrend alkotmányossága vizsgálatával kapcsolatban korábban már rámutatott, hogy „[a]z Abtv. 1. § b) pontja értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik a jogszabály, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszköze alkotmányellenességének utólagos vizsgálata. A jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek körét a Jat. határozza meg. Az Alkotmánybíróság teljes ülésének belső határozatai nem minősülnek az állami irányítás egyéb jogi eszközének” (162/E/2001. AB határozat, ABH 2002, 1219, 1225–1226.), ezért az Alkotmánybíróság az Ügyrend alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt – hatáskör hiányában – a jelen ügyben is visszautasította.
Budapest, 2005. szeptember 13.
Dr. Holló András s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k., Dr. Bihari Mihály s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k., Dr. Harmathy Attila s. k.,
előadó alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k., Dr. Kukorelli István s. k.,
alkotmánybíró alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszkyné dr. Vasadi Éva s. k.,
alkotmánybíró
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás