PK BH 2001/119
PK BH 2001/119
2001.03.01.
A vagyonbiztosítási szerződés felmondási jogának kizárása [Ptk 536. § (1) bek., 548. §, 551. § (2) bek.].
A peres felek között 1996. január I. napjától kezdődő hatállyal, meghatározatlan időre szóló, általános felelősségbiztosítási, tűz- és elemikár-biztosítási, valamint üzemi balesetből eredő felelősségbiztosítási szerződés jött létre. Ebben a felek az 1998. december 32. napjáig terjedő időre a felmondás jogát kizárták, és erre a körülményre figyelemmel a felperes 10% díjengedményt adott. Ennek ellenére az alperes az 1997. április 24. napján kelt levelében a szerződést 1997. II. negyedévétől kezdődő hatállyal felmondta, egyben ettől az időtől kezdődően díjfizetési kötelezettségének sem tett eleget. A felperes 1997. április 30-án kelt és május 9-én kézbesített felszólítására az alperes 1997. május 12-én a felmondást írásban visszavonta, és kötelezte magát a biztosítási díj megfizetésére. Ennek azonban nem tett eleget, ezért a felperes keresetében a biztosítási díj megfizetése iránt támasztott igényt az alperessel szemben. Ellenkérelmében az alperes azzal védekezett, hogy a biztosítási szerződés időközben a díjfizetés elmulasztása okán is megszűnt, amely szintén maga után vonta a díjfizetési kötelezettség megszűnését.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 051 033 Ft tőkét, valamint ennek részösszegei után az esedékessé válástól a kifizetésig járó, a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő mértékű késedelmi kamatot. Úgy foglalt állást, hogy a peres felek szerződésükben 2 éves időtartamra jogszerűen zárták ki a felmondás jogát, mely azzal a jogkövetkezménnyel járt, hogy az alperes ezen időn belül tett, ilyen tartalmú jognyilatkozata nem vezetett a biztosítási szerződés megszűnéséhez. Rámutatott, hogy a díjfizetés elmulasztása miatt bekövetkezett megszűnésre alapított védekezésében az alperes saját felróható magatartására hivatkozik előnyök szerzése érdekében, mely a jogszabály tiltó rendelkezése miatt nem vehető figyelembe.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezése folytán meghozott jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság döntését – lényegében annak helyes indokai alapján – helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet az ítélet hatályon kívül helyezése, az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a kereset elutasítása iránt. Jogorvoslati kérelmét az ellenkérelmével egyezően indokolta.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a rendkívüli perorvoslatát megalapozó jogsértést a biztosítási szerződés díjfizetés elmulasztása miatt történt megszűnésének figyelmen kívül hagyásában jelölte meg [Pp. 270. §-ának (1) bekezdése]. Ezért a jogerős ítélet kizárólag ebben a keretben volt felülbírálható [Pp. 275. §-ának (2) bekezdése].
A perben nem vitás tényállás szerint a felek között a Ptk. 536. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 548. §-a által szabályozott vagyonbiztosítási szerződés jött létre. A Ptk. 551. §-ának (1) és (4) bekezdései értelmében a határozatlan időre kötött szerződést a felek bármikor felmondhatják. A szerződést írásban, a biztosítási időszak végére kell felmondani. A felmondási idő harminc nap. A Ptk. 551. §-ának (2) bekezdése lehetővé teszi, hogy a felek a szerződésben a felmondási jogot legfeljebb három évre kizárják.
A perben nem vitás tényállás szerint a felek a biztosítási szerződés megkötése alkalmával a biztosítási jogviszony első két esztendejére a felmondás jogát kizárták. Ennek kikötésével a felek a Ptk. 551. §-ának (2) bekezdésében biztosított jogukkal éltek, melynek következtében ebben az időben szerződésük felmondás útján joghatályosan nem volt megszüntethető. Ez pedig azzal a jogkövetkezménnyel járt, hogy az alperes 1997. április 24-én kelt felmondása nem volt figyelembe vehető. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy ez a felmondás joghatás kiváltására alkalmatlan volt azért is, mert a Ptk. 551. §-ának (4) bekezdésében meghatározott követelményeknek sem felelt meg, mivel nem a biztosítási időszak végére szólt, és a 30 napos felmondási időt is figyelmen kívül hagyta. Ezért egyik korábban eljárt bíróság sem sértett jogszabályt, amikor annak az alperes díjfizetési kötelezettsége szempontjából nem tulajdonított jogi jelentőséget.
A Ptk. 543. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a biztosítási díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltével a szerződés megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a biztosított halasztást sem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.
Az alperes mind a keresettel szembeni, mind pedig fellebbezési ellenkérelmében azzal védekezett, majd felülvizsgálati kérelmét is arra alapította, hogy az 1997. II. negyedévi díj 1997. április 1-jén esedékessé vált, majd annak kifizetése elmaradt, és ez a törvény idézett rendelkezése alapján, 30 nap elteltével ugyancsak elvezetett a biztosítási szerződésnek és az abban előírt díjfizetési kötelezettségnek a megszűnéséhez. Ez a jogi álláspont azonban téves, ezért mindkét korábban eljárt bíróság helyesen járt el, amikor azt figyelmen kívül hagyta. A perbeli esetben ugyanis a Ptk. 543. §-ának (1) bekezdésében meghatározott díjfizetési késedelemhez képest az alperes részéről olyan többlet-tényállás kapcsolódott, hogy ugyanezen időn belül a biztosítási jogviszonyt a szerződés tiltó rendelkezése ellenére és a jogszabály által előírt formai kellékek figyelmen kívül hagyásával felmondta. Ez pedig az egyszerű díjfizetési késedelemhez képest egy olyan minőségileg új jogi helyzetet teremtett, amelyben a felmondással kapcsolatos tényállási elemek voltak meghatározóak, amely maga után vonta, hogy azt – a leírtak szerint – a felmondásra irányadó szabályok alkalmazásával kellett elbírálni.
A Ptk. 543. §-ának (1) bekezdésében meghatározott megszűnés jogkövetkezménye azonban nem csak emiatt nem alkalmazható. Megállapítható ugyanis az is, hogy a felperes az esedékességtől számított 30 napon belül, 1997. április 24-én az alperest a díjfizetésre felszólította, aki azt 1997. május 9-én átvette, majd május 12-én a felmondást írásban visszavonta, és úgy nyilatkozott, hogy „a szerződést továbbra is érvényesnek tekintjük, számlájukat pedig cégünk befogadja”. A peres felek e jognyilatkozatainak a Ptk. 207. §-ának (1) bekezdésében írott szabályok szerint történő értelmezéséből olyan következtetés vonható le, hogy a biztosító a következő számla benyújtásáig („befogadásáig”) terjedő halasztást adott ügyfelének. Ennek eredménytelenségét követően pedig a felperes 1997. június 30-án bírósághoz fordult, és kérte az alperessel szemben fizetési meghagyás kibocsátását. A halasztás most értelmezett határidejéhez képest ez haladéktalan igényérvényesítésnek minősül, amikor a felperes számára még rendelkezésre állt a bírói út lehetősége. Ezért a kereset teljesítésének ez okból sem volt akadálya.
A fent kifejtettek eredményeként a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.266/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás