KK BH 2001/146
KK BH 2001/146
2001.03.01.
Az elítélésből való szabadulást követően bekövetkezett elhalálozás tényéből a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkényére mint kiváltó okra – egyéb, ezt alátámasztó bizonyíték hiányában – következtetés nem vonható le (1992. évi XXXII. tv. 2. §).
Gy. Sándor, a felperesek édesapja, 1957. március 23-tól 1958. március 24. napjáig töltötte szabadságvesztés büntetését a városi bíróság ítélete alapján, majd 1958. augusztus 17. napján meghalt.
A Sárvári Városi Bíróság az 1991. október 21. napján kelt iratában igazolta, hogy Gy. Sándor elítélését az 1990. évi XXVI. törvény 1. §-ának (1) bekezdése alapján semmisnek kell tekinteni.
A felperesek édesapjuk elhalálozása folytán, az élet elvesztése címén kártalanítási igényt terjesztettek elő.
Az alperes a felperesek kérelmét határozataival elutasította.
A felperesek keresetükben az alperes határozatainak felülvizsgálatát és kárpótlás megállapítását kérték. Elhunyt édesapjuk életútjára vonatkozóan iratokat mutattak be, és utaltak nehéz anyagi helyzetükre is.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában az 1997. évi XXIX. törvénnyel módosított 1992. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Kpt. III.) 2. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontjára hivatkozással megállapította: a felperesek a tárgyaláson azt adták elő, hogy a letartóztatás során a rendőrségen néhai édesapjukat megrugdosták, aki az ebből eredő sérüléseibe halt bele. A keresetlevélhez mellékelt kézírásos beadványukban azt írták, hogy édesapjuk lelki fájdalmában halt meg, majd a tárgyaláson ismét más irányú betegséget jelöltek meg. Ilyen körülmények mellett nem állapítható meg az a jogszabályi előfeltétel, mely szerint „kétségkívül” a magyar hatóság politikai önkénye miatt vesztette életét a felperesek édesapja.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperesek fellebbeztek, annak megváltoztatását és kárpótlás megállapítását kérték. Arra hivatkoztak, hogy a tárgyalás óta a fellelhető iratok között találtak még két levelezőlapot, amelyeket édesapjuk írt. Az egyikben – szabadulása előtt – arról panaszkodott, hogy sokat szenvedett a gyomra miatt, a másik lapot már a Szombathelyi Kórház Idegosztályáról írta, és tudatta, hogy operálni kell. A műtét után alig egy hónap múlva meghalt. Előadásuk szerint a börtönbe kerülése előtt beteg nem volt, így a nagyon korai és a börtönbüntetés után hamarosan bekövetkezett halála azzal van összefüggésben, hogy az ellene indult eljárás során magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt szenvedett olyan sérelmet, ami a halálához vezetett.
Fellebbezésükhöz csatolták a hivatkozott levelezőlapok és kórházi iratok fénymásolatát.
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság megfelelően rögzítette ítélete indokolásában az ügyben irányadó tényállást, és abból helyes jogi következtetést vont le.
Az elsőfokú ítélet indokolását a Legfelsőbb Bíróság a következőkkel egészíti ki.
A felperesek kárpótlási igényüket a Kpt. III. 2. §-a (1) bekezdésének c) és d) pontjaira alapozták. Ennek értelmében egyösszegű kárpótlás jár az élet elvesztéséért, ha
c) a sérelmet szenvedett kétségkívül a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye miatt vesztette életét,
A felperesek édesapja esetében sem a deportálás, sem a kényszermunka tényére vonatkozóan semmiféle adat nem merült fel, ilyen tartalmú tényállítást a felperesek sem a közigazgatási eljárás során, sem a perben nem tettek. Így ezen rendelkezés alkalmazása egyértelműen kizárt volt.
A c) pontban foglalt feltételek vizsgálatának körében kiemelt jelentősége van az okozati összefüggés fennálltának, amelyet – a rendelkezés nyelvtani értelmezése szerint – a „kétségkívül” szóhasználat teremt meg. Így ezen szabályozás alkalmazhatóságának kizárólag a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkénye és az élet elvesztése között fennálló közvetlen ok-okozati összefüggés esetén van helye.
A felperesek által a fellebbezéshez csatolt okirati bizonyítékok az édesapjuk egészségi állapotának megromlását alátámasztották. Ennek eredetére, egészségügyi kórelőzményére vonatkozóan azonban semmiféle adatot nem tartalmaztak, sem az édesapa által írt levelezőlapok, sem a kórházi dokumentáció.
A jogszabály rendelkezésében a „kétségkívül” szóhasználat közvetlen bizonyítottságot igényel, ezért a szabadulást követően rövid időn belül bekövetkezett elhalálozás tényéből a magyar hatóság vagy hatósági személy politikai indíttatású önkényére – mint kiváltó okra – következtetés egyéb, ezt alátámasztó bizonyíték hiányában nem vonható le.
A Pp. 339. §-ának (1) bekezdése értelmében közigazgatási perben kizárólag a határozat jogszerűsége vizsgálható felül, a bíróság méltányosságot nem gyakorolhat.
A határozat jogszabálysértő voltának bizonyítása a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerint a felpereseket terhelte, ilyen – a kereset megalapozottságát alátámasztó – értékelhető bizonyítás azonban a perben nem történt.
A felperesek az édesapjuk betegségének jellegét, kiváltó okát tekintve is a perben ellentmondásos nyilatkozatokat tettek. A becsatolt orvosi dokumentáció daganatos megbetegedésre utal, amely politikai indíttatású önkénnyel különösen nem hozható összefüggésbe.
Mindezen körülményre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Legf. Bír. Kf. VI. 28.899/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás