BK BH 2001/160
BK BH 2001/160
2001.04.01.
Megvalósítja a csalás bűntettét, aki a lakásépítési kedvezmény igénybevételekor – az ennek folyósításához előfeltételül megkívánt – „saját erő” megléte tekintetében a pénzintézetet megtéveszti, és ezáltal a kölcsönösszeg jogtalan felvételével a pénzintézetnek kárt okoz [Btk. 318. § (5) bek. a) pont; 106/1988. (XII. 26.) MT r. 2. §, 3. § (2) bek.; 141/1994. (XI. 2.) Korm. r. 5. §].
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlott bűnösségét – a vele szemben a városi bíróság korábbi határozatával alkalmazott próbára bocsátást megszüntetve – társtettesként elkövetett lopás vétségében, lopás vétségében, társtettesként elkövetett csalás bűntettében és társtettesként elkövetett magánokirat-hamisítás vétségében; a II. r. és a III. r. vádlottak bűnösségét egyaránt társtettesként elkövetett csalás bűntettében és magánokirat-hamisítás vétségében állapította meg, amelyet a II. r. vádlott mint társtettes, a III. r. vádlott mint bűnsegéd valósított meg. Ezért halmazati büntetésül az I. r. vádlottat 1 év 4 hónapi, a II. r. vádlottat 1 évi, a III. r. vádlottat 1 év 6 hónapi börtönbüntetésre ítélte, amely büntetések végrehajtását az I. r. és a III. r. vádlottak esetében 3-3 évi, a II. r. vádlott esetében 2 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az I. r. vádlott nős, felesége a II. r. vádlott, aki háztartásbeli. Közösen gondoskodnak 3 kiskorú gyermekük tartásáról. A vádlottnak szakképzettsége, foglalkozása és munkahelye nincs, korábban alkalmi munkát végzett. Jelenleg a családi pótlékból élnek meg. Vagyona egy komfort nélküli egy szoba-konyhás családi ház. Az általános iskola 3 osztályát végezte el.
A városi bíróság az 1995. március 24. napján jogerőre emelkedett végzésével társtettesként elkövetett lopás vétsége és lopás vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta.
A II. r. vádlott háztartásbeli, férje az I. r. vádlott. Az általános iskola 8 osztályát végezte el, büntetve nem volt.
A III. r. vádlott nős, a felesége egy betéti társaságot vezet, és a jövedelme 17 000 forint. Feleségével közösen gondoskodnak egy kiskorú gyermekük tartásáról. Vendéglátóipari szakközépiskolai végzettsége van, építési vállalkozóként dolgozik, jelenleg a betéti társaság külső tagja. Vagyona egy családi ház 1/2. része 1 200 000 forint értékben. Szakközépiskolai érettségije van. Büntetve volt három esetben, árdrágítás, magánokirat-hamisítás, majd súlyos testi sértés miatt. A városi bíróság az 1991. június 12. napján jogerőre emelkedett ítéletével jelentős értékre, folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette és nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt halmazati büntetésül 1 évi börtönbüntetésre és 1 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság az 1993. november 30. napján meghozott végzésével megállapította az 1990. évi XXXIX. törvény alapján, hogy a szabadságvesztés végrehajtási kegyelem alá esik.
A megállapított tényállás szerint az I. r. és a II. r. vádlott tulajdonában állt egy ingatlan, melyen egy komfort nélküli lakásban laktak a gyermekeikkel.
A III. r. vádlott 1995. évben tudomást szerzett arról, hogy az I. r. és a II. r. vádlottak három gyermeket tartanak el, és e körülményre tekintettel a gyermekek után jogosultak szociálpolitikai kedvezményre, ezért arra vette rá őket, hogy ezt a kedvezményt igényeljék meg, kérjenek lakás építésére engedélyt, a kivitelezéssel pedig őt bízzák meg. A III. r. vádlott arra is ígéretet tett, hogy a lakást a biztosított pénzből felépíti, és az ügyintézésben őket segíti.
Az I. r. és a II. r. vádlottak a III. r. vádlott által adott tájékoztatás alapján 1995. augusztus hónapban lakóház építésének engedélyezésére nyújtottak be kérelmet a város polgármesteri hivatalának jegyzőjéhez. Az 1995. augusztus 21. napján meghozott határozatával az építésügyi hatóság engedélyezte, hogy az I. r. és a II. r. vádlott az ingatlanon két és fél szoba, konyha, kamra, fürdőszoba, előszoba és WC helyiségekből álló 73 m2 hasznos alapterületű lakóházat építsenek, az engedélyezési kérelemhez csatolt és jóváhagyott tervdokumentáció alapján. A határozatában az építésügyi hatóság előírta, hogy a munkálatokat az építési szabályzat előírásainak és a jóváhagyott műszaki tervnek megfelelően, a megjelölt határidőn belül építsék fel.
Az I. r. és a II. r. vádlottak ezt követően, 1995. augusztus 25-én építésikölcsön-igénylést nyújtottak be az OTP fiókjához, melyben 2 200 000 forint lakásépítési kedvezmény folyósítását kérték. A tervezett építkezésre vonatkozóan azt közölték, hogy annak összbekerülési értéke 3 400 000 forint, és az építkezés befejezési határideje 1996. június 30. napja lesz. Az igénylőlapon azt is közölték, hogy az építési munkálatokat már megkezdték, és a földmunka, a síkalapozás, a beton és a vasbeton beépítésével 420 000 forint, a saját vállalt munkájukkal pedig 200 000 forint értékben járultak hozzá az építkezéshez, így összesen 620 000 forint saját erőt tudtak biztosítani. Ugyancsak állították, hogy az építkezéshez szükséges és még fel nem használt építési anyagok közül már rendelkezésre áll 145 000 forint értékű építési anyag. A meglévő és még be nem épített anyag értékét összesen 580 000 forintban jelölték meg a kölcsönigénylésben, amely állítás valótlan volt.
A kölcsönigénylésben foglaltak valódiságát az OTP részéről 1995. szeptember 6. napján ellenőrizték, és akkor azt állapította meg a helyszínen eljárt személy, hogy az alapozás valóban elkészült, valamint bizonyos építési anyagok is a helyszínen találhatóak. A valóságban azonban ez a saját erő az I. r. és a II. r. vádlottaknak nem állt rendelkezésére, ezek egy részét a III. r. vádlott biztosította úgy, hogy majd a később engedélyezett és felvett összegből az így megelőlegezett anyagokat visszaszerzi.
A 2 200 000 forint, amelyet az OTP mint kedvezményt az építkezéshez biztosított, semmiképpen sem volt elegendő a legkevesebb 3 400 000 forint bekerülési értékben megjelölt 2,5 szobás, összkomfortos lakás felépítéséhez. Ezzel a körülménnyel már a kölcsönigénylés benyújtásakor mindhárom vádlott tisztában volt. Az OTP a hamis adatokat tartalmazó építésikölcsön-igénylés, valamint a helyszíni ellenőrzés alapján a kölcsön folyósításához hozzájárult azzal a kikötéssel, hogy a kölcsön egy-egy részét akkor lehet folyósítani, ha az építkezés egy adott stádiumba eljut, és az értéke, illetve az elvégzett munka a kölcsön felhasználását szükségessé teszi. A szociálpolitikai kedvezmény nyújtására a benyújtott kölcsönszerződés alapján 1995. szeptember 8. napján meg is kötötték a szerződést, amelyet az I. r. és a II. r. vádlottak mint építtetők, valamint az OTP mint a hitel nyújtója írt alá.
Az I. r. és a II. r. vádlott e szerződés alapján elismerték, hogy az OTP a 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet, illetve az időközben megjelent módosító rendeletek alapján az ingatlanon épülő lakóház építéséhez a 3 gyermekük után 2 200 000 forint szociálpolitikai kedvezményre jogosultak. Vállalták a lakás teljes felépítését, és engedélyezték a már hivatkozott rendelet alapján a jelzálogjog bejegyzését is. Újra kötelezettséget vállaltak arra, hogy 1996. június hónap végéig az építkezést befejezik. A szerződésben bejelentették azt is, hogy a kedvezmény összegén felüli építési költséget saját anyagi eszközökkel fedezik, melyhez viszont a feltételek nem voltak meg munkaviszonyban nem álltak, jövedelmük nem volt, megtakarított pénzt vagy egyéb más értéket nem tudtak biztosítani.
Az engedélyezések és a szerződések megkötése után 1995. szeptember 8. napján az OTP-től az I. r. vádlott összesen 1 760 000 forintot vett fel, melyet a III. r. vádlottnak adott át az építkezés biztosítására.
1995 szeptember végére a III. r. vádlott a pénzt már felhasználta, az építkezést a főfalak felhúzásával ebben az évben befejezte, az építkezésről elvonult, oda a betonozáshoz szükséges anyagon kívül semmilyen más építőanyagot nem szállíttatott.
Az I. r. vádlott 1996. október 25-én, amikor az építkezés bizonyos előrehaladtáról kellett tájékoztatnia az OTP-t, a III. r. vádlott által biztosított nyomtatványon valótlanul azt állította, hogy a ház falai, a szigetelések, a födém és tető elkészült, a válaszfalak, a nyílászárók beépítésre kerültek, így a ház 60%-os készültségi fokban készen áll. Ezt a kimutatást az I. r. vádlott írta alá, de a nyilatkozat más részét a III. r. vádlott állította ki, tudva arról, hogy azokat a munkákat nem ő végezte el. Valójában ekkor az épület készültségi foka 35%-nak felelt meg.
A III. r. vádlott az 1996. évben az építkezést nem folytatta, oda anyagot nem szállított. Ezt tapasztalva a II. r. vádlott – figyelemmel arra, hogy anyagi nehézségeik származtak, és a megélhetésüket valamiből biztosítani kellett –, a már befalazott szilikátelemeket visszabontva, azokat ismeretlen személyeknek értékesítette.
Az I. r. és a II. r. vádlottak összesen 1 760 000 forint kölcsönt vettek fel jogtalanul úgy, hogy erre őket a III. r. vádlott beszélte rá azzal, hogy az általuk felvett kölcsön összegét részére adják át, ebből a lakásukat felépíti. Hamis igazolást adott arra vonatkozóan is, hogy saját erővel rendelkeznek, valamint az építkezés elvégzése során a munkák állását, előrehaladását hamisan igazolta. A III. r. vádlott összesen 543 391 forintot költött az építkezésre, végül is azonban csak a betonalap maradt meg az ingatlanon, mivel a felmenő falazatot a II. r. vádlott lebontatta és értékesítette, a pénzt pedig a vádlottak a saját céljaikra fordították.
A vádlottak a csalással 1 760 000 forint kárt okoztak, amely nem térült meg.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak egyaránt felmentés érdekében jelentettek be fellebbezést; fellebbezéseiket a másodfokú tárgyaláson változatlanul fenntartották.
Az ügyész a III. r. vádlott terhére a kiszabott büntetés súlyosítása, végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabása végett jelentett be fellebbezést.
A megyei főügyész a III. r. vádlott terhére bejelentett fellebbezést változatlanul fenntartotta, és az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak cselekményeinek a jogi minősítését illetően az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatását, a csalás bűntetteként értékelt cselekmény jelentős kárt okozó bűntett kísérleteként való minősítését indítványozta.
A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének a felülbírálata során azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartása mellett folytatta le az eljárást, melynek keretében az ügy eldöntése szempontjából jelentős körülményeket döntően feltárta, és ezek helyes értékelésével az indokolási kötelezettségét is megfelelően teljesítve, túlnyomórészt megalapozottan állapította meg a tényállást.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a megyei bíróság a Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontjában biztosított jogkörénél fogva az elsőfokú bíróság által elfogadott bizonyítékok és a megyei bíróság által beszerzett iratok tartalma alapján az alábbiakkal egészítette ki:
A III. r. vádlott részére az 1995. március 6. napján kiadott – ruházati kiskereskedelemre, építkezési szakipari munkálatokra, földmunkavégzésre, színesfém- és vashulladék-felvásárlásra, _- értékesítésre, szolgáltatásra jogosító – vállalkozói igazolványt a nagyközségi önkormányzat jegyzője 1997. március 20. napján kelt határozatával visszavonta. A III. r. vádlott jelenleg a felesége által alapított bt. kültagja.
Az I. r. és a II. r. vádlottak 1995. szeptember 8. napján írták alá a szerződést az OTP-vel, amely szerződésben feltüntetett 2 200 000 forint összeg nyújtásának helyes megnevezése: lakásépítési kedvezmény, így téves a tényállásban használt hitelkölcsön, illetve szociálpolitikai kedvezmény megjelölés. A szerződés aláírását megelőzően az I. r., a II. r. és a III. r. vádlottak valamennyien tisztában voltak azzal, hogy a 3 400 000 forint bekerülési költségű építkezéshez 1 200 000 forint körüli sajáttőke-összeg szükséges, és hogy ennek hiányában az egyéb feltételek megléte ellenére a 2 200 000 forint kedvezmény igénybevételére az I. r. és a II. r. vádlottak nem voltak jogosultak.
Az OTP Rt. és az I. r., valamint a II. r. vádlottak között létrejött előzetes megállapodás alapján a III. r. vádlott által visszatérítendő kölcsönként nyújtott anyagi erőforrásokból – melyet az I. r. és a II. r. vádlottak nyilvánvalóan a később kifizetendő kedvezmény összegéből fizettek volna vissza – a III. r. vádlott azt a hamis látszatot keltette, hogy a lakásépítési kedvezmény folyósításához szükséges valamennyi feltétel esetükben fennáll. E megtévesztő magatartás kifejtésében, melynek szándékolt célja a 2 200 000 forint lakásépítési kedvezménynek az I. r. és a II. r. vádlott által történő jogosulatlan megszerzése volt, a három vádlott között teljes volt az egyetértés.
A szerződés alapján az I. r. vádlott részére kifizetett 1 760 000 forintot nyomban a kifizetést követően az I. r. vádlott az építkezés költségeire a III. r. vádlott részére átadta, aki az átvett pénzből mindössze 30 000 forintot adott vissza az I. r. vádlottnak.
Szemben az elsőfokú bíróság ítéletében rögzített azzal a megállapítással, hogy a III. r. vádlott összesen 543 391 forintot költött az I. r. és a II. r. vádlott lakásának az építésére, a megyei bíróság a tényállást úgy helyesbíti, hogy az 1995-ös árakon számítva az elkészült épületszerkezetek összértéke volt a megjelölt 543 391 forint, amelyből utóbb 227 244 forint értékű épületrész került elbontásra, míg a megmaradt épületrész értéke 316 147 forint.
A visszabontott szilikátelemeket 1996. tavaszán a II. r. vádlott 100 000 forintért értékesítette ismeretlen személyeknek.
Az OTP az I. r. vádlottal szemben 1 760 000 forint és járulékai erejéig 1996. június 20. napján a városi bíróságon fizetési meghagyás kibocsátását kérte, amely ellentmondás folytán perré alakult.
A fentiekkel kiegészített tényállás a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól mentes, így a másodfokú eljárásban irányadó volt.
A megyei bíróság a felmentésre irányuló fellebbezések egyikét sem találta alaposnak. Az elsőfokú bíróság az ügy elbírálásához szükséges bizonyítékokat feltárta, azokat egyenként és egymással is összevetve, logikailag nem támadható módon értékelte.
A vádlottak egymástól függetlenül, valamennyien elismerték, hogy a lakásépítési kedvezmény igénylésekor az I. r. és a II. r. vádlottak sem megtakarított pénzzel, sem egyéb anyagi erőforrással nem rendelkeztek, bár tudtak arról – mert az OTP-től az ezzel kapcsolatos tájékoztatást megkapták –, hogy a bekerülési költség 30%-át saját vagyoni erőforrásaikból kell fedezniük. Az I. r. és a II. r. vádlottak anyagi helyzetének és a jogosultsághoz szükséges teljesítési feltételek hiányának ismeretében került a III. r. vádlott részéről megelőlegezésre az az összeg, amelynek alapján az I. r. és a II. r. vádlottak a kedvezmény igénylésekor 420 000 forint elvégzett munkát és 580 000 forint értékű építési anyagot sajátjukként, anyagi erőforrásként fel tudtak mutatni. Az I. r. és a II. r. vádlottaknak így az elvégzett helyszíni ellenőrzés során az OTP eljáró dolgozóját a saját erő megléte tekintetében eredményesen sikerült megtéveszteniük.
Nyilvánvaló, hogy amennyiben az OTP a fentiekkel ellentétben az I. r. és a II. r. vádlottak építkezéséhez szükséges saját erő teljes hiányát észlelte volna, az egyéb feltételek megléte ellenére a 106/1988. (XII. 26.) MT rendelet 2. §-ában megjelölt lakásépítési kedvezmény kifizetésére jogosultságot nem nyertek volna. A 141/1994. (XI. 2.) Korm. rendelet 5. §-ával módosított 106/1988. MT rendelet 3. §-ának (2) bekezdése ugyanis kötelezően előírta, hogy a lakásépítési kedvezmény folyósítása kizárólag akkor kezdhető meg, ha az építtető a kedvezményen és a pénzintézeti kölcsönön kívüli eszközeinek legalább 1/3-át a lakás építésére már felhasználta.
Bár az eljárás adataiból nyilvánvaló az, hogy az I. r. és a II. r. vádlottaknak tényleges szándékában állt az építkezés megkezdése és bizonyos fokú elvégzése, a jogtalan haszonszerzési célzat és a károkozási szándék ennek ellenére a fentiekből következően helytállóan került megállapításra. A kedvezmény folyósításához szükséges feltételek közül az önerő tekintetében ugyanis az OTP-t – a III. r. vádlott közreműködésével – megtévesztették, hamis tartalmú nyilatkozatokat felhasználva igényelték meg a 2 200 000 forint összegű lakásépítési kedvezményt, amelyre az I. r. és a II. r. vádlottak ténylegesen nem lettek volna jogosultak. Így mindhárom vádlott szándéka a sértett tévedésbe ejtése folytán nyilvánvalóan károkozásra irányult. A vádlottak együttes tevékenységének eredményeként 1 760 000 forint összegben ez a kár be is következett a sértettnél.
Az elsőfokú bíróság helytállóan vetette el a III. r. vádlottnak azt a védekezését, hogy ő az I. r. és a II. r. vádlottak által felvett kedvezmény összegéből csak 700 000 forintot kapott kézhez, melyet ilyen értékben az építkezésre fordított. Az ezzel ellentétes, az I. r. és a II. r. vádlottak által tett egyező nyilatkozatot az OTP dolgozóinak vallomásai közvetve alátámasztják, akik tanúvallomásukban azt állították, hogy a kifizetés ugyan az I. r. vádlott részére történt, de minden kifizetéskor a III. r. vádlott is jelen volt, mely tényt egyébként a III. r. vádlott is elismerte. Arra nézve, hogy az I. r. és a II. r. vádlottak részére folyósított kedvezmény teljes összege felett kizárólag a III. r. vádlott rendelkezett, a fentieken kívül az is bizonyíték, hogy mindhárom vádlott egyező állítása szerint a III. r. vádlott intézte az építkezéssel, sőt a korábbi bontással kapcsolatos valamennyi „papírmunkát”, az épület terveztetését és az OTP irányában az ügyintézést.
Mindezekre figyelemmel a felmentésre irányuló fellebbezések egyike sem vezethetett eredményre, mert a megállapított tényállás alapjául szolgáló bizonyítékok átértékelését célozva támadták az elsőfokú bíróság ítéletét, a tényállás megalapozottságára figyelemmel azonban a másodfokú bíróságnak a bizonyítékok eltérő mérlegelésére törvényes lehetősége nem volt.
Az elsőfokú bíróság az irányadó tényállásból okszerűen vont következtetést mindhárom vádlott bűnösségére, a cselekmények jogi minősítése azonban részben téves. Az irányadó és a vádirati tényállás szerint is a vádlottak egymással szándékegységben, a 2 200 000 forint lakásépítési kedvezmény összegének a jogosulatlan megszerzése érdekében ejtették tévedésbe az OTP sértettet, amely kedvezménynek az I. r. és a II. r. vádlott részére történő „odaítélése” e magatartásuk következményeként megtörtént. Így függetlenül attól, hogy a cselekmény a kifizetett 1 760 000 forint tekintetében tekinthető befejezettnek, a cselekmény minősítése a ténylegesen elérni szándékozott, 2 000 000 forintot meghaladó összeghez igazodóan a Btk. 318. §-a (5) bekezdésének a) pontja szerint minősülő jelentős kárt okozó csalás bűntettének a Btk. 16. §-a szerinti kísérlete, amelyet a vádlottak valamennyien mint a Btk. 20. §-ának (2) bekezdése szerinti társtettesek követtek el.
Az I. r. vádlott az építési kedvezmény igénylésén kívül két esetben a pénz kifizetéséhez szükséges hamis adatokat tartalmazó kereseti kimutatásokat ugyanazon sértettel szemben rövid időn belül további két esetben felhasználta, így a magánokirat-hamisítás vétségét megvalósító cselekménye a Btk. 12. §-ának (2) bekezdése szerint folytatólagosan elkövetettnek minősül.
Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság által megjelölt minősítések törvényesek.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabására kiható körülményeket túlnyomórészt feltárta. Az enyhítő körülmények az I. r. és a II. r. vádlottak tekintetében szorulnak kiegészítésre azzal, hogy ma már négy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodnak; és ténybelileg a terhükre rótt cselekményeket beismerték, a bűncselekményeket a III. r. vádlott ráhatására követték el. Mindhárom vádlott javára enyhítő körülmény a cselekmény kísérleti szakban maradása. Csekély súllyal értékelhető a III. r. vádlott javára az elkövetés óta eltelt viszonylag hosszabb idő, mivel az eljárás elhúzódása jórészt az ő felróható magatartására vezethető vissza.
A jogi minősítés változása folytán az egyes vádlottakkal szemben kiszabható büntetés mértéke 1 évtől 7,5 évig terjedhető szabadságvesztés. A II. r. vádlottal szemben a törvényi minimumban, az I. r. vádlott esetében pedig azt némileg meghaladó 1 év 4 hónapban megállapított börtönbüntetés az I. r. vádlott esetében meglévő többszörös bűnhalmazatra is figyelemmel eltúlzottnak nem tekinthető, így e büntetések enyhítésére a megyei bíróság nem látott indokot.
A III. r. vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés mértékét azonban a megyei bíróság 6 hónappal mérsékelte, figyelemmel arra, hogy a súlyosabb minősítéshez szükséges értékhatárt alig meghaladó, jelentősebb tárgyi súlyú cselekmény kísérleti szakban maradt, míg az emellett értékelésre kerülő magánokirat-hamisítás vétségét a III. r. vádlott bűnsegédként valósította meg.
Ugyanakkor a megyei bíróság a III. r. vádlott esetében – az ügyészi fellebbezésben és az főügyészi indítványban foglaltakkal egyetértve – nem látott indokot a büntetés végrehajtásának a felfüggesztésére. A III. r. vádlottat 1987. óta három esetben ítélték el jogerősen, a legutóbbi végrehajtandó szabadságvesztés büntetését végrehajtási kegyelem folytán nem vették foganatba. Az elbírálás tárgyául szolgáló bűncselekmény elkövetésében a III. r. vádlott kezdeményező szerepet játszott, a jogosulatlanul felvett és szinte teljes egészében hozzá került pénzösszegnek csupán a töredékét fordította az I. r. és a II. r. vádlottak lakásának az építésére. Ilyen körülmények mellett a törvényi minimumban kiszabott mértékű szabadságvesztés végrehajtása nélkül a korábban hasonló jellegű bűncselekmény miatt már szabadságvesztés büntetésre ítélt III. r. vádlott esetében a büntetés célja nem valósulna meg. Ezért a megyei bíróság a III. r. vádlott büntetése végrehajtásának a felfüggesztésére vonatkozó ítéleti rendelkezést mellőzte, és a közügyek gyakorlására méltatlannak ítélt III. r. vádlottat a közügyek gyakorlásától 2 évre eltiltotta.
A megyei bíróság a fentieknek megfelelően az elsőfokú bíróság ítéletét a fentiek szerint megváltoztatta, míg az ítélet egyéb törvényes rendelkezéseit helybenhagyta. (Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság 1. Bf. 936/1998/9. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás