18/2001. (HK 4.) HM határozat
18/2001. (HK 4.) HM határozat
költségvetési szerv alapításáról szóló 79/1996. HM határozat módosításáról
2001.02.27.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény 11. § (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdésére, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 11. § (5) bekezdésére, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra – a 43. Nagysándor József Híradóezred 79/1996. HM határozattal kiadott Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 1. pontjának második mondata helyébe „A katonai szervezet megnevezése: Magyar Honvédség 43. Nagysándor József Híradózászlóalj, rövidített megnevezése: MH 43. hír. z.” szöveg lép.
2. A határozat 3. pontja helyébe az alábbi 3. pont lép:
„3. Az MH 43. hír. z. alaptevékenysége (rendeltetése)
A szárazföldi Vezérkar részére a vezetés híradó feltételeinek biztosítása, vezetési pontok hírközpontjainak telepítése, üzemeltetése. A harckészültségi, a kiképzési és szakintézkedésekben előírt feladatok végrehajtása.”
3. A határozat 5. pontja helyébe a következő 5. pont lép:
„5. A katonai szervezet az MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök szolgálati alárendeltségébe tartozik.”
4. A határozat 6. pontja „fenntartója a Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök.” szövegrésszel egészül ki.
5. A határozat 7. pontja helyébe a következő 7. pont lép:
„7. A katonai szervezet vezetőjének kinevezése, jogköre, feladatai
a) a katonai szervezet vezetője: parancsnok, beosztásának megnevezése: zászlóaljparancsnok,
b) a katonai szervezet vezetőjét beosztásába az MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök nevezi ki, illetve menti fel,
c) a parancsnok a katonai szervezet élén álló egyszemélyi vezetőként felelős a szervezet alaptevékenységéből adódó feladatok és kötelezettségek ellátásáért, a zászlóalj működésének biztosításáért, a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben és a belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő törvényes működéséért. A szervezet személyi állományának szolgálati elöljárója, illetve felettese. Szolgálati hatalma kiterjed a katonai szervezet működésének minden területére. Teljes és oszthatatlan felelősséggel tartozik a zászlóalj hadrafoghatóságáért, a személyi állomány felkészítéséért, a működés mindenoldalú biztosításáért és az állomány magas fokú fegyelméért, valamint mindazért, amit ennek érdekében tett vagy tenni mulasztott.
Ennek keretében
– gyakorolja a személyi állomány feletti, a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvényben (a továbbiakban: Hszt.), illetve a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvényben (a továbbiakban: Kjt.) meghatározott munkáltatói jogköröket;
– felelős a zászlóalj – jogszabályokban és belső rendelkezésekben előírtaknak megfelelő – gazdálkodásának törvényességéért, a számviteli rend betartásáért.”
6. A határozat 8. pontja helyébe a következő 8. pont lép:
„8. Gazdálkodási jogkör
A katonai szervezet a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó, a költségvetési előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából részjogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Ez a besorolás a költségvetési szerv jogi személyiségét nem érinti. Gazdálkodásának rendjét és az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultságát a vonatkozó jogszabályokkal és belső rendelkezésekkel összhangban az MH Szárazföldi Vezérkar, vezérkari főnök határozza meg. A magasabb hatáskörbe nem tartozó kérdésekben a parancsnok gyakorolja az Áht.-ban meghatározott kötelezettségvállalási és utalványozási jogkört. E jogkörét helyettesére átruházhatja. Az e tevékenységhez kapcsolódó pénzügyi ellenjegyzési és érvényesítési feladatokat a HM Pénzügyi és Számviteli Szolgálat illetékes szervezetei végzik.
Gazdálkodási tevékenységének felügyeletét a Honvédelmi Minisztérium és az MH gazdálkodási, pénzügyi és számviteli feladatokat ellátó központi szervei látják el.”
7. A határozat 8. pontjában a „Híradóezred” helyébe a „Híradózászlóalj” megnevezés lép.
8. A határozat a következő 9. ponttal egészül ki:
„9. A katonai szervezet részletes szervezeti és működési rendjét a Korm. rendelet 10. § (3) bekezdésében meghatározott Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a parancsnok a határozat hatálybalépését követő 60 napon belül készít el és azt a szolgálati elöljáróhoz jóváhagyásra felterjeszti.”
9. Ez a határozat az aláírás napján lép hatályba*, ezzel egyidejűleg a határozat 4. pontja hatályát veszti.
Dr. Szabó János sk.
honvédelmi miniszter
*,
A határozat aláírásának napja: 2001. február 27.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
