KK BH 2001/199
KK BH 2001/199
2001.04.01.
Az alapítvány közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételének nem akadálya, hogy az alapítvány egy meghatározott területen bizonyos tevékenységet végzők – pl. egy település sportoló fiataljainak – támogatására jött létre [1997. évi CLVI. tv. 4. § (1) bek. a) pont, 26. § b) és c/14. pont].
A „Dr. Csík Ferenc Alapítványt” a megyei bíróság az 1990. április 28-án kelt végzésével vette nyilvántartásba. Az alapítvány az emlékversenyen helyezést elérő versenyzők támogatását, továbbá a soproni úszók segítését tűzte ki célul.
Az alapító módosította az alapító okiratot, és egyidejűleg kérte közhasznú szervezetté nyilvánítását.
A megyei bíróság 1998. június 24-én kelt végzésével a kérelmező közhasznú szervezetté minősítését megtagadta, mert a kedvezményezetti kör zárt és adott, ezen utóbb nem lehet változtatni.
A végzés ellen a kérelmező nyújtott be fellebbezést, amelyben kérte a végzés hatályon kívül helyezését. Álláspontja szerint elfogadhatatlan a bíróságnak az az álláspontja, amely szerint az alapítvány zárt támogatotti körben működne, az elérhetőség lényegében bárki részére biztosított Sopronban és Sopron környékén az óvodásoktól egészen a felnőtt korig terjedően.
A fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Khtv.) 4. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint a közhasznúság nyilvántartásba vételéhez a szervezet létesítő okiratának tartalmaznia kell, hogy a szervezet milyen, a törvényben meghatározott közhasznú tevékenységet folytat, és – ha tagsággal rendelkezik – nem zárja ki, hogy tagjain kívül más is részesüljön a közhasznú szolgáltatásaiból.
Az alapítvány alapító okirata a közhasznúvá minősítés érdekében nem változtatott az eredeti célokon. A soproni és Sopron környéki úszók támogatása évente nagyrészt változó személyek támogatását jelenti, attól függően, hogy ki kíván élni ezzel a lehetőséggel. Az elérhetőség lényegében bárki részére biztosított, aki az adott területről jelentkezik.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor az alapítványi célok szerinti kedvezményezetti kört zártnak és adottnak minősítette. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint közhasznú szervezetté minősíthető az az alapítvány is, amely a közhasznú tevékenységét egy meghatározott területen fejti ki. Az alapítvány tagsággal nem rendelkezvén, a Khtv. 4. §-a (1) bekezdése a) pontjának alkalmazása során nem is merülhet fel, hogy tagjain kívül más nem részesül a közhasznú szolgáltatásaiból. Az alapítvány működési területének meghatározása önmagában nem zárja ki a törvényben meghatározott közhasznú tevékenység folytatását. Az alapítvány esetében nem a lehetséges kedvezményezettek köre és száma a közhasznú szervezetté minősítés alapvető feltétele, hanem a közhasznú tevékenység folytatása. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a kérelmező esetében ily módon a kedvezményezetti kör zártsága nem állapítható meg, a tevékenység folytatása azonban igen.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 258. §-ának (1) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság végzését hatályon kívül helyezte, és új határozat hozatalára utasította. Az új eljárásban az elsőfokú bíróságnak a kérelmezőt a Khtv. 26. §-ának b) és c/14. pontja alapján az egyéb törvényes feltételek megléte esetén közhasznú szervezetként nyilvántartásba kell vennie. (Legf. Bír. Kny. II. 28.465/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
