20/2001. (HK 4.) HM határozat
20/2001. (HK 4.) HM határozat
költségvetési szerv alapításáról szóló HM határozat módosításáról
2001.02.27.
A honvédelemről szóló 1993. évi CX. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 11. § (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 89. § (1) bekezdésére, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 11. § (5) bekezdésére, valamint a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség költségvetése tervezésének, gazdálkodásának, előirányzat-felhasználásának a sajátosságoknak megfelelő szervezeti és eljárási rendjére vonatkozó szabályairól szóló 90/1997. (V. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra – a HM Védelmi Hivatal szám nélküli, 1995. június 30-án kelt HM határozattal kiadott Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 4. pontja helyébe a következő 4. pont lép:
„4. A HM VH a honvédelmi miniszter közvetlen irányítása alatt működő központi államigazgatási szerv önálló jogi személy.
A HM VH fővárosi és megyei referens munkakört betöltői biztosítják a fővárosi, a megyei védelmi bizottságok és azok elnökei hatáskörébe utalt védelmi igazgatási feladatok szakmai koordinációját.”
2. A határozat 5. pontja helyébe a következő 5. pont lép:
„5. A HM VH alaptevékenysége
Az Alkotmányban szabályozott minősített időszakra [rendkívüli állapot, szükségállapot, vészhelyzet és a 19/E. § (1) bekezdésben meghatározott esetben], továbbá más jogszabályban meghatározott honvédelmi típusú válsághelyzetekre vonatkozó, a védelmi felkészítés és az országmozgósítás rendszerében a Hvt. végrehajtása tárgyában kiadott 178/1993. (XII. 27.) Korm. rendelet 1/A. §-a alapján meghatározott, a Kormány és a honvédelmi miniszter hatáskörébe tartozó védelmi igazgatási döntések előkészítése és végrehajtásának koordinációja.”
3. A határozat 7. pontja helyébe a következő 7. pont lép:
„7. A HM VH élén hivatalvezető áll. A hivatalvezetőt a honvédelmi miniszter, a helyettesét és az osztályvezetőket a közigazgatási államtitkár nevezi ki és menti fel. A HM VH állományára vonatkozó egyéb munkáltatói jogköröket – a magasabb személyügyi hatáskörbe tartozók kivételével – a hivatalvezető gyakorolja.”
4. A határozat 8. pontja helyébe a következő 8. pont lép:
„8. A HM VH önálló munkaköri jegyzékkel rendelkezik. A hivatalban a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló, többször módosított 1996. évi XLIII. törvény és a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény hatálya alá tartozók teljesítenek szolgálatot, illetve állnak jogviszonyban.”
5. A határozat 9. pontjának második mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép:
„A működéséhez szükséges egyes logisztikai (elhelyezés, híradás, gépjármű stb.) feltételeket a Magyar Honvédség kijelölt ellátó szervezete biztosítja. A működés egyéb feltételeiről (ügyvitel, személyügy stb.) a HM főosztályokkal azonos módon a HM szakirányú szervei gondoskodnak.”
6. A határozat 10. pontja helyébe a következő 10. pont lép:
„10. A HM VH az előirányzatok feletti rendelkezési jogosultság szempontjából teljes jogkörrel rendelkező, a gazdálkodás megszervezésének módjára tekintettel részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, melynek gazdálkodását az Áht.-ban, a Korm. rendeletben, valamint a HM szervekre vonatkozó, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben meghatározottak szerint végzi.
A HM VH éves költségvetését a Honvédelmi Minisztérium XIII. költségvetési fejezet 1. HM Igazgatási Költségvetési címen belül elkülönítetten kell tervezni és kezelni. Pénzügyi és számviteli ellátását a HM 1. számú Területi Pénzügyi és Számviteli Igazgatóság végzi.
Gazdálkodásának felügyeletét a HM védelemgazdasági helyettes államtitkár, pénzügyi és számviteli felügyeletét a HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal, fejezeti felügyeleti költségvetési ellenőrzését a HM Költségvetési Ellenőrzési Hivatal látja el.”
7. A határozat új 11. ponttal egészül ki és az eredeti a következő 11. pontja 12. pontra változik:
„11. A HM VH vállalkozási tevékenységet nem folytat.”
8. A határozat 12. pontja helyébe az alábbi 12. pont lép:
„12. A HM VH részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza, melyet a hivatalvezető ezen határozat hatályba lépését követő 60 napon belül készít el és jóváhagyásra felterjeszti.”
9. Ez a határozat az aláírás napján lép hatályba. *
Dr. Szabó János sk.
honvédelmi miniszter
*
A határozat aláírásának napja: 2001. február 27.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
