KK BH 2001/203
KK BH 2001/203
2001.04.01.
Az eljárás lényeges szabályának megszegését jelenti, ha nem a közigazgatási per alperese hozta a közigazgatási határozatot [Pp. 64. § (2) bek., 130. § (1) bek. g) pont, 327. § (2) bek.].
A felperes 1994. március 3-án keltezve pályázatot nyújtott be az M. Fejlesztési Alapból visszterhes támogatás, valamint tehermentes kamattámogatás elnyerése céljából. A helyettes államtitkár az 1994. június 29-én kelt határozatával 266 millió Ft visszatérítendő támogatási előirányzatot engedélyezett. A miniszter az 1995. május 24-én kelt határozatával a támogatást engedélyező határozatot visszavonta azzal, hogy az időközben megkezdett beruházás forráshiányossá vált.
A felperes a Fővárosi Bírósághoz 1995. június 23-án benyújtott keresetlevelének külzetén alperesként az F. Minisztériumot jelölte meg. A keresetlevél tartalma szerint az F. Minisztérium határozata több okból is jogszabálysértő, ezért kérte annak hatályon kívül helyezését. A felperes az ezt követő valamennyi beadványában, annak külzetén, de tartalma szerint is az F. Minisztérium alperest perelte. Az elsőfokú eljárásban az 1996. november 21. napján tartott tárgyaláson a felperes képviselője az alperes – vagyis az F. Minisztérium – határozatának hatályon kívül helyezését kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletének „fej” részében alperesként a Földművelésügyi Minisztériumot jelölte meg. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes nyújtott be fellebbezést annak megváltoztatása, illetőleg annak hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatására kötelezése érdekében.
A földművelésügyi alapokról szóló 1992. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban Tv.) 4. §-ának (1) bekezdése alapján az Alap felhasználásáról a miniszter jogosult rendelkezni. A Mezőgazdasági és Erdészeti Alap felhasználásának részletes szabályairól szóló 9/1995. (IV. 28.) FM rendelet (a továbbiakban: R.) 30. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján az 5 millió Ft értékhatár feletti beruházások és az élelmiszer-feldolgozási beruházások esetén a Földművelésügyi Hivatal és az Agrárfejlesztési Bizottság véleményét figyelembe véve a miniszter bírálja el.
A Tv. és az R. alapján is a Miniszter és nem a minisztérium hatáskörébe tartozik a támogatás engedélyezése, illetve annak visszavonása. A perben vitássá tett határozatot is a miniszter hozta meg.
A közigazgatási perben a Pp. 327. §-ának (2) bekezdése alapján a keresetet az ellen a közigazgatási szerv ellen kell indítani, amelyik a felülvizsgálni kért határozatot hozta. A perben vitatott határozatokat a földművelésügyi miniszter (a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter jogelődje) hozta meg. A felperes azonban a keresetlevelének, az elsőfokú bírósághoz beadott beadványainak és a fellebbezésének külzetén minden esetben az F. Minisztériumot jelölte meg alperesként és a beadványok tartalma szerint is az F. Minisztériumot tekintette alperesnek. A perben vitatott határozatot azonban nem az F. Minisztérium hozta meg.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 327. §-ának (2) bekezdése alapján nem észlelte, hogy a felperes keresetét nem a felülvizsgálni kért határozatot hozó földművelésügyi miniszter, illetve jogutódja, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, hanem a minisztérium ellen indította. Az elsőfokú bíróságnak a Pp. 327. §-ának (2) bekezdése alapján hivatalból kell vizsgálnia, hogy a felperes a keresetét a megfelelő közigazgatási szerv ellen indítja-e vagy sem. Amennyiben nem, a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontjára figyelemmel köteles felhívni a felperest a kötelezően perben álló meghatározott személy perbevonására. Ha a felperes eleget tesz, a korábbi alperest a Pp. 64. §-ának (2) bekezdése alapján a perből el kell bocsátani. Ha azonban a felperes a felhívásnak nem tesz eleget, a keresetlevelet a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján idézés kibocsátása nélkül el kell utasítani, illetve a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján a pert meg kell szüntetni.
A Pp. 64. §-ának (2) bekezdése alapján, ha a felperes a pert nem az ellen indította meg, akivel szemben az igény érvényesíthető, a bíróság a felperesnek az elsőfokú eljárás során előterjesztett kérelmére a felperes által megjelölt személyt alperesként a kereset közlésével megidézi, és a korábbi alperest a perből elbocsátja. Ennek alapján új alperes megjelölésére és a korábbi alperesnek a perből történő elbocsátására a másodfokú eljárás során már nincsen lehetőség.
A Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontjában írt kötelező felhívás elmaradása esetén a perben olyan alperes vesz részt, amely a Pp. 327. §-ának (2) bekezdése alapján a felülvizsgálni kért határozatot nem hozta. A határozatot nem hozó közigazgatási szerv alperesként való perbeli részvétele, illetve a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontjában írt kötelező felhívás elmulasztása az elsőfokú eljárás lényeges szabályainak megsértését jelenti, amely miatt szükséges a tárgyalás megismétlése.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az új eljárásban a Pp. 130. §-a (1) bekezdésének g) pontja alapján – figyelemmel a Pp. 327. §-ának (2) bekezdésére – a felperest fel kell hívni a felülvizsgálni kért határozatot hozó, így kötelezően perben álló földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek mint a földművelésügyi miniszter jogutódjának perbe vonására. (Legf. Bír. Kf. IV. 27.258/1998. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
