21/2001. (VI. 21.) AB határozat
21/2001. (VI. 21.) AB határozat1
2001.06.21.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló bírói kezdeményezés alapján – Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 7. § (1) bekezdés a) pontja az egyszemélyes közhasznú társaságok vonatkozásában alkotmányellenes, ezért 2001. december 31-i hatállyal megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 7. § (1) bekezdés a) pontja a Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság előtt folyamatban levő Cg. 01-14-000308/5. számú, Cg. 01-14-000305/5. számú, Cg. 01-14-000307/4. számú, Cg. 01-14-000271/12. számú, Cg. 01-14-000114/15. számú, Cg. 01-14-000078/12. számú, Cg. 01-14-000312/4. számú, valamint a Cg. 01-14-000306/3. számú cégeljárásokban nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A Fővárosi Bíróság, mint Cégbíróság bírája az előtte folyamatban lévő Cg. 01-14-000308/5. számú, Cg. 01-14-000305/5. számú, Cg. 01-14-000307/4. számú, Cg. 01-14-000271/12. számú, Cg. 01-14-000114/15. számú, Cg. 01-14-000078/12. számú, Cg. 01-14-000312/4. számú, valamint a Cg. 01-14-000306/3. számú ügyekben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. §-a alapján a cégeljárás felfüggesztése mellett kezdeményezte a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Kszt.) 7. § (1) bekezdés a) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését. A végzés indítványt tartalmaz arra nézve is, hogy az Alkotmánybíróság határozatában mondja ki azt is, hogy a Kszt. vitatott szabálya a felfüggesztett eljárásokban nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság az egyes ügyekben benyújtott indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
A Kszt. 7. § (1) bekezdésének a) pontja szerint a közhasznú szervezet létesítő okiratának tartalmaznia kell a vezető szerv ülésezésének gyakoriságára, ülései összehívásának rendjére és a napirend közlésének módjára, üléseinek nyilvánosságára, határozatképességére és a határozathozatal módjára vonatkozó előírásokat.
Az indítványozó rámutat arra, hogy a Kszt.-nek ez a rendelkezése kogens szabály, e rendelkezések hiányában a létesítő okirat semmis. Ugyanakkor a Kszt.-nek ez a rendelkezése az egyszemélyes gazdasági társaságok esetén nem alkalmazható, ugyanis a gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 19. § (4) bekezdése alapján az egyszemélyes gazdasági társaságok esetén taggyűlés nem működik, a társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó ügyekben az egyedüli tag dönt.
Az indítványozó álláspontja szerint a jogszabályi rendelkezéseknek ilyen kollíziója folytán sérül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogbiztonság követelménye. Ez a kollízió alapjogi jogsérelmet is okoz, mert a kollíziónak a jogalkalmazó által történő feloldása sem lehetséges anélkül, hogy az alkotmányellenes diszkriminációt ne eredményezzen. Ugyanis ha a jogalkalmazó nem alkalmazza a Kszt. vitatott rendelkezéseinek szabályait, ellentétbe kerül a törvény megalkotásakor kitűzött célokkal, nevezetesen azzal, hogy a közhasznú szervezetek belső működése, döntései a nyilvánosság által ellenőrizhetők legyenek. A nyilvánosságnak és az ellenőrizhetőségnek ezek a Kszt. 7. § (1) bekezdés a) pontjában megfogalmazott garanciái csak a többszemélyes alapítású társaságoknál alkalmazhatók a jogalkotó szándékának megfelelő tartalommal. Így az egyszemélyes alapítású társaságok olyan eltérő jogi helyzetbe kerülnek, amelyeket a jogalkotó nem szándékozott számukra nyújtani. Így a szabályozás pontatlansága, hiányosságai miatt a Gt. és a Kszt. rendelkezései közötti kollízió az Alkotmány 70/A. §-ában szabályozott jogegyenlőség alkotmányos elvét is sérti.
A hiányos szabályozás nyomán kialakult, a helyi önkormányzatokkal szemben alkalmazott diszkriminatív jogalkalmazási gyakorlat pedig sérti a helyi önkormányzatok számára az Alkotmány 42. §-ában biztosított önkormányzati autonómiát.
Az indítványozó rámutat a vitatott törvényi rendelkezés értelmezése során kialakult bírói gyakorlat ellentmondásaira is, valamint arra, hogy a közigazgatás továbbfejlesztésének 1999–2000. évekre szóló kormányzati feladattervéről szóló 1052/1999. (V. 21.) Korm. határozat és az államháztartás pénzügyi rendszerének továbbfejlesztési irányairól és a kincstári rendszer új szervezeti rendjének kialakításáról szóló 2064/2000. (III. 29.) Korm. határozat alapján a költségvetési feladatok közhasznú társaságba történő áthelyezése ugrásszerűen nő. A létrejövő közhasznú társaságok jelentős része egyszemélyes alapítású. Így a Kszt. 7. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltak alkalmazhatóságával kapcsolatos bizonytalanság már olyan helyzetet teremt, amely ellehetetleníti a bíróság bejegyzési gyakorlatát.
Az Alkotmánybíróság megkereste az igazságügy-minisztert álláspontjának megismerése érdekében.
II.
Az indítvány megalapozott.
1. A közhasznú társaságról a Polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 57–60. §-ai rendelkeznek. A Ptk. 57. § (2) bekezdése a közhasznú társaság alapítására nézve a következő rendelkezést tartalmazza:
,,(2) A közhasznú társaságra az e törvényben meghatározott eltérésekkel a gazdasági társaságokról szóló törvénynek a gazdasági társaságokra irányadó közös szabályait, valamint a korlátolt felelősségű társaságra vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.''
A Gt. szabályai lehetővé teszik, és a Ptk.-nak a közhasznú társaságra vonatkozó rendelkezései nem zárják ki egyszemélyes alapítású közhasznú társaság alapítását.
A Kszt. a köz érdekében tevékenykedő különféle szervezetek közhasznú (kiemelkedően közhasznú) jogállású szervezetként való elismeréséről rendelkezik. A Kszt. 2. § (2) bekezdésének d) pontja a közhasznú jogállású szervezetként elismerhető szervezetek között sorolja fel a közhasznú társaságot. A Kszt. nem zárja ki az egyszemélyes alapítású közhasznú társaság közhasznú jogállású szervezetként való elismerésének lehetőségét.
A Kszt. 7. § (1) bekezdés a) pontja ugyanakkor a következő rendelkezést tartalmazza:
,,7. § (1) A közhasznú szervezet létesítő okiratának tartalmaznia kell
a) a legfőbb szerv és – ha azzal nem azonos – az ügyintéző és képviseleti szerv (a továbbiakban együtt: vezető szerv)
1. ülésezésének gyakoriságára, amely az évi egy alkalomnál kevesebb nem lehet,
2. ülései összehívásának rendjére és a napirend közlésének módjára,
3. üléseinek nyilvánosságára, határozatképességére és a határozathozatal módjára,
.... vonatkozó szabályokat''
A Kszt. 26. § f) pontja értelmező rendelkezést tartalmaz arra nézve, hogy a törvény alkalmazásában mely szerveket kell legfőbb szerven érteni:
,,f) legfőbb szerv: az alapítvány és a közalapítvány kezelő szerve (szervezete), a társadalmi szervezet alapszabály szerinti legfőbb szerve, valamint a közhasznú társaság taggyűlése;''
A Gt. 19. § (4) bekezdése az egyszemélyes gazdasági társaságra nézve a következő szabályt tartalmazza:
,,(4) Egyszemélyes gazdasági társaság esetében taggyűlés (közgyűlés) nem működik. A gazdasági társaság legfőbb szerve hatáskörébe tartozó kérdésekben az egyedüli tag, illetve részvényes dönt.''
E rendelkezéseket figyelembe véve megállapítható, hogy az egyszemélyes alapítású gazdasági társaságok esetében a Kszt. 7. § (1) bekezdésének a) pontja a jogalkalmazás során nem értelmezhető.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kszt. vitatott rendelkezése és a Gt.-nek az egyszemélyes gazdasági társaságokra vonatkozó szabályai között az indítványozó által kifejtett ellentmondás fennáll.
Az Alkotmánybíróság 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában állást foglalt abban a kérdésben, hogy a normakollízió esetén milyen feltételek mellett van helye alkotmányellenesség megállapításának:
,,Az Alkotmánybíróság elvi éllel mutat rá arra, hogy meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes – vagy az értelmezéstől függően ellentétes – törvényi rendezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis, ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát például ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését, vagy Alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi.'' (ABH 1991, 175., 176.)
2. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta meg, hogy a törvényi rendelkezések közötti kollízió sérti-e az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiságból következő jogbiztonság követelményét.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában kifejtette, hogy a jogállam alapvető, nélkülözhetetlen eleme a jogbiztonság. Elsőként a törvényességi óvás alkotmányosságának vizsgálata során hozott 9/1992. (I. 30.) AB határozatában fejtette ki azt, hogy ,,a jogbiztonság az állam – s elsősorban a jogalkotó – kötelességévé teszi annak biztosítását, hogy a jog egésze, egyes részterületei és az egyes jogszabályok is világosak, egyértelműek, működésüket tekintve kiszámíthatóak és előreláthatóak legyenek a norma címzettjei számára. Vagyis a jogbiztonság nem csupán az egyes normák egyértelműségét követeli meg, de az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is.'' (ABH 1992, 59., 65.)
A Kszt. 7. § (1) bekezdés a) pontja olyan belső szerv működési rendjének szabályozását írja elő, amely az egyszemélyes alapítású közhasznú társaságokban a társasági jog szabályai szerint nem létezik, így a Kszt. e szabálya által megkövetelt rendelkezések létesítő okiratba foglalásának előírása az egyszemélyes közhasznú társaságok esetében legfőbb szerv, taggyűlés hiányában nem teljesíthető. Ugyanakkor a Kszt. kivételt nem tűrő, kogens rendelkezésként írja elő a szervezet vezető testülete döntéshozatali mechanizmusának nyilvánosságára, átláthatóságára vonatkozó garanciális szabályoknak a létesítő okiratba foglalását, és támasztja ezt a tartalmi követelményt a törvény hatálya alá tartozó szervezetek közhasznú jogállása elismerésének feltételeként. A törvényi szabályok kollíziója azt eredményezi, hogy törvénysértést követ el a jogalkalmazó akkor is, ha a közhasznú társaság közhasznú jogállású szervezetként való elismeréséhez megköveteli a Kszt. 7. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak a létesítő okiratban történő szabályozását és akkor is, ha eltekint azoktól. A vitatott szabályok kogens előírása az egyszemélyes alapítású közhasznú társaságok esetében jogilag lehetetlenre irányul. Ugyanakkor a támadott rendelkezés az egyszemélyes alapítású közhasznú társaságok esetén nem alkalmas a szabályozás által elérni kívánt törvényi célok megvalósítására sem.
A Kszt. 7. §-ához fűzött indokolás a szabályozás indokait a következőkben jelöli meg:
,,A szabályozás célja, hogy a közhasznú szervezet működését átláthatóbbá tegye, a működést a szervezetre vonatkozó státus szabályokhoz képest pontosabban meghatározott eljárási és szervezeti rendbe terelje, elősegítse a döntéshozatal nyomon követhetőségét, biztosítsa a nyilvánosság közhasznú szervezet által vállalt és a törvény által előírt szintjét.''
A vitatott rendelkezés célja tehát az, hogy biztosítsa a szervezet működésének, döntési mechanizmusának nyilvánosságát.
A jogi szabályozás ellentmondásossága miatt az egyszemélyes alapítású közhasznú társaság esetén a nyilvánosságnak és az átláthatóságnak a törvény által a közhasznú jogállású szervezetté minősítéshez megteremteni kívánt garanciái sem érvényesülnek.
A Kszt. hatálya alá tartozó szervezetek közfeladatokat látnak el és e közfeladataik ellátáshoz a Kszt.-ben meghatározott kedvezményekben részesülnek, mind a közfeladatok ellátása, mind a közpénzekkel való gazdálkodás tisztaságának biztosítása megköveteli, hogy e szervezetek közhasznú jogállásának elismerését és működésük rendjét egyértelmű szabályok határozzák meg.
A Kszt. 7. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt szabályozás mivel kiszámíthatatlanná teszi a jogalkalmazó szervek magatartását, az egyszemélyes közhasznú társaságok működésével kapcsolatos törvényi követelményeket, sérti a jogbiztonságot. A Kszt. és a Gt. szabályai között fennálló kollízió jogalkalmazói jogértelmezéssel a jogbiztonság sérelme nélkül nem oldható fel.
Ezért az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a vitatott rendelkezés sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvéből folyó jogbiztonság követelményét.
Tekintettel arra, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme alapján a vitatott szabály alkotmányellenessége megállapítást nyert, az Alkotmánybíróság az indítványozó által felvetett további alkotmányossági kifogásokat nem vizsgálta.
3. Az Alkotmánybíróság – tekintettel annak alkotmánysértő voltára – a Kszt. 7. § (1) bekezdésének a) pontját megsemmisítette.
A vitatott szabály nem minden, a Kszt. hatálya alá tartozó szervezet, hanem csak az egyszemélyes alapítású közhasznú társaságok vonatkozásában alkotmányellenes, ezért az Alkotmánybíróság megfelelő időt kívánt adni a jogalkotónak arra, hogy az egyszemélyes alapítású közhasznú társaságok közhasznú jogállású szervezetként való elismerésének sajátos szabályait megalkossa, ezért a Kszt. 7. § (1) bekezdésének a) pontja megsemmisítésének időpontját az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján egy későbbi időpontban 2001. december 31-ben határozta meg.
Az Abtv. 38. § (1) bekezdése szerint a bíró – az eljárás felfüggesztése mellett – abban az esetben kezdeményezi az Alkotmánybíróság eljárását, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközét kellene alkalmaznia, amelynek alkotmányellenességét észleli. A bíró által, az Abtv. 38. §-a alapján kezdeményezett ügyekben az Alkotmánybíróság konkrét normakontrollt gyakorol, nem pusztán a megtámadott norma alkotmányosságáról és megsemmisítéséről kell döntenie, hanem az alkotmánybírósági eljárás tárgya annak elbírálása is, hogy a vitatott szabály a bíróság előtt folyó eljárásban alkalmazható-e vagy sem. [6/1998. (III. 11.) AB határozat, ABH 1998, 91.]
Az Abtv. 43. § (4) bekezdése lehetőséget ad arra, hogy az Alkotmánybíróság kimondja az alkotmányellenesnek ítélt norma konkrét ügyben való alkalmazásának tilalmát abban az esetben, ha azt a jogbiztonság, illetőleg az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja.
Tekintettel arra, hogy a bíró felfüggesztő végzésével érintett közhasznú jogállású közhasznú társaságok létrejöttének feltétele a cégnyilvántartásba való bejegyzés, így különösen fontos érdek fűződik ahhoz, hogy a bíróság az ügyükben döntést hozzon. Ezért – tekintettel arra, hogy a Kszt. 7. § (1) bekezdésének a) pontja az egyszemélyes közhasznú társaságokkal szemben a közhasznú jogállású szervezetként való elismerésükhöz nem teljesíthető feltételeket támaszt – az Alkotmánybíróság – élve az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazással – kimondta, hogy az alkotmányellenessé nyilvánított rendelkezés a Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság előtt folyamatban levő Cg. 01-14-000308/5. számú, Cg. 01-14-000305/5. számú, Cg. 01-14-000307/4. számú, Cg. 01-14-000271/12. számú, Cg. 01-14-000114/15. számú, Cg. 01-14-000078/12. számú, Cg. 01-14-000312/4. számú, valamint Cg. 01-14-000306/3. számú cégeljárásokban e határozat közzétételének napjától nem alkalmazható.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-ában foglalt rendelkezésen alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 1020/B/2000.
Dr. Harmathy Attila alkotmánybíró különvéleménye
Álláspontom szerint el kell utasítani azokat az indítványokat, amelyek arra irányulnak, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Kszt.) 7. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott szabály alkotmányellenességét, és semmisítse azt meg.
Az indítványok elutasításának indokai a következők:
1. A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 57. §-a szerint a közhasznú társaság olyan jogi személy, amely a társadalom közös szükségleteinek kielégítését szolgáló (közhasznú) tevékenységet nyereség- és vagyonszerzési cél nélkül végez, és amelyre – egyes eltérő rendelkezésektől eltekintve – a gazdasági társaságokra irányadó közös szabályokat, valamint a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
A gazdasági társaságokról szóló 1997. évi CXLIV. törvény (a továbbiakban: Gt.) mind a gazdasági társaságokra irányadó közös szabályok között, mind a korlátolt felelősségű társaságokra vonatkozó szabályok között több különleges rendelkezést határoz meg az egyszemélyes társaságokra. A közös szabályok között kimondja, hogy egyszemélyes gazdasági társaság esetében taggyűlés nem működik, hanem az egyébként a gazdasági társaság legfőbb szervének hatáskörébe tartozó kérdésekről az egyedüli tag dönt [19. § (4) bekezdése]. Az egyszemélyes korlátolt felelősségű társaságokról szóló 171. § pedig az említett szabály megismétlésén túlmenően úgy rendelkezik, hogy az egyedüli tagként szereplő természetes személy jogosult a társaság ügyeinek intézésére és képviseletére is, ha az alapító okirat ezt kimondja.
A Kszt. 2. §-a szerint a jogi személyek felsorolt fajtái közhasznú szervezetté minősíthetők. Ezek közé a felsorolásban szereplő jogi személyek közé tartoznak a közhasznú társaságok is. A Ptk. közhasznú társaságokra vonatkozó szabályai módosításának kimondása nélkül a Kszt. a közhasznú szervezetté minősítéshez olyan feltételeket is meghatároz, amelyeket a Ptk. a közhasznú társasággá válás követelményei között nem mondott ki. A többletkövetelmények között írja elő a Kszt. 7. § (1) bekezdésének a) pontja – egyebek mellett – azt, hogy a közhasznú szervezet létesítő okiratában meg kell határozni a közhasznú szervezet legfőbb szervének, továbbá ügyintéző és képviseleti szervének ülésezési gyakoriságát, az ülések összehívásának gyakoriságát, a napirend közlési módját, az ülések nyilvánosságára, határozatképességére és a határozathozatal módjára vonatkozó szabályokat.
Az indítványok kiindulási alapját az a kérdés jelenti, hogyan értelmezze a bíróság Kszt.-nek ezeket a szabályait olyan esetben, amelyben egyszemélyes közhasznú társaság közhasznú szervezetté való minősítésének feltételeit vizsgálja, és az egyszemélyes társaság egyetlen tagja látja el a legfőbb szerv, továbbá esetleg az ügyintéző és képviseleti szerv feladatait is ülések tartása nélkül és ülésen hozott határozatok nélkül. Itt tehát nem érvényesülhetnek a nyilvánosság útján történő ellenőrzésnek a szempontjai. Tekintettel arra, hogy az egyszemélyes társaság esetében a jogalkotó említett elképzelésének megvalósítása nem érhető el, az indítványok a Kszt. gondot okozó szabályát alkotmányellenesnek tekintik.
2. Az indítványok azt fejtik ki, hogy három alapon lehet megállapítani annak a támadott szabálynak az alkotmányellenességét, amely szerint a közhasznú szervezet létesítő okiratának – egyebek mellett – tartalmaznia kell a szervezet legfőbb szervére vonatkozó különböző adatokat.
– Az indítványok szerint az alkotmányellenesség megállapításának egyik alapja a Kszt. támadott szabálya és a Gt. 19. §-ának (4) bekezdésében meghatározott rendelkezés között fennálló eltérés. Ha ugyanis az egyszemélyes közhasznú társaság legfőbb szerve az egyedüli tag, akkor nem lehet megállapítani a Kszt. támadott szabályában a legfőbb szervre vonatkozóan előírt adatokat, és így a támadott szabály ebben a vonatkozásban alkalmazhatatlan.
A hivatkozott jogszabályok eltérése az indítványok szerint az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdéséből levezetett jogbiztonság elvét sérti.
– Az indítványok szerint az alkotmányellenesség megállapításának másik alapja az, hogy a támadott szabály csak az egyszemélyes közhasznú társaságokra nem alkalmazható, más esetekben azonban igen. Ennek következtében a nem egyszemélyes társaságként működő közhasznú szervezetek hátrányosabb helyzetbe kerülnek, mint az egyszemélyes társaságok ,,anélkül, hogy erre, illetve az egyszemélyes alapításra nézve a törvényhozó kifejezett szabályozást alkotott volna''.
A Kszt. és a Gt. hivatkozott szabályainak eltérése következtében tehát az indítványok szerint az Alkotmány 70/A. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elvet sértő hátrányos megkülönböztetés érvényesül.
– Az indítványok szerint az alkotmányellenesség megállapításának harmadik alapja az, hogy az esetek jelentős részében helyi önkormányzatok alapítanak közhasznú társaságokat. A szabályozás hibái miatt kialakult diszkriminatív gyakorlat tehát ,,az Alkotmány IX. fejezetében és ezen belül is a 42. §-ban foglalt önkormányzati autonómiát sérti''.
3. Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság gyakorlata a demokratikus jogállam egyik lényeges fogalmi elemének tekinti a jogbiztonságot. A jogbiztonság pedig többek között azt a követelményt jelenti, hogy a jogszabályok kiszámítható, előrelátható következményekkel járjanak [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59., 65; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77., 84.].
A jogalkotással szemben támasztott követelmény eltérően érvényesül az egyes történelmi időszakok, életviszonyok és jogágak sajátosságainak megfelelően. Így a jogbiztonság egyik eleme, a szabályozás stabilitása tekintetében a rendszerváltás időszakában nem lehetett ugyanolyan időtálló szabályozást igényelni, mint ahogy azt a jogbiztonság egyébként megkívánja [ezt állapította meg a 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146., 158.]. A jogbiztonság másik eleme, a szabály érthetőségének, teljességének követelménye, mely az életviszonyok sajátosságától függően értelmezendő. A jogszabályok nem terjedhetnek ki az életben felmerülő minden kérdésre, a jogalkalmazás nem gépies tevékenység; a jogalkotó tehát többnyire csak az életviszonyok tipikus elemeire lehet tekintettel és a szabályok részletessége, elvont vagy konkrét jellege az életviszonyok és az érintett jogágak adottságaihoz igazodik [ilyen gondolatot fogalmazott meg az 1160/B/1992. AB határozat (ABH 1993, 607., 608.)]. Ezért rendelkezik a jogalkotó széles körű mérlegelési lehetőséggel [ezt a jogalkotói szabadságot mondta ki az Alkotmánybíróság a jogállam elvének alkalmazása szempontjából fontos 9/1992. (I. 30.) AB határozatában (ABH 1992, 59., 65.)].
Annak alapulvételével, hogy a jogalkotás bonyolult tevékenység és a jogalkalmazás szükségszerűen nehézségekkel járó, gyakran komoly szaktudást igénylő feladat, a jogbiztonság követelménye nem jelenthet olyan igényt, hogy a jogi szabályozás eredményeként a felmerülő kérdésekre könnyen és mindig azonos választ lehessen kapni. Ezért alakította ki az Alkotmánybíróság azt a gyakorlatot, hogy a jogbiztonság követelménye és így a jogállam elve nem szenved sérelmet akkor, ha a jogszabály tartalma megállapítható [26/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 135., 142.].
Az indítványokban támadott szabály tartalma világos. Csak az okoz problémát, hogy a megállapítható tartalom mellett az egyszemélyes társaságok esetében a szabályt nem lehet úgy alkalmazni, hogy az minden esetben a jogalkotó által elérni kívánt eredményhez vezessen. Azon az alapon azonban, hogy egy jogszabály az esetek egy részében a céljának (a jelen esetben a nyilvánosság útján való ellenőrzésnek) a megvalósítására nem alkalmas, nem mondható ki a jogállam elvének sérelme, a jogbiztonság követelményének megsértése, az adott jogszabály alkotmányellenes volta.
Az adott esetben nem áll fenn a Kszt. támadott szabálya és a Gt. rendelkezései között az indítványokban állított ellentét. Az Alkotmánybíróság 1991-ben kialakított és azóta is követett gyakorlata szerint azonban jogszabályok ellentétes tartalmú rendelkezései esetében is csak akkor lehet jogszabályok alkotmányellenességét megállapítani, ha az ellentmondás a jogszabályok alkalmazása során értelmezéssel nem oldható fel, és az ellentmondás miatt anyagi alkotmányellenesség, alapjog sérelme következik be [35/1991. (VI. 26.) AB határozat, ABH 1991, 175., 177.; 27/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 150., 152.; újabban 988/B/1993 AB határozat, ABH 1999, 473., 474. és 152/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 653., 657.].
4. Az indítványok a jogbiztonság sérelme mellett arra hivatkoznak, hogy ha az egyszemélyes társaságokra nem alkalmazható a Kszt. támadott szabálya, akkor ez hátrányos megkülönböztetést jelent a nem egyszemélyes társaságként működő közhasznú szervezetekre.
A Kszt. támadott szabálya nem tesz különbséget a közhasznú szervezetek között, hanem egységes szabályokat határoz meg. Az egységes szabály nem veszi figyelembe, hogy nem azonos jellemzőkkel rendelkeznek azok a jogalanyok, amelyekre alkalmazni kell a rendelkezést. Ennek következtében alakul ki olyan helyzet, hogy az alanyok egy csoportjánál nem éri el a jogszabály a kívánt hatást. Az a jogi szabályozás, amely technikájában és koncepciójában nem tartalmaz megkülönböztetést, nem sérti meg a diszkrimináció tilalmát annak ellenére, hogy egyenlőként kezel ténylegesen nem azonos helyzetben lévő alanyokat [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146., 161.].
Még akkor sem lehetne azonban szó az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt szabály megsértéséről, ha a támadott rendelkezés valóban tartalmazna megkülönböztetést. Az Alkotmánybíróság már működésének első évében meghatározta azokat az adott kérdésre vonatkozó elveket, amelyeket azóta is alkalmaz. Ennek megfelelően az emberi, illetve állampolgári jogok tekintetében áll fenn a megkülönböztetés tilalma. A jognak mindenkit egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie, az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46., 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73., 77.]. Az egyenlő méltóságú személyként való kezelés hiánya nem állapítható meg a Kszt. támadott rendelkezésénél azon az alapon, hogy a jogi rendezés sajátossága miatt a nyilvánosság útján történő ellenőrzés nem valósulhat meg az egyszemélyes társaságoknál, a többi közhasznú szervezetnél viszont igen.
5. A Kszt.-nek az indítványok által támadott az a szabálya, amely a közhasznú szervezetek létesítő okiratának tartalmáról szól, nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 42. §-ával. Ezért az erre vonatkozó kérdésekkel nem kell érdemben foglalkozni.
A fentiek alapján az indítványok nem megalapozottak, azokat el kell utasítani.
A közigazgatási tevékenység területén a polgári jogi intézmények felhasználásával történő feladatmegoldás alkotmányossági kérdéseire az indítványok nem tartalmaztak kérelmet, ezért ezek vizsgálatára – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 20. §-a alapján – nem került sor.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás