BK BH 2001/213
BK BH 2001/213
2001.05.01.
Nem jelenti a vádelv sérelmét, ha a vádirat tényleíró része és a bíróság ítéletének a tényállása nem minden részletében és mozzanatában azonos, az ítéleti tényállás - az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, eredménye stb. tekintetében - eltérhet a vádirat tényállásától;
a bíróságnak kifejezett kötelessége a vádirati tényállás pontatlanságainak és hiányosságainak a helyesbítése és kiegészítése, mely nem jelenti a törvényes vádtól való eltérést [Be. 5. § (1) bek., 9. § (2) bek., 146. § (2) bek. b) és c) pont, 250. § III. pont].
A városi bíróság, illetve a megyei bíróság a 2000. január 4. napján meghozott ítéletével a terheltet különösen nagy kárt okozó csalás buntette és magánokirat-hamisítás vétsége miatt - halmazati büntetésül - 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 3 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.
A H. Kft.-ből 1997-ben a terhelt részesedést vásárolt, és az 1997. december 29-i keltezésu társasági szerződést módosító okirat alapján a társaság egyik ügyvezetője is ő volt. A terhelt a bankkal 1998. január 28-án - 10 millió forintra - 1998. december 21-i lejárattal, rulírozó kölcsön nyújtására kölcsönszerződést kötött, melyet a terhelt mint gazdasági vezető írt alá.
A kölcsönszerződés biztosítékául egy ugyanakkor megkötött engedélyezési szerződés szolgált, amely szerint a Kft. átruházza a bankra az APEH megyei igazgatósága által a kft. részére leigazolt általános forgalmi adó visszatérítését.
E szerződések alapján - 1998. február 12. és március 11. napjai között - három esetben került sor (írásbeli szerződés megkötése nélkül) a kft. részére kölcsönnyújtásra, amelyeket a kft. akként fizetett vissza, hogy azokat a leigazolt forgalmi adóból a bank leemelte.
E kölcsönök igénylésénél is a terhelt járt el.
1998. június 9-én a terhelt és társa az üzletrészüket értékesítették, és e szerződések aláírásával egy időben - minthogy a cég teljes tulajdonjogát megszerezték - a vevők átvették a kft. teljes dokumentációját is.
Ezt megelőzően, 1998. április 29-én az ügyvezető igazgató már felmondott, és ettől kezdve a kft. ügyeiben nem járt el.
1998. június 17-én a terhelt - amikor már nem volt a kft. tagja, és ügyintézésre sem volt jogosult - megjelent a bank fiókjában, és ott egy ugyanezen napra kiállított, 24 786 000 forint összegu áfa visszaigényléséről - s ebből 14 005 000 forintnak kiutalás céljából történő továbbításáról - szóló APEH-igazolást mutatott be a pénzintézet képviselőjének, amelynek alapján a kft.-t hitelképesnek minősítették, és annak számlájára 10 millió forintot utaltak át. A kft. számlájáról 9,5 millió forintot a terhelt rendelkezése alapján az L. Kft.-nek - amely korábban a H. Kft. tagja volt - utaltak tovább. A terhelt által benyújtott igazolás valótlan tartalmú okirat volt, azon hamisított bélyegzőlenyomat és aláírás szerepelt, az iktatószám hamis volt, és az igazolást nem az APEH adta ki.
A másodfokú bíróság tényként még a következőket is megállapította: a terhelt tudva, hogy az általa felhasznált igazolás hamis, azt jogtalan haszonszerzés végett a bank megtévesztésére használta fel. A terhelt ezáltal 10 millió forint kárt okozott a banknak, melyet utóbb a sértettől engedményesi szerződéssel az R. Rt. megvásárolt.
A jogerős határozatok ellen - a megyei bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése, a városi bíróság ítéletének megváltoztatása és a terhelt felmentése érdekében - a jogi képviselője útján - a terhelt nyújtott be felülvizsgálati indítványt. Az indítványban kifejtettek szerint az eljárt bíróságok a Be. 250. §-ának III. pontja szerinti perjogi szabálysértéssel - törvényes vád hiányában - állapították meg a terhelt bunösségét a magánokirat-hamisításban. Arról ugyanis, hogy a felhasznált okirat hamis, a terhelt nem tudott, és ilyen tényállítást a vádirat, de még az elsőfokú ítélet sem tartalmazott.
Ezen túlmenően az ítéletek anyagi jogi szabályt - a Btk. 318. §-ának (1) bekezdését is - sértettek, minthogy a tényállás - ideértve a másodfokú bíróság által tett kiegészítést is - nem rögzíti a jogtalan haszonszerzési célzatra történő utalást. Erre egyébként törvényes vád szintén nem volt, sőt, a bíróság ennek ellenkezőjét, azt állapította meg, hogy a terhelt a felvett hitelt a kft. tartozásának a rendezésére fordította. Mindezek miatt a - célzat mint törvényi tényállási elem, de a törvényes vád hiányában is - felmentő ítélet hozatalának lett volna helye,
A legfőbb ügyész a megtámadott határozatok hatályban tartását indítványozta.
A felülvizsgálati indítvány az alábbiak miatt nem alapos.
A Be. 146. §-ának (1) bekezdése értelmében a vádemelés - az ún. rendes bírósági eljárásban - a vádiratnak a bírósághoz való benyújtásával történik. A vádiratnak - egyéb kellékeken kívül és azon túlmenően, hogy ki ellen történik a vádemelés - a vád tárgyát képező cselekménynek csupán a rövid leírását [Be. 146. § (2) bek. b) pontja] és a cselekménynek a büntetőtörvény szerinti minősítését [Be. 146. § (2) bek. c) pont] kell tartalmaznia. E szabályok tükrében vizsgálva a városi ügyészség vádiratát és a bíróságok eljárását, megállapítható, hogy a vádirat - egyéb tények mellett - azt rögzíti, hogy a terhelt hitelfelvétel céljából kereste fel a bankfiókot, és ott a pénzintézet képviselőjének "valótlan tartalmú igazolást", adott át. E valótlan igazolás alapján tekintették a kft.-t hitelképesnek, és utaltak át a számlájára 10 millió forintot. Az ügyész a terheltnek a cselekményét a büntetőtörvény szerint a csaláson kívül magánokirat-hamisítás vétségének is minősítette.
A vádirat a fenti perrendi szabályoknak megfelelt. Abból ugyanis egyértelmuen kitunt, hogy a terhelt ellen emeltek vádat, továbbá az is, hogy az ügyész a magánokirat-hamisítás miatt is kívánta a terhelt felelősségre vonását azon cselekménye alapján, hogy a megtévesztésre valótlan tartalmú igazolást használt fel.
Minthogy ez utóbbi cselekménynek gondatlan alakzata nincs, a vád egyértelmuen arra irányult, hogy a terhelt tudva az igazolás hamis voltáról, azt szándékosan használta fel a kölcsönigényléshez.
Az sem kétséges, hogy a vádat maga a terhelt is így értette, és a váddal szemben védekezett akként, hogy az igazolás hamis voltáról nem tudott.
Az ügyész vádbeszédében a vádat a vádirattal egyezően fenntartotta, külön kifejtve, hogy a vádlott védekezése mely adatokkal cáfolható, és kifejezetten indítványozta annak rögzítését, hogy a terhelt a felhasznált okirat hamisságáról tudomással bírt.
A Be. 9. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság annak a személynek a büntetőjogi felelősségéről dönthet, aki ellen vádat emeltek, és csak olyan cselekmény alapján, amelyet a vád tartalmaz. Szemben a védő érveivel, a Be.-nek ez a vádelvet megfogalmazó szabálya a vád és az ítélet tényállása közötti ún. teljes történeti azonosságot nem követeli meg. Ha ez így lenne, az ítélet tényállásának minden részlet és mozzanat tekintetében a vádiratban leírtakkal azonosnak kellene lennie, ami a bíróság ténymegállapító tevékenységét csupán a vádban leírt tények ellenőrzésére szukítené. Ezzel szemben a bírósági eljárásban a tényállás teljes felderítésének eredményeként a vádirati tényállás számos vonatkozásban - az elkövetés helye, ideje, módja, eszköze, motívuma, az eredmény stb. - változhat anélkül, hogy ez a vádelvet sértené. A bíróság kifejezett kötelessége ugyanis [Be. 5. § (1) bek.] a tényállás hiánytalan tisztázása és a vádirati - vagy elsőfokú bírósági ítéleti - tényállás pontatlanságainak és hiányosságainak a helyesbítése és kiegészítése akként, hogy a cselekmény "olyan cselekmény" marad, mint amilyen miatt vádat emeltek, és nem válik attól alapvetően eltérő "más" cselekménnyé.
Az adott esetben a másodfokú bíróság részéről a tényállás kiegészítésére a vád keretein belül került sor, tehát értelemszeruen a Be. 250. §-ának III. pontjában foglalt törvényes vád hiányáról nincs szó.
Miután a felülvizsgálati indítvány a vádelv téves értelmezésén alapult, az nem vezethetett sikerre a perjogi szabálysértés okából.
Ami az anyagi jogi szabálysértést illeti - szemben a felülvizsgálati indítványban foglaltakkal - a másodfokon jogszeruen tett tényállás-kiegészítés a terhelt jogtalan haszonszerzési célzatát is tartalmazza; ekként a csalás törvényi tényállási elemei hiánytalanok. Ezzel pedig a minősítés még a védelmi álláspont mellett is törvényes, annak pedig, hogy az elért jogtalan vagyoni haszon kinél jelentkezett, kinek a javát szolgálta, a buncselekmény megvalósulása szempontjából nincs jelentősége.
A terhelt büntetőjogi felelősségének megállapítására tehát törvényes vád alapján, és az anyagi jogi szabályok sérelme nélkül került sor.
Ezért nem adott helyt a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítványnak, és hatályában fenntartotta a megtámadott határozatokat.
Legf. Bír. Bfv.IV.707/2000/5. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás