PK BH 2001/217
PK BH 2001/217
2001.05.01.
Az időskori téveseszmés elmebetegség akkor is indokolja a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezést, ha az alperes a háztartását és mindennapi ügyeit ellátja ugyan, de rendszeres segítségre szorul, melyet a környezetében élőktől - állapotánál fogva - nyilvánvalóan nem remélhet. [Ptk. 13. § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével az alperest cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezte, elrendelte az alperesnek a gondnokoltak névjegyzékébe történő bejegyzését, valamint a jogerős ítéletnek a polgármesteri hivatal és a bíróság hirdetőtáblájára történő kifüggesztését, és felhívta a földhivatalt, hogy az alperes tulajdonában álló 4/24 ingatlanilletőségre a gondnokság alá helyezés tényét jegyezze be.
Az elsőfokú ítélet ellen az alperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta azzal, hogy a jogerős ítélet megküldésével megkereste a gyámhivatalt a gondnok kirendelése és az esetleg szükséges egyéb intézkedések megtétele végett, elrendelte a gondnokság alá helyezésről hirdetmény kibocsátását és annak 15 napra történő kifüggesztését.
A jogerős ítélet indokolása szerint a 73 éves alperes tartósan fennálló időskori téveseszmés elmebetegségben szenved, amely miatt az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, nagyfokban csökkent. 1995-ben az alperes a lakásingatlanának a megvásárlásával és az abba történő beköltözéssel kapcsolatos ügyeket önállóan intézte, és az említett időpont óta a saját háztartásával kapcsolatos teendőket önállóan látja el, a szükséges mértékű segítséget pedig önálló intézkedéssel oldja meg. Az alperes és a vele közös tulajdonú ingatlanban lakó társtulajdonosok között jószomszédi viszony nem alakult ki, mert az alperes által tartott kutyával kapcsolatban közöttük kölcsönös nézeteltérések merültek fel. Ennek következményeként az alperesnek az öccsével összefüggésben kialakult téves eszméje kihatott az udvarban lakó társtulajdonosokra is: azzal vádolja őket, hogy az öccse felbujtására a tulajdonostársak behatolnak a lakásába, onnan különböző dolgokat elvisznek, lyukat fúrnak a lakásába, oda belövöldöznek, a kéményen át pedig mérgező festéket eresztenek le. Az alperes e magatartása miatt a társtulajdonosok a felpereshez és a Varga utcai Ideggondozó Intézethez fordultak, amelynek következményeként az alperes előbb kórházi kezelés alatt, majd rendszeres ideggondozó intézeti ellenőrzés alatt állott. Az orvosi, illetve a gyógyszeres kezelés hatására az állapota konszolidálódott, elmetünetei nagymértékben elhalványodtak. 1999. január 12-én azonban kijelentette, hogy a továbbiakban nem hajlandó a kezelést folytatni, és az említett időpontot követően a szükséges vizsgálatokon nem jelent meg. A tulajdonostársakkal kapcsolatos téveseszméi változatlanul fennállnak, az életkörülményei pedig egyértelműen arra utalnak, hogy az ügyeinek az intézésében segítségre szorul, amely csak gondnok kirendelése útján biztosítható. Az így megállapított tényállás alapján a perben eljárt bíróságok kétséget kizáróan bizonyítottnak találták azt, hogy az alperesnek az időskori téveseszmés elmebetegsége miatt az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan, nagyfokban csökkent, ezért a felperes keresetének helyt adtak.
A jogerős ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a felperes keresetének az elutasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság arra, hogy a társtulajdonosokkal azért nem alakult ki jó viszonya, mert az általa megfelelően gondozott kutyájának a tartását ellenezték, és az ezzel összefüggő vita indította el azt a "lavinát", amelynek eredményeként a gondnokság alá helyezésére sor került. A jó viszony hiánya legalább olyan mértékben vezethető vissza a társtulajdonosok magatartására, mint a sajátjára, a jószomszédi viszony hiánya azonban sem alapja, sem indoka nem lehet a cselevőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésének. Az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége ugyanis sem tartósan, sem időszakonként visszatérően, sem kisebb, sem nagyobb mértékben nem csökkent, az ingatlanának eladását teljes mértékben egyedül intézte, a háztartási és ház körüli munkákat, az életvitelével járó egyéb napi teendőket és a szükséges hivatali ügyintézést is önállóan látja el, sem a társtulajdonosok, sem mások segítségére nem szorul. 1999. január 19. óta orvosi vizsgálaton valóban nem jelent meg, éppen az orvosok tanácsolták viszont azt, hogy a továbbiakban nem szükséges orvosi ellenőrzésekre járnia, hanem elegendő az, ha csupán a részére felírt gyógyszereket szedi, e gyógyszerek viszont nem elmetünetek kezelésére, hanem csupán a közérzetének javítására szolgálnak. Az orvos szakértői véleményből nem állapítható meg az, hogy a belátási képessége akár az elmeállapota, akár a szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt tartósan vagy időszakonként nagymértékben csökkent lenne, önmagában az elmebetegség bizonyított fennállása sem indokolhatná viszont a gondnokság alá helyezését. A vele haragos viszonyban álló szomszédoktól elfogulatlan tanúvallomás nem volt várható, tévedtek ezért a perben eljárt bíróságok akkor, amikor a kihallgatott tanúk vallomása és a perben beszerzett orvos szakértői vélemény alapján a gondnokság alá helyezés feltételeinek a fennállását állapították meg.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. Iratellenesen hivatkozik az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a perben eljárt bíróságok az ítélkezésük alapjául szolgáló tényállást kizárólag az alperessel haragos viszonyban álló társtulajdonosok tanúvallomására, valamint a perben beszerzett igazságügyi orvos szakértői véleményre alapították volna. A peres iratok tartalma, valamint az első- és másodfokú bíróság ítéletének az indokolása ugyanis nem hagy kétséget afelől, hogy a perben eljárt bíróságok a tényállás megállapítása során az alperes társtulajdonosainak a tanúvallomásán, valamint a Debreceni Orvostudományi Egyetem Igazságügyi Orvostani Intézetének az elmeorvos szakértői véleményén felül az alperes személyes előadására, a perben kihallgatott érdektelen tanúk vallomására, az alperes és a társtulajdonosok között folyamatban volt hatósági eljárások adataira, az alperes által a szomszédainak írt levelek tartalmára, valamint a Városi Egészségügyi Szolgálat Pszichiátriai Ambulancia és Gondozó Intézet felnőtt részlegének az orvosi igazolásában foglaltakra is figyelemmel voltak. A Pp. 177-182. §-ában foglaltaknak megfelelően jártak el akkor, amikor a perben kirendelt igazságügyi elmeorvos szakértő véleményét az ítélkezésük alapjául elfogadták, hiszen a szakértői vélemény leleti és véleményi része egymással összhangban áll, az homályosnak vagy hiányosnak nem tekinthető, önmagával, más szakértő leletével és a bizonyított tényekkel ellentétben nem áll, a helyessége tekintetében pedig kétség sem merült fel. A rendelkezésre álló bizonyítékok egymással való egybevetése és a maguk összességében történő értékelése a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében rögzített elveknek megfelelt, és a jogerős ítélet által megállapított tényállás okszerűtlen vagy logikailag ellentmondó ténymegállapításokat sem tartalmaz. Nincs helye ezért a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárásban történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének.
II. A Ptk. 13. §-ának (2) bekezdése szerint cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - elmebeli állapota, szellemi fogyatkozása vagy valamilyen kóros szenvedélye miatt - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent. Az idézett törvényhely szerint a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezésnek két együttes (konjunktív) feltétele van: egyrészt az elmebetegség, szellemi fogyatkozás vagy valamilyen kóros szenvedély fennállása, másrészt pedig az ügyek viteléhez szükséges belátási képességnek az említett okokra visszavezethető tartós vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent volta. Helyesen hivatkozik tehát az alperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy önmagában az orvosilag meghatározott elmekórtani betegségének a puszta fennállása a gondnokság alá helyezését még nem alapozza meg, ha az az ügyei viteléhez szükséges belátási képesség fentebb részletezett csökkent voltával nem párosul (BH 1970/9/6486., PJD. IV. 4.).
Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a perbeli esetben az említett törvényes feltételek együttesen nem állnának fenn. Az aggálytalan igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint ugyanis az alperes tartósan fennálló időskori téveseszmés elmebetegségben (pszichosis paranoides senilis) szenved, amelynek következtében az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége tartósan nagyfokban csökkent, miért is a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezése orvosi szempontból javasolt, a háztartásával és életvitelével járó teendőket pedig önállóan elvégzi, és a szükséges ügyintézést is önállóan ellátja ugyan, e tekintetben azonban - a per adatai szerint - rendszeres segítségre is szorul, de e segítséget a környezetében élőktől - a rájuk is kiterjedő téves eszméi miatt - nyilvánvalóan nem remélheti.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.768/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás