22/2001. (VI. 29.) AB határozat
22/2001. (VI. 29.) AB határozat1
2001.06.29.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság önkormányzati rendelet alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt benyújtott indítványok, valamint alkotmányjogi panasz alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Harkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által a helyi adókról alkotott 8/1996. (XII. 17.) számú önkormányzati rendelet 17. §-a és 14/A. §-a alkotmányellenes, ezért azt 2001. december 31-i hatállyal megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Harkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által a helyi adókról alkotott 8/1996. (XII. 17.) számú önkormányzati rendelet 17. §-a a Baranya Megyei Bíróság által jogerősen befejezett II.P.21.572/1999. számú ügyben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság az indítványokat egyebekben elutasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz három indítvány érkezett, amelyben a Harkány Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által a helyi adókról alkotott 8/1996. (XII. 17.) számú önkormányzati rendelet (a továbbiakban: Ör.) egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítását kérték az indítványozók.
Tekintettel arra, hogy az indítványok ugyanazon jogszabály alkotmányosságának utólagos vizsgálatára irányulnak, az Alkotmánybíróság az indítványokat egyesítette, és egy eljárásban bírálta el.
2. Két indítványozó az Ör. 17. §-ának alkotmányosságát vitatja. Ezen indítványozók egyike az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. §-ában meghatározott határidőn belül alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Baranya Megyei Bíróság által közigazgatási perben hozott II.P.21572/1999. számú jogerős ítélet ellen, amelyben az Ör. 17. §-a alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése mellett kérte azt is, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki az alkotmányellenes rendelkezés alkalmazásának tilalmát is. A másik indítványt egy felszámolás alatt álló szövetkezet végelszámolója nyújtotta be. Ez utóbbi indítvány – bár nem minősül alkotmányjogi panasznak – szintén tartalmaz kérelmet az alkalmazási tilalom elrendelésére is.
Indítványozók indítványukban vitatják az Ör. 17. §-ának mind a hatályos, mind a 12/1997. (XII. 11.) számú önkormányzati rendelettel, valamint a 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelettel megállapított szövegét.
Az Ör.-nek a 12/1997. (XII. 11.) számú önkormányzati rendelettel megállapított szövege a telekadó mértéke tekintetében a következő rendelkezést tartalmazta:
,,Az adó évi mértéke 150 Ft/m2, kivéve a camping: 100 Ft/m2.''
A 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelet az adó évi mértékét 200 Ft/m2-ben állapította meg, kivéve a campinget, amely tekintetében az adó mértéke 150 Ft/m2 volt.
A 19/1999. (XII. 11.) számú önkormányzati rendelet ismét módosította a telekadó mértékére vonatkozó szabályozást, és a telekadó mértékét egységesen évi 200 Ft/m2-ben határozta meg.
Az indítványozók álláspontja szerint az Ör. azzal, hogy az ingatlanok értékére, az adóalanyok jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 22. § a) pontjában meghatározott adómaximumban állapítja meg a telekadó mértékét, ellentétes a Hatv. 6. § c) pontjával és sérti az Alkotmány 70/I. §-át. Érvelésüket az indítványozók az Alkotmánybíróság 1531/B/1991. AB határozatára alapítják.
3. Egyik indítványozó kifogásolta azt is, hogy az Ör. a telekadó mentességet szabályozó 14. § c) pontjának megállapítása során nem tett eleget a Hatv. 11. § (2) bekezdésében, valamint 14. § c) pontjában foglalt rendelkezéseknek. A szabályozás elégtelenségére vezethető vissza az, hogy a beépítettség mértékének megállapítása során az önkormányzati adóhatóság és a hatósági határozatot felülvizsgáló bíróság nem vette figyelembe az építmények használatához szükséges utakat.
4. A harmadik indítványozó azt kifogásolja, hogy az önkormányzat visszaható hatállyal léptette hatályba az Ör.-t módosító, az adózókra nézve súlyosabb adóterhet rovó 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendeletet. Álláspontját arra alapítja, hogy a módosító rendelet nem, csak annak az Ör.-nek a módosító rendelettel egységes szerkezetbe foglalt szövege jelent meg a Harkányi Hírekben, s az így közzétett Ör. 33. §-a a hatálybalépés időpontjaként az 1997. január 1-jét jelöli meg. Indítványozó kétségbe vonja a 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelet létét, ezzel együtt kifejti, hogy ha van is ilyen rendelet, a rendeletnek az Ör. egységes szerkezetbe foglalt szövegébe át nem vett részei, az Ör. egységes szövegének kihirdetésével hatálytalanná váltak.
II.
Az indítványok részben megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy a képviselő-testület 4/2001. (II. 15.) számú rendeletével módosította az Ör.-t, s ez a módosítás az Ör.-nek a telekadó mértékére vonatkozó szabályozását érintette.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint hatályos jogszabály alkotmányosságát vizsgálja. Hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB határozat, ABH 1990, 261.) A konkrét normakontroll két esetében, az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján – mivel ilyenkor az alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség – ha az indítványozó különösen fontos érdeke indokolja, az Alkotmánybíróság már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja.
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll gyakorlására irányuló indítvány alapján nem vizsgálta az Ör. 17. §-ának a 12/1997. (XII. 11.) számú önkormányzati rendelettel megállapított rendelkezését, de az alkotmányjogi panasz alapján érdemben döntött az Ör. 17. §-ának a 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelet, valamint az 1/1999. (XII. 11.) számú önkormányzati rendelet által megállapított szövegének alkotmányossága tárgyában.
2. Az alkotmányjogi panasz megalapozott.
2.1. A helyi önkormányzatok adómegállapítási joga az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés d) pontján alapul. Az Alkotmány e rendelkezése a helyi önkormányzati alapjogok között a képviselő-testület alkotmányi védelemben részesített hatásköreként határozza meg azt, hogy a képviselő-testület a törvény keretei között meghatározza a helyi adók fajtáit és mértékét.
A helyi önkormányzat adómegállapítási jogának kereteit a Hatv. szabályozza.
A képviselő-testületet megillető adómegállapítási jog és e tárgyban rendeletalkotási jogkörének terjedelmét a Hatv. 6. §-a állapítja meg. Eszerint:
,,Az önkormányzat adómegállapítási joga arra terjed ki, hogy
a) az 5. §-ban meghatározott adókat vagy ezek valamelyikét bevezesse, a már bevezetett adót hatályon kívül helyezze, illetőleg módosítsa, azonban az évközi módosítás naptári éven belül nem súlyosbíthatja az adóalanyok adóterheit,
b) az adó bevezetésének időpontját és időtartamát (határozott vagy határozatlan időre) meghatározza,
c) az adó mértékét a helyi sajátosságokhoz, az önkormányzat gazdálkodási követelményeihez és az adóalanyok teherviselő képességéhez igazodóan – e törvényben meghatározott felső (adómaximum) határokra figyelemmel – megállapítsa,
d) az e törvény második részében meghatározott mentességeket további mentességekkel, illetőleg kedvezményeket további kedvezményekkel kibővítse,
e) e törvény és az adózás rendjéről szóló törvény keretei között a helyi adózás részletes szabályait meghatározza.''
E rendelkezések alapján a helyi önkormányzat széles körű döntési szabadsággal rendelkezik a helyi adók szabályozása során. A Hatv. keretei között szabadon dönt arról, hogy vezet-e be adót, ha igen, akkor a helyi adók melyikét vezeti be, meghatározhatja a helyi adó bevezetésének időpontját és időtartamát, a helyi adózás részletes szabályait. A 6. § c) pontja arra hatalmazza fel az önkormányzatot, hogy a helyi sajátosságok, az önkormányzat gazdálkodási követelményeinek, az adóalanyok teherbíró képességének figyelembevételével állapítsa meg az adómaximumon belül az adó mértékét. A helyi önkormányzat adómegállapítási jogának részjogosítványa az adómentességek és adókedvezmények megállapításának a joga. A törvény e szabályozásával lehetőséget kíván adni a helyi önkormányzatoknak a helyi adópolitika kialakítására. A helyi adópolitika kialakítása jogalkotói mérlegelés kérdése, s e mérlegelés során a helyi önkormányzat érvényre juttathat gazdaságpolitikai, szociálpolitikai és egyéb célkitűzéseket. E mérlegelés körében hozott rendelkezésekkel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság hatáskörébe csak annak ellenőrzése tartozik, hogy a jogalkotó a mérlegelése során nem került-e ellentétbe az Alkotmány rendelkezéseivel, nem eredményezik-e valamely alapvető jog alkotmányellenes korlátozását, vagy nem tartalmaznak-e a diszkrimináció tilalmába ütköző hátrányos megkülönböztetést. (463/H/1995. AB határozat, ABH 1996, 690., 691.; 670/B/1997. AB határozat, ABK 1999. január 3., 5.)
2.2. A panaszos álláspontja szerint az Ör. 17. §-ának a telekadó mértékének megállapításra irányuló rendelkezése sérti az Alkotmány 70/I. §-ában szabályozott arányos közteherviselés követelményét.
Az Alkotmány 70/I. §-a szerint: ,,A Magyar Köztársaság minden állampolgára köteles jövedelmi és vagyoni viszonyainak megfelelően a közterhekhez hozzájárulni''. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában e rendelkezés értelmezésével kapcsolatosan kifejtette: ,,ez a rendelkezés állampolgári kötelezettségként fogalmazza meg a közteherviselés elvét. A közterhekhez való hozzájárulási kötelezettség megállapítása tekintetében egyedül azt az általános követelményt támasztja, hogy annak meg kell felelnie az állampolgárok jövedelmi és vagyoni viszonyainak. Azaz a közterhekhez való hozzájárulási kötelezettségnek közvetlen összefüggésben kell állnia, arányosnak kell lennie az állampolgár jövedelmi és vagyoni viszonyaival, helyzetével. Ebből az általános követelményből a jogalkotónak nem származik kötelezettsége arra, hogy minden egyes adó megállapítása során az adó mértékét, az adó tárgyaként megállapított jövedelem vagy vagyon nagyságától, illetőleg értékétől függően, differenciáltan, azzal arányosan kell szabályoznia. Nem tekinthető alkotmányellenesnek az a szabályozás, amely valamely adó mértékét tételesen meghatározott összegben állapítja meg.'' (66/B/1992. AB határozat ABH 1992. 735., 737.)
A helyi adók esetében az arányos közteherviselés garanciáit elsősorban a Hatv. teremti meg azzal, hogy meghatározza a helyi önkormányzat adómegállapítási jogának kereteit, a bevezethető adók fajtáit, az adóalanyok körét, az adó tárgyát és alapját, valamint az adó mértékének maximumát.
A telekadó esetén a Hatv. alternatív módon határozza meg az adó alapját, illetőleg mértékét. A Hatv. 21–22. §-a választási lehetőséget ad a helyi önkormányzatnak arra, hogy a telek alapterülete alapján tételes adóként vagy az ingatlan korrigált forgalmi értéke alapján, annak 3%-áig határozza meg a telekadó mértékét. Az adó megállapításának ez utóbbi módja minden esetben biztosítja az ingatlan értékével arányos adóztatást. Abban az esetben, ha az önkormányzat az adót tételesen állapítja meg – mivel a tételes adó korlátozottabb lehetőséget kínál az értékarányos adóztatásra – a Hatv. rendelkezéseinek betartása mellett is előfordulhat, hogy az önkormányzati rendeletben meghatározott adómérték egyes adózók tekintetében súlyos méltánytalanságot eredményez. Ezért írja elő a Hatv. a 6. § c) pontjában az önkormányzat számára, hogy az adó mértékének megállapítása során köteles figyelemmel lenni a helyi sajátosságokra és az adóalanyok teherviselő képességére.
A Hatv. 22. §-a szerint, ha az önkormányzat a telekadó mértékét tételesen állapítja meg, az adó évi mértékének felső határa 200 Ft/m2.
Az Ör.-nek az alkotmányjogi panasszal támadott 17. §-a 1999. január 1-jétől ugyancsak 200 Ft/m2-ben állapítja meg a telekadó mértékét. (Ez alól kivételt az 1999. január 1. és 2000. január 1. közötti időszakban csak a camping javára tett.) Az Ör.-nek ez a rendelkezése tehát egységesen, az érintett ingatlanok rendeltetésének, értékének, az adóalanyok teherviselő képességének mérlegelése nélkül a Hatv.-ben meghatározott adómaximumban állapította meg a telekadó mértékét. Az Ör. az adómentességek, adókedvezmények szabályozása során sem alkalmazott olyan megoldásokat, amelyek a helyi sajátosságok, a telkek rendeltetésében, értékében fennálló különbségek, az adóalanyok teherviselő képességének mérlegelését tükrözné.
Az Ör. 17. §-a a telekadó mértékének a törvényi adómaximumban való megállapításával ugyan formálisan eleget tett a Hatv. 22. § a) pontjában foglalt tételes előírásnak, de mellőzte a Hatv. idézett 6. § c) pontjának kötelező mérlegelési követelményeit, megsértve egyúttal az Alkotmány 70/I. §-ában szabályozott arányos közteherviselés követelményét. (Hasonlóan foglalt állást az Alkotmánybíróság az 1531/B/1991. AB határozatában, ABH 1993, 707.,710.)
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör.-nek az alkotmányjogi panasszal támadott 17. §-a 2001. január 1-jéig az Alkotmány 70/I. §-ának sérelme miatt alkotmányellenes volt. Tekintettel arra, hogy az alkotmányjogi panaszt benyújtó adózó fontos érdeke azt indokolja, az Alkotmánybíróság – élve az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt felhatalmazással – megtiltotta az alkotmányellenes szabálynak a Baranya Megyei Bíróság által jogerősen befejezett II. P. 21.572/1999. számú ügyben való alkalmazását.
3. Az Alkotmánybíróság eljárása során az önkormányzat álláspontjának megismerése érdekében megkereste a város polgármesterét. Az Alkotmánybíróság megkeresését követően a képviselő-testület a 4/2001. (II. 15.) számú rendeletével módosította az Ör.-t, ,,Adókedvezmény'' cím alatt egy új 14/A. §-t iktatott a rendeletbe. Az új rendelkezés a következőket tartalmazza:
,,1. Telekadó kedvezményben részesül az a telektulajdonos, kinek a megállapított adó mértéke meghaladja a telek forgalmi értékének 20%-át.
A kedvezmény mértéke a forgalmi érték 20%-a feletti rész.
2. A kedvezményt a tárgyévi határozat kézhezvétele után, tárgyév december 31-ig lehet kérni.''
A módosító rendelet a kihirdetése napján lépett hatályba, azzal, hogy rendelkezéseit 2001. január 1. napjától kell alkalmazni.
A módosító rendelet nem érintette az Ör.-nek a telekadó mértékét szabályozó 17. §-át.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a 4/2001. (II. 15.) számú rendelettel megállapított rendelkezések, bár ,,Adókedvezmények'' címszó alatt épültek be az Ör.-be, valójában a telekadó mértékére vonatkozó szabályokat tartalmaznak.
Az Ör. új 14/A. §-a azzal, hogy alanyi jogosultságként biztosítja az ingatlan forgalmi értékének 20%-át meghaladó telekadó adókedvezményként való elismerését, gyakorlatilag a telekadó mértékét határozza meg. Az Ör. tehát a telekadó mértékének megállapítására egy kombinált megoldást alkalmaz, egyrészt a 17. §-ában tételes adóként meghatározott összegben állapítja meg az adó mértékét, majd a 14/A. §-ban az ingatlan forgalmi értékéhez igazodóan annak arányában határozza meg az adó mértékét.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a telekadó mértékének ilyen módon történő megállapítása ellentétes a Hatv. 21. és 22. §-aiban foglalt szabályokkal.
A Hatv. 21. §-a a telekadó alapjáról rendelkezik:
,,21. § Az adó alapja az önkormányzat döntésétől függően:
a) a telek m2-ben számított területe, vagy
b) a telek korrigált forgalmi értéke.''
A Hatv. 22. §-a pedig az adómaximumot állapítja meg:
,,22. § Az adó évi mértékének felső határa:
a) a 21. § a) pontja szerinti adóalap-számítás esetén: 200 Ft/m2,
b) a 21. § b) pontja szerinti adóalap-számítás esetén: a korrigált forgalmi érték 3%-a.''
A Hatv. e szabályai szerint a képviselő-testületnek a telekadó szabályozása során választási lehetősége van a tekintetben, hogy mit tekint a telekadó alapjának, a telek m2-ben számított területét, vagy a forgalmi értékét. Ha ebben a kérdésben döntött, akkor mind az adóalap meghatározása, mind az adó felsőhatárának megállapítása során a Hatv. szabályaival összhangban kell a telekadót szabályoznia.
Ha a képviselő-testület a telek forgalmi értékéhez kívánja igazítani a telekadó mértékét, akkor az adó alapjaként a Hatv. 21. § a) pontjának korrigált forgalmi értéket kell figyelembe vennie. Ez a korrigált forgalmi érték a Hatv. 52. § 13. pontja alapján az illetékekről szóló törvény alkalmazásával megállapított forgalmi érték 50%-a. Az adó önkormányzati rendeletben megállapított mértéke pedig nem haladhatja meg a korrigált forgalmi érték 3%-át.
Ha a telek m2-ben meghatározott alapterületét tekinti az adó alapjának, akkor az adó mértékét tételesen meghatározott összegben kell megállapítani a törvényben szabályozott adómaximum keretei között.
A Hatv. az Ör. által szabályozott kombinált megoldás alkalmazására nem ad lehetőséget.
Az Ör. 17. §-ában, illetőleg 14/A. §-ában a telekadó mértéke tekintetében alkalmazott megoldás ellentétes a Hatv. idézett rendelkezéseivel, és egyúttal sérti az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének d) pontjában, valamint 44/A. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket is.
Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdés d) pontja a helyi képviselő-testület adómegállapítási jogát a következő módon szabályozza:
,,d) törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét,''
Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése pedig kimondja:
,,(2) A helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.''
Az Alkotmány e rendelkezései alapján a helyi önkormányzatot csak törvény keretei között illeti meg az adómegállapítás joga, a helyi adókról szóló rendeletének megalkotása során nem alkothat a törvény kogens szabályaival ellentétes rendelkezéseket.
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a képviselő-testület az Ör. 17. §-ának, valamint 14/A. §-ának megalkotása során túllépte adómegállapításái jogának alkotmányban szabályozott kereteit, ezért az Ör. e rendelkezései alkotmányellenesek.
Az Alkotmánybíróság kellő időt kívánt biztosítani Harkány Város Képviselő-testületének az alkotmánynak megfelelő szabályok megalkotására, ezért – élve az Abtv. 43. § (4) bekezdésében szabályozott felhatalmazással – a megsemmisítés időpontját 2001. december 31-ében határozta meg.
4. Az egyik indítványozó vitatja az Ör. 14. § c) pontjában meghatározott adómentesség szabályozását. Álláspontja szerint nem a Hatv. rendelkezéseinek megfelelően szabályozta az egyébként törvényben biztosított adómentességet, s ezért a konkrét ügyben az indítványozó számára hátrányosan értelmezték az eljáró hatóságok a terület beépítettségének mértékét.
A telekadó alóli mentesség eseteit a Hatv. 19. §-a szabályozza. A Hatv. 19. § d) pontja a következő rendelkezést tartalmazza:
,,19. § Mentes az adó alól: ...
d) a 13. § d)–f) pontjában meghatározott építményekhez tartozó teleknek az a része, amely a helyi rendezési tervben előírtnál nagyobb, vagy annak hiányában a helyben szokásos mértéket meghaladja,''
Az Ör. 14. § c) pontjában meghatározott adómentességi szabály pedig kimondja:
,,Mentes az adó alól: ....
c) a 7. § b), d) pontjában meghatározott építményekhez tartozó teleknek az a része, amely a helyi rendezési tervben előírtnál nagyobb, vagy annak hiányában a helyben szokásos mértéket meghaladja,''
Tekintettel arra, hogy az Ör. 7. § b), d) pontja átvette a Hatv. 13. § d)–f) pontjának rendelkezését, megállapítható, hogy az Ör. 14. § c) pontja a Hatv. 19. § d) pontjával megegyező szabályt tartalmaz. Az Ör. 14. § c) pontja tehát nem ellentétes a Hatv. szabályozásával, így az indítványozó által állított alkotmányellenessége nem állapítható meg.
Az Alkotmánybíróság az egyedi adóhatósági határozatok törvényességének megítélésére nem jogosult.
Ezért az Alkotmánybíróság az Ör. 14. § c) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
5. Az Ör.-nek a 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelettel megállapított 7. § e) pontjában meghatározott rendelkezésének hatálybaléptetését vitató indítvány nem megalapozott.
Az Ör. 7. §-a az építményadó alóli mentesség eseteit szabályozza. A 7. § e) pontja alapján mentes az adó alól:
,,e) Harkány város közigazgatási területén magánszemély tulajdonában lévő, ingatlan-nyilvántartás szerint lakás, illetve lakóház ingatlan, amelyben a magánszemély lakóhelyet létesített és életvitelszerűen tartózkodik, és az ehhez tartozó nem lakás céljára szolgáló építmény (műhely, garázs és egyéb melléképület). Kivéve az ingatlan azon része, ahol vendéglátó, kereskedelmi, szolgáltató és magánszállásadói tevékenységet folytatnak vagy bérbeadás útján hasznosítanak.''
Az indítványozó azt sérelmezi, hogy e rendelkezés második fordulatát – amelyet számára hátrányos módon értelmez az adóhatóság – visszaható hatállyal iktatták be az Ör. rendelkezései közé.
Az Ör. 7. § e) pontjának hatályos szövegét a 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelet állapította meg.
Az indítványozó álláspontja szerint az önkormányzat ezt a szabályt visszamenőleges hatállyal léptette hatályba. Ugyanis az Ör. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege 1998. december 20-án jelent meg a Harkányi Hírekben. Az egységes szerkezetű szöveg 33. §-a azt tartalmazza, hogy a rendelet 1997. január 1-jén lép életbe. Az indítványozó álláspontja szerint mivel az egységes szerkezetbe foglalt szöveg nem tartalmazza a módosító rendeletet hatályba léptető rendelkezést, az az egységes szerkezetbe foglalással hatályát vesztette, így az Ör. 33. §-a alapján az 1998 decemberében elfogadott rendelet is 1997. január 1-jével lépett hatályba.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó jogi álláspontja téves. Az Ör. egységes szerkezetbe foglalt szövegének a Harkányi Hírekben való közzététele a rendeletnek a lakosság széles körében való megismertetését szolgálja. Nem minősül új rendeletalkotásnak. Ebből következően az, hogy az Ör. egységes szerkezetbe foglalt szövege nem tartalmazza a módosító rendelet hatálybalépésének időpontját, nem jelenti azt, hogy az egységes szerkezetbe foglalással a módosító rendelet hatályba léptető rendelkezése hatályát vesztette.
A 13/1998. (XII. 14.) számú önkormányzati rendelet 1999. január 1-jén lépett hatályba, indítványozó adóügyében is csak ezt követően került alkalmazásra.
Az indítványból kitűnően indítványozó valójában nem is az Ör. 33. §-át sérelmezi, hanem az Ör. 7. § e) pontjának értelmezésével kapcsolatosan vitatja az önkormányzati adóhatóság álláspontját.
Az Alkotmánybíróságnak jogszabály értelmezésére, illetőleg konkrét ügyben hozott közigazgatási határozatok felülvizsgálatára nincs hatásköre.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ör. 33. § megsemmisítésére irányuló indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság e határozatát az Abtv. 41. §-a alapján a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Alkotmánybírósági ügyszám: 130/B/1999/4.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás