• Tartalom

25/2001. (IV. 20.) OGY határozat

25/2001. (IV. 20.) OGY határozat

a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról1

2001.04.20.

I. A Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény 35. § (4) bekezdése alapján annak 1. számú mellékletének I. fejezete 6. címében előirányzott 105,0 millió forint támogatási összeget a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei számára az Országgyűlés a jelen határozat melléklete szerint osztja fel.


II. E költségvetési támogatás a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei működési költségeinek fedezésére szolgál.


III. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:

a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,

b) két részletben, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.


IV. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése Az államháztartásról szóló – többször módosított – 1992. évi XXXVIII. törvény 121. §-a alapján történik.

Melléklet a 25/2001. (IV. 20.) OGY határozathoz

1. Babócsai Etnikai és Nemzetiségi Szervezet (Babócsa) 200 000

2. Bács-Kiskun Megyei Cigány Érdekképviseleti Szervezet 1 000 000

3. Bátaszéki Roma Kertbarátok Egyesülete 200 000

4. B–A–Z Megyei Hernádvécsei Munkanélküli Cigányok Szervezete 200 000

5. Békés Megyei Cigánylakosok Egyesülete 300 000

6. Bolhói Ifjúsági Szervezet 200 000

7. Cigány Hagyományokat Kutató Egyesület (Szekszárd) 600 000

8. Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége 400 000

9. Cigány Kulturális Egyesület Mánfa 300 000

10. Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület 1 000 000

11. Cigány Szociális és Művelődési Módszertani Bázis 400 000

12. Cigány Tudományos és Művészeti Társaság 400 000

13. Cigány Vezetők Szakmai Egyesülete 1 500 000

14. Cigányok és Etnikai Kisebbségek Érdekeit Képviselő Egyesület C.E.K.É.K.E. 300 000

15. Csereháti Romák Független Érdekvédelmi Szövetsége 200 000

16. Darány Cigány Ifjúsági Szervezet 200 000

17. Dél-somogyi Cigány Képviselők Szervezete (DCKSZ) 1 000 000

18. Drávavölgyi Cigány Fiatalok Szövetsége 200 000

19. Dunaszekcsői Nagycsaládosok Egyesülete 200 000

20. „Együttélés” Cigány Érdekvédelmi Szervezet 200 000

21. „Együttlét” Roma Érdekvédelmi Szervezet 200 000

22. „Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság 500 000

23. Észak-Magyarországi Roma Unió Farkaslyuki Tagszövetsége 300 000

24. Észak-Magyarországi Roma Unió Ózdi Szervezete 600 000

25. Észak-Magyarországi Romák Szocialista Szövetsége 400 000

26. Etnikai Fórum Pécsi Szervezete 300 000

27. Etnikai Népfőiskolai Társaság 300 000

28. Fényszarui Romák Betegségmegelőző Egyesülete (FRE) 300 000

29. Fiatal Romák Országos Szövetsége 400 000

30. Független Cigány Szövetség Baranya Megyei Szervezete 300 000

31. Független Cigányszervezet Vízvár 200 000

32. Gyermekszív Nagycsaládosok Egyesülete 300 000

33. Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége 1 500 000

34. Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete 400 000

35. Hajdúböszörményi Cigányok Kulturális Egyesülete (HCKE) 300 000

36. Hajdúhadház Roma Érdekvédelmi Szövetség (Hajdúhadház RÉSZ) 300 000

37. Hátrányos Helyzetű Cigány Fiatalok Kulturális Egyesülete HCFKE 200 000

38. „IGAZ SZÓ” Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége 300 000

39. Kadarkúti Roma Egyesület 300 000

40. Kercseligeti Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet K.K.É.SZ. 200 000

41. Kerekegyházi Cigányok Érdekeit Védő Szervezet 400 000

42. Kisbajomi Etnikai Cigány Szervezet 300 000

43. Kisebbségi Érdekvédelmi Szervezet Inámpuszta 200 000

44. Kisebbségi Jogvédő Egyesület 300 000

45. Kisebbségi Közösségi Ház 400 000

46. Kisebbségi Önkormányzatok Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Szövetsége 500 000

47. Kiskunmajsai Cigány (Roma) Kisebbségi Érdekképviseleti Szervezet 300 000

48. Közéleti Roma Nők Egyesülete 500 000

49. Lábodi Cigány Szervezet 200 000

50. Lulla–Jaba Cigány Érdekvédelmi Szervezet 200 000

51. „LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség 4 000 000

52. Magyar Független Cigányfórum 400 000

53. Magyarországi Cigányok Nyelvőrző Egyesülete 300 000

54. Magyarországi Cigányok Radikális Szövetsége (MCRSZ) 600 000

55. Magyarországi Demokratikus Cigányok „HUMÁN” Szervezete 200 000

56. Magyarországi Nemzetiségi Vallási Kulturális Szervezet 300 000

57. Magyarországi Roma Parlament 1 800 000

58. Magyarországi Szocialista Romák Szervezete 300 000

59. Mélykúti Cigány Érdekképviseleti Szervezet 200 000

60. Mésztelepi Szociális és Kulturális Egyesület 300 000

61. Miskolci Humánpolitikai Cigány Civil Egyesület 200 000

62. Muzsikus Cigányok Országos Érdekvédelmi Szövetsége 400 000

63. Nagyatádi Etnikai Szervezet 300 000

64. Nagybajomi Cigányszervezet 200 000

65. Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége 400 000

66. Nógrád Megyei Cigány Vállalkozók Önképző Szervezete 400 000

67. Országos Kereszténydemokrata Roma Nemzetiségi Szervezet 200 000

68. Ózdi Cigányok Szövetsége 200 000

69. Patyivále Rom Független Érdekvédelmi Cigány Szervezet 300 000

70. Péli Tamás Roma Képzőművészek Egyesülete 300 000

71. „Pentru noj” Kaposvári Cigányszövetség 400 000

72. Pestszenterzsébeti Cigány Nemzetiségi Érdekképviselet 300 000

73. PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezet 3 200 000

74. Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség 200 000

75. Roma Kapocs Egyesület 300 000

76. Roma Kulturális Klubegyesület 300 000

77. Sátoraljaújhelyi Hagyományőrző Cigányegyesület 300 000

78. Somodori Cigányszervezet 200 000

79. Szabadszállás Város Cigány Érdekképviseleti Szervezet 300 000

80. Szedresi Roma Szervezet (SZRSZ) 200 000

81. Szenyéri Etnikai Cigány Szervezet 200 000

82. Társadalmi Felemelkedésünkért Független Cigány Szervezet 300 000

83. „Testvériség” Kulturális és Szabadidő Sport Egyesület 200 000

84. Tolna Megyei Független Cigány Szövetség 600 000

85. Tolna Megyei Roma Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége 400 000

86. Zalai „A Nostru” (Miénk) Egyesület a Zalai Cigányság Jogaiért 500 000

87. Alsógallai Baráti Egyesület 200 000

88. Arménia Népe Kulturális Egyesület 700 000

89. Bácsalmási Németek Egyesülete 200 000

90. Bácska Német Kulturális Egyesület 200 000

91. Bajai Bunyevác Katolikus Olvasókör 400 000

92. Bánát Szerb Kulturális Egyesület 300 000

93. Baranyai Német Nemzetiségi Szervezetek Közössége 300 000

94. Baranyai Német Táncegyesület 200 000

95. Battonyai Románok Nemzetiségi Egyesülete 200 000

96. Béb Községi Német Nemzetiségi Egyesület 200 000

97. Békéscsabai Románok Szövetsége 200 000

98. Bleyer Jakab Közösség 400 000

99. Bolgár Ifjúsági Egyesület 400 000

100. Bólyi Kulturális Egyesület 200 000

101. „BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület Óbuda/Békásmegyer 300 000

102. Budakeszi Dalárda Egyesület 200 000

103. Budapesti Német Iskolaegylet Egyesület 200 000

104. Budapesti Román Egyesület 300 000

105. Csabai Szlovákok Szervezete 1 800 000

106. Császártöltési Német Nemzetiségi Egyesület 200 000

107. Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000

108. Dunvarsányi Svábok Egyesülete 200 000

109. Egyesület a Magyarországi Német Gyermekekért (VUK) 300 000

110. „Erdélyi Örmény Gyökerek” Kulturális Egyesület 300 000

111. FÁKLYA Horvát Folklórcentrum Egyesület 500 000

112. Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület Oroszlány 400 000

113. Felsőgallai Baráti Kör 200 000

114. Franz Schröck Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000

115. GJU – Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher (MINK – Magyarországi Ifjú Németek Közössége) 2 000 000

116. Gradisce Horvát Néptánckör Kulturális Egyesület Szentpéterfa 300 000

117. Hagyományőrző Kulturális Egyesület 200 000

118. Hagyományőrző Német Nemzetiségi Egyesület DEUTSCHE TRADITIONSPFLEGENDER VEREIN MARATZ 150 000

119. Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület Szakadát 200 000

120. Hercegszántói Sokác Horvátok Helyi Szervezete 200 000

121. Herendi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (KULTURVEREIN DER UNGARNDEUTSCHEN IN HEREND) 200 000

122. Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület 200 000

123. Horvát Hagyományőrző Egyesület 500 000

124. Horvát Tudományos Kutatók Egyesülete 700 000

125. Katolikus Németek Egyházmegyei Egyesülete Pécs (Verein Katolischer Ungarndeutscher der Diozöse Fünfkirchen) 200 000

126. Kétegyházi Románok Kulturális Egyesülete 200 000

127. Kiskőrösi Szlovákok Szervezete 300 000

128. Komárom-Esztergom Megyei Német Iskolaegylet 200 000

129. Kondorosi Faluszépítő Baráti Társaság 200 000

130. Kópházi Horvát Egyesület 500 000

131. Körösszegapáti Románok Egyesülete 200 000

132. Központi Szlovák Táncegyüttes 200 000

133. Kultúrny Spolok Sarvasskych Slovákov „VERNOST” Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre 700 000

134. „Lánycsóki Liederkrancz” Magyar–Német Kulturális (Barátsági) Egyesület 200 000

135. Lengyel Klub 200 000

136. Létavértesi Román Kulturális Egyesület 200 000

137. Lippói Magyar–Német Kulturális Egyesület 200 000

138. Magyar–Horvát Társaság 700 000

139. Magyar–Német Baráti Klub Székelyszabar 200 000

140. Magyarországi „Bem József” Lengyel Kulturális Egyesület 1 000 000

141. Magyarországi Görögök Kulturális Egyesület Csongrád Megyei Helyi Csoportja 200 000

142. Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete 1 100 000

143. Magyarországi Horvátok Szövetsége 7 500 000

144. Magyarországi Ifjú Németek Közössége – Vémend GEMEINSCHAFT JUNGER
UNGARNDEUTSCHER – WEMEND 200 000

145. Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa 3 000 000

146. Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler) 1 000 000

147. Magyarországi Német Iskolaegyletek Szövetsége 500 000

148. Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete 300 000

149. Magyarországi Németek Győr és Környéke Érdekképviselete és Kulturális Egyesülete 200 000

150. Magyarországi Németek Pécs–Baranyai Nemzetiségi Köre (Német Kör) 200 000

151. Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége 300 000

152. Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége 3 000 000

153. Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete (MSZFSZ) 800 000

154. Magyarországi Szlovák Írók és Művészek Egyesülete 400 000

155. Magyarországi Szlovákok Szövetsége 8 100 000

156. Magyarországi Szlovének Szövetsége 2 500 000

157. Mányi Svábok Nemzetiségi Egyesülete 400 000

158. Martenica Néptánc Egyesület 400 000

159. Mecseknádasdi Skóciai Szent Margit Kórus, Magyar–Német Kulturális Hagyományőrző Egyesület 200 000

160. Méhkerékért Egyesület 200 000

161. Méhkeréki Románok Egyesülete 200 000

162. Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület 200 000

163. Mezőberényi Szlovákok Szervezete 400 000

164. Mohácsi Németek Egyesülete 300 000

165. Móri Fúvószenei Egyesület 800 000

166. Mözsi Német Nemzetiségi Klub 200 000

167. „Művelődési Kör Erdőkürt” 200 000

168. Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör 200 000

169. Nagynyárád–Grossnaarad Magyar–Német Baráti Kör 300 000

170. Nagynyárádi Kolping Család Egyesület 200 000

171. Nemesnádudvari Német Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület 200 000

172. Német Kisebbségi Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége 300 000

173. Német Klub Kulturális (Barátsági) Egyesület (Geresdlak) 200 000

174. „Német nemzeti kisebbségi hagyomány és származáskutató” Egyesület 200 000

175. „Német nemzeti kisebbségi hagyomány és származáskutató” Egyesület 200 000

176. Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület 200 000

177. Német Nemzetiségi Egyesület (Szászvár) 200 000

178. Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület 200 000

179. Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 300 000

180. Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Babarc – Ungarndeutsche Kulturverein, Babarc 200 000

181. Német Nemzetiségi Kultúregyesület 200 000

182. Német Nemzetiségi Tánccsoport 200 000

183. „NEVEN” Bunyevác Kulturális Egyesület 200 000

184. Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület 1 000 000

185. Palotabozsoki Német Nemzetiségi Egyesület 200 000

186. Palotabozsoki Zenei Egyesület 200.000

187. Pári Ifjúsági és Nemzetiségi Egyesület 200 000

188. Pécsi Görög Egyesület 200 000

189. Pomázi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000

190. Pusztaottlakai Románok Egyesülete 200 000

191. Román Közösség Pocsaj 200 000

192. Somberek–Langenau Baráti Kör 150 000

193. „Sopron és Környéke Német Kultúrklub” Egyesület 400 000

194.St. Gerhards–Werk Ungarn e.V.”, Magyarországi Katolikus Németek Egyesülete 300 000

195. Szegedi Helyi Szerb Közösség 400 000

196. Szegedi Szlovákok Egyesülete 300 000

197. Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület 500 000

198. Szerb Demokratikus Szövetség 2 300 000

199. Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kultúregyesület 200 000

200. Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület 1 000 000

201. „TANAC” Kulturális Egyesület 300 000

202. Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekari Egyesület 200 000

203. Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör 200 000

204. Városlődi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület 200 000

205. Vaskuti Német Hagyományőrző Táncegyesület 200 000

206. Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport 200 000

207. „Veseli Santovcani” Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület 300 000

208. Veszprém Megyei Német Iskolaegyesület Veszprém 200 000

209. Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (Kulturverein Wielander Ungarndentshen) 200 000

210. Zsámbéki Német Nemzetiségi Kör 200 000

------------------

Összesen 105 000 000

------------------

1

A határozatot az Országgyűlés a 2001. április 17-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére