25/2001. (HK 7.) HM utasítás
25/2001. (HK 7.) HM utasítás
az éves teljesítményértékelés végrehajtásáról
Az utasítás hatálya
1. § Az utasítás hatálya kiterjed a Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM), a HM hivatalai és háttérintézményei, a honvédelmi miniszter irányítása és felügyelete alá tartozó szervezetek, továbbá a Magyar Honvédség szervezeteiben szolgálatot teljesítő hivatásos és szerződéses katona (továbbiakban: katona) állományra.
A teljesítményértékelés rendje
2. § (1) A kiszámítható, tervezhető előmenetel megvalósítása érdekében a katonák teljesítményét évente március 31–ig értékelni kell.
(2) Az éves teljesítményértékelés során értékelni kell a szakmai felkészültséget, a katonai szolgálattal kapcsolatos magatartásbeli jellemzőket, a szolgálati beosztásban, a munkaköri feladatok végrehajtása során nyújtott teljesítményt, a képességeket.
3. § (1) Az értékelést a katona közvetlen szolgálati elöljárója (polgári felettese) végzi és az értékelő közvetlen szolgálati elöljárója (polgári felettese) hagyja jóvá.
(2) Az értékelést az ezen utasítás 1. számú mellékletét képező Éves teljesítményértékelő lap kitöltésével kell elvégezni a 2. számú mellékletet képező Értékelési útmutató alapján.
(3) Ha az összesített pontszám kevesebb, mint 37 vagy négy értékelt területen nem megfelelő, az értékelést végző elöljáró alkalmassági vizsgálatot, minősítésre kötelezettek esetén minősítést kezdeményez.
4. § (1) Az értékelt az értékeléshez írásos észrevételt fűzhet, kérheti az értékelés megismétlését.
(2) Az Éves teljesítményértékelő lap egy példányát át kell adni az értékelt számára, egy példányát a soron következő minősítésig a személyügyi anyaggyűjtőben kell tárolni.
(3) A minősítésre nem kötelezettek Éves teljesítményértékelő lapját 5 évig a személyi anyaggyűjtőben kell megőrizni.
(4) Értékelési időszakként az értékelés időpontját megelőző 12 hónapot kell figyelembe venni.
(5) Nem kell értékelni azt, aki az adott beosztást 6 hónapnál rövidebb ideje tölti be vagy az értékelési időszakban vezénylés alapján tanulmányokat folytat.
(6) Az értékelő elöljárónak legalább 6 hónapig alá,– fölérendeltségi viszonyban kell lennie az értékelttel.
5. § A személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 3. § (1) bekezdése alapján az Éves teljesítményértékelő lap személyes adatként kezelendő személyi okmány, melyet ismerhet
a) az értékelt katona,
b) az értékelést végrehajtó elöljáró,
c) az értékelő közvetlen elöljárója,
d) a személyügyi/humán vezető,
e) az előmeneteli bizottság elnöke,
f) az értékelt állományilletékes parancsnoka,
g) az állományilletékes parancsnok szolgálati elöljárói,
h) az értékelt által meghatalmazott.
6. § (1) Az előmeneteli bizottság tagjai rendfokozati állománycsoportjuknak megfelelően az Éves teljesítményértékelési lap 4. pontjában szereplő összegzett értékelés pontszámait ismerhetik a rangsoroláshoz szükséges mértékben.
(2) Az éves értékelés eredménye alapján a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 232. § (2) bekezdése szerinti rangsorolással az előmeneteli bizottság évente május 31–ig javaslatot tesz az állományilletékes parancsnoknak.
(3) A (2) bekezdés szerinti rangsorolás figyelembevételével az éves teljesítményértékelő lap 4. pontjában szereplő összegzett pontszám alapján előmeneteli tervet kell készíteni.
(4) Ahol a viselt rendfokozat eltér a beosztáshoz előírt rendfokozattól, ott a (3) bekezdés szerinti rangsorolást a beosztási szintnek megfelelően kell végrehajtani.
7. § (1) Az állományilletékes parancsnok az előmeneteli tervet (4. számú melléklet) az elöljáró parancsnoknak a magasabb szintű előmeneteli terv pontosítása érdekében felterjeszti.
(2) Azokról, akiket a 4. § (5), (6) bekezdése alapján nem értékeltek, névjegyzéket kell felterjeszteni, amelyen fel kell tüntetni az értékelés elmaradásának okát, az értékelés várható időpontját és előzetes javaslatot az érintettnek az előmeneteli tervben történő szerepeltetésére.
8. § Az éves teljesítményértékelési rendszer törvényes és szakszerű működéséért, az értékelés eredményeinek kezeléséért és feldolgozásáért a személyügyi/humán vezető felel.
9. § Az egységes humánpolitikai szempontok biztosítása érdekében a HM Humán Főosztály folyamatosan ellenőrzi a teljesítményértékelési rendszer céljainak megvalósulását.
Záró rendelkezések
10. § (1) Ezen utasítás 2. § (1) bekezdésében foglalt határidő 2001–ben május 31., az utasítás 6. § (2) bekezdésében szereplő határidő június 30.
(2) Ez az utasítás a közzététel napján lép hatályba, ezzel egyidejűleg az Éves teljesítményértékelés bevezetéséről szóló 22/1999. (HK 6.) MHPK, VKF intézkedés hatályát veszti.
Dr. Szabó János s. k.,
honvédelmi miniszter
1. számú melléklet a 25/2001. (HK 7.) HM utasításhoz
Név: .............................................................................. Rendfokozat: ........................................................................ |
Születési hely, év, hónap, nap: ..................................................................................................................................... |
Beosztás: ....................................................................................................................................................................... |
Mióta tölti be: ................................................................ Előírt iskolai végzettség: ...................................................... |
Meglévő iskolai végzettség: ............................................ Rendszeresített rendfokozat: .............................................. |
Beosztási kategória: ...................................................................................................................................................... |
Közvetlen (értékelő) elöljáró beosztása: ....................................................................................................................... |
Közös tevékenység kezdete: ......................................................................................................................................... |
Az előző értékelés pontszáma: ...................................................................................................................................... |
Az értékelési időszakban kapott elismerései ................................................................................................................ |
....................................................................................................................................................................................... |
....................................................................................................................................................................................... |
felelősségre vonások: .................................................................................................................................................... |
ÉRTÉKELT TERÜLET |
Kiemelkedő |
Jó |
Közepes |
Gyenge |
Nem megfelelő |
|---|---|---|---|---|---|
5 |
4 |
3 |
2 |
1 |
|
Szakmai felkészültség |
|||||
1. Szakmai ismeretek |
|||||
2. Ismeretek alkalmazásának képessége |
|||||
3. Irásbeli és szóbeli kifejező készség |
|||||
4. Törzskultúra |
|||||
Magatartásbeli jellemzők |
|||||
5. A magatartás kulturáltsága |
|||||
6. Alakiasság, megjelenés |
|||||
7. Emberi kapcsolatai |
|||||
8. Stressztűrő képesség (pszichikai terhelhetőség) |
|||||
Feladat végrehajtással kapcsolatos tevékenységek |
|||||
9. Önállóság a feladat végrehajtásban |
|||||
10. Megbízhatóság, felelősségtudat |
|||||
11. Teljesítmény iránti igényesség |
|||||
12. A munkavégzés minősége |
|||||
13. Munkaintenzitás, terhelhetőség |
|||||
14. A teljesítmény értékelésének képessége |
|||||
15. Fejlődés iránti igény |
|||||
16. Szervezeti kötődés |
|||||
Képességek |
|||||
17. Szervezőképesség |
|||||
18. Döntési képesség |
|||||
19. Feladat átadási képesség |
|||||
20. Követelménytámasztás, képessé tétel |
|||||
Szakmai felkészültség (1–4) |
|
Magatartásbeli jellemzők (5–8) |
|
Feladat végrehajtással kapcsolatos tevékenységek (9–16) |
|
Képességek megítélése (17–20) |
|
Összesített pontszám |
Besorolás |
|
1.) Magasabb beosztásba, továbbképzésre javasolt |
61–100 |
|
2.) Beosztásában megfelel |
37–60 |
|
3.) Jelen beosztásában alkalmatlan, áthelyezése szükséges, javaslat minősítésre, alkalmasság vizsgálatra. |
20–36 |
|
Megnevezés |
3200 m |
Felülés |
Fekvőtámasz |
|---|---|---|---|
Eredmény |
|
|
|
Értékelés |
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
Feladatai: ....................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
|
|
................................................... |
................................................... |
(az ismertetés dátuma) |
(az értékelő aláírása) |
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
....................................................................................................................................................................................... |
|
|
|
........................................ |
........................................ |
(dátum) |
(aláírás) |
Az értékelés végrehajtása, ismertetése megtörtént. |
|
Az értékelést az értékelő elöljáró bevonásával javaslom áttekinteni. |
|
|
|
|
|
dátum: ....................................... |
aláírás: ............................................ |
Az értékelést jóváhagyom. |
|
|
Az értékelést az elöljáró által kijelölt személy részvételével meg kell ismételni. |
|
|
Az értékeltet soron kívül minősíteni kell, alkalmasság vizsgálat szükséges |
|
|
|
||
Indokolás: ...................................................................................................................................................................... |
||
....................................................................................................................................................................................... |
||
....................................................................................................................................................................................... |
||
....................................................................................................................................................................................... |
||
....................................................................................................................................................................................... |
||
Név: ...................................................................... Rendfokozat: ................................................................................. |
||
Beosztás: ....................................................................................................................................................................... |
||
|
|
|
................................................ |
.................................................... |
|
(dátum) |
(aláírás) |
|
10. Egy példányt átvettem: ................................. (dátum) ........................................................... (az értékelt aláírása) |
||
|
||
Az értékelt a teljesítményértékelés valótlan vagy személyiségi jogokat sértő megállapításai ellen szolgálati panasszal élhet. |
||
2. számú melléklet a 25/2001. (HK 7.) HM utasításhoz
|
Kiemelkedő |
Jó |
Közepes |
Gyenge |
Nem megfelelő |
|---|---|---|---|---|---|
|
|
|
|
|
|
1. Szakmai ismeretek |
A munkakörhöz szükséges szakmai ismereteket mind az elméletben, mind a gyakorlatban szakértőként birtokolja. |
Stabil, megbízható szakmai ismeretekkel rendelkezik. |
Szakmai ismereteinek szintje biztosítja a munkakör ellátását. |
Szakmai felkészültsége hiányos, csak szükséges mértékben elegendő a beosztás ellátásához. |
Szakmai ismeretei nem elegendőek a beosztás ellátásához. |
2. Ismeretek alkalmazásának képessége |
Szakmai ismereteit bonyolult körülmények között is képes alkotó módon alkalmazni. |
Szakmai ismeretei alkalmazásában hosszútávon is képes a megbízható teljesítményre. |
Szakmai ismereteit képes megfelelő szinten alkalmazni. |
Szakmai ismeretei alkalmazásában sokszor bizonytalan. |
Meglévő szakmai ismereteit nem képes az elvárt szinten alkalmazni beosztásában. |
3. Irásbeli és szóbeli kifejező készség |
Képes szakmai ismereteit érthetően, magas szinten kifejezni szóban és írásban egyaránt. |
Szóban és írásban az átlagosnál nagyobb szókinccsel képes jó szinten megnyilvánulni. |
Szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége némiképp határt szab szakmai képességének bizonyításában. |
Szóban és írásban nehezen fejezi ki önmagát, illetve meglévő szakmai ismereteit. |
Szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége elmarad a beosztásában elvártaktól. |
4. Törzskultúra |
Kiváló szolgálatellátásával példát mutat. Jelentései pontosak, tömörek, lényegretörőek és érthetők. Kidolgozó tevékenységére a precizitás, gyorsaság, szakmai kompetencia és hatékonyság jellemző. |
Szolgálatellátásában, jelentéseiben, kidolgozó tevékenységében törekszik szakmai felkészültsége hatékony alkalmazására. Képes a katonai kultúra szabályai önálló megismerésére és alkalmazására. |
Szolgálatellátása megfelel a követelményeknek. Jelentései, kidolgozó tevékenysége javuló színvonalúak. A katonai kultúra megismert szabályait elfogadja és megfelelően alkalmazza. |
Szolgálatellátása, jelentései, kidolgozó tevékenysége a minimális követelményszintnek felel meg. Esetenként nem képes eligazodni a katonai élet szabályai között. |
Szolgálatellátása, jelentései, kidolgozó munkája erősen kifogásolható. Nem képes megfelelően alkalmazni a katonai kultúra különböző területeit (ügyviteli, titokvédelmi, szolgálati, kiképzési stb.) érintő szabályokat. |
5. Magatartás kultúráltsága |
A társadalmi és a honvédség etikai és erkölcsi elvárásainak kiemelten képes megfelelni, amely szolgálati tevékenységében és emberi kapcsolataiban is példaértékű. |
Szolgálati tevékenységében kellő odafigyelést tanúsít a vele szemben támasztott etikai, erkölcsi követelményekre, és képes azok elvárt szintű betartására. |
Szolgálati viszonyával kapcsolatos etikai és erkölcsi normákat ismeri, törekszik azok megfelelő szintű betartására. |
Szolgálati tevékenységében esetenként vét az alapvető etikai és erkölcsi normák ellen. |
Gyakran megsérti a szolgálati viszonnyal kapcsolatos etikai és erkölcsi normákat. |
6. Alakiasság, megjelenés |
Az előírt alaki viselkedési formákat kitűnően ismeri és azokat pontosan alkalmazza, megjelenése kifogástalan. |
Az alaki viselkedés formáit betartja, azokat jól alkalmazza, megjelenése kifogástalan. |
Az alaki szabályokat alapvetően ismeri, a készségszintű alkalmazásban még pontatlan, megjelenése megfelel a követelményeknek. |
Alaki viselkedésében gyakran mutat hiányosságot, megjelenésében időnként rendezetlen, igénytelen. |
Az alaki szabályokat rendszeresen megszegi, sok esetben környezetének rosszallását váltja ki, megjelenése általánosan kifogásolható. |
7. Emberi kapcsolatai |
Kollegiális környezete elfogadja, munkatársaival megértő és áldozatkész, értük komoly felelősségvállalásra képes. |
Munkatársai elfogadják, cselekedetében képes környezetének elvárásait körültekintően figyelembe venni. |
Kollegiális környezetébe beilleszkedett, törekszik a környezet elvárásainak figyelembevételére. |
Munkatársaival való kapcsolata gyakran konfliktust hordoz magában, főként a környezetének figyelmen kívül hagyása miatt. |
Nem képes közvetlen környezetébe beilleszkedni és munkatársaival felelősségteljesen viselkedni. |
8. Stressztűrő képesség (pszichikai terhelhetőség) |
Képes a szolgálati– és magánéletében megjelenő konfliktusok, feszültséggel terhes helyzetek elvárt szintű elviselésére, kezelésére és józan ítélőképességének hosszú távú megtartására. |
Képes a konfliktusok, feszültséggel terhes helyzetek szükséges mértékű elviselésére, és ezek kezelésére jó technikákkal rendelkezik. |
A feszültséggel teli helyzetek és konfliktusok elviselésére hosszabb távon képes, de ezek kezelésében nem rendelkezik hatékony módszerekkel, viselkedési problémák felmerülhetnek. |
A feszültséggel teli helyzetek és konfliktusok elviselésére csak rövid távon képes, nagy valószínűséggel számolni kell viselkedésbeli problémák megjelenésére. |
Nem képes a feszültséggel teli helyzetek elvárt szintű elviselésére, viselkedése és gondolkodása kiszámíthatatlanná válik. |
9. Önállóság a feladatvégre–hajtásban |
A rendelkezésre álló keretek között feladatát példaértékű önállósággal, a legjobb tudása szerint képes elvégezni. |
A részére meghatározott feladatokat megbízhatóan, vezetői odafigyelés nélkül képes végrehajtani. |
Megfelelő színvonalú a feladatvégzése, hosszútávon már vezetőjének odafigyelését igényli. |
Feladatvégrehajtása rendszeres vezetői odafigyelést követel meg. |
Még vezetői segítség mellett sem képes feladatait önállóan, komoly hibák nélkül végrehajtani. |
10. Megbízhatóság, felelősségtudat |
Munkájában kiemelten képes a felelősség valós érzékelésére, és az ennek megfelelő, körültekintő döntésre és feladatvégre–hajtásra. |
Munkájában képes a felelősség valós érzékelésére, és az annak megfelelő körültekintő feladatvégre–hajtásra. |
Képes a felelősség megfelelő érzékelésére, de körültekintő odafigyelése és feladatvégre–hajtása még további fejlődést kíván. |
A felelősség valós érzékelésében és az annak megfelelő tevékenység kialakításában gyakran hibát vét. |
Nem képes a felelősség alapvető érzékelésére, ezzel önmagát és másokat is veszélyes helyzetbe hozhat. |
11. Teljesítmény iránti igény |
Képes a szervezet által támasztott elvárásoknak magas szinten megfelelni és teljesíteni, illetve feladatvégre–hajtásába önállóan olyan elemeket beilleszteni, amelyek a teljesítményt növelik. |
Képes a szervezet által támasztott elvárásoknak hosszútávon, jó szinten megfelelni és teljesíteni. |
Képes a szervezet által támasztott követelményeknek megfelelni, de a feladatok teljesítésében ösztönzésre szorul. |
A szervezet által támasztott követelményeknek megfelelni és teljesíteni önállóan csak kismértékben képes. |
A szervezet által támasztott követelményeknek a minimálisan elvárható szinten sem képes önállóan megfelelni és ténykedni. |
12. A munkavégzés minősége |
Személye garanciát jelent a minőségi munkavégzésre. |
Munkavégzése folyamatosan jó minőségű |
A rábízott munkát a feladatszabásnak megfelelően, az elvárások színvonalán elvégzi. |
Szolgálati feladatát, a rábízott munkát körültekintés nélkül, hiányosan és felületesen végzi el. |
A rábízott feladatok elvégzése alól igyekszik kibújni, a feladatvégre–hajtást áthárítani. |
13. Munkaintenzitás, terhelhetőség |
Munkaintenzitása a rábízott feladat végrehajtása során mindvégig magasfokú, terhelhetősége messze kiemelkedik az átlag fölé. Tisztában van saját teherbíró képességével. |
Munkaintenzitására a lendületesség és jó terhelhetőség a jellemző. Időbeosztása tervszerű. |
A rábízott feladatokat megfelelő munkaintenzitással, esetenként nem kellő tervszerűséggel oldja meg. Terhelhetősége megfelel a követelményeknek, többletterhelés esetén lelassul. |
A rábízott feladatokat lassan, körülményesen hajtja végre. Kevéssé terhelhető, többletterhelés esetén gyorsan összeomlik. |
Munkaintenzitása nem kielégítő, munkavégzésére az alibi tevékenység a jellemző. Általában tiltakozik a megterhelő feladatok ellen, azokat nem is képes elvégezni. |
14. A teljesítmény értékelésének képessége |
Képes önmaga, illetve általa mások részére megszabott feladatokat a végrehajtás során folyamatosan, precízen ellenőrizni és a befejezést követően azt következetesen minősíteni és értékelni, valamint ezen tapasztalatokat hatékonyan felhasználni. |
Képes önmaga, illetve általa mások részére megszabott feladatokat elvárt szinten a végrehajtás során folyamatosan ellenőrizni, és a befejezést követően azt következetesen minősíteni, illetve értékelni. |
Képes önmaga, illetve általa mások részére megszabott feladatokat végrehajtás során folyamatosan ellenőrizni, de a következetes minősítés és értékelés még kellő gyakorlatot igényel. |
Önmaga, illetve általa mások részére megszabott feladatokat csak némi ráhatással képes ellenőrizni, és a feladatvégre–hajtás értékelése, minősítése nem megfelelő. |
Nem képes önmaga, illetve általa mások részére megszabott feladatokat kellő tudatossággal, figyelemmel követni, s azt egy minimálisan elvárható szinten értékelni. |
15. Fejlődés iránti igény |
Munkájában az új ismeretek iránt fokozottan fogékony, és igényli azok magasszintű elsajátítását és gyakorlati alkalmazását. |
Munkájában az új ismeretek iránt fogékony, és igényli azok magas szintű elsajátítását. |
Munkájával kapcsolatos új ismeretek, illetve képességek önálló megszerzésének igénye hosszútávon nem tartós. |
Munkájával kapcsolatos új ismeretek, illetve képességek megszerzésének igénye csak erős vezetői ráhatás eredményeként alakul ki. |
Munkájával kapcsolatos új ismeretek, illetve képességek megszerzésében nem érdekelt, a fejlődést elutasítja. |
16. Szervezeti kötődés |
Szervezeti kötődése tudatos, szilárd, átgondolt. Képes teljes mértékben azonosulni a szervezeti célokkal és feladatokkal. |
A katonai pályához, a szervezethez kötődése stabil, elsősorban érzelmi alapú. A szervezeti célokat, a kollektívát elfogadja és támogatja. |
A szervezethez való kötődése elsősorban a haszonelvűségen alapszik, de kötődésében jelen van a kollektíva, a közvetlen társak és a pálya elfogadottsága is. |
A szervezethez való kötődése kizárólag a haszonelvűségen alapszik. A szervezeti célok elfogadását az anyagi juttatások színvonalától teszi függővé. |
A szervezethez semmilyen formában nem kötődik, nem tud és nem is akar azonosulni a szervezeti célokkal. |
17. Szervező képesség |
Képes saját, illetve mások munkáját a cél elérése érdekében – a rendelkezésre álló lehetőségek alapján – a leghatékonyabban megszervezni. |
Képes saját, illetve mások munkáját a cél elérése érdekében, a körülmények figyelembevételével, precízen megszervezni. |
Törekszik saját, illetve mások munkájának megszervezésében a körülmények figyelembevételére, de a hatékony szervezés gyakran magasabb vezetői korrigálást igényel. |
Csak ritkán képes saját, illetve mások munkájának precíz, önálló megszervezésére. |
Alapvetően nem képes sem önmaga, sem mások munkájának megszervezésére. |
18. Döntési képesség |
Odafigyelésre méltóan képes a rendelkezésére álló alternatívákat sok szempontból mérlegelni és értékelni, majd – módszertanilag megalapozva – kiválasztani azt, amely az adott körülmények között legoptimálisabb. |
Készségszinten képes a rendelkezésére álló alternatívákat mérlegelni és értékelni, folyamatosan gyarapodó gyakorlati tudása szerint képes az optimálisabb lehetőség kiválasztására. |
Döntései során a rendelkezésére álló alternatívákat megfelelően képes mérlegelni és értékelni, de a döntéshozatalban alkalmazott módszerei nem kiforrottak. |
Törekszik a rendelkezésére álló alternatívákat mérlegelni, de nincsenek meg a megfelelő gyakorlati módszerei az elvárt szintű döntési eredményesség produkálásában. |
A vezetői elvárásoknak megfelelően nem képes a rendelkezésére álló alternatívákat számba venni, illetve azokat körültekintően mérlegelni és értékelni. |
19. Feladatátadási képesség |
Gyakorlati tapasztalatai alapján képes mások részére az olyan minőségű feladatmeghatározásra, amely optimálisan elősegíti a feladat megértését és elvárt szintű teljesítését. |
Mások részére történő feladatmeghatározásban legjobb tudása szerint törekszik a feladat pontos megértésére és a kellő követelménytámasztás kialakítására. |
Szem előtt tartja a feladatmeghatározás elméleti elvárásait, azonban gyakorlati ismeretei még nem elégségesek. |
A feladatvégrehajtás sikerét elősegítő feladatmeghatározásra gyakran csak segítséggel képes. |
A mások részére történő feladatmeghatározásban elméleti és gyakorlati hiányosságokkal rendelkezik, ami a feladat teljesítését veszélyezteti. |
20. Követelménytámasztási képesség |
Kitűnő érvelési technikával és hiteles tudással rendelkezik a feladatok elfogadtatásában, beosztottainak mozgósításában. |
Megfelelő tudással és elvárt szintű érvelési technikával rendelkezik beosztottainak hatékony meggyőzésében. |
Törekszik beosztottainak megfelelő szintű mozgósítására, meggyőzésére, de érvelési technikája fejlesztést igényel. |
A beosztottak meggyőzésében és mozgósításában vezetői szerepe gyakran sérül, meglévő ismeretei bővítésre szorulnak. |
A beosztottak meggyőzésében és mozgósításában alapvető hibákat vét, amely vezetői mivoltát markánsan veszélyezteti. |
3. számú melléklet a 25/2001. (HK 7.) HM utasításhoz
Fsz. |
Név, rendfokozat |
Beosztás megnevezése |
Értékelési pontszám |
Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|
Tisztek |
||||
Rendszeresített rendfokozat: ezredes |
||||
1. |
|
|||
2. |
|
|||
|
Rendszeresített rendfokozat: alezredes |
|||
1. |
|
|||
2. |
|
|||
|
Rendszeresített rendfokozat: őrnagy |
|||
1. |
|
|||
2. |
|
(.....................................................) |
(..................................................) |
személyügyi/humán vezető |
előmeneteli bizottság elnöke |
4. számú melléklet a 25/2001. (HK 7.) HM utasításhoz
ELŐMENETELI TERV
Fsz. |
Név, rendfokozat |
A beosztás |
Személyével kapcsolatos |
Megjegyzés |
||
|---|---|---|---|---|---|---|
megnevezése |
kategóriája |
rendszeresített rendfokozata |
||||
1. |
||||||
2. |
||||||
3. |
||||||
4. |
||||||
5. |
||||||
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
