BK BH 2001/307
BK BH 2001/307
2001.07.01.
A szerzői és a szomszédos jogok megsértésének vétségében – a társadalomra veszélyesség hiányában – nem állapítható meg a vendéglátóipari magánvállalkozást folytató vádlott büntetőjogi felelőssége, aki az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel kötött megállapodás alapján vállalja, hogy a gépi zeneszolgáltatás fejében jogdíjat fizet, de ennek – a vállalkozás sikertelensége folytán – csak részben képes eleget tenni [Btk. 10. § (2) bek., 329/A § (1) bek.; 1969. évi III. tv (Szjt.) 40. § (1) bek.; 8/1992. (V. 8.) MKM r.; 1999. évi LXXVI. tv 25. § (1) és (5) bek.].
A városi bíróság a 2000. május 24. napján kelt ítéletével a vádlottat a szerzői és a szomszédos jogok megsértésének vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentette. A megállapított tényállás lényege a következő.
A vádlott elvégezte az általános iskolát, majd különböző munkahelyeken dolgozott, később vállalkozásba kezdett. Férjezett, egy kiskorú gyermeke van, egy fél családi ház vagyona van. Büntetve nem volt.
A vádlott 1992-ben vendéglátóipari jellegű magánvállalkozásba kezdett, 1992. július 1. napjától megnyitotta az ,,E. büfé'' vendéglátóegységet. A büfét 1997. szeptember 30. napjáig üzemeltette, majd a vállalkozása ettől kezdődően megszűnt, minthogy az utóbbi években már teljesen veszteségesen működött, és jelentős – a mai napig nem rendezett – adósságot halmozott fel.
A vádlott által üzemeltetett vendéglátóegységben hetente egy alkalommal diszkó működtetésére került sor, gépi zeneszolgáltatással, amelyre vonatkozóan a vádlott írásbeli megállapodást kötött az ARTISJUS Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel. Az írásos megállapodás alapján a vádlottnak zenei jogdíjat kellett fizetnie, amely kötelezettségének 1996. január 1. napjáig eleget is tett, ettől kezdődően azonban veszteségei miatt már nem tudott fizetni, többszöri felszólítás ellenére sem. Így 1996. január 1. napjától 1997. szeptember 30. napjáig 273 861 forint jogdíjtartozása keletkezett.
Az ügyészség a vádlottal szemben a Btk. 329/A § (1) bekezdésébe ütköző és büntetendő szerzői és a szomszédos jogok megsértésének vétsége miatt emelt vádat.
Az elsőfokú bíróság felmentő ítélete ellen az ügyész a bűnösség megállapítása – büntetőjogi joghátrány alkalmazása – végett jelentett be fellebbezést, amelyet a megyei főügyész fenntartott.
Az ítéleti tényállás szerint a vádlott az akkor hatályban volt, a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (Szjt.) 40. §-ának (1) bekezdése alapján fennálló jogdíjfizetési kötelezettségének 1995. december 31-ig eleget tett. Ezt követően változatlan zeneszolgáltatás mellett szerzői jogdíjat nem fizetett, így az 1996. január 1. és 1997. szeptember 30. közötti időszakban 273 861 forint jogdíjtartozása keletkezett, amelyet a jogvédő iroda bírói úton érvényesített.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint abban az esetben, ha a szerzői jog által védett alkotás felhasználására a joggazda és a felhasználó között megállapodás jön létre, jogviszonyon belül a felhasználó részéről történő szerződésszegés – nevezetesen a jogdíj megfizetésének elmulasztása – egymagában még bűncselekményt nem valósít meg.
Az ügyészi fellebbezésben képviselt álláspont szerint az Szjt. 40. §-ának (1) bekezdése értelmében a nyilvános előadáshoz a szerző hozzájárulását akkor kell csak megadottnak tekinteni, ha a megállapított díjat lerótták. A vádlott a szerzői jogdíj kifizetésének elmulasztása miatt felhasználói jogosultságot nem szerzett, ennek ellenére huzamosabb időn keresztül zeneszolgáltatást adott. A megyei főügyész által is elfogadott álláspont szerint ezzel a magatartással a vádlott a zenemű szerzőjének műsorán fennálló jogát megsértette, és vagyoni hátrányt okozott, tehát a Btk. 329/A § (1) bekezdésébe ütköző vétséget megvalósította.
A megyei bíróság a felülvizsgálat során megállapította, hogy a tényállás mentes a Be. 239. §-ának (2) bekezdésében írt hibáktól és hiányosságoktól, így az a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
A városi bíróság felmentést eredményező jogi álláspontját a megyei bíróság az indokolás következő kiegészítésével fogadta el. Mindenekelőtt eldöntésre váró kérdés a vádbeli cselekmény tényállásszerűsége, azaz megállapítható-e a felhasználói jogosultság hiánya és ezzel okozati összefüggésben a vagyoni hátrány okozása. A keretjellegű szabályozásra tekintettel a kérdés az 1969. évi III. tv és a végrehajtása tárgyában kiadott 8/1992. (V. 8.) MKM rendelet ide vonatkozó rendelkezése alapján dönthető el. Az Szjt. 40. §-ának (1) bekezdése értelmében a zenemű nyilvános előadásához a szerző hozzájárulását akkor kell megadottnak tekinteni, ha az erre hivatott szerv által megállapított díjat lerótták. A hivatkozott MKM rendelet 4. §-a kifejezetten előírja, hogy a díjfizetéssel legalább negyedéves időszakra előre kell megszerezni a zenefelhasználás jogát.
Az ismertetett rendelkezések egyértelművé teszik, hogy a felhasználói jogosultság nem önmagában a megállapodás (felhasználói szerződés) megkötésével, hanem csak a jogdíj előzetes megfizetésével jön létre. Aligha szorul bővebb indokolásra, hogy a felhasználói jogosultság hiányában történő nyilvános zeneszolgáltatás a szerzői jogot sérti, és a jogdíj előzetes kifizetésének elmaradása a szerzőnek – miként a vádbeli esetben is – összegszerűen kimutatható vagyoni hátrányt jelent.
Rámutat a másodfokú bíróság, hogy a vádbeli cselekmény elbírálásakor – mint a keretet kitöltő jogszabály – a szerzői jogról már nem az 1969. évi III. törvény, hanem az 1999. évi LXXVI. törvény volt hatályban. Ez utóbbi törvény 25. §-ának (1) és (5) bekezdése fenntartotta a jogdíj előzetes befizetésére vonatkozó kötelezettséget, tehát a jogszabályváltozás a Btk. 2. §-ára tekintettel nem eredményezte a kedvezőbb elbírálás lehetőségét. ŕsszegezve, a másodfokú bíróság álláspontja szerint a vádbeli magatartás a kifejtettekre figyelemmel a Btk. 329/A §-ába ütköző bűncselekmény ismérveit maradéktalanul magán viseli, azaz tényállásszerű.
A Btk. 10. §-ának (2) bekezdéséből levezethető materiális jogellenesség fogalom szem előtt tartása mellett a bűncselekmény megvalósulásához a formai tényállásszerűség önmagában nem elegendő, ezért a jogalkalmazó minden esetben vizsgálni köteles a cselekmény konkrét társadalomra veszélyességét is. (A cselekmény absztrakt társadalomra veszélyességét jelzi az a körülmény, hogy a magatartástípust a törvényhozó bűncselekménnyé nyilvánította.) A cselekmény társadalomra veszélyessége káros következmények előidézését, tehát egy fennálló állapot hátrányos megváltoztatását jelenti. Az adott cselekmény társadalomra veszélyességének megítélésénél figyelembe kell venni – esetleg egyéb ismérvek mellett – a hátrányos következmények súlyosságát, a reparálhatóságot, valamint azt, hogy a jogrend képes-e ellátni a jogtárgy védelmét a büntetőjogon kívüli eszközökkel is vagy sem.
A vádbeli cselekmény esetében a jogsértés elenyésző súlyát (egyben az alanyi társadalomra veszélyesség igen csekély fokát) jelenti, hogy a vádlott a zeneszolgáltatás megkezdése előtt a szükséges megállapodást megkötötte, és egy ideig – amíg tehette – a jogdíjat is fizette. A későbbiekben a kisvállalkozásban mutatkozó anyagi nehézségek miatt a jogdíjfizetést elmulasztotta ugyan, de a jogsértő cselekményt nem titkolta el, és hajlandóságot mutatott a hátralék kiegyenlítésére is, amelynek az összegszerűségét sem vitatta.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az ilyen jellegű cselekmények esetében sem a társadalom védelme, sem a szerző jogainak megvédése nem teszi szükségessé a büntetőjogi eszközök felhasználását, elegendő a polgári jogkövetkezmények lehetőségeinek igénybevétele is. Miután a megyei bíróság azt állapította meg, hogy a vádlott cselekményének a társadalomra veszélyessége hiányzik, az ügyészi fellebbezést nem találta alaposnak, és az elsőfokú bíróság felmentő ítéletét – mert a vádlott nem követett el bűncselekményt – helybenhagyta. (Tolna Megyei Bíróság Bf.246/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás