• Tartalom

32/2001. (V. 14.) OGY határozat

32/2001. (V. 14.) OGY határozat

a társadalmi szervezetek 2001. évi költségvetési támogatásának elosztásáról1

2001.05.14.

1. Az Országgyűlés a Magyar Köztársaság 2001. és 2002. évi költségvetéséről szóló 2000. évi CXXXIII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 35. § (4) bekezdése alapján a társadalmi szervezetek támogatására – a Tv. 1. számú mellékletének I. Országgyűlés fejezet, 8. Társadalmi önszerveződések támogatása cím, 1. Társadalmi és karitatív feladatok támogatása alcím, 1. Társadalmi és karitatív szervezetek működési támogatása jogcím-csoport – 348,1 millió forintot, a határozat mellékletének I–V. pontjában foglaltak szerint osztja fel.

2. E költségvetési támogatás a társadalmi szervezetek szervezeti és működési költségeinek fedezésére szolgál.

3. A költségvetési támogatást a Magyar Államkincstár a következők szerint folyósítja:

a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem éri el a 800 ezer forintot,

b) két részletben – 2001. év augusztus végéig bezárólag –, amennyiben az érintett szervezet támogatása 800 ezer forint, illetve meghaladja a 800 ezer forintot.

4. Ha ezen országgyűlési határozat alapján támogatásban részesített valamely társadalmi szervezet év közben szétválik és az így létrejött új szervezetek tevékenységi köre együttesen megfelel a szétválás előtti szervezet tevékenységi körének, úgy a fel nem használt költségvetési támogatást létszámarányosan kell elosztani.

5. Amennyiben a társadalmi szervezet év közben feloszlással, illetőleg megszűnésének megállapításával szűnik meg, a fel nem használt támogatási összeget vissza kell utalnia a Pénzügyminisztérium ,,Pártok és társadalmi szervezetek támogatása'' kiadási számlára. A támogatás felhasználásáról szóló írásbeli beszámolót és elszámolást a feloszlás, illetőleg a megszűnés kimondásának napjától számított 60 napon belül a Társadalmi Szervezetek Bizottságnak be kell nyújtani.

6. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeget csak a támogatott tevékenységre fordíthatja, azt a pályázat benyújtásakor meglévő saját tagszervezetein kívül más szervezetnek tovább nem adhatja. Amennyiben a támogatott szervezet saját tagszervezetei számára működési célra összeget átadott, arról is köteles tételes elszámolást készíteni.

7. A támogatásban részesített társadalmi szervezet az elnyert összeg felhasználásáról köteles részletes írásbeli beszámolót és tételes elszámolást készíteni az illetékes bizottság számára. A beszámolót és az elszámolást legkésőbb 2002. január 31. napjáig köteles az Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottságának beküldeni.

8. Az Állami Számvevőszék a költségvetési támogatás felhasználását – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121. §-a alapján – ellenőrzi.

Melléklet a 32/2001. (V. 14.) OGY határozathoz

--------------------

Sorszám Szervezetek Támogatás összege 2001. évre (E Ft)

--------------------

I. Egészségügyi, rehabilitációs, prevenciós, egészségmegőrzési és szociális feladatokat ellátó szervezetek

1. ,,7-es Kör'' Társaság 100

2. ,,A rák ellen, az emberért, a holnapért!'' Társadalmi Alapítvány 100

3. ,,Bács-Kiskun Megyében a Rák Ellen'' Közhasznú Alapítvány 50

4. ,,Belbetegek jobb ellátásáért'' Alapítvány 150

5. ,,Buborékok'' Dunaújvárosi Asztmás Gyerekek Egyesülete 200

6. ,,Dajka'' Alapítvány 100

7. ,,DELTA'' Országos Katasztrófa Mentő Csoport 200

8. ,,Egészség Biztonság'' Alapítvány 100

9. ,,Egészséges Ifjúságért'' Szövetség 150

10. ,,Érted'' Alapítvány 100

11. ,,Érted, Veled'' Egyesület 100

12. ,,Érted-Veled Baranyában'' Alapítvány 100

13. ,,Felzárkózunk'' Regionális Közhasznú Alapítvány 100

14. ,,Fény Felé'' Alapítvány 150

15. ,,Fogadj el'' Alapítvány 300

16. ,,Fogd a Kezem'' Alapítvány 200

17. ,,Gyémánt'' Család és Gyermekvédő Egyesület 200

18. ,,Gyermekek falun'' Alapítvány 150

19. ,,Gyökerek'' Jóléti Szolgálat Alapítvány 300

20. ,,Hétszín Virág'' Közhasznú Egyesület 100

21. ,,Jobb Otthon'' Szociális és Egészségügyi Ellátásért Alapítvány 100

22. ,,Józan Élet'' Egészség- és Családvédő Országos Szövetség 200

23. ,,Józan Élet'' Egészség-, Család- és Ifjúságvédő Keresztény Egyesület 150

24. ,,KÁLVÁRIA'' Közösen az AIDS Ellen Alapítvány, Kiskunhalas 250

25. ,,Kapcsolat'' 96 Mentálhigiénés Egyesület 150

26. ,,Képpel-Jellel'' Beszédképtelen Mozgássérültek Szülői Egyesülete 100

27. ,,Kutyával az emberért'' Egészségügyi, Szociális, Tudományos Alapítvány 100

28. ,,Látásnélküli Világ'' Alapítvány 100

29. ,,Megnyugvás Hospic'' Alapítvány 300

30. ,,Őszirózsa Alapítvány'' 100

31. ,,Reménység'' Ifjúságvédő Közhasznú Alapítvány 100

32. ,,RÉS'' Szociális és Kulturális Alapítvány 400

33. ,,S.O.S.'' Együtt-Egymásért Alapítvány 350

34. ,,Saját úton'' Alapítvány 200

35. ,,Seffer-Renner'' Magánklinika Alapítvány 200

36. ,,Segítő kezek'' Idősek Otthona 150

37. ,,Segítőkéz'' Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen 150

38. ,,Szent Benedek'' Idősek Háza Alapítvány 300

39. ,,Szenvedélybetegekért'' Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesület 100

40. ,,Szeptember végén'' Idősek Otthona Szociális Alapítvány 100

41. ,,Szomjazom'' Alapítvány 300

42. ,,Törött Szárnyak'' Alapítvány 100

43. ,,Úszással az Egészséges Gyermekekért'' Alapítvány 100

44. ,,Zalai Idősekért'' Alapítvány 100

45. A ,,Szoptatásért'' Magyar Egyesület 200

46. A Bólyi Egészségügyi Gyermekotthon Lakóiért Alapítvány 150

47. A Korszerű Vérellátásért Alapítvány 100

48. A Végtaghiányos Gyermekekért Alapítvány 200

49. Ahimsza Magyar Vegetárius Társaság 150

50. AIDS Segély Alapítvány, Anonim AIDS Tanácsadó Szolgálat Győr-Moson-Sopron Megye Egyesület 150

51. Akarat Diáksport Egyesület 300

52. Alapítvány a Krónikus Májbetegségek Prevenciójára, Korai Felismerésére és Kezelésére 100

53. Alapítvány a Szívbetegekért a Szívinfarktus Megelőzésére 100

54. Alba Caritas Hungarica Alapítvány 200

55. Alba Regia Civitan Club 100

56. Albert Schweitzer Zuglói Református Gondozóház Alapítvány 200

57. Alfa Magzat-, Csecsemő-, Gyermek és Családvédelmi Szövetség 400

58. Aligátor Úszócsoport Fogyatékosok Sportegyesülete 100

59. Alkohol-Drogsegély Ambulancia 200

60. Alkoholizmus Ellenes Egyesületek és Klubok Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szövetsége 100

61. Alkoholizmus Elleni Megyei Egyesületek és Klubok Országos Szövetsége 800

62. Alsójózsai Nnyugdíjas Egyesület 50

63. Alsótengelici Alapítvány 100

64. Anyaoltalmazó Alapítvány 300

65. Aranyeső Alapítvány 200

66. Assisi Szent Ferenc Cserkész Alapítvány 250

67. Asztmás Betegek Szarvasi Egyesülete 100

68. Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége (ABOSZ) 700

69. Asztmás és Allergiás Gyermekek Budapesti Egyesülete 150

70. Asztmások Somogy Megyei Egyesülete 150

71. Asztmások, Allergiások Kemenesalja Egyesület 100

72. Auróra Alapítvány 150

73. Autista Segítő Központ Alapítvány 100

74. Autista Sérültekért Zalában Alapítvány 100

75. Autisztikus Gyermekekért Baranyában Alapítvány 100

76. AUT-PONT Autista Gyermekekért és Fiatalokért Alapítvány 100

77. Az Értelmi Fogyatékosok Fejlődését Szolgáló Magyar DOWN Alapítvány 200

78. Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért Alapítvány 150

79. Bács-Kiskun Megye Kórházért Alapítvány 100

80. Bács-Kiskun Megyei Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány 150

81. Bakony–Balaton Sclerozis Multiplex Mozgássérültek Egyesülete 150

82. Baktói Életmód és Szabadidő Sport Egyesület 250

83. Balatoni Rádiós Mentőközpont Alapítvány 100

84. Baltazár Színház Alapítvány 100

85. Barlangi Mentők Észak-Magyarországi Egyesülete 150

86. Békés Megyei Epilepszával Élők Egyesülete 100

87. Békés Megyei Sclerosis Multiplexes Emberek Közhasznú Szervezete 100

88. Belszervi Betegek Rokkantak Kunsági Egyesülete (BEROKE) 200

89. Belszervi Betegek Rokkantak Margaréta Egyesülete 100

90. Biosziget Rehabilitációs Alapítvány 100

91. Bóbita Habilitációs Egyesület 100

92. Boldogasszony Háza Alapítvány 100

93. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Alkoholizmus Ellenes Egyesület 100

94. Budapest – Bethel Epilepszia Centrum Alapítvány 100

95. Caritas Hungarica Eger Alapítvány 150

96. Cavallo Lovas Klub 50

97. Civitan Club Budapest – Help Egyesület 200

98. Club Felicia Egyesület 100

99. Conditio Humana Egyesület 400

100. CONTACT Mentálhigiénés Konzultációs Szolgálat 200

101. Cordelia Alapítvány a szervezett erőszak áldozataiért 150

102. Családalapítók Egyesülete 150

103. Családi Szolgálatok Ligája Alapítvány 150

104. Családsegítő Alapítvány 200

105. Csecsemőket és kisgyermekeket befogadó otthonok Országos Szövetsége 200

106. Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezet- és Templomépítő Alapítvány 440

107. Csongrád Megyei Mozgáskorlátozottak ,,Együtt könnyebb'' Ifjúsági Egyesület 100

108. Csontvelődonor Egyesület 200

109. Csökkent Munkaképességűek és Rokkantnyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 100

110. Cukorbetegek Budapesti Egyesülete 150

111. Cukorbetegek Egyesülete, Szentes 100

112. Cukorbetegekért Alapítvány 100

113. Daganatos Betegekért Dél-Budán Alapítvány 100

114. Debrecen Menhely Alapítvány 200

115. Debreceni Jóga Egyesület 150

116. Dél-Alföldi Regionális Egészségügyi Dolgozók Egyesülete 200

117. DélUtán az Idős Emberek Segélyvonala 150

118. Diakónusok és Diakóniai Munkások Szövetsége 200

119. DIALIZIS Művesekezeltekért Alapítvány 100

120. Diótörés Alapítvány 500

121. Dohányzás vagy Egészség Egyesület 100

122. Dr. Hun Nándor Egészségileg hátrányos helyzetű Nyugdíjasok Egyesülete 50

123. Dr. Meggyes Pro Vobis Alapítvány 100

124. Drog Stop Budapest Egyesület 500

125. Drogambulancia Alapítvány 100

126. EGALITÁS Mozgássérültek Létbiztonságát Elősegítő Alapítvány 150

127. Egészség Alkoholmentes Rehabilitációs Egyesület 200

128. Egészséges Magyarországért Egyesület 100

129. Egészséges Nemzedékért Alapítvány 100

130. Egészséges Városok Magyarországi Szövetsége 200

131. Egészségesebb Óvodák Nemzeti Hálózata Egyesület 200

132. Egészségforrás Alapítvány 150

133. Egészségünkért a XXI. Században Alapítvány 150

134. Egri Leukémiás, Daganatos és Immunhiányos Gyermekekért Alapítvány 200

135. Egy Ház Alapítvány Hajléktalan Gondozási Központ Nappali Melegedő 150

136. Egyedül-Együtt-Gyermekeinkért Egyesület 250

137. Egymást Segítő Egyesület 200

138. Együtt a daganatos gyermekekért Alapítvány 100

139. Együtt-Egymásért a Fiatalokkal Mozgáskorlátozottak Egyesülete 100

140. Elesett Öregekért Alapítvány 100

141. ÉLET Alapítvány – Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat 100

142. Élet az Életért Közhasznú Alapítvány 150

143. Élet Beteg Vesével Alapítvány 200

144. Életesély Kiemelten Közhasznú Mentálhigiénés Alapítvány 100

145. Életfa Segítőszolgálat Egyesület 50

146. Életreform Egyesület 150

147. Életrevaló Karitatív Egyesület 100

148. Életút Alapítvány, Nyíregyháza 200

149. Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért 150

150. Éltető Gondoskodás Alapítvány 150

151. Emberbarát Misszió Alapítvány 50

152. Emlékezünk Alapítvány 50

153. Értelmi Sérültek Victoria Egyesülete 100

154. Esélyegyenlőség Alapítvány 100

155. EsErnyő Alapítvány 100

156. Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete 100

157. Észak-Kelet Magyarországi Hajléktalan és Utcai Szolgálatok Tagjainak Egyesülete 100

158. Észak-Kelet Magyarországi Szenvedélybetegségeket Megelőző Egyesülete 200

159. Észak-Magyarországi és Budapesti ASB Szamaritánus Egészségügyi és Házi Szociális Gondozó Szolgálat Egyesület 200

160. Eszter Alapítvány 700

161. Európai Nők Szövetsége 200

162. Fabini Teofil János Alapítvány 100

163. Fact Alapítvány 200

164. Familia Családsegítő Alapítvány 100

165. FÉBÉ Evangélikus Diakonissza Egyesület 400

166. Fehér Bot Alapítvány, Hajdúdorog 100

167. Fejér megyei Osteoporosis Klub 100

168. Felkarolva Közhasznú Alapítvány 200

169. Felnőtt Cisztás Fibrózisos Betegek Egyesülete 200

170. Félúton Alapítvány 500

171. FÉNYSUGÁR Fejér Megyei Metálhigiénés Betegek Egyesülete 100

172. Forrás Lelki Segítők Egyesülete 500

173. Forrás-Bogács Alapítvány 50

174. Főplébániai Karitász Alapítvány 200

175. Gólya Gyermekmentő Alapítvány 150

176. Gólyahír Egyesület 100

177. Gondoskodás Alapítvány, Mezőkövesd 200

178. Gondoskodás Alapítvány, Mosonmagyaróvár 200

179. Gondviselés Alapítvány, Győr 100

180. Gondviselő Alapítvány 200

181. Gyermekek a Gyermekek Egészségéért Alapítvány 100

182. Gyermekszív 2000 Alapítvány 200

183. Gyógyfoglalkoztatók Országos Egyesülete 100

184. Gyógytornával az Egészségért Alapítvány 100

185. Gyomaendrődi Idősekért Alapítvány 50

186. Gyöngyház Egyesület 500

187. Győr-Moson-Sopron Megyei Anima Mentálhigiénés Egyesület 100

188. Habitat for Humanity Magyarország Alapítvány 700

189. Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Egyesülete 50

190. Hajdú-Bihar Megyei Gyermekszemgondozás Alapítvány 100

191. Hajdúsági Diabetesz Egyesület 100

192. Hajléktalanok a Hajléktalanokért Kulturális és Érdekvédelmi Egyesület 300

193. Hajóson élő Német Nemzeti Kisebbség és Nagyközségért Alapítvány 100

194. Halmozottan Sérült Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 200

195. Halmozottan Sérültek Szülőszövetsége 300

196. Hasadék Centrum Alapítvány 100

197. Határszéli Emberekért Alapítvány 100

198. Havasi Gyopár Közhasznú Alapítvány 150

199. Hegyháti Jóléti Szolgálat Alapítvány 400

200. Héra Egyesület 150

201. Heves Megyei Diabetes Szövetség 150

202. Heves Megyei Vesebetegek és Szervátültettek Egyesülete 150

203. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület 300

204. Hírös Manus Alapítvány 150

205. Hit és Élet Alapítvány 100

206. Hospice Szeretetszolgálat Alapítvány 100

207. Humán Agape Alapítvány 100

208. Humánum Hátrányos Helyzetűeket Támogató Közhasznú Egyesület 100

209. Idősek Otthonáért Alapítvány 50

210. Ifjú Vesebetegek, Transzplantáltak és Barátaik Egyesülete 100

211. Immánuel Alapítvány 300

212. Iránytű Ifjúsági és Mentálhigiénés Alapítvány 100

213. Ispita Alapítvány 150

214. Istenkúti Közösségért Egyesület 200

215. IV. Béla Alapítvány 100

216. Játszóház Foglalkoztató Alapítvány 150

217. Jelnyelvi Tolmácsok Országos Szövetsége 100

218. Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai Ispotályos Lovagrend Szeretetszolgálat Alapítvány 300

219. Jobb Jövő Egyesület 100

220. Jobb Jövőért 2000-től Alapítvány 150

221. Jóga a Mindennapi Életben Egyesület 100

222. Kádas György Alapítvány 200

223. Kaláka Felkészítő Otthon Alapítvány 100

224. Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Támogató Alapítvány 300

225. Kapaszkodó Alapítvány 200

226. Kapcsolat-Kihívás Alapítvány 50

227. Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia Alapítvány 200

228. Kelet Karitász Alapítvány 150

229. Kengyel Alapítvány 100

230. Képesség és Tudás Továbbképző, Fejlesztő Közhasznú Alapítvány 150

231. Kerek Világ Jóléti Szolgálat Alapítvány 300

232. Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága 200

233. Keresztényekért Alapítvány 150

234. Kiút Szociális és Mentálhigiénés Egyesület 300

235. Koliszka-Bölcső Nemzetközi Alapítvány 150

236. Kontroll-Fit Rekrációs Sportegyesület 150

237. Konzultáció Alapítvány 100

238. Kortárs Családsegítő ás Gyermekjóléti Alapítvány 150

239. Kortárs Segítő Műhely Közhasznú Alapítvány 100

240. Kortársoktatók Pécsi Egyesülete 100

241. Kőbányai Szülők Egyesülete 100

242. Középhalmi Evangélikus Misszió 300

243. Közjóléti Szolgálat Alapítvány 100

244. Közlekedés Biztonságáért Alapítvány 300

245. Krajczáros Alapítvány 200

246. Krónikus betegek, rokkantak Egyesületeinek Országos Szövetsége ,,BEROE'' 300

247. Küldetés Egyesület 200

248. Külsőjózsefvárosi Református Diakóniai Alapítvány 300

249. Laktóz Érzékenyek Társasága 300

250. Lámpás '92 Alapítvány 300

251. LÁNC Egészségkárosodott Emberek Szervezeteinek Szövetsége 600

252. Látássérült Cseppkő Országos Egyesület 200

253. Látó-tér Alapítvány 100

254. Légúti Allergiás Betegek Békés Megyei Egyesülete 100

255. Lélek-Hang Egyesület 200

256. Lelki Egészségvédő Alapítvány 100

257. Lenti és Környéke Egészségéért Alapítvány 100

258. Létavértesi Fitness és Szabadidősport Egyesület 250

259. Létminimum Alatt Élők Társasága Országos Érdekképviselet, Budapest 200

260. Liga az Agyi Érbetegségek Ellen 150

261. Lisztérzékenyek Érdekképviseletének Országos Egyesülete 400

262. Lorántffy Zsuzsanna Református Kismamaház 400

263. Lovasterápia a Fogyatékos Gyermekekért 100

264. Magyar Ápolási Egyesület 200

265. Magyar Bioetikai Társaság 100

266. Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány 150

267. Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete 200

268. Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége 800

269. Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége 400

270. Magyar Egészségügyi Társaság 400

271. Magyar Gyermek AIDS Alapítvány 100

272. Magyar Gyermek és Ifjúsági Lelkisegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége 200

273. Magyar Gyógypedagógusok Egyesülete 100

274. Magyar Gyógytornászok Társasága 150

275. Magyar Hemofilia Egyesület 500

276. Magyar Hospice-Palliatív Egyesület 500

277. Magyar Izombetegek Országos Egyesülete 200

278. Magyar Kamilliánus Családok Társasága Egyesület 500

279. Magyar Karitász – Caritas Hungarica Alapítvány 1 100

280. Magyar Kékkereszt Egyesület 450

281. Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 350

282. Magyar Mentálhigiénés Szövetség 400

283. Magyar Orvostudományi Társaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) 400

284. Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat 800

285. Magyar Pszichofiziológiai és Egészséglélektani Társaság 100

286. Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület 150

287. Magyar Sclerosis Multiplex Társaság 200

288. Magyar Sclerosis Multiplexes Betegekért Alapítvány 100

289. Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület 100

290. Magyar Szív Egyesület, Budapest 400

291. Magyar Szív Egyesület, Debrecen 200

292. Magyar Szív- és Érbetegek Egyesülete 100

293. Magyar Védőnők Egyesülete 500

294. Magyarországi Krízis Intervenciós Központ Egyesület 150

295. Magyarországi PKU Egyesület 450

296. MAGYARSÁGMENTÉSI-MISSZIÓ Alapítvány 100

297. Magzatburok Alapítványért 100

298. Magzatvédő Társaság 300

299. Majosháza Református Egyházközség Diakóniai Szolgálata 100

300. Marcali Naturál Testépítő Egyesület 100

301. Márka-Dera Alkoholmentes Önsegítő Egyesület – Dolina – 100

302. Mátrix Szenvedélybetegek Hozzátartozóinak Egyesülete 400

303. Mécses Szolgáló Közösség Egyesülete 100

304. Megbékélés Szociális Otthon Alapítvány 100

305. Mellműtöttek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete 100

306. Menedék Alapítvány 200

307. Menedékváros-Menedék Alapítvány 100

308. Mentalhigiénés Egyesület Berettyóújfalu 100

309. MÉRFÖLDKŐ Egyesület 300

310. Mi-ért Alapítvány 100

311. Minőségi Időskorért Legjobb Ismeretekkel Egyesület 150

312. Miskolci Autista Alapítvány 100

313. Miskolci Humán Szolgálat Alapítvány 100

314. Molnár Gábor Műhely Alapítvány 100

315. Mosdósi Kórház Műszerfejlesztési Alapítvány 150

316. Motiváció Mozgássérülteket Segítő Alapítvány 500

317. Mozdulat a Mozgásszervi Betegekért Alapítvány 100

318. Mózeskosár Egyesület az Örökbefogadó Családokért 200

319. Mozgáskorlátozottak ,,Otthon-Háza'' Alapítvány 150

320. Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó és Színesdia (MONFODI) Alapítvány 100

321. Mozgássérült Emberek Önálló Élet Egyesülete 300

322. Mű-Szívbillentyűvel Élők Baráti Köre 100

323. Nagy Szent Bernát Szövetség (Egyesület) 100

324. Napfény Életmód Egyesület 100

325. Naplemente Alapítvány 100

326. Nephrocentrum Alapítvány 100

327. Neuron Alapítvány 150

328. Nógrád Megyei Polgári Nőegylet 150

329. Nonprofit Alapítvány 300

330. Nyugat-dunántúli Daganatos Betegekért Alapítvány 350

331. Nyugdíjasok Egészségmegőrző Országos Szövetsége 200

332. Oltalom Karitatív Egyesület 600

333. Orosházi Otthonápolási Szolgálat Közhasznú Alapítvány 100

334. Országos Cisztás Fibrózis Egyesület 400

335. Országos Dohányfüstmentes Egyesület 400

336. Ózdi Krízis Alapítvány 200

337. Ózdi Szívbetegek Klubja – Egyesület 100

338. Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány 150

339. Összjáték Család és Kapcsolati Műhely 100

340. Pápai Páriz Egészségnevelési Országos Egyesület 300

341. Paraaqua Alapítvány a Gyermekek Fejlesztéséért 150

342. Pécs-Baranyai Orvosclub 200

343. Pécs-Egyházmegyei Katolikus Caritas Alapítvány 200

344. Periféria Egyesület 150

345. Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány 150

346. PLUSS, a Magyarországi HÍV-Pozitívokat Segítő Egyesület 200

347. Porrog és Környéke Egészség Egyesület 100

348. Pozitív Országos Szakmai Egyesület a nehezen kezelhető gyermekek megsegítésére 150

349. PRIMA Egyesület 100

350. Pro Sanitate Alapítvány 100

351. Provita Segítő Szolgálat 100

352. Rapiditás Egyesület Hallássérültek Szervezete 250

353. Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány 200

354. Reménysugár Egyesület 100

355. S.O.S. Egyesület a Szenvedélybetegekért 300

356. S.O.S. Krízis Alapítvány 200

357. SAMARITÁNUS Alapítvány 50

358. Sarkad és Vidéke Áfész Nyugdíjas Egyesület 50

359. Sebzett Fényesség Alapítvány 100

360. Segítő Szeretet Alapítvány 400

361. Siket-Vakok Országos Egyesülete 100

362. SOFT (Segítsd, Óvd Fogyatékos Társadat!) Alapítvány 300

363. Somogy Megyei Drogprevenciós Egyesület és Rehabilitációs Intézet 300

364. SOS Telefonos Lelkisegély Alapítvány 100

365. SOS Tini Telefonos Alapítvány 100

366. Sport és Szocializáció Alapítvány 100

367. Stabilitás Daganatos Betegek Rehabilitációs Alapítványa 100

368. Súlyosan Mozgássérültek BETHESDA Segélyező Alapítvány 100

369. Support Humán Segítő és Szolgáltató Alapítvány 150

370. Szalmaszál a Hajléktalanokért Közhasznú Alapítvány 100

371. Szamaritánusok Magyarországi Szövetsége – ASU – 400

372. Szebb Jövőt Alkoholizmus Ellenes Egyesület 150

373. Szeged-Csanádi Egyházmegye Szent Gellért Karitász Alapítvány 150

374. Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete 100

375. Szegedi Tini-Telefon Lelkisegélyszolgálat Egyesület 100

376. Szembetegek Országos Egyesülete 300

377. Szent Adalbert Misszió Alapítvány 100

378. Szent Erzsébet a Szegényekért Alapítvány 100

379. Szent László Alapítvány 200

380. Szent László Római Katolikus Szeretetszolgálat Alapítvány 100

381. Szent Lázár Lovagrend és Segélyszervezet 700

382. Szenvedélybetegeket Mentő Szamaritánus Egyesület 150

383. Szép Jelen Alapítvány 200

384. Szerencsi Rászorulókért Alapítvány 150

385. Szervátültetettek Bács-Kiskun Megyei Egyesülete 100

386. Sziget Droginformációs Alapítvány 200

387. SZISZIFUSZ Szociális Alapítvány 300

388. Szív- és Érbetegek Rehabilitációjáért Alapítvány, Debrecen 150

389. Szív- és Érbetegek Rehabilitációs Egyesülete 100

390. Szívvel-lélekkel a szívbeteg gyermekekért Alapítvány 150

391. Szociális és Rehabilitációs Alapítvány 100

392. Szociális Szakmai Szövetség 600

393. Szombathelyi Egyházmegyei Caritas Alapítvány 400

394. Szt. Cirill és Method Alapítvány 200

395. TÁMASZ Debrecen Közhasznú Egyesület 100

396. TÁMASZ Egyesület, Szeged 100

397. Társadalomtudományi és Művészeti Közhasznú Egyesület 200

398. Tékozló Fiút Segítő Alapítvány 200

399. Telehumanitás Szombathelyi Mentálhigiénés Egyesület 200

400. Tiszaújvárosi Nyugdíjasok Egyesülete 100

401. Tiszta Forrás Alapítvány 150

402. Tolna Megye 104 Mentőalapítvány 100

403. Törökbálinti Jóakarat Kör 50

404. Transzplantáltak Észak-Kelet-Magyarországi Egyesülete 100

405. Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért 100

406. Transzplantáltak Veszprém Megyei Egyesülete 100

407. Tunyogi Gyógyító Játszóház Alapítvány a Halmozottan Sérült Gyermekekért 100

408. Utcai Szociális Segítők Egyesülete 600

409. Vak Hadirokkantak Országos Egyesülete 100

410. Vas Megyei Szív Egyesület 200

411. Vasutasok a Betegekért Alapítvány 100

412. Vasutasok és Közlekedési Dolgozók Jótékonysági Egyesülete 100

413. Védőháló Közhasznú Egyesület 100

414. Vesebetegek Egyesületeinek Országos Szövetsége 800

415. Vesebetegek Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Közhasznú Egyesülete 100

416. Vesebetegek Somogy Megyei Egyesület 150

417. Vesebetegek Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete 100

418. Világ Világossága Alapítvány 100

419. Visszaút Rehabilitációs Alapítvány 50

420. Vita-Humana Gyors Újszülött Szállításért Alapítvány 100

421. VITALIS Életvédők és Egészségőrzők Egyesülete 100

422. Vitulus Egyesület 100

423. Vízipók Úszásoktató-Képességfejlesztő Integrált Közhasznú Egyesület 100

424. Vizus Alapítvány a látássérültekért 150

425. XL-Klub Egyesület 100

426. Zalai Nyitott Szív Egyesület 300

427. Zöldkereszt Közérdekű Közhasznú Egyesület 400

428. Zsutinasz Segítő Alapítvány 50

429. Nagycsaládosok Egyesülete, Szolnok 100

Összesen: 80 190

II. Gyermek és ifjúsági szervezetek, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat, illetve érdekképviseletet ellátó szervezetek, oktatási tevékenységet végző szervezetek

1. ,,A korszerű iskoláért'' Alapítvány 90

2. ,,A Majsai Cigány Gyermekekért'' Alapítvány 90

3. ,,Alba Kör'' Erőszakmentes Mozgalom a Békéért 180

4. ,,Debreceni Magiszter'' Alapítvány 90

5. ,,Edzett Ifjúságért'' Kulturális, Faluvédő Szabadidőklub – Körzeti Sportegyesület 90

6. ,,Gyermekeink a jövő'' Alapítvány 90

7. ,,Győzelemért Simon Gyerekfoci'' Alapítvány 180

8. ,,Határokon Túli Magyar Ifjúságért'' Alapítvány 90

9. ,,Kikelet'' Képzési Kötelezett és Korai Fejlesztésben Részesülő Gyerekek Szüleinek Egyesülete 270

10. ,,Kisdedóvó'' Kisgyermekekért Alapítvány 90

11. ,,Mosolyvirág'' Nagycsaládosok Debreceni Egyesülete 130

12. ,,PUMUKLI'' Ifjúsági Szabadidős és Sport Egyesület 270

13. ,,Segítő Kezek'' A Sérült Gyermekekért Egyesület 540

14. ,,Szemünk Fénye'' Nagycsaládosok Üllői Egyesülete 130

15. ,,Török Sándor'' Waldorf Pedagógiai Alapítvány 90

16. ,,Vidám Egészséges Gyerekekért 2000 után is'' 90

17. 977. sz. Szeretet Természetvédő Cserkészcsapat 90

18. A Debreceni Csecsemőotthonért Alapítvány 90

19. A Fiatalok Idegen Nyelv- és Szakmai Továbbképzéséért Alapítvány 130

20. A Keresztény Magyar Ifjúságért Alapítvány 540

21. A Keresztény Nevelésért Alapítvány 130

22. A Mindszenti Óvodásokért és Óvodákért Alapítvány 90

23. Adjutorium Kiemelten Közhasznú Alapítvány 90

24. AIESEC Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete Debreceni Helyi Bizottság 90

25. Alföldi Fiatalok Egyesülete 470

26. Amrita OBK Egyesület 180

27. Anna Örök Alapítvány 370

28. Apáczai Csere János Alapítvány 180

29. Apáczai Csere János Szakkollégium 270

30. Ásotthalmi Gyermekekért Alapítvány 90

31. Autista Gyermekekért Egyesület 90

32. Autisták Érdekvédelmi Egyesülete 270

33. Az Avasi Gimnázium Jövőjéért Alapítvány 90

34. Az Ifjúságért Önkormányzati Szövetség 180

35. Baloldali Ifjúsági Társulás 470

36. BARAKA Alapítvány 180

37. Báthory László Cserkészcsapat Alapítvány 90

38. Bekecsi Gyermekekért Alapítvány 90

39. BIECO Alapítvány 180

40. Biztos Pont Ifjúsági Egyesület 540

41. Bocskaikert Jövőjéért és Felemelkedéséért Alapítvány 130

42. Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Nyugdíjas Szervezeteinek Érdekvédelmi Szövetsége 180

43. Budai Polgárok Társasága 270

44. Budapesti Egyetemi Lelkészség Alapítvány 90

45. Club 20 Ifjúsági Szervezet 420

46. Collegium Martineum Alapítvány 90

47. Családok a Családért Házas- és Családpedagógiai Egyesület 180

48. Cserkészek az Ifjúságért Alapítvány 86

49. Csillebérci Okosodó Egyesület 470

50. Dabas és Környéke Üdülőtábor Alapítvány 270

51. Debreceni Szülők Egyesülete a Gyermekekért 180

52. Dél-magyarországi Gyermek és Ifjúsági Alapítvány 90

53. Dél-Pannon Fiatalok Európáért Egyesülete 270

54. Délvidéki Magyarok Ifjúsági Szervezete 130

55. DÉMOSZTHENÉSZ Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete 180

56. Dévaványai Református Elemi Iskolai Alapítvány 180

57. Diák- és Ifjúsági Újságírók Országos Egyesülete (DUE) 500

58. Diákparlament Egyesület 180

59. Don Bosco Egyesület 90

60. Dr. Göllner Mária Waldorf Egyesület 130

61. Dunakeszi Waldorf Egyesület 90

62. Ebesi Gyermekekért Alapítvány 90

63. Egészséges és Erkölcsös Ifjúságért Alapítvány 130

64. Egri Autista Alapítvány 180

65. Egy Ház Alapítvány Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálata 220

66. Egy Ház Alapítvány, Családok átmeneti otthona 130

67. Egyesült Biológus Hallgatók Szövetsége 180

68. Első Magyar–Dán Termelő Iskola Alapítvány 90

69. Endresz Gyögy Sportrepülő Egyesület 180

70. Eötvös József Alapítvány 220

71. Eötvös József Ifjúsági Egyesület 270

72. Erdei Iskola Alapítvány 90

73. Északi Támpont Egyesület 90

74. Európa Jövője Egyesület 370

75. Európai Cserkészek Magyar Szövetsége 370

76. Európai Ifjúságért 2002 Alapítvány 180

77. Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány – EMF 180

78. Félegyházi Tanárok Egyesülete 90

79. Felsőjózsai 4H Klub 90

80. Felsőoktatási Kollégiumok Országos Szövetsége 470

81. Fészekalja Egyesület 180

82. Fiatal Sasok Országos Egyesülete 320

83. Fiatal Térségfejlesztők Egyesülete 180

84. Fiatal Városért Egyesület 700

85. Fiatalok Csongrád Megyei Szövetsége 220

86. Fiatalok Együtt Salgótarjánért Egyesülete 470

87. Fiatalok Jászberényért Egyesület 470

88. Fiatalság és Barátság Egyesület 180

89. Független Ifjúság 470

90. Független Ifjúsági Unió 180

91. Gyerkőc Alapítvány 90

92. Gyermek és Ifjúsági Önkormányzati Társaság 180

93. Gyermekeinkért 2000 Egyesület 220

94. Gyermekeinkért Alapítvány 320

95. Gyermekekért Kecskeméti Waldorf Egyesület 180

96. Gyermekjóléti és Gyermekvédelmi Szakmai Egyesület 130

97. Győri Egyetemisták és Fiatal Értelmiségiek Egyesülete 370

98. Hajdú You Do Ifjúsági Klub 420

99. Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség 180

100. Hajdú-Bihari Gyermek és Ifjúsági Diabétesz Egyeseület, Debrecen 90

101. Hajdúdorogi Görög Katolikus Oktatási és Művelődési Alapítvány 90

102. Halas-Kart Egyesület 180

103. Harmonikus Fejlődés Alapítvány 90

104. Hátrányos Helyzetű Gyermekek Táboroztatása Alapítvány 270

105. HAYICO-Magyarországi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Irodák Szövetsége 370

106. Ifjú Közgazdászok Közhasznú Egyesülete (IKKE) 850

107. Ifjú Magyarok Egyesülete 180

108. Ifjú Szocialisták Mozgalma 470

109. Ifjúság a Jövőért Egyesület 90

110. Ifjúsági Demokrata Fórum 470

111. Ifjúsági Lokálpatrióta és Kulturális Egyesület 470

112. Iskolafejlesztési Alapítvány 370

113. Jövődért Alapítvány 130

114. Jövőnk Reménységei Alapítvány 130

115. Kabai Általános Iskoláért Alapítvány 90

116. Kalocsa Főszékesegyházért Alapítvány 180

117. Kalocsa-Kecskeméti Egyházmegyei Ifjúsági Alapítvány 270

118. Kamasz-Tanya Gyermek és Ifjúsági Egyesület 180

119. KASZÁSOK Óbudai Ifjúsági Klub Egyesület 370

120. Katolikus Egyetemisták és Főiskolások Egyesülete 750

121. Katolikus Ifjúsági Alapítvány 130

122. Katolikus Ifjúsági és Felnőttképzési Szövetség 220

123. Katolikus Ifjúsági Mozgalom 900

124. Kecskeméti Református Ifjúsági Egyesület 180

125. Kelet-nógrádi Ifjúsági és Kulturális Egyesület 540

126. Keresztény Diákegyesületek Kartellszövetsége 750

127. Keresztény Fiatalok Egyesülete 180

128. Keresztény Ifjúsági Összefogás Egyesület 270

129. Keresztény Női Felnőttképzési Egyesület 90

130. Keresztény Pedagógusok Egyesülete 90

131. Keviföld Alapítvány 50

132. Kézenfogva JNKSZ Megyei Értelmi Fogyatékosok Érdekvédelmi Egyesülete 130

133. Kiskunsági Ifjúsági és Kulturális Egyesület 320

134. Kontinensek Barátsága Közhasznú Alapítvány 90

135. Kőbányai Kölyök Szövetség 180

136. Közép utcai Óvódáért Alapítvány 90

137. Közoktatás-Igazgatási Szakdolgozók Egyesülete 90

138. Közös Forrás Alapítvány 90

139. Magyar Alapítványi Egyesületi és Magánoktatási Intézmények Egyesülete 270

140. Magyar Bölcsődék Egyesülete 130

141. Magyar Cserkészlány Szövetség 370

142. Magyar Cserkészszövetség 1 000

143. Magyar Cserkészszövetség IV. Kerülete 270

144. Magyar Diáksport Szövetség 270

145. Magyar Egyetemi és Főiskolai Sajtó Egyesület 90

146. Magyar Evangéliumi Keresztyén Diákszövetség 220

147. Magyar Gyermek és Ifjúsági Tanács 900

148. Magyar Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szövetség 170

149. Magyar Gyermek és Ifjúságvédelmi Szövetség B.A.Z. Megyei Szervezete 90

150. Magyar Ifjúsági Eszperantó Szövetség 90

151. Magyar Iskolaszék Egyesület 90

152. Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete 130

153. Magyar Úttörők Szövetsége 470

154. Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége 470

155. Magyarországi Európai Cserkészek Közhasznú Egyesület 750

156. Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség 470

157. Magyarországi Gyermekbarátok Mozgalma 510

158. Magyarországi Keresztyén Ifjúsági Egyesület, Budapest 370

159. Magyarországi Montessori Egyesület 130

160. Magyarországi Szociális Szakembereket Képző Iskolák és Oktatók Egyesülete (Iskolaszövetség) 90

161. Márton Áron Ifjúsági és Kisebbségi Szervezet 130

162. MOMO Gyermekvédő Alapítvány 130

163. Muzsikáló Egészség Alapítvány 90

164. Műegyetemi Ifjúsági Egyesület 540

165. Nagycsaládosok Csepeli Egyesülete 90

166. Nagycsaládosok Országos Egyesületének Tiszaluci Tagegyesülete 130

167. Nagycsaládosok Országos Ifjúsági Egyesülete 180

168. Nagycsaládosok Sárrétudvari Egyesülete 270

169. Nagycsaládosok Veszprémi Egyesülete 270

170. NAGYÍTÓ Középiskolások Iskolán Kívüli Képzése – Alapítvány 90

171. Nemzeti Alapítvány 470

172. Nemzeti Pedagógus Műhely 180

173. Néri Szent Fülöp Katolikus Általános Iskoláért Alapítvány 90

174. Néri Szent Fülöpről elnevezett Hittanya Alapítvány 90

175. Nyugat-Dunántúli Ifjúsági Szövetség (NYUGI) 370

176. Nyugat-Nógrád Ifjúsági Kulturális Egyesület (NYIKE) 750

177. Oázis Kulturális és Szabadidős Egyesület 370

178. Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület 270

179. Országos Gyermek és Ifjúsági Parlament 900

180. Országos Gyermekvédő Liga 370

181. Országos Gyermekvédő Liga Bács-Kiskun Megyei Régiója (Kecskemét) 130

182. Országos Ifjúsági Telekommunikációs Egyesület 750

183. Országos Kollégiumi Diákszövetség 220

184. Országos Református Tanáregyesület 540

185. Páli Szent Vince Társaság Szent István Konferencia 130

186. Pályaorientációs Alapítvány 90

187. Pax Vobis Alapítvány 270

188. Pécsi Ifjúsági Természetjáró Egyesület 90

189. Pest Megyei Diákönkormányzatok Hálózata 180

190. Pesterzsébeti Kolping Család 130

191. Pesti Waldorfpedagógiai Egyesület 90

192. Petritelepi Iskoláért Alapítvány 180

193. Pitypang Humán Szolgáltató Alapítvány 90

194. Povolny Alapítvány 90

195. Pro Rekreatione Alapítvány 180

196. Protestáns Gimnázium Egyesület 180

197. Rába Völgye Közoktatási Egyesület 180

198. Rácz Aladár Zeneiskoláért Alapítvány 130

199. Református Fiatalok Szövetsége 750

200. Regnum Marianum 180

201. Regnum Marianum Katolikus Közösség Egyesület 1 350

202. Remus Szociális Alapítvány 270

203. RIKE Rétközi Ifjúsági és Kulturális Egyesület 370

204. Sárándi Óvodásainkért Alapítvány 90

205. Sas-Vár Sport, Kultúr és Ifjúságnevelő Egyesület 90

206. Somlyó Szigeti Keresztyén Otthon, Pihenő Ház és Ifjúsági Centrum Közhasznú Alapítvány 180

207. Somssich-Táncsics Gimnázium Baráti Köre Egyesület ,,OLTALOM'' Alapítványa 90

208. Studium Generale Alapítvány 130

209. Szakszervezeti Ifjúsági Szövetség 470

210. Szarvasi Ifjúsági Kör Egyesület 470

211. Szatmári Ifjúsági Keresztyén Egyesület 90

212. Szegedi Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda Kulturális és Mentálhigiénés Egyesület SZITI 90

213. Szegényeket Támogató Alap Egri Alapítványa 90

214. Székesfehérvár Városkörnyéki Óvodavezetők Egyesülete 90

215. Szent Domokos Rendi Nővérek Intézményeiért Alapítvány 270

216. Szent Korona Szövetség 180

217. Szent László Ifjúsági Szövetség 470

218. Szent Lőrinc Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány 220

219. Szent Norbert Karitatív Alapítvány 180

220. Szerencsi Lurkó Alapítvány 270

221. SZIA Club Gönc Alapítvány 130

222. Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom 470

223. Szombathelyi Egyházmegye Ifjúsági Fóruma 270

224. Szülők a Hallássérült Gyermekekért Egyesület 200

225. Táncsics Gimnáziumért Alapítvány 220

226. Települési Gyermekönkormányzatokat Segítők Egyesülete 180

227. Természetjáró Fiatalok Szövetsége 470

228. Térségi Képzés Oktatási Alapítvány 370

229. Tokaji Kereskedelmi Iskola Tevékenységét Támogató Alapítvány 90

230. TOP DANCE Kiemelkedően Közhasznú Alapítvány 270

231. Törpe-Ovi Alapítvány 130

232. Történelemtanárok Egylete 320

233. Turista és Természetjáró Információs Egyesület 90

234. Túrkevéért Alapítvány 90

235. Újvárfalva Gyerekeiért Egyesület 90

236. Unitárius Ifjak Társasága 130

237. Vackor Alapítvány 90

238. Vajda János Öregdiákok Egyesülete 130

239. Vámosújfalui Ifjúságért Alapítvány 180

240. Varázshegy Alapítvány 750

241. Vasi Diákszövetség 90

242. Vécsey Lakóközösségi Kör 180

243. VE-GA Gyermek- és Ifjúsági Szövetség 270

244. VIDES Magyarországi Csoportja 180

245. Vitakultúra Egyesület 90

246. Vitézi Rend 370

247. Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége 130

248. Zabhegyező Gyerekanimátorok Egyesülete 470

249. Zalaszentbalázsi Fiatalok Egyesülete 90

250. Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete 320

251. Zuglói Waldorf-Pedagógiai Alalpítvány 180

252. Körös Ifjúsági Alkoholmentes Klub 50

253. Borostyánvirág Alapítvány 100

Összesen: 61 626

III. Természet- és környezetvédelmi tevékenységet végző szervezetek

1. ,,A Vasút a Gyermekekért'' Alapítvány, Dombóvár 200

2. ,,Együtt a parlagfű ellen'' Alapítvány 200

3. ,,Híd a Boronkán'' Egyesület 300

4. ,,Jászkun'' Természetvédelmi Szervezet 100

5. ,,MAG'' Környezet- és Természetvédelmi Alapítvány 100

6. ,,NIMFEA'' Természetvédelmi Egyesület 150

7. ,,Nyékládházáért'' Független Polgári Egyesület 50

8. ,,Ózon'' Szamárhegyi Környezet- és Természetvédő Egyesület 100

9. ,,SZÉPEN EMBERÜL'' Alapítvány 50

10. ,,SZIKE'' Szigetközi Innovációs és Környezetvédelmi Egyesület 400

11. Abaúji Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 300

12. Alföldkutatásért Alapítvány 300

13. Állatbarát Alapítvány 200

14. Állatotthon Alapítvány 150

15. Benedek Endre Barlangkutató és Természetvédelmi Egyesület 100

16. Beretzk Péter Természetvédelmi Klub Egyesület 100

17. Biokultúra Egyesület 300

18. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Természetjáró Szövetség 200

19. Budai Otthon Egyesület 200

20. Budapest Társaság 300

21. Budapesti Városvédő Egyesület 600

22. Búzavirág Környezetvédelmi Egyesület 250

23. Castanea Környezetvédelmi Egyesület 300

24. Chernel István Madártani és Természetvédelmi Egyesület 400

25. Debreceni Mathiász János Központi Kertbarát Klub 100

26. Dr. Foltényi Imre Természet- és Állatvédő Egyesület 200

27. Duna Kör 700

28. Dunakeszi Környezetvédelmi Egyesület 200

29. Egészségmegőrző, Környezet- és Természetbarátok Egyesülete 150

30. Egyetemes Létezés Természetvédelmi Egyesület 100

31. Életfa Környezetvédő Szövetség 200

32. E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület 400

33. Energia és Környezet Alapítvány 200

34. Esztergomi Környezetkultura Egyesület 100

35. Fehérkereszt Állatvédő Liga Állatotthon Alapítvány 150

36. Fejér Megyei Természetbarát Szövetség 300

37. Felső-Tisza Alapítvány 300

38. Forrásvíz Természetbarát Egyesület 300

39. Független Ökológiai Központ Alapítvány 200

40. GATE Zöld Klub 400

41. Gödi Városfejlesztő és Szépítő Egyesület 100

42. Göncöl Alapítvány 300

43. Göncöl Szövetség 200

44. Hajdúböszörményi Ifjúsági Természetvédő Kör 500

45. Hegypásztor Kör 300

46. Hegyvidéki Tavainkért Környezetvédelmi Egyesület 100

47. Herman Ottó Magyar Országos Állat- és Természetvédő Egyesület, Budapest 200

48. Herman Ottó Természetvédő Kör 150

49. HEROSZ Fejér Megyei Szervezete 100

50. Hortobágy Természetvédelmi Egyesület 200

51. Hulladék Munkaszövetség (HUMUSZ) 400

52. Ipoly Unió Környezetvédelmi és Kulturális Egyesület 250

53. Ipoly-Vidéki Tájvédelmi Egyesület 300

54. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Természetbarát Szövetség 200

55. Józsai Településfejlesztő Egyesület 150

56. Kabán Táj- és Természetvédelmi Egyesület 200

57. Kalocsakörnyéki Környezetvédelmi Egyesület 250

58. Kelet-Magyarországi Környezetvédelmi Egyesület 100

59. Kerékpárral Közlekedők Országos Szövetsége (KEROSZ) 250

60. Kertészek és Kertbarátok Baranya Megyei Szövetsége 100

61. Keszthelyi Környezetvédő Egyesület 200

62. KOBAK Állatbarát és Állatvédelmi Egyesület 100

63. Konrád Lorenz Természet- és Állatvédő Egyesület 200

64. Környezet- és Természetvédelmi Oktató Központok Országos Szövetsége 150

65. Környezeti Tanácsadók Egyesülete 100

66. Környezetünkért Erdei Iskola Alapítvány 200

67. Környezetvédelmi Újságírók Társasága 350

68. Körös–Maros Nemzeti Parkért Egyesület 100

69. Körös-völgyi Természetvédelmi Egyesület 150

70. Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség 800

71. Magyar Állatvédő és Természetbarát Szövetség 200

72. Magyar Denevérkutatók Baráti Köre 100

73. Magyar Díszmadártenyésztők Országos Szövetsége 100

74. Magyar Humánökológus Társaság 400

75. Magyar Környezetvédelmi Egyesület 400

76. Magyar Közlekedési Klub 300

77. Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 600

78. Magyar Rovartani Társaság 200

79. Magyar Solymász Egyesület 100

80. Magyar Természetbarát Szövetség 500

81. Magyar Természetfotósok Szövetsége 100

82. Magyar Természetvédők Szövetsége 300

83. Magyarországi Zöld Kereszt Egyesület 200

84. Mályi Kertbarátok és Kistermelők Köre 100

85. Mesztegnyőért-Somogyért Egyesület 100

86. METEOR Természetbarát Turista Egyesület 300

87. Misina Természet- és Állatvédő Egyesület 100

88. Nádas-tó Környezetvédő Csoport 100

89. Nők a Balatonért Egyesület 380

90. Országos Kerékpárút Hálózatért Alapítvány 150

91. Öko-Centrum Alapítvány 100

92. Ökológiai Intézet A Fenntartható Fejlődésért Alapítvány 150

93. Ökoszolgálat Alapítvány 300

94. Örs Vezér Téri Fák Környezetbarát Egyesület 100

95. PANGEA Kulturális és Környezetvédelmi Egyesület 100

96. Pécsi Zöld Kör Közérdekű Egyesület 100

97. Pénzintézetek Vértes Meteor SE – Természetbarát Egyesület – 100

98. Pest Környéki Madarász Kör 100

99. Pisztráng Kör Waldorf Természetvédő és Természetjáró Egyesület 100

100. Rádiósok Országos Egyesülete 100

101. Rákoscsaba-Újtelepért Egyesület 100

102. Reflex Környezetvédő Egyesület 100

103. REX Kutyaotthon Alapítvány 100

104. Somogy Megyei Természetbarát Szövetség 200

105. Somogy Természetvédelmi Szervezet 780

106. Szabadfelfogású Természetvédők Köre 500

107. Szelidi Természetbarátok Egyesülete 150

108. Szentendrei Árvácska Állatvédő Egyesület 100

109. Szerkő Környezeti Nevelési Egyesület 100

110. SZIRTISAS Környezetvédelmi Egylet 200

111. Természet- és Környezetvédő Tanárok Egyesülete 100

112. Természetbarát Turisztikai Egyesület 400

113. TermészetBÚVÁR Alapítvány 200

114. TermészetBÚVÁR Egyesület 150

115. Természetes Életmód Alapítvány 200

116. Tisza Klub 150

117. Tiszántúli Természetvédők Társulata 100

118. Tolna Megyei Természetvédelmi Alapítvány 100

119. Újkerti Környezetvédő Egyesület 300

120. Váci Városvédők és Városszépítők Egyesülete 100

121. Varangy Akciócsoport Egyesület 100

122. Város- és Faluvédők Szövetsége 300

123. Városi Biciklizés Barátai Egyesület 300

124. Védegylet 300

125. Velencei-tó–Vértes Barátok Szövetsége 300

126. Veszprém Megyei Természetbarát Szövetség 200

127. Visnyeszéplaki Faluvédő és Közművelődési Egyesület – Ökofalu Hálózat 150

128. VIZI TANYA Szabad Szellemi Műhely – HORTOBÁGY – Környezet- és Természetvédelmi ALAPÍTVÁNY 100

129. Zöld Forrás Környezetvédő Egyesület 200

130. Zöld Menedék Állatvédő Alapítvány 100

131. Zöld Szív Ifjúsági Természetvédő Mozgalom 200

132. Zsámbéki-medence Tájvédelmi Egyesület 300

133. ZSELIC Természetjáró Sport Egyesület 100

Összesen: 28 810

IV. Ismeretterjesztői, kulturális és művelődési feladatokat ellátó, tudományos tevékenységet végző szervezetek

1. ,,Pro Patria'' Alapítvány 180

2. ,,A Muzsikáló Gyermekekért'' Alapítvány 150

3. ,,Aranygombos Telkibányáért'' Alapítvány 100

4. ,,Csillagrózsa'' Hagyományőrző Néptáncegyüttes, Decs 100

5. ,,Eurora'' Oktatási Alapítvány 180

6. ,,Fekete István'' Kulturális Egyesület 100

7. ,,Fiatalok a polgári Debrecenért'' Ifjúsági és Kulturális Egyesület 260

8. ,,Goszthony Mária'' Nemzetközi Üvek Alkotótelep Alapítvány 180

9. ,,Gyöngyösbokréta'' Hagyományőrző Egyesület 100

10. ,,Internet a Fiatalokért'' Egyesület 440

11. ,,Ipolyi Arnold Népfőiskola'' Kulturális Egyesület 100

12. ,,Kablay Lajos'' Veteránrepülő Egyesület 100

13. ,,Kézjegy'' Tolnai Tollforgatók Klubja 100

14. ,,Királyi Szakácsok Nyomdokán'' Hagyományőrző Egyesület 440

15. ,,Lépjünk Tovább'' Közösségteremtő Kulturális Egyesület 260

16. ,,Olajág'' Keresztény Művészeti Társaság 180

17. ,,Ónodi Homok-vár'' Alapítvány 230

18. ,,Ötágú Síp'' Kulturális Egyesület 180

19. ,,SOLARIS'' Napfizikai és Orvosbiológiai Alapítvány 360

20. ,,Somogyi Huszárok'' Hagyományőrző Egyesülete 160

21. ,,Zirc Kultúrájáért'' Közhasznú Alapítvány 100

22. 15. Második Székely Határőr Gyalogezred Hagyományőrző Társaság 100

23. A Klasszikus Filozófia Barátainak Egyesülete 100

24. A Néppel a Nemzetért Szellemi Mozgalom 100

25. Abakusz Kör 260

26. Academia Scientiarum et Artium Europaea (ASAE) Magyar Tagozat Alapítvány 100

27. Alapítvány a Szakolyi Arany János Általános és Szakképző Iskoláért és Tanulóiért 180

28. Alapítvány a Vénkerti Iskoláért 100

29. Alba Regia Táncegyesület 180

30. Alba Regia Vegyeskar Egyesület 100

31. Alföldi Regionális Ifjúsági Egyesület 740

32. Alliance Francaise Debreceni Kulturális Egyesület 180

33. Alternatív Színházak Szövetsége 100

34. Anyanyelvápolók Szövetsége 100

35. Aparhanti Székely Kör 150

36. Aurelio Peccei Művelődésökológiai Társaság 100

37. Az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesülete 180

38. Az Erdélyi Magyarságért Alapítvány 100

39. Bács-Kiskun Megyei Fejlesztési Alapítvány 100

40. Bács-Kiskun Megyei Fiatalok Szövetsége a Modern Magyarországért 440

41. Bajai Obszervatórium Alapítvány 150

42. Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége 100

43. Bakonybéli Szent Mauríciusz Alapítvány 100

44. Bakonyi Barlangkutató Egyesületek Szövetsége 100

45. Bakonyi Ifjúsági Klub 230

46. Balassi Táncegyüttes Működtetésére Alapítvány 150

47. Balatoni Borbarát Hölgyek 180

48. Bányász Művelődési Intézmények Szövetsége 180

49. Bárándi Női Kar Egyesülete 150

50. Barbaricum Irodalmi és Művészeti Egyesület 180

51. Bartók Kulturális Táncegyüttes 100

52. Bartók Néptáncegyüttes 100

53. Batthyány Műemlékegyüttes Védelmében Alapítvány 440

54. Békéscsabai Szlovák Kultúráért Alapítvány 150

55. Belvárosi Ifjúsági és Művelődési Egyesület 440

56. Bencés Diákszövetség 440

57. Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság 460

58. Bethlen Gábor Alapítvány 100

59. Bihari Népművészeti Egyesület 180

60. Biharugrai Hagyományőrző Egyesület 150

61. Biharugrai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 100

62. Bilibáncs Népi Hagyományőrző és Kulturális Alapítvány 200

63. Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központja 440

64. Bocskai István Hagyományőrző Egyesület 100

65. Bodrogközi Művelődési Egyesület 360

66. Bonyhádi Székely Kör 180

67. Bornemisza János Hagyományőrség 100

68. Bridge Human Service Alapítvány 740

69. Budakörnyéki Székelykör 100

70. Budapesti Filharmóniai Társaság 150

71. Budapesti Népművelők Egyesülete 260

72. Budapesti Székely Kör 180

73. Cantate Gyermekkórusért Alapítvány 100

74. Centrál Kör Egyesület 260

75. Collégium Hungarorum Alapítvány 100

76. Comitatus Társadalomkutató Egyesület 100

77. Család és Közösség Alapítvány 260

78. Csillaghegyi Kulturális Egyesület 100

79. Csonka-torony Alapítvány 100

80. Csuhajda Kultúregylet 100

81. Csurgónagymartonért-Somogyért Egyesület 100

82. Dán Kulturális Intézet Egyesület 100

83. Debrecen Városi Könyvtárért Alapítvány 100

84. Debreceni Kaktuszgyűjtők Közhasznú Egyesülete 180

85. Debreceni Népi Együttesért Alapítvány 100

86. Dél-Borsodi Polgári Együttműködés Egyesület 260

87. Derecske Városi Jóléti Szolgálat Alapítvány 360

88. Déryné Vándorszíntársulat Kaposvár 280

89. Diákönkormányzatok Komlói Egyesülete 230

90. Diótörő Balett Egyesület 180

91. Diplomás Nők Magyarországi Szövetsége 100

92. Doktoranduszok Országos Szövetsége 230

93. Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület 100

94. Dr. Szent-Györgyi Albert Emlékház Alapítvány 180

95. Drávamenti Tájvédelmi és Turisztikai Egyesület 180

96. Dsida Jenő Baráti Kör 260

97. Dugonics Társaság 180

98. Dunakanyar Erdei Iskola Egyesület 180

99. Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző Egyesület 100

100. Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesület 100

101. Egri Alternatív Kulturális Egyesület 540

102. Egri Szimfonikus Zenekar Kulturális Egyesület 260

103. Együtt a Generációért Egyesület 840

104. Életvonal Alapítvány 180

105. Emlékhely '56 Alapítvány 410

106. Énekszó Baráti Kör 180

107. English-Speaking Union of Hungary (Angolul Beszélők Világszövetségének Magyar Tagozata) 310

108. Eötvös József Szabadelvű Pedagógiai Társaság 100

109. Érc- és Ásványbányászati Múzeum Alapítvány 100

110. Erdélyi Szövetség 440

111. Értük-Velük Egyesület 180

112. Európa Authentica-Kutatócsoport az Európai Civilizációért 410

113. Európai Duna Akadémia Egyesület 100

114. Fehérvári Huszárok Egyesülete 100

115. Fehérvári József Zenei Egyesület 230

116. Fejér Megyei Múzeumegyesület 100

117. Felnőtt Állami Gondozottak Érdekvédő és Érdekérvényesítő Egyesülete 180

118. Felvidékiek Egyesülete Bonyhád 100

119. Fény-Árnyék Művészeti Egyesület (FÁME) 210

120. Fényszaruiak Baráti Egyesülete 180

121. Fészek Művészklub 640

122. Fiatal Könyvtárosok Szervezete 360

123. Fiatal Szegedi Írók Köre 100

124. Fiatalok Kulturális és Szabadidő Egyesülete Hollókő 100

125. Fiatalok a Moldvai Csángókért 100

126. Fiatalok a Vidékért Egyesület 100

127. Fogjunk össze Alapítvány 230

128. Folyamat Társaság 440

129. Fügedi Márta Népművészeti Egyesület 100

130. Független Honvéd Hagyományőrző Szövetség 100

131. Független Ifjúsági Kulturális Szervezet 440

132. Garabonciás Egyesület 310

133. Gobbi Hilda Színjátszó Alapítvány 100

134. Gödöllői Waldorf-Pedagógiai Egyesület 260

135. Görög Katolikus Középiskoláért Alapítvány 180

136. Gyál Városi Népdalkör Egyesület 180

137. Gyöngyösi Kolping Család Egyesület 440

138. HABAKUK Bábszínház Egyesület 150

139. Hagyományainkért Kulturális Értékőrző Alapítvány 100

140. Hajdúbagosi Kulturális és Közösségfejlesztő Közhasznú Egyesület 360

141. Hajdúnánási Szellemi Műhely 410

142. Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep Alapítvány 100

143. Hajnal István Kör Társadalomtörténeti Egyesület 100

144. Hang-Kép Kulturális Egyesület 180

145. Hartai Zenekultúráért Alapítvány 100

146. Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete 180

147. Helikon Öröksége Kulturális Alapítvány 100

148. Helyi Jóléti Szolgálat Alapítvány Rétközi Szakiskola és Népfőiskola 180

149. Helyi Televíziók Országos Egyesülete 260

150. Hétmérföldes Kulturális Egyesület 180

151. Heves Megyei Falusi Turizmus Egyesület 150

152. Heves Megyei Honismereti Egyesület 100

153. HILD Minden Művészetek Háza Alapítvány 230

154. Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület 100

155. Honalapítás Emlékmű Egyesület 360

156. Honismereti Alapítvány Gyomaendrőd 100

157. Honismereti és Természetvédő Egyesület 180

158. Honismereti-Hagyományőrző Szabadidő Klub 100

159. Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület, Jánoshalma 230

160. Honvéd Kaszinó Kulturális Egyesület, Zalaegerszerg 150

161. Honvéd Kulturális Egyesület 220

162. Honvédség és Társadalom Baráti Kör Székesfehérvári Szervezete 100

163. Honvédség és Társadalom Baráti Kör Veszprémi Szervezete 100

164. Hóra Színház és Programiroda 180

165. Hőgyészi Székely Kör 100

166. HÖOK a hallgatokért Alapítvány 1 100

167. IGEN Katolikus Kulturális Egyesület 260

168. III. Béla Lovagrend 100

169. Író Gergely Alapítvány 540

170. Irodalmi Társaságok Szövetsége 100

171. Jászárokszállási Népfőiskolai Társaság 440

172. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesülete 180

173. Játszó-tér Kulturális Egyesület 260

174. Jelenkor Alapítvány 640

175. Jézus Társaság Alapítvány 100

176. Jezsuita Intézmények Diákjainak Egyesülete (JIDE) 100

177. Jogász Szalon Közhasznú Egyesület 360

178. Jogismeret Alapítvány 540

179. Jogvédő Egyesületek Szövetsége 440

180. József Attila Kör 150

181. Jöbb Jövőért Alapítvány 360

182. Jövőnk az Új Évezred Európája Alapítvány 230

183. Kalamajka Bábszínház Egyesület 100

184. KALÁSZ – Katolikus Asszonyok-Lányok Szövetsége 200

185. Kálnoki László Irodalmi és Művészeti Egyesület 180

186. Kalocsa Monográfia Alapítvány 100

187. Kalocsai Bokréta Népművészeti Egyesület 100

188. Kálvin János Társaság 150

189. Kanizsa Felsőoktatásáért Alapítvány 230

190. Kántor András Veterán Autósok és Motorosok Kiskunhalasi Egyesület 310

191. Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet 360

192. Kapos Art Képző- és Iparművészeti Egyesület 180

193. Kaposvári Kézműves Egyesület 150

194. Karácsony Sándor Művelődési Társaság Földes 180

195. Katolikus Szülők Országos Szövetsége 260

196. Kazinczy Ferenc Társaság 150

197. Kecskemét Város Bozsó Gyűjtemény 100

198. Kecskeméti Pedagógus Énekkar Egyesület 100

199. Kék-Kálló menti Közösségfejlesztő és Kulturális Egyesület 360

200. Kelenvölgyi Polgárok Köre 100

201. Kelet-magyarországi Népfőiskola Egyesület 100

202. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége 900

203. Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Győri Tagszervezete 260

204. Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság 180

205. Keresztény Pedagógus Társaság 260

206. Keresztény-Zsidó Társaság 150

207. Keszi Alapítvány 100

208. KET Keresztény Értelmiségi Társaság 440

209. Kézműves Alapítvány 440

210. Kézművesek Baranyai Egyesülete 100

211. Kincseinkért Alapítvány 410

212. Királyszentistváni Kulturális és Közéleti Egyesület 150

213. Kisizsaki Népi Mesterségek Alkotóműhelye Egyesület 100

214. Kiskunfélegyházi Tudásház Egyesület 260

215. Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület 150

216. Kisújszállási 56-os Emlékek Ápolása Alapítvány 260

217. Kocsis-Hauser Alapítvány 100

218. KOPINT-DATORG Konjunktúra Kutatási Alapítvány 150

219. Kortárs Ifjúsági és Kulturális Egyesület 640

220. Kortárs Orkesztika Egyesület 440

221. Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület 640

222. Kossuth Szövetség 100

223. Kovács Mihály Baráti Társaság Egyesület 230

224. Kozármislenyi Nyugdíjasok Egymásért Egyesület 180

225. Kölcsey Kórus és Baráti Köre 150

226. Kölcsey Társaság 100

227. Könyvtár a lakótelepért Egyesület 100

228. Körös Völgye Eurorégio Településeinek Szövetsége 260

229. Közművelődési Diákegylet 260

230. Közösségfejlesztők Békés Megyei Egyesülete 100

231. KRÁTER Irodalmi és Művészeti Műhely Egyesület 360

232. Kuckó Művésztanya Kulturális Egyesület 180

233. Kultúraközvetítők Társasága 260

234. Kulturális Központok Országos Szövetsége 150

235. Kunszövetség 360

236. Lajosmizsei Koszta József Szépművészeti Szabadiskola Alapítvány 180

237. Lakatos Demeter Egyesület 100

238. Lánchíd Kör 100

239. Lehel Huszárbandérium és Lovas Egyesület 180

240. Liszt Ferenc Társaság 180

241. Litera-Turné Alapítvány 180

242. Lorántffy Zsuzsanna Nőegylet 180

243. Madách Irodalmi Társaság 180

244. MADÁCH-KÖR 100

245. Magnitúdó Csillagászati Egyesület Debrecen 150

246. Magyar Alkotók és Gondolkodók Független Szakértői Társaság, MAG 180

247. Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete 230

248. Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ 180

249. Magyar Comenius Társaság 100

250. Magyar Csillagászati Egyesület 100

251. Magyar Csipkekészítők Egyesülete 100

252. Magyar Drámapedagógiai Társaság 100

253. Magyar Egyházzenei Társaság 100

254. Magyar Fiatalok Társasági Klubja Kulturális Egyesület 640

255. Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetsége 100

256. Magyar Filmművészek Szövetsége 100

257. Magyar Filozófiai Társaság 100

258. Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége (MAFOSZ) 100

259. Magyar Földrajzi Társaság 100

260. Magyar Fúvószenei Szövetség 100

261. Magyar Független Film és Video Szövetség 100

262. Magyar Garabonciás Szövetség 100

263. Magyar Grafikusművészek Szövetsége 100

264. Magyar Hadtudományi Társaság 100

265. Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség 310

266. Magyar Írószövetség 900

267. Magyar Jazz Szövetség 100

268. Magyar Kárpitművészek Egyesülete 100

269. Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége 150

270. Magyar Képzőművészeti és Iparművészeti Társaságok Szövetsége 150

271. Magyar Kézműves Üveges Iparművészek Egyesülete 230

272. Magyar Kodály Társaság 150

273. Magyar Kollégium Kulturális Egyesület 100

274. Magyar Kolping Szövetség 440

275. Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége – KÓTA 540

276. Magyar Könyvtárosok Egyesülete 540

277. Magyar Közgazdasági Társaság 360

278. Magyar Közkultúráért Egyesület 180

279. Magyar Mérnökakadémia 360

280. Magyar Művelődési Társaság 100

281. Magyar Néprajzi Társaság 230

282. Magyar Olajipari Múzeum Alapítvány 180

283. Magyar Páneurópa Unió 900

284. Magyar Pedagógiai Társaság 440

285. Magyar Piarista Diákszövetség 260

286. Magyar Protokollosok Klubja – Országos Egyesület 100

287. Magyar Pszichológiai Társaság 100

288. Magyar Református Presbiteri Szövetség 260

289. Magyar Szellemi Védegylet 100

290. Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetsége 150

291. Magyar Színházi Társaság 100

292. Magyar Szobrász Társaság 100

293. Magyar Táncművészek Szövetsége 100

294. Magyar Tánctudományi Társaság 100

295. Magyar Természettudományi Társulat 180

296. Magyar Történelmi Társulat 900

297. Magyar Versmondásért Alapítvány 100

298. Magyar Veterán Repülők Szövetsége 100

299. Magyar Vízfestők Társasága 260

300. Magyar Waldorf Szövetség Egyesület 740

301. Magyar Zenei Tanács 100

302. Magyar Zeneiskolák és Művészeti Iskolák Szövetsége 100

303. Magyar Zeneművészek és Táncművészek Világszövetsége 100

304. Magyar Zeneszerzők Egyesülete 100

305. Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság 100

306. Magyar Zsidó Kulturális Egyesület 360

307. Magyar–Bajor Baráti Társaság 260

308. Magyar–Kazak Baráti Társaság 410

309. Magyar–Laoszi Baráti Társaság 220

310. Magyarnótaszerzők és Énekesek Országos Egyesületének Dél-magyarországi Önálló Szervezete, Szeged 260

311. Magyarország Felfedezői Szövetség 540

312. Magyarországi Cigányszervezetek Érdekszövetsége 260

313. Magyarországi Csipkeközpont Alapítvány 180

314. Magyarországi Jogsértettekért Egyesület 440

315. Makói Múzeumért Közhasznú Alapítvány 180

316. Mandorla Közművelődési Egyesület 180

317. Márai Sándor Kulturális Polgári Kör 410

318. Máriahalomi Faluközösségi Egyesület 100

319. Maros Táncegyüttes Baráti Köre 310

320. Mártélyi Olvasókör 100

321. Martin György Néptáncszövetség 540

322. MASZK Országos Színészegyesület 260

323. Mátészalkai Művészetbarát Egyesület 260

324. Matyó Népművészeti Egyesület 230

325. Matyóföldi Alkotók és Művészetpártolók Egyesülete 150

326. Mayossa Hagyományőrző Egyesület 180

327. Mecsekszabolcsi Környezet- és Érdekvédő Egyesület 180

328. Mediawave Nemzetközi Vizuális Művészeti Alapítvány 350

329. Mészáros László Képzőművész Egyesület 260

330. Mezőgazdasági Emlékeket Védők Fejér Megyei Egyesülete 100

331. Mezőgazdasági Gépmúzeumért Közhasznú Alapítvány 180

332. Mezőkövesd és Környéke Kulturájáért Egyesület 100

333. MI Kulturális Egyesület 740

334. Microburst Sky Voyagers Sportrepülő Egyesület 440

335. Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány 260

336. Mindszenty József Szobráért Alapítvány 360

337. Miskolci Bölcsész Egyesület Nagy Lajos Király Magánegyetem 260

338. Modern Tánc-Játék Stúdió Alapítvány 100

339. Mohácsi Sokacok Olvasóköre 360

340. Monostor Család-Egyesület 100

341. Móra Ferenc Közművelődési Egyesület 180

342. Móricz Zsigmond Társaság 100

343. Mosonmagyaróvári Kulturális Egyesület 100

344. Motolla Egyesület, Debrecen 100

345. Mozgóképkultúra Alapítvány 360

346. Muharay Elemér Népművészeti Szövetség 200

347. Műhely Művészeti Egyesület 310

348. Nádor Huszárok Hagyományőrző Egyesülete 100

349. Nagydorogi Búzavirág Néptáncegyesület 100

350. Nagykovácsi Polgári Egylet 100

351. Nagyváradi m.kir. ,,Gábor Áron'' Honvéd Tűzérségi Hadapródiskola Bajtársi Kör 100

352. Napkori Lovas Sportegyesület 100

353. Napsugár Bábegyüttesért Kulturális Egyesület 180

354. Nemzeti Társas Kör 360

355. Nemzetközi Kodály Társaság 180

356. Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság 100

357. Nemzetközi Népművészeti Szövetség Magyarországi Tagozata 150

358. Nemzetközi Színházi Intézet Magyar Központ 100

359. Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete 100

360. Népművészeti Egyesületek Szövetsége 180

361. Neszmély Barátainak Köre 100

362. Nonprofit Kutatócsoport Egyesület 540

363. Noszlopy Gáspár Közgazdasági Szakközépiskola TREND Alapítvány 260

364. Nyírábrányi Lapkiadó és Média Egyesület 260

365. Nyíres Hagyományőrző és Természetvédő Kulturális Egyesület 260

366. Nyírség Táncegyesület 260

367. Nyitott Képzések Egyesület 260

368. Nyugdíjas Női Klub Báránd 100

369. Nyugdíjasok Egyesülete, Pécs 180

370. Nyugdíjasok Hajdú-Bihar Megyei Képviselete 260

371. Ofella Sándor Alapítvány 100

372. Ondód Jövőjéért Egyesület 260

373. Opera Kulturális Egyesület 100

374. OPERART Alapítvány 260

375. Ormos Imre Alapítvány 230

376. Orosházi Fúvószenekari Egyesület 150

377. Országos Diákszínjátszó Egyesület 440

378. Országos Erdészeti Egyesület 150

379. Országos Ómagyar Kultúra Baráti Társaság 100

380. Országos Petőfi Sándor Társaság 260

381. Országos Széchenyi Kör 100

382. Örménykúti Baráti Kör Egyesület 100

383. Ösvény Esélynövelő Alapítvány 200

384. Összmagyar Testület 260

385. Paksi Képtár Egyesület 100

386. Panniculus Régiségtani Egylet 180

387. Panyolai Kulturális és Turisztikai Egyesület 100

388. Pápai Művelődéstörténeti Társaság 180

389. PARITÁS Kulturális Szolgáltató Társulás 180

390. Patajiak Köre Egyesület 100

391. Pataki Diákok Szövetsége 180

392. PATRIÓTA Edelényi Régiófejlesztési Alapítvány 360

393. Pécsi Polgári Szalon Egyesület 360

394. Peregrinus Szövetség 540

395. Pest Megyei Népművészeti Egyesület 260

396. Pestszentlőrinci Pátria Alapítvány 100

397. Pillér Egyesület 540

398. Piros Rózsa Táncegyüttes 100

399. Polgári Szövetség Pesterzsébetért Egyesület 540

400. Polgári Tanácsadó Szolgálat 440

401. Politológus Hallgatók Egyesülee 100

402. Prohászka Ottokár Alapítvány 540

403. Protestánsok Nemzetközi Összefogásáért Alapítvány 640

404. Püspökladányi Kossuth Olvasókör Egyesület 360

405. Radnai József Alapítvány a Sakkozás Jövőjéért 100

406. Rákóczi Szövetség 900

407. Rátkai Márton Klub Kulturális Egyesület 180

408. Ratkó József Közművelődési Egyesület 440

409. Ratkó József Olvasótábori Egyesület 180

410. Reformáció és Közélet Társaság 440

411. Református Egyházzenészek Munkaközössége 260

412. Renée Művészeti Társaság 360

413. Richard Wagner Társaság 440

414. Rossbrunn Kulturális Alapítvány 100

415. Sajógalgóc Baráti Köre 100

416. Sajóvelezd Baráti Kör 240

417. Sárrétudvari Parasztkórus Egyesülete 100

418. Sátorhely-Csíklázárfalva Erdélyi Baráti Kör 100

419. Saxlehner András Közhasznú Egyesület 100

420. Scarbantia Társaság 180

421. Scholtz Jenő Alapítvány 100

422. Sitkei Ifjúsági Kör Egyesület 150

423. Skorpió Hagyományőrző Egyesület 100

424. SOLORIENS – Az Amatőr Kórusmozgalomért Alapítvány 180

425. Somogy Megyei Népművészeti Egyesület 100

426. Somogyi Aprókért Alapítvány 180

427. Somogyudvarhelyi Rozmaring Hagyományőrző Egyesület 100

428. Szabadtéri Színházak Szövetsége 100

429. Szabó Dezső Emléktársaság 180

430. Szabolcs Néptánc Egyesület 180

431. Szakmunkástanulókért Kulturális Egyesület 360

432. Széchenyi Lakótelepért Szabadidő Kulturális és Sport Egyesület 360

433. Széchenyi Társaság 260

434. Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület 100

435. Szeged Bécsi Körúti Nyugdíjas Klub 180

436. Szeged Táncegyüttes Alapítvány 180

437. Szegedért Alapítvány 260

438. Szeghalom Társastánc Mozgalmáért Alapítvány 150

439. Székely Szövetség 540

440. Szent Imre Alapítvány 150

441. Szent Imre Katolikus Szülők Egyesülete 100

442. Szent József Kolping Család Egyesület 100

443. Szent Kristóf Művésztelep Alapítvány 100

444. Szentendrei Református Gimnáziumért és Kollégiumért Egyesület 180

445. Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Öregdiák Szövetsége 100

446. Szentimrevárosi Egyesület (SZIE) 100

447. Szentpéterszegiek Baráti Körének Egyesülete 50

448. Szeretet Földje Közhasznú Alapítvány 100

449. Szigethy Attila Társaság 100

450. SZÍN-BÁB Egyesület 150

451. Színek Világa Alapítvány 840

452. Szivárvány Bábszínházi Alapítvány 360

453. Szombathelyi Waldorf Társas Kör 100

454. Szőnyi István Baráti Kör 100

455. Szövetség a Hazáért 260

456. Tájak-Korok-Múzeumok Egyesülete 180

457. Tamási Fúvós Egylet 180

458. Táncház Egyesület 360

459. Tápióbicske Barátainak Köre 230

460. Tápiógyörgyei Ifjú Fúvosokért Egyesület 100

461. Távoktatással Európába Alapítvány 180

462. Technikatanárok Országos Egyesülete 100

463. Technikatanárok Országos Egyesülete Területi Szervezete 100

464. Térszínház Egyesület 180

465. Tisza-Folk Alapítvány 150

466. Tokaji Írótábor Egyesület 260

467. Tótkomlós Fúvószenei Kultúrájáért Alapítvány 150

468. Több Szem Pont Kulturális Oktatási Egyesület 180

469. Történelmi Játék és Hagyományőrző Társaság 100

470. Történelmi Lovas Egyesület 260

471. Történelmi Lovastúra Egyesület 180

472. Trianon Társaság 260

473. Turul Szövetség 150

474. Új Horizont Folyóirat és Könyvkiadó Alapítvány 180

475. Újkor Kulturális és Ifjúsági Egyesület 260

476. Váci Huszárbandérium 260

477. Váci Múzsa Képzőművészeti és Tudománypártoló Egyesület 100

478. Valcer Táncstúdió 360

479. Városi Fúvószenekar Egyesület 100

480. Városi Polgári Kör 260

481. Vasas Művelődési Intézmények Szövetsége 180

482. Veress Sándor Társaság 180

483. Veritas Kulturális Egyesület 360

484. Vértesaljai Nemzetiségi Fúvósok Egyesülete Gánt 180

485. Veszélyeztetett Magyar Fiatalságért Alapítvány 440

486. Veszprém Megyei Amatőr Színjátszók Egyesülete 150

487. Veszprém Város Vegyeskara és Baráti Kör Egyesület 180

488. Viharsarok Néptáncszövetség Egyesület 100

489. Violin Alapítvány az Egyházi Kórusokért 100

490. VisiOn-Line Egyesület 180

491. Vízöntő Kulturális és Szabadidős Egyesület 180

492. Vonzáskör Egyesület Püspökladány 180

493. Vujicsics Művészeti, Kulturális és Hagyományőrző Egyesület 180

494. Zala Megye Népművészetéért Alapítvány 100

495. Zala Megyei Népművészeti Egyesület 100

496. Zalai Táncegyüttes Egyesület 100

497. Zeneiskolai Szülők Országos Egyesülete 260

498. Zenekedvelők Egyesülete 180

499. Zengővárkonyi Hagyományőrző Művelődési Egyesület 180

500. Zichy Mihály Alapítvány 100

501. Zsáka Jövőjéért Alapítvány 100

502. Zuglóért Polgári Egylet 440

503. TIT Pannon Egyesülete 100

504. Ifjúsági Fúvószenekari Egyesület 100

505. ,,Ambrus Imre és neje Nagy Krisztina'' Művészeti és Közművelődési Alapítvány 150

506. Fülemüle Fesztivál Alapítvány 100

507. Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület 150

508. Ökomenikus Tanulmányi Központ 320

509. Európai Utas Alapítvány 220

Összesen: 111 140

V. Egyéb közérdekű feladatokat ellátó szervezetek

1. ,,Add a kezed'' Püspökladányi Nagycsaládosok Egyesülete 330

2. ,,Asszonyok a nemzeti egységért'' mozgalom 250

3. ,,Életút'' Alapítvány, Debrecen 90

4. ,,Familia '99 BÁRÁND'' Nagycsaládosok Egyesülete 160

5. ,,Gondviselés Kéked 25 +'' Alapítvány 90

6. ,,hobo faber'' Foglalkoztatási és Szociális Alapítvány 210

7. ,,KÖTÉL'' Kaposvári Önkéntes Tűzoltó és Életmentő Egyesület 330

8. ,,Mária Háza Európában'' Alapítvány 160

9. ,,Martonfalvi Lurkók'' Alapítvány 160

10. ,,Mezőtúriak a Holnapért 2001'' Alapítvány 380

11. ,,Miskolci Szalon'' Egyesület 160

12. ,,NEMZETEK HÁZA'' Nemzetek Közötti Baráti Társaságok Szövetsége 330

13. ,,Nyugdíjasok Közössége'' Karitatív Egyesület 250

14. ,,Priksz József'' Alapítvány az Önkéntes Tartalékos Katonákért 110

15. ,,Pro Ecclesia Et Populo'' Alapítvány 90

16. ,,Utolsó Szalmaszál'' Alapítvány 160

17. 105 Alapítvány, Szarvas 90

18. 1945–1956 közötti Magyar Politikai Elítéltek Közössége 420

19. 56-os Szövetség 580

20. A LÉT (A Lakosság Érdekvédelmi Tömörülése) 250

21. A Sonkádi Európa Nostra Díjas Református Templomért Alapítvány 110

22. A Teljesebb Életért Alapítvány 110

23. A ZöldKereszt Munkavállalóinak Érdekvédelmi Szövetsége 110

24. Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetsége 160

25. Alapítvány a Lilla Téri Általános Iskoláért 90

26. Alba Regia Nyugdíjas Egyesület 390

27. Állampolgári Jogvédő Liga 250

28. Álláskeresők Egyesületeinek Bács-Kiskun Megyei Szövetsége 160

29. Angyalföld-Újlipótvárosi Polgári Együttműködés Egyesület 330

30. Assisi Szent Ferenc Alapítvány, Állatmenhely Tapolca 160

31. Az Aprófalvakért Egyesület 90

32. Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 250

33. Bajai Ferences Templom Orgonájáért Alapítvány 160

34. Bajcsy-Zsilinszky Társaság 160

35. Bakonszegért Egyesület 50

36. Baloldali Alternatíva Egyesülés 250

37. BAXA – Alapítvány a Református Keresztyén Kultúráért 90

38. Baxtale Rom Független Érdekvédelmi Cigány Szervezet 90

39. Békés Megyei Diáksport Tanács 220

40. Békés Megyei Nyugdíjas Egyesületek Szövetsége 90

41. Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége 160

42. Békés Város Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 90

43. Bihar Közösségeiért Alapítvány 90

44. Biharugrai Sportegyesület 90

45. Bocskai Szövetség, Budapest 420

46. Bocskay István Alapítvány 90

47. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Össznyugdíjasok Szövetsége 160

48. Civil Ombudsnő Program Alapítvány 90

49. Civil Parlamentért és Civilegyetemért Alapítvány 160

50. Civil Rádiózásért Alapítvány 330

51. Civil Terasz Civil Szervezetek Érdekvédelmi Szövetsége 510

52. Cötkény Térségfejlesztő Szövetség 90

53. Csereháti Településszövetség 160

54. Csongrád Megyei Cigányok Demokratikus Szövetség 160

55. Csongrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége 160

56. Csurgóért-Somogyért Egyesület 210

57. Debrecen Kertségi Polgárőr Szövetség 90

58. Debrecen Rotaract Club 160

59. Debrecen-Csapókert Hitbéli Megújulásáért Alapítvány 90

60. Debreceni Alma Mater Alapítvány 510

61. Debreceni Nyugdíjasok Egyesülete 160

62. Debreceni Városvédő és -Szépítő Egyesület 90

63. Derecske és Térsége Fejlődéséért Alapítvány 420

64. Derecskéért Polgári Kör Egyesület 160

65. Derecskei Civil Szervezetek Szövetsége 160

66. Doni Bajtársak Szövetsége 90

67. Dorcas Aid International-Hungary 110

68. Dráva Menti Nyugdíjas Egyesület 210

69. Dunai Vízisport Alapítvány 90

70. Egészségbiztosítási Orvosok Egyesülete 90

71. Egri Norma Alapítvány 160

72. Egyházaskazári Kalping család 90

73. Első Magyar Vidéki Nőegylet 160

74. Endrődiek Baráti Köre 250

75. Erdélyi Körök Országos Szövetsége (EKOSZ) 630

76. Erdélyi Magyarok Egyesülete 510

77. Északmagyarországi Nemzetőrök Szövetsége 90

78. Európa Ház 480

79. Európa Mozgalom Magyar Tanácsa 110

80. Európáért a Duna Mentén Egyesület 160

81. Európai Újságírók Szövetsége Magyar Tagozat 330

82. Falugondnokok Duna-Tisza Közi Egyesülete 90

83. Falusi Turizmus Hajdú-Bihar Megyei Szövetsége 90

84. Falusi Vendéglátók Nógrád Megyei Egyesülete 90

85. Farmos Faluvédő Egylet 90

86. Fejér Megye és Székesfehérvári Nyugdíjasok Baráti Szövetsége 90

87. Felső-Kiskunsági Közösségi Munkások Egyesülete 160

88. Fiatal Üvegművészek Egyesülete 160

89. Földtulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete, Barcs 90

90. Földtulajdonosok Érdekvédelmi Egyesülete, Kaposvár 90

91. FŐNIX Újrakezdő Nők Egyesülete 160

92. Független Női Szövetség 500

93. Gyáli Baráti Kör Sportegyesület 160

94. Gyermekeinkért Egyesület 110

95. Győr-Moson-Sopron Megyei (Pannon) Nyugdíjas Szövetség 90

96. Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége 600

97. Hajdú-Bihar Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége 210

98. Hajdúsági Hallgatói Önkormányzatok Kulturális Egyesülete 730

99. HÁLÓ Közösségfejlesztő Keresztény Egyesület 330

100. Házas Hétvége Katolikus Alapítvány 160

101. Helyi Nyilvánosságért Egyesület 160

102. HODOSZ EURÓPÁÉRT ALAPÍTVÁNY 90

103. Honvédségi Nyugdíjas Klubok Országos Szövetsége 100

104. Hoórvölgye Horgász Egyesület 110

105. Humán Reform Karitatív Egyesület 110

106. Igazolt Magyar Szabadságharcos Világszövetség 110

107. IMPULZUS Pályakezdők Munkaszocializációjával Foglalkozó Szakemberek Egyesülete 160

108. Ipoly Eurorégió Határon Átnyúló Együttműködés 160

109. Írottkő Natúrparkért Egyesület 160

110. Jánoshalma és Vidéke Méhészek Egyesület 160

111. Jász Lovas Bandérium Egyesület 90

112. Jobb Makóért Egyesület 330

113. Jóléti Szolgálat Jászszentlászló és Móricgát Alapítványa 250

114. Jóléti Szolgálatok Országos Szövetsége 420

115. Józsa Fejlődéséért Alapítvány 420

116. Kajak-Kenu Vízisport és Szabadidő Club 110

117. Kalán néni Pihenő kertje Közhasznú Autista Alapítvány 110

118. Kaposvári Rendészeti Testedző Egylet 90

119. Karaván Szociális és Kulturális Egyesület 510

120. Kárpátaljai Szövetség 630

121. Káva Kulturális Műhely 110

122. Kelet-Magyarország Felzárkóztatásáért Alapítvány 250

123. Kelet-Magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány 250

124. Kis- és Középvállalkozók Egyesülete 100

125. Kiskunmajsa Város Polgárőrsége Közhasznú Szervezet 90

126. Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület 160

127. Kistérségi Fejlesztő Szervezetek Országos Szövetsége (KIFESZ) 160

128. Komádi Nyugdíjasok Klubja 50

129. Könnyűipari Képzést Támogató Alapítvány 40

130. Közakarat Egyesület 90

131. Középkertért Egyesület 160

132. Köz-Ért Egyesület 250

133. Közösségfejlesztők Egyesülete 420

134. LABE Lakásbérlők és Lakók Egyesülete 250

135. Lovas és Fogathajtó Szabadidő Sport Klub 90

136. Magyar Állatkertek Szövetsége 160

137. Magyar Barlangi Mentőszolgálat 330

138. Magyar Békeszövetség 420

139. Magyar Börtönpasztorációs Társaság Mécses Szeretetszogálat 90

140. Magyar Csodaszarvas Egyesület 110

141. Magyar Diákok Kultúrájáért Egyesület 510

142. Magyar Élet- és Vízimentő Szövetség 90

143. Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 730

144. Magyar ENSZ Társaság 250

145. Magyar Foglalkoztatási Célú Nonprofit Szervetetek Társasága 160

146. Magyar Geotermális Egyesület 110

147. Magyar Hadigondozottak Országos Nemzeti Szövetsége 160

148. Magyar Hagyományőrző Egyesület 730

149. Magyar Hírek Alapítvány 90

150. Magyar Honvédség Budapesti Nyugállományúak Klubja 90

151. Magyar Huszár- és Lovashagyományőrző Társaság 90

152. Magyar Katolikus Családegyesület 160

153. Magyar Katolikus Orvosok Szent Lukács Egyesülete 110

154. Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége 310

155. Magyar Kis- és Középvállalkozók Polgári Egylete 90

156. Magyar Kisebbségi Információs Egyesület 110

157. Magyar Kisnyugdíjasok Érdekvédelmi Szervezet 210

158. Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség 800

159. Magyar Nők Szövetsége 510

160. Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége 900

161. Magyar Pax Romana Fórum 150

162. Magyar Polgári Nőfórum 420

163. Magyar Polgári Védelmi Szövetség 110

164. Magyar Politikai Foglyok Szövetsége 800

165. Magyar Politikai Üldözöttek Szövetsége 90

166. Magyar Rádióamatőr Szövetség 110

167. Magyar Reformátusok Világszövetsége 510

168. Magyar Tanya- és Falugondnoki Szövetség 90

169. Magyar Teleház Szövetség Egyesület 250

170. Magyar Tengerészek Egyesülete 110

171. Magyar Testvéri Börtöntársaság 90

172. Magyar Újságírók Közössége 800

173. Magyar Újságírók Országos Szövetsége 1 000

174. Magyar Vidék Országos '56-os Szövetség 380

175. Magyarországi Biztosítottak Egyesülete 210

176. Magyarországi Eszperantó Szövetség 250

177. Magyarországi Falusi Cigányok Mezőgazdasági Szövetsége 90

178. Magyarországi Kárpát Egyesület 160

179. Makói Gazdasági Egyesület 110

180. Martin Luther King Egyesület 730

181. MÁS-MOZAIK Szabadidős és Kulturális Egyesület 250

182. Mátyásföldi Lovas Egylet 90

183. Mecsek Nyugdíjas Polgári Egyesület 420

184. Mecseki Szénbányák Nyugdíjas Alapítvány 90

185. Medvesaljai Kistérségért Egyesület 90

186. Megyei Jogú Városok Szövetsége 510

187. Megyei Ösztöndíj Alapítvány 330

188. Miasszonyunkról elnevezett Szegény Iskolanővérek Diákjainak Országos Szövetsége 160

189. Mikepércs Református Műemlék Templomáért és Ifjúságáért Alapítvány 90

190. Miskolci Független Cigányszervezet 90

191. Móricz Nyugdíjas Klub 90

192. Mosonmagyaróvári '56-os Egyesület 90

193. Munkanélküliek Egyesületeinek Érdekvédelmi Szövetsége 90

194. Munkanélküliek és Álláskeresők Egyesületeinek Országos Szövetsége 300

195. Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete 160

196. Nagycsaládosok Dévaványai Egyesülete 330

197. NANE Egyesület (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) 330

198. Nap Klub Alapítvány 160

199. Nonprofit Humán Szolgáltatók Országos Szövetsége 510

200. Nonprofit Információs és Oktató Központ Alapítvány 510

201. Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában Alapítvány 160

202. Nullpont Kulturális Egyesület 250

203. Nyugati Hadifoglyok Egyesülete 210

204. Nyugdíjasklubok és Idősek ,,Életet az Éveknek'' Országos Szövetsége 300

205. Nyugdíjasok Bács-Kiskun Megyei Érdekvédelmi Szövetsége, Baja 90

206. Nyugdíjasok Győri Érdekvédelmi Egyesülete 90

207. Nyugdíjasok Heves Megyei Szövetsége 110

208. Nyugdíjasok Klubjainak Megyei Jogú Városi Szövetsége, Kecskemét 110

209. Nyugdíjasok Országos Képviselete 380

210. OM Program Társadalmi Szervezete 160

211. Országos Magyar Méhészeti Egyesület 250

212. Országos Nyugdíjas Polgári Egyesület 510

213. Óvári Ferenc Baráti Kör 420

214. Önkéntes Tűzoltó Egyesület Farmos 90

215. Ötvenhatos Szövetség Egri Regionális Szervezet 210

216. Párbeszéd az Európai Integrációért Nemzetközi Közhasznú Egyesület 160

217. Pax et bonum Magyar Katolikus Ferences Diákegyesület 250

218. Pécsi Keresztény Kör 250

219. Pest-Buda-Vidéki Kisbirtokosok Egylete 90

220. Petneházáért Alapítvány 110

221. PG Csoport Egyesület 330

222. Polgári Érdekvédelmi Egyesület 420

223. Polgári Kör 330

224. Polgári Védelemért Alapítvány 150

225. Polgárőr Egyesület Tiszaszőlős 50

226. Polgárőrség Vagyonvédelmi Közhasznú Egyesület, Tarhos 50

227. Pro Patria Összefogás a Kereszténydemokráciáért 510

228. Rábaköz Csángóföldért Alapítvány 420

229. Raoul Wallenberg Egyesület 730

230. Recski Szövetség 900

231. Regionális Civil Központ Alapítvány 250

232. Regnum Marianum Sport Alapítvány 160

233. RÉS Egyesület a Regionális és Lokális Munkaerőpiac Fejlesztéséért 90

234. Sarkadi Vagyonvédelmi Egyesület 90

235. Síoktatók Magyarországi Szövetsége 250

236. Somogy Megyei Bűnmegelőzési és Vagyonvédelmi Alapítvány 160

237. Soproni Kálvin Kör 190

238. Speciális Készenléti Mentőegység Egyesület 470

239. Szabad Rádiók Magyarországi Szervezete 250

240. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége 250

241. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Teleházak Közhasznú Egyesülete 90

242. Szegedi Nyugdíjasok Egyesülete 160

243. Székesfehérvári Regionális Álláskeresők Egyesület 90

244. Szent György Lovagrend 110

245. Szent Korona Társaság 160

246. Szent László Társulat 250

247. Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság 250

248. Sziklára Épített Ház, Csángó–Magyar Lelki Közösség Alapítvány 160

249. Szivárvány-Háló Egyesület 330

250. Szóla Rádió Alapítvány 160

251. Szovjetunióban volt Magyar Politikai Rabok és Kényszermunkások Szervezete (SZORAKÉSZ) 730

252. TÁG-KÖR Tóth Árpád Gimnázium Öregdiákok Baráti Köre 160

253. Társadalmi Egyesülések Szövetsége Somogy Megyei Szervezete 160

254. Társadalmi Egyesületek Szövetsége (Hajdú-Bihar megyei iroda) 90

255. Társadalmi Érdekegyeztető Tanács 630

256. Társadalmi Unió, Civil Szervezetek Országos Tömörülése 160

257. Tartalékos Katonák Országos Egyesülete 160

258. Településfejlesztés és Turizmus Egyesület 420

259. Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége 510

260. Terézvárosi Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete 110

261. Testvérvárosi Kapcsolatokért Egyesület 160

262. Tetétlen Község Fejlődéséért Alapítvány 160

263. Tóalmási Faluvédő Egyesület 90

264. Történelmi Igazságtétel Bizottság 420

265. TRANSYLVANIA CARITAS Országos Egyesület 160

266. Tulajdonos Munkavállalók és Társaságaik Országos Szövetsége 510

267. Változz a Világgal Alapítvány 330

268. Városvédő és -Szépítő Egyesület, Sátoraljaújhely 90

269. Városvédő és -Szépítő Egyesület, Mindszent 90

270. Vas Megye és Szombathely Megyei Jogú Város Nyugdíjas Közösségeinek Érdekvédelmi Szövetsége 90

271. Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Szövetsége 190

272. Veszprém Városi Nyugdíjasok Érdekvédelmi, Érdekképviseleti Egyesülete 90

273. Veszprémi Nők Kerekasztala Egyesület 190

274. Villány–Siklós Borút Egyesület 330

275. Volt Politikai Üldözöttek Nyugati Beck László Irodalmi Társasága 110

276. Vörös Meteor Ejtőernyős Sport Klub 160

277. Vörösmarty Mihály Általános Iskoláért Alapítvány 90

278. Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete 90

279. Zalai Falvakért Egyesület 304

280. Zemplénért Civil Szervezetek Szövetsége 330

281. Zichy Gyula Alapítvány 330

282. Zöldpont Életmódklub, Kaposvár 380

283. Zsámbéki Műemlékbarát Kör 330

284. Pro Eklézsia Berettyóújfalu Alapítvány 100

285. A Nyilvánosságért és a Civil Társadalomért Alapítvány 180

286. ,,Párbeszéd Európáért'' a Somogy Megyei Polgárok Egyesülete 250

287. De Profundis Alapítvány 130

Összesen: 66 334

I. Egészségügyi, rehabilitációs, prevenciós, egészségmegőrzési és szociális feladatokat ellátó szervezetek 80 190

II. Gyermek és ifjúsági szervezetek, gyermek- és ifjúságvédelmi feladatokat, illetve érdekképviseletet ellátó szervezetek, oktatási tevékenységet végző szervezetek 61 626

III. Természet- és környezetvédelmi tevékenységet végző szervezetek 28 810

IV. Ismeretterjesztői, kulturális és művelődési feladatokat ellátó, tudományos tevékenységet végző szervezetek 111 140

V. Egyéb közérdekű feladatokat ellátó szervezetek 66 334


Mindösszesen: 348 100
1

A határozatot az Országgyűlés a 2001. május 8-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére