• Tartalom

34/2001. (BK 15.) BM utasítás

34/2001. (BK. 15.) BM utasítás a Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról*

2001.08.16.
1. A Belügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/2000. (BK 8.) BM utasítás melléklete helyébe a jelen utasítás melléklete lép.
2. Ezen utasítás hatálybalépésétől számított 30 napon belül – amennyiben szükséges – készítsék el, illetve pontosítsák
a) a minisztériumi hivatal szervezetek ügyrendjüket, a minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetek a szervezeti és működési szabályzatukat, és jóváhagyásra a közigazgatási államtitkárhoz – a Szabályzatban meghatározottak szerint – nyújtsák be;
b) a belügyminiszter alárendeltségében működő minisztériumi hivatali szervezetek ügyrendjüket, a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetek, valamint a belügyminiszter közreműködésével irányított fővárosi és megyei közigazgatási hivatalok a szervezeti és működési szabályzatukat a miniszterhez – a Szabályzatban meghatározottak szerint – nyújtsák be.
3. Ez az utasítás közzététele napján lép hatályba.

Dr. Pintér Sándor s. k.,
belügyminiszter

Melléklet a 34/2001. (BK 15.) BM utasításhoz

A Belügyminisztérium Szervezeti
és Működési Szabályzata
ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK
I. Fejezet

1. §

(1) A Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) hatálya kiterjed a Belügyminisztérium (a továbbiakban: minisztérium) hivatali szervezeteire (a továbbiakban: hivatali egységek), a minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetekre (a továbbiakban: minisztériumi szervek), valamint, ha e Szabályzat külön így rendelkezik, a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetekre (a továbbiakban: önálló belügyi szervek), a Kormány által létrehozott, a belügyminiszter által irányított, központi hivatalként működő Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalra, illetve a belügyminiszter közreműködésével irányított – a Kormány területi szerveiként működő – fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokra (a továbbiakban: közigazgatási hivatalok), továbbá a Belügyminisztérium többségi tulajdonú gazdasági társaságokra is.

(2) Az (1) bekezdésben szereplő szervek felsorolását a Szabályzat 1. számú függeléke tartalmazza.

2. §

(1) A minisztérium hivatali egységei, a minisztériumi szervek, valamint az önálló belügyi szervek tevékenységük során együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más szervezetek feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltek egyeztetve kötelesek eljárni. Az egyeztetésért az a szervezet felelős, amelynek a feladat elvégzése a jelen Szabályzat második része szerint a fő feladatkörébe tartozik.

(2) A hivatali egység, a minisztériumi szerv, valamint az önálló belügyi szerv dolgozója köteles a tudomására jutott hivatalos információt az illetékes szervezeti egységhez eljuttatni, illetve szükség esetén az információ alapján hivatalból eljárást kezdeményezni.

(3) A minisztérium hivatali egységei – a jelen Szabályzatban meghatározott ügykörük szerint – szakmai felügyeletet gyakorolnak a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek tevékenysége felett, és ennek keretében ellenőrzést kezdeményezhetnek és végezhetnek.

(4) Ha a jogszabály vagy felettes szerv másként nem rendelkezik a miniszter, a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok (a továbbiakban: felső szintű vezetők), a főosztályvezetők, valamint a minisztériumi szervek főigazgatói, igazgatói, főosztályvezetői besorolású vezetői:

a) feladat- és hatáskörük gyakorlását az alárendeltségükbe tartozó vezetőre átruházhatják;

b) az egyedi hatósági ügyek kivételével az alárendeltségükbe tartozó szervektől bármely ügyet magukhoz vonhatnak;

c) az ügyek intézésére – a jogszabályok keretei között – érdemi és eljárási utasítást adhatnak;

d) megsemmisíthetik vagy megváltoztathatják – egyedi hatósági ügyek kivételével – az alárendeltségükbe tartozó hivatali egység, minisztériumi szerv bármely vezetője, ügyintézője által hozott döntést, illetve a megsemmisítést, a megváltoztatást az illetékes vezetőnél kezdeményezhetik.

(5) Pozitív vagy negatív hatásköri összeütközés esetén a közös közvetlen felettes vezető jogosult az eljáró szerv kijelölésére.

(6) Az egyes, jogszabályokban meghatározott hatósági ügyekben a másodfokú döntéseket a miniszter, illetve megbízásából a közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár hozza.

(7) A felettes vezető rendelkezése alapján a hivatali egységek, minisztériumi szervek, annak vezetői és ügyintézői kötelesek olyan ügynek az intézésére is, amely a Szabályzat, illetve az ügyrend vagy a munkaköri leírás szerint más hivatali egység vagy ügyintéző feladatkörébe tartozik.

II. Fejezet

A MINISZTÉRIUM SZEMÉLYZETE
A miniszter

3. §

(1) A jogszabályoknak és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek megfelelően részt vesz a kormányzati munkában; a belügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben és más jogszabályokban meghatározott módon irányítja – többek között – a minisztérium és az irányítása alá tartozó önálló szervezetek szakigazgatással és a közbiztonság védelmével kapcsolatos tevékenységét; gyakorolja a helyi önkormányzatokkal kapcsolatos feladat- és hatásköröket; közreműködik a közigazgatási hivatalok irányításában, továbbá az általános közigazgatás-szervezési és fejlesztési feladatok kialakításában, valamint ellátja a közigazgatási személyzetpolitikai feladatokat.

(2) A minisztérium irányítása során különösen az alábbi feladat- és hatásköröket gyakorolja:

a) meghatározza a szervezetek – államtitkárok, Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, helyettes államtitkárok általi – irányítási rendjét, a minisztérium szervezeti felépítését és működésének főbb szabályait; a személyzeti és munkaügyi, szervezési hatásköröket; a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei minisztériumi előkészítésének, egyeztetésének rendjét; a gazdálkodás, a munkavégzés, az ügykezelés, az adat- és titokvédelem, valamint a közérdekű adatok nyilvánossága érvényesítésének előírásait;

b) meghatározott feladat végrehajtására, határozott időtartamra célszervezetet hozhat létre. A célszervezet felépítését, feladatait és munkatervét, a feladat végrehajtásához szükséges eszközöket utasításban határozza meg. Kijelöli a célszervezet vezetőjét és a feladat végrehajtásában részt vevő személyeket;

c) közvetlenül irányítja a politikai államtitkár, a közigazgatási államtitkár, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője tevékenységét és a miniszter alárendeltségében működő hivatali egységek munkáját;

d) a közigazgatási államtitkár útján:

– irányítja az 1. §-ban felsorolt szervezetek, valamint az önkormányzatok rendkívüli állapotra, szükségállapotra és veszélyhelyzetre (a továbbiakban: minősített időszak) vonatkozó felkészülésének tervezését, szervezését, koordinálását és ellenőrzését. Meghatározza a minősített időszaki tevékenységüket;

– meghatározza a honvédelmi feladatok végrehajtásának szakmai követelményeit, valamint az 1. §-ban felsorolt szervek és a helyi védelmi igazgatási szervek együttműködési rendjét;

– elkülönítetten tervezi a honvédelmi feladatok végrehajtási költségeit;

e) megállapítja a szervezet-irányítás és felügyelet rendjét; a minisztériumi hivatali egységek, a minisztériumi szervek, valamint az önálló belügyi szervek létszámát és a bérezésük főbb szabályait;

f) jóváhagyja a minisztérium munkaprogramjait, a miniszteri értekezletek napirendjét, továbbá kiadmányozza a Belügyminisztérium által alapított költségvetési szervek alapító okiratát az azokat szakmailag felügyelő hivatali egység vagy önálló belügyi szerv vezetőjének javaslatára;

g) jóváhagyja a közigazgatási államtitkár javaslatára a miniszter alárendeltségében működő hivatali egységek ügyrendjeit, az illetékes vezetők javaslatára az önálló belügyi szervek szervezeti és működési szabályzatait, melyek a Személyügyi Főosztály útján kerülnek felterjesztésre, továbbá jóváhagyja – az érdekelt miniszterek egyetértésével – a közigazgatási hivatalok szervezeti és működési szabályzatait, melyeket az Önkormányzati Főosztály készít elő;

h) kialakítja és előterjeszti a Belügyminisztérium fejezet éves költségvetési javaslatát, valamint az annak végrehajtásáról szóló beszámolót;

i) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt, illetve a saját hatáskörében fenntartott ügyekben;

j) jóváhagyja – a közigazgatási államtitkár útján – az államhatárral kapcsolatos ügyek intézésére létrehozott szervek által készített dokumentumokat és jegyzőkönyveket, amennyiben jogszabály vagy nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik;

k) irányítja a Magyar Közigazgatási Intézet Oktatási és Módszertani Igazgatóságát, jóváhagyja a Magyar Közigazgatási Intézet munkatervét, valamint Szervezeti és Működési Szabályzatát.

(3) Az országgyűlési biztos felkérésére a rendvédelmi szerveknél elvégezteti a biztos által kért vizsgálatokat azokra az ügyekre nézve, amelyeknek az irataiba a biztos az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény mellékletének III. fejezete szerint nem tekinthet be, és a vizsgálat eredményéről a biztost 15 napon belül tájékoztatja.

(4) A Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatával kapcsolatban gyakorolja a maga számára fenntartott jogköröket.

(5) A jogszabályban meghatározott jogkörében irányítja a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatalt.

(6) A közhasznú társaságok felett gyakorolja a jogszabályokban előírt tulajdonosi jogokat.

A politikai államtitkár

4. §

(1) A politikai államtitkár feladata a miniszter országgyűlési képviseletének elősegítése, az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselőcsoportjaival, illetve a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel való kapcsolattartás, a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködés koordinálása, a miniszter helyettesítése.

(2) A politikai államtitkár – a miniszter akadályoztatása esetén – helyettesíti a minisztert:

a) az Országgyűlés, illetve a bizottsága ülésén;

b) a Kormány ülésén;

c) a miniszterek részvételével működő tárcaközi bizottságokban;

d) a jogszabály kiadásában.

(3) A közigazgatási államtitkárnak csak a minisztert helyettesítő jogkörében adhat utasítást.

(4) Közreműködik a jogszabályalkotással kapcsolatos politikai előkészítő munka miniszteri irányításában. Ennek során különösen:

a) gondoskodik a jogszabályi koncepciókban a kormányzati politika érvényesítéséről;

b) ellátja a kormánypártok frakcióival való egyeztetési feladatokat;

c) irányítja a parlamenti pártközi egyeztetési munkálatokat.

(5) Figyelemmel kíséri a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei előkészítésével kapcsolatos tevékenységet.

(6) Összehangolja – a közigazgatási államtitkár útján – a helyettes államtitkároknak a parlamenti és a kormányzati feladatok végrehajtásával kapcsolatos tevékenységét.

(7) Irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységek tevékenységét.

(8) Ellátja – a miniszter megbízásából – az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság elnöki, valamint a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium elnöki teendőit.

(9) A sajtó és tájékoztatási, a személyzeti feladatokra vonatkozó koncepciók kialakításában, továbbá a politikai okokból elbocsátottak rehabilitációjával kapcsolatos egyedi ügyekben, valamint minden jelentősebb kérdésben előzetesen ki kell kérni a politikai államtitkár véleményét.

(10) Eljár a miniszter által hatáskörébe utalt ügyekben.

(11) Az 1. §-ban meghatározott szervek a politikai államtitkár részére feladatai ellátása körében, kérésére közvetlenül kötelesek információt biztosítani.

A közigazgatási államtitkár

5. §

(1) A közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a minisztérium hivatali szervezetét.

(2) A politikai államtitkár akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár tanácskozási joggal részt vehet a Kormány ülésén, valamint a miniszter megbízása alapján – az Országgyűlés ülése kivételével – helyettesíti a minisztert és a politikai államtitkárt. [A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felelősségéről szóló 1997. évi LXXIX. törvény 12. § b) pontja.]

(3) Irányítja a helyettes államtitkárok, a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységek tevékenységét. Ellátja az önálló belügyi szervek miniszteri irányításából reá háruló feladatokat.

(4) A közigazgatási államtitkár – alárendeltségüktől függetlenül – biztosítja a hivatali egységek és a minisztériumi szervek összehangolt működését. Ennek érdekében különösen:

a) gondoskodik a működés dologi és pénzügyi feltételeiről, biztosítja a minisztériumi munkarend, az ügyintézés és az iratkezelés, a gazdálkodás szabályainak megtartását;

b) jogszerűségi és közigazgatás-szervezési szempontból véleményezi az 1. §-ban meghatározott szervezetek által kidolgozott szakmai koncepciókat; a szabályozást igénylő kérdésekben gondoskodik a jogszabályok, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetének elkészítéséről;

c) véleményezi a miniszter, a politikai államtitkár közvetlen alárendeltségében működő hivatali egységek és az önálló belügyi szervek személyzeti, munkaügyi és szervezeti ügyeit;

d) jóváhagyja – az illetékes helyettes államtitkár javaslatára, a Személyügyi Főosztály útján felterjesztett – hivatali egységek ügyrendjeit és a minisztériumi szervek szervezeti és működési szabályzatait.

(5) A közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egység, illetve a helyettes államtitkárok alárendeltségében működő hivatali egység, illetve minisztériumi szerv közreműködésével szakmai szempontból előkészíti a miniszter, valamint a politikai államtitkár döntéseit, ha azok közvetlen irányítása alatt nincs az ügyben szakmailag illetékes hivatali egység, illetve minisztériumi szerv. Gondoskodik a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtásáról.

(6) Állást foglal az országgyűlési biztos azon ajánlásai tekintetében, amelyeket a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységek, illetve a helyettes államtitkárok alárendeltségében működő hivatali egységek, illetve minisztériumi szervek feladat- és hatáskörét érintően tett, és az erről kialakított érdemi állásfoglalásáról, illetve megtett intézkedéséről 30 napon belül értesíti az országgyűlési biztost. Az országgyűlési biztos felkérése alapján elvégzi, illetve elvégezteti az alkotmányossági vizsgálatot mindazon területeken, amelyek nem tartoznak közvetlenül a miniszter vagy a politikai államtitkár alárendeltségébe.

(7) Összehangolja az önkormányzati helyettes államtitkár útján a közigazgatási hivatalok tevékenységét.

(8) A minisztert jogszabály alapján megillető, átruházott hatáskörében eljárva:

a) javaslatot tesz az útlevél hatóságnak szolgálati útlevél kiadására;

b) aláírja a nyugdíjjog igény tárgyában első fokon hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések alapján a másodfokú határozatokat, valamint a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 116. §-a alapján méltányossági jogkörben hozott határozatokat.

(9) A közigazgatási államtitkárt akadályoztatása esetén az általa esetileg kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti.

(10) Az 1. §-ban meghatározott szervek a közigazgatási államtitkár részére feladatai ellátása körében, kérésére közvetlenül kötelesek információt biztosítani.

(11) A hivatali egységek jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező köztisztviselői részére szakmai tanácsadói, illetve szakmai főtanácsadói címet adományozhat, melyek számát a Szabályzat 6. számú függeléke tartalmazza.

(12) A hivatali egységek köztisztviselői részére képzettségi pótlékot állapíthat meg, melyet a Szabályzat 7. számú függeléke tartalmazza.

(13) A köztisztviselők jogállásáról szóló mód. 1992. évi XXIII. tv. 22/A. § (8) bekezdés a)c) pontjain túlmenően – figyelemmel a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló mód. 1996. évi XLIII. tv. 245/B § (1) bekezdésére – a hivatali egységek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköreinek felsorolását a Szabályzat 8. számú függeléke tartalmazza.

A kabinetfőnök

6. §

(1) A kabinetfőnök főosztályvezető jogállású vezető, munkáját közvetlenül a miniszter irányítása alatt végzi, tevékenységéért a miniszternek tartozik felelőséggel.

(2) A miniszter olyan vezető munkatársa, akinek személye közvetlenül kapcsolódik a miniszter személyéhez, és alapvető feladata a miniszter segítése, lehetőség szerinti tehermentesítése, egyes programjainak szervezése.

(3) A miniszter nevében és megbízásából:

a) meghatározott feladatokat adhat a Miniszteri Kabinethez tartozó politikai főtanácsadóknak, tanácsadóknak;

b) halasztást nem tűrő esetekben közvetlenül – egyébként szolgálati úton – tájékoztatást, jelentést kérhet a hivatali egységek, a minisztérium szervek, az önálló belügyi szervek, valamint a közigazgatási hivatalok vezetőitől, illetőleg a vezetőket meghatározott tárgyú javaslat, előterjesztés vagy egyéb tervezet kidolgozására hívhatja fel;

c) részt vesz olyan – hazai és nemzetközi – tanácskozásokon, rendezvényeken, ahol nem szükségszerű a miniszter megjelenése;

d) hazai vagy nemzetközi szakmai konferenciákat szervezhet;

e) irányítja a miniszter belföldi rendezvény-programjainak szervezését.

(4) A saját hatáskörében:

a) a miniszter részére külső szakértőktől, jogi személyektől tanulmányt vagy szakvéleményt rendelhet;

b) figyelemmel kíséri az Országgyűlés, illetve a Kormány döntései alapján a minisztert terhelő határidős kötelezettségeket, azok teljesítését;

c) sajtófigyelő alapján felhívja a miniszter figyelmét a tárca tevékenységi körébe tartozó, kivizsgálást vagy intézkedést igénylő fontosabb ügyekre, illetve a tárcát ért bírálatokra;

d) közreműködik a miniszterhez intézett panaszok, kérelmek, bejelentések és javaslatok elbírálásában;

e) a tevékenysége által megkívánt körben kapcsolatot tart a Miniszterelnöki Kabinet-irodával és más tárcák kabinetfőnökeivel;

f) jogosult eljárni, állást foglalni, intézkedni mindazokban az ügyekben, amelyekre a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei feljogosítják, illetve amelyekre vonatkozóan a minisztertől, az államtitkároktól utasítást vagy felhatalmazást kapott, továbbá, ha mindezekre a helyettes államtitkárok, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője felkérte;

g) a távollétének idejére – a munkáltatói jogkörének gyakorlásán kívül – az általa megbízott politikai főtanácsadó, tanácsadó helyettesíti.

(5) Eljárása még akkor sem csorbíthatja az államtitkárok vagy más vezetők hatáskörét, ha a feladatokat közvetlenül továbbítja valamely egység vezetőjének, ilyenkor ezekről a legrövidebb időn belül hivatali feletteseit tájékoztatja.

A Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője

7. §

(1) A Hivatal vezetője tevékenységét a miniszter közvetlen irányításával végzi.

(2) A jogszabályoknak, szakmai követelményeknek megfelelően vezeti a Hivatalt, irányítja a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatát.

(3) Megszervezi a minisztérium hivatali egységeinek, a minisztériumi szerveknek és az önálló belügyi szerveknek, továbbá az ágazatot érintő feladatok vonatkozásában a közigazgatási hivataloknak az ellenőrzését, továbbá a belügyminiszter irányítása alatt álló rendvédelmi szervek szakmai tevékenységének és a rendvédelmi oktatási intézményeknek felügyeletét.

(4) Felügyeleti és ellenőrzési tevékenysége gyakorlása során a miniszter jogkörében jár el.

(5) Munkaterv és az ellenőrzés, valamint a felügyelet tapasztalatai alapján elrendeli a (3) bekezdésben meghatározott szervek ellenőrzését.

(6) Indokolt esetben kezdeményezi az ellenőrzött szerveket és tevékenységüket érintő jogszabályok vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek a kiadását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését.

(7) Segíti és ellenőrzi a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő, továbbá az EU jogharmonizációs feladatok ellátását.

(8) Meghatározza a felügyeleti tevékenység rendjét, jóváhagyja az egyes ellenőrzések programjait, más szerv munkatársainak ellenőrzésekbe történő bevonását.

(9) Felügyeleti és ellenőrzési jogkörében a rendvédelmi szervek vezetőit – a miniszter tájékoztatásával – közvetlenül felhívhatja:

a) a felügyelet, ellenőrzés által feltárt jogszabálysértő működés megszüntetésére, a jogszerű állapot helyreállításához szükséges intézkedések megtételére;

b) a több rendvédelmi szervet érintő feladatok végrehajtásában való együttműködésre;

c) a szervek adatszolgáltatási kötelezettségeinek soron kívüli teljesítésére.

(10) Távolléte vagy akadályoztatása esetén a Felügyeleti Főosztály vezetője helyettesíti.

A helyettes államtitkár

8. §

(1) A helyettes államtitkár tevékenységét a közigazgatási államtitkár irányítása alapján végzi.

(2) A helyettes államtitkár a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a közvetlen alárendeltségébe tartozó hivatali egységeket, minisztériumi szerveket, és a belügyminiszter által átruházott jogkörben irányítja az önálló belügyi szerveket, ezek vezetőinek bevonásával elemzi az illetékességi körébe tartozó terület átfogó kérdéseit és javaslatot tesz azok megoldására.

(3) Eljár a miniszter, a politikai államtitkár és a közigazgatási államtitkár által hatáskörébe utalt ügyekben.

(4) Akadályoztatása esetén a közigazgatási államtitkár által kijelölt helyettes államtitkár helyettesíti.

(5) Felügyeleti területén segíti és ellenőrzi a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő tevékenységet, valamint felelős a felügyeletét érintő területeken az EU jogharmonizációs feladatok ellátásáért.

(6) Az önkormányzati helyettes államtitkár közreműködik a közigazgatási hivatalok irányításában.

(7) A parlamenti és jogi helyettes államtitkár a személyi titkársága közreműködésével:

a) gondoskodik a közigazgatási államtitkári értekezleten, valamint a kormányülésen napirendre kerülő anyagoknak az összeállításáról, a háttéranyagoknak az illetékes főosztály által soron kívül történő elkészítéséről;

b) gondoskodik a Kormány üléséről szóló összefoglalók kezeléséről, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok részére történő bemutatásáról;

c) kezeli a 3000-es kormányhatározatokat, végzi az azokban és egyéb kormányhatározatokban meghatározott feladatokkal kapcsolatos szervezési, ügykezelési teendőket;

d) határidő-nyilvántartást vezet a belügyminiszter jogalkotási kötelezettségével kapcsolatban;

e) nyilvántartja és folyamatosan vezeti a hatályos belső rendelkezések címgyűjteményét;

f) összeállítja a Kormány féléves munkaterveihez a belügyminisztériumi javaslatokat, illetve a Belügyminisztérium féléves munkaprogramját;

g) figyelemmel kíséri a Kormány munkatervében és határozataiban szereplő, belügyminiszteri első helyi felelősségű feladatok végrehajtását;

h) az országgyűlési biztosnak a jogalkotásra tett javaslatát megvizsgálja, szükség esetén kezdeményezi a jogszabály vagy az állami irányítás egyéb jogi eszközének megalkotását, módosítását vagy hatályon kívül helyezését, illetve kialakítja a minisztérium ezzel kapcsolatos állásfoglalását intézkedését, és gondoskodik az országgyűlési biztos erről történő tájékoztatásáról.

(8) A közgazdasági helyettes államtitkár:

a) gyakorolja a Gazdálkodási Szabályzatban részére meghatározott jogköröket;

b) koordinációs feladatokat végez a Belügyminisztérium többségi tulajdonú gazdasági társaságok működését illetően.

(9) Az informatikai és távközlési helyettes államtitkár:

a) szakmailag felügyeli a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek informatikai, adatvédelmi, adatbiztonsági és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos, valamint távközlési, frekvencia-gazdálkodási és rejtjel tevékenységét;

b) összehangolja a hivatali egységeknek, a minisztériumi szerveknek, az önálló belügyi szerveknek és a közigazgatási hivataloknak, valamint a polgármesteri hivataloknak az állami feladatokhoz kapcsolódó informatikai, adatbiztonsági, távközlési, rejtjeltechnikai, információ-technológiai fejlesztési terveit és szakmai koncepcióit;

c) előzetesen egyezteti a hivatali egységek, a minisztérium szervek és az önálló belügyi szervek vezetőivel az informatikai és távközlési tárgyú közbeszerzéseinek – amennyiben a beszerzés értéke meghaladja a közbeszerzésekről szóló 1995. évi XL. törvény 95. §-ában meghatározott és az éves költségvetési törvénnyel módosított értékhatár háromszorosát – az árubeszerzésre, illetve szolgáltatásra vonatkozó műszaki leírását (követelményrendszerét) abból a célból, hogy biztosítani lehessen az összhangot a beszerzés és a Belügyminisztérium fejlesztési terve, fejlesztési irányvonala között;

d) képviseli a Belügyminisztériumot az informatika és a távközlés területén a minisztériumokkal, az országos hatáskörű szervekkel, területi szervekkel és az önkormányzatokkal folytatott tárgyalásokon, irányítja e területeken az európai integrációval, valamint e területet érintő egyéb nemzetközi kapcsolatokkal összefüggő tevékenységet. Képviseli a minisztériumot a nemzetközi informatikai szervezetekben, valamint gondoskodik a nemzetközi szervezetek szakirányú munkabizottságaiban történő képviseletről;

e) képviseli a minisztériumot az Informatikai és Távközlési Kormánybizottságban és az Informatikai Tárcaközi Bizottságban.

(10) A nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár:

a) szakmai felügyeletet gyakorol a belügyi szervek nemzetközi tevékenysége felett;

b) előkészíti a Belügyminisztérium nemzetközi tevékenységére vonatkozó irányelveket;

c) kialakítja a minisztérium szakmai területein a tárca európai integrációs álláspontját, az illetékes szakmai szervekkel és a Külügyminisztériummal előzetesen egyeztetve;

d) elkészíti a Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Bizottság üléseire a nemzeti álláspontot az érintett társminisztériumokkal, azok szerveivel, valamint a Külügyminisztériummal való egyeztetés során;

e) kialakítja az Európai Unió előcsatlakozási támogatásának (PHARE, ISPA, SAPARD) országprogramjában a minisztérium igényét, tervezését és a megítélt támogatások felhasználását, összhangban a bilaterális támogatások fogadásával és felhasználásával;

f) érvényesíti az európai integrációs követelményeket a minisztérium jogszabály-előkészítési és a szakmai szervek intézményfejlesztési feladataiban;

g) képviseli a minisztériumot az Európai Integrációs és NATO Tárcaközi Bizottságokban és a magyar tárgyaló delegációban, valamint a PHARE, ISPA, SAPARD és az EU-tagállami bilaterális támogatási ügyekben a kormányzati koordinációban;

h) vezeti a 24. számú bel- és igazságügyi, valamint a PHARE Koordinációs munkacsoportokat;

i) végzi a belügyi attasék, az integrációs belügyi szakattasé, a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Bizottság (SCEPC) állandó belügyi képviselő, valamint a nemzetközi szervezeteknél tartós kiküldetésben lévő vezető belügyi tisztségviselők szakmai irányítását a szakmailag illetékes belügyi szervek bevonásával.

A főosztályvezető

9. §

(1) Meghatározza a főosztály munkatervét, elkészíti a főosztály ügyrendjét és az annak mellékletét képező munkaköri leírásokat, szervezi és ellenőrzi a feladatok végrehajtását.

(2) Szakmailag előkészíti a feladatkörébe tartozó jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek koncepcióit, gondoskodik az ügykörébe tartozó rendelkezések, a felettesei utasításainak végrehajtásáról.

(3) Gyakorolja a főosztály feladatköréhez kapcsolódó hatásköröket. Hatáskörének gyakorlását (kiadmányozási jogkörét) beosztottaira átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a főosztály munkájáért való felelősségét. Ellátja mindazokat az ügyeket, amelyeket felettes vezetője állandó vagy eseti jelleggel a feladat- és hatáskörébe utal.

(4) Vezeti a főosztályt, biztosítja az ügyintézés szakszerűségét és az ügyintézési határidők betartását.

(5) Gondoskodik a főosztály nemzetközi kapcsolatok tartásával, az Európai Unióhoz való csatlakozással összefüggő jogharmonizációs feladatainak ellátásáról.

A főosztályvezető-helyettes

10. §

(1) A főosztályvezetőt távolléte vagy tartós akadályoztatása esetén helyettesíti, illetve jogkörében jár el.

(2) A munkamegosztás szempontjából elkülönült szervezeti egység (osztály) vezetése esetén gyakorolja a
11. § (1) – (3) bekezdésben meghatározottakat.

(3) A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvényben meghatározottak szerint szervezeti egység vezetése nélkül is rendszeresíthető főosztályvezető-helyettes.

Az osztályvezető

11. §

(1) A főosztályi ügyrendnek és a munkaköri leírásnak megfelelően vezeti az osztályt.

(2) Meghatározza az ügyintézők, az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak részletes feladatait.

(3) Eljár mindazon ügyben, amellyel a főosztályvezető megbízza.

(4) Megbízás, illetve kijelölés alapján helyettesíti a főosztályvezetőt.

(5) A Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjének, valamint a helyettes államtitkároknak a munkáját osztály jogállású személyi titkárság segíti.

A miniszteri (politikai) főtanácsadó, tanácsadó

12. §

(1) Jogszabályban meghatározott módon a Miniszteri Kabinetben és a Miniszteri Titkárságon miniszteri (politikai) főtanácsadók és tanácsadók működhetnek, akik segítik a minisztert és az őt helyettesítő jogkörében a politikai államtitkárt, eljárnak a miniszter, az őt helyettesítő politikai államtitkár megbízásából.

(2) Közreműködnek a miniszteri döntések előkészítésében, kormánypolitikai megalapozásuk elősegítésében; e jogkörükben a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek tervezeteit, kormányülési anyagokat véleményezik.

(3) Kiadmányozási jogkörüket a miniszter, illetve a kabinetfőnök határozza meg.

(4) Segítik a minisztert a közvetlen alárendeltségében működő szervekkel kapcsolatos teendői ellátásában.

(5) A miniszteri (politikai) főtanácsadói és tanácsadói munkaköröket a Szabályzat 3. számú függeléke tartalmazza.

A szóvivő

13. §

(1) A szóvivő a miniszter közvetlen irányításával, a kabinetfőnök alárendeltségében:

a) szervezi, összehangolja a miniszter és a politikai államtitkár sajtótevékenységeit;

b) szervezi, összehangolja és kidolgozza a miniszter hazai és nemzetközi média megjelenését, exkluzív interjúit, kommunikációs és reakció javaslatait;

c) kapcsolatot tart a médiával, az Országgyűlés és a Kormány kommunikációs szerveivel, más tárcák és az önálló belügyi szervek szóvivőivel.

(2) A feladatai ellátása során kapcsolatot tart a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Irodával.

Az ügyintéző

14. §

(1) Az ügyintéző feladata: a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítése; felhatalmazás esetén kiadmányozása; valamint a végrehajtás szervezése.

(2) A kapott utasítások és határidők figyelembevételével munkaterületén felelős a minisztérium állandó és időszakos célkitűzéseinek érvényesítéséért.

(3) Az országgyűlési biztos kérésére adatokat és felvilágosítást ad az általa lefolytatott eljárásról, a biztos kérdésére szóbeli vagy írásbeli tájékoztatást, magyarázatot vagy nyilatkozatot ad. Az országgyűlési biztos eljárásáról és az általa adott tájékoztatásról, nyilatkozatról haladéktalanul tájékoztatja közvetlen felettesét.

Az országgyűlési biztos kérésére betekintési jogot biztosít az általa intézett iratokba – a Határőrség és a Rendőrség kivételével – függetlenül azok minősítésétől. Azokról részére a titokbirtokos engedélyével másolatot készít.

Az ügyviteli alkalmazott

15. §

(1) Az ügyviteli alkalmazott a munkaköri leírásban részére megállapított, illetve a vezető által kiadott feladatokat a kapott utasítások és határidők figyelembevételével, jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi.

(2) Ellátja mindazokat a nem érdemi jellegű feladatokat, amelyekkel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

(3) Az országgyűlési biztos kérésére betekintési jogot biztosít az általa intézett iratokba – a Határőrség és a Rendőrség kivételével – függetlenül azok minősítésétől. Azokról részére a titokbirtokos engedélyével másolatot készít. Az országgyűlési biztos eljárásáról haladéktalanul értesíti az ügyintézőt, illetve közvetlen felettesét.

A fizikai foglalkozású alkalmazott

16. §

(1) Tevékenységével segíti az érdemi ügyintézői, ügyviteli feladatok ellátását.

(2) Ellátja mindazokat a kisegítői feladatokat, amellyel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.

Második rész

A MINISZTÉRIUM SZERVEZETE,
A HIVATALI EGYSÉGEK FELADATAI

III. Fejezet

A MINISZTER KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK

17. §

A miniszter közvetlen irányításában – más vezetők jogosítványait nem érintve – működik: az Országos Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnokság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Rendőrtiszti Főiskola és a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata.

A Miniszteri Titkárság

18. §

(1) A Miniszteri Titkárság a miniszter közvetlen alárendeltségében működő, főosztály jogállású belső szervezeti egység, melynek élén – titkárságvezetőként – miniszteri (politikai) főtanácsadó áll.

(2) A titkárság fő feladatai különösen:

a) gondoskodik a miniszterhez érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról; továbbítja a miniszter által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;

b) figyelemmel kíséri a miniszter napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását.

(3) Közreműködik a miniszteri értekezletek, a feladat-meghatározó miniszteri megbeszélések előkészítésében és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában.

A Miniszteri Kabinet

19. §

(1) A Miniszteri Kabinet a miniszter közvetlen alárendeltségében működő – főosztály jogállású – hivatali egység, melynek élén a kabinetfőnök áll.

(2) A Miniszteri Kabinet ellátja a miniszter, a politikai és a közigazgatási államtitkár által meghatározott feladatokat, ennek keretében szorosan együttműködik a Miniszteri Titkársággal.

(3) A Miniszteri Kabinet döntés-előkészítéssel kapcsolatos tevékenységet végez, az előterjesztést átdolgozásra visszaadhatja, további egyeztetésre utalhatja, valamint meghatározhatja az előkészítéssel összefüggő egyéb feladatokat.

(4) A miniszter megbízásából komplex szakvélemény, felkészítő anyag elkészítéséről gondoskodik.

(5) Figyelemmel kíséri a kormányprogramból adódó feladatok megvalósítását.

(6) Koordinálja a miniszterelnöktől érkező megkeresések teljesítését.

(7) Közreműködik az Alkotmánybíróság határozataiból adódó, az Állami Számvevőszék, valamint az országgyűlési biztosok vizsgálatával kapcsolatos minisztériumi feladatok meghatározásában és végrehajtásában.

(8) Figyelemmel kíséri a minisztérium munkaprogramjának teljesítését.

(9) Koordinálja a miniszter közvetlen alárendeltségében működő szervezeti egységek tevékenységét.

(10) Véleményezi a miniszter közvetlen hatáskörébe tartozó személyzeti tárgyú előterjesztéseket.

(11) Összehangolja a miniszter által meghatározott panaszok, kérelmek vizsgálatát, a döntésnek megfelelő intézkedések kialakítását.

(12) A Miniszteri Titkárság közreműködésével:

a) gondoskodik a miniszteri értekezletek, a feladat meghatározó miniszteri megbeszélések előkészítéséről és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásáról;

b) szervezi a miniszter belföldi rendezvény-programjait.

(13) Ellátja a minisztériumi ügyeletet, ennek keretében folyamatos kapcsolatot tart az állami szervek ügyeleteivel. Meghatározott vezetők számára tájékoztatást ad a rendkívüli eseményekről. Végzi a minisztérium hatáskörébe utalt riasztási, készültségbe helyezési, értesítési, tájékoztatási feladatokat.

(14) Gondoskodik a miniszter és az államtitkárok sajtótevékenységének koordinálásáról, melynek során kapcsolatot tart a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Irodával.

(15) A Titokvédelmi Iroda – főosztály jogállású hivatali egységként – a kabinetfőnök alárendeltségében:

a) szakmai előterjesztőként közreműködik az államtitok és a szolgálati titok védelmével kapcsolatos jogszabályok tervezeteinek kidolgozásában, ellátja a miniszter ágazati felügyeletébe utalt feladatokat. A miniszter nevében országos hatáskörrel – hatósági jogkörben eljárva – ellenőrzi, felügyeli az államtitok és a szolgálati titok védelmét;

b) az állam- és szolgálati titokkal összefüggő feladatok ellátása során kapcsolatot tart az adatvédelmi biztossal;

c) ellátja a nemzetközi kötelezettség alapján átvett vagy készült minősített adat védelmére, a titokvédelem ágazati irányítása körébe tartozó feladatokat;

d) részt vesz a NATO minősített adatok védelmét ellátó Nemzeti Biztonsági Felügyelet munkájában.

(16) A Belügyi Szemle Szerkesztősége – főosztály jogállású hivatali egységként – a kabinetfőnök alárendeltségében végzi a minisztérium és szerveinek elméleti és gyakorlati munkáját segítő szakmai folyóirat szerkesztésével összefüggő tevékenységet.

A Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal

20. §

(1) A Hivatalt a miniszter közvetlen irányítása alatt a hivatalvezető vezeti.

(2) A Hivatal hatásköre kiterjed:

a) más vezetők jogosítványait nem érintve a Rendőrség, a Határőrség, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi, területi és helyi szervei szakmai tevékenységének, valamint a rendvédelmi oktatási intézményeknek az ellenőrzésére;

b) a minisztérium hivatali egységei, a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek ellenőrzésére;

c) a közigazgatási hivatalok belügyi ágazati, valamint funkcionális és pénzügyi-gazdasági feladatot érintő ellenőrzésére;

d) a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatának irányítására, felügyeletére és ellenőrzésére.

(3) A Hivatal titkárságból és főosztályokból, állományát tekintve berendelt hivatásos állományúakból és köztisztviselőkből álló munkaszervezet.

(4) A Hivatal a tevékenységét a szervek helyszíni szakmai ellenőrzésével, a rendvédelmi információs rendszer adatainak, valamint a minisztérium más szerveinél a szervekkel és tevékenységükkel összefüggésben keletkezett adatoknak a célhoz kötöttség elvéhez igazodó felhasználásával, a szervek vezetőinek beszámoltatásával látja el, melynek során a Hivatal munkatársai:

a) együttműködnek a minisztériumi szervezeti egységekkel, állandó és közvetlen kapcsolatot tartanak a felügyelt szervek vezetőivel és munkatársaival;

b) jogosultak a szerv tevékenységével összefüggő bármilyen iratba, nyilvántartásba, adatkezelési rendszerbe betekinteni, azokról – az ügykezelési szabályok betartásával – másolatot készíteni;

c) a szervek vezetőitől, munkatársaitól a szerv tevékenységével összefüggésben információt, felvilágosítást kérhetnek;

d) részt vehetnek a szerv tevékenységi körébe tartozó témákat tárgyaló értekezleteken és ott véleményt nyilváníthatnak;

e) a jogsértő gyakorlat megszüntetésére a szerv vezetőjének figyelmét kötelesek felhívni, javaslatot tenni a jogsértés megszüntetésére, javaslatuk elutasítása esetén kezdeményezni a felettes szerv intézkedését vagy a szerv ellenőrzését.

(5) A Hivatal ellenőrzési tevékenységét a szervek helyszíni ellenőrzésével és vezetőjének szóbeli vagy írásbeli beszámoltatásával hajtja végre. A helyszíni ellenőrzés terjedelme szerint lehet:

a) átfogó költségvetési ellenőrzés: a minisztériumi szerveknél, az önálló belügyi szerveknél, valamint a közigazgatási hivataloknál legalább három évenként egyszer, a szakmai tevékenység értékelésére is kiterjedő – szükség esetén más hivatali egység, minisztériumi szerv bevonásával történő – ellenőrzés, amely kiterjed különösen:

– a szervezeti rendszer működésének szabályozottságára, a szabályozás és feladatrendszer összhangjára,

– a szerv alaptevékenységét meghatározó jogszabályok hatályosulására, a tevékenység jogszerűségére és szabályszerűségére,

– a szervezetre ható irányítási és a szervezeten belül érvényesülő vezetési funkciókra, valamint a szerv tevékenységének hatásfokára,

– a működés teljes feltételrendszerére, a működési feltételek, a feladatrendszer, az eredményesség közötti összefüggésekre,

– az ügyintézés és az ügyvitel szakszerűségére, tervszerűségére, az állam- és szolgálati titok védelmére,

– a személyzeti és munkaügyi rendelkezések megtartására,

– a költségvetés tervezésére és végrehajtására, az állami pénzeszközök kezelésére és ésszerű felhasználására,

– a létszám- és illetménygazdálkodás jogszerűségére,

– a pénzügyi rendelkezések megtartására,

– a beruházások, fejlesztések, felújítások rendjére,

– a belső ellenőrzési tevékenységre,

– az adatvédelemre és a közérdekű adatok nyilvánosságára;

b) témaellenőrzés: a szervek egyes résztevékenységeit meghatározó normák hatályosulásának, a kezdeményezett miniszteri vagy magasabb szintű irányítási normák várható hatásának és végrehajtásuk szükséges feltételrendszerének felmérése;

c) célellenőrzés: a szervvel vagy egyes munkatársaival kapcsolatos törvénysértő gyakorlat vagy magatartás vizsgálata, a miniszter egyedi utasításai végrehajtásának ellenőrzése;

d) utóellenőrzés: a szervek helyszíni ellenőrzése vagy a szerv vezetőjének beszámoltatása alapján előírt feladatok végrehajtásának vizsgálata.

A Hivatal Felügyeleti Főosztálya

21. §

(1) Ellátja a Hivatal hatáskörébe tartozó szervek, intézmények és tevékenységek, a rendvédelmi oktatás, a rendvédelmi szervek szakmai tevékenységének felügyeletét és ellenőrzését, valamint a hivatali egységek, a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek, továbbá az ágazatot érintő feladatok vonatkozásában a közigazgatási hivatalok szakmai ellenőrzését.

(2) Feladatkörében együttműködik az állami és kormányzati ellenőrző szervekkel, nemzetbiztonsági szolgálatokkal, valamint a nem belügyminiszteri irányítás alatt álló rendvédelmi szervek ellenőrző szerveivel.

(3) Képviseli a minisztériumot a rendvédelemmel összefüggő feladatkörű tárcaközi bizottságokban.

(4) Szakfelügyeletet gyakorol a hatáskörébe tartozó rendvédelmi szervek szakmai ellenőrző szervei és tevékenységük felett.

(5) Megszervezi és végrehajtja az (1) bekezdésben meghatározott szervek szakmai tevékenysége munkaterv szerinti vagy soron kívüli ellenőrzését.

(6) Közreműködik az (5) bekezdésben meghatározott szervek vezetőinek beszámoltatásában, segíti a beszámolásra történő felkészülést.

(7) A felügyelet és ellenőrzés tapasztalatai, az információs rendszer adatai alapján kezdeményezi egyes szervek vagy tevékenységi körök soron kívüli ellenőrzését, vezetőik soron kívüli beszámoltatását.

(8) Javaslatot tesz a felügyelt szervekkel és tevékenységekkel összefüggő jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei kiadására, módosítására, hatályon kívül helyezésére. Kezdeményezi a szervek vezetőinél belső rendelkezés kiadását, ha annak szükségessége a jogszabályok egységes végrehajtása, a jogellenes gyakorlat megszüntetése, a meglévő szabályozás elégtelensége miatt szükségessé vált.

(9) Véleményezi a belügyi szerveket és tevékenységeket érintő norma-tervezeteket.

(10) Közreműködik a miniszter hatáskörébe tartozókkal szemben elrendelt fegyelmi eljárás lefolytatásában.

(11) Az ellenőrzési tevékenység sajátos szabályait e Szabályzat 5. számú függeléke tartalmazza.

A Hivatal Hivatalköltségvetési Ellenőrzési Főosztálya

22. §

(1) Éves ellenőrzési terv alapján a vonatkozó jogszabályokban meghatározottak szerint irányítja és végzi az 1. §-ban meghatározott szervek – az önkormányzatok, valamint az önálló belügyi szervek irányítása alá sorolt költségvetési szervek, továbbá a Belügyminisztérium többségi tulajdonú gazdasági társaságok kivételével – gazdálkodásának fejezetszintű felügyeleti-költségvetési ellenőrzését.

(2) A költségvetési ellenőrzés módszereivel és eszközeivel fellép a korrupció ellen. Ennek keretében a korrupció visszaszorítása érdekében javaslatot tesz a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek, az ügyintézés rendjének módosítására; szükség esetén az erre feljogosított szervezetnél kezdeményezi a megfelelő eljárás lefolytatását.

(3) Külön utasítás alapján téma-, illetve célellenőrzéseket végez.

(4) Ellátja a feladatkörébe utalt gazdasági információs, elemző, értékelő és koordinációs feladatokat. Gondoskodik a költségvetési ellenőrzések éves tapasztalatainak összegzéséről, javaslatokat készít a gazdálkodás hatékonyságának növelésére.

(5) Felügyeli a (1) bekezdésben foglalt költségvetési szervek gazdasági belső ellenőrzését.

IV. Fejezet

A POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK
A Politikai Államtitkár Titkársága

23. §

(1) A Politikai Államtitkár Titkársága a politikai államtitkár közvetlen alárendeltségében működő, főosztály jogállású belső szervezeti egység, melynek élén – titkárságvezetőként – főosztályvezető áll.

(2) A titkárság fő feladatai különösen:

a) gondoskodik a politikai államtitkárhoz érkező iratok feldolgozásáról, intézéséről, a titkársági ügyviteli munka ellátásáról;

b) továbbítja a politikai államtitkár által meghatározott, rajta keresztül kiadott feladatokat, ellenőrzi azok végrehajtását, e jogkörében eljárva a kijelölt felelősöktől tájékoztatást kérhet;

c) figyelemmel kíséri az államtitkár napi programjának alakulását, a programok megvalósításához szükséges feltételek biztosítását.

(3) A politikai államtitkár által meghatározott témakörökben véleményező, javaslattevő, illetve döntés-előkészítő tevékenységet végez.

(4) Ellátja a Nemzetbiztonsági Kabinet működésével kapcsolatos titkársági, előkészítő, koordináló tevékenységet.

(5) Részt vesz az önkormányzatokat érintő egyes tárcaközi bizottságok munkájában, így különösen a pinceveszély elhárítási, partfalveszély elhárítási, útalap, bányászati koncessziós és kerékpáros koordinációs bizottságokban.

A Parlamenti Főosztály

24. §

(1) Fő feladataként segíti az Országgyűlésben a miniszter és a politikai államtitkár munkáját.

(2) Az Országgyűlés plenáris üléseire előkészíti a tárgyalásra kerülő anyagokat, gondoskodik a szakértők részvételéről.

(3) Közreműködik a minisztérium feladatkörébe tartozó törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések képviselőkkel történő egyeztetésében, Országgyűléshez történő benyújtásban, továbbá a Házszabály szerint a jogalkotás technikai menetével kapcsolatos szervezési feladatok ellátásában.

(4) Közreműködik az Országgyűlés által elfogadott ágazati törvények és országgyűlési határozatok kihirdetésére történő előkészítésében.

(5) Összehangolja a minisztériumnak az Országgyűlés állandó-, al-, ideiglenes-, és eseti bizottságaival, a parlamenti pártokkal és a képviselőkkel kapcsolatos munkáját. Információs összeköttetést biztosít a Parlament és a minisztérium között, szervezi a parlamenti állandó-, al-, ideiglenes-, és eseti bizottsági üléseken való szakértői képviseletet.

(6) Gondoskodik a napirenden kívüli felszólalások, továbbá az interpellációk, kérdések, azonnali kérdések válaszainak elkészítéséről, a válaszadáshoz szükséges információk beszerzéséről, a miniszter, illetve a politikai államtitkár felkészítéséről.

(7) Gondoskodik az Országgyűlés minisztériumot érintő anyagainak nyilvántartásáról. Kapcsolatot tart az Országgyűlés hivatali szerveivel, valamint a Miniszterelnöki Hivatal és a minisztériumok parlamenti szerveivel.

(8) Szükség szerint szervezi az országgyűlési képviselők, valamint a miniszter és a politikai államtitkár találkozásait, megbeszéléseit, előkészíti azok anyagait.

(9) A miniszter, illetve a politikai államtitkár felhatalmazása alapján az ágazatnak az Országgyűlés tevékenységét érintő ügyeiben tájékoztatókat és egyéb információs anyagokat juttat el a frakciók vezetőinek, politikai pártoknak.

V. Fejezet

A KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK

25. §

A közigazgatási államtitkár közvetlen alárendeltségében működik: a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, a Központi Kórház és Intézményei.

A Közigazgatási Államtitkári Hivatal

26. §

(1) A Közigazgatási Államtitkári Hivatal főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Ellátja a közigazgatási államtitkár titkársági feladatait.

(3) A közigazgatási államtitkár által meghatározott témakörökben, utasítása alapján véleményező, javaslattevő, döntés-előkészítő tevékenységet végez.

(4) Gondoskodik a minisztériumi ügyvitel jogszabályokban foglaltaknak megfelelő szabályozásáról és felügyeletéről. Ennek keretében szabályozza a hivatali egységek ügyvitelét, irányítja és elősegíti a többi belügyi szerv ügyviteli szabályainak kialakítását, ellenőrzi azok végrehajtását. Felügyeli a hivatali egységek titokvédelmi munkáját, valamint – a 72. §-ban meghatározottak szerint – az adatvédelmi tevékenységet.

(5) Gondoskodik a nagyobb terjedelmű és példányszámú minisztériumi anyagok, parlamenti és a kormány-előterjesztések sokszorosításáról.

(6) Az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően működteti a minisztérium Központi Irattárát. Ennek keretében gyűjti a hivatali egységek nem selejtezhető iratait, nyilvántartja, rendezi, selejtezi és segédletekkel látja el a kezelésében lévő iratokat. A rendezett, maradandó értékű iratokat az előírt őrzési időt követően átadja az illetékes levéltár, illetve szerv részére. A hivatali egységek iratselejtezési eljárásaihoz beszerzi a levéltári hozzájárulást.

(7) Biztosítja a minisztérium kezelésében lévő iratok vonatkozásában az információs önrendelkezési jog gyakorlásához a betekintést, illetve a másolást, ellátja a jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettséget, elősegíti a tudományos kutatásokat.

(8) Hivatali és szakmai együttműködést folytat a Magyar Országos Levéltárral és más levéltárakkal, valamint tudományos intézetekkel. Figyelemmel kíséri és hasznosítja a külföldi társintézmények szakmai eredményeit.

A Személyügyi Főosztály

27. §

(1) Előkészíti és végrehajtja a miniszter és a minisztériumi vezetők hatáskörébe tartozó személyzeti, munkaügyi, szervezési, fegyelmi, kártérítési, kegyeleti és szociális döntéseket.

(2) Megállapítja és határozattal elbírálja a hivatásos állományból nyugállományba helyezettek szolgálati és rokkantsági nyugdíját, valamint az elhunyt hivatásos állományúak hozzátartozóinak (özvegyi, árva, szülői) nyugellátását, továbbá a hivatásos állomány szolgálati baleseti, illetve szolgálati megbetegedésen alapuló baleseti járadék igényét és a járulék összegét.

(3) Előkészíti és felterjeszti másodfokú ügyintézés céljából a Jogi Főosztályhoz a nyugellátást megállapító határozatok elleni fellebbezéseket; a nyugdíjmegállapító határozatok bíróság előtti megtámadása esetén szakmai állásfoglalást ad és előkészítő munkát végez a Jogi Képviseleti Iroda részére.

(4) Intézi a minisztériumból és szerveitől, valamint a volt tanácsoktól politikai okokból elbocsátottak munkáltatói rehabilitációját, szociális és kegyeleti gondozását.

(5) Ellátja a belügyminiszter irányítása alá tartozó szervek dolgozóiról (hivatásos, köztisztviselő, közalkalmazott), valamint a belügyi nyugdíjasokról történő szociális gondoskodás szakirányítását; a hivatali egységek, a minisztériumi szervek és a jogutód nélkül megszűnt központi szervek esetében a központi segélyező és kegyeleti tevékenységet.

(6) Koordinálja a miniszternek a kitüntetésekkel és elismerésekkel kapcsolatos tevékenységét. Javaslatot tesz – a kabinetfőnökkel együttműködve – a miniszter és a politikai államtitkár elismerési költségvetésére és annak felhasználására, továbbá gondoskodik annak kezeléséről. Előkészíti, megszervezi a minisztérium központi ünnepségeit, ennek keretében gondoskodik a kitüntetések, elismerések átadásának megszervezéséről, végzi az elismerések okmányolását és kifizetését, intézkedik az átutalásról.

(7) Személyzeti nyilvántartást vezet és adatfeldolgozást végez, fenntartja az országos személyzeti okmányarchívumot. Az 1945-től folyamatosan fennálló országos munkáltatói nyilvántartás adataiból – társadalombiztosítási szervek, munkáltatók és állampolgárok megkeresésére – a szolgálati időre és a munkaviszonyra vonatkozó igazolásokat ad ki, biztosítja a nyilvántartásban szereplő személyek részére az információs önrendelkezési jog gyakorlásának lehetőségét.

(8) Országosan gondoskodik az 1. §-ban felsorolt szervezetek munkáltatói, szolgálati (rendőri, határőri, katasztrófavédelmi, tűzoltói, polgári védelmi) és nyugdíjas igazolvánnyal történő ellátásáról. Végzi a munkáltatói és szolgálati igazolványok okmányvédelmével és cseréjével kapcsolatos – hatáskörébe utalt – feladatokat. Az 1. §-ban felsorolt szervezetek munkatársai foglalkoztatási jogviszonyának megszűnése esetén közreműködik a Társadalombiztosítási Hatósági Igazolvány biztosításában. Gondoskodik a fegyveres biztonsági őrségek, valamint a közterület-felügyelők szolgálati igazolvánnyal és szolgálati jelvénnyel történő ellátásáról.

(9) Előkészíti a szervezetkorszerűsítésre és létszámgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat a Közgazdasági Főosztállyal, a BM Igazgatási cím központi igazgatási alcíme vonatkozásában pedig a Költségvetési és Gazdasági Főosztállyal együttműködve. Ellátja a BM Hatásköri Listában meghatározott egyéb szervezési, valamint a szervezeti- és létszámtáblázat (szervezési munkaköri, illetve állománytáblázat) készítésével kapcsolatos feladatokat.

(10) Közreműködik a miniszter alárendeltségében működő hivatali egységek ügyrendjeinek és az önálló belügyi szervek szervezeti és működési szabályzatainak miniszteri, valamint a többi hivatali egység ügyrendjeinek és a minisztériumi szervek szervezeti és működési szabályzatainak közigazgatási államtitkári jóváhagyásra való előterjesztésében.

(11) Működteti – az Informatikai Főosztállyal együttműködve – az integrált emberi erőforrás gazdálkodást támogató információs rendszer személyzeti munkát segítő programját (SZENYOR for Windows). Feldolgozza a minisztérium és az önálló belügyi szervek állományának összetételére, alkalmasságára, képzésére, továbbképzésére, fluktuációjára, fegyelmi helyzetére vonatkozó adatokat; statisztikai értékeléseket, előrejelzéseket készít és szolgáltat.

(12) Végzi a hivatali egységek és a meghatározott önálló belügyi szervek szakmai feladatainak ellátásához szükséges emberi erőforrás biztosításával, a foglalkoztatásra kerülő köztisztviselők és hivatásos állományúak kiválasztásával, a jogviszonyuk létesítésével, megszüntetésével, munkajogi járandóságaik megállapításával kapcsolatos személyzeti intézkedések előkészítését, a döntések végrehajtásának megszervezését.

(13) Szervezi – ütemezés szerint – a hivatali egységek munkatársainak a közigazgatási alap- és szakvizsgára, valamint az ügykezelői alapvizsgára bocsátását. Szervezi a személyzeti, munkaügyi szakmai továbbképzést.

(14) Ellátja az ENSZ vagy egyéb nemzetközi szerződés alapján felkérésre végzett békefenntartással összefüggő tárcaközi koordinációs feladatokat, illetve az EU és más nemzetközi feladatokra a személyzeti, a kiküldésre kerülők kiválasztási, felkészítési és a külszolgálatot teljesítőkkel való kapcsolattartási tevékenységét.

(15) Végzi a hivatali egységek, a misztériumi szervek és az önálló belügyi szervek személyi állományát érintő fegyelmi és kártérítési ügyekkel kapcsolatos általános törvényességi felügyeletet. Lefolytatja a vizsgálatot a miniszter, az államtitkárok, a helyettes államtitkárok és a főosztályvezetők által a hatáskörébe utalt fegyelmi, kártérítési és panaszügyekben, javaslatot tesz az ügyek érdemi lezárására.

(16) Ellátja a Belügyi Érdekegyeztető Tanács működésével kapcsolatos titkársági (szervezési és koordinációs) feladatokat.

(17) Közreműködik a foglalkoztatási jogviszonyokkal kapcsolatos koncepciók kialakításában, jogszabálytervezetek szakmai előkészítésében, szükség esetén kezdeményezi a jogszabályok módosítását.

(18) Közreműködik a BM minősített időszakban kialakításra kerülő szervezete megalakítási tervének, a közszolgálati jogviszonyba tartozók beosztásban történő meghagyási rendjének, a mozgósítás előkészítésével, végrehajtásával kapcsolatos tervezés irányelveinek Védelmi Hivatal általi kidolgozásában.

(19) Gondoskodik a nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos – a vonatkozó jogszabályokban és BM utasításban meghatározott – feladatok ellátásáról.

(20) Ellenőrzi az 1. §-ban felsorolt szervezetek létszám-gazdálkodási tevékenységét, továbbá ellenőrzi a képesítéssel, gyakorlati idővel, alkalmassággal, kinevezéssel és egyéb munkáltatói jogkörökkel kapcsolatos személyzeti és munkaügyi rendelkezések megtartását, végzi a jogszabályban meghatározott munkaügyi ellenőrzést.

(21) A fegyveres szervek személyügyi igazgatásával összefüggő felügyeleti és ellenőrzési hatáskörében végrehajtja a vonatkozó BM rendeletben meghatározott feladatokat.

(22) Szakmai felügyeletet gyakorol – ügykörének megfelelően – a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek tevékenysége felett, és ennek keretében ellenőrzést kezdeményezhet és végezhet.

(23) Ellátja a minisztérium központi épületével kapcsolatos, hatáskörébe tartozó igazgatási-szervezési feladatokat.

(24) Közreműködik a minisztérium országos szakmai rendezvényeinek előkészítésében, szervezésében.

(25) Segíti a minisztert – a humánszolgálati tevékenység részeként – a felvételre kerülők és az állományban lévők alkalmasságával, valamint a személyi állományból kikerülőkkel kapcsolatos egészségügyi kérdésekben, továbbá tanácsadó, koordináló, véleményező, javaslattevő feladatokat lát el.

(26) Közegészségügyi és járványügyi, valamint munkavédelmi kérdésekben másodfokú hatósági jogkört gyakorol a miniszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek vonatkozásában. A rendvédelmi szervek országos hatáskörű központi szervei vonatkozásában gyakorolja a munkavédelemmel kapcsolatos elsőfokú hatósági jogkört.

(27) Koordinálja az 1. §-ban felsorolt szervezetek munkavédelmi tevékenységét, ellenőrzi a munkavédelmi szabályok érvényesülését.

A Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda

28. §

(1) A Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Felel a minisztérium kommunikációjáért, ezen belül a folyamatos sajtókapcsolatokért és az időszakos sajtótevékenységért.

(3) Megtervezi a tárca és a tárca vezetőinek publicitását.

(4) Kapcsolatot tart más államigazgatási szervek kommunikációs szervezeteivel.

(5) Koordinálja a tárca által irányított szervezetek PR és Kommunikációs egységeinek tevékenységét.

(6) Részt vesz a Magyar Köztársaság állami ünnepeinek előkészítésében, koordinálja a BM irányítása alá tartozó szervek közreműködését.

(7) Biztosítja az egységes minisztériumi imázshoz szükséges külső megjelenési (design) elemeket.

(8) Kapcsolatot tart a szóvivővel, és sajtófigyeléssel, információs anyagok összeállításával segíti a tevékenységét.

(9) Előkészíti és megszervezi – a Személyügyi Főosztály feladatkörébe nem tartozó – egyéb miniszteri ünnepségeket, rendezvényeket.

(10) Ellátja a BM lapok szakmai felügyeletét, szerkeszti az MTV Teletext oldalakat és az Internet BM honlapjának – hatáskörébe utalt – részeit.

(11) Közreműködik a miniszter és az államtitkárok szakmai jellegű látogatásainak előkészítésében.

(12) Kapcsolatot tart a civil szférával: társadalmi szervezetekkel, jogvédő és kisebbségi szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal stb.

(13) Közreműködik a társadalmi tanácsadó testületek megszervezésében és működtetésében.

(14) Szervezi a belügyi közművelődési tevékenységet, felügyeli a BM Duna Palota és Kiadó tevékenységét.

(15) Ellátja a minisztériumi ügyfélszolgálati teendőket.

(16) Végrehajtja és koordinálja az áldozatvédelemmel kapcsolatos feladatokat a Belügyminisztériumban és az irányítása alá tartozó szerveknél, együttműködik az e témával foglalkozó társadalmi szervezetekkel.

(17) Tervezi és szervezi a tárca feladatkörébe tartozó lakossági tájékoztató kampányokat.

(18) A tárcát érintő kérdésekben tervezi, előkészíti a közvélemény-kutatásokat, gondoskodik azok hasznosításáról.

(19) Működteti a tárcánál létrehozott cigány kisebbséggel foglalkozó szakmai bizottságot.

(20) A feladatkörébe tartozó ügyekben részt vesz a tárcaközi szervek, közalapítványok munkájában.

A Közkapcsolatok (PR) Főosztály

29. §

(1) Megteremti a miniszter által meghatározott megelőzési célú döntések, intézkedések társadalmi elfogadottságát.

(2) Ellátja a baleset- és bűnmegelőzéssel kapcsolatos kommunikációs tevékenységet, beleértve az Országos Bűnmegelőzési Tanács titkársági feladatait is.

(3) Folyamatosan támogatja a , Szabadegyetem a hétköznapok biztonságáért” című programot és a Bűnmegelőzési Akadémiát.

(4) Segíti az Országos Balesetmegelőzési Bizottság és az Országos Polgárőrszövetség munkáját.

(5) Nyilvántartja az országos jelentőségű baleset- és bűnmegelőzési programokat, illetve közigazgatási rendezvényeket.

(6) Nyilvántartja a megelőzési és PR-célú tevékenység nemzetközi gyakorlati tapasztalatainak bevált, elfogadott módszereit.,

(7) Szervezi a PR-célú művészeti, szórakoztató alkotások készítését, kapcsolatot tart a szponzorokkal.

(8) Javaslatot dolgoz ki a BM és szervei által kiadott lapok hatékonyabb működtetésére, segíti a külső- és belső információ-áramlást.

(9) Előkészíti a Rendőrség és a Határőrség tevékenységét segítő alapítványok helyett egy egységes, e szervek munkáját támogató alapítvány létrehozását

(10) Közreműködik a Szabadságharcosokért Alapítvány munkájában.

(11) Tagja a Gyermek és Ifjúsági Alap Tanácsának (Ifjúsági és Sport Minisztérium).

(12) Tagja a Nőképviseleti Tanácsnak (Szociális- és Családügyi Minisztérium).

(13) Felügyeletet gyakorol a felsorolt feladatok ellátásával kapcsolatban az országos parancsnokságok tevékenysége felett.

Az Oktatási Főosztály

30. §

(1) Koordinálja és felügyeli a minisztériumi és a rendvédelmi területen dolgozók oktatási, szakképzési, vezetőképzési és továbbképzési feladatait.

(2) Szakmai irányítási és felügyeleti tevékenysége során a miniszter jogkörében jár el.

(3) Elemző és értékelő munkája alapján javaslatot tesz a minisztériumi, kiemelten pedig a rendvédelmi oktatási, szakképzési, vezetőképzési és továbbképzési feladatokra.

(4) Részt vesz a Rendőrtiszti Főiskola törvényességi felügyeletében és a belügyi finanszírozású felsőoktatási szervezeti egységek miniszteri felügyeletében, szakirányítja a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendvédelmi szervek által működtetett képzési, kiképzési, vezetőképzési és továbbképzési rendszert.

(5) Segíti a minisztert a belügyi közoktatási intézmények irányába gyakorolt fenntartói irányító jogosítványai gyakorlásában; közreműködik a miniszteri döntések előkészítésében, a költségvetésük kialakításában és a gazdálkodásuk összehangolásában.

(6) Ellátja az Oktatási Igazgatóság felett a szakmai felügyeletet, állást foglal, illetve dönt az alárendeltségében működő oktatási intézmények gazdasági szükségletei tekintetében.

(7) Ellátja a minisztériumi szervekként működő, alárendeltségében lévő oktatási intézmények szakmai irányítását és felügyeletét.

(8) Közreműködik a szakmai irányítása és felügyelete alá tartozó intézményeket érintő jogszabály-tervezetek és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezeteinek kidolgozásában, javaslatot tesz és kidolgozza a szükséges szabályozók módosítását.

(9) Részt vesz a szakmai irányítása és felügyelete alá tartozó intézmények szervezeti és működési szabályzatainak, alapszabályainak, alapító okiratainak kidolgozásában.

(10) Kapcsolatot tart a hazai és külföldi társszervekkel és a szakirányításban érintett minisztériumokkal.

(11) Ellátja – a szakmailag érintett hivatali egységekkel egyeztetve – a belügyminiszter szakmai felügyeletébe tartozó és az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítések vonatkozásában a szakképesítésekkel kapcsolatos tanügyigazgatási-koordinációs feladatkört. Végzi a tárca felügyeletébe tartozó szakképesítések szakmai dokumentumainak előterjesztésével és szakmai képviseletével összefüggő feladatokat.

(12) Közreműködik – az együttműködésre utalt szervekkel közösen – a személyi állomány hazai és külföldi képzési lehetőségeinek megteremtésében, illetve fejlesztésében.

(13) Koordinálja és felügyeli a belügyi szervek tudományszervezési és sporttevékenységét.

(14) Koordinálja az országos parancsnokságokkal a belügyi szervek állománya utánpótlása érdekében, a középiskolákban folyó orientációs és szakmacsoportos alapozó, valamint előkészítő képzéseket.

A Védelmi Hivatal

31. §

(1) A Védelmi Hivatal főosztály jogállású hivatali egység.

(2) A védelmi felkészítés és az országmozgósítás területén:

a) részt vesz a védelmi igazgatás rendszerére és működtetésére vonatkozó elgondolások kialakításában, a Honvédelmi Tanács Belügyi Hivatala működési feltételei szabályzásának előkészítésében;

b) kezdeményezi és koordinálja – a Belügyminisztériumra háruló – minősített időszakokra vonatkozó rendkívüli intézkedéseket tartalmazó jogszabálytervezetek kidolgozását és – a Jogi Főosztály közreműködésével – napra készen tartását;

c) tervezi, szervezi, koordinálja és ellenőrzi az 1. §-ban felsorolt szervek minősített időszakra vonatkozó felkészülését, továbbá szakmai felügyeletet gyakorol a honvédelmi felkészítés, ország-mozgósítás területén e szervek tevékenysége fölött;

d) közreműködik a védelmi felkészítés és az országmozgósítás miniszteri felelősségi körbe tartozó követelményrendszere kidolgozásában;

e) kidolgozza és naprakészen tartja a minisztérium felsőszintű vezetése minősített időszakokra vonatkozó okmányait, előkészíti az érintett minisztériumok BM által történő riasztásának okmányait;

f) tervezi, szervezi (az illetékes belügyi szervek bevonásával) az 1. §-ban felsorolt szervek minősített időszaki működéshez szükséges gazdaságmozgósítási tevékenységét;

g) gondoskodik a minisztérium vezetői állománya minősített időszaki feladatokra történő felkészítéséről, közreműködik a főpolgármester, a megyei közgyűlések elnökei és a polgármesterek felkészítésében;

h) koordinálja az 1. §-ban felsorolt szervek környezetvédelemmel és kármentesítéssel kapcsolatos feladatai végrehajtását és működteti az ezzel összefüggő központi nyilvántartási rendszert;

i) gondoskodik – együttműködve a Műszaki, a Költségvetési és Gazdasági, valamint az Oktatási főosztályokkal – a hivatali egységeknél dolgozók egyéni és kollektív védelméről, polgári védelmi felkészítéséről, valamint az 1. §-ban felsorolt szervek polgári védelmi feladatokra való felkészülésének összehangolásáról;

j) kidolgozza – a Személyügyi Főosztály közreműködésével – az 1. §-ban meghatározott szervek minősített időszakban kialakításra kerülő szervezete megalakítási tervét, a közszolgálati jogviszonyba tartozók beosztásban történő meghagyásának rendjét, a mozgósítás előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos irányelveket és koordinálja azok végrehajtását;

k) ellátja a Belügyminisztérium képviseletét a kijelölt tárcaközi bizottságokban;

l) közreműködik a honvédelmi feladatok belügyi-, valamint a környezetvédelmi feladatok végrehajtási költségei elkülönített tervezésében;

m) ellátja a megyei (fővárosi) közgyűlés elnökök alárendeltségébe vezényelt belügyi referensek védelmi igazgatással összefüggő szakmai irányítását és felügyeletét;

n) koordinálja a védett vezetési rendszer, valamint a Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítási határkörébe tartozó szervek és szervezetek magasabb készenlétbe helyezésével kapcsolatos feladatokat;

o) részt vesz – együttműködve a Távközlési Főosztállyal – a minősített időszak híradásának tervezésében, szervezésében és előkészítésében;

p) felkérés, illetve központi kijelölés esetén, részt vesz az országos jellegű védelem igazgatással összefüggő hazai rendszergyakorlatokon, valamint a nemzetközi kötelezettségvállalásból eredő szövetségesi gyakorlatokon;

r) koordinálja a válságkezelés Belügyminisztériumot érintő védelmi igazgatási feladatait.

VI. Fejezet

AZ ÖNKORMÁNYZATI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN, ILLETVE FELÜGYELETÉVEL,
KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK

32. §

Az önkormányzati helyettes államtitkár közreműködik a közigazgatási hivatalok irányításában.

Az Önkormányzati Főosztály

33. §

(1) Figyelemmel kíséri és elemzi a helyi önkormányzatokról, a polgármesteri tisztség ellátásának egyes kérdéseiről és az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról, valamint a területszervezési eljárásról szóló törvények hatályosulását, az önkormányzatok működése feltételeinek alakulását.

(2) Figyelemmel kíséri és elemzi a helyi önkormányzatok társulásairól és együttműködéséről szóló törvény hatályosulását, a társulások ösztönzését szolgáló rendelkezések érvényesülését.

(3) Figyelemmel kíséri és elemzi a körjegyzőségek működését, az új körjegyzőségek alakítását segítő ösztönző-rendszer hatályosulását, javaslatot tesz a korszerűsítésre, továbbá előkészíti a belügyminiszter döntését körjegyzőségi kijelölés esetén.

(4) Figyelemmel kíséri és elemzi a közterület-felügyeletről szóló törvény hatályosulását.

(5) Közreműködik a központi közigazgatás és a helyi önkormányzatok, valamint a helyi kisebbségi önkormányzatok kapcsolatrendjének, működésének továbbfejlesztésében.

(6) A helyi és a helyi kisebbségi önkormányzatok működése szempontjából véleményezi a jogszabályok tervezeteit, javaslatot tesz a jogszabályok korszerűsítésére, illetve túlhaladott jogszabályok hatályon kívül helyezésére.

(7) Előkészíti a belügyminiszter hatáskörébe tartozó, az önkormányzati rendszert érintő jogszabályokat, közreműködik a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörét, a polgármester, főpolgármester, a közigazgatási hivatalok tevékenységét érintő jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei és egyedi állami döntések tervezetének előkészítésében.

(8) Átfogóan értékeli a helyi önkormányzatok, a helyi kisebbségi, valamint a kisebbségi települési önkormányzatok működése törvényességének helyzetét, működteti a törvényességi ellenőrzési információs rendszert.

(9) Segíti az önkormányzati szervek működését, jogszabály-értelmezések, szakmai állásfoglalások, módszertani kiadványok és szakmai tájékoztatók, illetve ajánlások megjelentetése útján.

(10) Vezeti és negyedévente aktualizálja a helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzékét.

(11) Közreműködik az önkormányzati törzsadattár működtetésében.

(12) Az önkormányzatok jogalkalmazási munkáját segítve működteti az Önkormányzati és a Kisebbségi Forródrót telefonos szolgálatot.

(13) Segíti az önkormányzati rendszert érintő közigazgatási kísérleteket, új módszertani megoldásokat, illetve azok megismertetését.

(14) Közreműködik a közigazgatási korszerűsítésre vonatkozó feladatok megoldásában.

(15) Szerkeszti a havonta megjelenő Önkormányzati Tájékoztatót.

(16) Közreműködik a polgármesterek és jegyzők továbbképzésének szervezésében.

(17) Kapcsolatot tart az önkormányzatok érdekszövetségeivel, a Jegyzők Országos Szövetségével.

(18) Közreműködik az önkormányzatok nemzetközi kapcsolatainak szervezésében.

(19) Előkészíti az Országgyűlés és a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó területszervezési döntésekre vonatkozó miniszteri előterjesztéseket.

(20) Segíti a közigazgatási államtitkárt a közigazgatási hivatalok tevékenységének irányításában, összehangolásában. Ennek keretében szervezi a hivatalvezetői értekezleteket, közreműködik a hivatalok ágazati tevékenységének koordinálásában, elemzi a hivatalok tevékenységét, együttműködik a Miniszterelnöki Hivatal Közigazgatási és Területpolitikai Államtitkárságával. Jóváhagyásra előkészíti a hivatalok szervezeti és működési szabályzatát.

(21) Ellátja a vagyonátadó bizottságok működésével és az önkormányzati vagyon szabályozásával kapcsolatos feladatokat. Az egyes állami tulajdonban lévő ingatlanok önkormányzatok tulajdonába adásával kapcsolatos ügyekben elbírálásra előkészíti a megyei (fővárosi) vagyonátadó bizottságok döntései ellen benyújtott – a belügyminiszter hatáskörébe tartozó – jogorvoslatokat.

(22) Irányítja az önkormányzati szabálysértési, kisajátítási, bányaszolgalmi, hagyatéki leltározási, a külföldiek ingatlan-vásárlásának engedélyezési, és a Polgári Törvénykönyvből fakadó igazgatási tevékenységet.

(23) Közreműködik az útlevéllel kapcsolatos jogszabálytervezetek előkészítésében. Döntésre előkészíti az első fokú központi útlevélszerv első fokú döntése ellen benyújtott jogorvoslatokat.

(24) Ellátja a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal első fokú döntéseivel kapcsolatos másodfokú hatósági tevékenységet.

(25) A belügyminiszter nevében engedélyezi a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény 32. §-ában meghatározott adatszolgáltatásokat.

(26) Figyelemmel kíséri és értékeli az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény érvényesülését, végzi az eljárási jellegű jogszabályok, koncepciók készítését, ellátja e jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos feladatokat.

(27) Első fokon eljár mindazon hatósági ügyekben, amelyek nem tartoznak más hivatali egység hatáskörébe.

(28) Átfogóan értékeli, elemzi a hatósági igazgatási, valamint a szabálysértési tevékenységet, működteti a statisztikai adatszolgáltatási rendszert.

(29) Előkészíti a lakáshoz jutás feltételeinek, ezen belül a lakások és helyiségek bérletével, bérével, házingatlanok elidegenítésével, valamint a helyiséggazdálkodással kapcsolatos szabályozási koncepció tervezetét. Közreműködik a koncepcióban meghatározott feladatok jogszabályi kereteinek kidolgozásában.

(30) Elkészíti az ingatlanközvetítés szakmai követelményrendszerének meghatározására vonatkozó javaslatot.

(31) Közreműködik a lakás- és helyiséggazdálkodás központi irányításában.

(32) Részt vesz az önkormányzatok lakásgazdálkodási tevékenységének a kormányzati lakáspolitikával való összehangolásában.

(33) Ellátja a társasházi és ingatlankezelési tevékenységgel kapcsolatos jogszabályok előkészítését. E körben ellátja a szakmai képzés kormányzati feladatait.

(34) Külön megbízás alapján képviseli a minisztériumot egyes országos és területi testületekben, bizottságokban.

A Településfejlesztési Iroda

34. §

(1) A Településfejlesztési Iroda főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Közreműködik a belügyminiszter hatáskörébe tartozó, az önkormányzati rendszert érintő jogszabályok, valamint a helyi önkormányzatok feladat- és hatáskörét, a polgármester, főpolgármester, a közigazgatási hivatalok tevékenységét érintő jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei és egyedi állami döntések tervezetének előkészítésében.

(3) Közreműködik a kormányzati településpolitika feladatainak kialakításában, az országos koncepció kidolgozásában, és a településügy jogi kereteinek kimunkálásában, a kapcsolódó jogszabályok megalkotásában.

(4) Közreműködik a települési önkormányzatokat érintő területfejlesztési és területrendezési feladatok településfejlesztési feladatokkal való összehangolásában.

(5) Közreműködik az önkormányzatok településfejlesztési tevékenysége eszközrendszerének kialakításában.

(6) Közreműködik a településtervezés differenciált szakmai követelményeinek szabályozásában.

(7) Előkészíti a kedvezményezett települések besorolását a települések közötti jelentős fejlettségi különbségek mérséklése érdekében. Részt vesz a besorolt települések támogatásának kialakításában, vizsgálja a besorolással kapcsolatos észrevételeket.

(8) Részt vesz az Országos Területfejlesztési Tanács szakbizottságainak munkájában, megbízás esetén képviseli a Belügyminisztériumot a Tanács ülésein.

(9) Kapcsolatot tart a regionális fejlesztési tanácsokkal és a Balatoni Térségi Tanáccsal, felkérés alapján további térségi tanácsokkal.

(10) Jogszabályi előírás alapján véleményezi az országos, a regionális, a kiemelt térségi és a megyei területfejlesztési koncepciókat, területfejlesztési stratégiai és operatív programokat, területrendezési terveket, megbízás vagy felkérés alapján a kistérségek hasonló terveit.

(11) Közreműködik a települések fejlesztési, rendezési, építészeti, természet- és környezetvédelmi tevékenységével összefüggő központi koncepciók, ágazati döntések előkészítésében és véleményezésében.

(12) Jogszabályi előírás alapján véleményezi az egyes települések településrendezési terveit, helyi építési szabályzatait, megbízás vagy felkérés alapján fejlesztési koncepcióit, programjait.

(13) Irányítja a településeket fenyegető – a vis maior támogatások keretében nem kezelhető, de kormányzati intézkedést igénylő – természeti, illetve emberi beavatkozás okozta veszélyek elhárítására és programszerű megelőzésére létrehozott szakmai (tárcaközi) bizottság munkáját.

(14) Előkészíti és ellenőrzi a különösen nagy kárt okozó közterületi pinceomlásokkal kapcsolatos, valamint a természetes partfalakra vonatkozó veszélyelhárítási kormányzati intézkedéseket, részt vesz végrehajtásukban.

(15) Részt vesz a PHARE közigazgatási és regionális programjai, valamint a SAPARD program előkészítésében és lebonyolításában.

(16) Közreműködik a területszervezés jogszabályi környezetének kialakításában, szükség szerinti módosításában. Szakmailag előkészíti a köztársasági elnök hatáskörébe tartozó várossá nyilvánítási döntéseket.

(17) Összehangolja a területfejlesztéssel és a területrendezéssel kapcsolatos tárcafeladatokat.

(18) Részt vesz egyes EU integrációs tárcaközi bizottságok munkájában.

(19) Ellátja a – területfejlesztésre és területrendezésre vonatkozó – Területi Információs Rendszer működtetésével kapcsolatos tárcafeladatok összehangolását.

Az Önkormányzati Gazdasági Főosztály

35. §

(1) Ellátja – a Pénzügyminisztériummal együttműködve – az állami költségvetési tervezés önkormányzatokat érintő kormányzati feladatait és részt vesz a végrehajtásban. Végzi az önkormányzatok jövedelemviszonyait meghatározó pénzügyi bevételek modellezésének munkáit. Irányítja és koordinálja az éves költségvetési zárszámadási törvényjavaslat helyi önkormányzatokat érintő részanyagainak elkészítésével kapcsolatos kormányzati feladatokat.

(2) Részt vesz a helyi önkormányzatok gazdálkodása pénzügyi szabályozási rendszerének korszerűsítésében, a működéséhez szükséges feltételek megteremtésében, és az önkormányzati törvényben, valamint az államháztartási törvényben foglaltak érvényesítésében.

(3) Ellátja a Belügyminisztérium fejezet „helyi önkormányzatok támogatásai és hozzájárulásai” címhez tartozó valamennyi előirányzat kezelésével kapcsolatos feladatokat, ezen belül különösen a helyi önkormányzatok nettó finanszírozási rendszerének működtetését, a helyi önkormányzatok előirányzatainak nyilvántartását, utalványozását.

(4) Ellátja a helyi önkormányzatok címzett- és céltámogatási rendszeréről szóló jogszabályok előkészítéséből és végrehajtásából adódó kormányzati feladatokat. Gondoskodik a működést szolgáló feltételek megteremtéséről. Kialakítja és működteti a címzett- és céltámogatással kapcsolatos döntéselőkészítő rendszert. Szervezi és koordinálja a finanszírozás, az elszámolás rendjét.

(5) Ellátja a helyi önkormányzatok adósságrendezésével kapcsolatos kormányzati feladatokat.

(6) Ellátja a működésképtelen önkormányzatok egyéb támogatásával kapcsolatos döntés előkészítéséből és végrehajtásából adódó feladatokat.

(7) Összehangolja az önkormányzati tervezéssel és gazdálkodással összefüggő kormányzati tevékenységet.

(8) Vizsgálja az önkormányzatok tervezett új, kötelező feladatai ellátásához szükséges anyagi feltételeket és javaslatot tesz azok biztosítására.

(9) Ellátja a Pénzügyminisztériummal közösen – jogszabályban meghatározott feladatkörének megfelelően – a megyei TÁH-ok, valamint a fővárosi TÁKISZ helyi önkormányzatokat érintő feladatainak szakmai irányítását.

(10) Közreműködik az ágazati fejlesztési programok és szakmai szabályok önkormányzatokat érintő részének kidolgozásában, az ellátottsági mutatók felmérésében, értékelésében.

(11) Szakmai módszertani tanácsadással, kiadványokkal és konzultációkkal segíti az önkormányzatok költségvetési tervezési-, zárszámadási tevékenységét.

(12) Közreműködik az önkormányzatok és intézményeik számviteli, valamint az államháztartási mérlegrendszerbe illeszkedő pénzügyi információs rendszerének kialakításában, működtetésében.

(13) Részt vesz a helyi önkormányzatok tulajdonát, az azzal való gazdálkodást érintő állami döntések előkészítésében, végrehajtásában. Közreműködik az önkormányzati vállalkozásokat érintő központi állami döntések előkészítésében, segíti a vállalkozási feltételeket kialakító önkormányzati tevékenységet.

(14) Ellátja az egyedi központi fűtéssel és melegvíz-ellátással kapcsolatos kormányzati feladatokat.

A Településüzemeltetési Iroda

36. §

(1) A Településüzemeltetési Iroda főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Ellátja a belügyminiszter hatáskörébe tartozó, a helyi önkormányzatok településüzemeltetési tevékenységére vonatkozó kormányzati feladatokat, közreműködik azok összehangolásában.

(3) A településüzemeltetés körében ellátja a kéményseprő-ipari, a temetkezési, a közterület fenntartásával összefüggő települési zöldfelület-gazdálkodási, valamint a köztisztasági és településtisztasági szolgáltatások szakmai, kommunális igazgatási feladatokat.

(4) Ellátja az egyes helyi közszolgáltatásokkal (köztisztaság, településtisztaság, kéményseprés, temetkezés, zöldfelület-gazdálkodás) kapcsolatos jogszabályok előkészítését, azokhoz szakmai koncepciót készít. Kidolgozza a döntésekhez szükséges előterjesztéseket, tárcaközi egyeztetések során képviseli a minisztériumot. Figyelemmel kíséri és segíti a végrehajtást, a feladatkörét érintő rendelkezések hatályosulását, javaslatot tesz korszerűsítésükre.

(5) Közreműködik a településüzemeltetés kormányzati és önkormányzati feladatait segítő gazdasági, pénzügyi eszközrendszer kidolgozásában, javaslatot tesz az eszközrendszer fejlesztésére, korszerűsítésére. Részt vesz a településüzemeltetés önkormányzatokat érintő eszközrendszerének megalapozásában és kialakításában.

(6) Szakmai feladatellátása során együttműködik az Önkormányzati Gazdasági Főosztállyal és ezen belül közreműködik az ár- belvízveszély elhárításával kapcsolatos szakmai feladatok ellátásában.

(7) Részt vesz a települések üzemeltetésével összefüggő ágazati döntések előkészítésében, közreműködik a helyi önkormányzatok településüzemeltetési feladatainak környezetvédelemmel összehangolt szakmai feltételrendszerének kialakításában.

(8) Kialakítja és működteti a hulladékgazdálkodás területén a települési szilárd hulladék közszolgáltatás fejlesztéseinek támogatásával kapcsolatos döntés-előkészítő rendszert.

(9) Tárcaközi koordináció keretében részt vesz a helyi önkormányzatok településüzemeltetést is szolgáló, fejlesztési, üzemeltetési célú pályázatainak értékelésében. Segíti a közterületek fejlesztésére és fenntartására irányuló önkormányzati és civil programokat.

(10) Gondoskodik az önkormányzatok rendszeres informálásáról a településüzemeltetést érintő kérdéskörben szakmai módszertani tanácsokkal, kiadványokkal és konzultációkkal segíti azok munkáját.

(11) Kapcsolatot tart a közigazgatási hivatalokkal, az önkormányzatok érdekszövetségeivel és a településüzemeltetés területén működő szakmai szövetségekkel.

(12) Megbízás alapján képviseli a minisztériumot tárcaközi bizottságokban.

(13) Közreműködik az Országos Környezeti Kármentesítési Program Tárcaközi Koordinációs Munkacsoport munkájában.

(14) Koordinatív és szervezési feladatokat lát el a Településüzemeltetési Tanács működtetésében.

A Közszolgálati Főosztály

37. §

(1) Kidolgozza a közigazgatási személyzetpolitika, valamint az egységes közszolgálat működési elveit és jogi szabályait, előmozdítja ezek érvényesülését, közreműködik eszközrendszerük kialakításában.

(2) Kidolgozza a köztisztviselők jogainak és kötelezettségeinek, kiválasztási, képesítési, képzési, továbbképzési, minősítési, előmeneteli, valamint illetmény- és felelősségi rendszerének elveit, előkészíti az ezzel kapcsolatos jogi szabályozást, figyelemmel kíséri a jogszabályok hatályosulását, javaslatot tesz korszerűsítésükre.

(3) Ellátja a közszolgálati ellenőrzéssel, valamint a központi közszolgálati nyilvántartással kapcsolatos rendszerirányító feladatokat, részt vesz annak folyamatos működtetésében, elemzi az adatköréből származó információkat, adatokat szolgáltat és javaslatot tesz a rendszer korszerűsítésére, valamint működteti a tartalékállományt.

Koordinációs jogkörében személyzetpolitikai szempontból kezdeményezi a közigazgatás információs rendszerei közötti összhang megteremtését.

(4) Javaslatot dolgoz ki a közigazgatás létszám- és bérgazdálkodási rendszerének kialakítására, valamint továbbfejlesztésére.

(5) Az érdekelt közigazgatási szervekkel (és a minisztérium szervezeti egységeivel) együttműködve – részben a fővárosi, megyei közigazgatási hivatalok közreműködésével – szervezi és összehangolja a köztisztviselők és a polgármesterek képzését, továbbképzését, átképzését, a közigazgatási vezetőképzést; ellátja a köztisztviselői képzés szakmai koordinációjával kapcsolatos feladatokat.

Ellátja a közigazgatási vizsgarendszer felügyeletét, továbbá az Országos Közigazgatási Vizsgabizottság, valamint a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium titkársági feladatait.

(6) Gondoskodik a köztisztviselők képzését, továbbképzését érintő nemzetközi támogatási programok alapcélkitűzéseinek, irányainak, a végrehajtás ütemezésének meghatározásáról, a programok tartalmi részének kidolgozásáról, valamint a köztisztviselők EU-integrációs felkészítésének a köztisztviselői továbbképzés országos rendszerébe illesztéséről. Adatszolgáltatással segíti a köztisztviselők integrációs felkészítését.

(7) Közreműködik az országos köztisztviselői érdekegyeztetés működtetésében és ellátja annak titkársági feladatait. Figyelemmel kíséri a köztisztviselők sztrájkjogával kapcsolatos megállapodás érvényesülését. Együttműködik a közigazgatás területén működő szakmai, önkormányzati, munkavállalói, érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezetekkel.

(8) Előmozdítja – a belügyminiszter ágazati feladatkörébe tartozó területeken – a közigazgatás szervezetrendszerének, tevékenységének és működésének fejlesztését, s az ezzel kapcsolatos koncepciók és egyéb kormányzati döntések előkészítését.

Más érintett kormányzati szervekkel együttműködve részt vesz a minisztériumi hatáskörök felülvizsgálatában, a működés elemzésében, a minisztériumok szervezeti rendszerének folyamatos és tervszerű vizsgálatában és mindezek, valamint a gyakorlati tapasztalatok alapján koncepciót dolgoz ki a minisztérium vezetése részére, illetve közigazgatás-korszerűsítési szempontból véleményezi a szervezet- átalakítási javaslatokat.

(9) Kidolgozza – a szakmai és munkavállalói érdekképviseleti szervek közreműködésével – a Köztisztviselők Etikai Kódexet, figyelemmel kíséri annak érvényesülését, és működteti a köztisztviselői erkölcsi normák gondozásával összefüggő intézményrendszert.

(10) Koordinálja a belügyminiszter feladat- és hatáskörét érintő deregulációs tevékenységet. Az Önkormányzati Főosztály bevonásával más tárcáknak az önkormányzatokat érintő jogalkotási és deregulációs tevékenységében képviseli a belügyminisztériumi álláspontot. Az önkormányzatok részére deregulációs útmutatót ad ki az Önkormányzati Főosztály bevonásával.

(11) Együttműködik az Önkormányzati Főosztállyal a közszolgálati jogviszony szabályainak alkalmazása tekintetében az önkormányzati szervezet-korszerűsítési döntések, minőségbiztosítási programok, közigazgatási kísérletek előkészítésében, s figyelemmel kíséri a megvalósítás eredményeit.

(12) Ellátja a Magyar Közigazgatási Intézet Oktatási és Módszertani Igazgatósága irányításával kapcsolatos feladatokat, javaslatot tesz az igazgatóság éves munkatervi feladataira.

VII. Fejezet

A PARLAMENTI ÉS JOGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR
KÖZVETLEN ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK
A Jogi Főosztály

38. §

(1) Gondoskodik a belügyminiszter feladatkörébe tartozó jogszabályok és az ezekhez kapcsolódó kormány-előterjesztések, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezeteinek elkészítéséről, a nemzetközi tárgyúak kivételével.

(2) Gondoskodik az (1) bekezdésben foglalt jogszabálytervezetek, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezeteinek elkészítéséről, belső és külső véleményeztetéséről, a jogharmonizációs jogszabálytervezetek koordinálásról, közreműködik a kormányülésre történő felkészítésben, a törvényjavaslatok indokolásának és a miniszteri expozé előkészítésében.

(3) Gondoskodik a jogszabályokhoz, valamint az állami irányítás egyéb jogi eszközeihez kapcsolódó kormány-előterjesztések benyújtásáról, a kormányülés napirendjére történő felvételéről, a Kormány döntésének megfelelő véglegesítéséről.

(4) Közreműködik a törvényjavaslat országgyűlési bizottsági vitájában, a törvény, határozati javaslat szövege véglegesítésében és kihirdetésre történő előkészítésében.

(5) Gondoskodik a jogszabályok kihirdetéséről és az állami irányítás egyéb jogi eszközeinek közzétételéről.

(6) Az alkotmánybírósági ügyekben, valamint az országgyűlési biztosoktól érkező megkeresésekkel kapcsolatban gondoskodik a koordinált miniszteri állásfoglalás kialakításáról, vezetői megbízás esetén az alkotmánybírósági eljárásban a tárca képviseletéről.

(7) Előkészíti a miniszter részére a jogszabályok végrehajtásának fő irányára és módszerére vonatkozó irányelveket, valamint a miniszter által kiadott tájékoztatóhoz szükséges tényeket és adatokat.

(8) Figyelemmel kíséri a jogszabályok hatályosulását, a jogalkalmazási gyakorlatot, szükség esetén kezdeményezi a jogszabályok módosítását vagy deregulációját, illetve értelmezésre irányuló állásfoglalás kialakítását, ellátja a jogszabályok folyamatos karbantartását.

(9) Közreműködik a tárca hivatalos lapjának szerkesztésében, a szerkesztőbizottság irányítása mellett, gondoskodik a nyilvánosságot érintő intézkedések, pályázatok közzétételéről.

(10) Közreműködik a tárca nem jogi szabályozásra irányuló kormány-előterjesztéseinek, jelentéseinek előkészítésében.

(11) Gondoskodik a más szervek által előkészített jogszabályok, nemzetközi szerződések, előterjesztések belső egyeztetéséről, összeállítja a BM álláspontját összegző átirat tervezetét és aláírásra az illetékes helyettes államtitkárnak felterjeszti.

(12) A Kormány ügyrendjében, valamint a jogalkotási törvényben meghatározott határidőnél rövidebb időtartamra megküldött tervezeteket – a kabinetfőnök egyidejű tájékoztatásával – közvetlen válaszadásra az illetékes helyettes államtitkári titkárságnak megküldi.

(13) Az államigazgatási eljárás keretében dönt az őrzés elrendeléséről , a fegyveres biztonsági őrség létrehozásáról, működtetéséről és megszüntetéséről.

Jogorvoslat keretében előkészíti a miniszter részére a másodfokú határozatot.

(14) Előkészíti a nyugdíjjog igény tárgyában első fokon hozott határozatok ellen benyújtott fellebbezések alapján a másodfokú határozatokat.

(15) A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 116. §-a alapján előkészíti a méltányossági jogkörben hozandó határozatokat.

(16) Gondoskodik a jogharmonizációval kapcsolatban a jogszabálytervezetek véleményeztetéséről.

(17) Előkészíti a közigazgatási, társadalombiztosítási, munkaügyi, tűzvédelmi és egyéb hatósági ügyekben a miniszter hatáskörébe utalt döntéseket.

A Jogi Képviseleti Iroda

39. §

(1) A Jogi Képviseleti Iroda főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Az iroda feladata, hogy a jog eszközével elősegítse a minisztérium működésének eredményességét, közreműködjön a törvényesség érvényre juttatásában, segítséget nyújtson a jogok érvényesítésében, valamint a kötelezettségek teljesítésében.

(3) Az iroda e kereteken belül:

a) a minisztérium hivatali egységeinek működéséhez jogi tanácsot és tájékoztatást ad, részt vesz a jogi munka megszervezésében;

b) a feladatkörében tudomására jutott jogsértésekre felhívja az illetékes szervezeti egység vezetőjének figyelmét, javaslatokat tesz azok kiküszöbölésére;

c) részt vesz a gazdasági és egyéb döntések, intézkedések jogi szempontú előkészítésében és végrehajtásában;

d) közreműködik a minisztérium hivatali egységei polgári jogi szerződéseinek – kivéve a nemzetközi és a külkereskedelmi szerződéseket – alapító- és egyéb okiratainak előkészítésében, elkészítésében, megkötésében és ellenjegyzi azokat.

Végzi ezen szerződésekhez, alapító- és egyéb okiratokhoz kapcsolódó peren kívüli eljárási cselekményeket;

e) vezeti az általa ellenjegyzett szerződések, alapító- és egyéb okiratok számítógépes nyilvántartását. Az alapítást végző szervek által megküldött alapító okiratok egy eredeti példányát őrzi;

f) ellát minden olyan jogi ügyet, amely jogszabály vagy állami irányítás egyéb jogi eszköze alapján a feladatkörébe tartozik;

g) ellátja a minisztérium jogi (peres és nem peres) képviseletét. Ezen képviseleti tevékenységét a minisztérium és a miniszter által hozott határozatok bírósági felülvizsgálata során indult közigazgatási perekben, valamint a minisztérium működéséből adódó társadalombiztosítási, munka-, cég-, polgári jogi stb. ügyekben a szakfőosztályokkal együttműködve végzi. Irányítja a minisztérium hivatali egységeinek esetenkénti jogi képviseleti tevékenységét;

h) külön megbízás alapján ellátja a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek jogi képviseletét.

VIII. Fejezet

A KÖZGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK

40. §

A közgazdasági helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik: a Központi Gazdasági Főigazgatóság.

A Közgazdasági Főosztály

41. §

(1) Kialakítja és irányítja a Belügyminisztérium költségvetési fejezethez tartozó címek és költségvetési intézmények tervezési, költségvetési gazdálkodási, beszámolási rendszerét, összeállítja a fejezet belügyi ágazatának éves költségvetési javaslatait, részt vesz azok tárcaközi egyeztetésében.

(2) Javaslatot tesz a jóváhagyott keretek címek, illetve költségvetési intézmények, feladatok közötti felosztására, szükség esetén átcsoportosítására, zárolására. Elemzi a költségvetés végrehajtását, gondoskodik az előirányzatok év közbeni szükséges módosításáról, a fejezet költségvetési beszámolási kötelezettségeinek teljesítéséről. Ellátja a kincstári finanszírozásból adódó fejezeti feladatokat. Meghatározza a számviteli renddel összefüggő elvárásokat, működteti a pénzügyi információs rendszert.

(3) Részt vesz a létszám- és bérgazdálkodás szabályozására vonatkozó koncepciók, jogszabályok, belső rendelkezések előkészítésében. Vezeti a létszám- és személyi juttatást érintő nyilvántartásokat. Elkészíti a fejezeti szintű pénzügyi statisztikai és munkaügyi, illetmény- és létszámbeszámolókat, elvégzi az ezekkel kapcsolatos felméréseket.

(4) Részt vesz a minisztérium gazdasági képviseletében.

(5) Előkészíti a gazdálkodási szabályozási javaslatokat. A gazdálkodási, pénzügyi szabályozási kérdésekben állásfoglalásokat, iránymutatásokat készít. Elemzi a gazdasági ellátó szervek működését, javaslatokat tesz azok korszerűsítésére.

(6) Közreműködik a fejezet irányítása alá tartozó szervek vállalkozási alapokra történő helyezésével kapcsolatos kezdeményezések elbírálásában, engedélyezésében, tevékenységének felügyeletében. Ellátja a miniszter által a közhasznú társaságok irányítási jogköréből leadott részjogosultságokat.

(7) Részt vesz a minisztériumot, illetve szerveit érintő közbeszerzési eljárásokban, a versenytárgyalások lebonyolításában és a szállítási szerződések előkészítésében. Képviseli a minisztérium pénzügyi-gazdasági érdekeit.

A Műszaki Főosztály

42. §

(1) A minisztérium és az önálló belügyi szervek tekintetében:

a) szervezi és koordinálja a hadi- és rendészettechnikai, a szárazföldi, vízi- és légi jármű, a ruházati szakterület műszaki fejlesztési feladatait;

b) ellátja a BM-szervek tűzvédelmével kapcsolatos feladatokat;

c) intézi az iparjogvédelmi és találmányi ügyeket a szakmai szervezetekkel és hivatalokkal együttműködve;

d) irányítja és koordinálja a rendszeresítési eljárásokat;

e) tervezi a hadi- és rendészettechnikai eszközök központi forgótartalékának költségeit, fejezeti kezelésű előirányzatok formájában;

f) összeállítja a központi építési-beruházási terveket, irányítja a végrehajtást, valamint gondoskodik a pénzügyi forrásokat kezelő pénzintézeten (Magyar Államkincstár) keresztül a beruházások bejelentéséről és finanszírozásáról. Szabályozza az építési tevékenységet, kijelöli a jelentősebb ingatlan nagyjavításokat bonyolító szervezeteket;

g) irányítja és felügyeli a minisztérium, valamint a minisztérium irányítása alá tartozó vagyonkezelők lakás- és ingatlangazdálkodási tevékenységét, előkészíti az ezzel kapcsolatos szabályozást, működteti a lakás- és ingatlan-nyilvántartás központi adatbázisát. Kivizsgálja a panaszügyeket. Eljár ingatlan- és lakásügyekben, elvégzi, illetve meghatározott esetekben kezdeményezi az ingatlanok hasznosításához szükséges belügyi szervek közötti, valamint más szervekkel való egyeztetéseket. A hatályos jogszabályok által előírt engedélyeket, hozzájárulásokat beszerzi, az ingatlan szerzésével, cseréjével, elidegenítésével kapcsolatos szerződéseket, megállapodásokat előzetesen véleményezi, adott esetben – a Jogi Képviseleti Iroda ellenjegyzésével – jóváhagyja.

(2) Végzi a tevékenységi körébe tartozó jogalkotási feladatok szakmai előkészítését, kidolgozza a stratégiai jellegű döntésekhez szükséges előterjesztéseket, tárcaközi egyeztetések során – eseti felhatalmazás alapján – képviseli a minisztériumot.

(3) Részt vesz a Műszaki Főosztályt, valamint a belügyminiszter irányítása alá tartozó szerveket érintő közbeszerzési eljárásokban.

(4) Ellátja a Belügyminisztérium képviseletét a katonai beruházásokkal, a haditechnikai eszközök külkereskedelmi forgalmának engedélyezésével, az egyes nemzetközileg ellenőrzött termékek és technológiák forgalmának minisztériumi szintű ellenőrzésével, a katonai szabványosítási ügyekkel, valamint a gépjármű-felelősségbiztosítás rendszerét érintő szabályozással, aktuális problémáival foglalkozó tárcaközi bizottságok működése során.

A Költségvetési és Gazdasági Főosztály

43. §

(1) Ellátja a Belügyminisztérium Központi Igazgatása – mint önálló költségvetési szerv – gazdálkodási és az ahhoz kapcsolódó döntés-előkészítő feladatát.

(2) Gondoskodik költségvetésének összeállításáról, a jóváhagyását követően az elemi költségvetés elkészítéséről.

(3) Folyamatosan figyelemmel kíséri az előirányzat-felhasználás alakulását, gyűjti az évközi többletigényeket, szükség esetén kezdeményezi az előirányzat-módosításokat.

(4) Végzi a rendelkezésre álló fedezet figyelembevételével a kötelezettség-vállalások nyilvántartását.

(5) Folyamatosan végzi a Magyar Államkincstár működéséből eredőn az önálló költségvetési szervre háruló feladatokat (banki átutalások, adatszolgáltatások, finanszírozás ütemezése, előrehozás kezdeményezése stb.).

(6) Folyamatosan nyilvántartja a személyi kiadások előirányzatát és felhasználását, javaslatot készít a bérmegtakarítások felhasználására, előkészíti az éves bérfejlesztéseket.

(7) Végzi a hivatali egységek anyagi, tárgyi, üzemeltetési igényeinek felmérését, nyilvántartását, teljesítés lehetőségeinek vizsgálatát, intézkedik a teljesítés érdekében.

(8) Figyelemmel kíséri az integrációs csatlakozás előkészítésével kapcsolatos feladatok pénzügyi fedezetét és annak felhasználását az EU Integrációs Hivatal által teljesített adatszolgáltatások alapján.

(9) Teljesíti az évközi és év végi adatszolgáltatási, valamint beszámolási kötelezettséget a Központi Gazdasági Főigazgatóság számviteli adatszolgáltatása alapján.

(10) Gondoskodik a költségvetési szerv vagyonának leltározásáról, a leltárok kiértékeléséről és kezdeményezi a szükséges intézkedések megtételét.

IX. Fejezet

AZ INFORMATIKAI ÉS TÁVKÖZLÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖD
Ő SZERVEZETEK

44. §

Az informatikai és távközlési helyettes államtitkár közvetlen alárendeltségében működik: a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal.

Az Informatikai Főosztály

45. §

(1) Ellátja a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek informatikai tevékenységének koordinálását, képviseli a Belügyminisztériumot az e területet érintő tárcaközi kapcsolatokban és részt vesz a nemzetközi együttműködésben.

(2) Előkészíti – az érintett szervek javaslatainak figyelembevételével – a minisztérium átfogó, tárcaszintű, közép- és hosszú távú informatikai stratégiai tervét, figyelemmel kíséri az elfogadott terv végrehajtását és gondoskodik annak folyamatos aktualizálásáról.

(3) Döntésre előkészíti a minisztérium éves informatikai fejlesztési tervét.

(4) Összehangolja a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek informatikai rendszereinek fejlesztését, véleményezi az új rendszerek fejlesztési és költségvetési terveit.

(5) Nyilvántartást vezet a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek információs rendszereiről és fejlesztési terveiről.

(6) Közreműködik az informatikát érintő jogszabályok, jogi iránymutatások és szakmai szabályok előkészítésében, hatályosulásuk vizsgálatában, a más tárcák által előkészített koncepciók és jogszabálytervezetek véleményezése során érvényesíti az informatikai szempontokat.

(7) Biztosítja a minisztérium önálló költségvetési intézményei részére az egységes humánerőforrás-gazdálkodási, pénzügyi és számviteli adminisztrációt támogató számítógépes alkalmazásokat, szervezi azok fejlesztését, bevezetését, működési feltételeinek megteremtését.

(8) Összesíti és továbbítja a költségvetés tervezésével és végrehajtásával kapcsolatos intézményi adatszolgáltatásokat.

(9) Gondoskodik a BM Fejezet „helyi önkormányzatok támogatásai és hozzájárulásai” címhez tartozó előirányzatok kezelésével kapcsolatos feladatok ellátásának számítástechnikai feltételeiről.

(10) Biztosítja a Személyügyi Főosztály, valamint az Oktatási Főosztály nyilvántartási adatfeldolgozási feladatainak számítástechnikai hátterét.

(11) Koordinálja a közigazgatási hivatalok informatikai tevékenységét, fejlesztéseit, a közigazgatási hivatalok közreműködésével módszertani segítséget nyújt az önkormányzatoknak feladataik informatikai támogatásához. A közigazgatási hivatalokkal együttműködve gondoskodik az önkormányzati törzsadattár, a törvényességi ellenőrzési rendszer, valamint a hatósági statisztikai rendszer fejlesztéséről és működtetéséről.

(12) Javaslatot tesz a PHARE-programok informatikai részére, és részt vesz az ezzel kapcsolatos feladatok végrehajtásában.

(13) Részt vesz a köztisztviselők informatikai tárgyú képzésében és továbbképzésében.

(14) Koordinálja a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek statisztikai tevékenységét, felelős az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Program (OSAP) Belügyminisztériumot érintő előkészítéséért.

(15) Gondoskodik a minisztérium hivatali egységeinél az adatbiztonsági feltételek megteremtéséről, az informatikai rendszerek biztonsági követelményeire vonatkozó kormányzati ajánlások érvényesüléséről.

(16) Biztosítja az informatikai feltételeket az adatvédelmi felelős feladatai ellátásához, közreműködik a adatvédelmi nyilvántartás vezetésében.

(17) Gondoskodik a minisztérium hivatali egységeinek számítás- és ügyviteltechnikai eszközökkel való ellátásáról, számítógépes hálózata üzemeltetéséről, fejlesztéséről.

(18) Ellátja a belügyi szervek számítógépes ügyviteli rendszereinek összehangolását. Biztosítja a minisztérium hivatali egységei számítógépes ügyvitelének folyamatos korszerűsítését és egységesítését. Gondoskodik a belső elektronikus levelező rendszer, valamint a kormányzati üzenetkezelő rendszer belügyminisztériumi alközpontja üzemeltetéséről, rendszeradminisztrációs feladatainak ellátásáról.

(19) Működteti a minisztérium számítógépes vezetési információs rendszerét, biztosítja továbbfejlesztését, adatállományainak karbantartását, a hivatali egységek igényeit figyelembe véve gondoskodik a minisztérium és szervei, valamint a minisztérium és a kormányzati, továbbá más adatszolgáltató szervek közötti adatcsere informatikai feltételeit.

(20) Ellátja a minisztérium által interneten szolgáltatott adatok karbantartását. Összehangolja a Belügyminisztérium és szervei interneten – adatszolgáltatóként és felhasználóként – történő megjelenésével kapcsolatos informatikai feladatokat.

(21) Szervezi a hivatali egységek informatikai képzését és továbbképzését, helyszíni segítséget nyújt a számítástechnikai eszközök kezeléséhez, alkalmazások használatához. Működteti a BM Szakkönyvtárát.

(22) Az általa üzemeltetett adatkezelések adatállományaiból rendszeresen és igény szerint számítógépes feldolgozásokat végez, szakmai kiadványokat, tájékoztatókat készít, gondoskodik a minisztérium közérdekű adatainak közzétételéről.

(23) Kidolgozza és folyamatosan aktualizálja a belügyi szervek informatikai biztonságpolitikáját és stratégiáját, a belügyi szervek területén érvényesítendő biztonsági követelményeket, az informatikai biztonság tervezési módszereit, a belügyi szervek egységes ágazati informatikai biztonsági szabályzatát.

(24) Közreműködik a belügyminiszter felelősségi körébe tartozó jogszabályoknak az adatkezeléseket és informatikai biztonsági kérdéseket érintő részének előkészítésében.

(25) Véleményezi a belügyi szervek adat- és titokvédelmi, ügyviteli szabályzatainak informatikai biztonsági előírásait; a belügyi szervek informatikai rendszereinek biztonsági szabályzatait, katasztrófaterveit; a belügyi szervek belső vagyonvédelmi, rendészeti, biztonságtechnikai, objektumvédelmi, tűzvédelmi, munkavédelmi szabályzatait, előírásait.

(26) Gondoskodik az informatikai biztonságot érintő jogszabályok, műszaki normatívák, szabványok, irányelvek és ajánlások egységes alkalmazásáról, az ágazati szintű rendelkezések, utasítások, helyi szabályozások összehangolásáról, a belügyi informatikusok rendszeres informatikai biztonsági képzéséről és továbbképzéséről.

(27) Szakirányítást gyakorol a belügyi szervek számítógépes üzemeltető szervezeteinek informatikai biztonsági tevékenysége felett.

A Távközlési Főosztály

46. §

(1) Ellátja a belügyminiszter irányítása alatt álló területek, rendvédelmi és közigazgatási országos hatáskörű szervek távközléssel, frekvencia-felhasználással és rejtjelzéssel kapcsolatos tevékenységének felügyeletét, szakmai irányítását és tárcaszintű koordinációját.

(2) Koordinálja és ellenőrzi a belügyi rádiófrekvencia-vagyon gazdálkodásával, használatával és az információs, valamint adatátviteli rendszerek védelmével, továbbá a távközlési rendszerek üzemeltetésével kapcsolatos feladatokat, működési rendet.

(3) Közreműködik a távközléssel, frekvencia-gazdálkodással, rejtjeltevékenységgel kapcsolatos szabályozási koncepciók, jogszabálytervezetek előkészítésében.

(4) Előkészíti a Belügyminisztérium részére kiutalt frekvenciák használatának engedélyezését, elvégzi a szükséges hazai és nemzetközi egyeztetéseket, érvényesíti a Belügyminisztérium és a belügyminiszter irányítása alá tartozó híradástechnikai szakterületek szükségleteiből adódó frekvencia-igényeket.

(5) Az érintett szervek bevonásával – együttműködve a Kormány egyéb érintett szerveivel is – előkészíti a komplex közigazgatási (rendvédelmi) távközlési fejlesztés középtávú koncepcióját, jóváhagyás után gondoskodik annak végrehajtásáról.

(6) A Műszaki Főosztállyal közösen javaslatot tesz a központilag beszerzendő és központi készletezést igénylő távközlési termékekre, alkatrészekre. Részt vesz a távközlési beszerzéseket érintő tenderek kiírásában és értékelésében, valamint a szerződések előkészítésében.

(7) Felügyeli és ellenőrzi a belügyminiszter irányítása alá tartozó területek, rendvédelmi és közigazgatási szervek távközlési, frekvencia-felhasználási és rejtjeltechnikai, a híradó szolgálatok szakmai tevékenységét, erről tájékoztatja az informatikai és távközlési helyettes államtitkárt, és javaslatot tesz részére a szükségesnek ítélt intézkedésekre.

(8) Az EU gyakorlattal összhangban országosan koordinálja a segélyhívó rendszerek informatikai-kommunikációs infrastruktúrájának tervezését, fejlesztését és felügyeletét.

(9) Együttműködik a Védelmi Hivatallal a rendkívüli időszak híradásának szervezésében és előkészítésében.

(10) Együttműködik az érintett tárcákkal a NATO tagságból adódó, valamint az EU integrációs feladatok végrehajtásában.

(11) Véleményezi az önálló költségvetési szervek távközlést és rejtjeltevékenységet érintő fejlesztési terveit, költségvetési javaslatait.

(12) Véleményezi a rendvédelmi és közigazgatási szervek távközlési, rejtjeltechnikai ellátási normatíváit, belső szakutasításait.

X. Fejezet

A NEMZETKÖZI ÜGYEKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR KÖZVETLEN
ALÁRENDELTSÉGÉBEN MŰKÖDŐ SZERVEZETEK
Az EU Integrációs Hivatal

47. §

(1) Az EU Integrációs Hivatal főosztály jogállású hivatali egység.

(2) Végzi az EU bel- és igazságügyi együttműködést érintő és a belügyi hatáskörbe tatozó feladatok koordinációját és szervezését, az uniós követelmények és normák ismertetését, terjesztését.

(3) Koordinálja más minisztériumoktól, országos hatáskörű szervtől az európai integrációs témában érkezett nemzetközi megállapodásokat vagy ilyen tárgyú kormány-előterjesztéseket a minisztérium álláspontja kialakítása céljából.

(4) Kapcsolatot tart az EU szerveivel (Bizottság, Munkacsoportok), valamint más regionális és univerzális nemzetközi szervekkel (ENSZ, ET, OECD), szervezi az e tevékenységhez kapcsolódó feladatokat, azok fórumain való képviseletet.

(5) A minisztériumra háruló jogharmonizációs feladatokat a feladat- és hatáskör szerint illetékes szakmai főosztályokkal koordinálva látja el.

(6) Működteti az IM és a KüM társelnökletével az Európai Integrációs Tárcaközi Bizottság 24. sz. Bel- és Igazságügyi szakértői munkacsoportját, valamint koordinálja a szükség szerinti albizottságok (Szervezett Bűnözés Elleni Multidiszciplináris Szakértői Munkacsoport stb.), illetve más EITB munkacsoport belügyi szakértőinek, valamint a PHARE Koordináló Munkacsoport tevékenységét.

(7) Működteti a csatlakozást előkészítő jogharmonizációhoz és intézményfejlesztéshez szükséges szakértői és PHARE koordinátori hálózatot az Országos Rendőr-főkapitányság, a Határőrség Országos Parancsnokság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal szakértőinek közreműködésével.

(8) Részt vesz a helyi önkormányzatok uniós csatlakozásra való felkészülését elősegítő programok előkészítésében, szervezésében, koordinálásában, illetve a kapcsolódó jogszabályok előkészítésében.

(9) Szervezi, koordinálja és előkészíti a minisztérium vezetőinek integrációs tárgyú beszámolóit és nemzetközi tárgyalásait.

(10) Vezeti a minisztérium EU dokumentumtárát, szolgáltatást nyújt belőle.

(11) Végzi az EU előcsatlakozási támogatás ország-, illetve horizontális programjainak és az uniós tagállamok kétoldalú segélyeinek koordinációját.

A NATO Koordinációs Főosztály

48. §

(1) Biztosítja a Kormány 2337/1999. (XII.20.) határozata szerint a Polgári Veszélyhelyzet Tervezés hazai feladatainak koordinálását és figyelemmel kíséri a végrehajtást.

(2) Előkészíti az érintett tárcák bevonásával a NATO Polgári Veszélyhelyzet Tervezési és Felülvizsgálati Ciklussal kapcsolatos nemzeti feladatok koordinálását.

(3) Kidolgozza a Polgári Veszélyhelyzet Tervezésre vonatkozó miniszteri irányelvekből származó nemzeti feladatokat, biztosítva az érintett szervek tervezési feladatainak végrehajtásához szükséges koordinációs tevékenységet.

(4) Javaslatot tesz a NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Bizottság állandó és plenáris ülésein képviselendő nemzeti álláspontra az érintett társminisztériumok és azok illetékes szerveivel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatósággal, valamint a Külügyminisztériummal való egyeztetés és a közigazgatási államtitkári jóváhagyás után. Javaslatot tesz a plenáris ülésen részt vevő magyar delegáció összetételére.

(5) A NATO Polgári Veszélyhelyzeti Tervezés hazai kapcsolattartási pontja és napi munkakapcsolatban áll a NATO Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Igazgatósággal (CEPD).

(6) Információt biztosít az SCEPC Tervezési tanácsaiban és bizottságaiban tevékenykedő képviselőinek a vonatkozó kormányhatározat szerint.

(7) Részt vesz a békepartnerségi feladatokkal kapcsolatos polgári veszélyhelyzet tervezési feladatokban, különös figyelemmel a kelet-közép-európai, illetve a NATO déli térségének országaira és a NATO Mediterrán Párbeszédére koncentrálva.

(8) Koordinálja a nemzetközi katasztrófa-segítségnyújtásban részt vevő minisztériumok tevékenységét. Részt vesz az Euro-atlanti Katasztrófareagálási Egység alkalmazásának további kialakításában. Kapcsolatot tart az Euro-atlanti Katasztrófareagálási Központtal.

(9) Végzi az Európai Unió keretében folyó válságkezelési és humanitárius műveletekkel összefüggő feladatok koordinálását, az érintett minisztériumokkal együttműködve.

A Nemzetközi Főosztály

49. §

(1) Szervezi a minisztérium nemzetközi tevékenységét.

(2) Összeállítja a Belügyminisztérium nemzetközi kapcsolataira vonatkozó irányelveket a belügyminisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek javaslati alapján és felterjeszti a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárhoz.

(3) A jóváhagyott irányelvek alapján elvégzi a belügyminisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek féléves munkaterveinek összesítését és prioritási javaslataival felterjeszti a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárhoz.

(4) A vezetői szintű kiutazások és partnerfogadások belügyminisztériumi tervét a kormányzati szintű összehangolás érdekében megküldi a Külügyminisztériumnak. Gondoskodik a koordináció nyomán esetlegesen szükséges változtatásoknak a Belügyminisztérium illetékes szervei által történő végrehajtásáról.

(5) Összeállítja a belügyminisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek nemzetközi tevékenységéről szóló éves jelentést és felterjeszti a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárhoz.

(6) Kapcsolatot tart a partner országokban a Belügyminisztérium illetékességi körébe tartozó kérdésekért felelős főhatóságokkal, illetve a Budapesten akkreditált külképviseletekkel és biztosítja a szükséges szakmai tájékoztatást.

(7) Szervezi és koordinálja az univerzális, regionális és szubregionális nemzetközi szervezetekkel való belügyi szakmai kapcsolattartást (az EU-hoz és NATO-hoz kapcsolódó szervezetek kivételével), javaslatot tesz a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkárnak az e fórumokon való részvételére.

(8) A Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó területeken az érintett szakmai szervezetek bevonásával előkészíti a tervezett államközi-, kormányközi-, tárcaközi-, illetve alacsonyabb szintű két- vagy többoldalú nemzetközi megállapodásokat (a továbbiakban együtt: nemzetközi megállapodások).

(9) A nemzetközi szerződés tárgya szerint illetékes hivatali egységekkel közösen készíti el – a Belügyminisztérium nemzetközi kapcsolatai fejlesztésének irányelveit figyelembe véve – a nemzetközi megállapodás, valamint a szükséges kormány-előterjesztés tervezetét, ellátja az ezzel kapcsolatos koordinációs feladatokat, beleértve a nemzetközi szakértői tárgyalások előtti hazai egyeztetést is.

(10) Végzi a nemzetközi megállapodás aláírásával és a további kormányzati és dokumentációs tevékenységgel, a szükséges jóváhagyással, megerősítéssel és kihirdetéssel, illetve közzététellel kapcsolatos feladatokat. A jóváhagyást, megerősítést igénylő nemzetközi szerződéseket a parlamenti és jogi helyettes államtitkár küldi meg a Miniszterelnöki Hivatalnak.

(11) Véleményezi a más minisztériumtól, országos hatáskörű szervtől érkezett nemzetközi szerződések tervezetét, illetve ilyen tárgyú kormány-előterjesztéseket, és erről tájékoztatja a Jogi Főosztályt.

(12) Az illetékes belügyi szervek, társtárcák és más államigazgatási szervek bevonásával előkészíti a Belügyminisztérium felső szintű vezetői nemzetközi tárgyalásainak szakmai anyagait. Gondoskodik az e tárgyalásokból eredő feladatok végrehajtásáról, illetve végrehajtatásáról, valamint az e tárgyalásokról szóló tájékoztató jelentéseknek a Kormány és/vagy a minisztérium vezetése számára történő előkészítéséről.

(13) Tájékoztatja a helyettes államtitkár és magasabb szintű vezetők nemzetközi tárgyalásairól, valamint a nemzetközi szerződések aláírásáról és a hatálybalépéséről a Belügyminisztérium illetékes szerveit, az érintett társtárcákat és más államigazgatási szerveket.

(14) Ellátja a minisztérium felső szintű vezetőinek kiutazásaival és a külföldi partnerek fogadásával kapcsolatos protokolláris, utaztatási és pénzügyi elszámolási teendőket. Megszervezi a felsőszintű és szakértői tárgyalásokhoz szükséges tolmácsolási szolgáltatásokat.

(15) A minisztérium hivatali egységei vezetőinek, valamint az önálló belügyi szervek vezetőinek kezdeményezésére, a közigazgatási államtitkár döntése alapján javaslatot tesz az útlevélhatóságnak szolgálati útlevelek kiadására.

(16) Jogszabály rendelkezései szerint nyilvántartást vezet a hatáskörébe tartozó szolgálati útlevelekről, biztosítja a rendeltetésszerű felhasználást, a jogosultság megszűnéséig kezeli azokat, gondoskodik az útlevelek biztonságos őrzéséről.

(17) Végzi a minisztérium felső vezetésének nemzetközi levelezését, indokolt esetekben biztosítja a szakmai anyagok fordítását (fordíttatását).

(18) Vezeti a minisztérium nemzetközi kapcsolataival összefüggő nyilvántartásokat, szolgáltatást nyújt azok anyagai alapján.

Harmadik RÉSZ

A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSE
XI. Fejezet

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

50. §

(1) A hivatali egységek, a minisztériumi szervek, az önálló belügyi szervek, a Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal és a közigazgatási hivatalok folyamatos működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, az ezekre épülő ügyrendek (béke, illetve minősített időszaki), illetve saját szervezeti és működési szabályzatuk és a felettes vezető utasításai határozzák meg.

(2) A hivatali egység ügyrendjét és a minisztériumi szerv szervezeti és működési szabályzatát az illetékes helyettes államtitkár javaslatára a közigazgatási államtitkár, a miniszter alárendeltségében működő hivatali egység ügyrendjét a közigazgatási államtitkár javaslatára, az önálló belügyi szerv szervezeti és működési szabályzatát az illetékes vezető javaslatára, továbbá a közigazgatási hivatal szervezeti és működési szabályzatát az érdekelt miniszterek egyetértésével – ha jogszabály vagy miniszteri utasítás másként nem rendelkezik – a miniszter hagyja jóvá.

(3) A vezető, az ügyintéző, az ügyviteli alkalmazott és a fizikai foglalkozású alkalmazott feladatait – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – a munkaköri leírása szabályozza.

(4) A munkaköri leírás – a felelősség megállapítására is alkalmas módon – többek között tartalmazza: a munkakörben ellátandó feladat jellegét, a tevékenységi kört, a munkakört betöltők alá- és fölérendeltségi viszonyait, a munkáltatói jogkör gyakorlójának megjelölését, a munkakörre vonatkozó képesítési és egyéb, sajátos előírásokat.

(5) Az ügyintézésért felelős az eljárás során a következőket végzi el:

a) áttanulmányozza az ügyre vonatkozó iratokat és más információt tartalmazó anyagokat, szükség szerint intézkedik az ügyet érintő iratok pótlólagos összegyűjtésére és átmeneti csatolására, illetve a különböző ügyiratdarabok végleges szerelésére.

b) amennyiben az ügyben más hivatali egység vagy minisztériumi szerv álláspontjának bekérése szükséges, erről indokolt esetben felettesét külön tájékoztatja, az egyeztetést az illetékessel szóban, szükség szerint írásban elvégzi;

c) az ügyben folytatott jelentősebb tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről szükség szerint jegyzőkönyvet, emlékeztetőt vagy feljegyzést készít és azt az ügyiratban elhelyezi; fontosabb ügyeknél a lényeges vezetői utasításokat – indokolt esetben – az ügyiratra, illetve az előadói ívre vagy az ügyet kísérő lapra külön feljegyzi;

d) megállapításait, javaslatát az ügyiratban rövid előadmány, feljegyzés formájában összegzi, és elkészíti a kiadmány tervezetét;

e) az ügyiratot kiadmányozza vagy továbbítja azt a kiadmányozásra jogosulthoz;

f) az iratra feljegyzi a kezelői és a kiadói utasításokat, az irattári tételszámot.

51. §

(1) A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. A hivatali egységen, a minisztériumi szerven belül a kiadmányozási jogköröket úgy kell meghatározni, hogy a jogszerűségi és a szakszerűségi követelmények érvényesülése mellett biztosítsa a gyors ügyintézést.

(2) A miniszter kiadmányozza az Országgyűlés tisztségviselői, a Kormány tagjai, az Alkotmánybíróság elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, az állampolgársági jogok és a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa, az adatvédelmi biztos, a külképviseletek vezetői felé irányuló ügyiratokat, a kormány-előterjesztéseket, a miniszteri rendeleteket, az állami irányítás egyéb jogi eszközeit, és mindazokat az iratokat, amelyeknek kiadmányozási jogát magának tartotta fenn. (Erre szóban vagy írásban „a.k” (aláírásommal kiadom) betűjelzéssel hívja fel a figyelmet.)

(3) A közigazgatási államtitkár, a kabinetfőnök, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkár, a hivatali egység, illetve a minisztériumi szerv vezetője – saját hatáskörében eljárva – kiadmányozza a más tárcák, egyéb állami szervek azonos, illetve hasonló beosztású, jogállású vagy besorolású vezetőinek címzett ügyiratokat.

(4) A közigazgatási államtitkár kiadmányozza az alárendeltségében működő hivatali egységek, a helyettes államtitkárok, illetve az alárendeltségükben működő hivatali egységek által előkészített, a feladatkör szerint érintett azonos jogállású közigazgatási szervek teljes köréhez, valamennyi önkormányzathoz vagy azok többségéhez címzett ügyiratokat. Indokolt esetben a helyettes államtitkár kezdeményezésére a kiadmányozási jogkört átruházza.

(5) Valamennyi ügyintéző jogosult kiadmányozni az ügyviteli jellegű, érdemi döntést nem tartalmazó (iratbekérés, idézés, iratok átküldése stb.) ügyiratokat.

(6) A kiadmányozási jog gyakorlásának részletes szabályait a hivatali egység vezetője az ügyrendben, illetve a szervezeti és működési szabályzatban határozza meg.

52. §

(1) Az ügy intézésére kijelölt köteles a vezetője utasításai szerint eljárni.

(2) Ha az ügyintézés során kapott vezetői utasítással nem ért egyet:

a) köteles azt a közvetlen felettesének szóban megindokolni;

b) ezt követően jogosult az elutasított ellenvéleményét az ügyiratra vagy az ügyiratot kísérő lapra rávezetni;

c) az ügyiratban feltüntetett ellenvéleményét a szolgálati felettese útján vagy annak előzetes értesítésével felsőszintű vezetők elé terjesztheti.

(3) Az ügyet intéző ellenvéleménye általában nem akadályozhatja meg a vezetői utasítás végrehajtását. A szabályszerű és a szolgálati úton előterjesztett ellenvéleményért, valamint az országgyűlési biztos részére – annak kérésére – ügykörében közvetlenül adott tájékoztatásért az ügyintézőt semmilyen hátrány nem érheti. Az ügyintéző külön jogszabályban előírt kivételes esetekben köteles, illetve jogosult a vezetői utasítások végrehajtását megtagadni.

(4) A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat – ha a vezető másként nem rendelkezett – szolgálati úton kell felterjeszteni a kiadmányozásra jogosulthoz. A kiadmányozásra előkészített irat fogalmazványát (másodpéldányát) mind az ügyintéző, mind a továbbítást javasló vezető szignálja és keltezéssel lássa el. Határidő túllépésnél a mulasztásról, annak okáról az iraton vagy az előadói íven készült feljegyzésben kell számot adni, melyet az illetékes vezetőnek is láttamoznia kell.

(5) A miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat, a miniszterhez szóló előterjesztéseket (jelentéseket, tájékoztatókat, feljegyzéseket) ellenkező miniszteri rendelkezés hiányában a közigazgatási államtitkár útján a Miniszteri Titkársághoz kell megküldeni. A titkárságvezető ellenőrzi az előkészítés szabályszerűségét, és ennek tényét szignójával igazolja.

(6) A kormány-előterjesztések, a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetének kiadmányozására való előterjesztést a politikai államtitkár és a kabinetfőnök véleményezi.

(7) Különösen indokolt esetben vezető közvetlenül fordulhat a miniszterhez vagy az államtitkárhoz a közvetlen felettese egyidejű, ha ez nem lehetséges utólagos tájékoztatása mellett.

(8) A felső szintű vezető által kiadmányozásra kerülő iratokat, illetve a feljegyzéseket, tájékoztatókat a személyi titkárságok vezetőihez kell eljuttatni, akik kötelesek ellenőrizni, hogy az ügyintézők és a vezetők az előírt egyeztetési kötelezettségüknek eleget tettek.

(9) Az ügyintézés során betartandó részletes ügykezelési (iratkezelési) szabályokat a Szabályzat 2. számú függeléke tartalmazza.

(10) Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény alapján a minősítési jogosultságok meghatározását a Szabályzat 4. számú függeléke tartalmazza.

A FELADATOK MEGHATÁROZÁSA

53. §

(1) A minisztérium fő feladatait – a törvényalkotási programról szóló országgyűlési határozathoz és a Kormány munkatervéhez igazodva – félévenként munkaprogram foglalja össze.

(2) A féléves munkaprogramot – a Kormány munkatervének elfogadását követő 15 napon belül – a Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkársága előzetes egyeztetés alapján, a kabinetfőnök véleményét kikérve állítja össze, és a közigazgatási államtitkár útján a miniszternek jóváhagyás céljából benyújtja.

(3) A munkaprogram tartalmazza:

a) a kormányülés napirendjére tűzött előterjesztéseket, ezek elkészítésének határidejét, a részhatáridőket és a felelősöket;

b) a miniszteri, valamint az államtitkári értekezleteken írásos előterjesztésben megtárgyalásra kerülő témaköröket, azok elkészítésének határidejét, előterjesztőjét és felelősét.

c) a miniszter által kiadásra kerülő rendeletek és az állami irányítás egyéb jogi eszközei kiadásának határidejét és felelőseit.

(4) A hivatali egységek és a minisztériumi szervek a minisztériumi munkaprogram alapján elkészítik saját féléves munkatervüket, amelyet a részleget irányító felső szintű vezető hagy jóvá.

A MINISZTÉRIUMI TESTÜLETEK MŰKÖDÉSE

A miniszteri szaktanácsadó testület

54. §

A belügyminiszter feladat- és hatáskörébe tartozó feladatokkal összefüggő döntések előkészítését a miniszteri szaktanácsadó testület segíti. Tagjai a miniszter által felkért külső szakértők.

A miniszteri értekezlet

55. §

(1) A miniszteri értekezlet szükség szerint ülésezik.

(2) Feladata: a kölcsönös tájékoztatás az előző miniszteri értekezlet óta történt jelentősebb eseményekről, a következő időszakra vonatkozó feladategyeztetés, valamint minden olyan előterjesztés és kérdés megtárgyalása, amelyet a miniszter napirendre tűz.

(3) Az értekezlet résztvevői: a miniszter, az államtitkárok, a kabinetfőnök, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok, a Miniszteri Titkárság vezetője, a Személyügyi Főosztály vezetője, a szóvivő, az országos rendőrfőkapitány, a Határőrség országos parancsnoka, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója, valamint a miniszter által esetenként meghívottak.

(4) Az értekezlet összehívásáról a kabinetfőnök gondoskodik.

A közigazgatási államtitkári értekezlet

56. §

(1) A közigazgatási államtitkár tanácsadó testülete az államtitkári értekezlet, amely üléseit – a minisztérium féléves munkaprogramjára is figyelemmel – szükség szerint tartja.

(2) Feladata: a miniszteri értekezlet fontosabb írásos előterjesztéseinek előkészítése, a jelentősebb, de a miniszteri értekezletre nem kerülő előterjesztések, jogszabálytervezetek megvitatása, beszámoltatás az időszerű feladatok, a felső szintű vezetői rendelkezések végrehajtásának helyzetéről, továbbá a vezetői programegyeztetés.

(3) A közigazgatási államtitkári értekezlet állandó résztvevői: a közigazgatási államtitkár, a helyettes államtitkárok, a közigazgatási államtitkár közvetlen alárendeltségében működő főosztályok vezetői, valamint a Parlamenti Főosztály vezetője, jogszabálytervezet és az állami irányítás egyéb jogi eszközei vitája esetén a Jogi Főosztály vezetője, más minisztériumi vezetők eseti meghívás alapján vesznek részt.

(4) A közigazgatási államtitkári értekezlet összehívásáért a Közigazgatási Államtitkári Hivatal vezetője felelős.

Egyéb értekezletek

57. §

A miniszter évente legalább egyszer az éves munka értékelése és a feladatok meghatározása céljából apparátusi értekezletet hív össze: a résztvevők körét a közigazgatási államtitkár javaslatára a miniszter állapítja meg.

58. §

Az államtitkárok, a kabinetfőnök, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok, a főosztályvezetők, a főigazgatók és az igazgatók szükség szerint tartanak értekezletet, egyeztető megbeszéléseket.

59. §

(1) A hivatali egységek, a minisztériumi szervek, az önálló belügyi szervek munkáltatóinak és munkavállalóinak érdekegyeztető fóruma a Belügyi Érdekegyeztető Tanács.

(2) Résztvevői: a munkáltatói tárgyalócsoport és a munkavállalói tárgyalócsoport, illetve az általuk meghívott szakértők és a tanács titkára.

(3) A minisztérium munkáltatói tárgyalócsoportját a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülésein eseti döntéstől függően a politikai vagy a közigazgatási államtitkár, illetve az általuk megbízott – helyettes államtitkárnál nem alacsonyabb beosztású – személy vezeti.

(4) Az Érdekegyeztető Tanács maga határozza meg a tanácskozásainak rendjét.

(5) Az érdekegyeztetés körébe tartozó ügyek körét és az eljárási szabályokat a belügyminiszteri rendeletben kihirdetett Együttműködési Megállapodás határozza meg.

(6) A hivatali apparátust érintő előterjesztéseket a közigazgatási államtitkár nyújtja be.

60. §

(1) Az értekezletekről az összehívásért felelős vezető a döntést, a végrehajtásért felelős vezetőt és a határidőt tartalmazó emlékeztetőt vagy jegyzőkönyvet készít, amelyet az értekezlet vezetője hagy jóvá.

(2) Az emlékeztetőt a résztvevőknek és az érintett szervek vezetőinek meg kell küldeni.

A jogszabály-előkészítés rendje

61. §

(1) A Kormány, a minisztérium munkaprogramjában levő, a közigazgatási államtitkár által meghatározott, jelentősebb jogszabálytervezetek előkészítéséhez szabályozási javaslat (koncepció) készül, melynek összeállítása a feladatkör szempontjából elsődlegesen érintett belügyi szerv feladata, a Jogi Főosztály, a Közgazdasági Főosztály és a Nemzetközi Főosztály feladatkörének megfelelően abban közreműködik. Amennyiben szabályozási javaslat készítése nem kötelező, a tervezet szakmai anyagát (probléma-vázlat) ugyanilyen módon kell kialakítani.

(2) A szabályozási javaslat, illetve a probléma-vázlat előkészítésébe be kell vonni a feladatkör szerint érintett főosztályt, az önálló belügyi szervet.

(3) A szabályozási javaslat tartalmazza:

a) az elérendő társadalmi, gazdasági célt, a jogi szabályozás politikai, szakmai, közgazdasági indokait, a tervezett szabályozás hatályosulásának, illetve elmaradásának következményeit;

b) a szabályozással befolyásolni tervezett társadalmi jelenség rövid leírását, az érintett alanyi kört, a jogalanyok magatartását befolyásoló jogi, gazdasági és egyéb tényezőket;

c) a célhoz rendelt szabályozási, intézkedési megoldást, ennek indokait, költségkihatását, a várható társadalmi, gazdasági, igazgatási, államháztartási következményeket;

d) törvényi szabályozás esetén az a)c) pontban meghatározottakon túl be kell mutatni a szabályozás rövid történeti előzményeit, az adott területen a jogérvényesülés tapasztalatait, az Európai Unió jogához, valamint az Európa Tanács egyezményeihez és ajánlásaihoz való illeszkedés főbb jellemzőit, a végrehajtás szervezeti-, személyi feltételeit, a végrehajtás időszükségletét és ütemezését;

e) ha a szabályozási javaslatot a Kormány ügyrendje szerint előzetesen be kell mutatni, a külső és belső egyeztetés és a benyújtás szabályait a szabályozási javaslatra nézve is alkalmazni kell.

(4) A jogszabályok előkészítése során:

a) a hivatali egység, illetve az önálló belügyi szerv felelős a tervezet szakmai tartalmának meghatározásáért;

b) a Közgazdasági Főosztály felelős az előírt költség-haszon-elemzés előkészítéséért;

c) a Jogi Főosztály felelős a jogszabálytervezet előírások szerinti szerkesztéséért, a jogalkotási eljárás szabályainak érvényesítéséért, a jogrendszeri illeszkedés biztosításáért;

d) az EU Integrációs Hivatal felelős az Európai Unióhoz való csatlakozásból eredő, a Belügyminisztériumra háruló jogharmonizáció megteremtéséért;

e) a Parlamenti Főosztály vezetője – a politikai államtitkár irányításával – felelős a parlamenti pártokkal történő, szükség szerint felmerülő egyeztetésért;

f) a Jogi Főosztály vezetője a jogalkotási törvénynek megfelelően gondoskodik arról, hogy a törvénytervezetek az érdekelt társadalmi szervezetekkel egyeztetésre kerüljenek.

(5) Törvényre vonatkozó szabályozási javaslat és a tervezet elkészítésére a feladatkörileg érintett minisztériumok (országos hatáskörű szervek), a belügyminisztériumi főosztályok, az önálló belügyi szervek, felsőoktatási intézmények, tudományos intézetek munkatársaiból – a közigazgatási államtitkár döntésének megfelelően – törvényelőkészítő bizottság szervezhető.

A jogszabálytervezet elkészítése

62. §

(1) A közigazgatási államtitkár által elfogadott szabályozási javaslat, illetve az illetékes helyettes államtitkár által elfogadott probléma-vázlat alapján jogszabálytervezet készül, ennek során gondoskodni kell az elfogadott javaslatok érvényesítéséről, az alkotmányos követelmények, a nemzetközi jog által elismert jogelvek érvényesítéséről, a jogalkotási eljárás és a Kormány ügyrendjében foglaltak megtartásáról és az előterjesztés elkészítéséről, melyben a szükséges mértékig ki kell térni az 61. § (3) bekezdésében felsorolt szempontokra.

(2) A tervezet belső véleményezését (részletes indoklással együtt), a külső szakmai egyeztetést az előkészítésért felelős hivatali egység megkeresése alapján a Jogi Főosztály vezetője végzi, törvénytervezet esetében a parlamenti és jogi helyettes államtitkár engedélyével. Ha a helyettes államtitkár kezdeményezi a koordinációt, azt a végrehajtással együtt jelzi a parlamenti és jogi helyettes államtitkárnak.

(3) A belső egyeztetés kiterjed a Szabályzat hatálya alá tartozó azon szervekre, amelyek ügykörét a tervezet érinti, a felsőszintű vezetők titkárságvezetőire, a kabinetfőnökre, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjére. A beérkezett véleményeket a szabályozás tárgya szerint hatáskörrel bíró hivatali egység a Jogi Főosztállyal együtt érvényesíti, véleményeltérés esetén munkaértekezleten rendezik a nézetkülönbséget, ennek sikertelensége esetén felsőszintű vezetői döntést kérnek.

(4) A belső, illetve a külső szakmai egyeztetés lefolytatását követően kialakított tervezetet a Jogi Főosztály tárcavezetői egyeztetésre küldi, melyet a parlamenti és jogi helyettes államtitkár engedélyez. Ha helyettes államtitkár kezdeményezi a koordinációt, azt a végrehajtással együtt jelzi a parlamenti és jogi helyettes államtitkárnak. A tárcavezetői egyeztetésről beérkezett észrevételek feldolgozására, egyeztetésére és érvényesítésére a (3) bekezdésben foglaltak az irányadók, azzal, hogy ha az észrevételek érvényesítése a tervezet lényeges változtatását eredményezi, az egyeztetést meg kell ismételni.

(5) A jogszabály végleges tervezetét rövid tájékoztató feljegyzéssel a parlamenti és jogi helyettes államtitkár a közigazgatási államtitkár útján továbbítja kiadmányozásra. A feljegyzést láttamozza a kabinetfőnök, egyetértően aláírja a szakterületet irányító helyettes államtitkár, továbbá a politikai államtitkár.

(6) A jogszabály-előkészítés folyamatának figyelemmel kísérése és ellenőrzése céljából az ügyintézés fontosabb mozzanatait és annak időpontjait tartalmazó adatlapot kell kiállítani és folyamatosan vezetni, melyet az ügy irataihoz csatolva meg kell őrizni. Az adatlap vezetése a Jogi Főosztályhoz koordinációra való megküldéséig a tervezet előkészítéséért felelős hivatali egység, a koordináció megkezdésétől kezdve pedig a Jogi Főosztály feladata.

Más tárcák előterjesztésének koordinációja

63. §

(1) A más jogalkotási hatáskörrel felruházott szervek által készített tervezetekkel (továbbiakban: tárcatervezet) kapcsolatos minisztériumi állásfoglalásra a miniszter, az államtitkár, illetve a tárgykörben érintett helyettes államtitkár jogosult. Az állásfoglalás kialakításának megszervezése a Jogi Főosztály feladata.

(2) A Jogi Főosztály a kezdeményező szerv által megjelölt határidőre is figyelemmel megküldi a tárcatervezetet az ügy által érintett hivatali egységnek, a titkárságvezetőknek, a kabinetfőnöknek, az érintett önálló belügyi szervnek. A Jogi Főosztály az észrevételek alapján összeállítja a Belügyminisztérium álláspontját összegező választervezetet, továbbá abban jelzi a jogi, kodifikációs szempontú észrevételeket.

(3) A Jogi Főosztály a véglegesített választervezetet az érintett helyettes államtitkárhoz, illetve a közigazgatási államtitkárhoz érkezett tárcatervezet esetén az érintett helyettes államtitkár szignálásával a közigazgatási államtitkárhoz továbbítja kiadmányozás céljából.

(4) Ha a tárcatervezet véleményezése során felmerült vitás kérdés főosztályi szinten nem rendezhető, az ügy súlyától függően a szakterületet felügyelő helyettes államtitkár vagy magasabb szintű vezető dönt a minisztériumi állásfoglalás tartalmáról.

(5) A Kormány ügyrendjében, illetve a jogalkotásról szóló törvényben meghatározott határidőnél rövidebb időtartamra megküldött tervezeteket közvetlen válaszadás céljából a kabinetfőnöknek, az illetékes helyettes államtitkár titkárságának kell megküldeni.

(6) A tárcatervezetekkel kapcsolatos eltérő vélemények egyeztetésére kitűzött megbeszéléseken a Belügyminisztérium álláspontjának képviseletére – ha a miniszter vagy államtitkár másként nem rendelkezik – a tárgykörrel érintett helyettes államtitkár, illetve az általa kijelölt vezető jogosult.

A parlamenti és kormányzati munka segítése

64. §

(1) Az Országgyűlés plenáris ülésén való részvételről a napirendek függvényében a miniszter dönt.

(2) A minisztert, illetve az őt helyettesítő jogkörében a politikai államtitkárt az ülésre megfelelően fel kell készíteni. Ennek érdekében:

a) minisztériumi előterjesztés esetén az illetékes hivatali egység összeállítja a miniszteri expozét, az általános és részletes vita lezárását követő záróbeszédeket, és azt szolgálati úton a Parlamenti Főosztály közreműködésével továbbítja a miniszterhez;

b) más tárca előterjesztése esetén csak a miniszter külön rendelkezése szerint kell felszólalási anyagot készíteni.

(3) A miniszterhez intézett interpellációra, kérdésre, azonnali kérdésre, napirend előtti és utáni felszólalásokra adandó válasz elkészítéséről a Parlamenti Főosztály vezetője gondoskodik a következők szerint:

a) az interpellációk, illetve kérdések kézhezvétele után a választervezet elkészítése céljából megküldi azokat a tárgykör szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezetőnek az érintett helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett;

b) a helyettes államtitkár szükség szerint az általa kijelölt hivatali egységgel, az érintett tárgykörben elvégezteti a szükséges egyeztetést, teljes és kimerítő információs anyagot gyűjtet, összeállíttatja a választervezetet, amelyet megküld a közigazgatási államtitkár és a Parlamenti Főosztály vezetője részére.

(4) A minisztérium feladatkörébe tartozó önálló képviselői és bizottsági indítványokról kormány-előterjesztés készül a következők szerint:

a) a Parlamenti Főosztály vezetője véleményezésre megküldi az önálló indítványt a tárgykör szerint hatáskörrel rendelkező főosztályvezetőnek az érintett helyettes államtitkár egyidejű tájékoztatása mellett;

b) a minisztérium véleményt tartalmazó kormány-előterjesztés közigazgatási államtitkári értekezletre és Kormányülésre történő benyújtásáról a Jogi Főosztály gondoskodik.

(5) A Parlamenti Főosztály vezetője folyamatosan figyelemmel kíséri az országgyűlési bizottságok működését és közreműködik abban, hogy a bizottsági üléseken a minisztériumot megfelelő vezetői és szakértői szinten képviseljék, ennek érdekében a szakértők kijelölését egyezteti a közigazgatási államtitkárral vagy a parlamenti és jogi helyettes államtitkárral. Gondoskodik a szakértők részére a szükséges tárgyalási anyagok biztosításáról.

(6) A szakértők a bizottsági ülésen elhangzott lényeges kérdésekről, véleményekről azonnal rövid, tömör, írásos tájékoztatót készítenek, melyet összesítés céljából soron kívül megküldenek a Parlamenti Főosztály vezetőjének, aki elvégzi a miniszter, illetve a politikai államtitkár szükség szerinti tájékoztatását.

(7) A Parlamenti Főosztály vezetője és/vagy képviselője rendszeresen köteles részt venni az Országgyűlés – Belügyminisztériumot érintő – plenáris és bizottsági üléseinek napirendi pontjain. A Parlamenti Főosztály vezetője az üléseket követően haladéktalanul köteles tájékoztatni a minisztert és az államtitkárokat a jelentősebb, vezetői döntést igénylő eseményekről.

(8) A Parlamenti Főosztály a civil szervezetek és az országgyűlési képviselők részére a minisztériumban zajló törvényelőkészítő munkáról felmerült igények alapján tájékoztatót, konzultációt szervez, közreműködik a képviselői megkeresések ügyintézésében. Amennyiben az országgyűlési képviselők vagy bizottságok közvetlenül az egyes főosztályokat keresik meg, arról az adott főosztályok haladéktalanul tájékoztatják a Parlamenti Főosztályt.

A testületi ülésekre való felkészítés rendje

65. §

(1) A Kormány, a Kormány kabinetjei, a miniszterek részvételével működő tárcaközi bizottságok ülései előtt a minisztert (őt helyettesítő jogkörében a politikai államtitkárt), a kormányülést előkészítő közigazgatási államtitkárok értekezlete előtt az államtitkárt, a helyettes államtitkárt fel kell készíteni.

(2) A Miniszterelnöki Hivatal által megküldött, a közigazgatási államtitkári értekezletre, kabinetülésre vagy kormányülésre benyújtott tervezeteket a Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkársága amennyiben indokolt, haladéktalanul továbbítja véleménynyilvánítás céljából az államtitkárok, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok titkárságainak, a Miniszteri Kabinetnek, továbbá soron kívül elkészítteti az illetékes hivatali egységekkel a miniszter, az államtitkár, illetve a helyettes államtitkár felkészítését szolgáló feljegyzést, és igény szerint szóban is segítséget ad a felkészüléshez.

(3) A felkészítéshez készült feljegyzések röviden tartalmazzák az előterjesztés lényegét, az előterjesztésre korábban tett észrevételek elfogadására vagy elutasítására való utalást és ez utóbbi esetben javaslatot az észrevétel fenntartására vagy attól való elállásra. Saját előterjesztés esetén a más tárcák részéről felmerült észrevételekkel kapcsolatos belügyminisztériumi véleményt, és amennyiben hozzászólást is javasolnak, úgy annak rövid lényegét is. A feljegyzésnek tartalmaznia kell a megelőző közigazgatási államtitkári értekezlet állásfoglalását és az ennek alapján tett intézkedéseket.

(4) A feljegyzést legkésőbb a kormányülést, illetve más testületi ülést megelőző napon juttatják el az ülésen résztvevők számára.

(5) A kormányülést követően a miniszter a felkészítést végző vezetőket – a miniszteri értekezlet keretében – tájékoztatja az ülésen hozott döntések, illetve az elhangzottak alapján teendő intézkedésekről.

(6) A minisztériumi előterjesztések tárgyában hozott döntésekről az érintett hivatali egységeket az illetékes felsőszintű vezető soron kívül tájékoztatja.

66. §

(1) A Kormány üléseiről készült emlékeztetőket, illetve a belső kormányhatározatokat a miniszternek történő bemutatás után a Miniszteri Kabinet megküldi a Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkárságának.

(2) A Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkársága gondoskodik ezek felsőszintű vezetői körben történő köröztetéséről, a határozatot megküldi a végrehajtásra kijelölt vezetőnek és a meghatározott feladatokat, határidőket nyilvántartásba veszi.

(3) A Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkársága figyelemmel kíséri a feladatok végrehajtását, és a teljesítésről havonta előkészíti a tájékoztatást a Miniszterelnöki Hivatal részére.

A nemzetközi kapcsolatok rendje

67. §

A Belügyminisztérium nemzetközi kapcsolatainak rendjét külön BM utasítás határozza meg.

A sajtó- és a tömegtájékoztatási tevékenység rendje

68. §

(1) A miniszter és a politikai államtitkár sajtótevékenységét a szóvivő – a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Irodával együttműködve – végzi.

(2) A közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkárok sajtótevékenységét a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda szervezi, valamint a hivatali egységek és minisztériumi szervek az időszerű feladataikról, rendezvényeikről, akcióikról, a miniszter feladat- és hatáskörébe tartozó intézkedésekről, eseményekről, ügyekről, vezetői közszereplésekről és az állampolgárokat érdeklő belügyi kérdésekről a közvéleményt – az (1) bekezdésben foglaltak kivételével – a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda közreműködésével tájékoztatják.

(3) Az egyes minisztériumi feladatokhoz kapcsolódó kommunikációs terveket a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda – a szóvivő közreműködésével – készíti elő, egyezteti azokat és szükség esetén jóváhagyásra a miniszter elé terjeszti; gondoskodik végrehajtásuk koordinálásáról.

69. §

(1) A minisztérium vezetői és ügyintézői a (2) – (6) bekezdésekben meghatározottak szerint jogosultak az írott vagy elektronikus sajtó tájékoztatására.

(2) A minisztérium nevében, illetve politikai jellegű kérdésekben nyilatkozatot csak a miniszter, a politikai államtitkár, a kabinetfőnök, nem politikai jellegű kérdésekben az előzőekben felsoroltak, a közigazgatási államtitkár vagy a miniszter által kijelölt vezető adhat.

(3) A miniszter által jóváhagyott koncepcionális, valamint szakmai kérdésekről saját működési területüket illetően a közigazgatási államtitkár, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok, valamint a főosztályvezetők nyilatkozhatnak. Az érdemi ügyintézést végző munkatársak a főosztályvezető által adott felhatalmazás körében nyilatkozhatnak.

(4) A Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője, a helyettes államtitkárok csak a közigazgatási államtitkár előzetes engedélyével; a főosztályvezetők, főosztályvezető-helyettesek, osztályvezetők és munkatársak a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda vezetőjével történt előzetes egyeztetés után nyilatkozhatnak.

(5) A nyilatkozatról (riport, interjú), illetve publikációról (cikk, tanulmány), annak megjelenési helyéről, idejéről a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Irodát a nyilatkozatot adó tájékoztatja.

(6) A tájékoztatási tevékenység során az állam- és szolgálati titokra, a személyes adatok védelmére és a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó szabályokat meg kell tartani, a nyilatkozat nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével.

70. §

(1) A minisztérium kommunikációs tevékenységében valamennyi, az 1. §-ban felsorolt szervezet közreműködik.

(2) A Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda folyamatosan figyelemmel kíséri a belügyi tevékenységről kialakult közvéleményt, ennek érdekében felméréseket végez és rendel meg. Azokat feldolgozva javaslatot tesz a kommunikáció formáira.

(3) A minisztériumi szervek az (1) és (2) bekezdésben meghatározottakra vonatkozó kezdeményezéseikkel a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Irodához fordulhatnak.

Az informatikai és távközlési tevékenység
szakmai irányítása

71. §

(1) A hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek hatáskörébe tartozó informatikai rendszerek és távközlési hálózatok fejlesztésének összehangolása, a minisztérium egységes tárcaszintű informatikai és távközlési stratégiai tervének kidolgozása, az informatikai és híradástechnikai ágazati rendszereket érintő jogi szabályozási koncepciók kidolgozásában történő közreműködés, az informatikai és híradástechnikai tevékenység szakmai irányítása, szervezése, felügyelete és ellenőrzése az informatikai és távközlési helyettes államtitkár feladata, amelyet az Informatikai Főosztály, illetve a Távközlési Főosztály bevonásával végez el.

(2) A minisztérium informatikai, illetve távközlési tevékenységének összehangolását segíti a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek informatikai, illetve távközlési szakértőiből álló Informatikai, illetve Távközlési Értekezlet, amelynek konzultatív tanácsadó szerepe van.

(3) A hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek informatikai és távközlési fejlesztési tervet, illetve az informatikai rendszereket érintő jogi szabályozási koncepciót csak az Informatikai Főosztály, illetve a Távközlési Főosztály közreműködésével készíthetnek.

(4) Az informatikai és távközlési helyettes államtitkár egyetértési jogot gyakorol az önálló költségvetéssel rendelkező szervek informatikával és a távközléssel kapcsolatos költségvetési tervei, valamint a kiemelt informatikai és távközlési projektek költségvetése, továbbá az informatikai és távközlési előirányzatok év közbeni átcsoportosítása tekintetében. Jóváhagyja a kiemelt informatikai és távközlési projektek fejezeti kezelésű előirányzatai felhasználásáról – az érintett szervek által – készített tervet.

(5) Az informatikai és távközlési helyettes államtitkár az informatikai és távközlési fejlesztések előkészítésére és lebonyolítására – az érintett igazgatási, rendvédelmi, jogi, közgazdasági, informatikai stb. szakértők bevonásával – projekt szervezetet hoz létre, melynek finanszírozására fejezeti kezelési előirányzatot kell biztosítani a BM költségvetésében.

(6) Az Informatikai Főosztály, illetve a Távközlési Főosztály közreműködik a hivatali egységek, minisztériumi szervek és önálló belügyi szervek informatikai, távközlési, információ-technológiai fejlesztései és szakmai koncepciói, valamint az e területeket érintő költségvetés előkészítésében.

(7) Az 1. § hatálya alá tartozó szervek kötelesek minden olyan koncepciót vagy jogszabály-tervezetet véleményezésre megküldeni az Informatikai Főosztálynak, illetve a Távközlési Főosztálynak, amelyek informatikai vagy távközlési kérdéseket (feladatokat) érintenek, illetve amelyek végrehajtásának vagy végrehajthatóságának informatikai vagy távközlési tárgyú összefüggése van.

(8) Az 1. § hatálya alá tartozó szervek kötelesek tájékoztatni az informatikai és távközlési helyettes államtitkárt az informatikát, annak igazgatási hátterét, a távközlést, a nyilvántartási rendszerek működését érintő külföldi szakmai tapasztalataikról.

Az adatvédelmi tevékenység irányítása

72. §

(1) A hivatali egységeknek, minisztériumi szerveknek, önálló belügyi szerveknek és a közigazgatási hivataloknak a személyes adatkezelési, adatbiztonsági és adatszolgáltatási, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő tevékenységének felügyeletét az Közigazgatási Államtitkári Hivatal szervezetéhez tartozó – a miniszter által kijelölt – adatvédelmi felelős látja el.

(2) Az adatvédelmi felelős feladatai:

a) segíti a minisztert a személyes adatok védelmével és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos feladatai ellátásában. Ennek során évente jelentést tesz a miniszternek a miniszter irányítása alá tartozó szervek hatáskörébe tartozó adatkezelésekkel kapcsolatosan az adatvédelmi feladatok végrehajtásának tapasztalatairól és a közérdekű adatok nyilvánosságának helyzetéről;

b) gondoskodik az adatkezelések nyilvántartásának kialakításáról és javaslatot tesz működtetésének részletes szabályai meghatározására;

c) kapcsolatot tart az adatvédelmi biztossal; gondoskodik az adatkezelések bejelentésének előkészítéséről;

d) az adatvédelemmel és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben képviseli a minisztériumot az adatvédelmi biztos előtt. Az adatvédelmi biztossal – a minisztérium felső vezetői és a Jogi Főosztály koordinációs tevékenysége, valamint a Miniszteri Kabinet államtitok és szolgálati titok kérdéscsoport körében végzett tevékenysége kivételével – levelezni csak az adatvédelmi felelős útján lehet. Az adatvédelmi biztostól érkezett megkeresésekről, ajánlásokról az adatvédelmi felelőst tájékoztatni kell;

e) részt vesz a személyes adatok kezelését, illetve az adatvédelmet, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő jogi szabályozási koncepciók, jogszabály-tervezetek előkészítésében, véleményezésében. Az adatvédelmet és a közérdekű adatok nyilvánosságát érintően véleményezi a minisztérium szervei, illetve a más tárcák által előkészített jogszabályok tervezeteit;

f) véleményezi az 1. § hatálya alá tartozó szervek által vezetett, személyes adatokat kezelő rendszerek működésével, szervezeti rendjével, informatikai és jogi szabályozásával kapcsolatos terveket, illetve javaslatot tesz e rendszereknek az adatvédelmi követelményeknek megfelelő átalakítására;

g) az illetékes adatkezelő szervek vezetőinek kivizsgálás végett továbbítja az adatvédelmi, illetve a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos szabályok megsértése miatt érkezett állampolgári bejelentéseket, valamint ellenőrzi a bejelentés tárgyában tett intézkedést. Indokolt esetben büntető-, szabálysértési, fegyelmi eljárást vagy egyéb felelősségre vonást kezdeményez;

h) a belügyminiszter által átruházott jogkörben – az adatvédelmi és ellenőrzési feladatai elvégzéséhez szükséges mértékben – az állami és szolgálati titokra vonatkozó szabályok megtartásával korlátozás nélkül jogosult az 1. § hatálya alá tartozó szervek adatkezeléseibe, az azzal kapcsolatos ügyiratba, illetve a közérdekű adatot tartalmazó iratba betekinteni;

i) segítséget nyújt a minisztérium szervei részére az adatvédelemmel és a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos kérdésekben az egységes álláspont kialakításához. Kapcsolatot tart a szervek adatvédelmi felelőseivel és segítséget nyújt munkájukhoz;

j) a Közszolgálati Főosztály szervezésében közreműködik a köztisztviselők adatvédelmi tárgyú, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságával kapcsolatos képzésében és továbbképzésében.

(3) Az adatvédelmi felelős részére véleményezésre meg kell küldeni:

a) a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló belügyi szerv vezetője által elkészített, adatvédelmi tárgyú, valamint a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő belső intézkedések tervezetét;

b) az adatkezeléseket és a közérdekű adatok nyilvánosságát érintő jogi szabályozás változására vagy új szabályozásra irányuló javaslatokat (koncepciók, tervezetek);

c) az új adatkezelési rendszer kifejlesztésére vagy meglévő adatkezelési rendszer funkcionális megváltoztatására készített fejlesztési javaslatot.

(4) Az adatvédelmi felelős a minisztérium ellenőrzési tervében foglaltak, illetve a miniszter, az államtitkár intézkedése alapján ellenőrzi az 1. § hatálya alá tartozó szervek adatvédelmi és a közérdekű adatok nyilvánosságával összefüggő tevékenységét.

(5) Az adatvédelmi felelős az ellenőrzések, az állampolgári bejelentések, illetve az adatvédelmi biztos kezdeményezése alapján a felmerült problémákat jelzi az érintett szervek vezetőinek, és javaslatot tesz a jogszerűség helyreállításának módjára, valamint ellenőrzi annak végrehajtását; amennyiben nem alakítható ki jogszerű állapot, javaslatot tesz az ellenőrzött szerv hivatali felettesének a szükséges intézkedések megtételére.

A minisztériumi ügyelet

73. §

(1) A minisztériumban az állami ügyeleti rendszer részeként a Miniszteri Kabinet szervezetében – Ügyeleti Osztály megnevezéssel – BM Ügyelet működik.

(2) Az ügyelet munkarendje szerint a minisztériumi szervek és az önálló belügyi szervek ügyeleteitől – külön utasításban szabályozott rend szerint – érkező tájékoztatás alapján a rendkívüli eseményekről jelentést tesz, a napi rendkívüli eseményekről BM Tájékoztató Jelentés címen összefoglalót készít, és azt megküldi a kabinetfőnök által meghatározott vezetőknek.

(3) Végzi a külön dokumentumokban meghatározott riasztási, értesítési és koordinációs feladatokat.

(4) Ellátja a minősített információ telefonon, faxon és elektronikus levélben történő vételével és továbbításával kapcsolatos feladatokat NATO TITKOS szintig. Működteti ezen információk elektronikus továbbítására, tárolására, kezelésére használt rendszert.

(5) A BM központi épületében előforduló rendkívüli esemény (tűz-, robbanás-, közveszély-okozással történő fenyegetés stb.), illetve ilyen fenyegetettség esetén – az ennek kezelésére hivatott szervek által rendelkezésre bocsátott tervek alapján – végzi az objektumőrség, a gondnokság, a veszély- és kárelhárításban részt vevő szervek értesítését, közreműködik az ezzel összefüggő feladatok végrehajtásában.

(6) Folyamatosan figyeli az írott sajtót, a magyar nyelvű rádiók és televíziók belügyi vonatkozású műsorait, amelyek alapján lapszemléket, hír- és médiafigyelőket, hang- és videófelvételeket készít és archivál.

A választással és a népszavazással kapcsolatos feladatok

74. §

(1) Az országgyűlési, az önkormányzati képviselő- és polgármester-választás, valamint a kisebbségi és egyéb hatáskörébe utalt választáskor alkalmazandó választási eljárásra és a népszavazásra vonatkozó jogi szabályozási koncepciót és a jogszabályok szakmai tervezetét a Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal készíti elő.

(2) A Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal közreműködik a választások és népszavazások lebonyolításában, előkészíti a választások költségtervét, utalványozza a kifizetéseket, ellenőrzi az előirányzatok felhasználását.

Az országgyűlési biztosra vonatkozó jogszabályok
végrehajtásával összefüggő általános feladatok

75. §

(1) Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, annak általános helyettese, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa és az adatvédelmi biztos (a továbbiakban együtt: országgyűlési biztos) és ezek igazolt munkatársai részére a Belügyminisztérium hivatali szervezeteibe, a minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetekbe, valamint a – a Rendőrség és a Határőrség kivételével – belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetekbe történő belépést korlátozás nélkül biztosítani kell

(2) Az országgyűlési biztos részére meg kell adni a lefolytatott eljárással kapcsolatos adatokat és felvilágosításokat, a keletkezett iratokba – a Rendőrség és a Határőrség kivételével – a minősítésre tekintet nélkül betekintést lehetővé kell tenni, illetve kérésére az iratokról másolatot kell készíteni vagy azt eredetben részére át kell adni. Az adatvédelmi biztos az államtitkot vagy szolgálati titkot tartalmazó adatok esetén a Rendőrségnél és a Határőrségnél csak személyesen járhat el, egyéb esetben felhatalmazott munkatársát sem kötik a titokvédelmi korlátozások.

(3) Az országgyűlési biztos által végzett vizsgálatot elő kell segíteni. Amennyiben a vizsgált szerv saját hatáskörében meg tudná szüntetni a visszásságot, és az erre irányuló kezdeményezéssel nem ért egyet, 30 napon belül a kezdeményezést – az ügy irataival együtt – köteles a felügyeleti szervhez felterjeszteni.

(4) A belügyi szerveknek az országgyűlési biztos kezdeményezéseiről, illetve vizsgálatának megállapításairól rendszeresen tájékoztatniuk kell a felettes szervüket, illetve az irányító államtitkárt, valamint a miniszter részére negyedévenként tájékoztatót kell készíteni. Az adatvédelmi biztos ellenőrzése, eljárása vagy kezdeményezése esetén – az adatvédelmi felügyelő útján – a közigazgatási államtitkárt kell tájékoztatni.

Negyedik RÉSZ

VEGYES ÉS ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK

76. §

(1) A miniszter és az államtitkárok jogszabályokban meghatározott munkáltatói jogokkal rendelkeznek.

(2) A miniszter és az államtitkárok más vezetőket is felruházhatnak munkáltatói jogokkal.

(3) A munkáltatói jogok gyakorlásának és átruházásának módját a minisztérium Hatásköri Listája tartalmazza.

77. §

A minisztérium és az irányítása alá tartozó önálló költségvetési címmel rendelkező szervezetek gazdálkodási tevékenységét (bér, költséggazdálkodás, beruházás, fejlesztés stb.), valamint az intézmények gazdálkodási jogkör szerinti besorolását a külön utasításként kiadott Gazdálkodási Szabályzat határozza meg.

78. §

(1) Ott, ahol a jelen Szabályzat minisztériumot említ, ez alatt a hivatali egységek és minisztériumi szervek összessége értendő.

(2) Szervezeti egység alatt értendő a hivatali egységek és minisztériumi szervek ügyrendjük, illetve szervezeti és működési szabályzatok szerint elkülönült részlegei.

1. számú függelék

A.

A Belügyminisztérium hivatali szervezetei (hivatali egységek):

I. Miniszteri alárendeltségben működik

1. Miniszteri Titkárság

2. Miniszteri Kabinet

3. Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal


II. Politikai államtitkári alárendeltségben működik

4. Politikai Államtitkár Titkársága

5. Parlamenti Főosztály


III. Közigazgatási államtitkári alárendeltségben működik

6. Közigazgatási Államtitkári Hivatal

7. Személyügyi Főosztály

8. Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda

9. Közkapcsolatok (PR) Főosztály

10. Oktatási Főosztály

11. Védelmi Hivatal


IV. Miniszteri Kabinet alárendeltségében működik

12. Titokvédelmi Iroda

13. Belügyi Szemle Szerkesztősége


V. Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjének alárendeltségében működik:

14. Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal Titkársága

15. Felügyeleti Főosztály

16. Költségvetési Ellenőrzési Főosztály


VI. Önkormányzati helyettes államtitkári alárendeltségben működik

17. Önkormányzati Helyettes Államtitkár Titkársága

18. Önkormányzati Főosztály

19. Településfejlesztési Iroda

20. Önkormányzati Gazdasági Főosztály

21. Településüzemeltetési Iroda

22. Közszolgálati Főosztály


VII. Parlamenti és jogi helyettes államtitkári alárendeltségben működik

23. Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkársága

24. Jogi Főosztály

25. Jogi Képviseleti Iroda


VIII. Közgazdasági helyettes államtitkári alárendeltségben működik

26. Közgazdasági Helyettes Államtitkár Titkársága

27. Közgazdasági Főosztály

28. Műszaki Főosztály

29. Költségvetési és Gazdasági Főosztály


IX. Informatikai és távközlési helyettes államtitkár alárendeltségben működik

30. Informatikai és Távközlési Helyettes Államtitkár Titkársága

31. Informatikai Főosztály

32. Távközlési Főosztály


X. Nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkári alárendeltségben működik

33. Nemzetközi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár Titkársága

34. EU Integrációs Hivatal

35. NATO Koordinációs Főosztály

36. Nemzetközi Főosztály

B.

A minisztérium hivatali tevékenységét segítő szervezetek
(minisztériumi szervek):
I. Közigazgatási államtitkári alárendeltségében működik
1. Központi Kórház és Intézményei

II. Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője alárendeltségében működik
2. Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálata

III. Közgazdasági helyettes államtitkári alárendeltségben működik
3. Központi Gazdasági Főigazgatóság

IV. Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda alárendeltségében működik
4. Duna Palota és Kiadó

V. Oktatási Főosztály alárendeltségében működik
5. Oktatási Igazgatóság
6. Nemzetközi Oktatási Központ
7. Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
8. Budapesti Rendészeti Szakközépiskola
9. Csopaki Rendészeti Szakközépiskola
10. Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
11. Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
12. Soproni Rendészeti Szakközépiskola
13. Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
14. Katasztrófavédelmi Oktatási Központ
C.
A belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló szervezetek
(önálló belügyi szervek):
I. Miniszteri közvetlen irányításban működik
1. Országos Rendőr-főkapitányság
2. Határőrség Országos Parancsnokság
3. Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
4. Rendőrtiszti Főiskola

II. Közigazgatási államtitkári alárendeltségben működik
5. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

III. Informatikai és távközlési helyettes államtitkári alárendeltségben működik
6. Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal
D.
A Kormány által létrehozott, a belügyminiszter által
irányított központi hivatalként működő szerv:
1.Közszolgálati Ellenőrzési Hivatal

E.

A belügyminiszter közreműködésével irányított Kormány
területi szervek:
1. Fővárosi és Megyei Közigazgatási Hivatalok

F.

A Belügyminisztérium többségi tulajdonú gazdasági
társaságok:
I. Közgazdasági helyettes államtitkár koordinálásával működik
1. BM Beszerzési és Kereskedelmi Rt.
2. BM Nyomda Kft.
3. Belügyi Általános Beruházó és Fejlesztő Kht.
4. BM HEROS Javító, Gyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Rt.
A Belügyminisztérium hivatali szervezetei (hivatali
egységek) egységes iratkezelési szabályzata
I. Fejezet

Értelmező rendelkezések
E szabályzat alkalmazása során:
Beadvány: valamely szervhez intézkedésre vagy tájékoztatás céljából érkező hagyományos vagy elektronikus irat.
Csatolás: a nem ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különböző iratok átmeneti jellegű összekapcsolása.
Elektronikus irat: számítástechnikai program felhasználásával – elektronikus formában rögzített – elektronikus úton érkezett, illetve továbbított irat, amelyet számítástechnikai adathordozón tárolnak.
Előadói ív: olyan ügyviteli irat, amely az ügy intézésével kapcsolatos tartalmi és formai (alaki) információkat, adatokat tartalmaz, s amely a hozzászerelt iratokkal ügyiratdarabot vagy ügyiratot képez; az előadói ív két vagy több lapból állhat.
Érkeztetés: az írásbeli ügyvitelnek az iktatást megelőző fázisa, amelynek során rögzítik a beadvány beérkezésének keltét, elektronikus irat beérkezése esetén kitöltik az érkeztető képernyőrovatokat; alkalmazása csak osztott iratkezelésben indokolt.
Feladatkör: azoknak a feladatoknak az összessége, amelyeket a szerv vagy személy végez az ügyintézési munkafolyamat során.
Fogalmazvány: valamely ügy elintézésének írásbeli tervezete.
Gyűjtőív: a több, más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett, megkeresésre beérkező válaszokat – külön új iktatószám adása nélkül – együttesen nyilvántartó ív, amely az ügyirat részét képezi, abban van elhelyezve; a gyűjtőív tartalmazza az alap(kezdő)irat iktatószámát, tárgyát, továbbá a rovatokat a beérkező válaszok sorszámainak, a beküldők iktatószámainak (azaz az idegen iktatószámoknak) és a beérkezés keltének nyilvántartására.
Gyűjtőszám: az iktatási sorszám, amely alatt a több, más szervhez és/vagy szervezeti egységhez intézett megkeresésre beérkező válaszokat – külön iktatás nélkül – a beérkezés ideje szerinti folyószámmal ellátottan, az ügyiratban lévő gyűjtőíven tartják nyilván; a gyűjtőszámként használt iktatószámot az iktatókönyv kezelési feljegyzések rovatában jelölni kell.
Hatáskör: az ügyintézés feladatkörének szintenkénti pontos körülhatárolása, azoknak az ügyeknek összessége, amelyekben a szerv rendeltetésszerűen jogosult és köteles intézkedni, megbízásra eljárni.
Iktatás: az iratkezelésnek az érkeztetés és az ezt követő postabontás utáni fázisa, az iratnyilvántartás alapvető része, amelynek során a beadványt, illetve a saját keletkeztetésű iratot iktatószámmal látják el, és kitöltik az iktatókönyv, illetve az iktatóbélyegző lenyomat rovatait; elektronikus irat esetében az iktató képernyő rovatait töltik ki.
Iktatókönyv: a szerv rendeltetésszerű működése során keletkezett (nála keletkezett, hozzá intézett és megőrzött) ügyviteli iratok (beadványok, kiadmányok, belső ügyviteli iratok) nyilvántartására szolgáló, folyamatos sorszámú oldalakkal ellátott, évenként hitelesítetten megnyitott és lezárt iratnyilvántartó könyv, amely készülhet elektronikus adathordozón is.
Irat: minden olyan szöveg, számadatsor, térkép, tervrajz és vázlat – a megjelentetés szándékával készült könyv jellegű kézirat kivételével –, amely valamely szerv működésével, illetőleg személy tevékenységével kapcsolatban bármilyen anyagon, alakban, bármely eszköz felhasználásával és bármely eljárással keletkezett.
Iratkezelés: az irat készítését, nyilvántartását, rendszerezését és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatását, segédletekkel való ellátását, szakszerű és biztonságos megőrzését, használatra bocsátását, selejtezését, illetve levéltárba adását együttesen magába foglaló tevékenység.
Iratkezelési szabályzat: a szerv írásbeli ügyintézésére vonatkozó szabályok összessége, amely a szerv szervezeti és működési szabályzata figyelembevételével készül, s amelynek mellékletét képezi az irattári terv.
Irattári terv: a köziratok rendszerezésének és a selejtezhetőség szempontjából történő válogatásának alapjául szolgáló jegyzék, amely az irattári anyagot tételekre (tárgyi csoportokra, indokolt esetben iratfajtákra) tagolva, a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatásköréhez, valamint szervezetéhez igazodó rendszerezésben sorolja fel, s meghatározza a kiselejtezhető irattári tételekbe tartozó iratok ügyviteli célú megőrzésének időtartamát, továbbá a nem selejtezhető iratok levéltárba adásának határidejét.
Irattár: megfelelően kialakított és felszerelt, az irattári anyag szakszerű és biztonságos őrzésére alkalmas helyiség.
Irattári anyag: a szerv működése során keletkezett vagy hozzá érkezett és rendeltetésszerűen az irattárába tartozó iratok összessége.
Irattározás: az iratkezelés része, az a tevékenység, amelynek során a szerv a működése során keletkező és hozzá kerülő, rendeltetésszerűen hozzá tartozó és nála maradó iratok irattári rendezését, kezelését és őrzését végzi.
Kapcsolatos szám: ugyanazon iratképző valamely másik ügyiratának száma, amely ügyiratnak tárgya, illetve annak ismerete közvetve segítséget nyújt a kérdéses ügy elintézéséhez.
Kezelési (ügyviteli) feljegyzések: az ügy(ek)ben keletkező ügyviteli iratokon tett feljegyzések, többnyire utasítások, amelyek az ügyek tartalmi és/vagy formai intézését érintik.
Kiadmány: a jóváhagyás után letisztázott és a kiadmányozásra jogosult részéről hiteles aláírással ellátott, lepecsételt irat.
Kiadmányozás: a már felülvizsgált végleges kiadmány- vagy elintézés tervezet jóváhagyását, letisztázhatóságát, elküldhetőségének engedélyezését jelenti a kiadmányozásra jogosult részéről.
Kiadmányozó: a szerv/szervezet vezetője részéről kiadmányozási joggal felhatalmazott személy, akinek kiadmányozási hatáskörébe tartozik a kiadmány aláírása.
Közfeladatot ellátó szerv: állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv és személy.
Közirat: a keletkezés idejétől és az őrzés helyétől függetlenül minden olyan irat, amely a közfeladatot ellátó szerv irattári anyagába tartozik, vagy tartozott.
Közlevéltár: a nem selejtezhető köziratokkal kapcsolatos levéltári feladatokat – ideértve a tudományos és igazgatási feladatokat is – végző, közfeladatot ellátó szerv által fenntartott levéltár.
Küldemény: a beérkezett, illetve továbbításra előkészített irat, elektronikus úton érkezett, illetve küldött elektronikus irat.
Láttamozás: az elintézési (intézkedési) tervezet (javaslat) felülvizsgálatát, véleményezését (javítását, tudomásul vételét, jóváhagyását) biztosító aláírás vagy kézjegy, illetve ezt helyettesítő számítástechnikai művelet.
Levéltár: a maradandó értékű iratok tartós megőrzésének, levéltári feldolgozásának és rendeltetésszerű használatának biztosítása céljából létesített intézmény.
Másodlat: a több példányban, egyidejűleg készült eredeti irat egyik hiteles példánya, amelyet az első példányon lévővel azonos pecsét és aláírás hitelesít.
Másolat: valamely eredeti iratról keletkezése után készült példány, amely hasonmás (szöveg- és formahű), egyszerű (nem hitelesített) és hiteles (hitelesítési záradékkal ellátott) iratmásolat lehet.
Melléklet: valamely irat szerves tartozéka, annak kiegészítő része, amely elválaszthatatlan attól.
Mellékelt irat: az iratnak nem szerves része, tartozéka, attól – mint kísérő irattól – elválasztható.
Számítástechnikai adathordozó: számítástechnikai eljárással adatokat rögzítő, tároló adathordozó (mágnesszalag, hajlékony és merev lemez, CD stb.), amely az adatok nyilvántartását, azonosítását, kezelését és visszakeresését biztosítja.
Szerelés: az ugyanahhoz az ügyirathoz tartozó különféle ügyiratdarabok (elő- és utóiratok) végleges jellegű összekapcsolása, amelyet az iktatókönyvben és az iratokon egyaránt jelölni kell.
Szerv: jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.
Szervezeti és működési szabályzat: a szerv tevékenységének alapdokumentuma, amely rögzíti a szerv, azon belül a szervezeti egység feladatait és a feladatokhoz rendelt hatásköröket.
Szignálás: az ügyben intézkedni, eljárni illetékes szervezeti egység és/vagy ügyintéző kijelölése az ügyben kiadmányozni jogosult részéről, akinek hatáskörébe tartozik az ügy kiadmányozása.
Ügyintézés: valamely szerv vagy személy működésével, illetve tevékenységével kapcsolatban keletkező ügyek ellátása, az eközben felmerülő tartalmi (érdemi), formai (alaki) kezelési, szóbeli és/vagy írásbeli munkamozzanatok sorozata, összessége.
Ügyintéző: az ügy(ek) érdemi intézését végző személy, azaz az ügy előadója, aki az ügyet döntésre előkészíti.
Ügyirat: a szerv rendeltetésszerű működése, illetve ügyintézése során keletkező irat, amely az ügy valamennyi ügyintézési fázisában keletkezett ügyiratdarabokat tartalmazza.
Ügyiratdarab: az ügyiratnak az a része, amely az ügy intézésének valamely, egy-egy fázisában keletkezett iratokat tartalmazza.
Ügykör: a szerv vagy személy hatásköre és illetékessége által meghatározott, összetartozó vagy hasonló egyedi ügyek összessége, csoportja.
Ügyvitel: a szerv folyamatos működésének alapja, az ügyintézés egymás utáni résztevékenységeinek (mozzanatainak) sorozata, illetve összessége, amely az ügyintézés formai és technikai feltételeit, a szolgáltatások teljesítését foglalja magában.
II. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
Az iratkezelés szervezete
1. A Belügyminisztériumban (a továbbiakban: Minisztérium) az iratkezelést vegyes iratkezelési szervezettel látják el. A Minisztérium hivatali szervezetei (hivatali egységek) az iratkezelés fázisait önállóan végzik, a nem selejtezhető, maradandó értékű iratok őrzése és levéltárba adása központilag történik. A hálózati formában működő számítógépes iratkezelés is vegyes rendszerben történik.

Az iratkezelés felügyelete

2. A Minisztérium iratkezelési és titokvédelmi feladatainak felügyeletét a Közigazgatási Államtitkári Hivatal vezetője látja el, aki különösen indokolt esetben – a minősített adatot tartalmazó iratok kezelési szabályainak kivételével – az iratkezelési szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) egyes előírásai alól felmentést adhat.
3. A Minisztérium hivatali szervezeteinek vezetői (a továbbiakban: vezetők) az iratkezelést – a Szabályzat rendelkezéseit figyelembe véve – szervezzék meg.
4. A vezető évente ellenőrzi a Szabályzat végrehajtását, szükség esetén az adott év október 1-ig javaslatot tesz módosítására a Közigazgatási Államtitkári Hivatal vezetőjének.
5. A Magyar Országos Levéltár – a nem selejtezhető köziratok fennmaradásának biztosítása érdekében – a Szabályzat alapján ellenőrizni jogosult az iratok védelmét és az iratkezelés rendjét.
6. A Minisztérium iratkezelési szabályzatának módosítása előtt a Magyar Országos Levéltár egyetértését be kell szerezni.

Az irat védelmével kapcsolatos szabályok

7. Iratot munkaköri feladat ellátásához kapcsolódóan munkahelyről kivinni, valamint munkahelyen kívül tanulmányozni, feldolgozni, tárolni csak vezető engedélyével lehet, ügyelve arra, hogy tartalmát illetéktelen ne ismerje meg.
8. Ügyfélnek és képviselőjének a rá vonatkozó iratba való betekintés lehetőségét és erről másolat készítését oly mértékben kell biztosítani, amennyire ez mások személyiségi jogainak sérelme nélkül lehetséges. Ennek rendjét a vezetők az irányadó és hatályos jogszabályok figyelembevételével határozzák meg.
9. Az ügyintézőnél levő iratba a közérdekű adat nyilvánosságára vonatkozó jogszabályok követelményeit biztosítva más személy akkor tekinthet be, ha ezt
– a közhivatali munkájával, tevékenységével összefüggő feladatellátás szükségessé teszi,
– a közvélemény pontos és gyors tájékoztatása indokolja,
biztosítva ezekben az esetekben is a személyes adatok védelmét.
10. Belső használatra készült, valamint a döntéselőkészítéssel összefüggő irat a keletkezését követő harminc éven belül nem nyilvános, kivéve, ha törvény másként nem rendelkezik, illetve ha a vezető az irat megismerését – kérelem alapján – e határidőn belül engedélyezi.

A külföldi levelezés rendje

11. Külföldi szervezet, intézmény vagy személy
– részére a Minisztérium nemzetközi kapcsolatait és együttműködését érintő leveleit a Nemzetközi Főosztályon keresztül,
– Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya által megküldött megkeresésére adott választ (kiadmányt) – ha nemzetközi szerződés vagy jogszabály másként nem rendelkezik – a Külügyminisztérium Konzuli Főosztálya útján, állásfoglalásának figyelembevételével
kell megküldeni.
III. Fejezet

AZ IRATKEZELÉS SZERVEZETI RENDJE ÉS ELHELYEZÉSE
12. Az ügykezelés feladatait a feladatkör, az iratforgalom nagysága alapján az ügykezelési csoport, illetve önálló ügykezelő vagy több munkafolyamatot ellátó – ügykezeléssel is megbízott – személy (a továbbiakban együtt: ügykezelő) végzi.

Az ügykezelő feladata

13. Az ügykezelő feladata:
a) a hivatali egységeknél készült és más szervtől, illetve személytől érkezett irat átvétele, nyilvántartása, postázása, továbbítása, kezelése, irattározása, őrzése és selejtezése, valamint ezek ellenőrzése;
b) az irat kiadása és visszavétele;
c) a bélyegzők, pecsétnyomók (segédeszközök) nyilvántartása, a bélyegzők selejtezése (a címert és a bankszámlaszámot tartalmazó bélyegzők kivételével);
d) a vezető által meghatározott határidő nyilvántartása;
e) a 3 hónapon túl kintlévő irat nyilvántartása és erről a közvetlen vezető tájékoztatása.

Az ügykezelés helyiségei

14. Az ügykezelésnek lehetőleg külön helyiséget kell kijelölni, illetőleg a helyiséget úgy kell kialakítani, hogy az iratok kezelése és tárolása az egyéb tevékenységtől (átadás-átvétel stb.) elkülönítetten történjen.
15. A helyiséget külső behatolás ellen védetté kell tenni. A feladatkörtől függően a vezető határozza meg a kulcsok tárolásának rendjét. A fokozott biztonsági igények érvényesülése érdekében a hivatali egység vezetője elrendelheti a kulcstartó dobozok használatát és munkaidőn kívüli tárolását az épületőrség ügyeletén. A helyiség munkaidőn kívül, munkaszüneti napon történő felnyitásáról az illetékes vezetőt értesíteni kell. A helyiség felnyitásáról – amennyiben az ügykezelő nincs jelen – jegyzőkönyvet kell felvenni. A felügyelet nélkül hagyott helyiségeket munkaidő alatt is be kell zárni az ott tárolt iratok, technikai eszközök védelme érdekében.
IV. Fejezet

A KÜLDEMÉNY ÁTVÉTELE, FELBONTÁSA, AZ ÜGYINTÉZŐ KIJELÖLÉSE
A küldemény átvétele
16. A küldemény postai vagy hivatali kézbesítés, futárszolgálat, informatikai-telekommunikációs eszköz, illetve magánfél személyes benyújtása útján kerül a hivatali egységekhez.
17. A küldemény átvételére jogosult:
a) a címzett;
b) a vezető;
c) az ügykezelő;
d) az ügyeleti szolgálatot teljesítő;
e) a címzett vagy vezető által felhatalmazott személy;
f) félfogadási időben magánszemélyektől és más külső szervektől kézbesítő útján érkező levelek esetében az ügyfélszolgálati iroda.
18. A küldeményt átvevő személy köteles ellenőrizni:
a) a címzés alapján a küldemény átvételére való jogosultságot;
b) a kézbesítő okmányon és a küldeményen lévő iktatószám azonosságát;
c) az iratot tartalmazó boríték, illetve egyéb csomagolás sértetlenségét;
d) az iraton jelzett melléklet meglétét, amennyiben a küldemény felbontására jogosult;
e) illetékköteles iratnál az illeték lerovásának tényét.
19. Az átvevő a kézbesítő okmányon olvasható aláírásával és az átvétel dátumának feltüntetésével az átvételt elismeri. Az „azonnal” és „sürgős” jelzésű küldemények átvételi idejét óra, perc pontossággal kell megjelölni. Tértivevényes küldemények esetén gondoskodik a tértivevény visszajuttatásáról a feladóhoz. Amennyiben iktatásra nem jogosult személy vagy szervezeti egység veszi át az iratot, úgy azt köteles 24 órán belül, de legkésőbb a következő munkanap kezdetén az illetékes iktatóegységnek iktatásra átadni.
20. Sérült küldemény átvétele esetén a sérülés tényét az átvételi okmányon jelölni kell, és soron kívül ellenőrizni a küldemény tartalmának meglétét. (A hiányzó iratokról vagy mellékletekről a küldő szervet, személyt – jegyzőkönyv felvételével – értesíteni kell.)
21. A gyors elintézést igénylő („azonnal”, „sürgős” jelzésű) küldeményt az ügykezelő köteles a címzettnek vagy a szignálásra jogosultnak soron kívül bemutatni, illetve átadni.
22. Téves címzés vagy helytelen kézbesítés esetén a küldeményt azonnal továbbítani kell a címzetthez, vagy ha ez nem lehetséges, vissza kell küldeni a feladónak. Az iktatást végző szervezeti egység feladata jegyzéket vezetni az átirányított iratokról.
23. A küldemények átvételénél a szervnél érvényben lévő biztonsági előírásokat is érvényesíteni kell (pl. a küldemények biztonsági átvilágítása, számítógépes érkezés esetén vírustalanítás stb.).
24. Küldemények szétosztása postaátvevő esetén:
a) amennyiben a postaátvevő különböző székhelyű, nem központosított iktatásban eljáró szervezeti egység küldeményeit is átveszi, úgy az érkeztetés és iktatás folyamatába a küldeményirányítás mozzanata is beékelődik;
b) a postaátvevő az érkezett küldeményeket szervezeti egységek szerint csoportosítja, majd kézbesítőkönyvvel továbbítja az illetékesekhez;
c) a postaátvevő a küldeményeket a kézbesítőkönyvekkel együtt naponként többször, a táviratokat, express küldeményeket, „azonnal”, „sürgős” vagy más hasonló jelzésű küldeményeket soron kívül továbbítja.

A küldemények felbontása

25. Az ügykezelő minden hozzáérkezett küldeményt – az „s. k., felbontásra” jelzésű és a névre szóló, megállapíthatóan magánjellegű kivételével – felbonthat.
26. Az „s. k., felbontásra” jelzésű küldeményeket minden esetben csak a címzett, tartós akadályoztatása esetén a címzett helyettese, illetve felettese bonthatja fel.
27. A felbontás nélkül átvett küldemények címzettje, az általa felbontott hivatalos küldeményt iktatás céljából soron kívül köteles visszajuttatni, illetve nyilvántartásba vétel céljából a szükséges adatokat közölni a szervezeti egység iktatást végző ügykezelőjével.
28. A küldemény felbontásakor ellenőrizni kell a feltüntetett tartalom (pl: melléklet) meglétét. Az esetlegesen felmerülő irathiány okát a küldő szervvel – lehetőleg rövid úton – tisztázni kell, és ennek tényét az iraton rögzíteni kell.
29. A mellékletek hiánya nem akadályozhatja az ügyintézést. (A hiánypótlást az ügyintézőnek kell kezdeményezni.)
30. A küldemények téves felbontásakor, valamint, ha később derül ki, hogy a küldeményben minősített irat van, a borítékot újból le kell ragasztani, rá kell vezetni a felbontó nevét, majd a küldeményt a felvett jegyzőkönyvvel sürgősen eljuttatni a címzetthez, illetve a minősített iratokat az ügykezelőhöz.
31. A felbontó a kézbesítőkönyvben az átvétel és a felbontás tényét köteles rögzíteni az átvétel dátumának megjelölésével.
32. A faxon érkezett irat esetében gondoskodni kell az információkat tartósan őrző másolat készítéséről. A másolat hitelesítését – záradékkal – az eredeti irat őrzésére kijelölt szervezeti egység ügykezelője végzi. Egyebekben a faxon érkezett irat kezelésére az általános rendelkezések az irányadóak.
33. Amennyiben felbontás alkalmával kiderül, hogy a küldemény pénzt vagy egyéb értéket tartalmaz, a felbontó az összeget, illetőleg a küldemény értékét – az illetékköteles beadvány kivételével – köteles az iratokon feltüntetni, és a pénzt, illetékbélyeget, továbbá egyéb értéket – elismervény ellenében – a pénzkezeléssel megbízott dolgozónak átadni.
34. A küldemény borítékját véglegesen az ügyirathoz kell csatolni, ha
– az ügyirat benyújtásának időpontjához jogkövetkezmény fűződik,
– a beküldő nevét vagy pontos címét csak a borítékról lehet megállapítani,
– a küldemény hiányosan vagy sérülten érkezett,
– bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja merül fel.

Az ügyintéző kijelölése

35. Az ügykezelő az érkezett iratot – iktatás előtt – az ügyintéző kijelölése (szignálás) végett köteles a vezetőnek vagy a vezető megbízottjának, iratonként előadói ívbe helyezve bemutatni. A vezető – a TÜK-iratok kivételével – engedélyezheti az irat bemutatás előtti iktatását.
36. Amennyiben a szignálásra jogosult másként nem rendelkezik, nem kell bemutatni azt az iratot, amelynek iktatott előzménye van, vagy ha az ügy, ügycsoport feldolgozására illetékes ügyintéző már korábban ki volt jelölve.
37. Az irat szignálására jogosult:
a) kijelöli az ügyintézőt (hivatali egységet, minisztériumi szervet, vagy részleget, illetve személyt);
b) közli az elintézéssel kapcsolatos esetleges külön utasításait (határidő, sürgősségi fok stb.). Ezeket a szignálás idejének megjelölésével feljegyzi az előadói ívre és aláírja.
38. Elektronikus iratforgalom esetén, ha az irat nem iktatóhelyhez (pl. előadóhoz) érkezett, iktatásra az illetékes ügykezelőhöz kell irányítani. Az ügykezelő, ha az érkezett irat esetleges előzményéből az ügyintéző nem azonosítható, az elektronikus iratot is köteles az illetékes vezetőnek szignálásra bemutatni.
V. Fejezet

AZ IRAT NYILVÁNTARTÁSA, IKTATÁSA ÉS KIADÁSA
Az irat nyilvántartásához használt ügykezelési nyilvántartások
39. Az ügykezelőnél az irat nyilvántartása történhet:
a) főnyilvántartókönyvben;
b) átmenőnaplóban (a vezetőnek bemutatásra kerülő, de iktatást nem igénylő iratok nyilvántartására);
c) iktatókönyvben (az iktatott anyagok nyilvántartására);
d) gyűjtőíven (iktatólap);
e) kiadási füzetben (az utasítások és más belső normák nyilvántartására);
f) átadókönyvben (más szerv részére történő átadás illetve az ügyintézők részére történő át- és az irattárnak visszaadott iratok nyilvántartása esetén);
g) név-, illetve tárgymutatóban, továbbá kartonon és
h) számítógépen.
40. Főnyilvántartókönyvben nyilvántartásba kell venni az átmenőnaplót, az iktatókönyvet, a kiadási füzetet és az átadó könyvet. A főnyilvántartókönyvet egyes sorszámmal kell megkezdeni, betelte után a következő könyvet sorszám kihagyása nélkül kell folytatni.
Az ügykezelő a nyilvántartásba vett könyvet, naplót, füzetet hitelesíti, lapjait sorszámmal látja el és a borítólap belső oldalán feltüntetni: „Ez a könyv .... számozott lapot tartalmaz. Megnyitva: 20... év....... hó ... nap. Lezárva. 20... év ....... hó ... nap.”, aláírja, körbélyegzővel ellátja, továbbá a főnyilvántartási számot rávezeti.

Az iktatásra nem kerülő irat nyilvántartása

41. Nem kell iktatni, de jogszabályban meghatározott esetekben nyilvántartani szükséges, a más szervektől érkezett, sokszorosított vagy nyomdai úton előállított iratok közül:
a) a tananyagokat;
b) a tájékoztatókat;
c) az utasításokat;
d) az intézkedéseket;
e) a meghívókat;
f) a bemutatásra vagy jóváhagyás céljából visszavárólag érkezett iratokat;
g) az „s. k., felbontásra” érkezett iratokat, továbbá
h) pénzügyi bizonylatokat, számlákat (külön szabályozás szerint).
42. Kiadási füzetben kell nyilvántartani a 41. pontban a)e)) alpontig, átmenőnaplóban az f) és g) alpontban felsorolt iratokat. Az átmenőnapló, illetve kiadási füzet nyilvántartási számát kell az iratra feljegyezni.
43. Az átmenőnapló „Megjegyzés” rovatában az irat elintézésének módjaként be kell jegyezni az iktatószámot, ha az ügykezelő az iratot iktatásra visszakapta, valamint a visszavárólag érkezett irat esetén a visszaküldés tényét, véglegesen kiadott irat esetén a VE jelzést.
44. Szükség esetén kiadható iktatószám olyan iratok iktatásához is, amelyek elintézésének figyelemmel kísérését, őrzését (irattározását) vezetői utasítás a hivatali egység hatáskörébe utalja.

Az ügykezelés iktatási rendszere

45. Az iktatás történhet hagyományos (manuális) módszerrel és számítógépes eljárással.
46. Az irat iktatása alszámos rendszerben történik. Az alszámos iktatási rendszerben minden alapiratot egyszer kell az iktatókönyvbe bejegyezni, a tárgyban keletkezett minden újabb irat 1-től növekvő alszámot kap. Ha az ügy tárgya megváltozik vagy kiegészül, az ügyiratot új sorszám alatt kell nyilvántartásba venni.
47. Számítógépes iktatásnál az alszámokra tagolódó rendszert célszerű használni. Egy sorszámhoz ebben az esetben korlátlan számú alszám tartozhat.
48. Szükség esetén együttes nyilvántartási és mutatózási rendszer is alkalmazható. Ebben az esetben az iratok iktatását és mutatózását együtt, betűsoros (számítógépes) nyilvántartás foglalja össze. Az iktatásra szolgáló nyilvántartás egyúttal mutató is.
49. Nagyobb iratforgalmú hivatali egységek az iktatást végezhetik szakáganként, vagy ha az elhelyezés ezt szükségessé teszi, az iratok iktatására számkeretet lehet használni. (Pl. anyagi jellegű ügyek 500–1500-ig stb.). Megszűnt szervek számkerete öt évig nem használható fel. Az új hivatali egységeknek új számkeretet kell kijelölni.
50. Az iktatás – a folyamatos iktatás kivételével – minden év január 1-jén 1-es számmal kezdődik, és a naptári év végéig emelkedő számmal folytatódik. Év végén az iktatókönyvet és a segédleteket le kell zárni, és minden évben új iktatókönyvet (segédletet) kell nyitni.

Az irat iktatása

51. A szervhez érkező, illetve ott keletkező iratokat – a 41. pont kivételével – iktatással kell nyilvántartani. A saját használatra készített iratok közül csak azokat kell iktatni, amelyekre az illetékes vezető utasítást ad.
52. Az iratokat úgy kell iktatni, hogy abból az irat beérkezésének pontos ideje, az intézkedésre jogosult ügyintéző neve, az irat tárgya, az elintézés módja, a kezelési feljegyzések, valamint az irat holléte megállapítható legyen.
53. Az ügykezelő az iratokat a beérkezés napján, de legkésőbb az azt követő munkanapon iktatja be. Soron kívül kell iktatni a határidős iratokat, táviratokat, express küldeményeket, a hivatalból tett intézkedéseket tartalmazó „sürgős” jelzésű iratokat.
54. Kézi iktatás céljára minden év kezdetén újonnan nyitott, hitelesített, oldalszámozott iktatókönyvet kell használni.
55. Gépi iktatás esetén az iktatóprogram tartalmazza a kézi iktatásnál előírtakat. (Törlési, javítási, hozzáférési jogosultságok letiltásával és szabályozásával.)
56. Az iktatókönyvben sorszámot üresen hagyni, a felhasznált lapokat összeragasztani, a bejegyzett adatokat kiradírozni, vagy bármely más módon olvashatatlanná tenni nem szabad. Ha helyesbítés szükséges, a téves adatot vagy számot egy vonallal úgy kell áthúzni, hogy az eredeti feljegyzés olvasható maradjon. A javítást keltezéssel és kézjeggyel kell igazolni.
57. Téves iktatás esetén a bejegyzést áthúzással kell érvényteleníteni oly módon, hogy az érvénytelenítés ténye – az eredeti bejegyzés olvashatósága mellett – kétségtelen legyen. Meg kell azt is jelölni, hogy a tévesen beiktatott ügy iratát mely számra iktatták át.
58. Az iktatókönyvet az év utolsó munkanapján – az iktatásra felhasznált utolsó számot követően -aláhúzással, az utolsó iktatás számának feltüntetésével, keltezéssel, aláírással és a hivatalos bélyegző lenyomatának elhelyezésével kell lezárni.
59. Iktatás előtt ellenőrizni kell, hogy van e az ügynek kezdő-, előzmény- (alap-) irata. Ha van, akkor annak az iktatószámához alszámra, ha nincs, akkor a soron következő iktatószámra kell iktatni. Ha az iratnak a tárgyévet megelőző évben keletkezett előzménye van, akkor szerelni kell az újonnan érkezett, tárgyévi iktatószámot kapott irathoz.
60. Az iktatásra kerülő iraton – kivéve a kiadmányozás után továbbítandó iratot – az iktató bélyegző lenyomatát el kell helyezni és a rovatait ki kell tölteni. Ha ez helyhiány miatt nem lehetséges, az iktatás adatait az iktatóbélyegző használata nélkül kell az iraton feltüntetni. Iktatni minden esetben az eredeti iraton kell, borítólap vagy csatolt üres lap nem iktatható.
61. Az iktatóbélyegző lenyomata tartalmazza:
– a szerv nevét, székhelyét;
– az iktatás évének, hónapjának, napjának,
– az iktatókönyv sorszámának (alszámának),
– az ügyintéző nevének és a
– mellékletek számának feltüntetésére szolgáló rovatokat.
62. Az iktatás során az iktatókönyvben, illetve az előadói íven, továbbá az ügyintézés különböző fázisaiban fel kell tüntetni:
– az iktatás sorszámát (iktatószám),
– az iktatás időpontját,
– az irat küldőjének (ügyfélnek) azonosító adatait,
– a küldő iktatószámát (hivatkozási szám),
– az irat tárgyát,
– az elő- és utóirat korábbi azonosító-(iktató-)számát,
– az ügyintéző szervezeti egység és az ügyintéző azonosító adatait,
– az elintézés határidejét,
– az elintézés módját, idejét,
– az esetleges címzett(ek)et,
– a kezelési feljegyzéseket (csatolás, szerelés, határidő, visszaérkezés stb.),
– az irattári tételszámot és az irattárba helyezés keltét,
– az iratnak és mellékletének számát (ha korábban nem került rögzítésre).
63. Az irat az iktatást követően iktatószámot kap, amelyet a mellékletre is fel kell jegyezni. Az iktatószám négy számcsoportból áll:
a) az előszám a Közigazgatási Államtitkári Hivatalnál nyilvántartott és a hivatali egységek részére biztosított egy-, kettő- vagy háromjegyű arab szám;
b) a második számcsoport az iktatókönyv következő sorszáma (főszám);
c) a harmadik számcsoport – az úgynevezett alszám – az ügyben beérkezett irat alszámának meghatározása;
d) az iktatószám utolsó tagja az iktatás évszáma. Például: 14 – 135/5/1991.
64. Ha az alapirathoz más irat érkezik (válasz, jelentés stb.), illetve az ügyben saját irat készül azt a soron következő alszámra kell beiktatni.
65. Ha az ugyanabban az ügyben érkezett iratok iktatásához az iktatókönyv alszámrovata nem elegendő, az iktatást gyűjtőíven (iktatólap) kell folytatni, és azt az iktatókönyv „Megjegyzés” rovatában jelezni kell (pl. „folytatás a .......számú gyűjtőíven”).
66. A gyűjtőíveket (iktatólap) az iktatókönyv mellékleteként kell kezelni és emelkedő számsorrendben tárolni.
67. Ha az iktatott irathoz korábbi években keletkezett iratot kell szerelni, az iktatókönyv „Megjegyzés” rovatában fel kell tüntetni azt az iktatószámot, melyhez az iratot szerelték, illetve az új iratnál a hozzászerelt irat iktatószámát
(pl. „vele: 14 – 135/1980”).
68. Az iratot minden esetben az utoljára iktatott irathoz kell szerelni. A korábbi iktatókönyvben pedig jelezni kell, hogy melyik számú anyaghoz van szerelve (pl. „szerelve a 14 – 126/2000. számhoz”).
69. Rendszeresen érkező vagy keletkező, azonos tárgyú – általában egy intézkedéssel lezáruló – ügyek iratait tárgyanként gyűjtőszámon célszerű iktatni (pl. munkatervek, értekezletek anyagai stb.). Ez esetben az iktatókönyvből kell kiemelni iktatószámot, és az iktatást három alszámos gyűjtőíven (iktatólap) kell 1-től kezdődő sorszámmal kezdeni. Az iktatókönyv „Megjegyzés” rovatában „Folytatása csoportos gyűjtőíven” szöveget kell bejegyezni.
70. Az iktatás során az illetékköteles iratokon lerótt illetékbélyeget felülbélyegzéssel érvényteleníteni kell. Az illetékkel kapcsolatos egyéb eljárást az illetékről szóló jogszabály tartalmazza.

Számítógépes iktatási sajátosságok

71. A számítógépes iktatásnál ugyanazokat a követelményeket kell teljesíteni, mint a hagyományos iktatásnál.
72. Számítógépes érkeztetés és iktatás esetén is szerepelnie kell az iratokon mindazoknak a kezelési feljegyzéseknek, amelyek a hagyományos iratkezeléshez szükségesek. A számítógépes nyilvántartás nem helyettesíti azokat az átadókönyveket (postakönyvek, kézbesítőkönyvek) sem, amelyekben az átadás-átvétel tényét a sajátkezű aláírás bizonyítja.
73. Számítógépes iktatásnál az iktatási nyilvántartás az „iktatókönyv” és az „előadói ív” azonos adattartamú, mivel egy állományból kerül megjelenítésre, ügyenként automatikusan nyomtatható.
74. A felvitt iktatási adatbázist – a vonatkozó adatvédelmi szabályok betartásával – hozzáférhetővé kell tenni mindaddig, amíg az ügyintézéshez szükséges.
75. A bevitt adatokat – a levéltár igényének megfelelően – év végén tartós megőrzést lehetővé tévő módon ki kell nyomtatni, és az így készült iktatókönyv, név- és tárgymutatóval hitelesítve a tárgyév irataihoz szerelendő.
76. A felhasználók körére vonatkozó szabályozás, valamint a számítógépes megvalósítás során gondoskodni kell a számítógépes nyilvántartások illetéktelen beavatkozás elleni védelméről.
77. A számítógépes rendszerbe vitt érkeztetési és iktatási adatokat, az utólagos módosítás tényét a jogosultsággal rendelkező ügyintéző azonosítójával és a javítás idejének megjelölésével naplózni kell, ugyanitt rögzítésre kerül a módosítás előtti szövegrész is.
78. A nem papír alapú, elektronikus adathordozón érkezett iratok (pl. magnetofonszalag, hajlékony lemez, CD ROM stb.) mellé kísérőlapot kell csatolni, és ezeket együtt kell kezelni. A kísérőlapon fel kell tüntetni az adathordozó iktatószámát, az adathordozó tartalmi kivonatát, a felvételek tárgyát, a készítő és a nyilvántartásba vevő aláírását. Az adathordozóra (tokjára) – maradandó módon – ugyancsak rá kell vezetni az iktatószámát. Egy elektronikus adathordozón egy témában keletkezett iratok adhatók át. Amennyiben ez nem teljesül, a küldeményt vissza kell utasítani.

Az irat mutatózása

79. Az iktatókönyv és a kiadási füzet megnyitásával egyidejűleg név- és tárgymutatót kell felfektetni. A mutatózás végezhető regiszteres könyvben, füzetben, különböző kartotékrendszer vagy számítógép alkalmazásával. A mutatózás végrehajtását az iktatókönyvben és a kiadási füzetben jelezni kell.
80. Ahol az évi iktatás száma nem haladja meg az 500-at, nem szükséges mutatót vezetni.
81. Az „idegenszám-mutató” az érkezett iratok – a külső és saját iktatószám szerinti -nyilvántartására szolgál. Az idegenszám-mutató, illetve a küldő, vagy készítő szerinti mutató használata nem kötelező, alkalmazása azonban nagy iratforgalom esetén célszerű.

Az irat kiadása

82. Az ugyanarra az ügyre vonatkozó – alapszámra és alszámra iktatott – valamennyi iratot együtt kell kezelni. Az utóbb érkezett irathoz minden elintézett és elintézetlen előiratát – az ügyintézésre való kiadás előtt – szerelni kell.
83. Az előiratok szerelését az újabb iraton az iktatóbélyegző lenyomata alatt „Előzmény szerelve” szöveggel kell jelezni. Azokban az esetekben, amikor az előiratok nem szerelhetők, azok hollétét fel kell tüntetni. Ha az előirat irattárban vagy határidő-nyilvántartásban van, akkor az ügykezelő, ha pedig az előzmény az ügyintézőnél van, az ügyintéző köteles azt az utóbb érkezett irathoz szerelni.
84. Az irat kiosztásakor az ügykezelő átadókönyvbe vagy átmenőnaplóba bejegyzi az irat számát, és úgy adja át az ügyintézőnek, illetve más hivatali egység ügykezelőjének.

Az irat nyilvántartása a hivatali egységeknél

85. Az érkező vagy a készített iratok nyilvántartása, átadásának aláírással történő igazolása átadókönyvben, illetve átmenőnaplóban történik.
86. Az ügykezelőnek kell átadni:
a) az iktatott iratok közül a hivatali egységen belül más részlegnek átadásra;
b) más külső szervnek továbbításra, valamint
c) a határidőbe és irattárba helyezésre kerülő iratokat.
87. Az irat átadása az ügykezelőnek átadókönyvvel, illetve előadói munkakönyvvel történik.
VI. Fejezet

AZ IRAT KÉSZÍTÉSE, KIADMÁNYOZÁSA
Fogalmazvány, kiadmány készítése
88. A fogalmazványt csatolt külön lapon kell elkészíteni.
89. Azokban az ügyekben, amelyben a fogalmazványt a készítője kiadmányozza, továbbá ha a kiadmányozó erre engedélyt ad, a kiadmány és a fogalmazvány egyidejűleg is elkészíthető.
90. Ha kettő vagy több, más-más iktatószámon bejegyzett ügyet egyszerre intéznek el, a fogalmazványban fel kell tüntetni minden irat iktatószámát.
91. Az ügykezelő az iktatókönyvben e feltüntetett szám alapján jelzi, hogy az ügyet milyen számon intézték el. A fogalmazványt a szöveg utolsó sora után az ügyintéző baloldalon szignálja, a kiadmányozó a jobb oldalon aláírja (kiadmányozza).
92. A kiadmány akkor hiteles, ha
– azt az illetékes kiadmányozó saját kezűleg aláírja,
– a kiadmányozó neve mellett az „s. k.” jelzés szerepel és – nem nyomdai sokszorosítású irat esetén – a hitelesítéssel felhatalmazott személy azt aláírásával igazolja, nyomdai sokszorosítás esetén elegendő a kiadmányozó neve mellett az „s. k.” jelzés, illetve a kiadmányozó alakhű aláírásmintája és/vagy a kiadmányozó szerv bélyegzőlenyomata,
– a kiadmányozó, illetve a felhatalmazott személy aláírása mellett a szerv hivatalos bélyegzőlenyomata szerepel.
93. Az „s. k.,” jelzésű kiadmányokat hitelesíteni kell. A hitelesítési záradék „A kiadmány hiteles” szövegből, a bélyegző lenyomatából és az ügykezelő aláírásából áll.
94. A kiadmányozási jog gyakorlását a vezető ügyrendben, (SZMSZ-ben), illetve munkaköri leírásban határozza meg.
95. A kiadmányozási jogkörrel rendelkező személy névaláírását tartalmazó bélyegző csak akkor használható, ha ezt az azonos ügyben kiadott iratok nagy száma feltétlenül indokolja. E bélyegző használatát az államtitkár, illetve a helyettes államtitkár engedélyezi.

Digitális hitelesítés

96. Az elektronikusan előállított, a szervezetek között elektronikusan továbbított iratok hitelesítésére-az idevonatkozó szabályozásnak megfelelően- elektronikus aláírást és időbélyegzőt, jogszabályban kijelölt szervezet által kezelt nyilvános és titkos kulcsot kell alkalmazni.

Az irat külalakja

97. A kiadmányozott iratokon az alábbiakat kell feltüntetni:
a) az irat első lapjának fejrészén:
– a miniszter által kiadmányozott iratokon a Magyar Köztársaság címerét és a Magyar Köztársaság Belügyminisztere megnevezést,
– az államtitkárok, a kabinetfőnök és a helyettes államtitkárok által kiadmányozott iratokon a Belügyminisztérium címeres jelképét (téglalap alakú nemzeti színű keretben a Magyar Köztársaság címere az alatta található BM felirattal), a Belügyminisztérium és a kiadmányozó megnevezését,
– a hivatali egységek által kiadmányozott iratokon a Belügyminisztérium jelképét (téglalap alakú nemzeti színű keretben található BM felirat), a Belügyminisztérium és kiadmányozó hivatali egység megnevezését;
b) az első lap fejrésze alatt az iktatószámot;
c) az iktatószám alatt a címzésben:
– a címzett nevét, beosztását, székhelyét és címét;
d) az irat első lapjának jobb felső sarkán:
– az ügyintéző nevét és telefonszámát,
– válasz esetén a hivatkozási számot,
– az irat tárgyát;
e) a szöveg alatt bal oldalon:
– a keltezést (év, hó, nap), az s. k., jelzésű kiadmányokon a hitelesítési záradékot (ez alól kivétel a nyomdai úton készített kiadvány),
– a mellékletek számát (10 lapig lapszám szerint, azon felül csomag megjelöléssel),
– a címzettek megnevezését, ha az irat 2–5 példányban készült, efölött külön elosztó ívet kell készíteni;
f) a szöveg alatt jobb oldalon:
– a kiadmányozó nevét, beosztását;
g) az irat első lapjának alján középen:
– a hivatali egység címét, telefonszámát és elektronikus elérési lehetőségét;
h) a kiadmányhoz készített mellékleten, az irat első lapjának jobb felső sarkán a „Melléklet a ..... számú irathoz” szöveget.
(A Belügyminisztérium hivatali szervezetei által rendszeresen használt irattípusokat a Szabályzat 2. számú mellékletét képező iratmintatár tartalmazza.)
98. A hivatali levelezés során:
a) a belügyi szervezetekkel folytatott, belső levelezésben fekete-fehér fejrésszel ellátott normál levél és faxpapírt szükséges alkalmazni; az egységes fejrész elektronikus letöltési lehetőségéről az Informatikai Főosztály gondoskodik,
b) a külső szervezetekkel és személyekkel folytatott levelezésben színes fejrésszel ellátott nyomdai úton előállított levélpapírt szükséges alkalmazni, amelyet a BM Nyomda KFT-től kell megrendelni a Költségvetési és Gazdasági Főosztály ellenjegyzésével.
99. A hivatali levelezés során alkalmazott iratok egységes fejrészének elektronikus letöltést lehetővé tévő kialakításához, illetve nyomdai előállításához szükséges arculati kézikönyvet a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda biztosítja.

Az irat továbbítása

100. Az ügykezelő az irat átvétele után köteles:
a) az iratot a címzettnek az e Szabályzatban meghatározottak szerint – az „azonnal, illetve a „sürgős” jelzéssel ellátottakat soron kívül – kell továbbítani;
b) az iktatókönyvbe a továbbítás megtörténtét bejegyezni;
c) az irat irattárban maradó példányán az elküldés (expediálás) időpontját feljegyezni, és aláírni.
101. A szervezeti egység ügykezelőjének ellenőrizni kell, hogy az aláírt, illetőleg hitelesített és bélyegzőlenyomattal ellátott leveleken végrehajtottak-e minden kiadói utasítást. Ellenőrizni kell, hogy a mellékleteket szerelték-e.
102. Az iratot borítékban (szükség esetén csomagban) kell továbbítani. Az azonos címzettnek szóló iratokat lehetőleg egy borítékba kell helyezni, és a borítékra valamennyi irat iktatószámát fel kell jegyezni. Telefaxon küldött irat esetén a „továbbítási jegyzőkönyv”-et az irathoz kell csatolni.
103. A boríték címoldalán
a) fel kell tüntetni:
– a küldő hivatali egység megnevezését és címét,
– az irat(ok) iktatószámát, több példány esetén a példányok darabszámát, szükség szerint sorszámukat,
– a címzett megnevezését és címét;
b) fel lehet tüntetni: a továbbításra vonatkozó egyéb jelzéseket (s. k., felbontásra, sürgős, ajánlva, stb.).
104. Külső szervezetekkel és személyekkel folytatott hivatali levelezés során a Belügyminisztérium színes jelképét tartalmazó borítékot szükséges alkalmazni. A megfelelő egységes borítékok beszerzése a 98. b) pontban ismertetett módon történik. A borítékok nyomdai előállításához szükséges arculati kézikönyvet a Társadalmi Kapcsolatok és Kommunikációs Iroda biztosítja.
105. Szükség esetén, ha az iratforgalom nagysága indokolja, az irattovábbításhoz futárzsákot lehet alkalmazni. A futárzsákok lezárásához lakatot kell használni, ennek kulcsát az ügykezelők kezelik.
106. Az iratot a futárszolgálattal, postán vagy saját (alkalmi) kézbesítővel kell továbbítani.
107. A központi postafiókot csak a futárszolgálat útján lehet használni. A hivatali egységek indokolt esetben költségkeretük terhére saját postafiókot nyithatnak, ennek számát a futárszolgálattal közölniük kell.
VII. Fejezet

AZ IRAT HATÁRIDŐ-NYILVÁNTARTÁSBA ÉS
IRATTÁRBA HELYEZÉSE
108. Az iratot határidő-nyilvántartásba vagy irattárba helyezni csak a kiadmányozásra jogosult vagy megbízottja engedélyével szabad. Az engedélyt az iraton fel kell tüntetni.

Az irat határidő-nyilvántartásba helyezése

109. Az ügykezelőnél kell határidő-nyilvántartásba helyezni azt az iratot, amelynek végleges elintézése valamilyen közbeeső intézkedés elvégzése, feltétel bekövetkezése vagy megszűnése után válik lehetővé.
110. A határidőt az iktatókönyv „Megjegyzés” rovatában, a naptári nap megjelölésével kell feltüntetni.
111. Az ügykezelő a határidő-nyilvántartásra átvett iratot köteles
a) az egyéb iratoktól elkülönítve, és határidőként megjelölt naptári napok és az iktatószám sorrendjében elhelyezni és nyilvántartani;
b) a határidő előtti napon – ha időközben másként nem intézkedtek – az iktatókönyvből kivezetni és az ügyintézőnek átadókönyvvel kiadni.

Az irat irattárba helyezése

112. Az ügykezelőnél kell irattárba helyezni a tudomásul vett vagy véglegesen elintézett, rendezett iratot. Erre az ügyintéző köteles a Szabályzat 1. számú mellékletét képező irattári terv alapján meghatározott irattári tételszámát és a megőrzés idejét rávezetni. Az irattári tételszámot az iktatókönyvben is fel kell tüntetni.
113. Nem kell irattárba tenni azt az önálló ügyintézést nem igénylő, illetve iktatott irathoz nem csatolható iratot, amely az ügykezelő által nincs iktatva.
114. Számítástechnikai megoldás esetén az elektronikus adathordozóra felvitt iratokat, kezelési feljegyzéseket, nyilvántartási adatokat egy közös adathordozón kell kezelni. Az elektronikus adathordozókon tárolt adatok, állományok utólagos elolvasását, használatát mindenkor biztosítani kell az erre szolgáló eszközök esetleges módosítása, cseréje esetén is. Ha ez nem biztosítható, az elektronikus iratokról tartós, hitelesített papírmásolatot kell készíteni, vagy hivatalosan kell nyilatkozni arról, hogy a készített másolatok tartalmilag és formailag megegyeznek az elektronikus adathordozón rögzített iratokkal.
115. A szervre vonatkozó hatályos irattári terv alapján az irattári tételszámot az ügy tárgyának ismeretében az érdemi ügyintéző határozza meg, és rögzíti az előadói ív megfelelő rovatában. Az ugyanabban az ügyben keletkezett különböző ügyiratdarabokból összeálló ügyiratnak mindig a leghosszabb megőrzési időt biztosító ügyiratdarab irattári tételszámát kell adni.
116. Az irattárba helyezés alkalmával az ügykezelő köteles ellenőrizni, hogy az ügykezelés szabályainak eleget tettek-e. Amennyiben az ügykezelő hiányosságot észlel az iraton, visszaadja az ügyintézőnek, aki gondoskodik annak kijavításáról.
117. Az irattárban az iratokat keletkezési évek szerint, az irattári tételszámok, azon belül az iktatószám emelkedő sorrendjében kell elhelyezni és őrizni. A dossziékban őrzött iratoknál az irattári tételszámot a dosszién is fel kell tüntetni
118. Az irattárba helyezett iratokat az irattári tételszámok figyelembevételével évente selejtezni szükséges. Adott év iratanyagát az irattárba kerülés naptári évétől számított megőrzési idő letelte után szabad csak kiselejtezni. (Pl.: az 1999-ben keletkezett 1 éves megőrzési idejű irattári tételeket csak 2000. december 31. után, vagyis 2001-ben szabad kiselejtezni.)
119. A selejtezéseket követően visszamaradó nem selejtezhető, maradandó értékű iratokat a hivatali egység irattárában kell őrizni a Központi Irattár részére történő átadásig.
120. Az irattárból kiadott iratokról külön nyilvántartást kell vezetni.
121. Az irat kiadását és visszaérkezését az iktatókönyvben (gyűjtőíven) is jelezni kell.
122. Az ügykezelő az irattárból iratot véglegesen csak a vezető írásbeli engedélye alapján adhat ki, kivéve, ha az iratot más iktatott irathoz szerelik.
123. Az ügykezelő iratot véglegesen – a 122. pontban rögzített esetet kivéve – csak a Központi Irattárnak adhat át.
Az iratok átadása a Központi Irattár részére és a Központi Irattár működése
124. A hivatali egységek az irattározott iratok közül a nem selejtezhetőeket keletkezésük után legkésőbb tíz év elteltével a Központi Irattárnak kötelesek átadni. Minősített irat átadását megelőzően – a hatályos titokköri jegyzék alapján – a minősítés fenntartásának indokoltságát felül kell vizsgálni. (A személyi és fegyelmi anyagok, valamint a személyzeti panaszügyek iratanyagát a Személyügyi Főosztály kezeli és őrzi).
125. A Központi Irattár az iratokat eredeti alakjukban, előadói ívben elhelyezve, irattároló dobozokban, nyilvántartásaikkal együtt, az irattári tervben meghatározott tételszámok szerint csoportosítva, iratátadás-átvételi jegyzőkönyv és ennek mellékletét képező iratjegyzék (lásd 6–7. számú iratminta) kíséretében veszi át. (Az iratokról el kell távolítani az összefűzésükhöz használt anyagokat, pl. fémből készült iratkapcsoló, zsineg).
126. A hivatali egységek kötelesek az általuk kiadott időszaki kiadványok és rendszeres tájékoztatók egy-egy példányát a Központi Irattárnak megküldeni.
127. A Közigazgatási Államtitkári Hivatal Irattári Osztálya működteti a Belügyminisztérium Központi Irattárát. A Központi Irattár:
a) nyilvántartja a Minisztérium hivatali egységeinek iratképző szerveit;
b) az irattárban őrzött iratanyagokról gyarapodási és fogyatéki naplót vezet, raktári jegyzéket készít;
c) az őrizetében lévő iratokat rendezi és az illetékes levéltár jóváhagyását követően az irattári tervnek megfelelően selejtezi;
d) gondoskodik a nem selejtezhető köziratoknak a Magyar Országos Levéltár, illetve egyéb illetékes levéltár és törvény által meghatározott szerv részére történő átadásáról. Az iratokat a vonatkozó jogszabályok szerint teljes és lezárt évfolyamokban, ügyviteli segédletekkel együtt, az irattári terv szerinti átadás-átvételi jegyzőkönyv és annak mellékletét képező iratjegyzék (lásd 6 –7. számú iratminta) kíséretében adja át. A levéltárak részére történő iratátadások költségei a Belügyminisztériumot terhelik.
128. A Központi Irattár iratot csak az iratot készítő szerv vagy jogutódja vezetőjének írásbeli megkeresésére ad ki. Hasonlóan engedélyezi a betekintést is. Ha más hivatali egység iratát kérik ki az irattárból, illetőleg más hivatali egység iratába kérnek betekintést, akkor a leadó hivatali egység vagy jogutódja vezetőjének írásbeli engedélye is szükséges. Jogutód nélkül megszűnt szerv esetén az engedélyt a Közigazgatási Államtitkári Hivatal vezetője jogosult megadni.
129. A Központi Irattár a levéltárak, illetve törvény által meghatározott szervek részére történő átadáson kívül iratanyagot véglegesen nem adhat ki, kivéve, ha azt a 128. pontban előírt megkeresés szerint más irathoz szerelik.
VIII. Fejezet

AZ ÜGYKEZELÉSSEL KAPCSOLATOS EGYÉB RENDELKEZÉSEK
Az iratsokszorosítás és a nyomdai előállítás szabályai
130. A másoló- és sokszorosítógépet a vezető által megbízott személy kezeli. Ha a vezető a gép kezelésével nem bíz meg külön személyt, akkor a sokszorosítást minden ügyintéző maga végzi.
131. Nem minősített kiadvány, nyomdai termék bármely nyomdával elkészíttethető. A külső nyomdával kötött szerződésben azonban rögzíteni kell a nyomdai termék készítésével kapcsolatos kikötéseket (a kézirat, a korrektúra visszaadása, a selejtanyagok megsemmisítése stb.).
132. A nyomdába küldött, jóváhagyott iraton bármilyen változtatásra csak az iratot jóváhagyó vezető jogosult engedélyt adni.

Bélyegzőkkel kapcsolatos rendelkezések

133. Az ügykezelő feladata a bélyegzők, továbbá a minősített adathordozók tárolására szolgáló lemezszekrényekhez használatos személyi (negatív) pecsétnyomók (a továbbiakban: pecsétnyomó) nyilvántartása. A nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból mindenkor megállapítható legyen a bélyegző, pecsétnyomó használója, kezelője.
A bélyegző, pecsétnyomó használója felelős annak rendeltetésszerű használatáért, biztonságos őrzéséért.
134. Címeres körbélyegző a felsőszintű vezető, a hivatali egységnek az ügykörébe tartozó kiadványokon, a kiadmányozási jogkörrel rendelkező sajátkezű aláírásához, illetve a kiadmányok (másolatok) hitelesítéséhez használható. A körbélyegzőt a hivatali idő után, illetve a hivatali helyiségből való távozáskor – az épületen kívüli munkavégzést kivéve – el kell zárni.
135. Pecsétnyomó más munkatársnak csak az ügykezelőnél történő előzetes átírás után adható át. A pecsétnyomót a munkaviszony megszűnése esetén az ügykezelőnek kell visszaadni. A minisztériumon belüli áthelyezés esetén ugyancsak le kell adni és az új szervezeti egység ügykezelőjénél kell szükség szerint másik pecsétnyomót kérni, illetve felvenni. A pecsétnyomó elvesztéséről az ügykezelőn, valamint az illetékes vezetőn keresztül soron kívül írásban kell tájékoztatni a Közigazgatási Államtitkári Hivatal vezetőjét.
136. A minisztérium felsőszintű vezetői a tisztségüket, illetve beosztásukat megjelölő, a Magyar Köztársaság címerével ellátott körbélyegzőt használnak. A hivatali egységek körbélyegzőjén felül a Belügyminisztérium, alul a szerv hivatalos megnevezése van feltüntetve. Több azonos szövegezésű körbélyegző használatának szükségessége esetén azokat a lenyomatukban is feltüntetett sorszámmal kell ellátni és ennek megfelelően nyilvántartani.
137. Az iktató bélyegzőt, valamint a negatív pecsétnyomót a Közigazgatási Államtitkári Hivataltól kell igényelni, ahol gondoskodnak a központosított beszerzésről és nyilvántartásról, valamint – az ügykezelőn keresztül – a kiadásról. A régi bélyegzőt, pecsétnyomót az újonnan készített megérkezését és nyilvántartásba vételét követően selejtezés céljából a Közigazgatási Államtitkári Hivatalnak kell megküldeni. A selejtezésről jegyzőkönyvet kell készíteni.
138. A címeres körbélyegzők, fejbélyegzők, illetve a feladataik ellátásához szükséges egyéb bélyegzők elkészíttetéséről, használatáról és a nyilvántartásáról a hivatali egységek önállóan gondoskodnak.

A megszűnt hivatali egységek iratainak kezelése

139. Hivatali egység megszűnése esetén az el nem intézett, illetőleg a folyamatban lévő ügyek iratait jegyzék kíséretében át kell adni a jogutódnak, és iktatókönyvébe azokat be kell jegyezni.
140. A megszűnt hivatali egység iratait az idevonatkozó szabályok szerint kell őrizni, illetve selejtezni. A nem selejtezhető iratokat külön kell választani, és a jogutód szervnek vagy ennek hiányában a Központi Irattárnak kell átadni.
141. Ha a megszűnő hivatali egység más szervbe olvad be, iratait a feladatait átvevő szerv irattárában kell elhelyezni.
142. Ha a megszűnő hivatali egység feladatköre több szerv között oszlik meg, vagy valamely hivatali egység egyes feladatait egy másik szerv veszi át, az irattári anyagot csak irattári tételenként szabad megosztani. Az egyes ügyiratokra vonatkozó igényt másolat készítésével vagy kölcsönzéssel kell teljesíteni. Az irattári anyag irattári tételenkénti megosztását a Magyar Országos Levéltár egyetértésével kell elvégezni.

Munkakör-átadással kapcsolatos rendelkezések

143. A hivatali egységtől távozó ügyintézőt, illetve ügykezelőt, vagy aki a továbbiakban egyéb ok miatt iratot nem tarthat magánál, a rábízott iratokkal a nyilvántartás alapján tételesen el kell számoltatni. Ennek rendjét és módját a vezető határozza meg.
144. Az ügykezelői munkakör átadása esetén és az átadásról jegyzőkönyvet kell felvenni.

Az iratok selejtezése

145. A hivatali egységeknél minden év első felében selejtezni kell a lejárt megőrzési határidejű iratokat.
146. Az iratselejtezés elvégzésére selejtezési bizottságot kell létrehozni. Ennek egyik tagja az ügykezelő, további tagját és vezetőjét a hivatali egység vezetője jelöli ki.
147. A selejtezési bizottság feladata a selejtezés (rendezés, kiválogatás, stb.) szakszerű megszervezése és lebonyolítása.
148. A selejtezést az iratokon feltüntetett irattári tételszám, illetve megőrzési idő alapján kell végrehajtani.
149. A selejtezés során gondoskodni kell arról, hogy a több példányban megtalálható iratokból – az előírt megőrzési időig – csak az eredeti példány kerüljön megőrzésre. A nyilvántartásba vett iratok felesleges példányainak selejtezéséről jegyzőkönyvet nem kell felvenni, de annak megtörténtét a nyilvántartásokban és az irattári példányon fel kell tüntetni.
150. A selejtezés során külön – külön kell összegyűjteni az 1–3–5–10 év után selejtezhető iratokat.
151. A selejtezés során ellenőrizni kell:
– az iratok irattári tételszám, illetve megőrzési idő szerinti csoportosítását,
– a nyilvántartás alapján csoportosított iratok hiánytalanságát.
152. A selejtezésről 3 példányban jegyzőkönyvet kell felvenni (lásd 5. számú iratminta), amely tartalmazza:
– az iratok évfolyamát,
– a selejtezésre kiválogatott iratok irattári tételszámát és iktatószámát,
– a hivatali egység vezetője ellenőrzési feladatainak megtörténtét.
153. A jegyzőkönyvet a selejtezési bizottság tagjai és az ellenőrzést végző vezető aláírják és a hivatali egység bélyegzőjével látják el.
154. Az iratselejtezési jegyzőkönyveket iktatás után a Központi Irattárnak kell megküldeni, amely azokat a Magyar Országos Levéltárhoz továbbítja a selejtezés engedélyeztetése végett. A selejtezés időpontját a nyilvántartás megfelelő rovatába be kell vezetni.

Megsemmisítés

155. A Magyar Országos Levéltár az iratok megsemmisítését a szükséges ellenőrzés után a selejtezési jegyzőkönyv visszaküldött példányára írt záradékkal engedélyezi.
156. A kiselejtezett iratokat zúzással, vagy az irat anyagától függő egyéb módszerek alkalmazásával úgy kell megsemmisíteni, hogy tartalmukat megállapítani ne lehessen. A hulladékanyag-hasznosító vállalatnak a selejtpapírt csak zúzott állapotban, vagy zsineggel átkötött zsákokban és két szállítással megbízott munkatárs felügyelete mellett szabad átadni. Ez utóbbi esetben az iratok megsemmisítése csak a minisztériumi munkatársak állandó jelenlétével történhet. Az elektronikus adathordozón levő iratok selejtezése és megsemmisítése a külön szabályozás szerint történik.

Az ügykezeléssel kapcsolatos munka ellenőrzése

157. Az ügykezelés központi szervezése, szakirányítása és felügyeleti ellenőrzése a Közigazgatási Államtitkári Hivatal feladata.
158. A vezető az irányítása alá tartozó hivatali egységnél évente köteles ellenőrizni az iratkezelés rendjét és a Szabályzat végrehajtását, az ellenőrzések során megállapított hiányosságok megszüntetése érdekében köteles intézkedni.
159. Az ellenőrzéssel kapcsolatos észrevételeit és utasításait az átadókönyv (munkakönyv) soron következő rovatába kell bejegyezni.
160. A Magyar Országos Levéltár képviselője az 5. pontban rögzített ellenőrzési jogosultságából adódó feladatának ellátása során
a) az ügykezelői és az irattári helyiségbe beléphet, az iratokba – az államtitkot és a szolgálati titkot tartalmazó iratok kivételével – és az iratkezelési nyilvántartásokba betekinthet, az iratkezelési tevékenységet folyamatában vizsgálhatja;
b) iratkezelési kérdésekben szaktanácsot ad, a nem selejtezhető iratok épségben és használható állapotban történő megőrzését súlyosan veszélyeztető hibákat és hiányosságokat jegyzőkönyvbe foglalja, megszüntetésükre határidőt állapít meg;
c) ha a szerv a jegyzőkönyvben meghatározott ideig nem intézkedik, akkor a levéltár szabálysértési eljárás indítása céljából a felügyeleti szervet értesíti, annak hiányában a szabálysértési eljárás indítását maga kezdeményezi.

A minősített adatot tartalmazó iratok (TÜK-irat) kezelése

161. A vezető felelős az államtitok, illetve a szolgálati titok megőrzését biztosító személyi és tárgyi feltételek megteremtéséért. Aki államtitok, szolgálati titok birtokába juthat, az államtitok, szolgálati titok védelmére vonatkozó jogszabályokat megismerni és az előírásokat megtartani köteles.
162. A belügyminiszter a hivatali egységek minősített adatainak, továbbá az euro-atlanti szervezetek által keletkeztetett és a Belügyminisztériumhoz érkezett adatok kezelési eljárását szükség szerint szabályozza.

Számítógépes ügykezelés

163. A Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára – az információtechnológiai eszközök fejlődését követve, a vonatkozó jogszabályokra és az informatikai tárcaközi bizottsági ajánlásokra figyelemmel – intézkedést ad ki a számítógépes ügyvitel és az elektronikus levelezés alkalmazásáról.
164. A Közigazgatási Államtitkári Hivatal és az Informatikai Főosztály vezetője felhasználói (üzemeltetői) kézikönyvet ad ki a számítógépes ügyvitel és elektronikus levelezés szabályairól.

1. számú melléklet az iratkezelési szabályzathoz

A BELÜGYMINISZTÉRIUM HIVATALI SZERVEZETEI (HIVATALI EGYSÉGEK) IRATTÁRI TERVE
Az irattári tervben alkalmazott rövidítések jelmagyarázata:

NS = nem selejtezhető irattári tétel
HŐ = helyben őrzendő levéltári átadásra nem kerülő, nem selejtezhető irattári tétel
HN = határidő nélkül őrzendő, később meghatározandó időpontban levéltárba adandó, nem selejtezhető irattári tétel

I. Általános rész

ÁLTALÁNOS IGAZGATÁSI ÜGYEK

1. JOGALKOTÁSI ÉS KORMÁNYZATI MUNKÁVAL KAPCSOLATOS ÜGYEK

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

1

A Belügyminisztérium jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei és ezek tervezetei, koordinációs iratai

 

 

a)

a fő- és társfelelősséggel előkészítő, készítő, koordináló hivatali egységeknél

NS

15

b)

a többi véleményező, javaslattevő hivatali egységnél

1

2

Más minisztérium, szerv jogalkotási felelősségébe tartozó jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetei, koordinációs iratai

 

 

a)

a koordináló hivatali egységeknél

10

b)

a többi véleményező, javaslattevő hivatali egységnél

1

3

Az Alkotmánybíróság és az országgyűlési biztosok megkereséseivel kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

5

4

A miniszterhez intézett interpellációkra, kérdésekre adott válaszok iratai a hivatali egységeknél

5

5

Országgyűlési képviselői, bizottsági önálló indítványokkal kapcsolatos iratok

5

6

Tárcaközi bizottságok és munkacsoportjaik működésével kapcsolatban keletkezett iratok

5

7

Más minisztérium, állami szerv tevékenységével, intézkedéseivel kapcsolatos megkeresések, koordinációs megbeszélések, tárgyalások iratai

5

2. SZERVEZET, MŰKÖDÉS ÉS ÜGYVITEL

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

10

A minisztériumi testületek (szaktanácsadó testület, miniszteri értekezlet, közigazgatási államtitkári értekezlet) működése során keletkezett jegyzőkönyvek, emlékeztetők, egyéb iratok és ezek mellékletei (előterjesztések stb.)

 

 

a)

a készítő hivatali egységeknél

NS

15

b)

a felhasználó hivatali egységeknél

a feladat alapján keletkező irat őrzési idejének megfelelően

a feladat alapján keletkező irat átadási idejének megfelelően

11

Egyéb vezetői értekezletekről (apparátusi értekezlet, helyettes államtitkári, főosztályvezetői stb. értekezlet) készült jegyzőkönyvek, feljegyzések, emlékeztetők és ezek mellékletei (előterjesztések stb.)

 

 

a)

a készítő hivatali egységeknél

NS

15

b)

a felhasználó hivatali egységeknél

a feladat alapján keletkező irat őrzési idejének megfelelően

a feladat alapján keletkező irat átadási idejének megfelelően

12

Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) hivatali egységek részére megküldött iratai

5

13

Tervek, munkatervek, munkaprogramok

 

 

a)

hosszabb időtartamra vonatkozó (távlati, többéves, éves, féléves) vagy időszaki és eseti, de jelentősebb tartalmú (intézkedési, végrehajtási tervek stb.) a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

NS

15

b)

időszaki és eseti, kevésbé jelentős tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél a végrehajtást követően

5

c)

a felhasználó hivatali egységeknél

a feladat alapján keletkező irat őrzési idejének megfelelően

a feladat alapján keletkező irat átadási idejének megfelelően

14

Jelentések, beszámolók (tervek, munkatervek, munkaprogramok végrehajtásáról stb.)

 

 

a)

hosszabb időtartamra vonatkozó (többéves, éves, féléves) vagy időszaki és eseti, de jelentősebb tartalmú (intézkedési, végrehajtási tervek, stb.) a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

NS

15

b)

időszaki, kevésbé jelentős tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

5

c)

a felhasználó hivatali egységeknél

1

15

Statisztikai jelentések, kimutatások

 

 

a)

hosszabb időtartamra vonatkozó (többéves, éves, féléves, összefoglaló) vagy időszaki, de jelentősebb tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

NS

15

b)

időszaki és kevésbé jelentős tartalmú a készítő, előterjesztő hivatali egységeknél

5

c)

a felhasználó hivatali egységeknél

1

16

Ügyrend és mellékletei

NS

15

17

Szervezetre és a létszámra vonatkozó jelentések, javaslatok, fejlesztéstervek, kimutatások

NS

15

18

Munkakör átadás-átvétel során keletkezett iratok

 

 

a)

vezetők esetén

NS

15

b)

nem vezető beosztású munkatársak esetén

5

c)

TÜK ügykezelők esetén

10

19

Ellenőrzésről, vizsgálatról készült iratok

 

 

a)

külső szerv által belügyi szervnél végzett ellenőrzésről készített iratok

NS

15

b)

a Belügyminisztérium hivatali egységei által végzett ellenőrzésről készített iratok az ellenőrzést főfelelőséggel végző hivatali egységeknél

NS

15

c)

a Belügyminisztérium hivatali egységei által végzett ellenőrzésről készített iratok az ellenőrzésben résztvevő (részjelentést készítő), illetve az ellenőrzésről tájékoztatást kapott egyéb hivatali egységeknél

5

d)

a belügyi szerv által ellenőrzött hivatali egységeknél

10

20

Nemzetközi együttműködéssel és kapcsolattartással összefüggő ügyek iratai

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok (megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések stb.) a kapcsolattartást feladatkörében végző hivatali egységeknél

NS

15

b)

érdemi jelentőségű iratok a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél

10

c)

konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratok, levelezés, útijelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek stb. a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

5

d)

egyéb hivatali egységeknél

1

e)

egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

21

Euro-atlanti szervezetekkel és európai integrációval kapcsolatos ügyek iratai

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok (megállapodások, egyezmények, szerződések, együttműködési programok, jelentések stb.) a kapcsolattartást feladatkörében végző hivatali egységeknél

NS

15

b)

érdemi jelentőségű iratok a kapcsolattartásban érintett hivatali egységeknél

10

c)

konferenciákkal, kongresszusokkal, értekezletekkel kapcsolatos iratok, levelezés, útijelentések, javaslatok, delegációk fogadása, kiutazási tervek stb. a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

5

d)

egyéb hivatali egységeknél

1

e)

egyes relációk helyzetéről készített tájékoztatók a kapcsolattartást végző és érintett hivatali egységeknél

3

22

PHARE-programok, dokumentumok a hivatali egységeknél a feladat elvégzése után

1

23

Eseti döntés alapján a minisztérium feladat- és hatáskörébe utalt ágazati irányítási ügyek iratai

 

 

a)

elvi jelentőségű ügyek iratai

NS

15

b)

elvi jelentőséggel nem bíró ügyek iratai

10

24

Eseti vezetői döntés alapján a hivatali egység hatáskörébe utalt igazgatási ügy iratai

a különös részben feltüntetett irattári tétel megőrzési ideje szerint

a különös részben feltüntetett irattári tétel átadási ideje szerint

25

A minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó bejelentések, kérelmek, megkeresések, javaslatok, panaszügyek

 

 

a)

a Miniszteri Titkárságon

NS

15

b)

a többi hivatali egységnél

5

26

A minisztérium feladat- és hatáskörébe nem tartozó bejelentések, kérelmek, megkeresések, javaslatok, panaszügyek

1

27

Ügyintézés céljából végleg eredetben továbbított iratok kísérő iratai

1

28

Belügyi szervek által tájékoztatás céljából megküldött iratok

 

 

a)

ügyeleti szervek által készített napi tájékoztató (összefoglaló) jelentések

1

b)

egyéb tájékoztatás céljából megküldött iratok (szerződések, stb.)

1

29

Vezetői utasítás alapján iktatásra kerülő egyéb iratok (értekezletekkel, előadásokkal, bemutatókkal, szolgáltatásokkal, termékekkel stb. kapcsolatos tájékoztatók, beszámolók, meghívók, ismertetők, ajánlatok, köszönőlevelek stb.)

1

30

Tömegkommunikációval, médiával kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél (MTI-nek, sajtónak adott belügyi vonatkozású tájékoztatók, közlemények stb.)

1

31

Iratbetekintési engedély ügyek iratai

 

 

a)

minősített iratok esetén

NS

b)

nyílt iratok esetén

az irat őrzési idejének megfelelően

32

Kutatási engedély ügyek iratai

NS

33

Ügyvitelszervezéssel kapcsolatos iratok (belső szabályzatok, módszertani útmutatók, elektronikus programleírások stb.)

 

 

a)

a készítő hivatali egységeknél

NS

15

b)

a többi hivatali egységnél a hatályon kívül helyezés, illetve elévülés után

3

34

Ügyviteli, iratkezelési nyilvántartások

 

 

a)

főnyilvántartókönyv, iktatókönyv, gyűjtőív (iktatólap), tárgymutató, átmenő napló, átadókönyv, illetve évenként kinyomtatott számítógépes iktatókönyv és mutatókönyv

NS

15

b)

futárjegyzék lezárás után

3

c)

adattovábbításra vonatkozó nyilvántartás

20

35

Iratok átadás-átvételéről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés

NS

15

36

Iratok selejtezéséről készült jegyzőkönyvek, jegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés

NS

15

37

Iratok minősítésének felülvizsgálatával kapcsolatos iratok

NS

HN

3. HUMÁNPOLITIKAI ÉS MUNKA ÜGYEK

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

45

Foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával, foglalkoztatásával, szolgálati viszonyával kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél a munkaviszony megszűnése után

1

46

Foglalkoztatási jogviszonnyal összefüggő egyéb iratok a hivatali egységeknél

 

 

a)

szabadságolással kapcsolatos iratok

5

b)

egyéb eseményekkel, változásokkal (betegállomány, gyermekgondozás, családi állapot, lakcím és iskolai végzettség stb.) kapcsolatos iratok

1

47

Szervezési, szervezeti, létszám és munkaköri (állomány-) táblázatok a hivatali egységeknél hatályon kívül helyezést követően

1

48

Fegyelmi és kártérítési eljárással kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél az eljárás befejezését követően

1

49

Kitüntetésekkel, jutalmazásokkal kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

1

50

Képzési, továbbképzési ügyek iratai a hivatali egységeknél a képzés befejezését követően

1

51

Szociális ügyek iratai a hivatali egységeknél

1

52

Lakásügyek iratai a hivatali egységeknél

1

53

Üdültetéssel kapcsolatos iratok

3

4. GAZDASÁGI ÜGYEK

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

60

Beszerzésre, anyag-, eszközigénylésre vonatkozó iratok az igénylő hivatali egységeknél

1

61

Leltározással kapcsolatos iratok a hivatali egységeknél

5

62

Pénzügyi levelezés, számviteli iratok, bizonylatok (bevétel-kiadási bizonylatok, pénztárbizonylatok, pénztárnaplók, számlák, számlatömbök tőpéldányai stb.) a hivatali egységeknél

5

II. Különös rész

A HIVATALI EGYSÉGEK IGAZGATÁSI ÜGYEI

MINISZTERI KABINET
TITOKVÉDELMI IRODA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

70

Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény
(a továbbiakban: Ttv.) értelmezésével kapcsolatos iratok; véleményezések

NS

15

71

A Ttv. végrehajtásával kapcsolatos feladatok során keletkező iratok

 

 

a)

szolgálati titokkör kiadása

NS

15

b)

Titokvédelmi Szabályzat kiadása

NS

15

c)

felülvizsgálattal kapcsolatos tevékenység

NS

15

d)

a 15/1996. (BK 17.) BM utasítás alapján megalakult bizottság üléseinek emlékeztetői

5

72

Titokvédelmi ellenőrzésekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

saját kezdeményezésre történő ellenőrzés

NS

15

b)

bejelentésre történő ellenőrzés

NS

15

c)

Nemzeti Biztonsági Felügyelet felkérésére történő ellenőrzés

NS

15

73

Titokvédelmi felügyelőkkel történő levelezés

 

 

a)

saját kezdeményezésre

10

b)

minisztériumi felsőbb vezetés utasítására

10

c)

állapotfelmérés a titokvédelem helyzetéről

NS

15

74

Titokvédelmi koordinációval kapcsolatos iratok

 

 

a)

Konzultációk

NS

15

b)

titokvédelemben érintett partnerekkel történő együttműködés

NS

15

c)

intézkedésre kötelezés

NS

15

d)

feladatkijelölés, számonkérés

NS

15

75

Normasértés esetén történő intézkedésekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

büntető feljelentések

NS

b)

szabálysértési feljelentések

NS

c)

államigazgatási eljárás szerinti szignalizáció

NS

d)

egyéb intézkedések

NS

e)

évi büntető statisztika kérése

5

76

Más országokkal történő titokvédelmi együttműködéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

10

77

NATO-val és NYEU-val kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

10

78

EU-val kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

10

79

EUROPOL-lal kapcsolatos feladatok végrehajtása során keletkező iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

10

80

Szakértői tevékenységgel kapcsolatos iratok

 

 

a)

előzetes szakértés

NS

b)

titokkörökkel kapcsolatos állásfoglalás

NS

c)

a Ttv. alkalmazásával kapcsolatos állásfoglalás

NS

d)

a Ttv. 29. § (2) bekezdés alapján történő felülvizsgálat

NS

81

A belügyminiszter titokvédelemben fennálló felügyeleti tevékenységéről készült összefoglalók

NS

15

82

Informatika területét érintő titokvédelmi tevékenység

NS

15

83

Titokvédelmi oktatással kapcsolatos iratok

1

84

Engedélyezési ügyek (ki- és belépés, csomag kivitel stb.) iratai

1


MINISZTERI KABINET
ÜGYELETI OSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

90

Napi események rögzítésére szolgáló ügyeleti napló

NS

91

Az ügyelet által készített napi tájékoztató (összefoglaló) jelentések

NS

15

92

Az ügyeleti jelentőszolgálat keretén belül érkező iratok

1

93

Az ügyelet által rögzített hanganyag

1 hónap

94

Az ügyelet által rögzített, valamely ügyhöz hagyományos hangszalagra is elmentett hanganyag

az irat őrzési idejének megfelelően

az irat átadási idejének megfelelően


BELÜGYI SZEMLE SZERKESZTŐSÉGE

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

110

Nyilvántartókönyv cikkekről

NS

111

Cikkek kéziratai

5

112

Kiadóval kapcsolatos levelezés

3

113

Költségvetés

NS

15


FELÜGYELETI ÉS ELLENŐRZÉSI HIVATAL

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

120

Éves felügyeleti és ellenőrzési terv

NS

15

121

Belügyi és más szervekkel való együttműködéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

hosszabb távra szóló, jelentősebb együttműködés esetén

NS

15

b)

egy-egy alkalomra vonatkozó, kevésbé jelentős együttműködés esetén

3

c)

biztosítási, intézkedési tervek

3

122

Fegyveres biztonsági őrségek felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos ügyek iratai

10

123

Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos jelentések

3

124

Ellenőrzési eseti megbízólevelek nyilvántartása

1

125

Ügyeleti utasítás, ügyeleti beosztás, jelszó hatályon kívül helyezést követően

1

126

Gépjárművek igénybevételével és használatával kapcsolatos iratok

1


POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

130

A miniszter országgyűlési képviseletének elősegítésével, helyettesítésével kapcsolatos iratok

3

131

A parlamenti munkával kapcsolatos iratok

3

132

Országgyűlési képviselők megkeresései

1

133

Politikai pártokkal, parlamenti frakciókkal kapcsolatos iratok

1

134

Kormányülés, Gazdasági Kabinet ülés iratai

1

135

Külügyminisztériumi anyagok, diplomáciai jelentések

1

136

A Belügyminisztérium szervezeti egységeitől származó információt, tájékoztatást tartalmazó iratok

3

137

Önkormányzatokkal kapcsolatos iratok

5

138

Közigazgatási Koordinációs Bizottság iratai

5

139

A közigazgatás fejlesztésével kapcsolatos egyéb iratok

5

140

Az Országos Közigazgatási Vizsgabizottsággal kapcsolatos iratok

5

141

A Közigazgatási Továbbképzési Kollégiummal kapcsolatos iratok

5

142

A Nemzetbiztonsági Kabinet üléseivel kapcsolatos iratok

 

 

a)

előterjesztések, emlékeztetők

NS

15

b)

egyéb iratok

5

143

Haditechnikai Tárcaközi Bizottság iratai

5

144

A Magyar Olimpiai Bizottsággal kapcsolatos iratok

5


PARLAMENTI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

150

Miniszterhez intézett azonnali kérdésekkel kapcsolatos iratok

NS

15

151

Miniszterhez intézett kérdésekkel kapcsolatos iratok

NS

15

152

Miniszterhez intézett írásos kérdésekkel kapcsolatos iratok

NS

15

153

Miniszterhez intézett interpellációkkal kapcsolatos iratok

NS

15

154

Napirend előtti felszólalásokkal kapcsolatos iratok

NS

15

155

Napirend utáni felszólalásokkal kapcsolatos iratok

NS

15

156

Képviselői kérdésekkel kapcsolatos iratok

5

157

Kormány és belügyminisztériumi jogalkotási programmal kapcsolatos iratok

5

158

Országgyűlési frakcióknak megküldött iratok

5

159

Választásokkal kapcsolatos iratok

5


KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁRI HIVATAL

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

170

Ügykezeléshez használt iktatóbélyegzők nyilvántartása, lenyomata és selejtezése

NS

171

Negatív pecsétnyomók kiadásának nyilvántartása

NS

173

Iktatási előszámok nyilvántartása

NS

15

174

TÜK iratok kezeléséről készült jegyzőkönyvek

NS

15

175

Ügykezelők TÜK vizsgájával kapcsolatos iratok

NS

176

A Központi Irattárban őrzött iratanyagról készült nyilvántartások (gyarapodási és fogyatéki napló, raktári jegyzék stb.)

NS

177

A Központi Irattárban őrzött iratanyag alapján készült hatósági igazolások

NS

178

A Belügyminisztérium által készített, illetve támogatott kiadványokkal kapcsolatos iratok

NS

15

179

A Belügyminisztérium Szakkönyvtárának a Központi Irattár kézikönyvtárában lévő állományával kapcsolatos iratok

5


SZEMÉLYÜGYI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

190

A különböző foglalkoztatási jogviszonyba kerülők alkalmazásával kapcsolatos iratok

 

 

a)

felvételi kérelem, önéletrajz, javaslat és az ellenőrzés során keletkezett iratok a személyi anyagban

NS

b)

a felvétel meghiúsulása esetén a szervnél keletkezett iratok

5

c)

pályázatok elbírálásáról készült jegyzőkönyv, egyéb iratok

5

d)

kinevezésre, megbízásra, munkakör változásra vonatkozó javaslatok, kikérők a személyi anyagban

NS

e)

a felvétellel kapcsolatos egyéb átiratok, levelek

1

f)

jogviszony megszűntetésére vonatkozó kérelem, javaslat a személyi anyagban

NS

g)

az állomány tagja részéről előterjesztett kérelem, panasz és kapcsolódó iratok a személyi anyagban

NS

191

A személyzeti nyilvántartással kapcsolatos iratok

 

 

a)

személyzeti anyaggyűjtő

NS

b)

az állományra vonatkozó határozatok eredeti (kiadói) példányai (személyzeti okmánytár)

NS

c)

a határozatok másolati, kivonati példányai

3

d)

a szolgálati és egyéb jogviszonyra vonatkozó igazolások másolatai a személyi anyagban

NS

e)

a szolgálati és munkáltatói igazolványok kiadásával, nyilvántartásával kapcsolatos iratok az érvényesség lejárta után

1

f)

adatváltozásra vonatkozó bejelentések (változásjelentés)

1

192

Szervezési munkával kapcsolatos iratok

 

 

a)

szervezési, munkaköri (állomány) táblák eredeti példánya

NS

15

b)

a szervek által előterjesztett javaslatok és kapcsolódó iratok

5

193

Fegyelmi eljárással kapcsolatos iratok

 

 

a)

a szolgálati és egyéb jogviszonyt érintő fegyelmi eljárással kapcsolatos iratok (jegyzőkönyvek, jelentések, határozat) a személyi anyagban

NS

b)

fegyelmi ügyben keletkezett egyéb iratok

10

c)

rendkívüli eseményekről készült jelentések

3

d)

statisztikai lapok, tényjelentések

3

194

Kitüntetések, elismerések iratai

 

 

a)

Köztársasági Elnöki kitüntetésre vonatkozó javaslatok

5

b)

elismerésre, jutalmazásra vonatkozó javaslatok

5

c)

adóigazolások személyzeti példánya

5

195

Képzési, továbbképzési ügyek iratai

 

 

a)

tanulmányi szerződések a személyzeti anyagban

NS

b)

költségelszámolások, egyéb igazolások

5

c)

pályázatok kiírása, azok elbírálásával kapcsolatos iratok, jegyzőkönyvek

5

d)

a felügyelt szakképzések vizsgajelentései, a szakmai vizsgák jóváhagyásával kapcsolatos iratok

3

196

Szociális ügyekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

kérelmek, javaslatok kivizsgálásáról készült jelentések a személyzeti anyagban

NS

b)

az állomány szociális helyzetével és munkakörülményeinek alakulásával kapcsolatos értékelések, jelentések

NS

15

c)

szociális, kegyeleti ügyintézéssel kapcsolatos egyéb levelezés

3

d)

átiratok, egyéb levelezések

1

197

Nyugdíj-megállapítással kapcsolatos iratok

NS

198

Egészségügyi (gyógyító-megelőző, közegészségügyi) és munkavédelmi tevékenységgel kapcsolatos iratok

3

199

Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) jegyzőkönyvei és ezek mellékletei

NS

15

200

Érdekképviseleti szervekkel történő levelezések iratai

3

201

Csomag ki- és beléptető tömbök nyilvántartása

NS


TÁRSADALMI KAPCSOLATOK ÉS KOMMUNIKÁCIÓS IRODA, VALAMINT
KÖZKAPCSOLATOK (PR) FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

210

PR és kommunikációs tevékenységgel kapcsolatos iratok (a tárca arculatának tervezése, kiállítások szervezése, filmkészítés stb.)

 

 

a)

elvi ügyek, a tevékenység szervezésével kapcsolatos iratok

NS

15

b)

a tevékenységgel kapcsolatos feladatok előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok

5

211

Közvélemény-kutatásokkal kapcsolatos iratok

NS

15

212

Központi állami és nemzeti ünnepek előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok

3

213

Belügyi ünnepségek és egyéb rendezvények előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos iratok

3

214

Civil szférával, társadalmi szervezetekkel, jogvédő és kisebbségi szervezetekkel, állampolgári önszerveződésekkel, alapítványokkal stb. kapcsolatos iratok

3

215

Nemzeti és etnikai kisebbségekkel kapcsolatos iratok

3

216

Áldozatvédelemmel kapcsolatos iratok

NS

15

217

Országos Bűnmegelőzési Tanács tevékenységével kapcsolatos iratok

 

 

a)

elvi jelentőségű ügyek iratai (működéssel kapcsolatos iratok, emlékeztetők és mellékleteik stb.)

NS

15

b)

pályázatokkal kapcsolatos iratok

5

c)

egyéb kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

218

Rendvédelemmel, bűnmegelőzéssel, közbiztonsággal kapcsolatos iratok

3

219

Közművelődéssel, a BM Duna Palota és Kiadó tevékenységével kapcsolatos iratok

1

220

Sajtótevékenységgel, belügyi tudósítókkal kapcsolatos iratok

3


VÉDELMI HIVATAL

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

250

Minősített időszaki feladatok ellátására való felkészüléssel összefüggő koordinációs iratok (levelezések, feljegyzések, javaslatok stb.)

1

251

A magasabb készültségbe helyezés és a minősített időszaki továbbműködés végrehajtását biztosító tervezéssel összefüggő iratok

5

252

A készültségi, a különleges intézkedések feladatai irányításának és végrehajtásának céljából készült összesített készültségbe helyezési terv, intézkedési terv, tervkivonat, végrehajtási terv

NS

HN

253

A minősített időszaki felkészülési helyzetet értékelő összefoglaló jelentés, beszámoló, tájékoztató; a GM (gazdaságmozgósítás) feladatok végrehajtásának éves értékelése

NS

HN

254

Gazdaságmozgósítással kapcsolatos javaslatok, tájékoztatók, útmutatók, együttműködési okmányok, ütemtervek

5

255

Az ország védelmi célú terület-előkészítésével kapcsolatos iratok

NS

HN

256

Fontosabb objektumok minősített időszaki őrzésével és védelmével kapcsolatos iratok

 

 

a)

összesített jelentések és kimutatások

10

b)

koordinációs iratok

3

257

A „K” vezetési rendszer működésével kapcsolatos iratok

NS

258

Rendkívüli intézkedési tervekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

intézkedési tervek

NS

HN

b)

koordinációs iratok

3

259

Védelmi igazgatási rendszergyakorlatokkal kapcsolatos iratok

 

 

a)

levezetési tervek, értékelő jelentések

NS

HN

b)

előkészítő koordinációs iratok

1

260

Védelmi bizottságok működésével kapcsolatos iratok

5

261

Belügyminisztériumi referensek tevékenységével kapcsolatos iratok

5

262

Nem minősített időszakban bekövetkezett veszélyhelyzetek kezelésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

következtetések, megállapítások és összefoglaló jelentések

NS

15

b)

koordinációs iratok

1

263

Minősített időszaki igénybejelentés a hatályon kívül helyezést követően

3

264

Minősített időszakra vonatkozó normák, tervezési szabályzók a hatályon kívül helyezést követően

5

265

Anyagi, technikai és pénzügyi vonatkozású iratok

 

 

a)

beruházásokkal kapcsolatos programok, szerződések, költségvetések stb.

NS

15

b)

lebonyolítással kapcsolatos iratok

10

266

Környezetvédelemmel és kármentesítéssel kapcsolatos iratok

5


OKTATÁSI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

270

Az Oktatási Főosztály irányítása alá tartozó oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatai, ezek tervezetei, koordinációs iratai

10

271

Az oktatási intézmények alapításával, ügyrendjével kapcsolatos iratok

 

 

a)

alapító okiratok, ügyrendek

NS

15

b)

koordinációs iratok

1

272

Iskolaparancsnoki értekezletek jegyzőkönyvei, emlékeztetői és ezek mellékletei

NS

15

273

Az Oktatási Minisztériumtól érkezett iratok

 

 

a)

a feladatok elvégzése után

5

b)

koordinációs iratok, javaslatok

1

274

Az oktatási intézmények munkaterve, munkaprogramja a feladatok végrehajtása után

5

275

Az iskolák oktatási helyzetéről készített jelentések, statisztikák, kimutatások

NS

15

276

Éves értékelő értekezletekről készített jegyzőkönyvek, feljegyzések

1

277

Felvételi jelentkezések

5

278

Felvételi panaszügyek

5

279

Hallgatói kártérítési ügyek

1

280

Hallgatói panaszügyek

5

281

Hallgatói szociális ügyek

1

282

Hallgatói lakásügyek

1


ÖNKORMÁNYZATI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

290

Megyei és települési önkormányzatok részére, jogértelmezéssel összefüggésben kiadott állásfoglalás, szakmai vélemény

5

291

Fővárosi és a megyei közigazgatási hivatalok működésével kapcsolatos iratok

NS

15

292

Fővárosi és a megyei önkormányzatok működésével kapcsolatos iratok

NS

15

293

A helyi önkormányzatok feladat- és hatásköréhez kapcsolódó iratok

NS

15

294

Helyi önkormányzati nemzetközi ügyek iratai

5

295

Helyi önkormányzatokkal kapcsolatos Európa tanácsi ügyek iratai

NS

15

296

A rendőrséggel kapcsolatos feladatok és hatáskörök iratai

5


ÖNKORMÁNYZATI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

309

A helyi önkormányzatok és szerveik feladat- és hatásköri jegyzékének aktualizálása során keletkezett iratok

3

310

Területszervezéssel kapcsolatos iratok

NS

15

311

Helyi önkormányzatok megalakulásával, feloszlásával, megszűnésével, illetőleg kisebbségi önkormányzat megszűnésével kapcsolatos iratok

NS

15

312

Nemzetiségekkel, etnikumokkal kapcsolatos iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

5

313

Közterület-felügyelettel kapcsolatos iratok

5

314

Informatikához kapcsolódó iratok

5

315

Jogértelmezéssel összefüggésben kiadott szakmai vélemények

 

 

a)

önkormányzat és szervei részére

5

b)

fővárosi és megyei közigazgatási hivatal részére

5

c)

egyéb szervek és magánszemélyek részére

5

316

Közigazgatási hivatalok törvényességi ellenőrzésével és szakmai irányításával összefüggő iratok

NS

15

317

Közigazgatási hivatalok szervezetével kapcsolatos iratok

NS

15

318

Közigazgatási hivatalok költségvetésének előkészítésével kapcsolatos iratok

5

319

Közigazgatási hivatalok működésével kapcsolatos egyéb iratok

5

320

Illetékes hivatalvezető helyett másik hivatalvezető kijelölése, hatásköri, illetékességi okok miatt iratáttétel, eljáró szerv vagy ügyintéző kijelölése, egyéb kisebb jelentőségű iratok

3

321

Hivatalvezetői értekezletek (közigazgatási hivatalok vezetői) iratai

NS

15

322

Megyei (fővárosi) államigazgatási kollégium tevékenységével kapcsolatos iratok

5

323

Módszertani és közigazgatás-fejlesztési iratok

 

 

a)

elvi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

3

324

Önkormányzati érdekszövetséggel, Jegyzők Országos Szövetségével, jegyzőklubokkal, szakmai érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok

5

325

Képviselettel kapcsolatos iratok (bizottságok, kuratóriumok stb.)

5

326

Köztisztviselők képzésével, továbbképzésével kapcsolatos iratok

3

334

A vagyonátadó bizottságok hatósági jogkörében másodfokon keletkezett iratok

NS

15

335

Hatósági, szabálysértési igazgatási statisztikai adatok, adatfeldolgozással kapcsolatos iratok

NS

15

336

Szabálysértési hatósági iratok

5

337

Kisajátítással, bányaszolgalom megállapítással kapcsolatos iratok

10

338

Birtokháborítással kapcsolatos iratok

5

339

Útlevélügyek iratai

5

340

Lakás- és helyiségbérlettel, illetőleg az elidegenítéssel kapcsolatos iratok

5

341

Lakcím bejelentési ügyek iratai

5

342

Külföldiek ingatlanszerzésével kapcsolatban hozott államigazgatási határozatok

5

343

Igazságügyi szakértői névjegyzékkel kapcsolatos javaslat

3

344

Ingatlanközvetítéssel kapcsolatos iratok

5

345

Ingatlankezeléssel, illetőleg társasház kezeléssel kapcsolatban keletkezett iratok

5

346

Pályázatokkal kapcsolatban keletkezett iratok

10


TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI IRODA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

327

Településfejlesztéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

elvi ügyek iratai

NS

15

b)

egyéb iratok

5

328

Településrendezéssel kapcsolatos iratok

5

329

Országos, regionális és megyei szintű területfejlesztési koncepciók, programok és területrendezési tervek

NS

15

330

Területfejlesztéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

331

Területrendezéssel kapcsolatos iratok

5

332

Ágazati (közlekedés, út, víz, energia, környezetvédelem stb.) tervek, koncepciók, javaslatok

10

333

Pince, partfal veszély-elhárítással kapcsolatos iratok

10

347

Várossá nyilvánítással kapcsolatos iratok

15

NS


ÖNKORMÁNYZATI GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

350

Minisztériumokkal, valamint az Államkincstárral való együttműködéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

érdemi jelentőségű iratok

NS

15

b)

kisebb jelentőségű ügyek iratai

3

351

Ágazati, szakági fejlesztési koncepció

NS

15

352

Az önkormányzatok gazdálkodásával összefüggő szakvélemény

5

353

Központosított előirányzat igénylése (aktuális költségvetési törvénybe foglaltak szerint)

5

354

Céltámogatással kapcsolatos iratok

 

 

a)

elutasított igénybejelentés esetén

3

b)

támogatott igénybejelentés esetén a beruházás befejezését követően

5

c)

céltámogatással kapcsolatos iratok

5

d)

céltámogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

355

Normatív állami támogatással kapcsolatos iratok

5

356

Címzett támogatással kapcsolatos iratok

 

 

a)

elutasított igénybejelentés esetén

3

b)

támogatott igénybejelentés esetén a beruházás befejezését követően

5

c)

címzett támogatással kapcsolatos iratok

5

d)

címzett támogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű iratok

1

357

A megyei Területi Államháztartási Hivatalok (TÁH), valamint a fővárosi Területi Közigazgatási Információs Szolgálat (TÁKISZ) működésével kapcsolatos iratok

5

358

Területfejlesztési Tanácsok által odaítélt támogatásokkal kapcsolatos iratok

 

 

a)

területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatások

5

b)

céljellegű decentralizált támogatások

5

359

Önkormányzat vagyonkataszterével kapcsolatos iratok

10

360

Önkormányzat önálló vállalkozásban, gazdasági társaságban való részvételével kapcsolatos iratok

10

361

Önkormányzattal kapcsolatos munkaügyi iratok

5

362

Nemzetközi együttműködésben készülő kutatásokkal kapcsolatos iratok

10

363

Kutatási- fejlesztési szerződések

10

364

Munkabizottsági iratok

5

365

Önkormányzati dolgozók képzésével, továbbképzésével kapcsolatos iratok

3


TELEPÜLÉSÜZEMELTETÉSI IRODA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

366

Településüzemeltetési szakágazati tevékenységgel kapcsolatos iratok

 

 

a)

szakmai vélemény önkormányzat vagy állampolgár által kezdeményezett ügyekben

5

b)

Tájékoztatás

3

c)

egyéb kisebb jelentőségű iratok

1

367

Hulladékgazdálkodási céltámogatással kapcsolatos iratok

3

 

368

Települési szilárd hulladék közszolgáltatás fejlesztésének támogatásával kapcsolatos iratok

 

 

a)

támogatott pályázat esetén a támogatás évét követően

5

b)

elutasított pályázat esetén

3

c)

a támogatással kapcsolatos kisebb jelentőségű egyéb iratok

1

 

369

Minisztériumoktól, hivataloktól érkezett településüzemeltetéssel kapcsolatos iratok

3

 


KÖZSZOLGÁLATI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

370

A közigazgatás fejlesztésével kapcsolatos koncepciók, javaslatok, elemzések, előterjesztések

NS

15

371

A közigazgatási rendszer működésével kapcsolatos iratok

NS

15

372

A közigazgatási szervekkel való kapcsolattartás iratai

5

373

A közigazgatási szakemberképzéssel, továbbképzéssel, vezetőképzéssel kapcsolatos iratok (összefoglaló elemzések, programok, koncepciók, megállapodások, szerződések)

NS

15

374

A közigazgatás személyi állományával kapcsolatos nyilvántartások, elemzések

 

 

a)

létszám, összetétel, illetmény

NS

15

b)

központi közszolgálati nyilvántartás (KÖZIGTAD)

50

c)

tartalékállomány nyilvántartás (TARTINFO)

5

d)

alapvizsgáztatás, szakvizsgáztatás

10

375

Főosztályi kezelésű fejezeti költségvetési előirányzatokkal kapcsolatos iratok

5

376

Közszolgálati jogviszonnyal kapcsolatos állásfoglalások

3


JOGI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

380

Az Alkotmánybíróság és az országgyűlési biztosok megkereséseivel kapcsolatos iratok

NS

15

381

Jogszabály alkalmazására, értelmezésére vonatkozó állampolgári, vagy szervezeti megkeresésre adott állásfoglalás, tájékoztatás

3

382

A fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos hatósági jogkörben keletkezett iratok

10

383

A belügyminiszter irányítása alá tartozó hivatalos állományúakat foglalkoztató szervek tagja szolgálati, rokkantsági nyugdíjügyeivel, baleseti járadék megállapítási ügyeivel kapcsolatos hatósági jogkörben keletkezett iratok

NS


JOGI KÉPVISELETI IRODA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

390

Ingatlan tulajdonjogára, kezelésére, idegen ingatlanon a Belügyminisztériumot, hivatali egységét, minisztériumi szervet, valamint a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervezetet megillető vagyoni értékű, illetve szolgalmi jogra vonatkozó iratok

NS

HN

391

Szerződéstervezetek és véleményezési iratok

10

392

Szerződések számítógépes nyilvántartásával kapcsolatos iratok

10

393

Lezárt (végrehajtott) peres üggyel kapcsolatos iratok (kivéve az ingatlan ügyeket)

10

394

Balesettel összefüggő társadalombiztosítási igénnyel kapcsolatos iratok

NS

395

Behajtott kártérítéssel és egyéb követeléssel kapcsolatos iratok

5

396

Be nem hajtott kártérítéssel és egyéb követeléssel kapcsolatos iratok

NS

397

A Belügyminisztérium hivatali egysége, minisztériumi szerve, valamint a miniszter irányítása alá tartozó önálló szervezet elleni igénybejelentéssel kapcsolatos iratok

10


KÖZGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

400

Egy évet meghaladó pénzügyi kötelezettségvállalás engedélyezésével kapcsolatos iratok

3

401

Közbeszerzéshez, valamint központi közbeszerzéshez kapcsolódó iratok

3


KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

410

A Belügyminisztérium fejezeti költségvetésének tervezésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

folyó évi tervezés, fejezeti költségvetés

NS

15

b)

következő évi terv

3

c)

évközi módosítás

3

d)

Lakástámogatás

5

e)

Alapítvány

1

f)

Választás

5

411

A belügyi fejezet (címek, alcímek) finanszírozása

 

 

a)

előirányzat-módosítás, szervek pénzellátása

5

b)

Államkincstári pénzellátás

5

c)

kormányzati pénzügyi döntések belügyi végrehajtása kormányhatározat alapján

5

d)

nem állami normatív finanszírozással kapcsolatos iratok

5

e)

egyéb (fentiekbe nem sorolható) költségvetési iratok

5

412

A Belügyminisztérium fejezeti és költségvetési szervei általános és operatív gazdálkodásának iratai

 

 

a)

gazdálkodás-szabályozás

5

b)

központi beruházás

5

c)

adózás

5

d)

számvitel

5

413

A Belügyminisztérium fejezeti zárszámadásával kapcsolatos iratok

5

414

Társadalombiztosítással és bérgazdálkodással kapcsolatos iratok

 

 

a)

határőr sorkatonák kártérítési ügyeinek elbírálása II. fokon

NS

b)

személyi juttatás

5

c)

egyéni panaszügyek

5

d)

adatszolgáltatás bekérés, összesítés

1

e)

munkaügyi adatszolgáltatás külső szervek felé (PM, KSH stb.)

5

f)

bérpolitikai intézkedések végrehajtása

5


KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

420

Tárgyévet követő év költségvetésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

költségvetés és kapcsolódó iratok

NS

15

b)

a költségvetés összeállítása során keletkezett iratok

10

421

Elemi költségvetéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

költségvetés és kapcsolódó iratok

NS

15

b)

a költségvetés összeállítása során keletkezett iratok

10

422

Éves gazdasági program

NS

15

423

Egy évet meghaladó időszakra vonatkozó – középtávú – tervezések iratanyaga

10

424

Középtávú gazdasági program

NS

15

425

Adott év költségvetési tevékenységéről készített beszámolóval kapcsolatos iratok

 

 

a)

költségvetési beszámoló és kapcsolódó iratok

NS

15

b)

a beszámoló készítése során keletkezett iratok

10

426

Költségvetési gazdálkodás értékelését bemutató szöveges beszámoló

NS

15

427

Alkalomszerűen elrendelt – költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó – időszaki beszámolók

5

428

Költségvetési gazdálkodáshoz kapcsolódó belső szabályzatok hatályon kívül helyezést követően

5

429

Előirányzatok nyilvántartása, módosítása

10

430

Átutalásokkal kapcsolatos iratok (számlák kiegyenlítése)

3

431

Leltárfelvétel, kiértékelés

NS

432

Kötelezettségvállalások nyilvántartása

10

433

Működéshez kapcsolódó levelezések

 

 

a)

Magyar Államkincstárral

3

b)

Központi Gazdasági Főigazgatósággal

3

c)

egyéb szervekkel, szervezetekkel

3

434

Szerződések lejártukat követően

5

435

Tartós külszolgálattal kapcsolatos iratok

10


MŰSZAKI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

440

Újítási, szabványügyi, biztosítási, tűzvédelmi, energetikai, környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

nagyobb jelentőségű iratok (szakvélemény, határozat, szerződés, jelentés stb.)

10

b)

kisebb jelentőségű iratok

3

441

Központi beszerzésű termékellátással kapcsolatos iratok

 

 

a)

haditechnikai termékek esetén

10

b)

nem haditechnikai termékek esetén

5

442

Termékek és tárgyi eszközök rendszeresítésével, használatba vételével, ezen termékek és eszközök használatból való kivonásával, értékesítésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

nagyobb jelentőségű iratok (szakvélemény, határozat, szerződés, jelentés stb.)

NS

15

b)

kisebb jelentőségű iratok

3

443

Információtechnológiai, híradástechnikai, jármű és egyéb technikai, műszaki fejlesztéssel, ellátással kapcsolatos iratok

5

444

Normával és eszközszükséglettel kapcsolatos iratok

 

 

a)

norma és eszközszükséglet meghatározása

NS

15

b)

norma elkészítése során keletkezett koordinációs iratok

5

445

Közúti gépjármű, vízi és légi jármű beszerzésével nyilvántartásával, üzemeltetésével, használatával és javításával kapcsolatos levelezés

5

446

Eszköz és szolgáltatás ajánlatok

1

447

Hadi- és rendészettechnikai eszközök, rendszeresített ruházati cikkek minőségi problémáival kapcsolatos iratok

 

 

a)

minőségi problémával kapcsolatos iratok (reklamációk)

10

b)

rendkívüli esemény miatti (haláleset, 100%-os rokkantság stb.) felterjesztés esetén

NS

448

Iparjogvédelemmel kapcsolatos iratok

5

449

Egyenruházati boltokkal kapcsolatos iratok

3

450

Hadi- és rendészettechnikai eszközök, egyenruházati cikkek vizsgálatával, kísérletével és csapatpróbájával (próbahasználatával) kapcsolatos iratok

NS

15

451

Fegyvercserével, elvesztéssel, selejtezéssel, előtalálással kapcsolatos iratok

10

452

Fegyverzeti és vegyvédelmi, illetve ruházati anyagigények

5

453

Jóváhagyott építési, beruházási program, építési engedély, kivitelezési dokumentáció egy példánya

NS

HN

454

Műszaki átadás-átvételi , üzembe helyezési jegyzőkönyv, épületátadási dokumentáció

NS

HN

455

Beruházással kapcsolatos egyéb iratok

10

456

Beruházási tervvel, igénybejelentéssel kapcsolatos pénzügyi iratok

5

457

Építési, tervezési, megbízási szerződések

10

458

Ingatlan használatára vonatkozó megállapodások (épületcsere, elidegenítés, vagyonkezelői jog, tulajdonjog átadás-átvétel), hosszú távú (10 év fölötti) bérleti szerződések

NS

HN

459

Rövid távú (10 év alatti) bérleti szerződések a bérleti jogviszony lejárta után

3

460

Ingatlan-kisajátítási határozatok, földhivatali nyilvántartásokkal kapcsolatos iratok

NS

HN

461

Ingatlan-nyilvántartásokkal kapcsolatos iratok

NS

HN

462

Ingatlan-gazdálkodással, elhelyezéssel kapcsolatos egyéb iratok

5

463

Lakásügyekkel kapcsolatos nyilatkozatok, megállapodások

10

464

Lakásügyekkel kapcsolatos egyéb iratok (elhelyezés, bérlőkijelölés, lakásügyi panaszok stb.)

5


INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

470

Információs rendszerrel kapcsolatos iratok

 

 

a)

Rendszerterv

NS

15

b)

Információrendszerek felelősségi viszonyainak rendezésével kapcsolatos iratok

NS

c)

Információrendszerrel összefüggő koordináció iratai

NS

15

471

Statisztikai adatgyűjtésekkel kapcsolatos iratok

 

 

a)

Az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programmal (OSAP) és az Országos Statisztikai Tanáccsal (OST) kapcsolatos iratok

5

b)

más szervek statisztikai javaslatai

5

c)

statisztikai rendszerek felelősségi viszonyainak rendezésével kapcsolatos iratok

NS

472

Számítógépes oktatással, képzéssel kapcsolatos iratok

5

473

Számítógépes erők, eszközök elosztásával és nyilvántartásával kapcsolatos iratok

NS

474

Információs rendszerek együttműködésével kapcsolatos iratok

 

 

a)

saját rendszerre vonatkozó számítógépes adatbázis dokumentációja

NS

15

b)

más szerv számítógépes rendszerére vonatkozó dokumentáció

5

475

Informatikai fejlesztéssel kapcsolatos iratok

 

 

a)

informatikai stratégiai terv

NS

15

b)

saját készítésű fejlesztési dokumentációk

NS

15

c)

más szervtől érkezett fejlesztési koncepciók

5


TÁVKÖZLÉSI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

480

Rendszertervek

NS

481

ARAMIT titkosító eszközökkel kapcsolatos iratok

NS

482

Rejtjelzéssel kapcsolatos iratok

NS

483

Segélykérő rendszerrel kapcsolatos iratok („112”–hívószámos rendszer)

NS

484

Rádiórendszerrel (TETRA) kapcsolatos iratok

NS

485

Frekvencia-táblázatok

NS

486

Távközlési rendszerrel kapcsolatos iratok

NS

487

Központi WAN hálózattal kapcsolatos iratok

NS

488

Más szerv rendszerével kapcsolatos iratok

5

489

Távközlési szolgáltatókkal kapcsolatos iratok

5

490

Rádióengedélyek

5


EU INTEGRÁCIÓS HIVATAL

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

100

Állandó Tárgyaló Delegációval kapcsolatos iratok

5

101

Integrációs célú vezetői, illetve szakértői kiutazás szakmai anyagai

5

103

PHARE-programokkal kapcsolatos iratok

NS

15


NEMZETKÖZI FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

230

A külföldi országok társ-minisztériumával folytatott miniszteri tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

NS

15

231

A külföldi országok társ-minisztériumával folytatott államtitkári, helyettes államtitkári szintű tárgyalás előkészítő anyaga, valamint a tárgyalásról készült jelentés

NS

15

232

Egyéb munkadelegáció ki- és beutazásával kapcsolatos levelezés, valamint az arról készült útijelentés

5

233

A minisztérium ki- és beutazási tervével kapcsolatos iratok

 

 

a)

jóváhagyott ki- és beutazási terv

NS

15

b)

előkészítő anyagok

1

235

Miniszteri, államtitkári, helyettes államtitkári szintű program és ajándékjavaslat

5

236

Vendéglátással kapcsolatos levelezés, program, pénzügyi elszámolás

3

237

Fordításra megküldött anyagok

5

238

Levéltovábbítás

1

239

A Külügyminisztériumtól érkezett diplomáciai és egyéb jelentések

5

240

A belügyi attasék működésével kapcsolatos iratok

5

241

Vegyes bizottságok működésével kapcsolatos iratok

NS

15

242

Önkormányzatok testvérvárosi kapcsolataival összefüggő iratok

5


NATO KOORDINÁCIÓS FŐOSZTÁLY

Irattári
tételszám

Megnevezés

Megőrzési idő (év)

Levéltári
átadás (év)

520

A NATO Felsőszintű Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Bizottság (a továbbiakban: SCEPC) Állandó Bizottságával kapcsolatos iratok

 

 

a)

a polgári veszélyhelyzet témáját érintő tervezetek, javaslatok

1

b)

határozatok, irányelvek

NS

15

521

A polgári veszélyhelyzet tervezési ciklus felülvizsgálati dokumentumai

3

522

Miniszteri irányelvek

NS

15

523

A NATO polgári veszélyhelyzet tervezési és felülvizsgálati ciklus feladataiból, valamint a miniszteri irányelvekből adódó nemzeti szintű feladatok meghatározása

NS

15

524

A SCEPC plenáris ülésein hozott döntések és határozatok iratai az érvényesség lejárta után

1

525

A SCEPC tervezési tanácsaival, bizottságaival és munkabizottságaival kapcsolatos iratok

 

 

a)

tevékenységgel kapcsolatos tervezetek, állásfoglalások, javaslatok

5

b)

szakmai döntések, szabályozók, eljárásmódok, egyezmény tervezetek

5

c)

szervezettel és működéssel kapcsolatos iratok az érvényesség lejárta után

1

526

A SCEPC válságkezelésre vonatkozó általános szabályai, válságkezelési gyakorlatok utasításai érvényesség lejárta után

1

527

A Polgári Veszélyhelyzet Tervezési Kérdőívvel (CEPQ) kapcsolatos iratok

 

 

a)

a kérdőív kitöltésére vonatkozó szabályok, nyomtatványok az érvényesség lejárta után

1

b)

a kérdőívek alapján készített értékelések

NS

15

528

Az Euro-atlanti Katasztrófa Reagálási Egységgel (EADRU) és az Euro-atlanti Katasztrófa Reagálás Koordinációs Központjával (EADRCC) kapcsolatos iratok

 

 

a)

szervezettel és működéssel kapcsolatos iratok az érvényesség lejárta után

1

b)

nemzeti felajánlások

NS

15

2. számú melléklet az iratkezelési szabályzathoz

A BELÜGYMINISZTÉRIUM HIVATALI SZERVEZETEI
(HIVATALI EGYSÉGEK)
ÁLTAL RENDSZERESEN HASZNÁLT IRATTÍPUSOK IRATMINTATÁRA
Az iratmintatárban a Belügyminisztérium hivatali egységei által az ügyintézés és az ügyiratkezelés során leggyakrabban alkalmazott irattípusok kerülnek bemutatásra. Az iratminták a különböző iratfajták legfontosabb kötelező elemeit (szükséges minimum) tartalmazzák.
A mintákban a kötelező és állandó elemek normál álló, a kiadmányozó szervezeti egységtől, címzettől, tárgytól stb. függő kötelező, de változó elemek kurzív (dőlt) betűvel szedve szerepelnek. (A tényleges iratokban ezeket a részeket is normál, álló betűkkel célszerű szerepeltetni!)
A fett (félkövér) szedésű szövegrészeket az iratokban is félkövér betűvel szedve célszerű alkalmazni.
Az iratok tartalmi részének készítése során a Times New Roman CE betűtípust és 12–14 pontos betűméretet szükséges alkalmazni.
Az iratmintatár a következő irattípusokat tartalmazza:
1. átirat (megkeresés, értesítés, tájékoztatás stb.),
2. jegyzőkönyv,
3. emlékeztető,
4. feljegyzés,
5. iratselejtezési jegyzőkönyv,
6. iratátadás-átvételi jegyzőkönyv,
7. iratátadás-átvételi jegyzék.


1. számú iratminta: átirat
Címer, vagy a Belügyminisztérium jelképe és megnevezése
A kiadmányozó megnevezése

Iktatószám:

Ügyintéző:

 

Telefonszám:

 

Hivatkozási szám:

 

Tárgy:


Címzett neve
Szervezeti egység neve

Küldetési hely

Megszólítás

Szöveg

Keltezés helye, ideje

Üdvözlettel / Tisztelettel:

aláírás
kiadmányozó neve
beosztása

(P. H.–a hivatali bélyegző lenyomata)

Melléklet:
Készült:     3 példányban
Kapják:     személy vagy szerv megnevezése
        személy vagy szerv megnevezése
    irattár

A kiadmányozó címe, telefonszáma, elektronikus elérési lehetősége


2. számú iratminta: jegyzőkönyv
Kiadmányozó felsővezető, vagy
a hivatali egység megnevezése

Iktatószám:

Jegyzőkönyv

Készült: dátum, szerv és helyiség megnevezése
Tárgy: a jegyzőkönyv felvételének indokául szolgáló esemény, intézkedés, eljárás stb. megnevezése
Jelenlevők: a jelenlévő, résztvevő, eljáró stb. személyek neve és beosztásuk felsorolása
Jegyzőkönyvvezető: a jegyzőkönyvvezető megnevezése

Szó szerinti szöveg

k. m. f.

 

 

aláírás

aláírás

............................................................

.........................................................

 

 

 

 

aláírás

aláírás

............................................................

.........................................................


(P. H.–a hivatali bélyegző lenyomata)

Melléklet:
Készült:    3 példányban
Kapják:     személy vagy szerv megnevezése
    személy vagy szerv megnevezése
    Irattár

3. számú iratminta: emlékeztető
Kiadmányozó felsővezető, vagy
a hivatali egység megnevezése
Iktatószám:

Emlékeztető

Készült: esemény, intézkedés, eljárás stb. megnevezése, mikor és hol

Résztvevők: a jelenlévő személyek neve és beosztásuk felsorolása

Szöveg

Keltezés helye, ideje

aláírás
készítő neve, beosztása

(P. H.–a hivatali bélyegző lenyomata)

Melléklet:
Készült:    3 példányban
Kapják:     személy vagy szerv megnevezése
    személy vagy szerv megnevezése
    Irattár


4. számú iratminta: feljegyzés
Kiadmányozó felsővezető, vagy
a hivatali egység megnevezése
Iktatószám:

Feljegyzés
tárgy és címzett megnevezése


Szöveg

aláírás
készítő neve, beosztása

(P. H.–a hivatali bélyegző lenyomata)


Melléklet:
Készült:    3 példányban
Kapják:     személy vagy szerv megnevezése
    személy vagy szerv megnevezése
    Irattár


5. számú iratminta: iratselejtezési jegyzőkönyv
Kiadmányozó felsővezető, vagy
a hivatali egység megnevezése
Iktatószám:
Iratselejtezési jegyzőkönyv
Készült: dátum, szerv és helyiség megnevezése
A selejtezési bizottság tagjai: a selejtezést végző személyek és beosztásuk felsorolása
A selejtezés tárgya: a selejtezés alá vont iratanyag keletkeztetőjének (keletkeztetőinek), évkörének (évköreinek) és hozzávetőleges mennyiségének (iratfolyóméterben) történő megadása
A selejtezést ellenőrizte: a vezető neve és beosztása
A selejtezés alapjául szolgáló jogszabályok, egyéb normák felsorolása. A selejtezésre javasolt iratanyag – keletkeztető szervenként történő – részletes felsorolása.

Év

Irattári tételszám

Irattári tétel címe

Iktatószám

 

 

 

 

 

 

 

 


A selejtezésre kijelölt iratanyag a levéltári jóváhagyást követően megsemmisítésre kerül.

k. m. f.

 

 

aláírás

aláírás

............................................................

.........................................................

 

 

 

 

aláírás

aláírás

............................................................

.........................................................


(P. H.–a hivatali bélyegző lenyomata)

Készült: 3 példányban
Kapják: 2 példány: Központi Irattár
    1 példány: irattár


6. számú iratminta: iratátadás-átvételi jegyzőkönyv
Kiadmányozó felsővezető, vagy
a hivatali egység megnevezése
Iktatószám:

Iratátadás-átvételi jegyzőkönyv

Készült: dátum, szerv, helyiség megnevezése
Átadó: az átadó szerv, illetve az átadásért felelős vezető és beosztásának megnevezése
Átvevő: az átvevő szerv, illetve az átvételért felelős vezető és beosztásának megnevezése
Az átvétel tárgyát képező iratanyag: az iratanyag keletkeztetőjének, évkörének, mennyiségének megnevezése
Az iratátadás alapjául szolgáló jogszabályok, egyéb normák, megállapodások stb. felsorolása. Utalás az átadásra kerülő iratanyag mellékelt iratátadás-átvételi jegyzék formájában történő részletes felsorolására.

aláírás

aláírás

............................................................

.........................................................

átadó

átvevő

(P. H.)

(P. H.)

(az átadó hivatali bélyegzőjének lenyomata)

(az átvevő hivatali bélyegzőjének lenyomata)


Melléklet: ..... lap iratátadás-átvételi jegyzék

Készült: 2 példányban
Kapják: átadó megnevezése
    átvevő megnevezése


7. számú iratminta: iratátadás-átvételi jegyzék
Melléklet a(z) ......... sz. iratátadás-átvételi jegyzőkönyvhöz
Iratátadás-átvételi jegyzék

Átadási egység sorszáma

Év

Irattári tételszám

Iktatószám
(-tól, -ig)

1. doboz

 

 

 

2. doboz

 

 

 



Keltezés helye, ideje

aláírás
................................................................
készítő neve, beosztása

Készült: 2 példányban
Kapják: átadó megnevezése
    átvevő megnevezése
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 32. § (1) és (3) bekezdése, illetve a 11/A. § (2) bekezdése alapján megállapított miniszteri (politikai) főtanácsadói és miniszteri (politikai) tanácsadói munkakörök
– Miniszteri (politikai) főtanácsadó (főosztályvezetői jogállással):
a Miniszteri Titkárság vezetője, a Miniszteri Kabineten működő főtanácsadók,

– Miniszteri (politikai) tanácsadó (főosztályvezető-helyettesi jogállással):
a Miniszteri Kabineten működő tanácsadók.
Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény alapján a minősítésre, illetve a minősítés kezdeményezésére fennálló jogosultságok meghatározása

1. Az államtitokról és a szolgálati titokról szóló 1995. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ttv.) 6. § (3) bekezdése alapján az államtitok minősítésére és a minősítés felülvizsgálatára jogosultak feladat- és hatáskörüknek megfelelően az államtitkárok, a helyettes államtitkárok.

2. A Ttv. 6. § (4) bekezdése alapján a feladat- és hatáskörében szolgálati titok minősítésére és a minősítés felülvizsgálatára jogosult a hivatali egységek, a minisztériumi szervek, valamint a Ttv. 6. § (1) bekezdésében nem említett önálló belügyi szervek vezetője (főigazgatója, igazgatója), továbbá a belügyminiszternek a Ttv. 25. § (1) bekezdése szerinti szakmai felügyeleti hatáskörében eljáró Titokvédelmi Iroda vezetője.

3. A Ttv. 7. § (2) bekezdése alapján a minősítés kezdeményezésére jogosultak és kötelezettek a feladat- és hatáskörükben eljáró – a fentieken kívül eső – vezetők és ügyintézők.

4. A NATO részére készített anyagok:

– államtitokká minősítésére és a minősítés felülvizsgálatára a közigazgatási államtitkár és a nemzetközi ügyekért felelős helyettes államtitkár jogosultak;

– szolgálati titokká minősítésére és a minősítés felülvizsgálatára a NATO Koordinációs Főosztály vezetője jogosult.

A Belügyminisztérium és szervei részére a NATO anyagok ügykezelését az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Ügykezelési és Titokvédelmi Osztálya végzi.

A felügyelet és az ellenőrzés rendje

I.

Az ellenőrzés általános rendje

1. A hivatali egységek és a minisztériumi szervek vezetői kötelesek az általuk irányított részleg munkáját folyamatosan ellenőrizni, ennek keretében az ügyintézőket a kiadott feladatok végrehajtásáról beszámoltatni, a minisztérium munkaprogramjában, a munkatervben, valamint a miniszteri, illetve az államtitkári értekezleteken meghatározott feladatok teljesítéséről – a szervezeti alárendeltségtől függően – az irányítást gyakorló helyettes államtitkárt, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjét, illetve az államtitkárokat az első félév tekintetében tárgyév július 15-ig, a második félév tekintetében a tárgyévet követő év február 15-ig írásban tájékoztatni.

2. A hivatali egységek és a minisztériumi szervek a munkaprogramban, munkatervekben meghatározott feladatok egész éves végrehajtásáról a közigazgatási államtitkárnak az általa meghatározott határidőre – a szervezeti alárendeltségtől függően – az irányítást gyakorló helyettes államtitkár, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője útján kötelesek írásban beszámolni.

3. Belső ellenőrzést kell működtetni a minisztérium felügyelete alá tartozó valamennyi önállóan gazdálkodó vagy részben önállóan gazdálkodó költségvetési szervnél a saját tevékenységére és a gazdálkodására irányulóan. A belső ellenőrzés vezetői, munkafolyamatba épített és függetlenített belső ellenőrzés keretében valósul meg.

4. A költségvetési szervek vezetői saját hatáskörben kötelesek gondoskodni a belső ellenőrzés megszervezéséről. A függetlenített belső ellenőrzési szervezet, vagy arra kijelölt személy a belső ellenőrzést a költségvetési szerv szervezeti és működési szabályzatában, illetve ügyrendjében rögzítettek szerint végzi.

5. Az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek vezetői a belső ellenőrzésről készített éves beszámolójukat a tárgyévet követő év január 31-ig kötelesek megküldeni a Költségvetési Ellenőrzési Főosztály vezetőjének.

6. Valamennyi, a 22. § (1) bekezdésében felsorolt szervnél legalább 3 évenként átfogó ellenőrzést kell végezni. Az átfogó ellenőrzés során vizsgálni kell különösen:

a) az ügyintézés és az ügyvitel szakszerűségét, tervszerűségét, az állam- és szolgálati titok védelmét;

b) a személyzeti és munkaügyi rendelkezések megtartását;

c) a költségvetés tervezését és végrehajtását, az állami pénzeszközök kezelését és ésszerű felhasználását;

d) a bér-, a létszám- és költséggazdálkodás jogszerűségét;

e) a pénzügyi rendelkezések megtartását;

f) a beruházások, fejlesztések, felújítások rendjét;

g) a belső ellenőrzési tevékenységet;

h) az adatvédelmet és a közérdekű adatok nyilvánosságát.

7. Az átfogó ellenőrzéseket a munka- vagy ellenőrzési tervben meghatározott, vagy a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője által kijelölt személy vezeti, a költségvetési ellenőrzéseket a Költségvetési Ellenőrzési Főosztály végzi, szükség esetén más hivatali egység, minisztériumi szerv bevonásával. Az ellenőrzések vizsgálati programját az ellenőrzés vezetője állítja össze és – a szükség szerinti egyeztetést követően – a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője hagyja jóvá.

8. A miniszter, a közigazgatási államtitkár, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője bármelyik 1. §-ban felsorolt egy vagy több szervet – ideértve az önálló belügyi szerveket és a közigazgatási hivatalokat, azonban a Belügyminisztérium többségi tulajdonú gazdasági társaságok kivételével – cél-, illetve témavizsgálatokat rendelhet el. A vizsgálat lefolytatásáért felelős vezető az ellenőrzésről készített összefoglaló ellenőrzési jelentést a miniszternek, a közigazgatási államtitkárnak, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjének terjeszti fel.

9. A 22. § (1) bekezdésében érintett szervek körét éves ellenőrzési tervben kell meghatározni. Az ellenőrzési tervet a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője készíti elő és egyezteti, ezt követően – az államtitkárok egyetértésével – nyújtja be a miniszterhez jóváhagyásra.

10. A Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetője köteles a vizsgálatban részt vevő hivatali egységek, minisztériumi szervek és a kijelölt ellenőrök munkáját összehangolni, valamint az ellenőrzés lefolytatásáról gondoskodni olyan módon, hogy a legkevésbé akadályozza az ellenőrzött szerv munkáját.

11. Az ellenőrzésekről és azok megállapításairól – a vonatkozó Kormányrendeletben meghatározott – ellenőrzési részjelentést, ellenőrzési jelentést, illetve összefoglaló ellenőrzési jelentést, a konkrét, tényszerű és hiteles rögzítést igénylő szabálytalanságokról ellenőrzési jegyzőkönyvet kell készíteni, illetve felvenni. Az ellenőrzött szerv (szervezeti egység) vezetőjének nyilatkozatát, észrevételeit a jelentés (jegyzőkönyv) záradékában rögzíteni kell.

12. Az ellenőrzési jelentést, illetve az ellenőrzési részjelentések alapján készített összefoglaló ellenőrzési jelentést a vizsgálat lefolytatásáért felelős vezető a miniszternek, a közigazgatási államtitkárnak, a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal vezetőjének terjeszti fel.

II.

A Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal felügyeleti és ellenőrzési
tevékenységének speciális szabályai

13. A hivatali egységeknél, a minisztériumi szerveknél, az önálló belügyi szerveknél, valamint a közigazgatási hivataloknál végzett költségvetési ellenőrzéseket, melyek az előirányzatok gazdaságos, takarékos és szabályszerű felhasználásának, a vagyonkezelés rendeltetésszerűségének és hatékonyságának, a központi és az intézményi költségvetés bevételek jogszerű kezelésének, továbbá a számviteli és bizonylati rend betartásának ellenőrzésére irányulnak – a minisztérium más hivatali egységeivel és önálló belügyi szervekkel együttműködve – a Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal (a továbbiakban: Hivatal) látja el, melynek szakmai ellenőrzési szerve a Felügyeleti Főosztály, költségvetési ellenőrzési szerve a Költségvetési Ellenőrzési Főosztály (a továbbiakban: KEF).

A rendvédelmi szervek felügyelete

14. Az egyes rendvédelmi szervek miniszteri felügyeletét

a) a szervek helyszíni szakmai ellenőrzésével;

b) a rendvédelmi információs rendszer adatainak, valamint a minisztérium más szerveinél a rendvédelmi szervekkel és tevékenységükkel összefüggésben keletkezett adatok a célhoz-kötöttség elvének megfelelő felhasználásával, a rendvédelmi szerveknél keletkezett információhordozók rendszeres vagy soron kívüli bekérésével;

c) a szervek vezetőinek beszámoltatásával

látja el.

15. A miniszteri felügyelet

a) az Országos Rendőr-főkapitányság központi, területi és helyi szerveire;

b) a Határőrség Országos Parancsnokság központi, területi és helyi szerveire;

c) az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központi és területi szerveire;

d) a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatára (melyet a Hivatal vezetője személyesen lát el);

e) a Rendőrtiszti Főiskolára és a rendvédelmi oktatási intézményekre

terjed ki.

16. A 15. pont szerinti szervek felügyeletével biztosítani kell, hogy a rendvédelmi irányításhoz folyamatosan aktuális információk álljanak rendelkezésre

a) a rendvédelmi szervek tevékenységének és működésének belső szabályozottságáról, a szabályozás hatásfokáról, a feladataik teljesítésének jogszerűségéről és eredményességéről, a szervek tevékenységével és működésével kapcsolatban felmerült szabályozási igényekről;

b) a szervek működése személyi, pénzügyi és anyagi feltételeinek biztosítottságáról;

c) a személyi állomány fegyelmi helyzetéről és képzettségéről, a képzési igényekről és lehetőségekről, a képzés és továbbképzés meghatározott irányainak teljesüléséről;

d) a rendvédelmi szervek és működési környezetük (az együttműködő állami és önkormányzati szervek, a lakosság, a rendvédelmi feladatokat is ellátó-, valamint egyéb szervezetek, egyesületek) kapcsolatáról, a szerv működésére vonatkozó véleményükről.

17. Az egyes rendvédelmi szervek helyszíni felügyeletét ellátók

a) együttműködnek a rendvédelmi szerveket érintő jogosultságokkal rendelkező minisztériumi szervezeti egységekkel, állandó és közvetlen kapcsolatot tartanak a felügyelt szervek vezetőivel és munkatársaival;

b) jogosultak a felügyelt szervnél a szerv tevékenységével összefüggő iratokba, nyilvántartásokba, adatkezelési rendszerekbe betekinteni, azokról – az ügykezelési szabályok betartásával – másolatot készíteni;

c) a felügyelt szervek vezetőitől, munkatársaitól a szerv tevékenységével összefüggő információt, felvilágosítást kérhetnek, a felügyelt szerv állományának tagját feladatkörével összefüggésben meghallgathatják;

d) részt vehetnek a felügyelt szerv tevékenységi körébe tartozó témákat tárgyaló értekezleteken, ott véleményt nyilváníthatnak;

e) a felügyelt rendvédelmi szervnél végzett ellenőrzések iratait tanulmányozhatják;

f) kapcsolatot tartanak az illetékes önkormányzati-, ügyészi és bírói szervekkel, a rendvédelmi szervvel együttműködő más szervekkel, értékelik az együttműködés szintjét és hatásfokát, feltárják az együttműködés esetleges zavarainak az okát, javaslatot tehetnek azok megszüntetésére;

g) a felügyelt szervnél tapasztalt jogsértő gyakorlat megszüntetésére a szerv vezetőinek figyelmét kötelesek felhívni, javaslatot tenni a jogsértés megszüntetésére, javaslatuk elutasítása esetén kezdeményezni a felettes szerv intézkedését vagy a felügyelt szerv ellenőrzését.

A hivatali egységek, a minisztériumi szervek, az önálló belügyi szervek és a
közigazgatási hivatalok ellenőrzése

18. A Hivatal végzi a hivatali egységek és a minisztériumi szervek felügyeleti költségvetési és a hatáskörébe utalt elkülönített állami pénzalapok ellenőrzését, amit a szervek helyszíni ellenőrzésével és vezetőinek szóbeli vagy írásbeli beszámoltatásával kell végrehajtani. A fejezet felügyeletét ellátó Hivatal felügyeleti ellenőrzésébe bevonhatja a felügyelete alá tartozó azon országos hatáskörű szerveket, amelyek kiterjedt terület és helyi hálózattal rendelkeznek. Ennek megfelelően a belügyminiszter irányítása alá tartozó önálló belügyi szervek és a Központi Gazdasági Főigazgatóság a felügyeletük alá tartozó, részben önálló költségvetési szerveknél legalább három évenként átfogó szakmai és költségvetési ellenőrzést végeznek.

19. Az országos hatáskörű szervek ellenőrzéseiket önállóan tervezik, programjaikat maguk készítik. Az ellenőrzéseket a jelen szabályzatban meghatározottak szerint folytatják le, az ellenőrzési jegyzőkönyvet pedig tájékoztatásul megküldik a Hivatal vezetőjének.

20. Az ellenőrzéseket a Hivatal vezetője által kijelölt személy irányítja. A KEF végzi az állami költségvetés rendszerében a BM fejezethez tartozó valamennyi önállóan gazdálkodó költségvetési szerv, valamint végezheti az alárendeltségükben működő, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv gazdálkodásának fejezetszintű pénzügyi-gazdasági (költségvetési) ellenőrzését és utóellenőrzését.

21. A Hivatal által végrehajtott helyszíni ellenőrzés kiterjedhet:

a) az átfogó vizsgálat keretében a szerv működése és tevékenysége egészének a felmérésére, így különösen:

– az ellátott feladatok és az ellenőrzött szerv jogi, gazdálkodási formájának, kapacitásainak összhangjára;

– a szerv alaptevékenységét meghatározó jogszabályok hatályosulására, a tevékenység jogszerűségére és szabályszerűségére;

– a szervezetre ható irányítási és a szervezeten belül érvényesülő vezetési funkciók, valamint a szerv tevékenysége hatásfokára;

– a működés teljes feltételrendszerének, a működési feltételek, a feladatrendszer, az eredményesség közötti összefüggések megállapítására és értékelésére;

– az ügyintézés és az ügyvitel szakszerűségére, tervszerűségére, az állam- és szolgálati titok védelmére;

– a személyzeti és munkaügyi rendelkezések megtartására;

– a költségvetés tervezésére és végrehajtására, az állami pénzeszközök kezelésére és ésszerű felhasználására;

– a létszám- és illetménygazdálkodás jogszerűségére;

– a pénzügyi rendelkezések megtartására;

– a beruházások, fejlesztések, felújítások rendjére;

– a belső ellenőrzési tevékenységre;

– az adatvédelemre és a közérdekű adatok nyilvánosságának ellenőrzésére;

b) a pénzügyi-gazdasági ellenőrzés kiterjed elsődlegesen:

– a gazdálkodás színvonalának, az előirányzatok, a pénzeszközök felhasználásának célszerűségére és az egyes erőforrások (munkaerő, befektetett eszközök, forgóeszközök, stb.) működtetésének hatékonyságára;

– a finanszírozott feladatok és szervezetek indokoltságára;

– a kötelezettségvállalások megalapozottságára, azok előirányzattal való összhangjára, nyilvántartására;

– az önfinanszírozó képesség javítására, a bevételi lehetőségek feltárására és kiaknázására, a bevételek szabályszerű előírására és maradéktalan beszedésére, a költségek csökkentésére, a takarékosság érdekében tett intézkedések hatására, a belső érdekeltségi rendszer működésére;

– a működés szabályozottságára, a tevékenységek és a gazdálkodás rendjének szabályszerűségére, a bizonylati rend és okmányfegyelem biztosítására, valamint a társadalmi tulajdon védelmére;

– a költségvetési beszámoló kimunkálásának valódiságára, szabályszerűségére, jogszabályban a költségvetési ellenőrzés hatáskörébe utalt állammal szembeni befizetési kötelezettségek teljesítésére, az alapok képzésének és felhasználásának szabályszerűségére;

– a pénzügyi szabályozás hatására;

– a belső ellenőrzés szervezettségére és hatékonyságára.

22. Költségvetési ellenőrzések típusai:

a) átfogó-, téma-, cél- és utóellenőrzés:

– átfogó ellenőrzés keretében kell a vizsgált szervnél meghatározott időszak alatt végzett szakmai feladatok és a költségvetési gazdálkodást jellemző folyamatok együttes, egymással összefüggésben történő ellenőrzését elvégezni;

– témaellenőrzést kell tartani, ha adott feladatot egy időben több költségvetési szervezetnél, szervezeti egységnél indokolt ellenőrizni abból a célból, hogy a vizsgálat eredményeként általánosítható következtetéseket lehessen levonni, és ennek megfelelő intézkedéseket lehessen tenni;

– célellenőrzést kell végezni, ha a költségvetési szervnél, a szervezeti egységnél egyedi téma, feladat kivizsgálása válik szükségessé;

– utóellenőrzést kell tartani, ha valamely előzőleg végrehajtott ellenőrzés megállapításai és javaslatai alapján indokolt a megtett intézkedések teljesítésének és azok hatásának vizsgálata;

b) az ellenőrzés irányulhat szabályszerűség és/vagy a hatékonyság vizsgálatára:

– hatékonysági vizsgálatot kell lefolytatni annak megítélésére, hogy a vizsgált rendszer működése alkalmas-e a lehető legkisebb ráfordítással a lehető legnagyobb eredményt elérni, rámutatva azokra a tervezési, szabályozási, szervezési, fejlesztési, ösztönzési intézkedésekre, amelyekkel e követelmény elérhető;

c) az ellenőrzés lefolytatható előzetesen, egyidejűleg vagy utólagosan

– előzetes ellenőrzésnek minősül az az ellenőrzés, amelyet a munkafolyamatba épített ellenőrzéskor a munkafolyamat egyes szakaszaiban végeznek a pénzügyi-gazdasági eseményt megelőzően, valamint az, amelyet a döntéshozatal elősegítése érdekében rendelnek el;

– egyidejű ellenőrzés az az ellenőrzés, amelyet a pénzügyi-gazdasági esemény végrehajtásával párhuzamosan kell elvégezni;

– utólagos ellenőrzés a pénzügyi-gazdasági esemény végrehajtását követően elrendelt ellenőrzés.

Az ellenőrzés tervezése

23. A hivatali egységek és a minisztériumi szervek miniszteri ellenőrzését a minisztérium éves ellenőrzési tervében, valamint a Hivatal munkatervében kell tervezni. Az ellenőrzési tervet a Hivatal vezetője készíti el és terjeszti fel jóváhagyásra a belügyminiszterhez a tárgyév január 15-ig. A helyettes államtitkárok által tárgyévre tervezett ellenőrzéseket – negyedéves bontásban – a Hivatal részére január 5-ig meg kell küldeni.

24. A Hivatal vezetője indokolt esetben kezdeményezi a jóváhagyott terv módosítását, a hivatali egységek és a minisztériumi szervek soron kívüli ellenőrzését vagy vezetőjének beszámoltatását.

25. A Hivatal munkaterve (éves ellenőrzési terve) tartalmazza

a) a rendvédelmi szakmai és a költségvetési ellenőrzéseket;

b) a naptári évben átfogó ellenőrzésre kijelölt hivatali egységeket és minisztériumi szerveket, tevékenységi köröket;

c) az egyes szakmai ellenőrzések ütemezését és jelentősebb határidőit;

d) az ellenőrzés 6. pont szerinti formáját és 8. pont szerinti terjedelmét, a beszámoltatás fórumát és tárgyát;

e) az egyes szakmai ellenőrzések indokait és célját;

f) a költségvetési ellenőrzések típusait.

26. A Hivatal munkaterve jóváhagyásának és módosításának, a befejezett ellenőrzések alapján szükséges intézkedések meghatározásának jogát a belügyminiszter, közigazgatási államtitkár gyakorolja.

27. A helyszíni vizsgálatot – eltérő utasítás hiányában – annak megkezdése előtt legalább 3 munkanappal korábban szóban, vagy írásban be kell jelenteni az ellenőrzendő szerv vezetőjének, vagy az általa kijelölt személynek.

28. A minisztérium jóváhagyott éves tervében szereplő egyes ellenőrzések végrehajtására részletes ellenőrzési programot kell készíteni. Az átfogó ellenőrzés programját a KEF, az átfogó ellenőrzés részprogramjait az ellenőrzésben részvevő szervezeti egységek készítik és vezetőik hagyják jóvá. Az ellenőrzési tervben nem szereplő célvizsgálat programját a belügyminiszter, közigazgatási államtitkár által kijelölt szervezeti egység állítja össze és a belügyminiszter, közigazgatási államtitkár hagyja jóvá.

29. Téma- és utóellenőrzés programját az ellenőrző szervezet készíti és vezetője hagyja jóvá.

30. Az ellenőrzési programnak tartalmaznia kell az alábbiakat

a) az ellenőrzési szervezet megnevezését;

b) az ellenőrzendő szerv megnevezését;

c) az ellenőrzés témáját, célját;

d) az ellenőrzés típusának megjelölését;

e) az ellenőrzésre vonatkozó jogszabályi felhatalmazást;

f) az ellenőrzés részletes feladatait;

g) az ellenőrizendő időszakot;

h) az ellenőrök (ezen belül a külső szakértők), valamint a vizsgálatvezető megnevezését, megbízólevelük számát, a feladat megosztást;

i) az ellenőrzés tervezett időtartamát, a rész- és az összefoglaló jelentés elkészítésének határidejét;

j) a kiállítás keltét;

k) a jóváhagyásra jogosult aláírását.

31. Az ellenőröket (ideértve a külső szakértőket is) megbízólevéllel kell ellátni, amelyet átruházott hatáskörben a Felügyeleti Főosztály, illetve a KEF vezetője ír alá. Az ellenőr megbízólevelének tartalmaznia kell

a) a , Megbízólevél” megnevezést;

b) az ellenőr nevét, beosztását, szolgálati igazolványának számát;

c) az ellenőrzés helyére az ellenőrzési programra való utalást;

d) az ellenőrzés végrehajtására, eljárási rendjére vonatkozó jogszabály megnevezését;

e) a megbízólevél érvényességét;

f) a kiállítás keltét;

g) kiállításra jogosult aláírását, a bélyegző lenyomatot.

32. Az ellenőrzés végrehajtásáról, megállapításairól az adatokkal és tényekkel alátámasztott értékítéletet, következtetéseket, megállapításokat írásba kell foglalni. Az írásba foglalás formái

a) ellenőrzési jegyzőkönyv;

b) ellenőrzési részjelentés;

c) ellenőrzési jelentés;

d) összefoglaló ellenőrzési jelentés.

33. Az összefoglaló jelentést az ellenőrzés helyszíni vezetője – eltérő döntés hiányában – köteles megküldeni az ellenőrzött szerv, illetőleg a felettes központi rendvédelmi szerv vezetőjének, akik az ellenőrzés megállapításaira 8 napon belül indokolással ellátott észrevételt tehetnek. Az észrevételek elfogadásáról vagy elutasításáról a Hivatal vezetője dönt, döntését indokolni köteles.

34. Az észrevételezett összefoglaló jelentést miniszteri, közigazgatási államtitkári döntésre a Hivatal vezetője terjeszti elő. A felterjesztésben javaslatot tesz az ellenőrzési jelentés megtárgyalásának fórumára – ha indokolt – a résztvevők körére, az ellenőrzés megállapításai nyomán szükséges intézkedésekre, azok végrehajtásának ütemezésére.

35. A szerv vezetőjének beszámoltatásával végrehajtott ellenőrzés nyomán szükséges feladatokat a beszámolásról készült dokumentum tartalmazza.

III.

Vegyes rendelkezések

36. A kizárás szabályai:

a) az ellenőrzés végrehajtásából ki kell zárni az ellenőrzött szerv vezető beosztású dolgozójának a polgári törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 685. § b) pontjában meghatározott közeli hozzátartozóját, vagy volt házastársát, továbbá akitől az ellenőrzés tárgyilagos lefolytatása egyéb okból nem várható;

b) az ellenőr a kizárási okot közvetlen vezetőjének haladéktalanul köteles bejelenteni, azt az ellenőrzött szerv is bejelentheti. A kizárásról a Hivatal vezetője dönt.

37. Az ellenőrzés helyszíni vezetője az ellenőrzésbe beosztottaknak az ellenőrzés időtartama alatt hivatali felettese (szolgálati elöljárója):

a) az ellenőrzési programban foglaltakon túlmenően meghatározza a konkrét ellenőrzendő témaköröket;

b) az ellenőrzés időtartamától függően, rendszeres időközönként beszámoltatja a csoportok vezetőit, indokolt esetben az egyes ellenőröket az ellenőrzés részmegállapításairól;

c) az ellenőrök részére konkrét ellenőrzési feladatokat határozhat meg, az ellenőrző csoportok összetételét és feladatát módosíthatja, koordinálja az egyes csoportok működését;

d) a Felügyeleti Főosztály, illetve a KEF vezetőjét – az általa meghatározottak szerint – tájékoztatja az ellenőrzés menetéről, az elsődleges megállapításokról, az ellenőrzés esetleges, a helyszínen meg nem szüntethető akadályairól, az ellenőrzés során feltárt, vagy a hivatali egység, a minisztériumi szerv, a felettes rendvédelmi szerv vezetőjének haladéktalan intézkedését igénylő súlyos jogsértésekről vagy fegyelemsértésekről;

e) az egyes ellenőrzési részjelentések alapján elkészíti az ellenőrzés összefoglaló jelentését;

f) végrehajtja a 33. pont szerinti észrevételezési eljárást.

38. Az ellenőrök kötelesek:

a) az ellenőrzésre felkészülni, az ellenőrzött szerv működésére vonatkozó adatokat előzetesen beszerezni, a tevékenységre vonatkozó szabályozását megismerni;

b) a helyszíni ellenőrzés előtt az ellenőrzendő szerv, hivatali egység vezetőjénél bejelenteni az ellenőrzés megkezdését (különösen indokolt esetben – ha az ellenőrzés célját veszélyeztetné – ezt mellőzni lehet) és felmutatni a megbízólevelet;

c) az ellenőrzés során feltárt jogsértést, vagy jelentős szabálytalanságot, fegyelemsértést soron kívül jelenteni;

d) az ellenőrzött észrevételeit meghallgatni és ha azok megalapozottak, figyelembe venni;

e) az ellenőrzés során tett bejelentéseket, panaszokat megvizsgálni és a szükséges intézkedéseket kezdeményezni;

f) a tudomására jutott adatok tekintetében az állam-, szolgálati-, illetőleg magántitkot megtartani;

g) az ellenőrzés megállapításait – az ellenőrzés befejezését követően – az ellenőrzött szerv, hivatali egység vezetőjével teljes egészében, a felelősként megjelölt személyekkel a rájuk vonatkozó mértékben ismertetni;

h) ha az ellenőrzés során tett megállapítások indokolják – az ügy jellegétől függően – büntető-, fegyelmi-, vagy kártérítési eljárás megindítását kezdeményezni;

i) megállapításait jelentésben rögzíteni.

39. Az ellenőrök jogosultak:

a) az előírt rend megtartásával az ellenőrzött szerv objektumába belépni;

b) a titokvédelemre, a biztonsági előírásokra vonatkozó szabályok megtartásával a szükséges okmányokat tanulmányozni;

c) az eredeti okmányokat átvenni, azokról az ügykezelési szabályok betartásával másolatot készíteni;

d) szóban vagy írásban tájékoztatást kérni, személyeket szóban vagy jegyzőkönyvben meghallgatni, kérdőívek kitöltésére felhívni;

e) jogsértésre, súlyos szabálytalanságra, fegyelmi vétségre utaló adatokat tartalmazó okiratot a jegyzőkönyvhöz, illetve jelentéséhez csatolás céljából – átvételi elismervény ellenében – bevonni;

f) szakértő, szaktanácsadó bevonását kezdeményezni;

g) a feladatokat eredményesen ellátók elismerésére és a vétkesen mulasztók felelősségre vonására javaslatot tenni.

40. Az ellenőrzést végző felelős:

a) az ellenőrzés szakszerű elvégzéséért;

b) az ellenőrzési program által meghatározott körben minden lényeges tény megállapításáért és a megállapítások helytállóságáért.

Ha a tudomására jutott jogsértés, súlyos szabálytalanság vagy fegyelemsértés esetén az előírt módon nem intézkedik, az ebből adódó következményekért büntetőjogi, fegyelmi, anyagi felelősség terheli;

c) az ellenőrzött szervnél a megállapítások és javaslatok alapján – szükség esetén – végrehajtandó intézkedésekért, melynek formái:

– a realizáló levél,

– realizáló megbeszélés,

– utóellenőrzés.

41. A felügyelt, ellenőrzött szervek vezetői kötelesek:

a) a felügyeletet ellátót és az ellenőrt feladatának ellátásában segíteni, az általuk kért tájékoztatást megadni, adatokat, iratokat átadni;

b) biztosítani a felügyelet munkatársainak helyszíni munkafeltételeit a felügyeleti és ellenőrzési jogosultságuk gyakorlását.

Az 1997. évi CI. törvénnyel módosított, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 30/A. § (1) bekezdése alapján a hivatali egységeknél adományozható szakmai főtanácsadói, illetve szakmai tanácsadói címek száma
A hivatali egységek felsőfokú iskolai végzettségű rendszeresített köztisztviselői létszáma 10%-ának (40 fő) adományozható együttesen szakmai főtanácsadói, illetve szakmai tanácsadói cím, mely létszámból:

– 40% szakmai főtanácsadói címet;
– 60 % szakmai tanácsadói címet
kaphat.
Képzettségi pótlékra jogosító munkakörök jegyzéke

Besorolási osztály

Munkakör

Képesítési előírás

Képzettségi pótlékra
jogosító képzettségek

MINISZTERI TITKÁRSÁG

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

MINISZTERI KABINET

II.

ügyintéző

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

TITOKVÉDELMI IRODA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

II.

ügyintéző (leíró)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

POLITIKAI ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

PARLAMENTI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

FELÜGYELETI ÉS ELLENŐRZÉSI HIVATAL
Titkárság

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

FELÜGYELETI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

KÖLTSÉGVETÉSI ELLENŐRZÉSI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

Ellenőrzési Osztály

II.

ügyintéző (revizor)

közgazdasági szakközépiskolai végzettség, középiskola végzettség és középfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés; pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző szakmai vizsga

pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző szakmai vizsga, felsőfokú költségvetési szakvizsga, raktárgazdálkodási, anyag- és áruforgalmi szaktanfolyam, számítógépes adatkezelő

KÖZIGAZGATÁSI ÁLLAMTITKÁRI HIVATAL

II.

ügyintéző (államtitkári titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

Irattári Osztály

II.

ügyintéző (irattáros)

középiskolai végzettség és iratkezelő, ügyvitelszervező szakképesítés; valamint az OKJ szerint könyvtáros asszisztens szakmai vizsga

könyvtáros képzettség, levéltárosi szakképesítés, jogi- , közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés iratkezelő, ügyvitelszervező szakképesítés

SZEMÉLYÜGYI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

II.

ügyintéző (archívum)

felsőfokú munkaügyi, felsőfokú személyzeti, középfokú személyügyi, középfokú társadalombiztosítási szakképesítés

iratkezelő, ügyvitelszervező szakképesítés, könyvtáros képzettség, levéltárosi szakképesítés, jogi- , közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

Személyzeti Igazgatási Osztály

II.

ügyintéző (országos nyilvántartó)

közgazdasági szakközépiskola, vagy középiskolai végzettség és statisztikusi szakképesítés

közép, vagy felsőfokú személyügyi-munkaügyi szaktanfolyam, irattárosi-levéltári kezelő, iratkezelő-irattáros szaktanfolyam, jogi-, közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

II.

ügyintéző (igazolvány ügyintéző)

közgazdasági szakközépiskola, vagy középiskolai végzettség és statisztikusi szakképesítés

közép, vagy felsőfokú személyügyi-munkaügyi, társadalombiztosítási szaktanfolyam, irattárosi-levéltári kezelő, iratkezelő-irattáros szaktanfolyam, jogi-, közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

II.

ügyintéző (személyi anyag kezelő)

közgazdasági szakközépiskola, vagy középiskolai végzettség és statisztikusi szakképesítés

közép, vagy felsőfokú személyügyi-munkaügyi szaktanfolyam, irattárosi-levéltári kezelő, iratkezelő-irattáros szaktanfolyam, jogi- , közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

II.

ügyintéző (KÖZIGTAD, SZENYOR for Windows)

közgazdasági szakközépiskola, vagy középiskolai végzettség és statisztikusi szakképesítés

közép, vagy felsőfokú személyügyi-munkaügyi szaktanfolyam, irattárosi-levéltári kezelő, iratkezelő-irattáros szaktanfolyam, jogi- , közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

II.

ügyintéző (parancs nyilvántartó)

közgazdasági szakközépiskola, vagy középiskolai végzettség és statisztikusi szakképesítés

irattárosi-levéltári kezelő, iratkezelő-irattáros szaktanfolyam, jogi- , közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

II.

ügyintéző (volt BM dolgozók, fogyaték anyag)

felsőfokú munkaügyi, felsőfokú személyzeti, középfokú személyügyi, középfokú társadalombiztosítási szakképesítés

felsőfokú munkaügyi, felsőfokú személyzeti, felsőfokú személyügyi, középfokú személyügyi, felsőfokú társadalombiztosítási, középfokú társadalombiztosítási szakképesítés

Elismerési Koordinációs Osztály

II.

ügyintéző (pénzügyi-anyagi ügyintéző)

közgazdasági szakközépiskolai, középiskola és középfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés

mérlegképes könyvelő, adótanácsadó, statisztikus

II.

ügyintéző (kitüntetés, elismerés)

felsőfokú munkaügyi, felsőfokú személyzeti, középfokú személyügyi, középfokú társadalombiztosítási szakképesítés

felsőfokú munkaügyi, felsőfokú személyzeti, felsőfokú személyügyi, középfokú személyügyi, felsőfokú társadalombiztosítási, középfokú társadalombiztosítási szakképesítés, középfokú protokoll ügyintéző, mérlegképes könyvelő, statisztikus

TÁRSADALMI KAPCSOLATOK ÉS KOMMUNIKÁCIÓS IRODA

II.

ügyintéző
(ügyvitelvezető)

középiskolai végzettség

iratkezelő, ügyvitelszervező szakképesítés, jogi- , közigazgatási-, igazgatási informatikus szakképesítés

ÖNKORMÁNYZATI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

PARLAMENTI ÉS JOGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

KÖZGAZDASÁGI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

Terv és Költségvetési Osztály

II.

ügyintéző (gazdálkodási)

közgazdasági szakközépiskolai végzettség vagy pénzügyi számviteli szakképesítés, valamint az OKJ szerint pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon) számviteli ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga

az OKJ szerint pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon) számviteli ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga, felsőfokú pénzügyi számviteli szakképesítés (felsőfokú szakvizsga), mérlegképes könyvelő, államháztartási szaktanfolyam

Illetmény és Társadalombiztosítási Osztály

II.

ügyintéző (illetménygazdálkodás)

közgazdasági szakközépiskolai végzettség, valamint az OKJ szerint pénzügyi ügyintéző, pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga

az OKJ szerint pénzügyi ügyintéző, pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga

II.

ügyintéző (statisztika)

közgazdasági szakközépiskolai (technikumi) végzettség vagy középiskolai végzettség és statisztikusi szakképesítés

felsőfokú statisztikai szakképesítés

Számviteli Osztály

II.

ügyintéző (gazdálkodási)

közgazdasági szakközépiskolai végzettség vagy pénzügyi-számviteli szakképesítés, valamint az OKJ szerint pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon), számviteli ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga

az OKJ szerint pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon), számviteli ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga, felsőfokú számviteli szakképesítés (felsőfokú szakvizsga), mérlegképes könyvelő, államháztartási szaktanfolyam

MŰSZAKI FŐOSZTÁLY
Ingatlan és Lakásgazdálkodási Osztály

II.

ügyintéző (ingatlan-gazdálkodás)

közgazdasági szakközépiskola, vagy pénzügyi- számviteli szakképesítés, pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző, szakmai vizsga

pénzügyi-számviteli szakképesítés, pénzügyi ügyintéző, számviteli ügyintéző, szakmai vizsga, informatika, számítástechnikai szaktanfolyam, ingatlan-értékbecslő képesítés

Építési és Beruházási Osztály

II.

ügyintéző (beruházás és energetika)

közgazdasági, műszaki szakközépiskolai végzettség, egyéb középiskola és műszaki technikus szakképesítés, építőanyag-ipari technikus, épületgépész technikus szakmai vizsga

műszaki technikus szakképesítés, építőanyag-ipari technikus, épületgépész technikus szakmai vizsga, számítástechnikai szaktanfolyam, ingatlan-értékbecslő

II.

Ügyintéző (építés és beruházás)

közgazdasági, műszaki szakközépiskolai végzettség, egyéb középiskola és műszaki technikus szakképesítés, építőanyag-ipari technikus, épületgépész technikus szakmai vizsga

műszaki technikus szakképesítés, építőanyag-ipari technikus, épületgépész technikus szakmai vizsga, számítástechnikai szaktanfolyam, ingatlan-értékbecslő

KÖLTSÉGVETÉSI ÉS GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (költségvetési)

közgazdasági szakközépiskolai végzettség, középiskolai végzettség és középfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés; valamint az OKJ szerint; pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon), számviteli ügyintéző, számviteli ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga

felsőfokú pénzügyi-számviteli szakképesítés; pénzügyi ügyintéző (költségvetési szakon), számviteli ügyintéző, számviteli ügyintéző (költségvetési szakon) szakmai vizsga; közép, vagy felsőfokú pénzügyi, áruforgalmi, kereskedelmi szakképesítés, könyvelő, statisztikus szakképesítés

INFORMATIKAI ÉS TÁVKÖZLÉSI HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

INFORMATIKAI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (adatbázis-adminisztrátor)

középfokú számítástechnikai szakképesítés; valamint az OKJ szerint: informatikai statisztikus és gazdasági tervező-szakképesítés, számítástechnikai programozó, számítógép rendszerprogramozó, számítástechnikai szoftver üzemeltető, információ-rendszerszervező

SZÁMALK okleveles programtervező, SZÁMALK okleveles alkalmazási programtervező, ORACLE adatbázis-adminisztrátori továbbképzés

NEMZETKÖZI ÜGYEKÉRT FELELŐS HELYETTES ÁLLAMTITKÁR TITKÁRSÁGA

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

EU INTEGRÁCIÓS HIVATAL

II.

ügyintéző (EU-program szervezés, képzés)

középiskolai végzettség

oktatásszervezői szakképesítés

NEMZETKÖZI FŐOSZTÁLY

II.

ügyintéző (titkárnő)

középiskolai végzettség

idegen nyelvű levelező

II.

ügyintéző (irattáros)

középiskolai végzettség

levéltári kezelő, iratkezelő, irattáros

Nemzetközi Kapcsolatok Osztály

II.

ügyintéző (nemzetközi protokoll)

közgazdasági, kereskedelmi vendéglátóipari idegenforgalmi szakközépiskolai végzettség

valuta-pénztáros, protokoll-ügyintéző, statisztikus, mérlegképes könyvelő

II.

ügyintéző (utaztatás és nyilvántartás)

középiskolai végzettség

valuta-pénztáros, protokoll-ügyintéző, statisztikus, mérlegképes könyvelő

A Belügyminisztérium hivatali szervezeteinek vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkaköreinek jegyzéke az 1992. évi XXIII. tv. 22/A. § (8) bekezdésben megnevezett munkakörökön túl az e)–h) pontok (1996. évi XLIII. tv. 245/B § (1) bekezdés) alapján
Miniszteri Titkárság
– valamennyi munkakör

Miniszteri Kabinet
– valamennyi munkakör
Titokvédelmi Iroda
– valamennyi munkakör
Ügyeleti Osztály
– valamennyi munkakör

Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal Titkársága
– kiemelt főmunkatárs (összekötő)
– ügyintéző II. (titkárnő)
– TÜK ügyiratkezelő

Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal Felügyeleti Főosztály
– kiemelt főmunkatárs
– ügyintéző I. (intézmény–felügyeleti ellenőr)

Felügyeleti és Ellenőrzési Hivatal Költségvetési Ellenőrzési Főosztály
– valamennyi munkakör

Politikai Államtitkár Titkársága
– valamennyi munkakör

Parlamenti Főosztály
– valamennyi munkakör

Közigazgatási Államtitkári Hivatal
– valamennyi munkakör

Személyügyi Főosztály
– a közbeszerzési eljárásban a munkaköri leírás alapján közreműködők munkakörei
Közkapcsolatok (PR) Főosztály
– pénzeszközök felhasználására, a gazdálkodás
ellenőrzésére jogosító, a munkaköri leírásokban
meghatározott munkakörök

Oktatási Főosztály
– ügyintéző II. (titkárnő)

Védelmi Hivatal
– ügyintéző II. (titkárnő)

Önkormányzati Helyettes Államtitkár Titkársága
– valamennyi munkakör
Településüzemeltetési Iroda
– ügyintéző I. (környezetvédelmi és
hulladékgazdálkodási)

Parlamenti és Jogi Helyettes Államtitkár Titkársága
– valamennyi munkakör

Jogi Főosztály
– ügyintéző II. (TÜK)

Közgazdasági Helyettes Államtitkár Titkársága
– valamennyi munkakör

Közgazdasági Főosztály
– a közbeszerzési eljárásban a munkaköri leírás
alapján közreműködők munkakörei
– pénzeszközök felhasználására, a gazdálkodás
ellenőrzésére jogosító, a munkaköri leírásokban
meghatározott munkakörök

Műszaki Főosztály
– a közbeszerzési eljárásban a munkaköri leírás
alapján közreműködők munkakörei

Költségvetési és Gazdasági Főosztály
– pénzeszközök felhasználására, a gazdálkodás
ellenőrzésére jogosító, a munkaköri leírásokban
meghatározott munkakörök

Informatikai és Távközlési Helyettes Államtitkár Titkársága
– valamennyi munkakör

Informatikai Főosztály
– a közbeszerzési eljárásban a munkaköri leírás
alapján közreműködők munkakörei

Távközlési Főosztály
– a közbeszerzési eljárásban a munkaköri leírás
alapján közreműködők munkakörei

Nemzetközi Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkár Titkársága
– valamennyi munkakör

EU Integrációs Hivatal
– valamennyi munkakör

NATO Koordinációs Főosztály
– valamennyi munkakör
*

Az utasítást utóbb a 19/2002. (BK 9.) BM utasítás módosította. Az utasítást a 29/2002. (BK. 21.) BM utasítás 3. pontja hatályon kívül helyezte, 2002. november 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére