BK BH 2001/354
BK BH 2001/354
2001.08.01.
A Btk. 83. §-ának a módosított (2) bekezdése – amely a határozott időtartamú szabadságvesztés kiszabása esetén a büntetési tételkeret középmértékét tekinti irányadónak – nem érintette a Btk. 83. §-a (1) bekezdésének a rendelkezését, vagyis a bíróságnak a büntetés törvényben írt keretein belül, az egyéniesítés követelményét alapul véve kell kiszabnia a tettarányos büntetést;
a középmértéktől eltérő büntetés kiszabását azonban csak akkor kell megindokolni, amennyiben az eltérés jelentős [Btk. 83. § (1) és (2) bek., 166/A. §].
A megyei bíróság a 2000. január 3. napján kelt ítéletével a vádlottat újszülött megölésének bűntette miatt 3 év 6 hónapi fogházbüntetésre és 2 évre a közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért; a vádlott és a védője felmentésért, illetőleg enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A tényállás a következő.
A vádlott egészségügyi szakközépiskolát végzett, általános ápolónő szakképzettséggel rendelkezik. Először a szociális otthonban, majd legutóbb mint ápolónő a kórház belgyógyászati osztályán dolgozott, ahol munkaviszonyát – a cselekmény miatt – közös megegyezéssel megszüntették. Havi nettó keresete 29 000 forint volt, azóta munkanélküli, havonta 19 000 forint segélyt kap, vagyontalan, hajadon, a szüleivel lakik együtt. Az apja cukorbetegség miatt rokkantsági nyugdíjas, az anyja betanított munkás. Velük – de külön lakrészben – lakik a bátyja a családjával, egy kiskorú gyermekük van. A vádlott büntetve nem volt.
1994 augusztusa óta a vádlottnak volt egy barátja, közöttük szexuális kapcsolat is volt. A terhesség ellen a vádlott 1996. őszétől gyógyszerrel védekezett. Ugyanebben az évben volt egy vetélése is.
1977 decemberében észlelte, hogy ismét terhes. Ezt közölte a barátjával, akivel megbeszélték, hogy a vádlott elmegy az abortusz-bizottsághoz, és a gyermeket elveteti. A vádlott azonban nem kereste fel az abortusz-bizottságot, de 1998. január végén a barátjának valótlanul azt mondta, hogy a gyermeket elvetette. Ezt követően a kapcsolatuk 1998. május elejéig tartott.
A vádlott áprilisban érezte, hogy a magzat megmozdult, de a terhességet titokban tartotta. Ezt senkivel nem közölte, terhesgondozásra nem járt, nem tudtak erről sem a munkahelyén, sem a családja tagjai. Mivel külsőleg nem változott a vádlott, a terhességét nem észlelték rajta.
1998. július 11. napján a családdal a háztól külön levő kertben gyümölcsöt szedett, délután mentek haza, majd az udvaron befőttet tettek el. A későbbiekben a vádlott fáradtnak érezte magát, bement a házba a szobájába, amelynek az ablaka az udvarra nyitva volt, és ami a közlekedőfolyosóról nyílik. Ugyancsak innen nyílik a fürdőszoba ajtaja is.
A vádlottnak már korábban is hasmenése volt, és kb. 18 óra körül bement a fürdőszobába, de akkor már hányt is, és lehányta a padlóra helyezett rongyszőnyeget, amit egy lavórban beáztatott. Közben az anyja és a sógornője annak kisgyermekét szerették volna megfürdetni, ezért rászóltak, hogy jöjjön ki a fürdőszobából. A vádlott ezért visszament a szobájába, majd miután a kisgyermek fürdetését befejezték, kiszólt az anyjának, hogy a fürdőkádba engedjen neki vizet, mert fürdeni akar. Ezután a szülők a szobában a televíziót nézték, a bátyjáék pedig a saját lakrészükben tartózkodtak. A vádlott visszament a fürdőszobába, és itt meg nem állapítható testhelyzetben 19.00-20.00 óra közötti időben egy 4250 gramm súlyú, 54 cm hosszú, 38 cm fejkerületű, 37 cm mellkaskerületű, élő, életképes fiúgyermeket szült. A köldökzsinórt 46 cm hosszúságánál szakította el. Ezután az újszülött nyakán a család használatára a fürdőszobafogasra akasztott egyik frottír fürdőköpeny ujjnyi vastag övét háromszor, csomózás nélkül szorosan körbetekerte, az újszülött testét pedig a köpenybe tekerte. Úgy az újszülöttet kivitte a fürdőszobából a saját szobájába, és a ruhásszekrény alsó részébe tette, ő pedig visszament a fürdőszobába azért, hogy lemosakodjék. Mivel erősen vérzett, ráült a WC-re, de a nagy vérveszteség miatt izommerevség lépett fel nála, és nem tudott onnan felállni. 20 óra körüli időben az anyja a fürdőszoba ajtaját rányitotta, a leányát ruhátlanul a WC-n ülve találta, és a kádban, valamint a környezetében levő vérszennyeződések miatt megkérdezte, hogy mi történt vele, amire azt mondta, hogy nem tudja. Állapota miatt az anyja a sógornőjét kérte meg, hogy a mentőket értesítse. Úgy került a vádlott a kórházba, ahol megállapították, hogy gyermeket szült, ezért a mentősök visszamentek a helyszínre, ahová a rendőrség is kiérkezett. Az újszülöttet különböző helyeken keresték, de csak azután találták meg, miután a vádlott a kórházban megmondta, hogy a szekrénybe rejtette.
Az újszülöttnek a fojtás következtében a nyakán kettőzött, leszorításos barázda és a bal állkapocsszöglet felett körülírt lágyrész bevérzése keletkezett, amely fulladásos halálhoz vezetett. Ezen túlmenően az újszülött további sérülésként a halántékizmok mindkét oldali bevérzését, kétoldali koponyacsonttörést, kemény burok feletti, csonthártya alatti és hajas fejbőr alatti vérömlenyt szenvedett. A koponyacsonttörések fejének közepes erővel valamilyen kemény tárgyhoz történő ütődésétől vagy a fejre mért ütésektől keletkeztek.
A kórszövettani vizsgálat alapján megállapítható, hogy az újszülött halála a születését követő 15-20 perccel később következett be.
A testsúlyt, a testhosszt és az egyéb érettségi jeleket figyelembe véve valószínűsíthetően a fogamzást követően a 9. hónapban született, és szakszerű szülésvezetés mellett életben tartható lett volna.
A vádlott beszámítási képességet korlátozó kóros elmeállapotban nem szenved, és nem szenvedett a cselekmény elkövetésekor sem, valamint a rövidzárlati cselekmény is kizárható.
Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért; a vádlott és védője felmentésért, illetőleg enyhítésért jelentett be fellebbezést.
A legfőbb ügyész a főbüntetés súlyosítása mellett ,,börtön'' végrehajtási fokozat megállapítását indítványozta.
A megyei bíróság a büntetőeljárási szabályok megtartásával folytatta le a tárgyalást. A viszonylag széleskörű bizonyítás során feltárt és értékelési körébe vont minden, az ügy tárgyilagos megítélése szempontjából jelentős tényt és körülményt.
A tárgyalási szakban két újabb elmeorvosszakértői véleményt is beszerzett annak tisztázására, hogy a vádlott beszámítási képessége a cselekmény elkövetésekor ép volt-e. E tekintetben a három szakvélemény teljesen egybehangzóan foglalt állást, és valamennyi alkalommal azt állapították meg, hogy a vádlott nem szenvedett a beszámítási képességet korlátozó, kóros elmeállapotban. A szakértői vélemények aggálymentesek, így e körben további bizonyítás lefolytatása szükségtelen.
A vádlott tudatosan és logikusan cselekedett, amikor a hozzátartozói elől eltitkolva terhességét, a fürdőszobában megszülte gyermekét, elvágta a köldökzsinórt, az újszülött nyakára tekerte a fürdőköpeny övét, majd a holttestet beburkolva a szekrényben elrejtette, sőt még a mentőápoló előtt is eltagadta a szülés tényét.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat a logika szabályainak megfelelő módon értékelte, és miután e tevékenységéről megfelelően számot adott, a megalapozottan megállapított tényállás irányadó volt a másodfokú eljárásban.
Okszerű a vádlott bűnösségére levont következtetés.
A cselekmény minősítése megfelel a büntető anyagi jogi rendelkezéseknek.
Helyesen foglalt állást a megyei bíróság abban a kérdésben, hogy a jelen ügyben – a Btk. 2. §-ára figyelemmel – az ítélet meghozatalának idején hatályban levő törvényt kell alkalmazni, miután az a vádlottra kedvezőbb elbírálásra ad lehetőséget.
A Btk. 83. §-ának az 1998. évi LXXVII. törvény 18. §-ával módosított (2) bekezdése szerint határozott ideig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén a büntetési tétel középmértéke irányadó, ez a rendelkezés azonban érintetlenül hagyta a Btk. 83. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat, vagyis a bíróságnak a törvényben meghatározott keretek között, az egyéniesítés elvét alapul véve kell kiszabnia a tettarányos büntetést, vagyis a Btk. 83. §-ának – módosított – (2) bekezdése nem korlátozza a bíróságot abban, hogy a törvényi büntetési tétel keretei között belátása szerint értékelje a büntetés kiszabása szempontjából jelentős körülmények súlyát.
A középmértéktől eltérő büntetés kiszabását azonban a bíróságnak csak akkor kell külön megindokolnia, amennyiben ez az eltérés jelentős. Helytállóan hivatkozott a megyei bíróság arra, hogy az adott ügyben az 1 év 6 hónapos eltérés nem tekinthető jelentősnek, ezért helyesen mellőzte az ezzel kapcsolatos indokolást.
A megyei bíróság hiánytalanul számba vette a büntetés nemét és mértékét befolyásoló tényezőket, és azoknak megfelelő jelentőséget tulajdonított.
A 3 év 6 hónapban meghatározott szabadságvesztés büntetés arányban áll a cselekmény tárgyi súlyával és kellően igazodik a vádlott személyében rejlő társadalomra veszélyesség fokához. Ez a büntetés szükséges, egyben elégséges a büntetési cél eléréséhez, így annak sem súlyosítása sem enyhítése nem indokolt.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor a Btk. 45. §-ának (2) bekezdése alapján akként rendelkezett, hogy a büntetés-végrehajtási fokozat: ,,fogház''. A törvényben előírtnál eggyel enyhébb büntetés végrehajtási fokozat meghatározására, különösen az elkövető személyére és a cselekmény indítékára tekintettel van csak lehetőség. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint ezek a feltételek nem állnak fenn. Bár a vádlott fiatal felnőtt, ugyanakkor szakképzett egészségügyi dolgozó, aki a terhességét a legközelebbi hozzátartozói előtt is eltitkolta. Az életképes fiúgyermeket a fürdőköpeny övével nyomban a szülés után megfojtotta.
Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a büntetés végrehajtási fokozatát a Btk. 43. §-ának a) pontja értelmében börtönben határozta meg.
A Legfelsőbb Bíróság ezért a megyei bíróság ítéletét a büntetés-végrehajtási fokozat megállapítására vonatkozó részében megváltoztatta, míg annak további törvényes rendelkezéseit helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.III.594/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás