• Tartalom

37/2001. (X. 25.) PM rendelet

37/2001. (X. 25.) PM rendelet

a központosított illetményszámfejtési feladatokról, valamint a bér- és munkaügyi adatszolgáltatás rendjéről1

2011.01.29.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. §-a (4) bekezdésének b) pontja és a központosított illetményszámfejtésről szóló 172/2000. (X. 18.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 7. §-a (4) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendelem el:

1. § (1) E rendelet szabályozza az R. 2. §-ában meghatározott szervek munkavállalóinak központosított illetményszámfejtésével összefüggő részletes feladatait, eljárását.

(2) E rendelet alkalmazásában

a) jogviszony: az R. 2. §-ában felsorolt valamennyi jogviszony,

b) járandóság: a jogviszonyra vonatkozó szabály, a felek megállapodása, illetve a munkáltató rendelkezése alapján járó munkabér, egyéb juttatás és költségtérítés,

c) nettó járandóság: az elszámolt járandóság levonásokkal csökkentett összege,

d) számfejtés hónapja: az a naptári időszak, amelyben elszámolásra kerül a munkavállaló azonos időszakra járó havi rendszeres és a költségvetési szerv külön rendelkezése szerinti járandósága,

e) teljesítési időszak: az az időtartam, amely alatt rendkívüli, illetve a munkabér változó elemeinek alapját képező munkavégzés történt,

f) munkabér változó elemei: helyettesítési díj, műszakpótlék, éjszakai munkavégzés pótléka, ügyeleti díj, nem rendszeres bérpótlék, távolléti díj,

g) költségvetési szerv: az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 8. §-ában meghatározott szerv,

h) munkáltató: a munkavállalót foglalkoztató költségvetési szerv, függetlenül a munkáltatói jogkört gyakorló szervtől, személytől.

I. Fejezet

A költségvetési szerv munkáltatóként ellátandó
feladatai a központosított illetményszámfejtés során

2. § (1) Az R. 2. §-ában megjelölt munkavállalókat foglalkoztató költségvetési szerv (a továbbiakban: költségvetési szerv) a külön jogszabályok szerinti munkáltatói jogkörében eljárva

a) jogviszonyt létesít,

b) jogviszonyt módosít,

c) rendelkezik a munkaidő beosztástól eltérő munkavégzésre és a munkavállalói teljesítéshez kötött díjazásokról,

d) nyilvántartja a munkából való távolmaradást,

e) rendelkezik a 7. § szerinti juttatásokról,

f) rendelkezik a személyi juttatások kiadásának teljesítési helyéről,

g) munkabérből való levonások teljesítésére intézkedik,

h) jogviszony megszűnését megállapítja, jogviszonyt megszüntet,

i) egyezteti és ellenőrzi az illetményszámfejtő hely által számfejtett juttatásokat és az ezeket terhelő levonásokat, közterheket,

j) az illetményszámfejtő hellyel történő kapcsolattartásra a munkavállalói közül felelőst (a továbbiakban: jelentőfelelős) jelöl ki,

k) az illetményszámfejtéshez szükséges, de a költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartásában nem szereplő adatának változásáról tájékoztatja az illetményszámfejtő helyet,

l) a munkavállaló kérésére, illetve az adatkezelésre és kérésre jogosult szervek megkeresésére igazolást ad ki a fennálló jogviszonyról, a kereseti adatokról, valamint a megfizetett tételes egészségügyi hozzájárulásról,

m) gondoskodik az illetményszámfejtéssel kapcsolatos okiratok és bizonylatok megőrzéséről.

(2) A központi költségvetési szerv gondoskodik a nettó járandóság és a levonások átutalásáról az adó- és járulék, valamint a magánnyugdíj-pénztári tagdíj megfizetéséről, a bevallások teljesítéséről, továbbá a költségvetési szerv által kifizetett az egészségbiztosítási és családtámogatási ellátások fedezetének igényléséről és elszámolásáról.

(3) Választott testületi tagok, tisztségviselők esetén az (1) bekezdésben foglalt feladatokat a jogszabály által kijelölt szerv a vonatkozó jogszabályokban foglalt eltérésekkel teljesíti.

(4) A költségvetési szerv az illetményszámfejtő hely felé az adatszolgáltatást a központi programmal mágneses adathordozón, illetve távadatátvitel útján is teljesítheti, a papíralapú okirat hitelesített példányának egyidejű csatolásával, illetve megküldésével. Az 5. § (1) bekezdésében és a 7. §-ban szabályozott esetekben az adatszolgáltatásról hitelesített jegyzéket kell készíteni és az adattovábbítással együtt az illetményszámfejtő helynek meg kell küldeni.

(5) Az illetményszámfejtő helyet működtető költségvetési szerv a 2–16. §-okban foglalt feladatok ellátásáról belső szabályozásában rendelkezik.

3. § (1) A költségvetési szerv a rá vonatkozó munkaügyi jogszabályok figyelembevételével elkészíti a jogviszonyt létesítő okiratot, a vonatkozó jogszabályokban előírt, valamint a központosított illetményszámfejtéshez szükséges, az 1. számú mellékletben szereplő adattartalommal.

(2) A személyi juttatások kiadásának teljesítési helyéről (a továbbiakban: juttatás felhasználásáról rendelkezés) a személyi juttatások felett kötelezettségvállalási jogkörrel rendelkező rendelkezik a szakfeladat, szervezeti egység, funkció, a főkönyvi számla száma, a témaszám, kiadási jogcím megjelölésével a jogviszonyt létesítő okiraton. Amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója és a személyi juttatások felett kötelezettségvállalási jogkörrel rendelkező nem azonos, illetve a személyi juttatások kiadásának teljesítési helye eltér a jogviszonyt létesítő okiraton megjelölt teljesítési helytől, a személyi juttatások felett kötelezettség vállalási jogkörrel rendelkező, az 1. számú melléklet szerinti adattartalmú külön okiraton rendelkezik a 3. számú mellékletben foglaltak figyelembevételével.

(3) A költségvetési szerv a munkavállalókról a jogviszony létesítésekor az 1. számú mellékletben szereplő adattartalommal adatfelvételi lapot állít ki.

(4) A költségvetési szerv a jogviszonyt létesítő okirat, adatfelvételi lap és a juttatás felhasználásáról szóló rendelkezés illetményszámfejtőhelyi példányát annak elkészítését követően soron kívül továbbítja az illetményszámfejtő helynek.

(5) A költségvetési szerv az adatfelvételi laphoz csatolja:

a) a munkáltatói igazolást a korábbi jogviszonyról és a munkabért terhelő levonásokról,

b) az igazolványt a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról,

c) igazolást az egészségügyi hozzájárulás fizetéséről (további jogviszony esetén),

d) az adó-adatlapot,

e) záradékolt magánnyugdíj-pénztári belépési nyilatkozat másolatát.

4. § A költségvetési szerv a jogviszonyt létesítő okiraton, az adatfelvételi lapon szereplő adatoknak, valamint a juttatás felhasználásról rendelkezés adatainak megváltozása, illetve helyesbítése esetén a jogviszonyt létesítő okiratot, adatfelvételi lapot, a juttatás felhasználásról rendelkezést módosítja. A módosítást az adatváltozásnak megfelelő a vonatkozó jogszabályokban előírt, valamint a központosított illetményszámfejtéshez szükséges, az 1. számú mellékletben szereplő adattartalmú okirat kiállításával folyamatosan, de legkésőbb az illetményszámfejtő hely által meghatározott időpontig továbbítja az illetményszámfejtő helynek.

5. § (1) A rendkívüli munkavégzésért járó díjazások és a munkabér változó elemeinek (a továbbiakban: változóbér) számfejtéséhez, könyveléséhez szükséges adatokat a költségvetési szerv teljesítési időszakonként megállapítja és a – számfejtéshez szükséges – 1. számú melléklet szerinti adattartalommal havonta egyszer az illetményszámfejtő hely által meghatározott időpontig megküldi az illetményszámfejtő helynek.

(2) A számfejtés hónapjában elszámolásra kerülő teljesítési időszakot az R. 4. § b) pontjában meghatározott illetményszámfejtő hely esetében a felügyeleti szerv, egyéb esetben a költségvetési szerv vezetője szabályozza az illetményszámfejtő hely által az (1) bekezdésben meghatározott adatszolgáltatási időpont figyelembevételével.

6. § A költségvetési szerv az 1. számú mellékletben szereplő adattartalmú okiraton folyamatosan, legkésőbb az illetményszámfejtő hely által meghatározott időpontig jelenti a munkavállalók munkából való távolmaradását, a távolmaradás jogcímének és időtartamának megjelölésével. A jelentéshez csatolni kell a távolmaradást igazoló okmányokat. Munkából való távolmaradás hiányában a költségvetési szerv szintjén kell a jelentési kötelezettséget teljesíteni ,,Nemleges'' szöveggel.

7. § (1) Amennyiben a költségvetési szerv az R. 7. § (2) bekezdés b) pontjában foglaltak alapján jár el (a továbbiakban: saját hatáskörben történő kifizetés), kifizetéseiről bevallási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek teljesítése, valamint azok könyvelése érdekében az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal folyamatosan, de legkésőbb a kifizetés hónapját követő hónap 2. munkanapjára adatot szolgáltat az illetményszámfejtő helynek.

(2) A költségvetési szerv, amennyiben azt nem saját hatáskörben teljesíti, intézkedik az illetményszámfejtő hely felé a munkavállalót jogszabály, a munkaviszonyra vonatkozó szabály, a felek megállapodása vagy a munkáltató intézkedése alapján megillető, a 3–5. §-okban nem említett egyéb juttatások és költségtérítések kifizetésére.

(3) A költségvetési szerv saját hatáskörben történő kifizetései tekintetében felelős az adóelőleg, a biztosítási és a járulékfizetési kötelezettség elbírálásáért, a levonások jogszerűségéért. A kifizetései elszámolásáról kiállított bizonylaton fel kell tüntetnie a 19. § (8) bekezdés aa), ab), ag) és ah) pont szerinti adatokat.

(4) Az egyéb juttatások és költségtérítések különösen:

a) munkáltatói intézkedésen alapuló kifizetések:

aa) jubileumi jutalom, jutalom,

ab) 13. havi illetmény, külön juttatás,

ac) teljesítmény prémium,

ad) jutalék,

ae) szociális segély,

af) végkielégítés,

ag) fizetési előleg;

b) szerződésen alapuló juttatások:

ba) vállalkozási és megbízási díj,

bb) szellemi tevékenység díja, előadóművészi díj,

bc) szerzői díj, honorárium megbízás alapján,

bd) szerzői díj, honorárium felhasználói szerződés alapján,

be) a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény szerinti vagyoni jog felhasználásának ellenértéke,

bf) óraadók megbízási díja,

bg) életjáradék,

bh) lakáscélú támogatás,

bi) tanulmányi szerződés alapján teljesített kifizetések;

c) költségtérítések:

ca) költségtérítés saját gépjárművel történő munkába járáshoz,

cb) egészségügyi költségtérítés,

cc) napidíj,

cd) deviza ellátmány,

ce) helyi vagy távolsági járatokra szóló bérlet díjának megtérítése,

cf) lakossági folyószámla hitelintézeti költségének megtérítése,

cg) képzés, továbbképzés költsége,

ch) havi költségtérítés, átalány,

ci) ruházati költségtérítés,

cj) étkezési hozzájárulás,

ck) üdülési hozzájárulás,

cl) egyéb költségtérítés;

d) természetbeni juttatások:

da) tárgyjutalom, ajándéktárgy,

db) reprezentáció.

8. § A költségvetési szerv a jogszabály, végrehajtható határozat, illetve a munkavállaló hozzájárulása alapján történő munkabérből való levonás alapját képező okiratokat a beérkezést követő munkanapon továbbítja az illetményszámfejtő helyre. Saját hatáskörben történő kifizetés esetén gondoskodik a levonásról és a kedvezményezettek részére történő teljesítéséről, melyről egyidejűleg értesíti az illetményszámfejtő helyet az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal.

9. § (1) A költségvetési szerv elkészíti a jogviszony megszűnéséről vagy megszüntetéséről szóló okiratot, a vonatkozó jogszabályokban előírt, valamint a központosított illetményszámfejtéshez szükséges, az 1. számú mellékletben szereplő adattartalommal és az illetményszámfejtő hely példányát az elkészítését követően soron kívül továbbítja az illetményszámfejtő hely részére.

(2) A megszűnésre, megszüntetésre vonatkozó okiratokkal együtt továbbítja az 1. számú mellékletben szereplő adattartalmú elszámoló lapot és a munkavállalót még megillető járandóságokat tartalmazó bizonylatokat (pl. változóbér, táppénzes okmány), az elszámoláshoz a járandóságot terhelő levonások iratait (pl. jogerős fizetési felszólítás).

10. § (1) A költségvetési szerv az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásaival kapcsolatos feladatai körében kiállítja, és az illetményszámfejtő hely részére megküldi a 6. §-ban meghatározott bizonylatot és ennek mellékletét képező, a pénzbeli ellátás iránti igény érvényesítéséhez szükséges okmányokat.

(2) Az illetményszámfejtő hely által biztosított adatok alapján folyósítja a megállapított ellátásokat, gondoskodik a kifizetett ellátások visszaigényléséről.

11. § (1) A költségvetési szerv a családtámogatási ellátásokkal kapcsolatos feladatai körében:

a) átveszi az igénybejelentéseket,

b) igazolja az átvétel tényét,

c) az igénylővel igazoltatja az átvett formanyomtatványon közölt adatokat és ezeket mellékletekkel együtt megküldi az illetményszámfejtő helynek.

(2) Az illetményszámfejtő hely által biztosított adatok alapján folyósítja a megállapított ellátásokat, gondoskodik a kifizetett ellátások visszaigényléséről.

12. § (1) A költségvetési szerv az illetményszámfejtő hely által előállított és megküldött fizetési jegyzék és összesítői, levonási összesítők, nettó járandóság tételes utalási listái, bérfelhasználási értesítők adatait egyezteti az általa feladott adatokkal, a kifizetés előtt megvizsgálja a fizetési jegyzéken számfejtett illetményadatok megalapozottságát. A fizetési jegyzék egy példányát átadja a munkavállalónak.

(2) Ha az egyeztetés során, valamint a munkavállaló kifogása esetén a költségvetési szervnek észrevétele van, jelzi az illetményszámfejtő hely felé és a módosításra haladéktalanul írásban intézkedik. Munkabér jogalap nélküli kifizetése esetén a visszafizetésre vonatkozó írásbeli felszólítást kiadja. A jogerős fizetési felszólítást – amennyiben az más módon nem térült meg – levonásra megküldi az illetményszámfejtő helynek. A költségvetési szerv a részére közvetlenül megtérített jogalap nélkül felvett munkabérről az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal értesíti az illetményszámfejtő helyet.

13. § A költségvetési szerv illetményszámfejtésre vonatkozó munkáltatói rendelkezési okiratai kötelezettségvállalásnak minősülnek. A költségvetési szervnek biztosítani kell, hogy az okiratok megfeleljenek a külön jogszabályban előírt feltételeknek.

14. § A költségvetési szerv személyi jövedelemadózással kapcsolatos feladatai körében a munkavállalótól átveszi és megküldi az illetményszámfejtő hely részére az adóelőleg levonásánál érvényesíthető adókedvezmények igazolásait, nyilatkozatokat. Átveszi és továbbítja az illetményszámfejtő hely részére az éves adóelszámoláshoz szükséges munkavállalói nyilatkozatokat, igazolásokat. Az illetményszámfejtő hely által elkészített jövedelemigazolást, járulékigazolást és a nyilatkozat alapján elkészített elszámolást átadja a munkavállalónak.

15. § Az illetményszámfejtő helyet nem működtető költségvetési szerv felelőst jelöl ki a munkavállalói közül az illetményszámfejtő hellyel történő kapcsolattartásra. A jelentőfelelős feladata a munkáltató (költségvetési szerv) és az illetményszámfejtő hely közötti kapcsolattartás, a munkavállalói okiratok, bizonylatok, igazolások, mágneses adathordozók összegyűjtése és az illetményszámfejtő helyhez határidőben történő továbbítása.

16. § (1) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásban szereplő – az illetményszámfejtéshez szükséges – adatainak változásáról a törzskönyvi nyilvántartó szerv köteles az illetményszámfejtő helyet a nyilvántartásba vételt követően soron kívül tájékoztatni.

(2) A 2. § (1) bekezdésének k) pontjában meghatározott esetben a költségvetési szerv az adataiban bekövetkező változásról a változást követően soron kívül tájékoztatja az illetményszámfejtő helyet az 1. számú melléklet szerinti adattartalommal.

II. Fejezet

Az illetményszámfejtő hely feladatai

17. § (1) Az R. 4. §-ában meghatározott illetményszámfejtő hely (a továbbiakban: illetményszámfejtő hely) illetmény elszámolási feladatait a költségvetési szerv által kiállított, e rendeletben szabályozott alaki és tartalmi követelménynek megfelelő okiratok, bizonylatok alapján végzi.

(2) Az illetményszámfejtő hely illetmény elszámolási feladatai körében:

a) átveszi a költségvetési szerv által megküldött jogviszonyt létesítő, módosító és megszüntető okiratokat, az elszámolási kötelezettséget tartalmazó egyéb bizonylatokat és fogadja azok adattartalmát távadatátviteli hálózaton vagy mágneses adathordozón,

b) elvégzi az átvett okiratok és bizonylatok ellenőrzését,

c) elvégzi az illetmények és a 7. § (1) bekezdése szerinti juttatások számfejtését, megállapítja a járandóságokat terhelő levonásokat, amelyről adatot szolgáltat a központi költségvetési szerv részére a kedvezményezetteknek történő átutalásához,

d) az elszámolt járandóságokról elkészíti a fizetési jegyzéket és összesítőit, amelyeket legkésőbb a bérfizetés napját megelőző 4. munkanapig megküldi a költségvetési szervnek,

e) a nettó járandóságok utalásához, postai úton történő feladásához adatot szolgáltat a d) pontban megjelölt határidőre az önkormányzat és az önkormányzati költségvetési szerv vonatkozásában az önkormányzat, valamint a központi költségvetési szerv részére,

f) könyvelési feladást készít a személyi juttatások, az adók, járulékok felhasználásáról a költségvetési szervekre vonatkozó számviteli előírásoknak megfelelően.

(3) Az illetményszámfejtő hely egyéb feladatai körében

a) ellátja a társadalombiztosítási és családtámogatási kifizetőhelyi feladatokat,

b) elvégzi a személyi jövedelemadó elszámolással kapcsolatos munkáltatói feladatokat,

c) eleget tesz a kifizetői és munkáltatói, valamint foglalkoztatói feladataiból adódó nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségeinek,

d) teljesíti az egészségbiztosítási és családtámogatási statisztikai adatszolgáltatási kötelezettséget,

e) gondoskodik az illetményszámfejtéssel, a társadalombiztosítási kifizetőhelyi és a családtámogatási kifizetőhelyi feladatokkal kapcsolatos okiratok és bizonylatok megőrzéséről,

f) adatot szolgáltat a központi költségvetési szerv számára az adó és járulék, valamint a magánnyugdíj-pénztári bevallás teljesítéséhez, – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által – meghatározott formában,

g)2 havonta adatot szolgáltat a létszám- és bérgazdálkodási információs rendszer működtetéséhez a 2. számú mellékletben meghatározott adattartalommal a tárgyhónapot követő hónap 15-éig a Magyar Államkincstárnak,

h) gondoskodik a központosított illetményszámfejtési programrendszer üzemeltetési feladatainak ellátásáról,

i) elvégzi az adatmegőrzési és archiválási feladatokat, gondoskodik az adatkezelési határidő eltelte után az adatok kezelésének megszüntetéséről (törléséről),

j) gondoskodik az adatvédelmi, adatbiztonsági előírások betartásáról,

k) gondoskodik a jelentőfelelősök szakmai felkészítéséről, folyamatos továbbképzéséről.

18. § (1) Az illetményszámfejtő hely az illetményelszámolás okiratait és bizonylatait alaki és tartalmi szempontból ellenőrzi, és vizsgálja az előírt iratokkal (igazolásokkal) való felszereltségét.

(2) Az alaki ellenőrzés különösen:

a) az előírt adatok teljeskörűségére,

b) a munkáltató aláírásának és bélyegzőlenyomatának, valamint

c) a szükséges munkavállalói nyilatkozat meglétére irányul.

(3) A tartalmi ellenőrzés a létesített jogviszonyt szabályozó munkajogi előírások betartását, a besorolási és statisztikai adatok összefüggésének vizsgálatát foglalja magába, így különösen:

a) az elemi költségvetés összeállításához kiadott Tájékoztató mellékletében előírt, az adott jogviszonyt azonosító és a munkavállaló előmeneteli rend szerinti besorolását kifejező kulcsszám alkalmazását és annak helyességét,

b) a kulcsszám és FEOR-szám összefüggését,

c) az illetményösszetevők jogszabályok által szabályozott mértékének betartását, illetve azok összesítésének számszaki helyességét.

(4) Az (1)–(3) bekezdésben foglaltakon túlmenően az illetményelszámolás okiratai és bizonylatai ellenőrzésének egyéb feladatait a fejezet által jóváhagyott ellenőrzésekre vonatkozó belső szabályzatok tartalmazzák.

19. § (1) Az ellenőrzést követően az illetményszámfejtő hely a kötelezően használandó programrendszer alkalmazásával rögzíti, távadatátviteli hálózaton, illetve mágneses adathordozón fogadja:

a) a 2. § (1) bekezdésének k) pontja szerinti munkáltatói adatokat,

b) a munkavállalók alkalmazásáról, jogviszony módosításáról, megszűnéséről, illetve megszüntetéséről elkészített okiratok és bizonylatok adatait,

c) a költségvetési szerv 5. § (1) bekezdés szerinti díjazások elszámolására vonatkozó rendelkezéseit,

d) a munkából való távolmaradás adatait,

e) a költségvetési szerv 7. §-ban meghatározott intézkedéseit tartalmazó bizonylatait.

(2) A programrendszer az (1) bekezdésben meghatározott feladatok végrehajtása során biztosítja a jogszabályoknak és a munkaügyi szabályoknak megfelelő feldolgozást.

(3) Az (1) bekezdésben foglaltak figyelembevételével az illetményszámfejtő hely elszámolja a havi rendszeres illetményeket, a munkavégzés nélkül jogszabály szerint járó díjakat, a rendkívüli munkavégzésért járó díjazásokat, a munkabér változó elemeit, valamint az egyéb juttatásokat.

(4) Amennyiben a munkából való távolmaradásról kiállított jelentésen közölt távollét időtartama olyan távollétre utal, amelyre jogcíme szerint nem jár illetmény, akkor a tárgyhavi vagy a következő havi besorolás (munkaszerződés) szerinti illetmény összege csökkentésre kerül a munkában nem töltött időszakra számított illetmény összegével. Ha az elszámolásra az R. 3. § (2) bekezdésében foglaltak szerint utólag kerül sor, akkor a munkában nem töltött időszakra kifizetett (megelőlegezett) illetmény összege a költségvetési szerv 6. § (1) bekezdése szerinti jelentésének megfelelően kerül visszavonásra legkésőbb a munkába állást követően járó besorolás (munkaszerződés) szerinti illetményből. Amennyiben a távollét vége nincs megjelölve, az újbóli munkába állásig az illetmény visszatartására havonta folyamatosan sor kerül.

(5) Az illetményszámfejtő hely kiszámítja és levonja a munkavállalót terhelő személyi jövedelemadó előleget, egészségbiztosítási járulékot, nyugdíjjárulékot, magánnyugdíjpénztári, önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagdíjat, munkavállalói járulékot.

(6) Az illetményszámfejtő hely megállapítja a (4)–(5) bekezdés szerint csökkentett illetményből a jogszabály, a végrehajtható határozat, illetve a munkavállaló hozzájárulása alapján teljesítendő levonásokat, letiltás esetén értesíti az adós munkavállalót, valamint a végrehajtást kibocsátó szervet a végrehajtás foganatosításának megkezdéséről, illetve annak akadályáról. Amennyiben az illetményszámfejtő hely és a munkáltató személye nem esik egybe, és a letiltást közvetlenül az illetményszámfejtő hely kapja meg, a letiltásról az alapokirat fénymásolatának megküldésével a munkáltatót is értesíti.

(7) A (4)–(6) bekezdésben kiszámolt levonások figyelembevételével az illetményszámfejtő hely megállapítja a (3) bekezdésben elszámolt járandóságok – ideértve az egészségbiztosítás pénzbeli ellátásait és a családtámogatási ellátásokat is – nettó összegét és elkészíti a fizetési jegyzéket.

(8) A költségvetési szervek munkavállalóinak illetménye elszámolásakor

a) az elszámolt járandóságok ellenőrizhetősége érdekében az illetményszámfejtő helynek a fizetési jegyzéken fel kell tüntetni legalább

aa) a munkáltató és a munkavállaló (személyi és foglalkoztatási) azonosító adatait;

ab) az elszámolási időszako(ka)t;

ac) a kinevezés szerinti illetmény, illetménykiegészítés, illetménypótlékok elszámolási időszakra járó összegét;

ad) a rendkívüli munkavégzésért járó díjakat, a változóbéreket, keresetkiegészítést;

ae) munkavégzés nélkül jogszabályban meghatározott esetekben járó illetményt, távolléti díjat, átlagkeresetet, egészségbiztosítási és családtámogatási ellátásokat;

af) a munkavállalót jogszabály vagy a munkáltató intézkedése alapján megillető külön juttatást, 13. havi illetményt, valamint egyéb juttatásokat;

ag) jogszabály, végrehajtható határozat vagy a munkavállaló hozzájárulása alapján teljesített levonásokat;

ah) az összes járandóság és a levonási tételek különbözeteként – számszakilag ellenőrizhető módon – a nettó járandóságot a kifizetés módjának megjelölésével;

b) az ag) pont alatti jogszabály alapján teljesített levonások esetén fel kell tüntetni a biztosítottól levont egészségbiztosítási és nyugdíjjárulék, valamint magánnyugdíjpénztári tagdíj összegét, illetőleg túlvonás miatt a biztosított részére visszafizetett (átutalt) nyugdíjjárulékot, tagdíjat, a levonások alapját és tájékoztató adatként a biztosított után fizetett tételes összegű egészségügyi hozzájárulást, a megfizetett társadalombiztosítási járulékot, továbbá a munkáltatói adóelőleg-megállapításnál érvényesíthető adójóváírást és a járulékok (tagdíj) engedményét, valamint az – előlegnél figyelembe vehető – adókedvezményeket, különös tekintettel a családi adókedvezményre;

c) az ac)ag) pontjaiban megjelölt juttatásokat és levonásokat jogcím és mérték megjelölésével kell feltüntetni a fizetési jegyzéken.

20. § (1) A költségvetési szerv vezetője által meghatározott bérfizetési naptól eltérő időpontban történő kifizetés érdekében történő illetményszámfejtésre (hóközi számfejtés)

a) a jogszabályok által előírt esetekben (pl. foglalkoztatási jogviszony megszüntetésekor, szabadság miatt előre felvett illetmény számfejtésekor),

b) a munkavállaló érdekeinek biztosítása (pl. egészségbiztosítási pénzbeli, illetve a családtámogatási ellátások folyósítása, visszamenőleges járandóságok számfejtése), és

c) téves számfejtés helyrehozása miatt

kerülhet sor.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt illetményszámfejtés megegyezik a 17., 19. §-okban foglaltakkal.

21. § Az illetményszámfejtő hely a jogviszony megszüntetésére, illetve megszűnésének megállapítására vonatkozó munkáltatói intézkedés alapján

a) végelszámolást készít,

b) kiállítja a munkáltatói igazolást,

c) kiadja a munkanélküli ellátás igénybevételéhez szükséges igazolást és adatlapot,

d) kiállítja a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásról szóló igazolványt, valamint a jövedelemigazolást az egészségbiztosítási ellátás megállapításához,

e) igazolja a levont járulékok (tagdíj) alapját és összegét, továbbá a biztosított után fizetett tételes egészségügyi hozzájárulást,

f) kiállítja az adó-adatlapot,

g) a költségvetési szerven keresztül gondoskodik az a)–f) pont szerinti okiratoknak a munkavállalókhoz történő eljuttatásáról.

22. § Az illetményszámfejtő hely

a) megállapítja a költségvetési szerv által fizetendő adók, járulékok összegét,

b) az a) pontban és a 19. § (5) bekezdésében megállapított adókról, járulékokról adatot szolgáltat az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvényben, valamint az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben szabályozott módon.

23. § Az illetményszámfejtő hely a társadalombiztosítási kifizetőhelyi feladatai keretében:

a) a költségvetési szerv által kiállított és megküldött munkából való távolmaradási jelentés és az adott távollét igazolására szolgáló okmányok alapján elbírálja a táppénz, gyermekápolási táppénz, terhességi-gyermekágyi segély, gyermekgondozási díj és baleseti táppénz iránti igényeket, illetve az üzemi baleset, foglalkozási megbetegedés tényét.

Ennek során megállapítja:

aa) az ellátásra jogosultság időtartamát,

ab) az irányadó időszakot/béridőszakot,

ac) az ellátás alapjaként figyelembe vehető keresetet és osztószámot,

ad) a kereset napi átlagát, az ellátás mértékét;

b) fizetési jegyzék elkészítésével intézkedik a megállapított ellátások folyósításáról;

c) adatot szolgáltat a kifizetett ellátások elszámolásához;

d) a programrendszer alkalmazásával vezeti az előírt nyilvántartásokat és teljesíti az adatszolgáltatást;

e) az igény elutasítása és az ellátások jogalap nélküli kifizetése esetén megteszi a külön jogszabályok szerinti intézkedést.

24. § Az illetményszámfejtő hely a családtámogatási kifizetőhelyi feladatai ellátása során:

a) elbírálja a családi pótlékra és iskoláztatási támogatásra, a gyermekgondozási segélyre, anyasági támogatásra (együtt: családtámogatási ellátás) irányuló – formanyomtatványon benyújtott – kérelmet a csatolt igazolások és nyilatkozatok alapján,

b) felvezeti az ellátás igénybevételét az előírt okmányra,

c) fizetési jegyzék elkészítésével intézkedik a megállapított ellátás folyósításáról,

d) adatot szolgáltat a kifizetett ellátás elszámolásához,

e) informatikai úton vezeti az előírt nyilvántartásokat és teljesíti az adatszolgáltatást,

f) igény elutasítása, az ellátás szüneteltetése, megszüntetése, valamint jogalap nélküli kifizetése esetén megteszi a külön jogszabályok szerinti intézkedést.

25. § Személyi jövedelemadó elszámolással kapcsolatos munkáltatói feladatai keretében az illetményszámfejtő hely:

a) az év utolsó napján jogviszonyban álló dolgozók részére a nyilatkozatuknak megfelelően elkészíti a jövedelemigazolást, járulékigazolást és a költségvetési szerv útján eljuttatja a munkavállaló részére a szükséges tájékoztatással együtt,

b) megállapítja az összevont adóalapot és annak adóját az adókedvezmények figyelembevételével. Az elszámolás során keletkezett adókülönbözetet az előírt szabályok szerint levonja, illetve visszatéríti.

26. § (1) Az illetményszámfejtő hely kifizetői és munkáltatói, valamint foglalkoztatói feladatköréből adódóan teljesíti:

a) az önkormányzat és az önkormányzati költségvetési szerv vonatkozásában a személyi jövedelemadó és járulék bevallást helyettesítő adatszolgáltatást,

b) a személyi jövedelemadó és járulék adatszolgáltatást (éves),

c) a biztosítottak bejelentésével kapcsolatos feladatokat,

d) az önkormányzat és az önkormányzati költségvetési szerv vonatkozásában a magánnyugdíj-pénztári tagságra vonatkozó adatszolgáltatást,

e) a társadalombiztosítási egyéni nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettséget.

(2) Az illetményszámfejtő hely az illetményszámfejtési körébe tartozó költségvetési szervek helyett teljesíti az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári adatszolgáltatást.

27. § (1) Az illetményszámfejtő hely vezetője a központi üzemeltetési szabályzat és a kötelező határidők figyelembevételével havonta az adatszolgáltatási és adatfeldolgozási határidőkre ütemtervet ad ki.

(2) A havi ütemterv elkülönítve tartalmazza az esetenkénti és az egyszeri üzemeltetési feladatokat.

28. § (1) Az illetményszámfejtő hely, mint adatfeldolgozó, illetve a feldolgozást önállóan végző szervezet központi üzemeltetési szabályzatban meghatározott időpontokban és módon köteles az adatállományok és adatbázisok mentéséről és archiválásáról gondoskodni.

(2) Az illetményszámfejtő hely a másolt, illetve archív állományok megőrzésekor köteles gondoskodni a sérülés és megsemmisülés elleni védelemről úgy, hogy a mentéskori állapot bármikor előállítható legyen.

29. § A vonatkozó jogszabályok figyelembevételével az illetményszámfejtő hely vezetője adatvédelmi, adatbiztonsági szabályzatot ad ki, amelynek aktualizálásáról, az előírások betartásának ellenőrzéséről folyamatosan gondoskodik.

III. Fejezet

A Magyar Államkincstár területi szerve illetményszámfejtéssel kapcsolatos egyéb feladatai3

30. § (1)4 A Magyar Államkincstár területi szerve (a továbbiakban: Igazgatóság) az illetményszámfejtő helyek részére az alkalmazandó programrendszer elkészítését, módosítását, illetve a felhasználói és üzemeltetési dokumentációin történő átvezetését úgy köteles biztosítani, hogy az a jogszabályokban előírt kötelezettségeit teljesíteni tudja.

(2) A központi éves oktatási program alapján ellátja az illetményszámfejtő helyek számfejtői és informatikus szakemberei szakmai felkészítését és folyamatos továbbképzését.

IV. Fejezet

Az illetményszámfejtéshez kapcsolódó
pénzügyi teljesítés feladatai

31. § (1) A központi költségvetési szerv

a) benyújtja a kincstári szervezetek felé a jogosult(ak) részére a nettó járandóság, illetve ebből a jogszabályokon, a munkavállaló hozzájárulásán alapuló levonások átutalására vonatkozó, az előirányzat-felhasználási keretszámlája terhére teljesítendő, az illetményszámfejtés rendszere által előkészített (csoportos) átutalási megbízást,

b) saját hatáskörben történő kifizetés esetén a számfejtett illetményhez kapcsolódó közterhek megfizetéséhez, bevallásához szükséges elszámolás nyilvántartásba vétele érdekében a 7. § (1) bekezdés szerint adatot szolgáltat az illetményszámfejtő hely részére.

(2) A központi költségvetési szervek vonatkozásában az illetményszámfejtő hely az illetményfizetési napra, illetve a hó közben esedékes kifizetés teljesítéséhez szükséges időpontban adatszolgáltatást teljesít az illetményszámfejtő helyhez tartozó költségvetési szerveknél foglalkoztatottak nettó járandósága, illetve a jogszabályokon, egyéni megbízáson alapuló levonások csoportos átutalási megbízása elkészítéséhez.

(3) A Kincstár az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben szabályozott módon a központi költségvetési szervek előirányzat-felhasználási keretszámlája terhére – a költségvetési szerv illetményfizetési napon történő teljesítésre vonatkozó rendelkezése alapján – teljesíti a jogosultak részére a nettó járandóság, illetve az abból a jogszabályokon, illetve a munkavállaló hozzájárulásán alapuló levonások, pénzbeli juttatások átutalását.

(4) A központi költségvetési szervek vonatkozásában az illetményszámfejtő hely minden hónap 15-éig adatszolgáltatást teljesít az illetményszámfejtő helyhez tartozó költségvetési szervek részére a tárgyhavi elszámolási időszakának illetményszámfejtéséhez kapcsolódó közterhekről – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által meghatározott formában – a bevallás és utalványozás elkészítése érdekében.

(5) A Kincstár az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben és a pénzügyi szolgáltatások teljesítésének a rendjéről a Magyar Államkincstárban szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendeletben szabályozott módon a központi költségvetési szervek előirányzat-felhasználási keretszámlája terhére – a költségvetési szerv rendelkezése alapján – teljesíti a személyi jövedelemadó, a munkavállalókat és a munkáltatókat terhelő járulékok jogosultak részére történő átvezetését.

(6)5 Az önkormányzatok és önkormányzati költségvetési szervek vonatkozásában az Igazgatósággal kötött megállapodás alapján történik a nettó járandóságok átutalása, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvényben és az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletben szabályozott módon kerül sor a közterhek elszámolására.

V. Fejezet

Az illetményszámfejtéshez kapcsolódó
statisztikai és információs rendszer

32. § (1)6 Az illetményszámfejtő hely minden hónap 15-éig adatszolgáltatást teljesít személyi azonosításra alkalmatlan módon a 2. számú melléklet szerinti adattartalommal a Magyar Államkincstár részére a feldolgozás során keletkezett adatokra vonatkozóan.

(2)7 A központosított illetményszámfejtés rendszeréhez az R. 11. § (4) bekezdése alapján számítógépes feldolgozással nem kapcsolódó költségvetési szervek az (1) bekezdés szerinti – a Magyar Államkincstár által meghatározott szerkezetben teljesített – adatszolgáltatással kapcsolódnak a központi statisztikai és információs rendszerhez.

(3)8 A Magyar Államkincstár

a) a költségvetési szervek vonatkozásában teljesíti az Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban meghatározott statisztikai adatszolgáltatást;

b) a központi statisztikai információs rendszerben szereplő költségvetési szervek vonatkozásában a tárgyidőszak adataival aktualizált adatbázisból

ba) statisztikai létszám- és bérgazdálkodási információs rendszert működtet a költségvetési szervek, az önkormányzatok, a fejezetek felügyeletét ellátó szervek részére havi, negyedéves, féléves rendszerességgel,

bb) eseti adatszolgáltatást biztosít a létszám- és bérgazdálkodás információs rendszeréből a Pénzügyminisztérium megbízásából a kormányzati munkában részt vevő költségvetési szervek számára,

bc) teljesíti a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 62. § (2) bekezdésében előírt adatszolgáltatást.

VI. Fejezet

Vegyes és záró rendelkezések

33. § A központosított illetményszámfejtés során a költségvetési szerv és az illetményszámfejtő hely a feladataik ellátásakor kötelesek együttműködni.

34. § Hibás, hiányos vagy késedelmes teljesítésből eredő felelősség azt terheli, akinek a működési körében az azt kiváltó ok felmerült.

35. §9 A pénzügyminiszter az illetményszámfejtés szakmai felügyeletének ellátására, a programrendszer minősítésére és a szabályozási feladatok összehangolására koordinációs szakmai bizottságot hoz létre. A bizottság vezetője a PM illetékes helyettes államtitkára, tagjai a pénzügyminiszter által felkért személyek. A bizottság titkársági feladatait a Magyar Államkincstár látja el.

36. § A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Polgári Nemzetbiztonsági Szolgálatok az R. 11. § (4) bekezdése alapján a pénzügyminiszterrel kötött külön megállapodás szerint teljesítik az e rendelet 32. §-ában meghatározott adatszolgáltatási kötelezettségüket.

37. § (1) E rendelet 2002. január 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg a költségvetési szervek munkavállalóinak munkabér elszámolásáról szóló 17/2001. (III. 9.) PM rendelet hatályát veszti.

(2) A külön jogszabályban előírt munkáltatói adómegállapítást, adóelszámolást, valamint az éves adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését a központosított illetményszámfejtéshez kötelezően alkalmazott programrendszer első ízben 2002. évre vonatkozóan, 2003. évben biztosítja.

(3)10 A központi költségvetési szerveknek a 2002. évi Országos Statisztikai Adatgyűjtési Programban meghatározott statisztikai adatszolgáltatásban a 2001. évet érintő adatokat a Magyar Államkincstár által meghatározott szerkezetben a Magyar Államkincstár részére kell biztosítani.

1. számú melléklet a 37/2001. (X. 25.) PM rendelethez


Okiratok címjegyzéke

I. Általános érvényű okiratok

I–1. A munkavállalóról kiállított adatfelvételi lap
I–2. A munkavállalóról kiállított adatfelvételi lap adataiban bekövetkezett változások bejelentése
I–3. Jogviszony, munkaviszony megszűnésekor elszámolandó juttatások, tartozások közléséről készült okirat
I–4. A munkából való távolmaradás jelentése
I–5. Rendkívüli munkavégzéshez kötött díjazások és a munkabér változó elemeinek elszámolása
I–6. Munkáltatói (intézményi) kifizetések adatszolgáltatása
I–7. Értesítés az illetményszámfejtő helynek a költségvetési szerv részére közvetlenül megtérített jogalap nélkül felvett munkabérről
I–8. Rendelkezés a személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről okirat adattartalma
I–9. Egyéb, a II–VI. sorszámok alatt nem nevesített jogviszonyok központosított illetményszámfejtés keretében történő számfejtési okirat
I–10. Költségvetési szerv adatai, adatainak változása bizonylat adattartalma

II. A köztisztviselők jogállásáról szóló törvény
hatálya alá tartozó munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos okiratok

II–1. Közszolgálati jogviszonyt létesítő okirat (kinevezés)
II–2. Közszolgálati jogviszonyt létesítő okirat módosítása (kinevezés módosítása)
II–3. Átsorolás közszolgálati jogviszonyban
II–4. Értesítés illetményváltozásról közszolgálati jogviszonyban
II–5. Közszolgálati jogviszony megszűnése, megszüntetése
II–6. Közszolgálati igazolás
II–7. Vezetői megbízás közszolgálati jogviszonyban
II–8. Vezetői megbízás visszavonása közszolgálati jogviszonyban
II–9. Ideiglenes áthelyezés köztszolgálati jogviszonyban
II–10. Végleges áthelyezés közszolgálati jogviszonyban
II–11. Átirányítás elrendelése okirat
II–12. Kirendelés elrendelése okirat

III. A közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény
hatálya alá tartozó munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos okiratok

III–1. Közalkalmazotti jogviszonyt létesítő okirat (kinevezés)
III–2. Közalkalmazotti jogviszonyt létesítő okirat módosítása (kinevezés módosítása)
III–3. Átsorolás közalkalmazotti jogviszonyban
III–4. Értesítés illetményváltozásról közalkalmazotti jogviszonyban
III–5. Közalkalmazotti jogviszony megszűnése, megszüntetése
III–6. Közalkalmazotti igazolás
III–7. Átirányítás elrendelése okirat
III–8. Kirendelés elrendelése okirat

IV. Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos
okiratok

IV–1. Munkaviszonyt létesítő okirat (munkaszerződés)
IV–2. Munkaviszonyt létesítő okirat módosítása
IV–3. Munkaviszony megszűnése, megszüntetése
IV–4. Munkáltatói igazolás
IV–5. Átirányítás elrendelése
IV–6. Kirendelés elrendelése

V. Fegyveres szervek hivatásos állományú
tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény
hatálya alá tartozó munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos okiratok

V–1. Szolgálati viszonyt létesítő parancs
V–2. Szolgálati viszonyt módosító parancs
V–3. Hivatásos állományba való visszavétel parancs
V–4. Véglegesítés szolgálati viszonyban parancs
V–5. Hivatásos állomány tagjának áthelyezése parancs
V–6. Hivatásos állomány tagjának vezénylése parancs
V–7. Hivatásos állomány tagjának rendelkezési állományba helyezése parancs
V–8. Előre sorolás szolgálati viszonyban parancs
V–9. Értesítés illetmény változásról parancs
V–10. Hivatásos állomány tagjának rendfokozatban történő előléptetésről parancs
V–11. Hivatásos állomány tagjának pótlék megállapításáról parancs
V–12. Hivatásos állomány tagjának megbízása parancs
V–13. Érdemek elismeréséről parancs (előre sorolás, előléptetés)
V–14. Érdemek elismeréséről parancs (jutalmazás)
V–15. Szolgálati viszony megszűnése, megszüntetése parancs
V–16. Szolgálati viszony megszűnésekor elszámolandó juttatások, tartozások közléséről készített parancs
V–17. Szolgálati viszony igazolás

VI. Igazságügyi alkalmazottak szolgálati
jogviszonyáról szóló törvény hatálya alá tartozó munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatos
okiratok

VI–1. Igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyt létesítő okirat (kinevezés)
VI–2. Igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyt létesítő okirat módosítása (kinevezés módosítása)
VI–3. Átsorolás, rendkívüli előresorolás okirat szolgálati jogviszonyban
VI–4. Értesítés illemtényváltozásról okirat szolgálati jogviszonyban
VI–5. Igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszony megszűnése, megszüntetése
VI–6. Munkáltatói igazolás (igazságügyi, szolgálati jogviszony megszűnésekor)
VI–7. Áthelyezés igazságügyi szolgálati jogviszonyban


I–1.

A munkavállalóról kiállított adatfelvételi lap adattartalma

1. Ügyirat száma

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat megnevezése és száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma és funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám,
– munkahely/szolgálati hely neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai és a foglalkoztatására vonatkozó adatok:
– neme,
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók, postafiók irányítószáma,
– elérési cím, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók, postafiók irányítószáma,
– utalási cím, irányítószám, helység, közterület neve, közterület jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók, postafiók irányítószáma,
– a munkavállaló folyószámlájának számlaszáma,
– állampolgársága*,
– útlevélszáma**,
– nemzetközi egyezmény alapján az adómentesség érvényességének befejező időpontja ........ év, ......... hó, ......... nap,*
– adóazonosító jele,
– TAJ száma,
– kiadásnem,
– foglalkoztatás jellege,
– pályakezdő jelző***:
= nem,
= igen, irányított,
= igen, magánnyugdíjpénztárt választó,
– magánnyugdíjpénztár megnevezése,
– magánnyugdíjpénztár azonosítója,
– magánnyugdíj-pénztári tagsági viszony kezdete,
– magánnyugdíj-pénztári tag saját kiegészítés%,
– legmagasabb iskolai végzettsége,
– szakképesítés szintje,
– eredeti képzettség****,
– foglalkoztatási terület****,
– nyelvismerete(i): megnevezése, típusa, szintje,
– törvényes teljes munkaidő/szolgálatteljesítési idő,
– havi óraszám óradíj megállapításához,
– munkarend / műszakrend,
– heti munkaidő beosztás,
– nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások megnevezése,
– nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások folyósításának kezdete, vége, év, hó, nap,
– nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások havi összege,
– további biztosítási jogviszonyra vonatkozó nyilatkozata, heti ........ óra,
– keltezés és hitelesítés:
= munkavállaló aláírása, az adatok hitelesítése, figyelemfelhívás tudomásulvétele,
= munkáltató aláírása, mellyel az ,,Adatfelvételi lap''-on közölt adatok hitelességét is igazolja,
= bélyegzőlenyomat.

4. Csatolandó okmányok:
– munkáltatói igazolás a korábbi jogviszonyokról és a munkabért terhelő levonásokról,
– ,,Igazolvány a biztosítási jogviszonyról és az egészségbiztosítási ellátásokról'',
– igazolás az egészségügyi hozzájárulás fizetéséről (további jogviszony esetén),
– adó-adatlap,
– záradékolt magánnyugdíj-pénztári belépési nyilatkozat másolata.

5. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Külföldi állampolgárságú munkavállaló esetén töltendő ki.
** Adóazonosító jellel nem rendelkező külföldi állampolgárságú munkavállaló esetén töltendő ki.
*** A megfelelő szövegrész aláhúzandó.
**** A GYÓGYINFOK adatszolgáltatásra kötelezett munkáltató esetén töltendő ki.


I–2.

A munkavállalóról kiállított adatfelvételi lap
adataiban bekövetkezett változások bejelentése

1. Ügyirat száma

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat megnevezése és száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám,
– munkahely/szolgálati hely neve, címe.

3. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó adatok változásai:
– szakfeladat megnevezése és száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma és funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló adataiban bekövetkezett változások:
– név,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– elérési cím, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók, postafiók irányítószáma,
– utalási cím, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– munkavállaló folyószámlájának számlaszáma,
– állampolgársága*,
– útlevélszáma**,
– kiadásnem,
– foglalkoztatás jellege,
– legmagasabb iskolai végzettsége,
– szakképesítés szintje,
– foglalkoztatási terület***,
– nyelvismerete megnevezése, típusa, szintje,
– törvényes teljes munkaidő, szolgálatteljesítési idő,
– havi óraszám óradíj megállapításához,
– munkarend / műszakrend,
– heti munkaidő beosztás,
– nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások megnevezése és kódja,
– nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások folyósításának kezdete, vége,
– nyugdíj és nyugdíjszerű ellátások havi összege.

6. A foglalkoztató egyéb közlése:
– keltezés és hitelesítés:
= munkavállaló aláírása, az adatok hitelesítése, figyelemfelhívás tudomásulvétele,
= munkáltató aláírása, mellyel az ,,Adatfelvételi lap''-on közölt adatok hitelességét is igazolja,
= bélyegzőlenyomat.

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Külföldi állampolgárságú munkavállaló esetén töltendő ki.
** Adóazonosító jellel nem rendelkező külföldi állampolgárságú munkavállaló esetén töltendő ki.
*** A GYÓGYINFOK adatszolgáltatásra kötelezett munkáltató esetén töltendő ki.


I–3.

Jogviszony, munkaviszony megszűnésekor
elszámolandó juttatások, tartozások közléséről
készített ,,Elszámoló lap'' adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám,
– kiadásnem,
– munkahely/szolgálati hely neve, címe, száma.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– FEOR-száma.

4. A munkavállaló elszámolására vonatkozó közlések:
– szabadság elszámolás adatai,
= szabadság megváltás napjai,
= többletszabadság napjai, időtartama, év, hó, naptól, év, hó, napig,
= szabadidő ki nem adott napjainak száma,
– megszűnést megelőzően még nem jelentett távollétek:
= távollét időtartama, hónapban, év, hó, naptól, év, hó, napig,
= távollét jogcíme,
– járandóságot terhelő levonások adatai:
= levonás összege,
= levonás jogcíme,
= jogosult megnevezése,
= jogosult számlaszáma,
– illetményszámfejtő helyhez még be nem jelentett, adóalapot és társadalombiztosítási járulékalapot képező, a megszűnésének napjáig járó juttatások adatai:
= juttatás jogcíme,
= juttatás vonatkozási időszaka,
= juttatás összege,
= változóbér, saját hatáskörben történt kifizetés feladását tartalmazó mellékletek (bizonylatok, mágneses adathordozók csatolása).

5. Egyéb foglalkoztatói közlés:
– munkába járás utazási költségtérítése: év, hó-ig,
– egyszeri 50%-os vasúti utazási kedvezmény igénybevétele: igen, nem,
– keltezés és hitelesítés:
= munkáltató aláírása, bélyezőlenyomat,
= munkavállaló aláírása, amellyel az ,,Elszámoló lap'' tartalmát, tartozásait, annak nagyságrendjét elismeri.

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


I–4.

A munkából való távolmaradás jelentés
adattartalma

1. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám,
– a vonatkozó időszak, amelyről a jelentés készül.

2. A munkavállaló azonosító adatai:
– távoljelentett sorszáma,
– dolgozó neve,
– adóazonosító jele.

3. A munkavállaló távolmaradására vonatkozó közlések:
– távolmaradás első napja, hónap, nap,
– távolmaradás utolsó napja, hónap, nap,
– távolmaradás jogcíme,
– utolsó munkanapon: ledolgozott órák száma,
– távolléti órák száma,
– mellékelt igazolások száma,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, jelentőfelelős aláírása, bélyegzőlenyomat).

4. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


I–5.

Rendkívüli munkavégzéshez kötött díjazások
és a munkabér változó elemeinek elszámolására vonatkozó okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– munkahely neve, címe,
– szakfeladat száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám.

3. Teljesítéshez kötött díjazások elszámolása:
– teljesítési időszak, kezdete, vége,
– bizonylatszám,
– előadószám.

4. Az elszámolásban szereplő munkavállaló azonosító adatai:
– sorszám,
– munkavállaló neve,
– munkavállaló azonosító jele.

5. A munkavállaló díjazására vonatkozó adatok közlése:
– változóbér jogcím (kód),
– esetszám,
– elszámolás alapja,
– elszámolás %-os mértéke,
– havi munkaidő: óra, nap,
– a teljesítés hónapja.

6. A foglalkoztató egyéb közlése:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


I–6.

Munkáltatói (intézményi) kifizetések
adattartalma

,,A''

1. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám.

1. A könyvelés feladására vonatkozó adatok:
– előadó szám,
– feladás kelte, év, hó, nap,
– bizonylat sorszáma,
– teljesség kód,
– kitöltött sorok száma.

3. A személyi juttatások kifizetésére vonatkozó közlések:
– sorszám,
– kifizetés időpontja, év, hó, nap,
– vonatkozás éve,
– dolgozó neve,
– azonosító típusa:
= adóazonosító jel,
= útlevélszám,
= adóazonosító nélküli,
– munkavállaló azonosítója,
– foglalkoztatási sorszám: az illetményszámfejtő által megadott technikai kód,
– állampolgárság jelző,
– igazolás járulékhatár eléréséről:
– TB jel, biztosításra kötelezett:
= igen,
= nem,
– személyi juttatás jogcíme, bruttó összege,
– adómentes rész vagy elszámolt költség,
– a személyi jövedelemadó alapja,
– levonások:
= magánnyugdíj-pénztári,
= nyugdíjjárulék,
= egészségbiztosítási járulék,
= munkavállalói járulék,
= szja előleg,
= összesen,
– nettó járandóság,
– egészségügyi hozzájárulás,
– magánnyugdíj-pénztári munkáltatói kiegészítés,
– magánnyugdíj-pénztári saját kiegészítés,
– végkielégítés hónapszáma,
– ellenőrzőszám,
– letiltások,
– bírósági végzés alapján történő levonás: jogcíme, összege, %-os mértéke,
– kifizetendő összeg,
– átvétel igazolása,
– keltezés és hitelesítés (gazdasági vezető, pénzügyi előadó aláírása, bélyegzőlenyomat).

4. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.

A munkavállalóra és alkalmazására vonatkozó
részletező adatok

,,B''

1. A foglalkoztató adatai:
– gazdálkodó neve, címe.

2. A könyvelés feladására vonatkozó adatok:
– előadó,
– bizonylatszám,
– teljességkód.

2. A munkavállalóra és alkalmazására vonatkozó adatok:
– sorszám,
– TAJ száma,
– alkalmazás, megbízás idejének:
= kezdete, év, hó, nap,
= vége, év, hó, nap,
– a munkavállaló adatai:
= magánnyugdíj-pénztári azonosító,
= neve,
= leánykori neve,
= anyja neve,
= születési helye,
= születési ideje, év, hó, nap,
= lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
= őstermelői igazolvány száma,
– FEOR-száma,
– keltezés és hitelesítés (gazdasági vezető, pénzügyi előadó aláírása, bélyegzőlenyomat).


I–7.

Értesítés az illetményszámfejtő helynek
a költségvetési szerv részére közvetlenül megtérített jogalap nélkül felvett munkabérről

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám,
– kiadásnem.

3. A jogalap nélkül felvett munkabér visszafizetésére kötelezett munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– adóazonosító jele.

4. A jogalap nélkül felvett munkabér (egyéb járandóság) visszafizetésére vonatkozó közlések:
– visszafizetett járandóság jogcíme összege,
– visszafizetés jóváírására történő intézkedés.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés: munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat.

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


I–8.

Rendelkezés a személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet a .................... számú okirathoz.

3. A foglalkoztató azonosító adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– munkavállaló neve,
– munkavállaló adóazonosító jele.

5. Személyi juttatások kiadásának teljesítési helye:
– jogcím,
– mértéke,
– összeg,
– összeg összesen,
– szakfeladat,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám.

6. A foglalkoztató szerv egyéb közlése:
– a rendelkezés hatálybalépése: év, hó, nap,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása.

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


I–9.

Egyéb, a II–VI. sorszámok alatt nem nevesített jogviszonyok központosított illetményszámfejtés keretében történő számfejtése okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– foglalkozató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma,
– szakfeladat száma,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma,
– főkönyvi számla száma,
– témaszám,
– kiadásnem.

3. A foglalkoztatott azonosító adatai:
– neve (leánykori név), anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– azonosító jele.

4. A foglakoztatásra vonatkozó közlések:
– foglalkoztatás módja:
a) határozatlan időre,
b) határozott időre, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– a jogviszony kezdő időpontja: év, hó, nap,
– díjazás jogcíme, összege.

5. A foglakoztatáshoz kapcsolódó egyéb közlések
– keltezés és hitelesítés (foglalkoztató, foglalkoztatott aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


I–10.

Költségvetési szerv adatai, adatainak
változása bizonylat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2.11 A költségvetési szerv adatai:
– számlaszáma,
– alapvető szakfeladata,
– szervezeti egységei,
– főkönyvi számla száma,
– egyéb szakfeladatai,
– kincstári csoportos utalás technikai azonosítója,
– kincstári azonosítója,
– titkosítási kód (a postai utalások mágneses adathordozón történő átadásnál alkalmazott kód),
– nyilvántartási szám (1): a MEP által, az egészségbiztosítási ellátások elszámolására kiadott 6, 7 vagy 8 karakterű szám,
– nyilvántartási szám (2): az Igazgatóság által, a családtámogatási ellátások elszámolásához kiadott 9 karakterű szám.

3. Hivatásos állományú foglalkoztató esetén
– megállapodás százaléka (az egészségbiztosítási ellátások elszámolására a MEP-el kötött megállapodás alapján),
– kollektív szerződés alapján fizetett táppénz kiegészítés módja.

4. Keltezés és hitelesítés: költségvetési szerv vezetője aláírása, bélyegzőlenyomat.


II–1.

Közszolgálati jogviszonyt létesítő okirat
adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– kinevezés módja:
a) határozatlan időre, …………… munkahelyre,
b) határozott időre, év, hó, naptól, év, hó, napig, / megjelölt feladat ellátása vagy helyettesítés céljából, a foglalkoztatási időtartam, feladat, feltétel megjelölésével, / …………… munkahelyre,
– a kinevezés kezdő napja: év, hó, nap,
– munkaköre, feladatköre,
– munkaidő*:
= heti ……… óra,
= munkaidőkeret ……… heti, ……… havi, alapul szolgáló heti ……… óra figyelembevételével,
– próbaidő kikötése, kezdete, vége,
– közszolgálati jogviszonya idejének megállapítása év, hó, nap,
– közszolgálati jogviszonyának kezdete besoroláshoz, év, hó, nap,
– a besorolási osztály, besorolási fokozat valamint fizetési fokozat megállapítása,
– kulcsszáma,
– FEOR-száma,
– következő magasabb fizetési fokozatba lépés ideje, év, hó, nap,
– vezetői megbízása:
a) beosztás,
b) szervezeti egység megnevezése.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása:
– a kinevezéskori illetmény alap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke %,
– illetménykiegészítése, %-os mértéke és összege,
– minimálbérre történő kiegészítés összege,
– összesen,
– vezetői illetménypótlék mértéke, összege,
– körjegyzői illetménypótlék mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– illetmény összesen,
– összesen kerekítve,
– beállás szintje.

7. A munkavállaló foglalkoztatásához kapcsolódó tudnivalók, egyéb kikötések:
– közigazgatási alapvizsga, szakvizsga letételének előírása és határideje,
– iskolai végzettség és szakképesítés megszerzésének kikötése és határideje,
– munkáltatói jogkör gyakorlójának megnevezése,
– a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség,
– egyéb kikötések,
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= a munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a munkavállaló aláírása, mellyel a kinevezési okiratban foglalt feltételekkel a létesített közszolgálati jogviszonyt elfogadta,
= személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–2.

Közszolgálati jogviszonyt létesítő okirat
módosításának adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatásának módosítására vonatkozó közlések:
– módosítás hatálya, év, hó, nap,
– kinevezés módja,
– munkahelyről, munkahelyre,
– munkakörből, munkakörbe,
– feladatkörből, feladatkörbe,
– besorolási osztály, besorolási fokozat, fizetési fokozatából, besorolási osztály, besorolási fokozat, fizetési fokozatába,
– megállapított munkaidő módosítása*,
– következő magasabb fizetési fokozatba lépés várható ideje, év, hó, nap,
– kulcsszám régi, új,
– FEOR-száma, régi, új.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása, módosítás előtt, módosítás után, jogcímenként:
– módosítás idején az illetmény alap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke %,
– illetménykiegészítése, %-os mértéke és összege,
– minimálbérre történő kiegészítés összege,
– összesen,
– vezetői illetménypótlék mértéke, összege,
– körjegyzői illetménypótlék mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– járandóságok összesen,
– összesen kerekítve,
– beállás szintje.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–3.

Átsorolás közszolgálati jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó okirat adatainak változtatására irányuló közlések:
– átsorolás hatálya, év, hó, nap,
– besorolási osztály, besorolási fokozat, fizetési fokozatából, besorolási osztály, besorolási fokozat, fizetési fokozatába,
– következő magasabb fizetési fokozatba lépés várható ideje, év, hó, nap,
– kulcsszáma, régi, új.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása, átsorolás előtt, átsorolás után, jogcímenként:
– átsoroláskor az illetményalap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke %,
– illetménykiegészítése, %-os mértéke és összege,
– minimálbérre történő kiegészítés összege,
– összesen,
– vezetői illetménypótlék mértéke, összege,
– körjegyzői illetménypótlék mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– járandóságok összesen,
– összesen kerekítve,
– beállás szintje.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–4.

Értesítés illetményváltozásról közszolgálati jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– illetményváltozás hatálybalépése, év, hó, nap.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása, értesítés előtt, értesítéskor, jogcímenként:
– értesítéskor az illetményalap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke, %,
– illetménykiegészítése, %-os mértéke és összege,
– minimálbérre történő kiegészítés összege,
– összesen,
– vezetői illetménypótlék mértéke, összege,
– körjegyzői illetménypótlék mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– járandóságok összesen,
– összesen kerekítve,
– beállás szintje.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–5.

A közszolgálati jogviszony megszűnése,
megszüntetése okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló közszolgálati jogviszonyának megszűnésére, megszüntetésére vonatkozó közlések:
– a közszolgálati jogviszony megszűnésének, megszüntetésének jogcíme, időpontja, év, hó, nap,
– intézkedés járandóságok kifizetéséről, illetve megszüntetéséről,
– lemondás időtartama,
– felmentés időtartama,
– tartalékállományba helyezése,
– munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés időtartama, év, hó, napjától, év, hó, napjáig,
– végkielégítéshez szükséges beszámítható jogviszonyok megállapítása, jogviszony kezdete,
– a végkielégítés hónapjainak száma.

5. A munkavállaló megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos egyéb közlés:
– jogorvoslati lehetőség,
– járandóságok elszámolására szolgáló ,,Elszámoló lap'' csatolása,
– igazolások kiadása,
– keltezés és hitelesítés:
= a munkavállaló aláírása, mellyel a tartalékállományba helyezéséhez hozzájárul,
= munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat.

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–6.

Közszolgálati igazolás adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– TAJ száma.

4. A munkavállaló jogviszonyával kapcsolatos közlések:
– jogviszony fennállásának kezdete, vége,
– jogviszony megszűnés módja.

5. Jogviszony megszűnésekor a munkavállaló illetményét terhelő tartozások:
– a tartozás jogcíme,
– jogerős határozat száma,
– hátralék összege,
– egy havi részlete,
– kedvezményezett neve, címe, számlaszáma,
– gyermektartásdíj rendezve, év, hónap,
– illetményét terhelő tartozása nincs.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– igénybe vett betegszabadság időtartam: nap,
– magánnyugdíj-pénztári tagságra irányuló közlések:
= magánnyugdíj-pénztári tag,
= magánnyugdíjpénztár neve, címe, számlaszáma,
= irányított pályakezdő,
= területileg illetékes pénztár, neve, címe, számlaszáma,
– végkielégítés kifizetésének időpontja, év, hó, nap, hónapok száma, összege,
– nem rendszeres juttatások kifizetésére irányuló közlések:
= egyhavi külön juttatás időarányos része: napok száma,
= külön juttatás összege,
= jubileumi jutalom kifizetésének időpontja,
– munkábajárás utazási költségtérítése: év, hó-ig,
– évi egyszeri 50%-os utazási költségtérítést igénybevétele, igen, nem, [287/1997. (XII. 29. Korm. rendelet alapján],
– felhívás a dolgozó részére a közszolgálati igazolás megőrzésére, felhasználására,
– keltezés és hitelesítés (ügyintéző aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


II–7.

Vezetői megbízás közszolgálati jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló vezetői megbízására vonatkozó közlések:
– a megbízás kezdete, év, hó, nap,
– megbízás módja:
= határozatlan időre,
– szervezeti egység megnevezése,
– vezetői beosztás megnevezése,
– előírt kötelezettség teljesítésének határideje, év, hó, napig,
– kötelezettség elmulasztásának következményére utalás,
– vezetői beosztás kulcsszáma,
– FEOR-száma.

6. A munkavállaló vezetői illetményének megállapítása:
– a vezetői megbízáskori illetményalap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke, %,
– illetménykiegészítése, %-os mértéke és összege,
– összesen,
– vezetői illetménypótlék mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– járandóságok összesen,
– összesen kerekítve,
– beállás szintje.

7. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés:
= a vezetői megbízás adására jogosult aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a megbízott aláírása, amellyel a vezetői megbízást az előírt feltételekkel elfogadta.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–8.

Vezetői megbízás visszavonása közszolgálati jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló vezetői megbízásának visszavonására vonatkozó közlések:
– szervezeti egység, beosztás megnevezése,
– a visszavonás időpontja, év, hó, nap,
– intézkedés korábbi illetményére vonatkozóan: év, hó, nap,
– közszolgálati jogviszonyára vonatkozó további intézkedés:
= másik vezetői megbízás,
= köztisztviselői munkakörbe besorolás, iskolai végzettségének, szolgálati idejének megfelelő besorolási osztály, besorolási fokozat, fizetési fokozatba,
– intézkedés az illetményről.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (megbízás visszavonására jogosult személy aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


II–9.

Ideiglenes áthelyezés közszolgálati jogviszonyban
okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló ideiglenes áthelyezésére vonatkozó közlések:
– a munkavállaló beleegyezésével történő áthelyezés kezdete, vége,
– a munkáltató neve, címe,
– az ideiglenes áthelyezés idején a munkavállaló illetményének a megállapítására és folyósítására irányuló közlések,
– a fogadó szervnél a munkavégzésre irányuló szabályok ismertetése,
– az ideiglenes áthelyezés idején a munkáltatói jogok gyakorlója,
– az illetmény megállapítására, folyósítására vonatkozó intézkedések.

5. A foglalkoztató egyéb közlései:
– keltezés és hitelesítés:
= munkáltatók aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a munkavállaló aláírása, amellyel az ideiglenes, határozott időre szóló áthelyezéssel egyetért.

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–10.

Végleges áthelyezés közszolgálati jogviszonyban
okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló végleges áthelyezésére irányuló közlések:
– a munkavállaló beleegyezésével történő végleges áthelyezés hatálybalépése, év, hó, nap,
– a véglegesen áthelyezett munkavállalót fogadó munkáltatójának megnevezése,
– a munkavállaló áthelyezést megelőző munkáltatónál jogosult illetményének és egyéb járandóságainak megállapítására, folyósítására irányuló intézkedés.

5. A foglalkoztató egyéb közlései:
– a végleges áthelyezés előtti foglalkoztatás megszűnésével kapcsolatos elszámoló lap és közszolgálati igazolás kiadására vonatkozó intézkedés,
– keltezés és hitelesítés,
= a munkáltatók aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a munkavállaló aláírása, amellyel a végleges áthelyezéshez hozzájárul.

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–11.

Átirányítás közszolgálati jogviszonyban
okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*,
– munkahely neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló munkakörébe nem tartozó feladatok ellátására történő irányítás:
– az átirányítás idején ellátandó munkakör megnevezése,
– átirányítás időtartama, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– munkakör ellátása, díjazása.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


II–12.

Kirendelés közszolgálati jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszáma*,
– kiadásnem*,
– munkahely neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– dolgozó neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló kirendelésére irányuló közlések:
– munkáltató megnevezése,
– kirendelés helyének megnevezése,
– munkakör betöltése,
– kirendelés időtartama, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– munkakör ellátása, díjazása,
– külön és egyéb juttatásokról intézkedés,
– kirendelés idején a munkáltatói jogkör terjedelme, gyakorlója,
– intézkedés a kirendeléssel felmerülő költségek elszámolására.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–1.

Közalkalmazotti jogviszonyt létesítő
okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ............. számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– kinevezés módja:
a) határozatlan időre, ...................... munkahelyre,
b) határozott időre, év, hó, naptól, év, hó, napig, / megjelölt feladat, munka ellátása vagy helyettesítés céljából, a foglalkoztatási időtartam, feladat, feltétel megjelölésével, / .................... munkahelyre,
– a jogviszony kezdete ........ év .............. hó ...... nap,
– gyakornoki idő meghatározása, kezdete, vége,
– gyakornoki vizsga előírása, teljesítés időpontja,
– munkakör/munkaköri csoport/beosztás,
– munkaidő*:
= napi ...... óra,
= munkaidőkeret ...... heti, ......... havi, éves alapul szolgáló napi ...... óra figyelembevételével (Kollektív Szerződés / felek megállapodása / munkáltató rendelkezése alapján)
– pedagógus esetében heti kötelező óraszám,
– próbaidő kikötése, kezdete, vége,
– a besorolás fizetési osztálya megállapításához figyelembe vett végzettségek, címek,
– a besorolás alapjául szolgáló iskolai végzettség, szakképzettség, szakképesítés melletti a munkaidő legalább 10%-ában hasznosítható további szakképesítés(ek) szakképzettség(ek) megnevezése,
– hasznosítás mértékétől függetlenül figyelembe vehető szakképesítések, szakképzettségek,
– a közalkalmazotti jogviszony időtartamának meghatározása, fizetési osztály, fizetési fokozat megállapítása, besoroláshoz, év, hó, nap,
– közalkalmazotti jogviszony kezdete:
a) besoroláshoz,
b) jubileumi jutalom kifizetéséhez, felmentéshez, év, hó, nap,
c) végkielégítés megállapításához, év, hó, nap,
– fizetési osztályba, fizetési fokozatba sorolás,
– kulcsszáma,
– FEOR-száma,
– következő magasabb fizetési fokozatba lépés ideje,
– vezetői megbízása:
a) munkakör,
b) szervezeti egység megnevezése,
c) időtartama:
= határozatlan időre,
= határozott időre: kezdete, vége.

6. A munkavállalók illetményének megállapítása:
– a Kjt. 1. számú melléklet szerinti garantált illetmény összege,
– szakmai szorzó mértéke %-ban,
– szakmai szorzó alkalmazásával megállapított illetményrész összege,
– szakképesítési, szakképzettségi illetménynövekedés %-a, összege,
– garantált illetmény összege összesen,
– összesen kerekítve,
– minimálbérre való kiegészítés összege,
– garantált összegen felüli illetmény összege,
– összesen,
– kötelező óra emelése miatt járó illetmény összege,
– illetmény összesen,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– kereset kiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– illetménykiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– járandóságok összesen.

7. A munkavállaló foglalkoztatásához kapcsolódó tudnivalók, egyéb kikötések:
– iskolai végzettség és szakképesítés megszerzésének kikötése,
– megszerzés kikötése, határideje,
– iskolai végzettség és szakképesítés megszerzése alóli mentesítés,
– munkáltatói jogkör gyakorlójának megnevezése,
– a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség,
– egyéb kikötések,
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= a munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a munkavállaló aláírása, mellyel a kinevezési okiratban foglalt feltételekkel a létesített közalkalmazotti jogviszonyt elfogadta,
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–2.

Közalkalmazotti jogviszonyt létesítő okirat módosításának adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ............. számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma és funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatásának módosítására vonatkozó közlések:
– kinevezés módja,
– a módosítás hatálya, év, hó, nap,
– munkahely,
– megbízás szervezeti egység vezetésével: határozatlan, határozott időre,
– vezetői megbízás visszavonása,
– munkakörből, munkakörbe helyezés,
– megállapított munkaidő módosítása* (Kollektív Szerződés / felek megállapodása / munkáltató rendelkezése alapján),
– a besorolás fizetési osztálya megállapításához figyelembe vett végzettségek, címek,
– szakképesítések/szakképzettségek újbóli megállapítása
= legalább 10%-ban hasznosított,
= hasznosítás nélkül figyelembe vehető,
– következő magasabb fizetési fokozatba lépés ideje, év, hó, nap,
– kulcsszám, régi, új,
– FEOR-szám, régi, új.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása: módosítás előtt, módosítás után, jogcímenként:
– a Kjt. 1. számú melléklet szerinti garantált illetmény összege,
– szakmai szorzó mértéke %-ban,
– szakmai szorzó alkalmazásával megállapított illetményrész összege,
– szakképesítési, szakképzettségi illetménynövekedés összege,
– garantált illetmény összege összesen,
– összesen kerekítve,
– minimálbérre való kiegészítés összege,
– garantált összegen felüli illetmény összege,
– összesen,
– kötelező óra emelése miatt járó illetmény összege,
– illetmény összesen,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– keresetkiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– illetménykiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– járandóságok összesen.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–3.

Átsorolás közalkalmazotti jogviszonyban
okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ............. számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó okirat adatainak változtatására irányuló közlések:
– az átsorolás hatálya, év, hó, nap,
– fizetési osztály, fizetési fokozatból, fizetési osztály, fizetési fokozatba,
– következő magasabb fizetési fokozatba lépés várható ideje, év, hó, nap,
– kulcsszám: régi, új.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása: átsorolás előtt, átsorolás után, jogcímenként
– a Kjt. 1. számú melléklet szerinti garantált illetmény összege,
– szakmai szorzó mértéke %-ban,
– szakmai szorzó alkalmazásával megállapított illetményrész összege,
– szakképesítési, szakképzettségi illetménynövekedés összege,
– garantált illetmény összege összesen,
– összesen kerekítve,
– minimálbérre való kiegészítés összege,
– garantált összegen felüli illetmény összege,
– összesen,
– kötelező óra emelése miatt járó illetmény összege,
– illetmény összesen,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– keresetkiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– illetménykiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– járandóságok összesen.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–4.

Értesítés illetményváltozásról közalkalmazotti jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ............. számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó,
– postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– illetményváltozás hatálybalépése, év, hó, nap.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása: értesítés előtt, értesítéskor, jogcímenként
– a Kjt. 1. számú melléklet szerinti garantált illetmény összege,
– szakmai szorzó mértéke %-ban,
– szakmai szorzó alkalmazásával megállapított illetményrész összege,
– szakképesítési, szakképzettségi illetménynövekedés összege,
– garantált illetmény összege összesen,
– összesen kerekítve,
– minimálbérre való kiegészítés összege,
– garantált összegen felüli illetmény összege,
– összesen,
– kötelező óra emelése miatt járó illetmény összege,
– illetmény összesen,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– keresetkiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– illetménykiegészítés megnevezése, összege, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– járandóságok összesen.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–5.

A közalkalmazotti jogviszony megszűnése, megszüntetése okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszáma*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló közalkalmazotti jogviszonya megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos közlések:
– közalkalmazotti jogviszonya megszűnésének, megszüntetésének jogcímei, időpontja, év, hó, nap,
– intézkedés járandóságok kifizetéséről, illetve megszüntetéséről,
– lemondás időtartama,
– felmentés időtartama,
– munkavégzés kötelezettsége alóli mentesítés ideje, kezdete, vége,
– rendkívüli lemondáskor fizetendő átlagkereset megállapítása, hónapok száma,
– áthelyezés esetén:
= az áthelyezést kérő intézmény megnevezése,
= munkakör az új munkáltatónál,
= illetmény az új munkáltatónál,
– végkielégítéshez szükséges beszámítható jogviszonyok megállapítása, jogviszony kezdete,
– a végkielégítés hónapjainak száma.

5. A munkavállaló megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos egyéb közlés:
– jogorvoslati lehetőség,
– járandóságok elszámolására szolgáló ,,Elszámoló lap'' csatolása,
– igazolások kiadása,
– keltezés és hitelesítés:
= munkáltató aláírása,
= bélyegzőlenyomat.

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–6.

Közalkalmazotti igazolás
adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– TAJ száma.

4. A munkavállaló jogviszonyával kapcsolatos közlések:
– jogviszony fennállásának kezdete, vége,
– besorolás, munkakör,
– jogviszony megszűnés módja, megszüntetés oka (kitöltését a közalkalmazott kérésére mellőzni kell).

5. A megszűnés évében munkából távol töltött idő közlése:
– sorkatonai, polgári szolgálat,
– tartalékos katonai szolgálat,
– keresőképtelenség, 30 napon belüli,
– keresőképtelenség, 30 napot meghaladó,
– fizetés nélküli szabadság, 30 napon belüli,
– fizetés nélküli szabadság, 30 napot meghaladó,
– szabadságvesztés, közérdekű munka,
– szülési szabadság.

6. Munkában nem töltött idő, mely alatt átlagkereset, illetve távolléti díj kifizetése történt:
– munkaszüneti nap,
– munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés,
– egyéb jogcímen.

7. Igénybe vett betegszabadság: ...... nap.

8. Nem rendszeres juttatások kifizetésére irányuló közlés:
– 13. havi illetmény igen, a kifizetés időpontja, év, hó, nap,
– 13. havi illetmény nem,
– jubileumi jutalom igen, a kifizetés időpontja, év, hó, nap,
– jubileumi jutalom nem.

9. A jogviszony megszűnésekor a munkavállaló illetményét terhelő tartozások felsorolása:
– tartozás jogcíme,
– jogerős határozat száma,
– hátralék összege,
– havi részlete,
– kedvezményezett neve, címe, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– kedvezményezett számlaszáma,
– gyermektartásdíj rendezésének idejére irányuló tájékoztatás: év, hónap,
– illetményét terhelő tartozása nincs.

10. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– magánnyugdíj-pénztári tagságra irányuló közlések:
= magánnyugdíj-pénztári tag,
= magánnyugdíjpénztár neve, címe, számlaszáma,
= irányított pályakezdő,
= területileg illetékes pénztár, neve, címe, számlaszáma,
– végkielégítés kifizetésének időpontja, év, hó, nap, időtartama, hónap,
– évi egyszeri 50%-os utazási költségtérítés igénybevétele: igen, nem, [287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján],
– felhívás a dolgozó részére a közalkalmazotti igazolás megőrzésére, felhasználására,
– keltezés és hitelesítés, (ügyintéző aláírása, bélyegzőlenyomat).

11. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


III–7.

Átirányítás közalkalmazotti jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszáma*,
– kiadásnem*,
– munkahely neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló más munkakörbe tartozó feladatok ellátására történő átirányítás:
– munkahely megnevezése,
– munkakör betöltése,
– átirányítás időtartama év, hó, naptól, év, hó, napig,
– átirányítás időtartama alatti díjazás.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


III–8.

Kirendelés közalkalmazotti jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma,
– funkcionális bontás száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*,
– munkahely neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– azonosító jele.

4. A munkavállaló kirendelésére irányuló közlések:
– munkáltató megnevezése,
– kirendelés helyének megnevezése,
– munkakör betöltése,
– kirendelés időtartama év, hó, naptól, év, hó, napig,
– kirendelés idejére járó díjazás,
– kirendelés idején a munkáltatói jogkör gyakorlója,
– kirendelés helye szerinti munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződés munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó alkalmazása,
– intézkedés a kirendeléssel járó költségek elszámolására.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés, (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


IV–1.

Munkaviszonyt létesítő okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– munkáltatói jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– az alkalmazás módja:
a) határozatlan időre, ................................. munkahelyre (neve, címe),
b) határozott időre, év, hó, naptól, év, hó, napig, időtartam megjelölésével, munkahelyre,
– a munkaviszony kezdő időpontja (munkába lépés napja), év, hó, nap,
– próbaidő kikötése, kezdete, vége,
– munkakör,
– besorolási csoport,
– munkaidő*
= napi ...... óra,
= munkaidő keret .... heti, .... havi, éves alapul szolgáló napi ... óra figyelembevételével, (Kollektív Szerződés / felek megállapodása / munkáltató rendelkezése alapján),
– kulcsszáma,
– FEOR-száma.

6. A munkavállaló munkabérének megállapítása:
– személyi alapbér,
– pótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– járandóság összesen.

7. A munkavállaló foglalkoztatásához kapcsolódó tudnivalók, egyéb kikötések:
– munkáltatói jogkör gyakorlójának megnevezése,
– a törvényben előírt tájékoztatási kötelezettség,
– egyéb kikötések,
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a munkavállaló aláírása, mellyel a munkaszerződés okiratban foglalt feltételekkel létesített munkaviszonyt elfogadta.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


IV–2.

Munkaviszonyt létesítő okirat módosításának adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– munkáltatói jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számlaszám*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó okirat adatainak változtatására irányuló közlések:
– alkalmazás módja,
– módosítás hatálya, év, hó, nap,
– munkahely,
– munkakörről, munkakörre,
– besorolási csoport megnevezésű, kódszámú munkakörből, besorolási csoport, megnevezésű kódszámú munkakörbe,
– munkaidő*:
= napi ...... óra,
= munkaidőkeret ...... heti, ...... havi, éves alapul szolgáló napi ..... óra figyelembevételével, (Kollektív Szerződés / felek megállapodása / munkáltató rendelkezése alapján),
– FEOR-szám: régi, új,

6. A munkavállaló munkabérének megállapítása, módosítás előtt, módosítás után, jogcímenként:
– személyi alapbér, régi, új,
– pótlékok megnevezése, mértéke, összege régi, új,
– járandóság összesen.

7. Egyéb adatok
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


IV–3.

Munkaviszony megszűnése, megszüntetése okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltatói jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszáma*,
– kiadásnem.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló munkaviszonya megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos közlések:
– munkaviszonya megszűnésének, megszüntetésének jogcíme, időpontja, év, hó, nap,
– intézkedés járandóságok kifizetéséről, illetve megszüntetéséről,
– felmondás időtartama,
– munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés ideje, kezdete, vége,
– felmentési idejére járó átlagkereset, időtartama,
– végkielégítéshez szükséges munkaviszony kezdete,
– végkielégítés hónapjainak száma.

5. Foglalkoztatói tájékoztatás:
– jogorvoslati lehetőség,
– járandóságok elszámolására szolgáló ,,Elszámoló lap'' csatolása,
– igazolások kiadása,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


IV–4.

Munkáltatói igazolás adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– TAJ száma.

4. A munkavállaló munkaviszonyával kapcsolatos közlések:
– munkaviszony fennállásának kezdete, vége.

5. Munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló illetményét terhelő tartozások:
– tartozása nincs,
– a tartozás jogcíme,
– jogerős határozat száma,
– hátralék összege,
– egy havi részlete,
– kedvezményezett neve, címe, számlaszáma,
– gyermektartásdíj rendezése, év, hónap.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– igénybe vett betegszabadság időtartam: nap,
– magánnyugdíj-pénztári tagságra irányuló közlések:
= magánnyugdíj-pénztári tag,
= magánnyugdíjpénztár neve, címe, számlaszáma,
= irányított pályakezdő,
= területileg illetékes pénztár, neve, címe, számlaszáma,
– egy havi különjuttatás időarányos része, kifizetés időpontja,
– jubileumi jutalom kifizetésének időpontja*,
– végkielégítés kifizetésének időpontja, év, hó, nap, hónapok száma,
– évi egyszeri 50%-os utazási költségtérítés igénybevétele: igen, nem [287/1997. (XII. 29.) Korm. rendelet alapján],
– felhívás a dolgozó részére a munkáltatói igazolás megőrzésére, felhasználására,
– keltezés és hitelesítés (ügyintéző aláírása bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Közszolgálati jogviszonyból átalakult munkaviszony esetén töltendő ki.


IV–5.

Átirányítás munkaviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszáma*,
– kiadásnem*,
– munkahely neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló más munkakörbe tartozó feladatok ellátására történő átirányítása:
– munkahely megnevezése,
– munkakör betöltése,
– átirányítás időtartama, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– az átirányítás időtartama alatti díjazásra történő intézkedés.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


IV–6.

Kirendelés munkaviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*,
– munkahely neve, címe, száma.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– dolgozó neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló kirendelésére irányuló közlések:
– munkáltató megnevezése,
– kirendelés helyének megnevezése,
– munkakör betöltése,
– kirendelés időtartama, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– kirendelés idejére járó díjazás,
– kirendelés idején a munkáltatói jogkör gyakorlója,
– kirendelés helye szerinti munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződés munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó alkalmazása,
– intézkedés a kirendeléssel járó költségek elszámolására.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–1.

Szolgálati viszonyt létesítő parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagja foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– kinevezés kezdő napja,
– szolgálati hely,
– beosztása,
– rendfokozata,
– munkaköre,
– ruhanorma,
– próbaidő kikötése, kezdete, vége,
– hivatásos szolgálati viszony kezdete,
= besoroláshoz,
= jubileumi jutalomhoz,
= végkielégítéshez,
= szolgálati nyugdíjhoz,
= szolgálati jelre jogusultsághoz,
– besorolási osztály, beosztási kategória, fizetési fokozat,
– kulcsszám,
– FEOR-száma,
– következő fizetési fokozatba lépés ideje, év, hó, nap,
– következő rendfokozatba előlépés ideje, év, hó, nap.
– szolgálatteljesítési idő:
= heti ........... óra
= szolgálatteljesítési idő keret ...... havi, éves alapul szolgáló heti ........ óra figyelembevételével.

7. A munkavállaló illetményének megállapítása:
– köztisztviselői illetményalap,
– fizetési fokozat szorzója,
– beosztási illetmény,
– az eltérítés mértéke, %,
– rendfokozat szorzószáma,
– rendfokozati illetmény,
– illetménykiegészítés %-os mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– vezetői illetménypótlék alapja, mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, alapja, mértéke, összege,
– illetmény összesen.

8. A hivatásos állomány tagja foglalkoztatásához kapcsolódó tudnivalók:
– a véglegesítéshez szükséges iskolai végzettség szaktanfolyam letételének előírása, határideje: év, hó, nap,
– szolgálati eskü, illetve fogadalom letételének időpontja, év, hó, nap,
– a munkáltatói jogkör gyakorlója,
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat,
= hivatásos állomány tagjának aláírása, mellyel a parancsban foglalt feltételekkel létesített szolgálati viszonyt elfogadta.

9. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–2.

Szolgálati viszonyt módosító parancs adattartalma

(áthelyezés, kinevezés)

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagja foglalkoztatásának módosítására vonatkozó közlések:
– módosítás hatálya, év, hó, nap,
– munkakör,
– beosztás,
– rendfokozat,
– szolgálati hely,
– kulcsszáma,
– FEOR-száma.

7. A hivatásos állomány tagja illetményének megállapítása módosítás előtt, módosítás után:
– köztisztviselői illetményalap,
– fizetési fokozat szorzója,
– beosztási illetmény,
– az eltérítés mértéke, %,
– rendfokozat szorzószáma,
– rendfokozati illetmény,
– illetménykiegészítés %-os mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– vezetői illetménypótlék alapja, mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, alapja, mértéke, összege,
– illetmény összesen.

8. Egyéb kikötések:
– előírás képesítési követelmények megszerzése,
– tájékoztatás a munkáltatói jogkör gyakorlójáról.

9. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

10. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–3.

Hivatásos állományba való visszavétel parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

4. Parancs megnevezése.

5. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése és száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

6. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

7. A hivatásos állomány tagjának visszavételére vonatkozó közlések:
– szolgálati hely megnevezése,
– visszavétel hatálya, év, hó, nap,
– hivatásos szolgálati viszony kezdete,
= besoroláshoz,
= jubileumi jutalomhoz,
= végkielégítéshez,
= szolgálati nyugdíjhoz,
= szolgálati jelhez,
– besorolási osztály,
– beosztási kategória,
– fizetési fokozat,
– rendfokozat,
– munkakör,
– ruhanorma,
– kulcsszám,
– FEOR-száma,
– következő fizetési fokozatba lépés,
– következő rendfokozatba előléptetés időpontja,
– szolgálatteljesítési idő
= heti ......... óra,
= szolgálatteljesítési idő keret ....... havi, éves, alapul szolgáló heti ...... óra figyelembevételével.

8. A hivatásos állomány tagjának illetményére vonatkozó adatok:
– köztisztviselői illetményalap,
– fizetési fokozat szorzószáma,
– beosztási illetmény,
– az eltérítés mértéke, %,
– rendfokozat szorzószáma,
– rendfokozati illetmény,
– illetménykiegészítés %-os mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– vezetői illetménypótlék alapja, mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, alapja, mértéke, összege,
– illetmény összesen.

9. A hivatásos állomány tagjának foglalkoztatásához kapcsolódó tudnivalók:
– szakképesítési előírás,
– szolgálati eskü, illetve fogadalom letételének időpontja, év, hó, nap,
– munkáltatói jogok gyakorlója.

10. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat,
= hivatásos állomány tagjának aláírása, mellyel a parancsban foglalt feltételekkel létesített szolgálati viszonyt elfogadta.

11. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–4.

Véglegesítés szolgálati viszonyban parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– nyilvántartási száma,
– adóazonosító jele.

6. A hivatásos állomány tagjának véglegesítésére vonatkozó közlések:
– véglegesítés hatálya év, hó, nap,
– beosztása,
– rendfokozata,
– munkaköre,
– kulcsszáma,
– FEOR-száma,
– illetményre vonatkozó intézkedés:
= változatlan,
= új illetmény,
– besorolási osztály, beosztási kategória, fizetési fokozat,
– beosztási illetmény,
– az eltérítés mértéke, %,
– rendfokozati illetmény,
– illetménykiegészítés %-os mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– vezetői illetménypótlék alapja, mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, alapja, mértéke, összege,
– illetmény összesen,
– szakképesítés megszerzésére vonatkozó kötelezettség.

7. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–5.

Hivatásos állomány tagjának áthelyezése parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Parancs megnevezése.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagjának áthelyezésére vonatkozó közlések:
– időtartam, év, hó, naptól,
– áthelyezés előtti szolgálati hely,
– áthelyezés utáni szolgálati hely.

7. Egyéb munkáltatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–6.

Hivatásos állomány tagjának vezénylése parancs adattartalma

1. Parancs száma.

2. Parancs kiadója.

3. Parancs megnevezése.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– kulcsszám,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagjának vezénylésére vonatkozó közlések:
– időtartama, év, hó naptól, év, hó napig,
– beosztási hely megnevezése,
– vezénylést fogadó intézet megnevezése,
– munkaköre,
– szolgálat teljesítésére jelentkezés időpontja,
– intézkedés illetményének megállapításáról.

7. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– munkáltatói jogkört gyakorló intézet megnevezése,
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–7.

Hivatásos állomány tagjának rendelkezési állományba helyezése parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Parancs megnevezése.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje, év, hó, nap,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagjának rendelkezési állományba helyezésére vonatkozó közlések:
– időtartama, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– feladatellátás jogcíme,
– intézkedés illetményének megállapításáról.

7. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–8.

Előre sorolás szolgálati viszonyban parancs

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje, év, hó, nap,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma,
– rendfokozata,
– beosztása.

6. A hivatásos állomány tagja foglalkoztatatására vonatkozó közlések:
– előre sorolás hatálya,
– besorolási osztály, régi, új,
– beosztási kategória, régi, új,
– fizetési fokozat, régi, új,
– következő fizetési fokozatba lépés ideje,
– kulcsszám, régi, új.

7. A hivatásos állomány tagja illetményének megállapítása:
– köztisztviselői illetményalap,
– fizetési fokozat szorzója,
– beosztási illetmény,
– az eltérítés mértéke, %,
– rendfokozat szorzószáma,
– rendfokozati illetmény,
– illetménykiegészítés %-os mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– vezetői illetménypótlék alapja, mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– illetmény összesen.

8. A hivatásos állomány tagja foglalkoztatatásához kapcsolódó tudnivalók:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

9. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–9.

Értesítés illetmény változásról parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma,
– beosztás,
– rendfokozat.

6. A hivatásos állomány tagja foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– illetményváltozás hatálybalépése év, hó, nap.

7. A hivatásos állomány tagja illetményének megállapítása értesítés előtt, után:
– köztisztviselői illetményalap,
– fizetési fokozat szorzószáma,
– beosztási illetmény,
– az eltérítés mértéke, %,
– rendfokozat szorzószáma,
– rendfokozati illetmény,
– illetménykiegészítés %-os mértéke, összege,
– minimálbérre történő kiegészítés,
– vezetői illetménypótlék alapja mértéke, összege,
– illetménypótlékok megnevezése, alapja, mértéke, összege,
– járandóságok összesen,
– következő fizetési fokozatba előresorolásának időpontja.

8. Egyéb munkáltatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

9. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–10.

Hivatásos állomány tagjának rendfokozatban történő előléptetéséről parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Parancs megnevezése.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (lánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagjának előléptetésére vonatkozó közlések:
– előléptetés hatálya, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– rendfokozatból, rendfokozatba,
– kulcsszáma, régi, új,
– előléptetés után a rendfokozati illetmény összege.

7. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–11.

Hivatásos állomány tagjának pótlék megállapításáról parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. Parancs megnevezése.

4. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

5. A hivatásos állomány tagjának illetménypótlékával kapcsolatos közlések:
– megállapítás hatálya, év, hó, nap,
– pótlék megnevezése,
– pótlék alapja,
– pótlék százalékos mértéke,
– pótlék összege,
– szükség esetén a pótlék megállapítását igazoló bizonyítvány száma.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–12.

Hivatásos állomány tagjának megbízása parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. Parancs száma.

4. Parancs megnevezése.

5. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

6. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– beosztása,
– rendfokozata,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

7. A hivatásos állomány tagjának megbízására vonatkozó közlések:
– megbízás hatálya, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– feladat megnevezése,
– megbízási díj alapja, mértéke, összege.

8. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

9. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–13.

Érdemek elismeréséről parancs adattartalma

(előre sorolás, előléptetés)

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

5. A hivatásos állomány tagjának elismerésére vonatkozó közlések:
– elismerés hatálya, év, hó, nap,
– neve,
– beosztása,
– rendfokozata,
– elismerés módja,
– az elismeréssel járó illetmény megállapítása.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–14.

Érdemek elismeréséről parancs adattartalma

(jutalmazás)

1. Parancs kiadója.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. Parancs száma.

4. Parancs megnevezése.

5. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

5. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

6. A hivatásos állomány tagjának elismerésére vonatkozó közlések:
– neve, beosztása, rendfokozata,
– elismerés módja,
– elismeréssel járó díjazás bruttó/nettó összege.

7. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–15.

Szolgálati viszony megszűnése, megszüntetése parancs adattartalma

(minden megszűnése, megszüntetése jogcímre
külön parancstípus van)

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori neve),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– nyilvántartási száma.

5. A hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának megszűnésére, megszüntetésére vonatkozó közlések:
– szolgálati viszony kezdő napja,
– intézkedés járandóságok kifizetéséről, illetve megszüntetéséről,
– lemondás napja, év, hó, nap,
– lemondási idő,
– lemondási időből elengedett időtartam, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– felmentési idő kezdete, év, hó, nap,
– felmentési idő,
– munkavégzés alóli mentesítés időtartama, év, hó, napjától, év, hó, napjáig,
– szolgálati viszony megszűnésének, megszüntetésének időpontja, év, hó, nap,
– végkielégítés hónapjainak száma, mértéke,
– szolgálati, rokkantsági nyugdíj folyósításának kezdete, év, hó, nap.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– jogorvoslati lehetőség,
– járandóságok elszámolására szolgáló ,,Elszámolás'' csatolása,
– igazolások kiadása,
– keltezés és hitelesítés (parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–16.

Szolgálati viszony megszűnésekor elszámolandó juttatások, tartozások közléséről készített parancs adattartalma

1. Parancs kiadója.

2. Parancs száma.

3. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe,
– fegyveres szerv törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, száma, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele,
– FEOR-száma.

5. A hivatásos állomány tagja szolgálati viszonyának megszűnésével / módosításával összefüggő elszámolására vonatkozó közlések:
– szabadság elszámolás adatai,
= szabadságmegváltás napjai,
= többletszabadság napjai, időtartam, év, hó, naptól, év, hó, napig,
– megszűnést megelőzően még nem jelentett távollétek:
= távollét időtartama, hónapban, év, hó, naptól, év, hó, napig,
= távollét jogcíme,
– járandóságot terhelő levonások adatai:
= tartozás összege,
= tartozás jogcíme,
= jogerős határozat száma,
= kedvezményezett megnevezése,
= kedvezményezett számlaszáma,
– illetményszámfejtő helyhez még be nem jelentett, adóalapot és társadalombiztosítási járulékalapot képező, a megszűnésének napjáig járó juttatások adatai:
= juttatások jogcíme,
= juttatás vonatkozási időszaka,
= juttatás összege,
= juttatás kifizetésének módja,
= illetményszámfejtő hely által számfejtett,
– fegyveres szerv által helyben történő kifizetés útján a kifizetést igazoló könyvelési bizonylat csatolásával,
– intézkedés a külön juttatás kifizetéséről az illetményszámfejtő hely felé.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés:
= parancsnok aláírása, bélyegzőlenyomat,
= hivatásos állomány tagjának aláírása, amellyel az ,,Elszámoló lap'' tartalmát, tartozásait, annak nagyságrendjét elismeri.

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


V–17.

Szolgálati viszony igazolás adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A fegyveres szerv adatai:
– fegyveres szerv neve, címe.

3. A hivatásos állomány tagjának azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– TAJ száma.

4. A hivatásos állomány tagjának szolgálati viszonyával kapcsolatos közlések:
– hivatásos szolgálati viszony fennállásának kezdete, vége,
– hivatásos szolgálati viszony megszűnésének jogcíme,
– szolgálati nyugellátásra való jogosultság megszerzésére és folyósítására vonatkozó intézkedés.

5. Szolgálati viszony megszűnésekor a hivatásos állomány tagjának illetményét terhelő tartozások:
– tartozása nincs,
– tartozás jogcíme,
– jogerős határozat száma,
– hátralék összege,
– egy havi részlete,
– kedvezményezett neve, címe, számlaszáma,
– gyermektartásdíj rendezése, év, hó.

6. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– szolgálati viszony megszűnésének évében igénybe vett szabadság,
– magánnyugdíj-pénztári tagságra irányuló közlések:
= magánnyugdíj-pénztári tag,
= magánnyugdíjpénztár neve, címe, számlaszáma,
= irányított pályakezdő,
= területileg illetékes pénztár, neve, címe, számlaszáma,
– végkielégítés kifizetésének időpontja, év, hó, nap, hónapok száma,
– végkielégítés összege,
– keltezés és hitelesítés (ügyintéző aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


VI–1.

Igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyt létesítő okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe*,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– a kinevezés módja:
a) határozatlan időre,
b) határozott időre, év, hó, naptól, év, hó, napig, képesítés megszerzéséig, megjelölt feladat, munka ellátása céljából, távollévő dolgozó helyettesítésére a foglalkoztatási időtartam, feladat, feltétel megjelölésével,
– a kinevezés kezdő napja, év, hó, nap,
– szolgálati hely neve, címe,
– munkaköre,
– vezetői munkakör,
– munkaidő*:
= heti, ...... óra,
= munkaidőkeret havi ...... heti, alapul szolgáló napi ..... óra munkaidő figyelembevételével,
– szolgálati idejének kezdő időpontja:
a) besoroláshoz,
b) jubileumi jutalom kifizetéséhez,
c) végkielégítés megállapításához,
– fizetési osztály, fizetési fokozat megállapítása,
– kulcsszáma,
– FEOR-száma,
– legközelebbi kötelező előresorolás időpontja, év, hó, nap,
– vezetői megbízása:
a) beosztás,
b) szervezeti egység megnevezése,
c) időtartama:
= határozatlan időre,
= határozott időre: kezdete, vége.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása:
– a kinevezéskori illetmény alap összege,
– alapilletmény összege,
– fizetési osztályhoz tartozó illetménynövelés mértékének összege,
– az eltérítés mértéke, %,
– pótlékok megnevezése, mértéke, összege
– életpálya-különbözet,
– járandóságok összesen.

7. A munkavállaló foglalkoztatáshoz kapcsolódó tudnivalók, egyéb kikötések:
– a kinevezés évére járó szabadság napjainak száma,
– ügyviteli vizsga letételének előírása, határideje, év, hó, nap,
– szakvizsga letételének előírása, határideje, év, hó, nap,
– iskolai végzettség és szakképesítés megszerzésének kikötése és határideje, év, hó, nap,
– munkáltatói jogkör gyakorlójának megnevezése,
– egyéb kikötések,
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat,
= a munkavállaló aláírása, mellyel a kinevezési okiratban foglalt feltételekkel a létesített szolgálati jogviszonyt elfogadta,
= személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


VI–2.

Igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyt létesítő okirat módosításának adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatásának módosítására vonatkozó közlések:
– módosításának hatálya, év, hó, nap,
– fizetési osztály, fizetési fokozatból, fizetési osztály, fizetési fokozatba,
– szolgálati hely,
– munkakörből munkakörbe,
– legközelebbi előresorolás időpontja, év, hó, nap,
– megállapított munkaidő* módosítása,
– kulcsszáma, régi, új,
– FEOR-száma, régi, új.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása módosítás előtt, módosítás után jogcímenként:
– a kinevezéskori illetményalap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke, %,
– fizetési osztályhoz tartozó illetménynövelés összege,
– pótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– életpálya-különbözet,
– járandóságok összesen.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés:
= munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat,
= munkavállaló aláírása, amellyel a módosításban foglaltakat elfogadja,
= személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása, bélyegzőlenyomat.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


VI–3.

Átsorolás, rendkívüli előresorolás okirat adattartalma igazságügyi alkalmazotti jogviszonyban

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– átsorolás, rendkívüli előresorolás hatálybalépése, év, hó, nap,
– fizetési osztály, fizetési fokozatából fizetési osztály, fizetési fokozatába,
– kulcsszáma, régi, új,
– a legközelebbi kötelező előresorolás időpontja, év, hó, nap.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása, átsorolás, rendkívüli előresorolás előtt, után jogcímenként:
– átsoroláskor, előresoroláskor az illetményalap összege,
– alapilletmény, összege,
– az eltérítés mértéke %,
– fizetési osztályhoz tartozó illetménynövelés összege,
– összesen,
– pótlékok megnevezései és mértékei,
– összesen,
– életpálya-különbözet,
– járandóságok összesen.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató, munkavállaló aláírása, bélyegzőlenyomat),
– személyi juttatások előirányzata felett rendelkező aláírása.

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


VI–4.

Értesítés illetményváltozásról okirat adattartalma igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyban

1. Ügyirat száma.

2. Melléklet: ....... számú ,,Rendelkezés'' személyi juttatások kiadásainak teljesítési helyéről.

3. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

4. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

5. A munkavállaló foglalkoztatására vonatkozó közlések:
– illetményváltozás hatálybalépése, év, hó, nap,
– kulcsszáma.

6. A munkavállaló illetményének megállapítása, értesítés előtt, értesítéskor, jogcímenként:
– értesítéskor az illetményalap összege,
– alapilletmény összege,
– az eltérítés mértéke, %,
– fizetési osztályhoz tartozó illetménynövelés összege,
– összesen,
– pótlékok megnevezése, mértéke, összege,
– összesen,
– életpálya-különbözet,
– járandóságok összesen.

7. A foglalkoztató egyéb közlése:
– jogorvoslati lehetőség,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat).

8. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


VI–5.

Az igazságügyi alkalmazottak szolgálati jogviszonyának megszűnése, megszüntetése okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló szolgálati jogviszonyának megszűnésére, megszüntetésére vonatkozó közlések:
– a szolgálati jogviszony megszűnésének, megszüntetésének jogcíme, időpontja, év, hó, nap,
– intézkedés járandóságok kifizetéséről, illetve megszüntetéséről,
– lemondás időtartama,
– felmentés időtartama,
– munkavégzési kötelezettség alóli mentesítés időtartama év, hó, napjától, év, hó, napjáig,
– a végkielégítés hónapjainak száma.

5. A munkavállaló megszűnésével, megszüntetésével kapcsolatos egyéb közlés:
– jogorvoslati lehetőség,
– járandóságok elszámolására szolgáló ,,Elszámoló lap'' csatolása,
– igazolások kiadása,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.


VI–6.

Munkáltatói igazolás adattartalma

(igazságügyi szolgálati jogviszony megszűnésekor)

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– munkáltató neve, címe.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók.

4. A munkavállaló foglalkoztatásával kapcsolatos közlések:
– a szolgálati jogviszony megszűnésének jogcíme,
– a szolgálati jogviszony kezdő és végső időpontja.

5. A szolgálati jogviszony megszűnésekor a munkavállaló illetményét terhelő tartozások:
a) tartozása nincs,
b) a tartozás:
= jogcíme,
= a levonás alapjául szolgáló jogerős határozat száma,
= hátralék összege,
= egy havi részlete,
= kedvezményezett neve, címe, számlaszáma.

6. Egyéb foglalkoztatói döntések:
– a megszűnés évében igénybe vett szabadság napjainak száma,
– végkielégítés összege,
– külön juttatás összege,
– ruházati költségtérítés összege,
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat).

7. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.


VI–7.

Áthelyezés igazságügyi szolgálati jogviszonyban okirat adattartalma

1. Ügyirat száma.

2. A foglalkoztató adatai:
– kinevezési jogkör gyakorlója neve,
– munkáltató neve, címe,
– munkáltató törzsszáma*,
– szakfeladat száma*,
– szervezeti egység megnevezése, száma*,
– főkönyvi számla száma*,
– témaszám*,
– kiadásnem*.

3. A munkavállaló azonosító adatai:
– neve (leánykori név),
– anyja neve,
– születési helye, ideje,
– lakcíme, irányítószám, helység, közterület neve, jellege, szám, emelet, ajtó, postafiók,
– adóazonosító jele.

4. A munkavállaló áthelyezésére vonatkozó közlések:
– az áthelyezés módja:
a) végleges,
b) határozott idejű,
– az áthelyezés kezdő időpontja: év, hó, nap, határozott idejű áthelyezés esetén az áthelyezés vége: év, hó, nap,
– a fogadó munkáltató megnevezése,
– az áthelyezést követően betöltendő munkakör megnevezése,
– rendelkezés az illetmény és egyéb járandóság elszámolására, folyósítására, az igazolások kiadására.

5. Egyéb foglalkoztatói közlések:
– keltezés és hitelesítés (munkáltató aláírása, bélyegzőlenyomat).

6. Rendelkezés arról, hogy az okiratból kik részesülnek.
_______
* Az illetményszámfejtéshez szükséges tájékoztató adat.

2. számú melléklet a 37/2001. (X. 25.) PM rendelethez


A központosított illetmény-számfejtési körbe tartozó költségvetési szervek statisztikai, valamint létszám-
és bérgazdálkodási információs rendszere

Elemi adatok jegyzéke

1. A költségvetési szerv (munkáltató) adatai
1.1. A költségvetési szerv PIR azonosító száma
1.2. Állami költségvetés fejezet rendje***
1.3. Cím/alcím*, ***
1.4. Régió kód*, **
1.5. Megyekód
1.6. Pénzügyi körzetszám**
1.7. Területi kód*
1.8. Szektor*
1.9. Szervtípus*
1.10. Gazdálkodási forma*
1.11. Településazonosító
1.12. Településtípus kód**
1.13. Adónyilvántartási szám
1.14. Államháztartási szakágazat
1.15. Alapvető szakfeladat
1.16. Szakfeladat(ok)*
1.17. Szervezeti egység(ek)/funkció(k)
1.18. Főkönyvi számlaszám(ok)
1.19. Témaszám(ok)*
1.18. Önálló szerv PIR törzsszáma
1.19. Önálló illetményszámfejtő-helyet azonosító sorszám*
1.20. A költségvetési szerv neve
1.21. Finanszírozási forma*
1.22. ÁHT azonosító*, ***
1.23. Eredeti előirányzat*
1.24. Módosított előirányzat*
1.25. Nyitó létszám*
1.26. Munkajogi nyitó létszám*
1.27. Költségvetési engedélyezett létszámkeret*
1.28. Átlagos statisztikai állományi létszám előirányzata*

2. Dolgozó (munkavállaló) adatai
2.1. Statisztikai azonosító
2.2. Dolgozó neme
2.3. Születési idő (év, hó)
2.4. Állampolgárság
2.5. Foglalkoztatási sorszám
2.6. Kulcsszám
2.7. Foglalkoztatások Egységes Országos Rendszere (FEOR-szám)
2.8. Egészségügyi munkahely ágazati azonosító kódja
2.9. A foglalkoztatási terület, eredeti képzettség kódja
2.10. Jelenlegi munkaviszony, illetve jogviszony kezdete
2.11. Szerződéslejárat dátuma
2.12. Munkába lépés kódja
2.13. Jelenlegi munkaviszony, illetve jogviszony vége
2.14. Munkaviszony, illetve jogviszony megszűnés kódja
2.15. Iskolai végzettség kódja
2.16. Szakképzettség kódja
2.17. Nyelvismeret szintje kód
2.18. Nyugdíjfolyósítás kezdete (év, hó)
2.19. Foglalkoztatási forma
2.20. Szolgálati idő kezdete
2.21. Munkaidő típus értékei
2.22. Törvényes munkaidő
2.23. Pedagógusok heti kötelező óraszáma
2.24. Tényleges munkaidő
2.25. Munkarend/műszakrend
2.26. Heti munkaidő beosztás
2.27. Tárgyhónapban ledolgozott túlórák száma
2.28. Tárgyhónapban ledolgozott ügyeleti órák száma
2.29. Tárgyhónapban ledolgozott készenléti órák száma
2.30. Szakfeladat
2.31. Szervezeti egység/funkció
2.32. Főkönyvi számlaszám
2.33. Témaszám
2.34. Besorolás szerinti illetmény jogcíme
2.35. Besorolás szerinti illetmény összege
2.36. Kifizetés jogcíme
2.37. Kifizetés összege
2.38. Távollét jogcímkód
2.39. Távollét kezdete
2.40. Távollét vége
_______
* A költségvetési szervek törzskönyvi nyilvántartása nem tartalmazza. (Kivéve a szakfeladatok az önkormányzati költségvetési szerveknél.)
** Csak helyi és helyi kisebbségi önkormányzati költségvetési szerveknél.
*** Csak központi költségvetésben megjelenő költségvetési szerveknél.

3. számú melléklet a 37/2001. (X. 25.) PM rendelethez


A személyi juttatás kiadásának teljesítési helyéről történő rendelkezés tartalma a könyvelési feladás, információszolgáltatás biztosításához a központosított illetményszámfejtés rendszerében

A központosított illetményszámfejtés rendszerében a személyi juttatás kiadásának teljesítési helyéről történő rendelkezés a költségvetési szerv által kialakított törzsállomány alapján a következő megfigyelési, elszámolási szempontok megjelölésével történik:
Költségvetési szerv
Szakfeladat
Szervezeti egység/funkció
Főkönyvi számlaszám
Témaszám
Kiadási jogcím

I. A megfigyelési szempontok tartalma, kódolási lehetőségei

Költségvetési szerv: (az informatikai rendszerben használt fogalma: gazdálkodó): az Államháztartási törvény végrehajtási rendelete szerinti szervezet, amely munkáltatói jogosítvánnyal rendelkezik, gazdálkodási jogosultságát tekintve önállóan vagy részben önállóan gazdálkodó. Azonosítása a törzskönyvi nyilvántartással megegyező – 9 pozíciós – törzsszámmal történik. Alkalmazása kötelező.

Szakfeladat: a költségvetési szervek tervezési útmutatójában előírt – 6 pozíciós – kódszám, amely a tevékenység megjelölésére szolgál. Az illetményszámfejtés rendszerében a törzsadattári nyilvántartásban szereplő szakfeladatok jelölhetők ki megfigyelési szempontnak. Alkalmazása kötelező.

Szervezeti egység/funkció: a költségvetési szerv által a szervezeten belüli további tagozódás megfigyelését biztosító – 6 pozíciós – kód, amely az egészségügyi ágazatban a statisztika elkészítéséhez – további 5 pozíción – egészségügyi funkció szerinti megbontást is biztosítja. Használata nem kötelező.

Közvetlen/közvetett kiadás (az informatikai rendszerben használt fogalma főkönyvi számlaszám): a költségvetési szervek számvitelére vonatkozó jogszabályi előírások szerint a személyi juttatások előirányzatainak és kiadásainak a funkcionális osztályozását biztosító (közvetlen és a közvetett személyi kiadások) megfigyelési szempont. Alkalmazása kötelező.

Témaszám: további megbontás lehetőségét biztosítja – 14 pozíción – a költségvetési szerv számára. A kódszám 1–6 pozíciójának kódszámai központilag vannak kialakítva, használata a PM külön előírása szerint történik az alábbiak szerint:
– kincstári jogcím (finanszírozási forrás), a költségvetési szerv főbb bevételi jogcímei szerinti megfigyelési szempont, 1 pozíción,
– a finanszírozási forrást biztosító szervezet megjelölése, 2 pozíción,
– a finanszírozott tevékenység, illetve előirányzati forrás (keret) megjelölése, 3 pozíción.
A kódszám 1–6 pozíciója az utasítás hatálya alá nem tartozó költségvetési szervek részére foglalt.
A kódszám 7–14 pozíció vonatkozásában valamennyi költségvetési szerv saját hatáskörben dönt a témaszám alkalmazásáról, amely a témákra, tevékenységekre vonatkozó további (analitikai) megfigyelésre (pl. szerződés-számonkénti, résztevékenységenkénti stb. megfigyelés) ad lehetőséget.

Kiadási jogcím (az informatikai rendszerben használt fogalma: kiadásnem): a költségvetési szervek számvitelére vonatkozó jogszabályi előírások szerint a személyi juttatások előirányzatainak és kiadásainak közgazdasági osztályozási rend szerinti megfigyelési szempont (5-ös főkönyvi számlaosztály főkönyvi számlái). A kódok az elemi költségvetési személyi juttatás kiadási jogcímeihez kapcsolódó 5-ös főkönyvi számlaosztály főkönyvi számlaszámait jelölik az elemi költségvetés összeállításához kiadott Tájékoztató alapján. A kódszámok további bontására költségvetési szervi hatáskörben nincs lehetőség. Alkalmazása kötelező.

II. A bérfelhasználás kimutatására szolgáló törzsadatállomány létrehozása és a megfigyelési szempontok működtetése

A költségvetési szerv a rendszer indításakor kialakítja a törzsadatállomány kódszámrendszerét a fentiekben leírtak szerint. A kódszámok törzsadatállományát folyamatosan karban kell tartani, amely szintén a költségvetési szerv feladata.
Az illetményszámfejtés során:
– A jogviszony létesítés esetén, illetve a jelenlegi alkalmazásoknál a munkavállalókat a törzsadatok rendszerébe be kell sorolni. Ezen besorolás feltételezi, hogy a munkavállaló közalkalmazottak esetén garantált illetménye (tárgyhavi alapilletmény, szakmai szorzó, további szakképesítés miatti illetménynövekedés), köztisztviselő esetében alapilletménye és illetménykiegészítése, hivatásos állomány tagja esetében beosztási és rendfokozati illetmény, bírák, igazságügyi és ügyészségi alkalmazottak esetén alapilletmény, Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozók esetén személyi illetmény (a továbbiakban együtt: alapilletmény) egy szakfeladaton, egy szervezeti egységen/funkción, főkönyvi számlaszámon, egy témaszámon van nyilvántartásba véve a megfigyelés szempontjából. (E bérelemekhez egy szakfeladat, szervezeti egység/funkció, főkönyvi számlaszám, témaszám rendelhető.)
– Az alapilletményen kívüli besorolási illetményelemekhez (pótlékok, keresetkiegészítések, illetménykiegészítések stb.) a besorolástól eltérő szakfeladat, szervezeti egység/funkció, főkönyvi számlaszám, témaszám, megjelölhető és a rendszerbe feladható. (Ezeket a számítógépes rendszerben idegen bérelemeknek nevezzük.)
– Az alapilletmény további szétbontására a rendszer lehetőséget biztosít. Ennek alkalmazása során szükség szerint minden hónapban, a havi illetményszámfejtés előtt feladható az alapilletmény más (több) szakfeladatra, szervezeti egységre/funkcióra, főkönyvi számlaszámra, témaszámra történő szétosztása %-os felosztás alapján.
– A változóbér és egyéb juttatások jogcímeinek feladásakor a költségvetési szerv által kialakított kódrendszer szerinti bármely szakfeladat, szervezeti egység/funkció, főkönyvi számlaszám, témaszám megjelölhető.
1

A rendeletet a 422/2012. (XII. 29.) Korm. rendelet 32. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2013. január 1. napjával, e hatályon kívül helyező rendelet 31. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2013. január 1-jén folyamatban levő ügyekben is alkalmazni kell.

2

A 17. § (3) bekezdésének g) pontja a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 21. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 30. §-t megelőző cím a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 19. §-a, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 30. § (1) bekezdése a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 16. §-ának a) pontja, a 3/2011. (I. 28.) NGM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 31. § (6) bekezdése a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 14. §-ának a) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 32. § (1) bekezdése a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 21. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 32. § (2) bekezdése a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 21. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

8

A 32. § (3) bekezdése a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 21. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 35. § a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 21. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 37. § (3) bekezdése a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 21. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

11

Az 1. számú melléklete Okiratok címjegyzéke I–10. részének 2. pontja a 16/2003. (VII. 1.) PM rendelet 14. §-ának b) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére