PK BH 2001/375
PK BH 2001/375
2001.08.01.
A gyermektartásdíj leszállítása iránti igény elbírálásánál mérlegelendő indokok, különös tekintettel a korábbi magasabb jövedelem megszűnésének körülményeire [Csjt. 69. § (1) bek., 69/A § (1) bek., 65. § (1) bek.; PK. 108. §].
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes gyermektartásdíj leszállítása iránt előterjesztett keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ítélet arra kötelezte a jelen per felperesét, hogy fizessen meg a jelen per alperesének a felek volt házasságából 1982. november 12-én született László és az 1986. január 11-én született Renáta utónevű gyermekek tartására 1996. október 1-jétől kezdődően gyermekenként havi 6000 forintot gyermektartásdíjként. A gyermektartásdíj összegének az 1997. október 29-én történt megállapításakor a felperes szobafestő-mázoló- tapétázó vállalkozó volt, és havi kb. 30 000 forint jövedelemmel rendelkezett, míg az alperes havi jövedelme 15 000 forint volt, ezt megelőzően pedig jövedelempótló támogatásban részesült. A gyermektartásdíj megállapítása óta eltelt időszakban a felperes a vállalkozói igazolványát visszaadta, majd 1998. október 19-től munkaviszony keretében kéményseprőként dolgozott, amely mellett állattartást is folytatott, a per tartama alatt azonban a munkaviszonya megszűnt. A munkahelyén az elvárt teljesítmény esetén a pótlékok (kezelt pénz után 2%, norma feletti teljesítmény után pedig 30%) nélkül az 1998-as órabérek és 21 munkanap alapulvételével havi 24 360 forint bruttó bért érhetett el, és éves átlagot tekintve a körzetében 80%-os teljesítmény volt elérhető. A munka mellett folytatott állattartásból eredő jövedelme a perben nem volt tisztázható. Az alperes jövedelempótló támogatásban részesül, amelynek jelenlegi összege havi 12 280 forint.
Az így megállapított tényállás alapján a perben eljárt bíróságok alaptalannak találták a felperesnek a terhére megállapított gyermektartásdíj összegének 1999. február 1-jétől kezdődően gyermekenként havi 3200 forintra történő leszállítása iránt előterjesztett keresetét. A döntésüket azzal indokolták, hogy a felperes nem bizonyította a perben azt, hogy a vállalkozását annak veszteséges volta miatt szüntette meg, és létesített a korábbinál alacsonyabb jövedelmet biztosító munkaviszonyt, a munkáltatójának a tájékoztatása szerint rendszeres munkavégzéssel lényegesen magasabb jövedelmet is elérhetett volna, a munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetésének indokát nem adta, a személyes előadása szerint pedig a munkaviszony mellett folytatott állattartásból már jelenleg is származott jövedelmezés annak az általa szándékolt bővítése esetén az ebből eredő jövedelme növekedni fog. A jövedelempótló támogatásban részesülő alperes a támogatás 50%-át meg nem haladó mértékben végezhet megbízásos tevékenységet, illetve alkalmi munkát, az ilyen módon elérhető jövedelemből viszont a gyermekek tartását csak kismértékben képes biztosítani, ugyanakkor rá hárul a gyermekek tényleges gondozásának (mosás, főzés stb.) minden terhe. Mindezek miatt a gyermekek tartásához a felperes által eddig fizetett tartásdíj összege változatlanul szükséges, azt a felperes a saját szükséges tartásának rovására is köteles tehát biztosítani, és annak megfizetésével nem kerül hátrányosabb anyagi helyzetbe sem; mint a gyermekeket ténylegesen gondozó alperes, akinek a saját tartása – a gyermekek egyre növekvő szükségletei miatt – veszélyeztetettebb, mint a felperesé.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása és a keresetének helyt adó határozat hozatala iránt. Álláspontja szerint a jogerős ítélet jogszabálysértő, mert nem volt figyelemmel arra, hogy a kötelezettel szemben érvényesíthető tartási igény nem haladhatja meg az összes jövedelme 50%-át, a Csjt. 69/A. §-a (1) bekezdésének az alkalmazása pedig nem vezethet olyan eredményre, hogy a tartás teljesítésével a szülő megélhetése teljesen ellehetetlenüljön. A terhére megállapított gyermektartásdíj havi összege a korábbi munkaviszonyában elért nettó jövedelmének nem az 50, hanem a 100%-át teszi ki, a lakásának a fenntartásával összefüggésben jelentős közüzemi díj terheli, a volt feleségével szemben fennálló tartozását havi 10 000 forintos részletekben köteles teljesíteni, a korábbi vállalkozói tevékenységével összefüggésben 674 829 forint társadalombiztosítási járulék tartozása, a lakásának a megvételéhez felvett OTP kölcsönből pedig 128 659 forint hátraléka áll fenn. A perben eljárt bíróságok a kereset érdemi elbírálása során nem a jelenlegi tényleges és igazolt jövedelmét, hanem az évekkel ezelőtt fennállott helyzetet vették alapul, nem voltak figyelemmel arra, hogy a munkaviszonya időközben rajta kívül álló okból megszűnt, és munkanélkülivé vált azért, mert a munkáltatója még a területre való kijárással kapcsolatos költségeit sem biztosította. A Csjt. 69/C. §-a (1) bekezdésében foglaltak sérelmével mellőzték a perben eljárt bíróságok annak a figyelembevételét, hogy az élettársa kiskorú gyermekének az eltartását a saját háztartásában köteles biztosítani, a perbeli gyermekeit tehát csak a valós jövedelme 50%-a 1/3 részének megfelelő összegű tartásdíj illette volna meg.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. A Csjt. 69. §-ának (1) bekezdése szerint a tartás mértékének megváltoztatását, vagy a tartás megszüntetését csak akkor lehet kérni, ha a közös egyetértéssel vagy bírósági ítélettel megállapított rokoni tartás megállapításának alapjául szolgáló körülményekben lényeges változás állott be. A tartás mértékének a megváltoztatására alapot adó körülmények megváltozása mind a jogosult, mind pedig a kötelezett oldalán egyaránt bekövetkezhet ugyan, a tartás mértékét azonban csak akkor befolyásolja, ha a változás lényeges, tartós, és a jogosult szükségleteivel, vagy a kötelezett teljesítőképességével is összefüggésben áll. A körülményeknek a kötelezett teljesítőképességét csökkentő megváltozása sem vehető figyelembe viszont a kötelezett javára a Legfelsőbb Bíróság PK 108. sz. állásfoglalása szerint akkor, ha azt a jogosult érdekeinek kijátszása, illetőleg a tartásdíj összegének csökkentése érdekében maga idézte elő; nem mentesíti a kötelezetett a tartásra jogosult gyermek úgynevezett alapszükségleteinek: a megélhetéséhez és taníttatásához szükséges költségek fedezése alól [Csjt. 65. §-ának (1) bekezdése] és nem befolyásolja azt sem, hogy a szülő a saját szükséges tartásának a rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll [Csjt. 69/A. §-ának (1) bekezdése]. A felperes állandó munkaviszonyban elért havi átlagkeresete a korábbi egyéni vállalkozói tevékenységből eredő jövedelménél igazoltan alacsonyabb volt ugyan, kétséget kizáró bizonyítást nyert azonban az is, hogy egyrészt rendszeres munkavégzés esetén lényegesen magasabb átlagkeresetet érhetett volna el, másrészt rendszeres jövedelme származott a munkaviszony mellett folytatott állattartásból is. Nem jogszabálysértéssel, hanem a Pp. 164. §-a (1) bekezdésének a helyes alkalmazásával értékelték tehát a perben eljárt bíróságok a felperes terhére annak a bizonyítatlanságát, hogy a több forrásból származó jövedelme nem éri el, illetőleg a tőle elvárható rendszeres munkavégzés esetén sem érné el a korábbi mértéket, úgyszintén azt is, hogy előbb a vállalkozói tevékenységét, majd a munkaviszonyát neki fel nem róható okból és indokoltan szüntette meg.
II. 1.) A Csjt. 62. §-ának (1) bekezdése szerint a házastárs köteles háztartásában eltartani a vele együtt élő házastársának olyan tartásra szoruló kiskorú gyermekét (mostohagyermek), akit házastársa az ő beleegyezésével hozott a közös háztartásba, az élettársra viszont hasonló kötelezettséget sem a hivatkozott törvényhely, sem egyéb jogszabály nem ró. Nincs jogszabályi alapja tehát a felperes azon felülvizsgálati érvelésének, mely szerint az élettársának kiskorú gyermeke a Csjt. 69/C. §-a (1) és (2) bekezdésének az alkalmazási körében a mostohagyermekének minősülne, és erre tekintettel a perbeli vérszerinti gyermekei tekintetében nem a havi jövedelme gyermekenkénti 15-25%-ának, hanem csak a 16,6%-ának megfelelő mértékű gyermektartásdíj megfizetése terhelné.
2.) A 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet (Csjtr. II.) 11. §-a értelmében a tartásdíj megállapításánál, valamint kifizetésénél a jövedelmet terhelő adó és nyugdíjjárulék levonása után fennmaradó összeget kell alapul venni. Nincs jogi lehetőség tehát arra, hogy a tartásdíj alapjául szolgáló jövedelem megállapításánál a bíróság a kötelezett lakásának a fenntartásával kapcsolatos közüzemi díjak, az általa felvett kölcsöntartozások és az őt terhelő egyéb kötelezettségek havi törlesztőrészleteinek az összegét figyelembe vegye, úgyszintén arra sem, hogy a kötelezett tartásdíj alapjául szolgáló jövedelmének az összegét a korábban keletkezett társadalombiztosítási járulék tartozásával csökkentse.
3.) Helyesen hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a Csjt. 69/A. §-a (1) bekezdésének a megfelelő alkalmazása nem vezethet olyan eredményre, hogy a szülő megélhetése teljesen ellehetetlenüljön (BH 1996/11/591.). Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a terhére megállapított tartásdíj változatlan teljesítése az eltartását veszélyeztetné. Az életkora és egészségi állapota folytán munkaképes, és a jogerős ítélet meghozatalakor 13, illetve 17 éves korú gyermekeinek az eltartására köteles felperestől ugyanis egyértelműen elvárható az, hogy olyan keresőtevékenységet folytasson, amely a terhére megállapított és a gyermekek létfenntartásához, illetve taníttatásához feltétlenül szükséges gyermektartásdíj megfizetését lehetővé teszi. Helyes okfejtéssel mutatott rá ugyanis az elsőfokú bíróság az ítéletében arra, hogy a megállapított tartásdíj változatlan összegben történő megfizetésével a felperes nem kerül hátrányosabb anyagi helyzetbe, mint a gyermekek eltartására vele egy sorban köteles, de a felperesnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkező alperes, akinek a saját tartása – a gyermekek egyre növekvő szükséglete miatt – veszélyeztetettebb a felperesénél, és a gyermekek tényleges gondozásával összefüggő terhek a jövedelemkiegészítő alkalmi munkák vállalásában is gátolják.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.21.988/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás