• Tartalom

4/2001. (K. Ért. 4.) KöM utasítás

4/2001. (K. Ért. 4.) KöM utasítás

a Környezetvédelmi alap célfeladatok fejezeti kezelésű előirányzat működtetésének szabályairól*

2001.03.28.
Az államháztartásról szóló – többször módosított – 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49.§ o) pontja, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló – többször módosított – 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) előírásai, valamint a Környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat (a továbbiakban: KAC) felhasználásának, nyilvántartásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 7/2001. (III. 9.) KöM rendelet (a továbbiakban: R.) alapján – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a KAC működtetési szabályait az alábbiak szerint határozom meg.
I. Általános rendelkezések4
A felelősök kijelölése a KAC működtetésében

1. §

(1) A KAC működtetését a környezetvédelmi miniszter (a továbbiakban: miniszter) irányítja a vonatkozó jogszabályokban és ezen utasításban meghatározottak szerint.

(2) A Környezetvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) közigazgatási államtitkára (a továbbiakban: közigazgatási államtitkár) felelős az R.-ben és ezen utasításban foglaltak végrehajtásáért, valamint a KAC jogszabályoknak megfelelő, célszerű és hatékony felhasználásának, valamint a bevételekkel kapcsolatos feladatoknak az ellenőrzéséért.

(3) A KAC Koordinációs Főosztály (a továbbiakban: KAKF) koordinálja a KAC felhasználásával kapcsolatos feladatokat és felelős az információs rendszer működtetéséért, a (7) bekezdésben foglaltak kivételével, a pályázatok pénzügyi értékeléséért.

(4) Az érintett helyettes államtitkár felelős a KAC felhasználása során a szakmai követelmények megvalósulásának biztosításáért.

(5) Az utasításban meghatározott keretfelelős az adott KAC felhasználási keret működtetéséért felelős.

(6) A Közgazdasági és Költségvetési Főosztály (a továbbiakban: KGKF) felelős a KAC államháztartási, költségvetési jogszabályoknak megfelelő működésének szakmai felügyeletéért a KAC működtetésében, tervezésében, végrehajtásában, ellenőrzésében, valamint a költségvetési törvényjavaslathoz, zárszámadáshoz szükséges adatszolgáltatás irányításáért.

(7) A KAC kezelésével összefüggő jogszabályoknak megfelelő operatív, nyilvántartási, számviteli, adatszolgáltatási, valamint a költségvetési tervezéssel, beszámolással kapcsolatos feladatok előkészítésért, az elemi költségvetés és költségvetési beszámoló elkészítéséért, a bevételek beszedéséért, a pályázatok pénzügyi feltételeknek való megfelelésének ellenőrzéséért, továbbá a KAC felhasználásához kapcsolódó kötelezettségvállalások esetén az ellenjegyzésért, az általános pályázati rendszerben a szerződések előkészítéséért, a kiadások teljesítésének, a bevételek beszedésének elrendelése előtt az érvényesítésért, valamint az ellenjegyzésért a Környezetvédelmi Fejlesztési Intézet (a továbbiakban: KÖFI) a felelős.

A KAC fejezeti kezelésű előirányzat működtetésének
szabályai

Programok kidolgozása

2. §

(1) A KAC működtetése szakmai programok alapján történik, amelyek kidolgozásáról az érintett helyettes államtitkár vagy keretfelelős, illetve a KAC működtetési feladataira vonatkozóan a KAKF gondoskodik.

(2) A környezetvédelmi és természetvédelmi programok, valamint a KAC több jogcímét átfogó programok szakmai programjának tartalmaznia kell az elérni kívánt célokat, a célok eléréséhez vezető megoldásokat, azok finanszírozási forrásait és ebben a KAC szerepét, valamint éves ütemezést. A KAC támogatással megoldandó feladatok esetén meg kell határozni a támogatás hatékony módjait.

(3) Az R. 5.§ b)–f) pontjaiban meghatározott jogcímek szakmai programja tartalmazza az elérni kívánt célokat, a szakmai program keretében finanszírozható feladatokat, projekteket, valamint a szakmai program éves ütemezését, költségét és finanszírozási forrásait, továbbá a támogatásban részesíthető projektek kiválasztásának szempontjait.

(4) A szakmai programokat a miniszter hagyja jóvá.

A KAC tervezésének általános szabályai

3. §

(1) A költségvetési törvényjavaslat készítésekor a KGKF vezetője a Pénzügyminisztériummal együttműködve megállapítja a tervezésnél figyelembe vehető központosított bevételeket, valamint a költségvetési támogatást.

(2) A KÖFI a KAC kötelezettségállományának, valamint a jóváhagyott szakmai programok figyelembe vételével javaslatot tesz a bevételi és kiadási főösszegekre, az előző évi kötelezettségvállalásokon felüli felhasználási célokra.

(3) A KAC kiadási és bevételi főösszegét, a felhasználási célokat a költségvetési törvényjavaslatba való beépítés után – a fejezet valamennyi előirányzatával együtt – a KGKF felterjesztésére a miniszter hagyja jóvá.

(4) A költségvetési törvény kihirdetését követően a jogszabály által határidőn belül a KAC-ra elemi költségvetést kell készíteni. Az elemi költségvetést a KÖFI készíti el, a KGKF felterjesztésére a miniszter hagyja jóvá.

4. §

(1) Az elemi költségvetés készítésével egyidejűleg felhasználási tervet kell készíteni, amelynek KAC keretenként tartalmaznia kell a tárgyévi kötelezettségvállalások terhére történő tárgyévi kiadásokat, az előző évek kötelezettségvállalásai terhére történő tárgyévi kiadásokat, ezen belül kiemelten az előző évi jóváhagyott előirányzat-maradványból finanszírozható tárgyévi kiadásokat.

(2) Az 1. számú mellékletben szereplő 2001. évre vonatkozó felhasználási terv KAC keretenként tartalmazza a keretfelelősöket.

(3) A szakmai programok részletes felhasználási szabályait a 2. számú melléklet tartalmazza.

5. §

(1) A KAKF az érintett helyettes államtitkárok, illetve a keretfelelősök által megadott szakmai programok tárgyévi ütemének összesítésével, a velük történő egyeztetést követően a felhasználási javaslatot készít.

(2) A KAKF felhasználási javaslata alapján, a KGKF iránymutatásai szerint a felhasználási tervet a KÖFI készíti el.

(3) A felhasználási tervet a KAKF felterjesztésében a miniszter hagyja jóvá.

(4) A felhasználási terv évközi módosításainál a 4–5.§-okban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

(5) A felhasználási terv alapján a keretfelelős vagy az érintett helyettes államtitkár részletes felhasználási tervet készít, amely tartalmazza a megvalósításban résztvevőket, a megvalósítás pénzügyi ütemezését.

A KAC nyilvántartására vonatkozó általános szabályok

6. §

(1) A KAC előírásoknak megfelelő számviteli nyilvántartását a KÖFI vezeti, amelynek alkalmasnak kell lennie a környezetvédelmi és természetvédelmi eredmények nyomon követésére, a hatékonysági elemzések elvégzésére, a tájékoztatás igényeinek kielégítésére.

(2) A nyilvántartásra vonatkozó, így különösen a pályázatok nyilvántartására vonatkozó, szabályzatokat – kivéve a KAC számviteli politikáját – a KAKF a KÖFI bevonásával készíti elő. A szabályzatokat a miniszter hagyja jóvá.

A végrehajtásra vonatkozó általános szabályok

7. §

(1) A kötelezettségvállalást a vonatkozó jogszabályi előírások betartásával a KAC felhasználás sajátos szabályairól szóló III. fejezetben meghatározottak szerint kell végezni.

(2) Az éven túli kötelezettségvállalásokról az érintett helyettes államtitkárokkal, a keretfelelősökkel és a KGKF-fel történő egyeztetést követően a KAKF felterjesztésére a miniszter dönt.

(3) A szerződések ellenjegyzését a KÖFI végzi, a szerződés aláírója a keretfelelős, az általános pályázati rendszer esetében a KAC felhasználás sajátos szabályairól szóló III. fejezetben meghatározottak szerint kell eljárni.

(4) A KAC-ból történő kifizetés feltétele

a) a szakmai teljesítés igazolás,

b) a KÖFI által történő érvényesítés, ellenjegyzés,

c) az általános pályázati rendszer esetében a közigazgatási államtitkár, egyéb esetekben a keretfelelős által történő utalványozás.

A beszámolásra vonatkozó általános szabályok

8. §

(1) Az államháztartásra vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, az ott megadott határidőkhöz igazodva a KGKF iránymutatásai alapján a KÖFI elemi költségvetési beszámolót készít.

(2) Az elemi költségvetési beszámoló szöveges részének készítésekor a KÖFI egyeztet az érintett helyettes államtitkárokkal, a keretfelelősökkel, a KAKF-fal.

(2) Az elemi költségvetési beszámolót a KGKF felterjesztésére a miniszter hagyja jóvá.

9. §

(1) A felhasználási terv teljesítésének állásáról a KÖFI a következő jelentéseket adja:

a) havonta, a tárgyhónapot követő hó 15. napjáig a felhasználási terv szerkezetében a havi, az év tárgyhónapig tartó időszakának tényadatai, a várható éves teljesítés adatai, valamint a felhasználási terv eredeti és módosított előirányzatai,

b) vezetői tájékoztató,

c) a jelentést kérő igényei szerinti tájékoztatás.

(2) A KÖFI az (1) bekezdés c) pontja szerinti jelentéseket a KGKF, a KAKF, a környezetvédelmi helyettes államtitkár, a természetvédelmi helyettes államtitkár, a keretfelelősök, a közigazgatási államtitkár, a miniszter számára adja meg.

A tájékoztatásra vonatkozó általános szabályok

10. §

(1) A KAC működtetésében a nyilvánosság biztosítása a KAKF feladata.

(2) A nyilvánosság biztosítása a következő formában történik:

a) közzé kell tenni az éves tájékoztató jelentést, amelyben a felhasználást a felhasználási terv szerkezetében összevontan kell megadni,

b) tájékoztatót kell közzé tenni a környezetvédelmi és természetvédelmi programba tartozó, valamint a közcélú pályázatok támogatásáról pályázatonként, a többi felhasználási jogcím esetében a 10 millió Ft feletti támogatásokról támogatásonként,

c) betekintést kell biztosítani a környezetvédelmi és természetvédelmi programba tartozó pályázatok miniszteri döntésről szóló emlékeztetőjébe.

(3) A (2) bekezdés a) pontja szerinti éves tájékoztató jelentést a KAKF iránymutatásai alapján a KÖFI állítja össze. A KAKF felterjesztésére az éves tájékoztató jelentést miniszter hagyja jóvá a tárgyévet követő év március 31-ig.

(4) A (2) bekezdés a) pontja szerinti tájékoztatót a támogatásról szóló miniszteri döntést követő 30 napon belül kell közzé tenni.

(5) A (2) bekezdés a) és b) pontja szerinti tájékoztatásokat a KöM honlapján kell közzétenni. A közzétételről hirdetményt kell megjelentetni a Környezetvédelmi Értesítőben és egy országos napilapban.

(6) A nyilvánosság tájékoztatása során biztosítani kell a vonatkozó adatvédelmi előírások betartását.

A KAC ellenőrzésére vonatkozó általános szabályok

11. §

(1) A KAC ellenőrzését a vonatkozó jogszabályoknak és a Minisztérium Ellenőrzési Szabályzatának kiadásáról szóló 9/1999. (K. Ért. 7.) KöM utasítás, valamint a Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata szerint, a 11–15.§-okban foglalt eltérésekkel kell végezni.

(2) A KAC-cal kapcsolatos ellenőrzési tevékenységet a közigazgatási államtitkár koordinálja.

(3) A vezetői és munkafolyamatba épített ellenőrzés részletes szabályait a KAC működtetésében érintett szervezeti egység ügyrendje, munkaköri leírásai határozzák meg.

12. §

(1) A KAC vezetői ellenőrzését a keretfelelősök, a KAC általános pályázati rendszerében a közigazgatási államtitkár, az érintett helyettes államtitkárok, a KAKF vezetője, valamint az ellenjegyzésért felelős KÖFI vezetője végzi.

(2) A vezetői ellenőrzés keretében az (1) bekezdésben meghatározott személyek az irányításuk alá tartozó feladatok végrehajtását ellenőrzik a végrehajtásban résztvevő szervezetek, szervezeti egységek vezetőinek, illetve felelős munkatársak rendszeres és eseti beszámoltatása, szükség szerinti helyszíni ellenőrzés, a belső ellenőrzés megállapításának felhasználása, valamint kötelezettségvállalási, utalványozási, ellenjegyzési jog gyakorlása során.

13. §

(1) A KAC munkafolyamatba épített ellenőrzésének feladata biztosítani, hogy minden művelet egyben a megelőző művelet elvégzésének ellenőrzését is magába foglalja.

(2) A szakmai teljesítés igazolás során vizsgálni kell, hogy a szerződésben vállalt kötelezettségek minőségben, mennyiségben megfelelően, határidőben teljesültek-e.

(3) A szakmai teljesítés igazolása – a (4) bekezdésben meghatározott kivétellel – a keretfelelős által írásban megbízott, illetve a KAC felhasználására vonatkozó szerződésben meghatározott személy feladata.

(4) A környezetvédelmi és természetvédelmi programok szakmai teljesítésének igazolásáról az érintett helyettes államtitkár gondoskodik.

14. §

(1) Abban az esetben, ha a KAC felhasználása a miniszter irányítása alá tartozó szervezet bonyolításában, közbeszerzési eljárással történik (így különösen a bányavállalkozókra át nem hárítható tájrendezési feladatok, a prioritási listán alapuló rendszer), akkor a folyamatba épített ellenőrzés biztosítására

a) építési beruházás esetén az építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/1997. (IX.26.) Korm. rendelet szerinti építési műszaki ellenőr alkalmazásával,

b) egyéb nem építési beruházás, termékvásárlás, illetve szolgáltatás igénybe vétele esetén témafelelős, illetve szükség szerint opponens és/vagy bíráló bizottság kijelölésével

(a továbbiakban a)–b) együtt: műszaki ellenőr)

kell a teljesítések igazolásáról gondoskodni a szakmai teljesítés igazolását megelőzően.

(2) A műszaki ellenőr és a szakmai teljesítés igazolója nem lehet ugyanaz a személy.

(3) A műszaki ellenőr feladatai:

a) a jogszabályi, hatósági előírások és a minőségi, határidők, valamint a szerződésben foglaltak megtartásának folyamatos ellenőrzése,

b) részvétel az átadás-átvételi eljárásokban,

c) a benyújtott számlák szakmai teljesítés igazolását megelőző teljesítés igazolása.

15. §

(1) A KAC utólagos ellenőrzése során, a szerződések teljesítését követően – a szerződés teljesülésének ellenőrzése mellett – vizsgálni kell, hogy a felhasználással a kívánt környezetvédelmi, természetvédelmi eredmény megvalósult-e, az eredmény megvalósulása hatékonyan történt-e.

(2) Az utólagos ellenőrzést a közigazgatási államtitkár koordinálja, a szakmai részéért felelős az érintett helyettes államtitkár vagy a keretfelelős, a pénzügyi részért felelős a KÖFI.

A KAC egységes információs rendszere

16. §

(1) A KAC tervezési, nyilvántartási, végrehajtási, beszámolási, tájékoztatási, ellenőrzési feladatainak ellátása érdekében a KAC-ra egységes információs rendszert kell létrehozni és működtetni.

(2) Az információs rendszer létrehozásáért a közigazgatási államtitkár a felelős.

II. A központosított bevételekre és a KAC saját
bevételeire vonatkozó részletes szabályok

17. §

(1) A bevételeket a tervezés és előirányzat módosítás valamennyi szakaszában részletes háttérszámítások alapján,

a) a környezetvédelmi támogatások visszatérülését, megtéríttetését a támogatási szerződésekből következő követelések naprakész analitikus nyilvántartásának,

b) a környezetvédelmi és természetvédelmi bírságokat a jogerős bírság határozatok és az azokból befolyt bevételek,

c) a környezetvédelmi termékdíjakat a termékdíjköteles termékek termékdíjtételenkénti tényleges és várható belföldi forgalma, a termékdíjkedvezmény, a csomagolóeszközök termékdíj alóli mentességének, a kenőolaj hasznosítása miatti visszaigénylés, az export utáni visszaigénylés tényleges és várható nagyságának,

d) a saját bevételeket az előző időszaki tényadatok és a már ismert várható folyamatok

figyelembe vételével kell megtervezni.

(2) A bevételek miniszteri feladatkörbe tartozó beszedése, a bevételek nyomon követése a KÖFI feladata.

(3) A bevételek és a követelések nyilvántartása közötti összhangot az egységes információs rendszernek kell biztosítani.

(4) Külön utasítás tartalmazza a termékdíjkedvezmény, a csomagolóeszközök termékdíj alóli mentességének, a kenőolaj hasznosítása miatti visszaigénylés, az export utáni visszaigénylés szabályait.

III. A KAC keretek felhasználására vonatkozó sajátos rendelkezések

Az általános pályázati rendszer szabályai

18. §

(1) Az érintett helyettes államtitkárok a programok alapján javaslatot tesznek az általános pályázati felhívás egyes részeire január 15-ig, amelyből a KAKF – a KGKF bevonásával – a hatályos jogszabályok szerint, a környezetvédelmi és természetvédelmi szervezetek és az OKT együttes ajánlásának kikérésével összeállítja a pályázati felhívást. A pályázati felhívást a miniszter hagyja jóvá.

(2) A pályázati felhívás megjelentetéséről az R.-ben foglaltak szerint a KAKF gondoskodik jogszabályban meghatározott határidőig.

(3) A pályázati felhívás alapján a pályázati adatlapok és útmutató összeállításáról a szakmai főosztályok bevonásával a KAKF gondoskodik és az érintett helyettes államtitkárok hagyják jóvá. A jóváhagyott adatlapok és útmutató közzétételéről – beleértve az Interneten történő megjelentetést – és a pályázati felhívásban megjelölt befogadó szervezetekhez történő eljuttatásról a KAKF gondoskodik.

(4) A pályázók informálása és segítése a pályázat készítésében a pályázati felhívásban megjelölt fogadóórákon a KöM területi szerveinek, illetve a KÖM közönségszolgálatának a feladata.

19. §

A pályázati felhívás környezetvédelmi és természetvédelmi programonként tartalmazza:

a) a program célját,

b) a program keretében támogatható fejlesztéseket, intézkedéseket,

c) a támogatást igénybe vehetők körét,

d) az elbírálás értékelési szempontjait és prioritásait,

e) a pályázat elbírálásának szabályait,

f) a pályázattal kapcsolatos egyedi feltételeket,

g) a pályázat benyújtásának helyét és módját,

h) a pályázat benyújtása és a döntéshozatal határidejét,

i) a pályázat mellékleteinek felsorolását,

j) a támogatási szerződés általános feltételeinek meghatározását.

20. §

(1) A pályázati felhívásban megjelölt befogadó szervezethez benyújtott pályázatokat, a pályázat befogadója iktatja és rögzíti a benyújtás időpontját.

(2) A befogadott pályázatokat az R. szerinti határidő figyelembevételével közjegyző jelenlétében a pályázat befogadója bontja fel, és ellenőrzi annak érvényességét.

(3) A módosítás lehetőségének kizárása érdekében a közjegyző a pályázat egy példányát átfűzi és lepecsételi.

(4) Az érvényes pályázatokat a pályázat befogadója nyilvántartási számmal látja el majd az R.-ben megadott határidő szerint a KAKF-hoz továbbítja.

(5) Az érvénytelen pályázatokat a pályázat befogadója a bontás után 8 napon belül indokolással visszaküldi a pályázónak.

(6) Az érvényes pályázatokra a tartalmi és formai hiányosságok feltárását a KAKF az R. szerinti határidő figyelembevételével végzi el. A KAKF a tartalmi és formai követelményeket nem teljesítő pályázatok benyújtóit hiánypótlásra szólítja fel. A benyújtott hiánypótlás teljességét közjegyző jelenlétében a benyújtástól számított 15 napon belül a KAKF ellenőrzi. A módosítás lehetőségének kizárása érdekében a közjegyző a hiánypótlás egy példányát átfűzi és lepecsételi. Az érvényes hiánypótlásokról a KAKF tájékoztatja a befogadót.

(7) A KAKF az érvényes pályázatokhoz csatolja a beküldött hiánypótlásokat.

(8) A pályázatot befogadó területi szervek területi szempontok szerint értékelik a pályázatokat és az értékelést az R. szerinti határidő szerint a KAKF-hoz megküldik. A területi értékelés szempontjait az érintett helyettes államtitkárok március 14-ig megadják a területi szervek részére.

21. §

(1) Az érintett helyettes államtitkárok meghatározzák a szakmai értékelést végző külső szakértők körét, az értékelés szempontjait, formáját és azt március 14-ig továbbítják a KAKF felé.

(2) A KAKF a beérkezésétől számított 10 naptári napon belül továbbítja a pályázatok egy példányát

a) az érintett helyettes államtitkárok által kiválasztott külső szakértőkhöz, továbbá

a) természetvédelmi eredménnyel is járó környezetvédelmi célú pályázat esetén a természetvédelmi helyettes államtitkár által, környezetvédelmi eredménnyel is járó természetvédelmi célú pályázat esetén a környezetvédelmi helyettes államtitkár által kiválasztott külső szakértőhöz.

(3) A KAKF a szakértőkhöz történő továbbítástól számított 30 naptári napon belül összegyűjti:

a) a külső szakértők értékelését,

b) a (2) bekezdés b) pontja esetén a környezetvédelmi helyettes államtitkár, illetve a természetvédelmi helyettes államtitkár a külső szakértő szakmai értékelése alapján, az érintett helyettes államtitkár számára készített szakmai értékelését.

(4) A KAKF a pályázatok egy példányát, a területi értékelést és a (3) bekezdésben meghatározottakat az érintett helyettes államtitkárok felé beérkezés után azonnal továbbítja.

(5) Az érintett helyettes államtitkárok gondoskodnak a szakmai (környezetvédelmi, természetvédelmi, műszaki, közgazdasági) értékelések összegzéséről.

(6) A műszaki értékelés részét képezi annak a megállapítása, hogy a benyújtott költségvetésben szereplő mennyiségek és fajlagos költségek reálisak-e.

(7) A közgazdasági értékelés feladata, hogy a pályázat környezetvédelmi, illetve természetvédelmi eredményét számszerűsítse, lehetőség szerint értékben kifejezze (hasznok számítása) a költség-haszon elemzési módszerek szerint, továbbá a pályázat költség-hatékonyságát értékelje.

(8) A közgazdasági értékelésbe a KGKF-et az érintett helyettes államtitkárok bevonják.

(9) A szakmai értékelések összegzése kiszűri a nem támogatható pályázatokat és indokolja azt, illetve meghatározza a támogatható pályázatok rangsorát, valamint a javasolt szakmai támogatási feltételeket az egyes pályázatokhoz. A szakmai értékelések összegzését az érintett helyettes államtitkárok továbbítják a KAKF felé a területi és külső szakértők értékelésének beérkezéstől számított 20 napon belül.

(10) A szakmai értékelés szerint támogatható pályázatokat, a szakmai értékeléssel együtt a KAKF a KÖFI-hez továbbítja a pályázatok pénzügyi feltételeknek való megfelelésének ellenőrzésére.

22. §

(1) A pénzügyi értékelés szerkezetét és szempontrendszerét a KAKF – a KGKF bevonásával – állítja össze, amelyet a miniszter február 28-ig hagyja jóvá.

(2) A pénzügyi értékelésről a KAKF a szakmai értékelés beérkezésétől számított 25 naptári napon belül gondoskodik.

(3) A pénzügyi értékelés kiszűri a pénzügyi, hitelképességi szempontok szerint nem támogatható pályázatokat, illetve meghatározza a támogatható pályázatokra a támogatás pénzügyi feltételeit.

(4) A KÖFI a pályázatok pénzügyi feltételeknek való megfelelésének ellenőrzését a beérkezéstől számított 15 naptári napon belül továbbítja a KAKF és az érintett helyettes államtitkár felé.

23. §

(1) A KAKF munkabizottságokat hív össze, melynek tagjai: a miniszter vagy az általa megbízott személy, a közigazgatási államtitkár vagy az általa megbízott személy, az érintett helyettes államtitkár vagy az általa megbízott személy, a KAKF képviselője, a KGKF képviselője, továbbá szükség szerinti meghívottak. A munkabizottságok a szakmai és pénzügyi értékelések alapján elfogadott pályázatokra támogatási javaslatot dolgoznak ki.

(2) A pályázatok értékelését a munkabizottság tagjainak a KAKF a bizottsági ülés előtt legalább 5 munkanappal megküldi

(3) A KAKF a beérkezett érvényes pályázatokról és azok értékeléséről, a támogatási javaslatról előterjesztést készít, és azt az R. szerinti Tárcaközi Bizottság (továbbiakban TKB) ülés résztvevői számára az ülés előtt 8 munkanappal megküldi.

24. §

(1) A KAKF a TKB ülésről az R. szabályai szerinti jegyzőkönyvet készít és azt a TKB ülést követő 10 napon belül a miniszter elé terjeszti.

(2) A KAKF a támogatásokról szóló miniszteri döntéséről emlékeztetőt készít a döntést követő 10 napon belül.

(3) A miniszteri döntés eredményéről a KAKF 10 napon belül értesíti a pályázókat és a miniszteri döntésről szóló emlékeztetőt az érintett helyettes államtitkároknak, a KGKF-nek, valamint a területi szerveknek megküldi.

(4) A KAKF gondoskodik a támogatást elnyerő pályázatokról szóló összefoglaló közzétételéről és a miniszteri döntésről készült emlékeztetőt nyilvánossá tételéről.

25. §

(1) Támogatást elnyerő pályázatok esetén a kiértesítő levélben a KAKF a pályázókat felhívja, hogy a kiértesítéstől számított 30 napon belül nyilatkozzanak a támogatási feltételek elfogadásáról, illetve elutasításáról.

(2) A KÖFI a támogatási szerződés mintáját kidolgozza, amit a KAKF hagy jóvá. A támogatási szerződésben meg kell határozni a támogatásban részesülő beruházásokkal kapcsolatos korlátozások, tilalmak körét (így különösen: elidegenítési tilalom meghatározott ideig, a felhasználási cél megváltoztatásának tilalma).

(3) Amennyiben a pályázó elfogadja a támogatási ajánlatot, illetve teljesíti az abban foglalt szerződési előfeltételeket, a KÖFI elkészíti a szerződés tervezetét, amelyet a KAKF-fal történt egyeztetést követően, a szerződési előfeltételek teljesítése igazolásának kézhezvételétől, illetve ahol ez nem szükséges, a támogatási ajánlat elfogadásától számított 15 napon belül aláírásra megküldi a pályázónak.

(4) A KAKF a pályázó által aláírt szerződést a miniszter vagy az aláírással megbízott elé terjeszti, aki a szerződést 20 napon belül aláírja, vagy indokolt esetben elutasítja a szerződés aláírását.

(5) Amennyiben a támogatott nem nyilatkozik a támogatás elfogadásáról, illetve nem teljesíti a jogszabályi előírásokat, a szerződéskötési előfeltételeket, akkor az érvényét vesztett támogatási döntést – a miniszter egyidejű tájékoztatása mellett – a KÖFI törli a nyilvántartásból.

(6) A szerződés előtt álló pályázatokról és a szerződésállományról a nyilvántartást a KÖFI végzi és arról az általános szabályok szerint rendszeres és eseti beszámolókat készít.

26. §

(1) A támogatási szerződés akkor tekinthető befejezettnek, illetve megvalósultnak, ha a szerződésben megjelölt és támogatott feladat, cél a támogatási szerződésben meghatározottak szerint és a hatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően teljesült.

(2) Erről a tényről szakmai beszámolóval, bizonylatokkal és hatósági nyilatkozatokkal alátámasztva a KAKF-nak számol be a támogatott. A támogatási szerződés lezárása 50 millió Ft feletti támogatás esetén kötelezően, egyéb esetben szükség szerint helyszíni ellenőrzés alapján történik, amelyről a KAKF és az érintett helyettes államtitkárok bevonásával a KÖFI záró jegyzőkönyvet készít.

A finanszírozási igényen alapuló rendszer szabályai

27. §

A pályázati felhívásban meg kell határozni a bányászati tájrendezési tervek szakmai tartalmi követelményeit.

28. §

(1) A szakmai értékelést a KAKF külső szakértők bevonásával végzi, amelybe be kell vonni a természetvédelmi helyettes államtitkárt, valamint a környezetvédelmi helyettes államtitkárt, különös tekintettel a vizek védelmére és a hulladékgazdálkodási szempontokra.

(2) A szakmai értékelést a pályázatok érvényességének napjától számított 30 napon belül kell elvégezni.

(3) A területi értékelés és a szakmai értékelés alapján a KAKF az értékelések KAKF-ra történő beérkezését követő 30 napon belül – a természetvédelmi helyettes államtitkár bevonásával – javaslatot tesz a nem támogatható pályázatok körére és a támogatható pályázatok rangsorára a pályázati felhívásban meghatározott prioritások figyelembe vételével.

(4) A területi értékelést az illetékes nemzeti park igazgatóság végzi, részt vesz benne az illetékes környezetvédelmi felügyelőség is.

29. §

(1) A támogatási szerződésben kötelezettségként a támogatott számára elő kell írni, hogy a tájrendezési feladatok elvégzése

a) bányászati tájrendezési tervek esetén a támogatott által választott tervezővel kötött, a KAKF által jóváhagyott tervezői szerződés szerint,

b) értékhatár miatt közbeszerzésre nem kötelezett bányászati tájrendezés kivitelezése esetén a támogatott által választott kivitelezővel kötött, a KAKF által jóváhagyott kivitelezői szerződés szerint,

c) értékhatár miatt közbeszerzésre kötelezett bányászati tájrendezés kivitelezése esetén a KAKF által – a támogatott megbízása alapján – a közbeszerzési eljárás szabályai szerint kiválasztott kivitelezővel kötött kivitelezői szerződés szerint

történik.

(2) Az (1) bekezdés b) pontja esetén a támogatott a KAKF jóváhagyása alapján, a c) pontja esetén a KAKF műszaki ellenőrt foglalkoztat.

(3) A támogatási szerződésben elő kell írni, hogy az (1) bekezdés a) és b) pontja esetén a KAKF által jóváhagyott tervezői, kivitelezési szerződéseket és a műszaki ellenőr megbízási szerződésének egy példányát nyilvántartásba vétel céljából a KAKF-nak meg kell küldeni.

(4) Az (1) bekezdés c) pontja esetén a tájrendezések kivitelezésére a Beruházási és Vagyongazdálkodási Főosztály bevonásával a KAKF gondoskodik a közbeszerzési eljárás lebonyolításáról. A miniszter döntését követő 30 napon belül az ajánlattételi felhívás megjelentetéséről gondoskodni kell.

(5) Az (1) bekezdés c) pontja esetén a támogatási szerződésben rögzíteni kell, hogy a támogatási összeg az adott pályázatra lefolytatott közbeszerzési eljárás alapján elfogadott ajánlati összeg.

(6) Az (1) bekezdés c) pontja esetén a tájrendezés kivitelezési munkáinak elvégzésére a támogatási szerződésre vonatkozó kötelezettségvállalási, ellenjegyzési szabályok szerint rögzített áras vállalkozói szerződést kell kötni a közbeszerzési eljárás nyertesével. A szerződést a KAKF által előzőleg jóváhagyott szerződéstervezet alapján a KÖFI készíti elő.

(7) Az (1) bekezdés c) pontja esetén a támogatási szerződést a kivitelezői szerződés megkötését követő 15 napon belül meg kell kötni.

(8) A tájrendezés kivitelezésének befejezésével egyidőben a támogatott utógondozási tervet készít, amely a tájrendezett terület újrahasznosítási célnak megfelelő kezelési feladatait tartalmazza.

(9) A tájrendezés műszaki átadás-átvételét követő 30 napon belül az utógondozási terv végrehajtására utógondozási szerződést kell kötni a támogatottal. A szerződést a KAKF által előzőleg jóváhagyott szerződéstervezet alapján a KÖFI készíti elő. A támogatott által az utógondozási szerződésben vállalt feladatok teljesítéséért külön díj, támogatás nem adható.

30. §

(1) A bányászati tájrendezési tervek támogatása esetén

a) a támogatott köteles a helyszínen tervegyeztetést tartani a KAKF-fal. A tervegyeztetés során történő KAKF előírásait a terv véglegesítésénél kötelezően be kell tartani;

b) az elkészült kiviteli terveknek a szakmai ellenőrzését a KAKF végzi. Az ellenőrzés során figyelemmel kell lenni a tervegyeztetésen történt előírásokra, valamint a pályázati felhívás függelékében meghatározott szakmai tartalmi követelményekre.

(2) A bányászati tájrendezések kivitelezése esetén

a) a műszaki ellenőr által igazolt számlák műszaki tartalmát a KAKF a helyszínen ellenőrzi;

b) a kivitelezések befejezésével a műszaki átadás-átvételt a KAKF-nak igazolni kell. A végszámla kiegyenlítésére csak abban az esetben kerülhet sor, ha a végállapotot rögzítő dokumentáció és az utógondozási terv a KAKF által jóváhagyásra került.;

c) az utógondozási tervben meghatározott tevékenység ellenőrzését öt éven keresztül, évi legalább egy helyszíni ellenőrzéssel a KÖFI végzi. Az utógondozási tevékenységet a KAKF bármikor ellenőrizheti.;

d) a kivitelezői szerződésben előírt garanciális idő leteltével a KÖFI a KAKF bevonásával garanciális bejárást folytat le;

e) az ellenőrzési tevékenységről dokumentációt kell készíteni, amely dokumentáció a tevékenység jellemző fázisainak fényképes rögzítését is tartalmazza;

f) a tájrendezés dokumentálását, az ötödik év utáni végleges jegyzőkönyvi lezárását a KÖFI végzi.

Prioritási listán alapuló rendszer szabályai

31. §

(1) Az R. 16.§ (1) bekezdésének a) pontja szerinti feladatnak (a továbbiakban: KöM egyedi feladatok) minősülnek azok feladatok, amikor a kármentesítésért a Minisztérium a felelős a külön jogszabályok alapján:

a) a Minisztérium a felelős, mint a kormányzati munkamegosztás szerint felelős minisztérium (a továbbiakban KöM alprogramba tartozó egyedi projektek),

b) a Minisztérium a felelős, ha nincs más felelős (KöM felelősségi körébe tartozó egyedi projektek).

(2) Az R. 16.§ (1) bekezdésének b) pontja szerinti feladatnak (a továbbiakban: megelőlegezési projektek) minősülnek azok az Áe. 82.§ (1) bekezdése szerint végrehajtott kármentesítések, ha

a) a kármentesítésért felelős személyt a hatóság kármentesítési határozatban kármentesítésre kötelezte és

b) a kármentesítés környezetvédelmi indokból nem halasztható és

c) a kármentesítésért felelős személy pénzügyi helyzete a kármentesítést nem teszi lehetővé.

(3) A prioritási listán alapuló rendszer működtetésére az e fejezetben szabályozott eltérésekkel az egyedi döntés szabályait kell alkalmazni.

(4) A közbeszerzési eljárás szabályai szerint kiválasztott vállalkozók bevonásával végzett kármentesítés végrehajtásban részt vesznek:

a) a környezetvédelmi helyettes államtitkár irányítása alá tartozó szervezetek, szervezeti egységek a keretfelelősi és szakmai irányítási feladatok ellátásában,

b) a KGI a szakmai előkészítéssel kapcsolatos feladatokban,

c) a KÖFI a KAC általános szabályai szerint,

d) a KTE (Kármentesítési Területkezelési Egység) – mint a 33/2000. Korm. rendelet 4.§ (8) bekezdése szerinti, a KöM felelősségi körébe tartozó kármentesítések (beleértve a szükséges területvásárlást, területkezelést, kisajátítást) irányításával megbízott szervezet – a kármentesítési feladatok végrehajtásában.

(5) A prioritási listán alapuló döntésekről a környezetvédelmi helyettes államtitkár rendszeresen tájékoztatja a KAKF-ot.

32. §

(1) Az R. 16.§ (1) bekezdésében meghatározott kármentesítések tervezése és végrehajtása a Nemzeti Kármentesítési Prioritási Listához (NKPL) igazodóan történik.

(2) Az NKPL-ben a szennyezett, károsodott területek előzetes egyszerűsített relatív kockázatbecslés alapján kapnak egy prioritási számot, amely kifejezi a szennyezett, károsodott terület környezeti kockázatát, a kármentesítés sürgősségét.

(3) Az NKPL-t a KGI készíti el a környezetvédelmi helyettes államtitkár által jóváhagyott módszertan szerint. Az NKPL-t a KGI folyamatosan karban tartja, az aktualizált NKPL-t a környezetvédelmi helyettes államtitkárnak tárgyév március 31-ig megküldi, illetve arról igény szerint adatot szolgáltat.

33. §

(1) A KöM egyedi feladatok esetében az illetékes környezetvédelmi felügyelőség tárgyév március 31-ig javaslatot tesz a tárgyévben finanszírozható KöM egyedi feladatokra.

(2) A KGI a felügyelőségi javaslatokban szereplő kármentesítések esetében aktualizálja a prioritási számot, illetve azokat prioritási számmal látja el, felülvizsgálja a KöM egyedi feladatok közé tartozást és összesíti a KöM egyedi feladatok közé tartozó felügyelőségi javaslatokat, majd tárgyév április 30-ig a környezetvédelmi helyettes államtitkár elé terjeszti a KöM egyedi feladatok közé tartozó kármentesítési feladatokat.

(3) A környezetvédelmi helyettes államtitkár jóváhagyását követően a KTE a tárgyév május 31-ig megbecsüli a kármentesítési feladatok várható költségét, a tárgyévi rendelkezésre álló források alapján összeállítja a tárgyévben finanszírozható kármentesítési feladatok ütemtervét indoklással, szükség esetén több változatban.

(4) Az ütemtervet a környezetvédelmi helyettes államtitkár javaslata alapján a közigazgatási államtitkár június 15-ig hagyja jóvá.

(5) Az ütemterv alapján a KTE lebonyolítja kármentesítési feladat végrehajtására vonatkozó közbeszerzési eljárást szakmai értékelő bizottság működtetésével, döntőbizottság összehívásával.

(6) A közbeszerzés nyerteséről szakmai értékelő bizottság javaslatára támaszkodva, döntőbizottság elnöke, a környezetvédelmi helyettes államtitkár dönt.

(7) A közbeszerzés nyertesével kötendő szerződést a KTE készíti elő a környezetvédelmi helyettes államtitkár javaslata alapján, amelyet a KÖFI ellenjegyzését követően, a környezetvédelmi helyettes államtitkár aláír.

34. §

(1) A megelőlegezési feladatok esetében a felügyelőségek tárgyév március 31-ig a környezetvédelmi helyettes államtitkárnál kezdeményezik a kármentesítés megelőlegezését.

(2) A kezdeményezés tartalmi követelményei a tárgyévben várhatóan megelőlegezési feladatot jelentő szennyezett területekre vonatkozóan:

a) az OKKP információs rendszerének (KÁRINFO) működtetéséhez szükséges adatokat, így különösen az ASZF és a B adatlapokat,

b) a kármentesítési határozatok és azt megalapozó dokumentumok,

c) a kármentesítés tárgyévi elvégzésének környezetvédelmi indokai,

d) a kármentesítési határozatok nem teljesítésének dokumentálása,

e) a kármentesítésért felelős aktuális pénzügyi helyzetének dokumentálása,

f) a várható finanszírozási igény nagysága éves bontásban.

(3) A KGI tárgyév április 15-ig a felügyelőségi kezdeményezésekben lévő szennyezett területeket prioritási szám adásával felveszi az NKPL-be, illetve aktualizálja az NKPL-t a kezdeményezésben lévő információk alapján.

(4) A környezetvédelmi helyettes államtitkár a KGI bevonásával gondoskodik a szennyezett területek szakmai értékeléséről (beleértve az indokolt kármentesítési költségek meghatározását), majd a szakmailag tárgyévben finanszírozható kármentesítések dokumentációját május 5-ig megküldi a KÖFI-nek.

(5) A KÖFI május 31-ig elvégzi a kezdeményezések pénzügyi értékelését, amely magában foglalja annak megállapítását, hogy:

a) a kötelezett pénzügyi helyzete valóban nem teszi lehetővé a kármentesítési feladatok a határozatnak megfelelő ütemű ellátását,

b) mekkora összegű KAC támogatás szükséges a tárgyévi kármentesítési feladatok ellátásához.

(6) A környezetvédelmi helyettes államtitkár javaslata alapján a miniszter június 15-ig dönt a megelőlegezési feladatok finanszírozásáról, arról a felügyelőségeket, a KGI-t, a KÖFI-t és a KTE-t tájékoztatja.

(7) A KTE lebonyolítja a közbeszerzési eljárást a kármentesítési feladatok elvégzésére.

(8) A KTE előkészíti a kármentesítési feladatok elvégzésére vonatkozó szerződéseket, azt a KÖFI ellenjegyzését követően a KTE vezetője aláírja.

35. §

(1) A KTE gondoskodik a KöM egyedi feladatok és megelőlegezési feladatok műszaki ellenőrzéséről.

(2) A KöM egyedi feladatok és megelőlegezési feladatok kifizetései esetében

a) KGI végzi a szakmai teljesítés igazolását,

b) a KÖFI végzi az érvényesítést és ellenjegyzést,

c) a megelőlegezési feladatoknál az illetékes környezetvédelmi felügyelőség hatósági ellenőrzést végez,

d) a keretfelelős helyettes államtitkár utalványoz.

(3) A megelőlegezési feladatok esetében a KÖFI figyelemmel kíséri a kármentesítésért felelős vagyoni, pénzügyi helyzetét, gondoskodik a megelőlegezett összeg visszatéríttetéséről.

36. §

(1) Az általános szabályok szerinti ellenőrzések során a szakmai ellenőrzést a környezetvédelmi helyettes államtitkár koordinálja.

(2) A KTE szakmai ellenőrzését a KGI végzi.

(3) Az OKKP általános pályázati rendszerben működő támogatásainál a kármentesítés végrehajtójának szakmai ellenőrzését a KTE végzi.

(4) Az OKKP közcélú pályázati rendszerben működő támogatásainál a támogatottak szakmai ellenőrzését a KGI végzi.

A Kormány döntésén alapuló rendszer szabályai

37. §

(1) A Kormány döntés előkészítéséért a közigazgatási államtitkár felelős.

(2) Az előkészítés során biztosítani kell, hogy a felhasználás igazodjon a KAC felhasználási szabályaihoz.

(3) A Kormány döntések végrehajtásának koordinálásáért a közigazgatási államtitkár a felelős, a végrehajtásra ügyrendet készít elő. Az ügyrendet miniszter hagyja jóvá.

(4) A hatályos Kormány döntések alapján a felhasználási tervet szükség szerint módosítani kell.

Az egyedi döntésen alapuló rendszer szabályai

38. §

(1) A keretfelelős feladatai:

a) a kerettel kapcsolatos feladatok végrehajtásában résztvevők éves munkaterveinek jóváhagyása,

b) javaslattétel a kötelezettségvállalásra,

c) a kötelezettségvállalásról szóló döntés alapján a szerződések aláírása,

d) szerződések teljesítésekor utalványozás,

e) a feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló elfogadása,

f) koordináció a KAC egyéb részeivel,

g) a környezetvédelmi helyettes államtitkár, a természetvédelmi helyettes államtitkár és a közigazgatási államtitkár folyamatos tájékoztatása.

(2) A végrehajtó szervezet, szervezeti egység feladatai:

a) éves munkaterv készítése,

b) munkaterv szerinti feladatok végrehajtása,

a) kötelezettségvállalás előkészítése,

d) szerződések teljesítésének igazolása,

e) a feladatok végrehajtásáról szóló beszámoló előkészítése,

f) nyilvántartások vezetése,

g) a felelős folyamatos tájékoztatása.

(3) A kötelezettségvállalásról 10 millió Ft alatt a közigazgatási államtitkár, 10 millió Ft felett, továbbá valamennyi egyedi közcélú feladat esetében a miniszter dönt.

39. §

Az egyedi döntésen alapuló rendszer keretében történő KAC felhasználáshoz a KöM stratégiájába illeszkedő szakmai programot a keretfelelős a KAC tervezés keretében készíti el.

40. §

(1) A végrehajtás elősegítése érdekében a szakmai programon belül a keretfelelős március 31-ig éven belül ütemezi a projektek megvalósítását. Nem szükséges az ütemezésbe beilleszteni a szakmai programban eseti felmerüléssel is befogadható projekteket.

(2) A végrehajtó szervezetek, szervezeti egységek a szakmai programban megadott szempontok alapján javaslatot tesznek a támogatható projektek körére.

41. §

(1) A szabadkézi vétel keretében megvalósuló beszerzések esetében a keretfelelős a végrehajtó szervezet, szervezeti egység útján gondoskodik a szabadkézi vétel lebonyolításáról. A keretfelelős által meghatározott szakmai szempontok az ajánlatkérés során, az ajánlatok elbírálásánál, a szerződés feltételeinek meghatározásakor érvényesítendők.

(2) A közbeszerzési eljárás lebonyolításba a keretfelelőst be kell vonni a következő lépéseknél:

a) az ajánlattételi felhívás megfogalmazása,

b) a beérkezett ajánlatokkal kapcsolatos döntéselőkészítési feladatok, pályázatok értékelésére létrehozott bizottságban való részvétel,

c) a nyertes ajánlattevővel kötött szerződés feltételeinek meghatározása.

(3) A közbeszerzési eljárás lebonyolításába be kell vonni a Beruházási és Vagyongazdálkodási Főosztályt.

(4) A beszerzésről

a) 20 millió Ft alatt az érintett helyettes államtitkár,

b) 20–100 millió Ft között a közigazgatási államtitkár,

c) 100 millió Ft felett a miniszter

dönt.

Közcélú pályázati rendszer szabályai

42. §

(1) A keretfelelős feladatai megegyeznek az egyedi döntésen alapuló rendszer keretfelelőseinek feladatával. A keretfelelős látja el a szakértői bizottság elnöki feladatait.

(2) A végrehajtás a 43–45.§-ok szerint, keretenként egységesen történik.

43. §

(1) Az érintett szakértői bizottságok – a keretfelelős előzetes javaslata alapján – tárgyév február 20-ig javaslatot tesznek a pályázati felhívás szakmai tartalmára.

(2) A KAKF a szakértői bizottság javaslata alapján összeállítja a közcélú pályázati felhívást, amelyet az általános pályázati felhívás részeként kell megjelentetni.

44. §

(1) A beérkezett közcélú pályázatokat a KAKF nyilvántartásba veszi és ellenőrzi a formai és tartalmi követelményeknek való megfelelést.

(2) A pályázatok értékeléséről a keretfelelős gondoskodik.

(3) A keretfelelős előterjesztést készít szakértői bizottság számára a pályázatok támogatására vonatkozóan.

(4) A KAKF felterjesztésére a szakértői bizottság javaslata alapján a miniszter dönt a pályázatok támogatásáról.

45. §

(1) A támogatásokra vonatkozó szerződés-előkészítési feladatokat a KAKF végzi.

(2) A támogatási szerződést a keretfelelős írja alá.

A kárelhárítási feladatok finanszírozása

46. §

(1) A kárelhárítási feladatok esetében a folyamatos tervezésről a KÖFI kiemelten gondoskodik, és szükség szerint kezdeményezi a fel nem használt keret más célokra való átcsoportosítását.

(2) A kötelezettségvállalás során a közbeszerzési eljárás alkalmazása indokolt esetben, sürgősség miatt nem kötelező.

(3) A kárelhárítási feladatoknál a keretfelelős közigazgatási államtitkár, aki döntését az érintett helyettes államtitkár bevonásával hozza meg.

Záró rendelkezések

47. §

(1) Ez az utasítás a kiadását* követő 8. napon lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre alkalmazni kell.

(2) Az utasítás hatályba lépésével egyidejűleg

a) a Környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzaton belül kezelt, a bányavállalkozókra át nem hárítható bányászati tájrendezést szolgáló Alap felhasználásának szabályairól szóló 7/1999. (K. Ért. 6.) KöM utasítás,

b) a Környezetvédelmi alap célfeladatok fejezeti kezelésű előirányzat kezelésének és működtetésének szabályairól szóló 4/1999. (K. Ért. 4.) KöM utasítás, valamint az azt módosító 6/2000. (K. Ért. 4.) KöM utasítás, 8/2000. (K. Ért. 4.) KöM utasítás és a 12/2000. (K. Ért. 7.) KöM utasítás

hatályát veszti.

(3) A KAC nyilvántartására vonatkozó szabályzatokat 2001. május 31-ig a 6.§ szerint kell kidolgozni és jóváhagyni.

Dr. Turi-Kovács Béla s. k.,

környezetvédelmi miniszter

1. számú melléklet a 4/2001. (K. Ért. 4.) KöM utasításhoz


A KAC 2001. felhasználási terve

Költségvetési törvény szerinti tárgyévi kiadási előirányzat:

30 490 400 000

Termékdíj visszaigénylés (1995. évi LVI. törvény)

1 700 000 000

Felhasználható tárgyévi kiadási előirányzat:

28 790 400 000

A 7/2001 (III. 9.) KöM rendelet szerinti felhasználási jogcímek

összeg

Felelős

5.§ a)

a környezet és természet védelmét közvetlenül elősegítő fejlesztésekqqberuházások megvalósításáhozqqműszakiqqszervezési intézkedések bevezetéséhezqqvalamint újrahasznosítási rendszerek működtetéséhez nyújtott támogatásra

19 957 545 600

közigazgatási államtitkár

5.§ b)

közcélú környezetvédelmi és természetvédelmi feladatok finanszírozására

%

összeg

3 602 632 000

 

 

19.§ a) környezetvédelmi cél

17,5

630 460 600

 

környezetvédelmi helyettes államtitkár

 

19.§ b) természetvédelmi cél

15

540 394 800

 

természetvédelmi helyettes államtitkár

 

19.§ c) szakmapolitikai programok kidolgozásaqqelőkészítése

10

360 263 200

 

közigazgatási államtitkár

 

19.§ d) környezetvédelmi és természetvédelmi információs rendszer fejlesztése és működtetése

7,5

270 197 400

 

közigazgatási helyettes államtitkár

 

19.§ e) környezetvédelmi és természetvédelmi kommunikáció megerősítése

15

540 394 800

 

Kabinetiroda vezetője

 

19.§ f) környezetvédelmi és természetvédelmi társadalmi szervezetek és mozgalmak környezetvédelmi programjainakqqkezdeményezéseinek támogatása

10

360 263 200

 

politikai államtitkár

 

19.§ g) stratégiai koordináció erősítéseqqaz EU integráció elősegítése

10

360 263 200

 

közigazgatási államtitkár

 

19.§ h) környezetvédelmi és természetvédelmi kutatás-fejlesztési feladatok

15

540 394 800

 

közigazgatási államtitkár

5.§ c)

a környezetvédelmi és természetvédelmi mérőqqmegfigyelő rendszerek kialakításátqqműködtetését szolgálóqqa jogszabályok betartatását elősegítő feladatok – beleértve a Minisztérium háttérintézményének környezetvédelmi és természetvédelmi feladatainak – finanszírozására

1 829 123 200

közigazgatási államtitkár

5.§ d)

a nemzeti park igazgatóságok természetvédelmi vagyonkezelésével összefüggő feladatok finanszírozására

683 772 000

természetvédelmi helyettes államtitkár

5.§ e)

az azonnali beavatkozást igénylő környezeti károkozásqqilletve veszélyeztetés elhárítását szolgáló intézkedések költségeinek – ismert károkozó esetén átmenetiqqegyéb esetekben végleges – megtérítésére

1 439 520 000

közigazgatási államtitkár

5.§ f)

a Kac kezeléséhezqqműködtetéséhezqqbevételei beszedéséhezqqpénzeszközei felhasználásának ellenőrzéséhez szükséges költségek fedezésére

1 277 807 200

közigazgatási államtitkár

 

 

28 790 400 000

 


A táblázatban szereplő előirányzatok terhére szerződéskötés csak abban az esetben lehetségesqqha a KAC-ból a fedezet igazoltan rendelkezésre áll. Egyéb eljárást a Miniszter külön utasításban szabályozza.
a 4/2001. (K. Ért. 4.) KöM utasításhoz
A szakmai programok részletes felhasználási szabályai

I. Országos Környezetvédelmi Kármentesítési Program

A felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. (III.17.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 4.§ (4) bekezdése szerinti Országos Környezeti Kármentesítési Programot (a továbbiakban: OKKP) a KAC finanszírozza.

Rövidítések

OKKP

Országos Környezetvédelmi Kármentesítési Program

KGI

Környezetgazdálkodási Intézet OKKP-val foglalkozó részlege, Kármentesítési Koordinációs Központ

KÖFI

Környezetvédelmi Fejlesztési Intézet OKKP-val foglalkozó részlege

KTE

Kármentesítési Területkezelési Egység

Kr.

A felszín alatti vizek minőségét érintő tevékenységekkel összefüggő egyes feladatokról szóló 33/2000. (III.17.) Korm. rendelet

KAC

Környezetvédelmi alap célfeladat fejezeti kezelésű előirányzat

KöM

Környezetvédelmi Minisztérium

NKPL

Nemzeti Kármentesítési Prioritási Lista

FAVI

Felszín Alatti Víz és Földtani Közeg Nyilvántartási Rendszer

KÁRINFO

a felszín alatti vizet illetve földtani közeget veszélyeztető, szennyező, károsító szennyező források, továbbá a szennyezett területek térinformatikai rendszere

KACF

KAC Koordinációs Főosztály


A felelősök és végrehajtók általános feladatai
Az OKKP különböző részeiben nevesített felelősök és végrehajtók általános feladatai az alábbiak. Az általános feladatok mellett, az OKKP egyes részeihez kapcsolódóan a feladatok ellátására speciális szabályok is vonatkoznak.

Az OKKP részei:
a) Általános feladatok
aa) Irányítás
ab) Szakmai koordináció
ac) Ellenőrzés
ad) OKKP működtetés
ae) OKKP működtetési szervezet létrehozása, fejlesztése
af) K+F
ag) PR
ah) Hazai és nemzetközi kapcsolatok
ai) Szabályozás
b) Országos feladatok
ba) KÁRINFO és FAVI
bb) Szennyezőforrások, szennyezett területek számbavétele
bc) a Nemzeti Kármentesítési Prioritási Lista (a továbbiakban: NKPL) módszertani fejlesztése és összeállítása
bd) Önkormányzati alprogramok előkészítése
be) Tárcák alprogramjainak előkészítése
c) Egyedi feladatok
ca) KöM egyedi projektek
cb) Megelőlegezési projektek
cc) Ismert fedezethiányos kármentesítések támogatása
cd) Területkezelés, területvásárlás, kisajátítás, barnamezős projektek

a) Általános feladatok
aa) Irányítás
Feladat:
Az OKKP általános irányítása magában foglalja az OKKP működtetésének irányítási feladatait, koordináló szervezetek létrehozását és működtetését, az OKKP szakmai fejlődése és az ellenőrzés eredményei alapján az OKKP működésének fejlesztését. Az OKKP irányítása keretében kell gondoskodni a Kr. 4.§-ában foglaltak szerint a KöM-re háruló kormányzati feladatok ellátásáról, a tárcaközi kapcsolattartásról is.

Felelős:
Az OKKP irányításáért a közigazgatási államtitkár a felelős. A közigazgatási államtitkár egyes irányítási feladatokat ezen utasítás szerint a környezetvédelmi helyettes államtitkárnak átad, illetve szükség szerint átadhat.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
Az általános irányítási feladatokat a közigazgatási államtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek útján, illetve szükség szerint külső szakértők segítségével látja el.

Eljárás:
Az irányítási feladatokat a KAC működtetési feladatok keretében és szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
ab) Szakmai koordináció, irányítás

Feladat:
Az OKKP valamennyi részében a szakmai követelmények meghatározása, a szakmai követelményeknek való megfelelés elősegítésének (pl. szabályozások, K+F feladatok) koordinációja, valamennyi döntéselőkészítő és ellenőrzési folyamat szakmai véleményezése, összehangolása. Szakmai követelmények különösen: a felszín alatti vizek és földtani közeg védelmével, a környezetvédelmi szempontokkal kapcsolatos követelmények. A szakmai koordináció részét képezi javaslat kidolgozása:
– az OKKP szakmai koncepciójának felülvizsgálatára és korrekciójára, a szakmai stratégiai irányok megfogalmazására,
– a KAC kármentesítési feladatokat szolgáló előirányzatának felosztásáról, és a felhasználás szabályait tartalmazó miniszteri utasítás előterjesztésének előkészítése.
A feladatok közé tartozik az OKKP-val kapcsolatosan az Országgyűlés, illetve a Kormány részére készítendő előterjesztések, jelentések előkészítésének irányítása, különös tekintettel a 2205/1996. (VII.24.) Korm. hat. 5. pontja, illetve a 2304/1997. (X.8.) Korm. hat. 2. és 4. pontjai szerinti kötelezettségekre.

Felelős:
A szakmai irányításért, koordinációért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.
Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A szakmai koordináció, szakmai irányítás feladatainak végrehajtását a környezetvédelmi helyettes államtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek útján, a KGI, a KÖFI érintett egységeinek és a KTE bevonásával, továbbá külső szakértők segítségével végzi.

Eljárás:
A szakmai koordináció és irányítás feladatait a KAC működtetési feladatok keretében és szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
Az OKKP valamennyi részéért felelős köteles egyeztetni a szakmai irányításért és koordinációért felelős környezetvédelmi helyettes államtitkárral, és számára folyamatos tájékoztatást adni.
A szakmai irányítás végrehajtását állandó munkacsoportok segítik:
– Kármentesítési Programcsoport
– Alprogramok tárcaközi koordináló munkacsoportja
A munkacsoportok szervezési, előkészítési, lebonyolítási feladatait a KGI látja el.

Kármentesítési Programcsoport:
Az OKKP KöM-öt érintő feladatainak, továbbá az érintett tárcák felelősségi körébe tartozó kármentesítések előrehaladásának figyelemmel kísérésére, az OKKP-ban résztvevő KöM szervezetek (háttérintézetek, környezetvédelmi felügyelőségek, KTE) tevékenységének összehangolására, illetőleg a résztvevők folyamatos informálására Kármentesítési Programcsoport (a továbbiakban: Programcsoport) működik, amelynek elnöke a környezetvédelmi helyettes államtitkár vagy az általa megbízott személy.
Tagjai: az OKKP végrehajtásában közvetlenül érintett KöM egységek és szervezetek, valamint a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség kijelölt képviselői, illetőleg a környezetvédelmi felügyelőségek delegált koordinátorai, továbbá a KGI, a KÖFI és a KTE érintett vezetői.
Az ülésre meghívást kapnak a napirend szerint érintett KöM szervezeti egységek vezetői, illetve külső szakértők.
A Programcsoport alkalomszerűen, de minimum félévente ülésezik.

Alprogramok tárcaközi koordináló munkacsoportja
A környezetvédelmi miniszter Kr. 4.§ (7) bekezdése szerinti feladatának ellátását, az alprogramok, koordinálását, tárcaközi koordináló munkacsoport segíti.
Elnöke: a környezetvédelmi helyettes államtitkár vagy az általa megbízott személy.
a) külső tagok:
a Miniszterelnöki Hivatal és ezen belül a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az Állami Privatizációs Rt., a Pénzügyminisztérium, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a Gazdasági Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, az Oktatási Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Országos Területfejlesztési Központ, továbbá az Alprogramok irányítóinak kijelölt képviselői.
b) belső tagok:
a KöM témában érintett főosztályainak, a KGI, a KÖFI és a KTE meghívott képviselői,
c) tanácskozási jogú tagok:
az érintett szakértői szervezetek képviselői.
ac) Ellenőrzés

Feladat:
Az OKKP keretében folyó tevékenységek átfogó, illetőleg részletes pénzügyi és szakmai ellenőrzése.

Felelős:
Az ellenőrzésért a közigazgatási államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
Az ellenőrzést – külső szakértők bevonásával – az Ellenőrzési Önálló Osztály, a környezetvédelmi helyettes államtitkár, a KGI, a KTE, a KÖFI végzik.

Eljárás:
Az ellenőrzési feladatokat a KAC működtetési feladatok keretében és szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
Az ellenőrzésre vonatkozik még a KöM ellenőrzési szabályzat.
ad) OKKP működtetés

Feladat:
Az OKKP részeinek és egészének működtetése a KAC szabályozásának és a szakmai követelményeknek megfelelően. A működtetési feladatok jellegük szerint lehetnek:
– szakmai jellegű feladat: a környezetvédelmi helyettes államtitkár felelősségébe tartozó feladatok szakmai előkészítésében való részvétel jelen utasítás szerint, továbbá a KGI számára megjelölt feladatok ellátása
– pénzügyi jellegű feladat: az OKKP KAC keretében történő pénzügyi feladatai a KAC utasítás szerint a KÖFI számára megjelölt feladatok ellátása (pénzügyi értékelés, számviteli nyilvántartás, pénzügyi kifizetések ellenjegyzése stb.),
– beruházói jellegű feladat: a KöM, illetve intézményei, szervezetei által megvalósítandó beruházások lebonyolítása a beruházás előkészítésétől – beleértve a területvásárlást, kisajátítást, területkezelést – az utóellenőrzésig, a KAC utasítás szerint a KTE számára megjelölt feladatok ellátása.
A működtetési feladatok közé tartoznak a nyilvántartási feladatok, a beszámolók előkészítésének feladatai. A szakmai nyilvántartási feladatok az alábbiak:
– Az OKKP során keletkezett levelezés, dokumentumok, tanulmányok rendszerezése, rendezett tárolása.
– A kijelölt dokumentáció folyamatos digitális archiválása.
– Szakirodalmi gyűjtemény, kézi könyvtár kezelése.
– Megkeresés esetén adatszolgáltatás, információ átadás.
A pénzügyi nyilvántartási szabályokat a KAC rendelet és az Áht. szabályozása tartalmazza.
A beruházói feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartást a folyamat egészére kell elkészíteni a szakmai és pénzügyi nyilvántartási követelményekkel összehangoltan.
A háromféle nyilvántartási rendszer összehangolását, egységességét biztosítani kell.
A nyilvántartások alapján a végrehajtók havonta rendszeresen és igény szerint szolgáltatnak adatok a közigazgatási államtitkár és a környezetvédelmi helyettes államtitkár felé.
Kormányhatározatok szerint a KöM-t érintő kármentesítési beruházásokkal, kapcsolatos KöM-re háruló feladatok ellátása.

Felelős:
A működtetés szakmai jellegű feladataiért felelős a KGI vezetője, a pénzügyi jellegű feladataiért a KÖFI vezetője, a beruházói jellegű feladatokért a KTE vezetője.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A működtetés szakmai jellegű feladatait a KGI, a pénzügyi jellegű feladatait a KÖFI, a beruházói jellegű feladatokat a KTE végzi, szükség szerint külső szakértők bevonásával.

Eljárás:
Az OKKP működtetési feladatokat a KAC működtetési feladatok keretében és szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
A KGI, a KÖFI és a KTE számára megállapított feladatok forrását az OKKP ezen részében kell tervezni, kivéve az OKKP valamelyik részéhez kapcsolódó, de más intézmény, vagy külső szakértő által ellátandó feladatok forrását.

ae) OKKP működtetési szervezet létrehozása, fejlesztése

Feladat:
A KTE létrehozásának, a KGI, a KÖFI OKKP-val kapcsolatos feladatainak ellátását biztosító egyszeri jellegű, a szükséges szervezetek felállításával kapcsolatos feladatok

Felelős:
Az OKKP működtetési szervezet fejlesztéséért a közigazgatási államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
KGI, KöFI, KTE a végrehajtó szervezet, saját feladatkörükben.

Eljárás:
Az OKKP működtetési szervezet fejlesztésével kapcsolatos feladatokat a KAC működtetési feladatok keretében és szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
af) K+F feladatok

Feladat:
Az OKKP szakmai megalapozásával kapcsolatos kutatási és műszaki fejlesztési feladatok ellátása.

Felelős:
A K+F feladatokért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A K+F feladatok végrehajtását, a környezetvédelmi helyettes államtitkár – a KöM kutatási és műszaki fejlesztési tevékenységével összhangban – az irányítása alá tartozó szervezeti egységek útján, illetve a KöM érintett szervezeteinek bevonásával, a külső szakértők segítségével végzi.

Eljárás:
Az OKKP K+F feladatait a KAC közcélú feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

ag) PR feladatok

Feladat:
Az OKKP-t érintő KöM kommunikációs tevékenység ellátása – a KöM kommunikációs tevékenységével összehangoltan – az OKKP jelentősebb eredményeinek közreadása (kiadványok szerkesztő bizottság működtetésével, internet, CD lemez, stb).

Felelős:
A környezetvédelmi helyettes államtitkár a KöM PR feladataiért felelős egység vezetőjének bevonásával.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A PR feladatok végrehajtását a környezetvédelmi helyettes államtitkár külső szakértők segítségével végzi.

Eljárás:
Az OKKP PR feladatait a KAC közcélú feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

ah) Hazai és nemzetközi kapcsolatok

Feladat:
A nemzetközi együttműködésekkel, támogatásokkal kapcsolatos tárcaszintű feladatok ellátása, illetve a programhoz kapcsolódó továbbképzési, oktatási, feladatok szakmai irányítása, továbbá részvétel hazai és nemzetközi konferenciákon, előadások tartásával.

Felelős:
A hazai és nemzetközi kapcsolatokért az EU integrációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a felelős, a környezetvédelmi helyettes államtitkár bevonásával.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A hazai és nemzetközi kapcsolatok feladatainak végrehajtását az EU integrációért és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek útján, külső szakértők segítségével végzi.

Eljárás:
A hazai és nemzetközi kapcsolatok feladatait a KAC közcélú feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

ai) Szabályozás

Feladat:
Az OKKP megalapozott működtetéséhez szükséges jogi, műszaki, gazdasági szabályozás koncepcionális előkészítése, kidolgozása, előterjesztése, továbbá a témakört érintő hatályos jogszabályok hatékony és eredményes működtetési feltételeinek elősegítése.

Felelős:
A szabályozási feladatokért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A szabályozási feladatok végrehajtását a környezetvédelmi helyettes államtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek útján, a KGI bevonásával, továbbá külső szakértők segítségével végzi.

Eljárás:
A szabályozási feladatokat a KAC közcélú feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

b) Országos feladatok
ba) KÁRINFO és FAVI információs rendszerek fejlesztése, működtetése

Feladat:
A Kr. 17.§-a szerinti Környezetvédelmi Felszín Alatti Víz és Földtani Közeg Nyilvántartási Rendszer (FAVI) részeként, a felszín alatti vizet illetve földtani közeget veszélyeztető, szennyező, károsító szennyező források, továbbá a szennyezett területek térinformatikai rendszerének (KÁRINFO) továbbfejlesztése. A FAVI nyilvántartási rendszerrel összhangban, a KÁRINFO-hoz kapcsolódó eszközbeszerzések és informatikai oktatási programok végrehajtása.

Felelős:
A KÁRINFO-ért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A KÁRINFO-val kapcsolatos feladatok végrehajtását a környezetvédelmi helyettes államtitkár az irányítása alá tartozó szervezeti egységek útján, a KGI tevékenységére támaszkodóan, továbbá külső szakértők segítségével végzi.

Eljárás:
A KÁRINFO-val kapcsolatos feladatokat a KAC közcélú feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

bb) Szennyezőforrások, szennyezett területek számbavétele

Feladat:
A környezeti elemekre vonatkozó egységes adatszolgáltatási és nyilvántartási követelményekre figyelemmel, a 9. pont szerinti információs rendszerekre támaszkodóan a felszín alatti vizet, illetve földtani közeget veszélyeztető szennyezőforrások teljes körű országos számbavétele (a 2205/1996. (VII.24.) Korm. határozat 6. pontja szerint).

Felelős:
Az országos számbavételért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
Az országos számbavétel végrehajtása KGI feladata.

Eljárás:
Az országos számbavétel feladatait a jogszabály érvényesítést elősegítő feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
Az országos számbavétel a szennyezőforrásokról, szennyezett területekről információval rendelkező szervezetek megkeresésével kezdődik, majd velük szerződést kell kötni az ASZF, illetve B adatlapok kitöltésére. A számbavétel részét képezi az adatok felülvizsgálata is. A számbavétel során biztosítani kell, hogy átfedések ne legyenek, az adatok kitöltöttsége lehetőség szerint teljes körű és homogén legyen.

bc) NKPL módszertani fejlesztése, összeállítása, aktualizálása

Feladat:
A Kr. 4.§ (9) bekezdése alapján készül az NKPL. Az NKPL előminősítés, relatív kockázatbecslés, illetőleg – a kármentesítés egyes szakaszaiban – kockázatfelmérés alapján meghatározott fontossági sorrend. A veszélyeztetés, szennyezés ismertségi állapotától függően különböző szintű adatokra támaszkodva, a kármentesítés (tényfeltárás, műszaki beavatkozás, utóellenőrzés) különböző szakaszaira eltérő módszerekkel készülő különböző (I. II. és III.) prioritási listák. A szennyezőforrások, szennyezett területek évről évre növekvő számbavételi adataira támaszkodó NKPL módszertana folyamatosan ciklikus fejlesztés alatt áll.
Az NKPL különböző (I. II. és III.) prioritási listáiban lévő adatokra támaszkodva készül el – a fontossági sorrend és a források figyelembe vételével összeállított – a környezetvédelmi miniszter felelősségi körébe tartozó kármentesítési feladat-végrehajtások évenként aktualizált ütemterve is.

Felelős:
Az NKPL készítéséért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
Az NKPL készítés feladatainak végrehajtása KGI feladata.

Eljárás:
Az NKPL készítés feladatait a jogszabály érvényesítést elősegítő feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
Az NKPL készítésébe bevonandók az országos számbavételben adatot szolgáltatók: az NKPL módszertant (és szoftvert) megadva a prioritási számot az adatszolgáltatók is meghatározhatják, amelyet a KGI-nek már csak felülvizsgálnia kell.
A KAC pályázatok és megelőlegezési kérelmek elbírálási igényével összhangban az ASZF adatlapok alapján prioritási számot kell adni a szennyezőforrásoknak és szennyezett területeknek május 31-ig.
Az NKPL-be folyamatosan fel kell venni és prioritási számot kell adni azoknak a szennyezett területeknek, amelyre KAC pályázatot, megelőlegezési kérelmet nyújtottak be.

bd) Önkormányzati alprogramok előkészítése

Feladat:
A Kormány 2304/1997. (X. 8.) számú határozatának mellékletének b) pontja szerinti önkormányzati alprogramok kialakításának érdekében támogatható
– az önkormányzati felelősségi körbe tartozó területek számbavétele;
– KÁRINFO-ban alkalmazott, a prioritási szám megállapításához szükséges ,,ASZF'' és ,,B'' adatlapok kitöltése;
– a számbavett területek prioritási számainak meghatározása;
– a Nemzeti Kármentesítési Prioritási Listára (NKPL) történő kerülés elősegítése;
– az önkormányzati alprogram kidolgozása (feladatok meghatározása, ütemezés, finanszírozási források megjelölése).

Felelős:
Az önkormányzati alprogramok előkészítéséért, koordinálásáért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
Az önkormányzati alprogramok előkészítési feladatainak végrehajtása KGI feladata.

Eljárás:
Az önkormányzati alprogramok előkészítési feladatait a KAC közcélú feladatok keretében, az közcélú pályázati rendszer szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
A KAC pályázati felhívás kidolgozása a környezetvédelmi helyettes államtitkár feladata. A pályázatok koordinációjával kapcsolatos feladatokat. A pályázatok szakmai értékelését a környezetvédelmi helyettes államtitkár végzi, ebbe bevonja a KGI-t, aki a pályázat NKPL-ben elfoglalt helyét adja meg. A pályázatok pénzügyi értékelése a KÖFI feladata. A döntést a környezetvédelmi helyettes államtitkár hozza meg. A pályázatokkal kapcsolatos szerződéskötési és finanszírozási feladatokat a KÖFI látja el. A szakmai ellenőrzés feladataiban a KGI vesz részt.
Az alprogram készítéséhez a KGI módszertani segítséget nyújt.

be) Tárcák alprogramjainak előkészítése:

Feladat:
A Kr. 4.§ (3) bekezdés b) pontja szerint állami felelősségi körű, különböző tárcákhoz tartozó kármentesítésekkel kapcsolatos koordinációs feladatok ellátása a Kr. 4.§ (6) és (7) bekezdései alapján, a 2205/1996. (VII. 24.) Korm. hat. 3. pontja, illetve a 2304/1997. (X. 8.) Korm. hat. 2. és 3. pontjaira is figyelemmel.

Felelős:
A tárcák alprogramjainak előkészítéséért, koordinációjáért a környezetvédelmi helyettes államtitkár a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A tárcák alprogramjainak előkészítési feladatainak végrehajtásában részt vesz a környezetvédelmi helyettes államtitkár, a KACF, a KGI és a KÖFI, továbbá az Alprogramok tárcaközi munkacsoportjának delegált tagjai.

Eljárás:
A tárcák alprogramjainak előkészítési feladatait a jogszabály érvényesítést elősegítő feladatok keretében, az egyedi döntés szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
A környezetvédelmi helyettes államtitkár kidolgozza a vonatkozó KAC közcélú pályázati felhívást.
Az alprogram készítéséhez a KGI módszertani segítséget nyújt.

c) Egyedi feladatok
ca) KöM felelősségébe tartozó egyedi projektek

Feladat:
A KAC utasítás 33.§-a szerinti KöM egyedi feladatok kármentesítésének végrehajtása.

Felelős:
A KöM felelősségébe tartozó egyedi projektekért a közigazgatási államtitkár a környezetvédelmi helyettes államtitkár bevonásával a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A KöM felelősségébe tartozó egyedi projektek végrehajtásában részt vesz a környezetvédelmi helyettes államtitkár, mint koordináló és keretgazda, a környezetvédelmi felügyelőségek a KGI koordinálásában a szakmai előkészítés tekintetében, a KACF, KGKF és a KÖFI a pénzügyi előkészítés tekintetében, továbbá a KTE a beruházások lebonyolításának felelőseként külső vállalkozók bevonásával.

Eljárás:
A KöM felelősségébe tartozó egyedi projekteket környezetvédelmi és természetvédelmi programok feladatok keretében, a prioritási listán alapuló rendszer szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

cb) Megelőlegezési projektek Áe. 82.§ (1) bekezdés alapján

Feladat:
A KAC utasítás 34.§-a szerinti kármentesítésének végrehajtása.

Felelős:
A megelőlegezési projektekért a közigazgatási államtitkár a környezetvédelmi helyettes államtitkár bevonásával a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A megelőlegezési projektek végrehajtásában részt vesz a környezetvédelmi helyettes államtitkár, mint koordináló és keretgazda, a környezetvédelmi felügyelőségek a KGI koordinálásában a szakmai előkészítés tekintetében, a KACF, KGKF és a KÖFI a pénzügyi előkészítés tekintetében, továbbá a KTE a beruházások lebonyolításának felelőseként külső vállalkozók bevonásával.

Eljárás:
A megelőlegezési projekteket környezetvédelmi és természetvédelmi programok feladatok keretében, a prioritási listán alapuló rendszer szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.

cc) Ismert, fedezethiányos kármentesítések támogatása

Feladat:
Az általános pályázati rendszer keretében pályázatot a kármentesítésre kötelezett nyújthat be. A kármentesítés akkor támogatható, ha a kötelezett a kármentesítési határozatnak megfelelő ütemben nem tudja finanszírozni kármentesítési feladatainak elvégzését. A kármentesítés szakaszaival összehangoltan pályázat nyújtható be:
a) tényfeltárásra,
b) műszaki beavatkozásra,
c) utóellenőrzésre,
d) kármentesítés több szakaszára együttesen, amelyeket a környezetvédelmi felügyelőség a kármentesítési határozatában összevontan kezel

Felelős:
A miniszteri utasítás szerint környezetvédelmi helyettes államtitkár

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
Az általános pályázati rendszerben, a miniszteri utasítás szerint

Eljárás:
Az általános pályázati rendszerben, a miniszteri utasítás szerint

cd) Területkezelés, területvásárlás, barnamezős projektek

Feladat:
A prioritási listán alapuló rendszer működtetése, valamint az ismert, fedezethiányos kármentesítések támogatása során szükségessé válhat:
– A kedvező területek megvétele, kisajátítása, illetve a terület kezelői jogai átvételének lebonyolítása.
– Adott területeken a jövőbeni területhasználat(ok) megtervezése, az adott térség területrendezési-, területfejlesztési terveivel összhangban, szükség esetén a tervek módosításának kezdeményezése, az érintett hatóságokkal, szervezetekkel és jövőbeni hasznosítókkal folyamatos, iterációs egyeztetések lebonyolítása, az ehhez kapcsolódó tervezési, szervezési, koordinációs feladatok ellátása.
– A területeken a kármentesítési beruházások végrehajtása a ca) és cb) pontok szerint, továbbá az utóellenőrzési feladatok ellátása.
– A területek hasznosítása, értékesítése.

Felelős:
A közigazgatási államtitkár a környezetvédelmi helyettes államtitkár bevonásával a felelős.

Végrehajtó szervezet, szervezeti egység:
A feladat végrehajtásában részt vesz a környezetvédelmi helyettes államtitkár, mint koordináló és keretgazda, a környezetvédelmi felügyelőségek a KGI koordinálásában a szakmai előkészítés tekintetében, a KACF, KGKF és a KÖFI a pénzügyi előkészítés tekintetében, továbbá a KTE a végrehajtás felelőseként, szükség esetén külső vállalkozók bevonásával.
KTE

Eljárás:
A KöM egyedi feladatok és a megelőlegezési projektekhez kapcsolódóan, annak részeként a környezetvédelmi és természetvédelmi programok feladatok keretében, a prioritási listán alapuló rendszer szabályai szerint kell finanszírozni és működtetni.
*

A kiadás napja: 2001. március 20.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére