BK BH 2001/413
BK BH 2001/413
2001.09.01.
Az emberrablás bűntette az önbíráskodás bűntettével a specialitás viszonyában van, ezért az önbíráskodás helyett akkor is emberrablást kell megállapítani, ha a tettesek a személy elleni erőszak és a kvalifikált (élet vagy a testi épség elleni közvetlen) fenyegetéssel a személyi szabadságuktól megfosztott sértettek szabadon bocsátását jogosnak vélt vagyoni igényük kikényszerítésétől tették függővé [Btk. 175/A § (1) bek., 273. §(1) bek.].
A megyei bíróság a 2000. április 14. napján meghozott ítéletével az I. r. és a II. r. vádlott bűnösségét 3 rb., társtettesként elkövetett emberrablás bűntettében állapította meg, és ezért mindkét vádlottat 3 év 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évre a közügyektől eltiltásra ítélte. Elrendelte az I. r. vádlottnak a kényszergyógyítását, és mindkét vádlott esetében elrendelte a városi bíróság ítéletével kiszabott 3-3 hónapi – 1 évi próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetés végrehajtását. A tényállás a következő.
Az I. r. vádlott büntetett előéletű, elvált családi állapotú, egy kiskorú gyermeke van, tartásáról azonban nem gondoskodik, a gyermeket a volt házastársa neveli. Szakmunkásképző iskolát végzett, autószerelő és vájár szakképzettséget szerzett. Állandó munkahelye nincs, alkalmi munkákból él. A vádlott egyenetlen életvezetésű, érzelmi, beilleszkedési zavarokkal, és alkoholfüggőség által jellemezhető kóros személyiség. Személyiségzavara a cselekmény idején is fennállt, amely a beszámítási képességet korlátozó tényezőként nem értékelhető. Idült alkoholistának tekinthető, akinek a kényszergyógyítása orvosi szempontból indokolt. Korábban körfűrész használata során a jobb keze középső ujjának utolsó percét elvesztette, 1999. évben pedig ágyéki csigolyasérülést szenvedett, amelynek a tényleges gyógytartama 6-8 hét volt, ez a baleset a munkavégzési képességére kihatással van, nehezebb fizikai munkát nem végezhet, azonban ez a szabadságvesztés-elviselési képességét nem érinti.
A törvénnyel több esetben került összeütközésbe erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt. Legutóbb a városi bíróság az 1999. május 27-én jogerőre emelkedett ítéletével az 1998. november 10-én társtettesként elkövetett lopás vétsége miatt 3 hónapi fogházbüntetésre ítélte, amelynek a végrehajtását 1 évi próbaidőre felfüggesztette.
A II. r. vádlott büntetett előéletű, nős családi állapotú, két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik. Szakképzettséget nem szerzett, állandó munkahellyel nem rendelkezik, jelenleg jövedelempótló támogatásban részesül, vagyona nincs. A vádlott egyenetlen életvezetés, érzelmi, beilleszkedési zavarok, indulati labilitás, gyengült kritikai készség által jellemezhető kóros személyiségű, de a személyiségzavara a beszámítási képességet korlátozó tényezőként nem értékelhető.
A törvénnyel ez a terhelt is több esetben összeütközésbe került, nemi erkölcs elleni, erőszakos és vagyon elleni bűncselekmények miatt nyolc esetben ítélték el. Legutóbb a városi bíróság az 1997. április 14-én jogerőre emelkedett ítéletével az 1996. január hónapban társtettesként elkövetett lopás bűntette miatt 3 hónapi börtönbüntetésre ítélte, a büntetés végrehajtását azonban 1 évi próbaidőre felfüggesztette.
Az I. r. és a II. r. vádlottak visszaesőnek nem minősülő bűnismétlők.
A vádlottak barátok és a sértettek is barátok, a sértettek és a vádlottak valamennyien ismerték egymást.
A vádbeli időben a vádlottak állandó munkahellyel és jövedelemmel nem rendelkeztek, esetenként végeztek alkalmi munkát az ügyben korábban már jogerősen elítélt T. J. vállalkozónál. T. J. családi házának udvarán, a ház alsó szintjén működtetett sörözőt, és üzemelteti ma is ezt a szórakozóhelyet. Ezen túl a vállalkozási tevékenysége kapcsán két telephellyel is rendelkezett, ahol gázolajat és bort tartott. Az egyik telephely a lakásánál, a másik a lakóhelyétől függetlenül, más helyen működött. T. J. a vádbeli időben feleségével és két gyermekével, az akkor még fiatalkorú, az ügyben már jogerősen elítélt T. Á.-val és T. N.-val élt együtt.
Az 1997. június 11-e előtti napokban ismeretlen elkövetők T. J.-nek a lakásán kívül működtetett telephelyéről elloptak mintegy 60 liter gázolajat és 4 db tehergépkocsi-akkumulátort. A tolvajok a telephelyre a kerítés láncának a levágása útján jutottak be. T. J. észlelte ugyan a sérelmére elkövetett bűncselekményt, azonban hivatalos formában feljelentést nem tett a rendőrségen.
1997. június 10-én az I. r. vádlott az esti órákban barátaival és ismerőseivel a lakásán szórakozott, ahol italoztak. A lakásán tartózkodott a II. r. vádlott, valamint R. Z., K. T. és R. Zs. sértettek is. A szórakozás során a vádlottak és a sértettek beszélgettek, amikor szóba került az is, hogy T. J. nagyobb mennyiségű bort tárol. A vádlottak az R. Z. által elmondottakból arra a következtetésre jutottak, hogy ez a sértett, valamint a barátai vitték el T. J.-től a gázolajat és az akkumulátorokat a telephelyről. Az I. r. és a II. r. vádlottakat a T. J. sérelmére elkövetett lopás érzékenyen érintette, mivel ők is dolgoztak a vállalkozónál, és gyanúba kerülhettek.
1997. június 11-én a reggeli órákban, fél 9 körül a vádlottak, miután egy kannát és egy erővágót észleltek R. Z. parkoló gépkocsijában, felkeresték T. J.-t, hogy közöljék a vállalkozóval: tudomásukra jutott, hogy a telephelyről a gázolajat és az akkumulátorokat R. Z. és barátai vitték el. T. J. a reggeli órában azonban nem tartózkodott otthon, ekkor még nem beszéltek vele a vádlottak. Üzenetet hagytak azonban a kocsmában, hogy majd visszatérnek aznap, és beszélni akarnak vele.
A vádlottak az esti órákban, 18 órát követően mentek ismét T. J. sörözőjébe. Este már otthon tartózkodott T. J. a feleségével és a gyermekeivel együtt. A vádlottak elmondták T. J.-nek a gyanújukat, miszerint tőle a gázolajat és az akkumulátorokat R. Z. és barátai vitték el. Ezután T. J., és a vádlottak megbeszélték, hogy a sértetteket elcsalják a sörözőbe, ahol kérdőre vonják őket az akkumulátorok a gázolaj elvitele miatt. Szóba került, hogy akár erőszak alkalmazása által is ki kell szedni a sértettekből, hogy mi történt az elvitt dolgokkal. A beszélgetés során felmerült, hogy a T. J. udvarán található garázsban kérik majd számon a lopást a sértetteken. A megbeszélésről értesült T. J. felesége és fia is.
A vádlottak T. J.-vel abban állapodtak meg, hogy üzleti ügyre hivatkozva hívják el a sértetteket. Este 19 óra körül a II. r. vádlott és T. J. fia R. Z.-t egy presszóban találták meg, T. J. fia közölte R. Z.-val, hogy az édesapja diófákat érintő üzleti ügyben akar beszélni vele, ezért elhívta a sörözőbe. Rövid idővel ezután R. Z. a személygépkocsijával elment T. J. sörözőjébe.
T. J. hívására R. Z. sértett bement a garázsba. Utánuk rövid idővel bementek a vádlottak is, és a garázs ajtaját behúzták. T. J. ekkor közölte R. Z-val, hogy az előző héten ellopták az akkumulátorait. Kérdőre vonta R. Z. sértettet, hogy tud-e valamit erről, hallott-e arról, hogy valaki árulja a fenti tárgyakat. R. Z. azt a választ adta, hogy nincs tudomása a dolgok elviteléről.
Az I. r. és a II. r. vádlottak a nap folyamán italoztak, az esti órákra már mindketten ittas állapotba kerültek. Miután R. Z. azt a választ adta, hogy nem tud az ellopott dolgokról, a vádlottak együttesen bántalmazni kezdték R. Z. sértettet, közösen ütlegelték, aminek a következtében a sértett a földre esett. A földre került sértettet a testén és a fején a II. r. vádlott több ízben meg is rúgta. A sértett verése során a garázsban tartózkodott T. J. is, aki azonban a tettlegességben nem vett részt. A vádlottak azért bántalmazták a sértettet, hogy mondja el, mi történt az ellopott dolgokkal, erről azonban a sértettnek nem volt tudomása. A sértett a vádlottak bántalmazása folytán az arcán vérző sérüléseket szenvedett.
Ezután T. J. kiment a garázsból, és odaszólt a söröző mellett, az udvaron egy asztalnál ülő K. T. sértettnek, hogy menjen be ő is a garázsba. K. T. T. J. hívásának megfelelően bement garázsba, ahol észlelte, hogy a földön fekszik a megvert, vérző R. Z. A garázsban ezután K. T.-t a II. r. vádlott több esetben arcon ütötte. K. T. ekkor még azt sem tudta, hogy miért verik. A bántalmazás után kérdezte meg tőle a II. r. vádlott, hogy ki vitte el az akkumulátorokat. K. T.-nak nem volt tudomása az akkumulátorokról és azt válaszolta, hogy erről nem tud. Ekkor ez a sértett is vérző sérüléseket szenvedett, az orra vérzett. T. J. észlelve a vérző sértettek állapotát, ezt követően olyan kijelentést tett: ,,félóra pihenő''. Ekkor egy időre abbamaradt a sértettek verése. R. Z.-val és K. T.-val szemben számbeli és erőfölényben voltak a vádlottak és T. J., akik nem engedték, hogy a sértettek szabadon távozzanak, nekik erre lehetőségük sem volt, a bántalmazás miatt féltek is a menekülést megkísérelni. A vádlottak és T. J. kifejezésre juttatták azt is, hogy nem hagyhatják el a sértettek a garázst addig, amíg az akkumulátorok meg nem lesznek.
Miután a bántalmazás egy időre abbamaradt, K. T. ápolgatta a veréstől rosszul levő R. Z. sértettet, őt vízzel locsolta. R. Z. a bántalmazása során el is ájult.
A II. r. vádlott az R. Z. gépkocsijából kivett egy 20 literes kannát és kérdezte, hogy a kanna kié, mire K. T. azt válaszolta, hogy a kanna barátjuk, R. Zs. tulajdona. Ezután a II. r. vádlott felvetette, hogy akkor R. Zs-ért is menjenek el. Ennek megfelelően a II. r. vádlott és a társai személygépkocsival a közeli eszpresszóban tartózkodó R. Zs. sértetthez mentek, és őt T. J. portájára hívták. R. Zs. sértett önként ment a fenti személyekkel, ekkor még vele szemben fenyegetést vagy tettlegességet nem alkalmaztak. A gépkocsival vitték ezt a sértettet T. J. garázsába, ahol T. J. fia megkérdezte tőle, hogy hol vannak az akkumulátorok. R. Zs. erre azt a választ adta, hogy hallott ugyan e dolgok ellopásáról, azonban arról nincs tudomása, hogy az akkumulátorokat ki vitte el. E válasz után R. Zs.-t T. J. fia ökölütésekkel és rúgásokkal verni kezdte, e sértett fejét több ízben megütötte, és meg is rúgta. Ezt észlelve R. Zs. bántalmazásába bekapcsolódott az I. r. és a II. r. vádlott, akik szintén ütni kezdték e sértettet. A vádlottak ezután ismét kérdezték R. Zs.-t, hogy mit tud az ellopott tárgyakról, a sértett azonban azt mondta, hogy erről nincs tudomása. Ezt követően a vádlottak és T. J. fia ismét bántalmazni kezdték R. Zs.-t, aki könyörgött, hogy hagyják abba a verését, engedjék el, mivel nincs tudomása az elvitt dolgokról.
Ezután a vádlottak és T. J. fia ismét R. Z. sértettet faggatták, hogy mit tud az ellopott tárgyakról. R. Z. azonban nem tudott tájékoztatást adni, ezért a vádlottak és T. J. fia őt ismét bántalmazni kezdték. A II. r. vádlott ököllel ütötte e sértettet, az ütlegelésében az I. r. vádlott is részt vett. Az ismételt verés során R. Z. újból rosszul lett és elájult,
A sértettek nem távozhattak a garázsból, ezt a vádlottak és T. J. fia végig megakadályozták, egyedül még szükségletüket sem végezhették. A vádlottak az este folyamán végig italoztak, az idő elteltével egyre ittasabbak lettek. A megfélemlített, megvert sértetteknek nem volt reális lehetőségük a szabadon távozásra.
A sértettek bántalmazására a több órás esemény alatt több esetben sor került. T. J. nem tartózkodott végig bent a garázsban, azonban oda többször betért, érdeklődött a dolgok állásáról és a sértettekhez olyan kijelentést is tett, hogy megdöglenek, meszesgödörben végzik, és addig nem hagyhatják el a portát, amíg nem derül ki, hogy hol vannak az akkumulátorok, és azokat ki vitte el. T. J. azt is mondta a sértetteknek, hogy csak akkor mehetnek el, ha az akkumulátorokat visszahozzák, vagy a dolgokért pénzt adnak át részére.
R. Z. sértett a bántalmazás következtében már igen rossz állapotban volt, és felajánlotta a további verés elkerülése érdekében, hogy 20 000 forintot fizet, csak engedjék el őket. T. J. kevésnek tartotta a 20 000 forintot, és abban állapodtak meg, hogy R. Z. 30 000 forintot ad át részére, ebben az esetben R. Z. sértettet és két társát – K. T.-t és R. Zs.-t – elengedik, távozhatnak. Ez a megállapodás ismert volt a vádlottak előtt is. Ezután T. J. és a vádlottak távozni engedték R. Z. sértettet avégett, hogy elmenjen a 30 000 forintért, és azt átadja.
R. Z. sértett az elengedése után azonban nem ment el a pénzért, hanem telefonált a rendőrségre és segítséget kért. Telefonhívására a rendőrök a helyszínre mentek, a megvert sértettekre a garázsban találtak rá. A rendőri intézkedés vetett véget a sértettek fogvatartásának. T. J. a sértettektől elvett iratokat az intézkedő rendőröknek adta át. A rendőrök a láthatóan sérült sértettekhez mentőt hívtak, azokat a kórházba szállították, ahol a sérüléseiket ellátták.
R. Z. sértett az I. r. és II. r. vádlottak, valamint T. J. fia bántalmazása következtében a homlok jobb oldalán, mindkét oldalon a felső és alsó szemhéjon, a jobb járomcsont területén, az orrán, a felső ajkán, mindkét lábszárán és a nyakán kis kiterjedésű fedett zúzódásokat szenvedett el, amelyek 8 napon belül gyógyuló sérüléseknek minősülnek.
K. T. sértett a II. r. vádlott és T. J. fia ütlegelése következtében mindkét oldalon a szeme alatt, az orrán, felső és alsó ajkán, a nyakán kis kiterjedésű fedett zúzódásokat szenvedett el, amelyek 8 napon belül gyógyulóak voltak.
R. Zs. sértett bántalmazásában T. J. fia és a vádlottak vettek részt. Ez a sértett kis fokú vérzéssel járó enyhe orrzúzódást szenvedett el, mely nyolc napon belül gyógyult.
R. Z. sértett megbocsátott a vádlottaknak.
R. Z., K. T. és R. Zs. sértettek magánindítványt terjesztettek elő könnyű testi sértés vétsége miatt.
A megyei bíróság ítélete ellen az I. r. és a II. r. vádlottak javára az ügyész az emberrablás bűntetteként értékelt cselekmények téves jogi minősítése miatt jelentett be fellebbezést; a vádlottak és a védőik szintén a cselekmény minősítésének a megváltoztatásáért, továbbá enyhítésért fellebbeztek.
A legfőbb ügyész visszavonta az ügyészi fellebbezést, és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.
A felülbírálat során a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a megyei bíróság az I. r. és a II. r. vádlottakkal szemben lefolytatott eljárásban nem sértette meg a büntetőeljárás szabályait.
A megyei bíróság a tényállást a szükséges és lehetséges körben felderítette, és azt megalapozottan állapította meg, valamint eleget tett az indokolási kötelezettségének is.
Az eljárás során bizonyítást nyert, hogy a vádlottak az elkövetés időszakában szeszes italtól erősen befolyásolt állapotban voltak. A lényeges kérdéseket illetően mindkét vádlott vallomásai összhangban álltak egyrészt egymás nyilatkozataival, másrészt a három sértett állításaival. Elfogadható volt az I. r. vádlottnak az a védekezése, hogy K. T.-t ő nem bántalmazta, mivel előzőleg a munkatársa volt, ezt a vallomást a II. r. vádlott és a sértett is megerősítette.
Az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása is helytálló volt, hogy a sértetteknek a garázsban történő felelősségre vonására, bántalmazására, szabadon történő távozásuk megakadályozására sor került. Ezt több bizonyíték is megerősítette. Kellően bizonyítást nyert az is, hogy R. Z.-t kifejezetten azért engedték el, hogy vigyen T. J. részére 30 000 forintot és R. Zs. valamint K. T. szabadon bocsátásának ennek az összegnek az átadása volt a feltétele.
Az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett mindkét vádlott bűnösségére, és nem tévedett a cselekményeknek a Btk. 175/A §-a szerinti 3 rb. társtettesként elkövetett emberrablás bűntettekénti értékelése során sem. Az irányadó tényekből ugyanis egyértelműen következett, hogy a vádlottak ennek a bűncselekménynek a törvényi tényállását, annak mindkét elemét megvalósították. Egyrészt a sértetteket a helyváltoztatás szabadságától megfosztották, másrészt a bántalmazással, a testi épségük elleni fellépésükkel és fenyegetéssel arra kényszerítették őket, hogy K. T. és R. Zs. mindaddig velük maradjon, amíg R. Z. a 30 000 forintot nem adja át T. J. részére.
A vádlottak tudata átfogta, hogy T. J.-vel és annak két társával együtt milyen tevékenységben vesznek részt, tudtak a megállapodás részleteiről, mivel a II. r. vádlott maga közvetített a sértett és T. J. között a szabadon bocsátás feltételéül szabott pénzösszeggel kapcsolatban; az I. r. vádlott pedig mindvégig a sértettek közelében tartózkodott, ezért a Btk. 20. §-ának (2) bekezdésében írt társtettesség alanyi feltételei is megvalósultak.
Egyetértett a Legfelsőbb Bíróság a megyei bíróság jogi indokolásával abban is, hogy a vádlottak cselekménye miért nem a személyi szabadság megsértésének és az önbíráskodás bűntettének minősül. Kétségtelen, a vádlottak cselekménye az önbíráskodás bizonyos jegyeit is magán viseli, amennyiben céljuk végső soron a jogosnak vélt igény kielégítése volt. A személy elleni erőszak, illetve az élet és a testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetés ennek a célnak az elérését szolgálta, közvetlen célja pedig a sértettek személyi szabadságától megfosztásának az elérése volt. A személyi szabadságuktól való megfosztás – amely a tényállás szerint ténylegesen bekövetkezett – az emberrabláshoz megkívánt speciális, személy elleni erőszakkal, és az ahhoz kapcsolódó élet és testi épség elleni kvalifikált fenyegetéssel (,,meszesgödörben fogjátok végezni...'') valósult meg (BH. 1998. 368.).
A sértett által eredetileg célzott magatartás kikényszerítéséhez a személyi szabadságtól való megfosztottságot követően már nem volt szükség semmiféle erőszak vagy fenyegetés alkalmazására. Elegendő volt annak feltételként támasztása, hogy a sértetteket csak a jogosnak vélt követelés kiegyenlítése esetén bocsátják szabadon. A szabadon bocsátás feltételeinek a megszabásával a Btk. 175/A §-a (1) bekezdésében foglalt törvényi tényállás második mozzanata is megvalósult, az emberrablás bűncselekménye befejezetté vált.
Az elsőfokú bíróság lényegében helyesen vette számba és a nyomatékának megfelelően értékelte az enyhítő és súlyosító körülményeket. Ezeknek a körét a Legfelsőbb Bíróság annyival egészíti ki, hogy az I. r. vádlott esetében enyhítő tényezőként kell figyelembe venni a megromlott egészségi állapota miatt csökkent büntetés-elviselő képességét; a II. r. vádlott esetében a két kiskorú gyermek eltartásáról való gondoskodás kötelességét, és mindkét vádlott vonatkozásában a cselekmény elkövetése óta eltelt igen hosszú időt.
Mindezen tényezők mellett helyesen történt annak a megállapítása, hogy a cselekmény jelentős tárgyi súlya a vádlottak esetében súlyosabb büntetés kiszabását igényli.
Az elsőfokú bíróság egyébként kifogástalanul megindokolta, hogy a 3 év 6 hónapi szabadságvesztés a vádlottak esetében miért áll arányban a Btk. 37. §-ában írt büntetési céllal, továbbá azt is, hogy a két vádlott közötti differenciált büntetés miért nem szükséges.
A Legfelsőbb Bíróság egyéb okból, így a cselekmény indítékára, elkövetési módjára, a próbaidő alatti elkövetésre figyelemmel sem látott lehetőséget az elsőfokú bíróság által kiszabott börtönbüntetések enyhítésére.
Mindkét vádlottal szemben törvényesen került sor a mellékbüntetések alkalmazására, és az I. r. vádlott esetében a Btk. 75. §-a értelmében a kényszergyógyítás elrendelése is szükséges volt.
Tekintettel arra, hogy a vádlottak mindketten a felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követték el a vád tárgyává tett bűncselekményeket, ezért az elsőfokú bíróság a Btk. 91. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján helyesen rendelte el a felfüggesztett büntetés végrehajtását.
A fentiekben kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.III.1458/2000. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás