PK BH 2001/431
PK BH 2001/431
2001.09.01.
I. Nem a gyermekelhelyezésre, hanem az elhelyezés megváltoztatására vonatkozó jogszabály alapján kell elbírálni a jogvitát akkor, ha a különélő szülők közül a gyermek huzamosabb ideje, mindkettőjük egyetértésével egyikük háztartásában nevelkedik [Csjt. 72/A § (1) és (2) bek.].
II. A szülői felügyeleti jog közös gyakorlására vonatkozó megállapodás a gyermek elhelyezését nem teszi mellőzhetővé [Csjt. 72/A § (1) bek.].
III. Nem ad alapot a gyermekelhelyezés megváltoztatására az, ha a gyermeket gondozó szülő – a szülők közötti kölcsönös együttműködés hiányában – a szülői felügyeleti jog további együttes gyakorlásától a gyermek érdekeit nem sértő módon elzárkózik [Csjt. 72. §, 72/A § (2) bek.].
Az elsőfokú bíróság az ítéletevet elutasította a felperesnek a peres felek 1992. október 13-án született Rebeka utónevű gyermekének a nála történő elhelyezésére irányuló keresetét, és a gyermeket – az alperes viszontkeresetének helyt adva – az alperes anyánál helyezte el.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a peres felek élettársak voltak, az életközösségük azonban 1994 januárjában megszakadt, és az alperes a felperes tulajdonában álló ingatlant elhagyva a közös kiskorú gyermekkel együtt a felperes által megvásárolt O. T. utcai lakásba költözött. A felek megállapodtak abban, hogy a gyermeket a különélésük ellenére megpróbálják együtt felnevelnie, és a felperes őt a törvény szerint járó tartásdíjon felül is támogatni fogja anyagilag. Néhány hónap elteltével a felek kapcsolata megromlott, ezért a gyámhatóság a felperes és a gyermek közötti kapcsolattartás szabályozása tárgyában egyezséget hagyott jóvá a felek között.
A megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság a per érdemi eldöntése során arra volt figyelemmel, hogy a perben kirendelt K. J-né és dr. W. Á. igazságügyi pszichológus szakértők, valamint a felek kérelmére eljárt dr. Sz. M., dr. G. M. és dr. F. É. pszichológus magánszakértők véleménye az egyes részletkérdések tekintetében lényegesen eltért ugyan egymástól, a végkövetkeztetéseket illetően viszont egyetértettek a szakértők abban, hogy a perbeli gyermek nevelésére mindkét fél egyaránt alkalmas. A rendelkezésre álló peradatok szerint a gyermeket születésétől kezdve az alperes nevelte, a különválásukat követően a felek egyező akarata szerint került az alperes gondozásába, és a felperes a gyermek felügyeletét a nála történő elhelyezése esetében csak az élettársának a segítségével lenne képes ellátni, akivel szemben azonban a gyermeknek fenntartásai vannak. A gyermek az életkorára tekintettel elsősorban anyai gondozást igényel.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Kiegészítette a másodfokú bíróság a megállapított tényállást annyiban, hogy a peres felek a házasságon kívüli életközösségük megszakadásakor megegyeztek abban, hogy a gyermeket az alperes neveli és gondozza a saját háztartásában, a – szükségtelenül nagy számban beszerzett, illetőleg csatolt – pszichológus szakértői vélemények szerint az alperes a gyermek nevelésére alkalmas, és nem állapítható meg a per adatai alapján az sem, hogy az alperes bármilyen módon akadályozta volna a felperes és a gyermek közötti kapcsolattartást.
Mindezek miatt arra a jogi álláspontra helyezkedett, hogy a felperes keresete valójában nem a perbeli gyermek elhelyezésére, hanem az elhelyezésének a megváltoztatására irányul, ennek törvényes feltételei azonban a perbeli esetben nem állnak fenn, mert a felek gyermekelhelyezésre vonatkozó megállapodásának a létrejötte óta az elhelyezés alapjául szolgáló körülményekben nem következett be olyan lényeges változás, amely a perbeli gyermeknek a jelenlegi környezetből való kiemelését – a gyermek érdekében – szükségessé tenné. Nem a perbeli gyermek érdekeinek megfelelő, hanem az érdekeivel ellentétes lenne ugyanis az, ha őt a bíróság az általa megszokott, a számára nyugodt, biztonságos otthont nyújtó, és a nevelésére minden vonatkozásban alkalmas alperesi környezetből kiemelné, és ezáltal – akárcsak időlegesen is – a dr. W. Á. pszichológus szakértő által jelzett psychotraumát okozna számára.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatása, a gyermek nála történő elhelyezése és az alperes viszontkeresetének az elutasítása iránt. A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint téves a másodfokú bíróság ítéletének az a ténymegállapítása, hogy a felek között valaha is a perbeli gyermek alperesnél való elhelyezésére vonatkozó – kifejezett vagy hallgatólagos – megállapodás jött volna létre, hiszen a peren kívüli megállapodásuk kizárólag a szülői felügyeleti jog együttes gyakorlására terjedt ki. Ebből következően téves a másodfokú bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy a jogvita eldöntésére nem a gyermek elhelyezésére, hanem a gyermekelhelyezés megváltoztatására vonatkozó szabályok az irányadóak, de téves az elsőfokú bíróságnak az a jogi álláspontja is, hogy a perbeli gyermek érdekei az alperesnél történő elhelyezés mellett szólnak. A felperes anyagi és lakáskörülményei ugyanis jobbak az alperesénél, az élettársa a gyermek számára teljes családi hátteret tud biztosítani, és iskolai végzettsége révén a gyermek tanulmányaiban is segítséget tud nyújtani. A saját és az élettársa gyermeknevelési képességei az átlagosnál és az alperesénél jobbak, a gyermeknek az élettársával való megismerkedése pedig hosszabb időt vett ugyan igénybe, de a kapcsolatuk ma már felhőtelen, míg az alperes kérelmére kirendelt dr. W. Á. pszichológus szakértő véleménye szerint az anya személyisége máris kedvezőtlen hatású a gyermekre nézve.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme ,,a felülvizsgálati kérelem elutasítására'' (helyesen: a jogerős ítélet hatályban tartására) irányult.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
I. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a másodfokú bíróság az ítéletében arra, hogy a Csjt. 72/A §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltakból az egységes bírói gyakorlat szerint az következik, hogy nem a gyermekelhelyezésre, hanem az elhelyezés megváltoztatására vonatkozó jogszabály alapján kell elbírálni a jogvitát akkor, ha a különélő szülők közül a gyermek huzamosabb ideje, mindkettőjük egyetértésével egyikük háztartásában nevelkedik (Legfelsőbb Bíróság 212. sz. Elvi Határozata, Hiv. Gyűjt. 2000/1. szám).
Alaptalanul hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a felek peren kívüli megállapodása kizárólag a szülői felügyeleti jog közös gyakorlására vonatkozott, a gyermek alperesnél való elhelyezésére viszont nem terjedt ki. Nem hagynak kétséget ugyanis a per adatai afelől, hogy a felek az élettársi kapcsolatuk 1994 januárjában történt megszűnésekor ,,a gyermek együttes felnevelésében'' állapodtak ugyan meg, a megállapodásuk azonban kiterjedt arra is, hogy az alperes a közös lakásból a gyermekkel együtt a felperes által megvásárolt lakásba költözik, és e megállapodás alapján az alperes a gyermeket a felperes egyetértésével gondozta és nevelte a saját háztartásában mindaddig, amíg a felperes a jelen pert 1996. július 10-én meg nem indította. A Csjt. 72. §-ának (1) bekezdése szerint a szülői felügyeletet a szülők együttesen gyakorolják – ellentétes megállapodásuk hiányában – akkor is, ha már nem élnek együtt, önmagában a szülői felügyeleti jognak a hivatkozott jogszabályon, illetőleg a felek megállapodásán alapuló közös gyakorlása viszont – a Csjt. 72. és 72/A §-aiban foglaltakból következően – a gyermek elhelyezését nem teszi mellőzhetővé. A feleknek az a közös egyetértésen alapuló kölcsönös magatartása tehát, hogy az életközösség megszűnését követően az alperes a gyermekkel együtt a felperes által erre a célra megvásárolt lakásba költözött, ahol a gyermeket hosszabb időn át a saját háztartásában gondozta és nevelte, kifejezett ilyen tartalmú szóbeli megállapodás hiányában is kifejezésre juttatja a szülőknek azt a kölcsönös egyetértésen alapuló elhatározását, hogy a gyermekük az alperes lakásában, vele közös háztartásban nevelkedik. Önmagában a feleknek a szülői felügyeleti jog közös gyakorlására vonatkozó kifejezett megállapodása a gyermek elhelyezése tárgyában való megállapodás létrejöttét nem csupán nem zárta ki, hanem mellőzhetővé sem tette, a Ptk. 216. §-ának (1) bekezdése szerinti ráutaló magatartásukkal tehát az alperesnél történő elhelyezésre vonatkozó peren kívüli megállapodásuk létrejött.
II. A Csjt. 72/A §-ának (2) bekezdése értelemében a gyermek elhelyezésének megváltoztatását abban az esetben lehet kérni, ha azok a körülmények, amelyekre a bíróság a döntését alapította, utóbb lényegesen megváltoztak, és ennek következtében az elhelyezés megváltoztatása a gyermek érdekében áll. A per adatai szerint a felek gyermekelhelyezésre vonatkozó peren kívüli megállapodásának a létrejötte után az elhelyezés alapjául szolgáló körülményekben mindössze annyi változás következett be, hogy az alperes a gyermekkel való kapcsolattartás lehetőségét a felperes számára ma már nem korlátlanul, hanem csak a gyámhatóság által több mint fél évvel a jelen per megindítását megelőzően, 1995. szeptember 27-én a felek közös kérelmére jóváhagyott egyezségben szabályozott módon biztosítja. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá viszont a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a korlátlan kapcsolattartás biztosításának a megtagadása a kapcsolattartási jog akadályozásának nem tekinthető, hiszen az valójában nem az egymástól külön élő gyermek és szülő Csjt. 92. §-ának (1) bekezdésén alapuló kapcsolattartási jogának, hanem a Csjt. 72. §-ának (2) bekezdésében meghatározott közös szülői felügyeleti jog tartalmának felel meg. Közös szülői felügyeleti jog bíróság általi elrendelésére azonban csak a szülők közös kérelmére kerülhet sor, és azt bármelyik szülő kérelmére meg kell szüntetni, ha annak gyakorlása során a szülők már nem tudnak együttműködni, feltéve, hogy a megszüntetés a gyermek fejlődése szempontjából is indokolt [Csjt. 72. §-ának (2) és (4) bekezdése]. Nem támasztható ezért szigorúbb elvárás a közös szülői felügyeleti jog változatlan fenntartása tekintetében a szülőkkel szemben akkor sem, ha az nem a bíróság határozatán, hanem a szülők peren kívüli megállapodásán alapul. Nem ad alapot ezért a gyermekelhelyezés megváltoztatására sem önmagában az, ha a gyermeket gondozó szülő – a szülők közötti kölcsönös együttműködés hiányában – a szülői felügyeleti jog további együttes gyakorlásától a gyermek érdekeit nem sértő módon elzárkózik.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275/A §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv.II.22.770/1999. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás